Hajdú-Bihari Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-16 / 63. szám

Száz gyerek örömére A HÁROM SZEGÉNY SZABÓLEGÉNY ALBUMPÁLYÁZAT NYERTESEI Vasárnap délelőtt a debreceni út­törőházban a megyei vetélkedő ke­retében megtartották a Három sze­gény szabólegény mesealbum-pá­­lyázat nyereményeinek sorsolását. A vetélkedőn részvevő úttörők töl­tötték be a zsűri szerepét, valamint a közülük kiválasztott pajtások húz­ták ki a szerencsés nyertesek neveit. Kedves vendégként részt vett a sor­soláson a Három szegény szabóle­gény három főszereplője is: Selyem Péter — azaz Kállai Bori —, Posztó Márton — Szűcs András — és Cér­na Gábor — Selmeczi Tibor —, akik vállalták, hogy a főnyereményeket kihúzzák. A véletlen szeszélye ez alkalom­mal azt bizonyította, hogy a Napló­nak a fővárosban is vannak olvasói: Kálla Bori ugyanis egy pesti pályá­zó nevét húzta ki, így Judy majom tulajdonosa Turner Ferenc Buda­pest, Rákóczi út ,Sorszám alatti la­kos lett. A ping-pong felszerelést Ditrói Ferenc (Debrecen, Hatvan u. 6.), a közlekedési játékot pedig Szathmári Lajos, a hajdúszoboszlói з. számú általános iskola tanulója nyerte. A három szerencsés nyertesen kí­vül játékot nyertek a következők: DEBRECENI NYERTESEK: Demjén Sándor, Vörösmarty u. 10. fszt. 2.; Tóth Erzsébet, Tömös u. 14.; Györkó Erzsé­bet, Egyletkert u. 8. III.; Varga Éva, Budai Nagy Antal u. 24.; Harsányi Zsu­zsa, Simonffy u. 1­0.; Kiss Attila, Pósa u. 6.; Gesztelyi Gyöngyi, Tanácsköztár­saság útja 64.; Fekete Ildikó, Diófa u. 3.; Szabó Róza, Gergely u. 35.; Kun Zoltán, Vörös Hadsereg útja 58.; Dobi Gyöngyi, Bokányi Dezső u. 9.; Aranyosi János, Vörös Hadsereg útja 22. III. em. 3.; Farkas Judit, Liget tér 19.; Rácz Gab­riella, Petőfi tér 17. I. em. 8.; Halász An­tal, Mester u. 24.; Pogácsás Andrea, Die­nes János u. 7.; Szakáll Zoltán, Luther u. 7.; Sustyák Gyöngyi, Kosztolányi De­zső u. 16.; Kulin Andrea, Mata János u. 5.; Kántor Sándor, Ember Pál u. 9.; Fó­liás Katalin, Balaton u. 47­­.; Juhász Zoltán, Csemete u. 15.; Tassi Nóra, Bem József u. 4.; Pelles Ildikó, Erzsébet u. 6.; Szatmári Angéla, Kút u. 36.; Bikfalvy Frigyes, Nap u. 11.; Matkó Éva, Vágó Béla u. 2.; Gyurákovics Anna, Baross u. 30.; Deák Judit, Várad u. 15.; Mali Etel­ka, Kinizsi u. 61.; Németh Júlia, Péterfia u. 34.; Kunkli Lajos, Szepességi u. 53.; Balogh Zoltán, Széchenyi u. 20.; Rezes Beatrix, Április 4. útja 19.; Harmati Ibo­ lya, Vörös Hadsereg útja 58.; Zámbó Géza, Hatvan u. 36.; Nemes Ildikó, Ság­­vári Endre u. 3­0.; Lakatos Gyula, Be­­zerédi u. 25.; Jánobszky Ferenc, Hatvan u. 61.; Kiss Ildikó, Barna u. 8.; Papp Lajos, Szotyori u. 51.; Takács Éva, Mun­kás u. 18.; Asbolt László, Budai Nagy Antal u. 46.; Szűcs Anna, Vikár Béla u. 12.; Bácskai Judit, Nyíl u. 7.; Józsa Éva, Tengerész u. 11.; Jéger Lajos, Hadházi u. 16.; Jákób Katalin, Mácsai S. u. 3.; Nagy Péter, Nagyerdei krt. 28.; Pozso­nyi János, Sajó u. 19.; Mészáros Barna, Tanácsköztársaság útja 27. I. em. 8.; Be­­reczki Sándor, Kiss Áron u. 37.; Siketek Általános Iskolája V/A. osztály; Faze­kas Mihály Általános Iskola III—IV. ,osz­­tály, napközis csoport; Ruhagyári üzemi óvoda, Kossuth u. 48.; Fark László, Bar­tók Béla úti n. Baleseti Sebészet; Gyur­­csó Lajos, Bartók Béla úti II. Baleseti Sebészet; Balogh Olga, Bartók Béla úti Kórház, H. Baleseti Sebészet. VIDÉKI NYERTESEK: Kiss Gábor Haj­dúszoboszló 3. sz. Alt. Isk. Katicabogár őrs, Ballai Tibor Vámospércs, Gépállo­más; Kiss Sándor Balmazújváros, Cso­konai u. 14.; Ádám Katalin Hajdúszo­boszló, 3. sz. Ált. Isk. Lepke őrs; Sán­dor Béla Hajdúszoboszló, 3. sz. Ált. Isk. Katicabogár őrs; Molnár Erzsi Hajdúná­nás, Kinizsi u. 14.; Karsai Zoltán Bocs­kaikert, Rákóczikert 14.; Csömör István Hajdúszoboszló, Fecske­zug 10.; Szűcs Lajos Hajdúböszörmény, Petőfi út 12.; Molnár Julianna Kaba, Ady Endre u. 36.; Széll Erzsébet Hajdúszoboszló, 3. sz. Alt. Isk. Lepke őrs, Gulyás Róza Ko­­nyár, Rákóczi u. 92.; Szabó József Ta­mási puszta, Bagosi u. 34.; Tatár Emma Létavértes, Arany János u. 38.; Kun Margit Derecske, Irányi Dániel u. 4.; Fedőr Sándor Hajdúhadház, Pallagi u. 1.; Nagy Kálmán Sárrétudvari, Vörös Hadsereg u. 111.; Guruczi Lajos Bihar­­nagybajom, Bacsó B. u. 35.; Medve Ibo­lya Hajdúbagos, Arany János u. 25.; Fe­kete Éva Komádi, Kalinin út 28.; Nagy Ilona Hajdúhadház, Pallagi u. 14.; Oláh Katalin Létavértes, Keleti u. 40.; Szabó Éva Esztár, Bocskai út 26.; Földi Rózsa Hajdúszoboszló, Hősök tere 19 B.; Széll Erzsébet Hajdúszoboszló, Csatornakert 1.; Gombos Katalin Konyár, Csillapáros 8.; Juhász Attila Nyirmártonfalva, Ne­velőotthon; Tem Ilona Hajdúszoboszló, 1. sz. Alt. Isk. Lepke őrs; Kovács Gizel­la Konyár, Felszabadulás u. 69.; Makai János Berettyóújfalu, Radnóti u. 23.; Széles Mária Esztár, Bocskai u. 1.; Vá­­radi László Hajdúszovát, József Attila u. 4.; Nagy János Kaba, Sallai út 32.; Czeglédi Lajos Hajdúszoboszló, 3. sz. Alt. Isk. Katicabogár őrs; Baranyai Ró­za Kaba, Lenin út 101.; Kiss Katalin óvónő, Tabdi Alt. Isk.; Sári Béla Kaba, Kun Béla u. 65.; Harangi István Józsa, Csokonai u. 20.; Cs. Varga Irénke Jó­zsa, Deák u. 61.; Széll Márta Aradvány­­puszta, Alt. Isk. VI. osztály; Antal Ilo­na Bagamér, Nagybercsényi u. 28.; Sár­közi Sándor Hajdúszovát, Ady Endre u. 63. A nyereményeket a debreceniek a kiadóhivatalban személyesen ve­hetik át (Tóthfalusi tér 10. földszint, ahol az apróhirdetéseket veszik fel) március 16. és 28. között, reggel 8- igl délután 3-ig. Kérjük, hogy sze­mélyazonosságuk igazolása végett iskolai ellenőrzőjüket vagy úttörő-, illetve kisdobosigazolványukat hoz­zák magukkal, amennyiben pedig szülők jönnek a nyereményért, úgy személyigazolvánnyal igazolják jo­gosultságukat. A vidéki nyertesek­nek a jutalmakat postán küldjük el. Sorsolják a játékokat „Hadd legyek hűséges fiad" GONDOLATOK A DEBRECENI VÁROSMŰSOR ÜRÜGYÉN Az Ifjúsági Rádió két műsort is szentelt március tizenötödike emlé­kének. Az egyiket a mostani eszme­­futtatás címeként is kiemelt Jó­zsef Attila-idézet ékítette, a másik az 1849-ben Debrecenbe szoruló Kossuth Lajos látványos gesztusát — „Debrecen, a szabadság őrváro­sa” — választotta vezérfonalul. Az egyikben fiatalok fiataloknak val­lottak a hazaszeretetről, a másikban debreceni színészek tolmácsolták debreceni, vagy legalábbis Debre­cenhez közel álló írók, költők gon­dolatait. Városunk nevének halmo­zása nem feltétlenül fogalmazásbeli pongyolaság. Az ország minden tá­ján felkeresett fiatalok mondatait ugyanis az forrósította izgalmassá, hogy személyükben gyakorta kül­földre látogató magyarok hasonlí­tották össze ottani és hazai tapasz­talataikat, a debreceni városműsort azonban éppen az formálta egyedi­vé, hogy a megszólaltatottak az or­szágban maradva, szigorúan egy vá­rosra szorítkozva mondták el fel­kavaró tanúvallomásaikat a hazá­ról. Bevallom, amilyen leplezetlen rokonszenvvel figyeltem a nem hi­vatásos vallomástevők kendőzetlen kitárulkozásait, olyan gyanakodva kapcsoltam be a készüléket a deb­receni városműsor előtt. Attól tar­tottam, hogy túl szép lesz a meny­asszony, hogy a hivatásos vallo­mástevők keresett mívességbe bur­kolják majd Debrecen és — vagy­is! — Magyarország melletti érvei­ket. Aggodalmaimat természetesen korábbi rádióélményeim sugallták, de különben is: lehet őszintétlen Csokonai, Ady és Móricz? Kossuth, Veres Péter és Kállai Gyula? Vagy a mai Debrecen néhány írástudó­ja: Bényei József, Boda István,­ Kiss Tamás, Tóth Endre és Varga Zoltán? Hát..., éppenséggel le­hetnének, hiszen hiába szóltak vol­na keresetlenül városunkról, ha mondandójuknak a műsort összeál­lító Taar Ferenc ellenkező előjelet kölcsönöz. Nos, az utólagos rende­zés szerencsére nem gyengítette a politikusok, írók, költők gondola­tait. Taar ugyanis úgy válogatott, hogy a műsor Csokonai korától egészen a máig íveljen, ráadásul az egyes vallomások erősítsék egymás hatását. Ez a sikerült megoldás persze csupán akkor adhat újat a hallgatóknak, ha az összeállító el­kerül további két buktatót, azzal, hogy a haladó vonások érzékelteté­se mellett legalább utal a debrece­­niség árnyoldalaira is, egyszersmind az utóbbi negyedszázad rádióbeli megjelenítését nem érezzük a mű­sorhoz odacsapott szükséges rossz­nak. Részletesen hallottunk arról, hogyan védi századokon át önmagát és városát a debreceni ember, a műsor vezérfonalát továbbvivő ma­gyarázatok pedig villanásszerűen vetettek fényt arra is, hogy a fenn­maradó mindig konzervatív is, s igyekszik háttérbe szorítani a talán tartalmasabbat, talán pusztulást ho­zó erőket. Ez a kettős mozgás a je­len felé közeledve természetszerű­leg a cívispolgári Debrecen és a plebejusi Debrecen élesedő ellen­tétében csúcsosodik ki. Az arány megfelelőnek bizonyult: a szabad­ság őrvárosának részletes, és a ma­­radandóság városának villanásnyi ábrázolása a történelmi valósággal sem ellenkezett, de a nemzeti ün­neppé magasztosult március tizen­ötödike szellemétől sem volt ide­gen. Már nehezebb volt az összeállí­tó dolga a közelmúlt és a jelen lát­­tatásánál. Hiszen a múltról mégis csak könnyebb beszámolni a rádió­­hallgatóknak, mint a megélt, átélt jelen ellentmondásairól. Bár az aránnyal ezúttal sem volt baj ,— körülbelül a műsor harmadrészé­ben követhettük figyelemmel az utóbbi negyedszázad emlékezetes debreceni eseményeit —, mégis in­kább a régiből az újba való átme­net, mint a mai város érzékeltetésé­re jutott idő. Ez persze egyúttal azt is jelenti, hogy a libakerti építke­zések és a pincelakások, a GÖCS és a még hiányzó gyárak, a jelenbéli fény és árnyék újabb debreceni vá­rosműsor után kiált. Már csak azért is, mert a budapesti stúdióba fel­ruccanó kiss debreceni színészkü­lönítmény — Boros Gyöngyi, Ger­­bár Tibor, Kiss László, Köti Árpád, Kun Vilmos, Novák István, Ol­­savszky Éva, Sárközi Zoltán, Sá­­rosdy Rezső és Szűcs András — im­már rádiórutint szerezve alkalmas arra, hogy Török Tamás rendező irányításával, a szerkesztő Padisák Mihály és a zenei szerkesztő Kutas­­sy Ferenc segítségével újabb mű­sorral mutatkozzon be a hallgatók százezreinek. Zöldi László Hajrá, szekszárdi kadar! Emberek, embertársaim, a szívem csordultig van, hadd mondjam el nek­tek is örömöm: vörös bort ittam, szek­szárdi kadart­­ rák ellen. Legjobb tudomásom szerint én és hazám fiai már majdnem minden ügy­ben ittunk. Tegnap még, ha valaki megkérdez, gondolkodás nélkül mond­tam volna, már minden ügyben. Ma rájöttem, hogy mégsem. Eddig a kö­vetkezőkről tudtam: születés, halál, dicséret, letolás, vadászat, horgászat, borverseny, esküvő, szóval öröm és bú. A felsorolás, persze, egy kissé hevenyé­szett. De azt még senki sem vallotta be soha, hogy szereti az italt. Igaz, az­­másnak külön lélektana van - mond­hatnám úgyis, állattana, de miért sér­tegessem embertársaimat és főleg ma­gam - a szégyellős bűnöző lélektana ez. Egyébként, hogy legbelül az ivóem­ber bűnnek tartja az ivást, erre bizo­nyíték, hogy két ivócimbora rendszerint részeg disznónak „lépteti elő" egy­mást, ha erre alkalom adódik. Szóval kell az ürügy, az ok, mert az menti a helyzetet és az embert, bár, valljuk be, nem jobban, mint a struc­­cot a homok. Éppezt ezért ezekre a dolgokra már egy jóvérű ember oda sem figyel, legfeljebb, lelkében egy kis öncinizmussal, mosolyog. Ma mégis felfigyeltem. Jó sorsom komoly, tudományos rangú emberekkel hozott össze. Ahogy nálunk illik, a külpolitikáról egyenesen a nőkre tér­tünk át. Sok minden szóba került, ami­ről kár is volna írni. „Baj van az er­kölcsökkel” mondogatták, „sok a meg­feneklett házasság". Közben figyel­tem, a komoly férfiszemek megpihentek Zsuzsika szép barnára sült nyakán, sőt egy elszántabb vállalkozó szempár a ruhakivágás mögé próbált furakodni. Szemérmetlen - gondoltam, de ké­sőbb megértettem, hogy igaza van. Mindannyian egy provokáció áldoza­tai voltunk. Zsuzsika bort szolgált fel a társa­ságnak, az asztal közepén ülök még a laoszi helyzetnél, a Rizsesköcsögbe ra­gadva ültek, mi már a lelki magassá­gok felé szárnyaltunk. Amikor a vörös borhoz értünk, azt mondja az egyik borászati professzor: - Kérem a tisztelt vendégeket, hogy ezt fogyasszák szeretettel. A tudomá­nyos kutatás már megállapította, hogy a szekszárdi kadar jó hatással van a rákmegbetegedés ellen. No, no gyerekek! Itt valami nagy­szerű dolog született, aminek mi is tanúi lehetünk. Valaki egészen ma­gas szinten továbbfejlesztette az ivók nemzetközi ürügyelméletét. E hír, ál­lítom, percek alatt bejárja a világot, és egyszerre kétezer-kétszázkilencven nyelven, kétszázmillió részeg ezt mond­ja a feleségének: - Ne haragudj, kisfiam, mindez rák­ügyben történt. Ugye érted? Mire ezt végiggondoltam, nemzeti büszkeségem jócskán felágaskodott. Hiába, mi magyarok! Immáron évszá­zadok óta minden témában lerakjuk a világ tudományos asztalára a magunk obulusát. Hogy a feleségekkel mi lesz? Istenkém, az már nem a mi dolgunk. Ez egy másik téma. Talán valahol, egy másik ország tudományos kis ösz­­szejövetelén, egy tesztnál valaki néhány keresetlen szóval a mienkéhez hasonló nagy dolgot mond majd. Mi csak erre vállalkoztunk. Miért vegyük el mások kenyerét ! Helye van ennél a nagy asz­talnál minden nemzetnek, kicsinek és nagynak egyaránt. Én, a helyzet komolyságához illően, a tőlem megszokott határozottsággal és szerénységgel meghatódottságomban mindössze ennyit mondtam: - Hajrá, szekszárdi kadar! Proszit, abcugoljuk a rákbetegséget. - És csil­logó szemem Zsuzsikáról a tudós fér­fiúra emeltem. Egy konzekvenciát mégis levonnék. Embertársaim a fenti eset arra figyel­meztet: legyünk szerények és optimis­ták. Ürügyeink épp oly végtelenek, mint maga a bortermelő természet. Suha Andor DEBRECENI SZOBROK EMLÉKTÁBLÁK É. Kiss Sándor Arany-emléktáblák 16 éves korában, 1833 őszén jön Arany János Debrecenbe, hogy a nagyszalontai partikulában befeje­zett alsóbb fokú tanulmányait a Kollégium akadémiai tagozatán folytassa. 1836 februárjáig marad városunkban, közben azonban 1834 tavaszától egy évig Kisújszálláson préceptorkodik, hogy továbbtanulá­­sához egy kis pénzt gyűjthessen. Debreceni diákéveinek emléke­zetét hirdeti az Arany János utca nevét magyarázó, a volt Csanak-ház falában elhelyezett emléktábla. „Arany János emlékére (1817. márc. 2.—1882. okt. 22.) Az 1698 óta Ká­das néven ismert uccát 1899-ben ne­vezték el a költőről, aki 1833—1837 között a Kollégium diákja volt.” De más is köti Arany Jánost Debre­cen és a Hajdúság népéhez, ő is hajdúivadék. Nagyszalonta is azok­nak a szabad hajdúfészkeknek egyike, amelyek Bocskai óta mindig hűségesen segítették az erdélyi fe­jedelmeket nemzetünk függetlensé­géért vívott harcaikban. Elsősorban mégis a nagy költőnek szól a meg­tisztelő emléktábla. A múlt század második felének, főként pedig a ki­egyezés korának Arany János volt a­­legnépszerűbb, a legolvasottabb költője. Az ő költészete tárta fel leggazdagabban a magyar nyelv szépségeit, s több mint egy fél év­századon át az ő Toldija tanította szép magyar beszédre, s igaz em­berségre a magyar diákokat. (Mint az emléktábla jelzi, a ko­rábbi Kádas utcát nevezték el Arany János utcának. A Városi Ta­nács 1638-ban megengedte, hogy „a házhelyre szoruló lakosok a Német, Piac és Miklós utcák telkeinek kert­jeit és a köztük levő elhagyott mocsaras földet az nyitandó utca két oldalán megülhessék”. Tjkv. 1638:103. A Tanács gondoskodott, hogy az új utcának a Piac felé ki­járója legyen. Ezért megvette 500 forintért Törös Jánosné Piac utcai telkét, s azt fordította e telek előbbi tulajdonosáról, Kádas Mátyásról Kádasnak neve­zett új utca torkolatául. Innen hát a Kádas utca neve, s nem onnan, hogy a kádárok, kádkészítők utcája lett volna.) Máskor is és többször is adózott Debrecen népe Arany János emlé­kének. 1938-ban a Kollégium alapí­tásának 400 éves évfordulóján a Kollégium falába elhelyezett dom­borműves emléktárlával (Nagy Sán­dor János műve), 1957-ben pedig a költő születésének 140., halálának 75. évfordulóján a középiskolás if­júság kezdeményezésére szoborral. Medgyessy mester alkotását a Viga­dó előtt a Nagyerdőn állították fel, ahol diákkorában oly sokszor és oly szívesen elcsatangolt. (A dom­borműről és szoborról még lesz szó külön is.) Ugyancsak 1957-ben vette fel a nagy múltú Mester utcai Általános Iskola Arany János nevét, amely­nek emlékéül ezt a márványtáblát az iskola , falában elhelyezték. „Légy hű s bízzál jövődbe nemze­tem ... Ez az iskola a költő szüle­tésének 140., halálának 75. évfordu­lója alkalmából az Arany János Állami Általános Iskola nevet vet­te fel.” Kifejezésre akarta juttatni váro­sunk népe, hogy Arany János költé­szete szocialista kultúránk része, hogy valóban a mienk, a dolgozó népé, hogy ma is élő és ható, tanít és nevel becsületre, emberségre, ha­zánk, népünk és édes anyanyelvünk szeretetére. ARANY JÁNOS emléke* /IS 17 MÁRCIUS 2-1882 OKTÓBER SSJ Az 1638-6 ti KlOIS NÉVEN ISMKrű ACCÁT, 1899 BEN NEVEZTÉK Kl A K01TÖRÖI AKII&33-1837 KÖZÖTT A SET. KOL.ÉC­IUY DIÁKJA VOLT. B­A 1' -11 P'HATU NAPLÓ — 1971. MÁRCIUS 16©

Next