Hajdú-Bihari Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-09 / 84. szám

LT A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Munkaprogram az MSZMP X. kongresszusa határozatainak végrehajtására ■ ■Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivata­la közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A Minisztertanács titkársága ve­zetőjének előterjesztése alapján a kormány munkaprogramot fogadott el azokról a központi állami fel­adatokról, amelyek az MSZMP X. kongresszusának határozatából, a kongresszuson elhangzott referá­tumból és hozzászólásokból adód­nak. A kormány felkérte a minisz­tereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy az elfoga­dott munkaprogramban szereplő feladatok kidolgozásáról, a javas­latok benyújtásáról folyamatosan gondoskodjanak, s a kongresszus anyagait irányító munkájuk során tartsák szem előtt. A kormány éven­te áttekinti a munkaprogramban szereplő feladatok végrehajtását. Apró Antal, a Minisztertanács el­nökhelyettese beszámolt a magyar— román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság IX. ülés­szakáról, amelyet március 29—31. között Bukarestben tartottak. A bi­zottság az országaink közötti barát­ság és a kölcsönös érdekek alap­ján az együttműködés további ki­­terjesztésében állapodott meg a gépipar, a vegyipar, a kőolajipar, az energiaipar, az építő- és építőanyag­ipar, az öntözéses gazdálkodás és más ágazatok terén. Ugyancsak megállapodás született a termelési kooperációs és szakosítási kapcso­latok fejlesztésére. A kormány a je­lentést és a tárgyalásokról készí­tett jegyzőkönyvben foglaltakat jó­váhagyólag tudomásul vette, egyben utasította az illetékes minisztere­ket, hogy gondoskodjanak a koope­rációs és szállítási lehetőségek va­lóra váltásáról. Dr. Tímár Mátyás, a Miniszterta­nács elnökhelyettese a vállalati felügyelő bizottságok munkájának értékeléséről nyújtott be előterjesz­tést. A külügyminiszter beszámolt Ivan Basev bolgár külügyminiszter március 22. és 26. között Magyar­­országon tett hivatalos látogatásá­ról és a vele folytatott tárgyalások­ról. A kormány megelégedéssel ál­lapította meg, hogy a látogatás és a tárgyalások jelentősen hozzájárul­tak a két nép hagyományos, testvé­ri barátságának további elmélyíté­séhez. A Minisztertanács megvitatta és elfogadta az Országos Tervhivatal elnökének jelentését a KGST-orszá­­gokkal folytatott 1971—1975. évi kétoldalú tervegyeztetés eredmé­nyeiről, tapasztalatairól és a to­vábbi feladatokról. A beszámoló megállapítja: a tervegyeztetés ke­retében 1975-re 1970-hez képest mintegy 50 százalékos forgalomnö­vekedés várható. A Szovjetunió ki­emelkedő szerepet tölt be mind az alapvető nyersanyagokkal és ener­giahordozókkal való ellátottságunk, mind exporttermékeink értékesíté­se szempontjából. A nehézipari miniszter jelentést tett a március 26. és április 2. kö­zött folytatott iraki tárgyalásairól. A magyar és az iraki delegáció — mindkét fél közös érdekeinek meg­felelően — megbeszéléseket folyta­tott a két ország közötti olajipari együttműködés kiszélesítéséről. A kormány a jelentést tudomásul vet­te. A külügyminiszternek és az Or­szágos Atomenergia-bizottság elnö­kének közös előterjesztése alapján a kormány megvitatta a nukleáris fegyverek elterjedésének megaka­dályozásáról szóló, úgynevezett atomsorompó-szerződés végrehajtá­sával kapcsolatos teendőket. A Mi­nisztertanács a jelentést tudomásul vette, s az Országos Atomenergia­bizottság elnökét megbízta a Nem­zetközi Atomenergia-ügynökséggel kötendő biztosítéki (ellenőrzési) egyezmény létrehozására irányuló tárgyalások folytatásával és a ha­zai feladatok koordinálásával. A közlekedés- és postaügyi mi­niszter arról számolt be, hogy az „Életbiztonság a tengeren” elneve­zésű nemzetközi egyezményből — amelyhez hazánk is csatlakozott — milyen feladatok ellátása hárul a kormányra. A belügyminiszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet ho­zott az államtitok és a szolgálati titok védelmének újabb szabályo­zására. A Központi Statisztikai Hivatal elnöke, az Országos Tervhivatal el­nöke, a pénzügyminiszter és a Mi­nisztertanács Tanácsi Hivatala el­nöke közös javaslatot terjesztett elő a tanácsok információs rendsze­rének továbbfejlesztéséről. Az új tanácstörvény, valamint a területi tervezés és tervek rendszerére vo­natkozó korábbi kormányhatározat végrehajtása szükségessé teszi, hogy a tanácsok feladataik ellátásához megfelelő információkkal rendel­kezzenek. Ennek érdekében a kor­mány határozatot hozott, mely rész­letesen megszabja az információ­szolgáltatás rendjét, s az egyezte­tett adatok alapján lehetőséget nyújt arra, hogy a tanácsok a té­nyek ismeretében hozzanak dönté­seket, dolgozzák ki fejlesztési, terü­letrendezési terveiket. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Folytatja munkáját az SZKP XXIV. kongresszusa Befejeződött az ötéves terv vitája A Kremlben csütörtökön folytat­ta munkáját az SZKP XXIV. kong­resszusa. Saraf Rasidov, Üzbegisz­tán Kommunista Pártja központi bizottságának első titkára elnökölt a csütörtök délelőtti ülésen. Az ülés első felszólalója, Luis Carlos Prestes, a Brazil Kommunis­ta Párt központi bizottságának fő­titkára volt. Hangsúlyozta, hogy a néptől el­szakadt, elszigetelt csoportosulások elkeseredett kalandor akciói nem semmisíthetik meg Brazíliában a fa­siszta diktatúrát. Ezért a Brazil Kommunista Párt elsőrendű felada­tát az összefogás erősítésében és a szervezkedésben, a néptömegek harcának kibontakoztatásában látja. A következő felszólaló John Marks, a Dél-afrikai Kommunista Párt elnöke, valamint Kosztantyin Rudnyev automatizálási és műszer­ipari miniszter volt. Ezután javaslat érkezett az el­nökséghez az ötéves terv irányel­veiről szóló vita befejezésére. Az elnök közölte, hogy a vitában 118-an jelentkeztek szólásra, s kö­zülük 14-en kaptak szót. Ezt kö­vetően szavazásra bocsátotta a vi­ta lezárásáról szóló indítványt, amelyet a küldöttek egyhangúlag megszavaztak. Ezután Alekszej Ko­szigin miniszterelnök tartotta meg zárszavát. (Folytatás a 2. oldalon) Véget ért a III. országos közlekedésgazdasági konferencia Csütörtökön délben befejeződött debrecenben a közel 600 gyakorlati és tudományos közlekedési szakem­ber részvételével megrendezett III. országos közlekedésgazdasági kon­ferencia. A vitában elhangzott fel­szólalásokra Rödönyi Károly, a köz­lekedés- és postaügyi miniszter el­ső helyettese válaszolt. Dr. Czére Béla, a Közlekedési Múzeum főigazgatója, a KTE­ közle­kedésgazdasági szakosztályának el­nöke zárszavában elmondotta: " A debreceni tanácskozás is­mét bizonyította: helyes és szüksé­ges volt a tudományosan megala­pozott közlekedéspolitikai koncep­ció kidolgozása, széles körű meg­tárgyalása. Ehhez szervesen kapcso­lódik a feladatokat konkrétan meg­határozó IV. ötéves terv közlekedési része, s ezenkívül rendelkezünk 1985-ig szóló távlati fejlesztési prog­rammal is. Mindezek széles körű, hosszú távra is előremutató fej­lesztési célkitűzést ölelnek fel. Mindezek ismeretében a konfe­rencia a népgazdaság egészéhez kapcsolódó feladatok közül a kö­vetkezőket emelte ki: A tennivalók első sorába kell ál­lítani az egész országban a sze­mélyszállítás mennyiségi, különö­sen pedig minőségi fejlesztését. In­tenzívebben kell foglalkozni a szakembereknek a munka- és üzem­­szervezéssel, állítsák a figyelem középpontjába az állóeszközökkel való gazdálkodást. A munkaerő­probléma meghatározó a közlekedés fejlesztésében. A fejlesztési kon­cepciót ennek a függvényeként le­het csak sikeresen megvalósítani. A közlekedés területén is jobban és céltudatosabban kell felkészülni a kibernetika fogadására, összeállí­tották a közlekedéspolitikai kon­cepciót, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tudományos tevékeny­ségben szünetet lehet tartani. Végül a tanácskozás elfogadta azt a javaslatot, hogy 1972-ben orszá­gos gazdasági ankétot tartanak. Ennek középpontjában a közforgal­mú személyszállítás szerepel. A háromnapos tanácskozás Sze­gedi Nándornak, a MÁV Debreceni Igazgatósága vezetőjének zárszavá­val ért véget. Elutazott megyénkből a szovjet űrhajós-tudós küldöttség Folytatja magyarországi körútját a szovjet űrhajós-tudós küldöttség. Kedden este érkezett megyénkbe Vlagyimir Ivanovics Jazdovszkij professzor, az orvostudományok dok­tora, űrbiológus, Borisz Boriszovics Jegorov, a Szovjetunió hőse, űrhajós, az orvostudományok kandidátusa és Jurij Arkagyijevics Rilov, a fizi­kai-matematikai tudományok kan­didátusa, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Űrkutatási Intézetének tudományos titkára és Ivan Ivano­vics Bagyul, a Szovjetunió magyar­­országi nyaykövetségének első tit­kára. Miután egy napot töltöttek Debrecenben, csütörtökön reggel in­dultak Szegedre Hajdúszoboszlóról, ahol az éjszakát töltötték. A búcsúfogadáson megjelent Ka­­rakas László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei párt­­bizottság első titkára, Sikula György, a megyei pártbizottság titkára, dr. Szilágyi Gábor, a Debrecen városi Pártbizottság első titkára, Sziklai Lajos, a megyei pártbizottság tagja, Bartha János, a megyei tanács vb­­elnökhelyettese, dr. Kovács Imre, a Debrecen városi Tanács vb-elnök­­helyettese és dr. Kun László, a Haj­dúszoboszló városi Pártbizottság tit­kára. B. B. Jegorov mondott búcsúsza­­­vakat, megköszönve a szíves ven­déglátást. Reményeit fejezte ki hogy viszontláthatja itteni új isme­rőseit. V. I. Jazdovszkij ezt a gondolatot ismételte meg köszöntőjében: — Csak a térség válaszhat el ben­nünket, barátságunk örök. Szeret­ném kívánni, és meggyőződésem, hogy baráti találkozóink, a rövid tudományos eszmecserék közös ügyünk javát szolgálják. Azt gon­dolom, hogy az ezekből fakadó ered­ményekért csak irigyeljen bennün­ket mindenki, aki velünk szemben, a másik oldalon áll. Karakas László a megye lakósá­­g­a nevében búcsúzott el a delegá­ciótól. — Vendégül láttuk önöket, hogy némileg megmutassuk a megye éle­tét. Nem tudom, mennyire sikerült. Arra törekedtünk, hogy a rövid idő szabta kereteken belül a lehető legtöbbet nyújtsunk. Önök Debre­cen díszpolgárai tegnap óta. Kérjük, éljenek a díszpolgári cím nyújtotta lehetőségekkel és kötelezettségek­kel. Igyekszünk folyamatosan tájé­koztatni a küldöttséget megyénk életéről, és máskor is szívesen lát­juk önöket. Kérjük, adják át szívé­lyes üdvözletünket a szovjet tudó­soknak, űrhajósoknak, a szovjet em­bereknek. A küldöttséget megyénk határára elkísérte Sikula György, dr. Szilá­gyi Gábor, Sziklai Lajos, Bartha János és dr. Kovács Imre. A búcsú­zás után a delegáció folytatta útját Szegedre. Küldöttgyűlést tartott a Debrecen és Környéke Tsz-szövetség A Debrecen és Környéke Területi Tsz-szövetség csütörtökön a debre­ceni Tsz-üdülőben tartotta 1971. évi rendes küldöttgyűlését. A­ tagszö­vetkezetek küldöttei mellett részt vett a tanácskozáson Szelek And­rás, a Debrecen városi Pártbizott­ság osztályvezetője. Harmati Sándor, a területi szö­vetség elnökhelyettese mondott megnyitót, majd Mocsári Sándor elnök tartott beszámolót a tagszö­vetkezetek 1970. évi gazdálkodásá­ról. Szabó Lajos, az ellenőrző bi­zottság elnöke a múlt évi vizsgála­tokról adott számot a küldöttgyű­lésnek. Több felszólalás és Mocsári Sándor válasza után a küldöttgyű­lés a beszámolóikat elfogadta, és a tanácskozás Harmati Sándor zár­szavával véget ért. Tavasz a szántóföldeken A melegedő tavasszal egyre több­féle munkát végeznek a termelő­­szövetkezetek szántóföldjein. Trak­torok, munkagépek hagynak látha­tó nyomokat a talajon, s a szépen elmunkált, megművelt föld hama­rosan a tavaszi növények magvai­­nak adnak életet. Sok helyen és nagy területen már a földben van a mag, de a későbben vetendő nö­vényeknek még most készítik a magágyat szorgos, hozzáértő em­berek. A balmazújvárosi Lenin Tsz szántóföldjén jó pár gépet, sok dolgozót találtunk. Képünk is kö­zöttük készült, vetésre készítik elő a talajt. Ugyanakkor rovarirtó vegyszert is szórnak a földre.

Next