Hajdú-Bihari Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-08 / 83. szám

F ehér-Nemes-Nádas: Bemutató a Csokonai Színházban Legszívesebben azzal kezdeném: ilyen az, amikor az előadás keresi a darabot. De tartsunk sort, lássuk először a kötelező információkat. A Csokonai Színházban pénteken este zenés vígjátékot mutatta be Hono­lulu címmel, melynek szövegét Fe­hér Klára és Nemes László írta, ze­néjét pedig Nádas Gábor szerzetté. A televízió jóvoltából az egész or­szág tudhatja, hogy a szerzőpár a közelmúltban valóban megjárta Ausztráliát, a zenés vígjáték szöve­ge tehát a valóság inspirálta hipo­tézis alapján született. Azt hiszem, hogy ez az utóbbi egy kis magyará­zatra szorul. Arról van szó ugyanis, hogy Fehér Klára és Nemes László Ausztrália szokatlan és távoli szép­ségeinek élvezése közben — ez a valóság — egyszercsak arra gondolt, mi lett volna, ha utazásuk nem si­kerül? — ez pedig a hipotézis. A kettő dialektikus ellentétéből lé­pett színre a Honolulu, melyben azt mondják el — nem fogom részlete­sen elmesélni —, hogy mit lehet ten­ni akkor, ha az út nem akar sike­rülni. És milyen bonyodalom szár­mazhat abból, ha egy kis praktika segítségével mégis sikerül. Nem vitás, hogy az ötlet alkal­masnak látszik egy apró-cseprő tár­ca, s alkalmasint egy zenés vígjáték szövegkönyvének megírásához. Ez természetesen nem jelenti a végter­mék minősítését, ami jelen esetben nem apró-cseprő tárca, hanem „víg­játék”. A vígjátéknak ki kell állnia a színpad próbáját. A Csokonai Színház előadása alapján úgy tűnik, hogy többé-kevésbé ki is állja, bár szívem szerint inkább azt monda­nám, hogy ez egy újabb hipotézis, amit viszont a színház művészei ál­lítottak fel a kellemes előadás által. A kérdés végső soron azon áll vagy bukik, hogy az ötlet kibontása színpadképes-e; a szövegkönyvben felvázolt cselekmény elegendő-e egy három felvonásos vígjáték keretei­nek kitöltéséhez. A Honolulu eseté­ben a válasz nem kétséges: keve­sebb több lett volna. Az első felvo­nás hosszú és erőszakolt expozíció­ját, a harmadik felvonás konvencio­nális happy endjét és zavaros befe­jezését nem ártott volna tömöríteni annak érdekében, hogy a második felvonás nem túlzottan eredeti, de fordulatos cselekménysora ne káro­sodjon túlzottan, hogy az egy felvo­­násnyi cselekmény ne laposodjon három felvonásos szóviccsorozattá. A cselekményhiány kényszerít­­hette Fényes Márta rendezőt arra, hogy a vígjátékot „revüsítse”. Olyan keretjátékot és olyan betéteket al­kalmazott, melyek a közönséget a látvány erejével fogják meg. így nyílt alkalom arra, hogy a színház balettkara táncokkal járuljon hozzá a sikeres bemutatóhoz. Az előadás erényei közé tartozik, hogy a revü­­elemek jó ízléssel való alkalmazása a rendező céljait igazolta. A Csokonai Színház eddigi gya­korlata az volt, hogy a zenés vígjá­tékokat a kamaraszínházban mutat­ták be. Hogy a Honolulut mégis a nagyszínpadon láthatta a közönség, azt a revü mellett a vígjáték operet­­tes reminiszcenciái okozhatták. Vagy nem a nagyoperettek mintá­jára készült-e az az „emeletráépí­tés”, amit a Knézich utcai festőmű­vész és a magyar származású auszt­ráliai milliomos világa közötti kü­lönbség jelent? Nem ugyanúgy só­­várognak-e a Knézich utcaiak ez után az elérhetetlen világ után, mint az operettek táncos komikusai és szubrettjei a nagyhercegi udvarok világa után? S nem ugyanúgy tér­­nek-e vissza saját világukba, s nem ugyanúgy ereszkedik-e le hozzájuk a kegyosztó milliomos, mint annak idején a nagyherceg? A forma ma­radt, csak a világ változott körülöt­te, s ez a világ egy kicsit beleter­peszkedett a régi keretekbe. A kilú­gozott keretet egy hasonlóan kilúgo­zott tartalomnak kellene kitöltenie. De ezen a tartalmon még ez a keret is lötyög. A rendezés legnagyobb dilemmái közé tartozhatott, hogy a számtalan képből álló vígjátékot folyamatossá és egységes hatást keltővé varázsol­ja. S hogy ez többé-kevésbé sike­rüljön, a rendezésben Fényes Márta a forgószínpadhoz, Langmár András díszlettervező pedig a „belógatható” díszletmegoldáshoz fordult segítsé­gért. Az egyszerre történő vízszintes és függőleges mozgások visszafog­ták, kiegészítették egymást, ugyan­akkor az előadás alkotóelemeivé léptek elő, növelték Langmár And­rás igen dekoratív, szellemes díszle­teinek hatását. Fényes Márta szám­talan, az előadást szolgáló ötlete kö­zé becsúszott néhány öncélúnak, ke­vésbé szükségesnek tűnő ötlet is. Holnap, pénteken délután a nyil­vánosság előtt is megkezdődik a Rádió és a Televízió közös műsor­sorozata. Az ilyen nagyszabású események menetrendje az előké­születek során természetszerűleg megváltozhat, ezért először a vár­ható változásokról adunk hírt. (Lesz „mintatanítás”?) A 618 je­lentkezőből az eddigi elképzelések­kel ellentétben nem 42, hanem 36 versenyző jutott az elődöntőbe. Nem hét-hét, hanem csupán hat­hat elődöntőt hallunk és látunk, s az egyes elődöntőkben hallott hat fiatalból négy helyett csak hárman jutnak a rádióadást követő napon a tévé kamerái elé. Még folynak a tárgyalások, de valószínűleg el­marad Szepesi György és Vitray Tamás korábban beharangozott „mintatanítása”, mert a két kiváló riporter az éppen abban az időben zajló külföldi sportesemények mi­att nehezen tudja a tanítást és a riporterkedést összegyeztetni. (Üjdonságok.) A tévés elődöntő­ket az jellemzi majd, hogy a „Ri­porter kerestetik”’ hagyományaitól eltérően a jelöltek nem elsősorban a stúdióban, hanem helyszíni adá­sokban mérik össze tehetségüket. Április tizedikén, szombaton a rá­dióból továbbjutott három ver­senyző a budapesti Iparművészeti Múzeumból, az űrhajózási kiállí­tásról jelentkezik. A második té­vés elődöntőre a Közgazdasági Egyetem kollégiumában kerül sor. Ez az egyetemista fellegvár többek között arról nevezetes, hogy a diá­kok maguk választják a kollégium igazgatóját. A harmadik elődöntőt vidéken vívják a riporterjelöltek. A nemrégiben elkészült miskolci ifjúsági művelődési házat látogat­ják meg, s egy olyan mozgalmat próbálnak ismertté tenni az egész Az előadás azt bizonyítja, hogy a színésznek nemcsak a nagy, hanem a gyengécske szerep is próbája. A Honolulu bemutatóján valamennyi színész többet tudott szerep adta le­hetőségeiből megvalósítani, mint amennyit a szövegkönyv alapján egyáltalán el lehet képzelni. Ol­­savszky Éva és Simor Ottó, Tikos Sári és Sárközy Zoltán, Hegedűs Er­zsi, Fekete Edit, Kállay Bori, Pago­nyi Nándor valamennyien arra tö­rekedtek, hogy karaktert adjanak figurájuknak, s a zenés vígjáték ke­retein belül kellemes, mértéktartó színészi eszközökkel járuljanak hoz­zá az előadás sikeréhez. Ugyanez jellemezte a kiegészítő szerepkörök­ben Vésely Margit, Poroszlay Éva, Nagy Miklós, Selmeczi Tibor és Ury Tibor játékát is. Dr. Kiss Ernő és zenekara a meg­szokott színházi rutinnal, biztonság­gal vált az előadás egyik főszerep­lőjévé. Greguss Ildikó jelmezei és Zakar István maszkjai alkalmanként cso­dát műveltek. M. V. ország előtt — „Miskolc a fiatalo­kért, a fiatalok Miskolcért” —, amelynek sorsát az egész verseny­­sorozat során is figyelemmel köve­tik. A negyedik alkalommal újra a fővárosba térnek vissza a verseny­zők, s egy gyár belső életével is­mertetnek meg bennünket. Az ötö­dik elődöntőt a rádió Veszprémből, a televízió pedig Győrből sugároz­za; egy nappal a választások előtt az ifjú riporterek bemutatják a # képviselőjelölteket. S végül utol­* jára, de nem utolsósorban: a hato­dik elődöntő résztvevői Debrecen­ben a fiatalok munkahelyi beil­leszkedésének a problémáit igye­keznek majd feltérképezni. A kö­zépdöntőbe jutó 24 versenyző már ismét az immár hagyományos stú­diólégkörben vetélkedik a döntőbe kerülésért. (A riporterjelöltekről.) A zsűri­tagok és a szerkesztők tapasztalatai szerint az idei „Riporter kereste­tik” legjobb 36 jelöltjének felké­szültsége legalábbis egyenértékű a korábbi két vetélkedő első tíz he­lyezettjének átlagszintjével. Né­hány érdekes adat: a tovább jutot­tak között 18 vidéki és 18 budapes­ti, 12 nő és 24 férfi, öt húsz év alat­ti, 16 húsz—huszonöt és 15 huszon­öt—harminc éves versenyzővel ta­lálkozhatunk. Három riporterjelölt jelenleg fizikai munkás, 11 egyete­mi hallgató, 15 értelmiségi, 7 fia­tal pedig alkalmazott foglalkozású. A Rádió és Televízió nagyszabá­sú műsorsorozatáról folyamatosan tájékoztatjuk a Napló olvasóit. Munkatársunk legközelebb hely­színi riportban számol be a „Ri­porter kerestetik” első elődöntőjé­nek izgalmasnak ígérkező esemé­nyeiről. Z. L. „Kimegyünk a stúdióból 1" Holnap kezdődik a „Riporter kerestetik" Utolsó elődöntő Debrecenben A debreceni bemutató mozik következő heti műsorán három külföldi film szerepel A Víg moziban délutánonként a „Szerelmem, segíts!” című olasz filmet mutatják be április 8-tól 14-ig, csütörtöktől szerdáig. A fő­szerepekben Monica Vittit és Alberto Sordit láthatja a közönség. Az Apolló moziban a Rekviem című színes, szélesvásznú jugoszláv kalandfilmet vetítik délután április 8-tól 11-ig, majd A börtönőr című csehszlovák filmdráma szerepel a műsoron április 12-től 14-ig. A Meteor moziban április 8-tól 11-ig a „Szerelmem, segíts!” című olasz filmet, április 12-től 14-ig a 3 és fél 6-kor kezdődő előadásokon a Rekviem című jugoszláv filmet, a fél 8-kor kezdődő előadásokon pedig A börtönőr című csehszlovák filmdrámát láthatja a közönség. A Művész moziban április 8-tól 11-ig a „Szerelem a megfelelő idegen­nel” című szinkronizált amerikai filmet vetítik csak 16 éven felülieknek. MICHAEL JOY: ÁRNYÉKBAN A rövidebb utat választot­ta, amely a kerteken át ve­zetett. A nap kegyetlenül perzselt.- Furcsa - mondta saját magának Joseph Candy sehol egy teremtett lélek. Néhány éve nem volt már idehaza, az ország másik vé­gében dolgozott. Egyszercsak minden átmenet nélkül fel­mondott, és a honvágytól gyötörve hazafelé indult. Most azonban megijesztene ez a váratlan csend. Máskor ebben az időben a mezők és a kertek tele voltak embe­rekkel, a földművesek a gyü­mölcsöt szedték a fákról, hogy másnap piacra vigyék. „Mi történhetett?” - kér­dezte magában. A közeli kis­városban is üresek voltak a kertek. Csak néhány rendőr­rel találkozott.- Valami nagy baj lehet - mondta félhangosan. Egyre ijedtebben tekintge­­tett maga körül, s folytatta útját a kerteken át. Meglá­tott egy istállót zárt ajtóval és ablakkal. Arra gondolt, hogy jó lenne bemenni és pi­henni egyet az árnyékban, de ebben a pillanatban egy rekedt hang riasztotta meg. Ösztönösen elrejtőzött a napraforgók közé. S innen már meg is pillantotta a két férfit. Az árnyékban ültek.- Ostobaság volt, Peter - mérgelődött a kövérebb -, nem lett volna szabad meg­jelenned az emberek között. Rád ismertek. Peter volt a fiatalabb, karcsúbb. Előhúzta revolve­rét zsebéből, és gúnyosan ránevetett társára. Joseph rejtekhelyéről fel­ismerte a. testesebb férfit: Frank Noris, a körözött bű­nöző volt. Ebben a pillanat­ban a társára akart rátá­madni, Peter azonban nevet­ve ügyesen félreugrott.- Átkozott kutya! - kia­bálta Frank nekem drága a bőröm! Te vagy az oka, hogy a rendőrség üldöz ben­nünket. Mondtam, hogy lö­völdözés nélkül támadjuk meg az autóbuszt. Miért öl­ted meg a sofőrt, amikor a pénz már a kezünkben volt? Frank hirtelen elhallga­tott. ö is elővette revolve­rét, óvatosan körülnézett, mint aki veszélyt érez. Peter is elkomolyodott. — Valaki les bennünket — mondta Frank. Amikor rádöbbent, hogy felfedezték, Joseph Candy megdermedt a félelemtől. Négykézláb nagy óvatosan kúszni kezdett a napraforgók között, egy ajtóhoz ért, ki­nyitotta, és beosont. A sötét helyiségbe csak néhány nap­sugár hatolt be, a fényes csíkban porszemek táncoltak. A félelemtől reszketve egy szénarakás mögé bújt. Las­san, lassan megnyugodott. De tudta, hogy az a kettő kere­si. Megölik, ez olyan biz­tos, hogy akár mérget is vehetne rá. Az ajtó kinyílt, Joseph megrázkódott. Egy kicsit fel emelkedett, épp annyira, hogy kitekinthessen a széna mögül. Frank Norist pillan­totta meg, kezében két re­volverrel. Azért jött, hogy megöljön- gondolta rémülten. Még jobban összehúzta magát a rejtekhelyen, s feszülten fi­gyelt. Hallotta, amint Frank megindult, a szalma suso­gott a lába alatt. A csend­ben hirtelen gúnyos nevetés hallatszott.- Gyere ki, gyáva kutya!- kiáltott Frank. Joseph lehajtotta a fejét, s még jobban összehúzta ma­gát. Reszketett, mint a ko­csonya. Nem akart meghalni.- Na mi az? - kimászol, vagy érted menjek? Noha rejtekhelye jó volt, Joseph mégis belenyugodott sorsába, felemelte kezét és felállt. A nap sugarai meg­csillantak a rászegezett két revolveren. Minden pillanat­ban várta, hogy Frank meg­húzza a ravaszt. *** A rendőr megnézte a szé­narakás mellett heverő holt­testet. A halott homlokán ke­rek lyuk tátongott.- Ez csak Frank Noris, a körözött bűnöző - mondta a rendőr Josephnek. - Mint látom, neki is volt fegyvere, s nagyon jó lövész volt. Hogy sikerült mégis megölnöd?- Amikor ott kint rájöt­tek, hogy valaki fölfedezte őket - magyarázta Joseph Candy -, az a másik bűnö­ző, Peter nagyon megijedt. Valószínűleg attól tartott, hogy rendőrök vették körül, eldobta revolverét és elszö­kött. Frank fölvette a fegy­vert a földről, körülnézett, megállapította, hogy nincs a közelben senki. Én időköz­ben az istállóban elbújtam. Eszembe sem jutott, hogy Peter már ott lehet.- Megtaláltuk az istálló legeslegvégében, a szénában, élve.- Frank Noris meg volt róla győződve, hogy a saját árnyékuktól ijedtek meg ­­mondta tovább Joseph, s belépett az istállóba, hogy megnyugtassa társát is, s visszaadja neki a revolvert. Mindkét fegyver a kezében volt, amint velem szemben állt. Én egy szénarakás mö­gött, a sötétben voltam, fel­emelt kezekkel. Az egyik re­volvert felém dobta. Elkap­tam, s lőttem. Szerencsémre a sötétben összetévesztett a másik bűnözővel. J HAJDÜ-B1HARI NAPLÓ — 1971. ÁPRILIS 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék