Hajdú-Bihari Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-05 / 104. szám

mmÖsszefogás a málna értékesítésére A niM'MAlM­'.n». A„ ___A.1.1__1 • 1 _ .1*11 » . . . . . . A nyírábrányi és környékbeli la­kosságnak legjelentősebb bevételi forrása a málna. A községben és környékén tiszántúli viszonylatban is igen jelentős málna telepítések vannak. A községben közel kétez­ren foglalkoznak málnatermeléssel. A telepített területek aránya évről évre nő. Többek között az idén for­dult termőre az Alkotmány Tsz 30 holdas táblája is, amelyen — ha az idő kedvező lesz — a szakemberek jó termést várnak. A málna értékesítését az idén a nyírábrányi ÁFÉSZ az Alkotmány Tsz-szel közösen végzi. A két szerv megállapodott abban, hogy arányo­san fedezik a felvásárlás, szállítás, értékesítés költségeit és közösen osztozkodnak a nyereségben is. A kölcsönös előnyeiket biztosító szer­ződés kedvező a lakosság számára is, mivel a felvásárlók mindenkori piaci ár szerint veszik át a ter­ményt, és gondoskodnak a málna gyors továbbításáról. A málna indu­ló felvásárlási ára 16 forint. A nyírábrányiak az idén körülbe­lül 50-55 vagon málna átvételére számítanak, amelynek jelentős ré­szét a Debreceni Konzervgyár veszi át. Mezőgazdaságunk újra bizonyít Jelentések szerint az idén körül­belül 50 százalékkal jobb a tavaszi munkavégzés eredményessége me­gyénk termelőszövetkezeteiben, mint egy évvel korábban ebben az időben. Ez önmagában is nagyon örvendetes tényező, hiszen a tavasz nagy munkáinak jó elvégzése egy­részt nagy erőpróbát jelent mező­­gazdasági üzemeinknek, másrészt viszont az éves eredmények egyik biztosítéka. Jól tudjuk, hogy egy évvel koráb­ban roppant nehézségekkel kellett megküzdeniük mezőgazdasági üze­meinknek. Árvizek, belvizek akadá­lyozták, nehezítették a munkát, s bizony sok helyen egyszerűen lehe­tetlen volt elvégezni mindazt, amit tsz-eink beterveztek, amire tsz­­tagjaink készültek. Országosan is nagy kárt és kiesést jelentettek ezek a nehézségek, olyanokat, amire azt mondtuk: kisparaszti, kisüzemi módon gazdálkodva bizony ezt nem is lehetett volna átvészelni, nem le­hetett volna katasztrófa nélkül el­viselni. A nagyüzemi gazdálkodás bebizo­nyította,­ hogy még ilyen ritkán lá­tott nagy gondokon is úrrá tud len­ni. Mert a nagyüzemi mezőgazdasá­gunk ma mindenképpen erőteljes, stabil, korszerű gazdaság, ahol mo­dern eszközök és módszerek állnak rendelkezésre De ez csak az egyik oldala a dolognak A másik, ami ta­lán még fontosabb, amire mindig számolnunk kell, és ma már bizto­san lehet is számítani erre, az em­berek, a mezőgazdasági dolgozók munkaszeretete, tenniakarása, len­dülete, az újrakezdéshez szükséges kitartás. Az a tartalék erő, amely átsegített bennünket például az 1970-es évben tapasztalt nehézsége­ken is, amely biztosíték arra, hogy gazdálkodásunk stabil, megalapozott és eredményes gazdálkodás, éppen az itt dolgozók jó munkájában rej­lik. S hogy most a tavaszi munkákban ilyen jó eredményeket értünk el már eddig is, ebben elsősorban ez a tartalékerő dominál. Igaz, tudjuk, a tavaszi időjárás is jobb volt hoz­zánk, mint egy évvel korábban, hogy a munkavégzésre lehetőség volt, de mindez önmagában véve kevés; a teljesítményekben elsősor­ban az emberek munkája, jó mun­kája van benne, az a lendület, amellyel lépten-nyomon találkozha­tunk a szántóföldeken, a gépműhe­lyekben, hogy igenis, most lehet, most dolgozzunk, mert emlékszünk a tavalyi tavaszra. És ez — mondom — nagyon is jó dolog. Mert a tavalyi kedvezőtlen körülmények érezhetően károsan érintették az emberek munkaked­vét, illetve a kilátásaikat kissé meg­ingatták. De nem sokáig. Mert az idén már tavasszal a munkák ideje alatt mindenütt azt hallottuk ter­melőszövetkezeti vezetőinktől: biza­kodással, hittel végzik munkájukat az emberek. Éppen a tavalyi nagy erőpróba következtében, a pillanat­nyi megingás után — amikor is azt mondták: a kár kevesebb lett, mint amennyit tulajdonképpen gondol­tunk — újult erővel és nagy akarás­sal kezdték, majd folytatták a tava­szi tevékenységet. Ennek látható eredménye is van. Számszerű adatok szerint me­gyénkben a borsó, tavaszi árpa, zab, lucerna, vöröshere, cukorrépa, bur­gonya, napraforgó, kukorica, silóku­korica és rizs vetéséből összesen mintegy 230—240 ezer hold lesz, s ennek már ma is túlnyomó része el van vetve, alig egy-két hétre való maradt hátra. A vélemények egyér­telműen leszögezik: idén tavasszal nagy és eredményes munkát végez­tek termelőszövetkezeti paraszt­jaink, becsülettel helytálltak, becsü­lettel eleget tettek annak a köve­telménynek, amelyet a szövetkezeti vezetőség, a párt és a kormány ve­lük szemben támasztott. Olyan munkalendületről, olyan kiállásról tettek tanúbizonyságot, amelyre méltán büszke lehet az egész szocia­lista mezőgazdaság, a nagyüzemi gazdálkodás egész tábora. S ebben a helytállásban, ebben az óriási nagy munkamennyiségben és lelkesedésben nem csupán a föld szeretete, a munka szeretete van benne, nemcsak ez nyilvánul meg. Hanem azt is bizonyítja ez, hogy a politika, amelyet folytatunk, amely jellemzi a mezőgazdasági nagyüze­meinket, az a távlat, amelyet ezen a téren is megmutatunk az itt dol­gozóknak, egyetértésre talált, hogy ezzel megnyertünk magunknak minden termelőszövetkezetben dol­gozó tagot, alkalmazottat, hogy bíz­nak ebben a politikában és egyetér­tenek azzal. S tudják, hogy egyet­értésüket, bizalmukat elsősorban csakis jó­ munkával, csakis a beter­vezett munkamennyiség maradékta­lan elvégzésével fejezhetik ki. De hát szükség is van erre. A ta­valyi esztendő mezőgazdaságunkat­­- bármennyire erős és sokat kibíró is az - sok millió forint bevételtől megfosztotta. A károk pótlására ál­lamunknak is nagy összegeket kel­lett támogatásként, hitelként ado­mányoznia a bajba jutott mezőgaz­dasági üzemeknek, hogy az akadá­lyokat elhárítsa a további mun­ka elől, hogy lehetővé tegye az új­raindulást, a tavaszi munkák vég­zését. S ezt tiz-eink, az itt dolgozó emberek, íme, jól meghálálták már eddig is, hiszen olyan munkát vé­geztek az elmúlt hetekben, amely méltán dicséretére válik minden osz­­tagnak. S jól tudják, hogy a tavalyi veszteségeket, károkat, végül is ne­kik kell pótolni, hogy az állami se­gítség átmeneti, hogy végül is ön­maguk munkájával kell kigazdál­kodni az elmúlt év veszteségeit. S ez nem könnyű dolog. Ezt csak úgy lehet, ha minden alkalmat, minden időt komolyabban veszik mindenütt, ha igyekeznek az idén mindent meg­tenni a jobb, a nagyobb termések érdekében. Ez nagyon fontos célki­tűzés. S ennek alapja éppen a most folyó tavaszi munka. De el is várjuk ezt mezőgazdasá­gunktól. Joggal, hiszen ebbe a nép­­gazdasági ágba is nagyon sokat be­fektetett államunk, s ezeknek a be­fektetéseknek meg kell térülniük. Az idén tavasszal talán még na­gyobb gondot fordítottak az illeté­kes szervek a vetőmagvak biztosítá­sára, a műtrágyakészletek bővítésé­re, a tavalyihoz képest tovább nőtt a gépállomány, amellyel végezhet­ték a munkát, s mindezek nélkülöz­hetetlen előfeltételei annak, hogy a munkát időben, jó minőségben és eredményesen végezzék el. Tudjuk mindannyian, hogy a tavalyi káro­kat csak összefogással, kitartó és következetes munkával lehet pótol­ni, s tudjuk, hogy sajnos, azok még egy-két évre előre rossz kihatással vannak a mezőgazdaságunkra. De a célunk természetesen az, hogy ezt az időt minél rövidebbre szűkítsük. Ezért fontos hát, hogy ilyen jó mun­kát végezzünk mindenütt, mint ami­lyenről jelenleg számot adhatunk. Mondom, szövetkezeteink képesek is erre. Egyrészt igyekszünk a fel­tételeket — anyagi, technikai — biz­tosítani, másrészt meg ott a biztosí­ték szövetkezeteinkben, a jó veze­tésben, a tagok, vezetők közötti jó kapcsolatban, a fiatalok lendületé­ben, a szocialista brigádok munka­bírásában. Mindezek megvannak, erre sok példát is lehetne mondani, olyanokat, hogy Hajdúszoboszlón a Búzakalászban például a tagok a tervkészítéskor a vezetők és beosz­tottak közötti jó kapcsolatokat hangsúlyozták s azt, hogy őrizzék ezt meg a jövőben is, mert ez az alapja a jó munkavégzésnek. Lehet­ne kiváló szocialista brigádokat em­líteni, amelyekből sok van a megyé­ben, növénytermesztésben, gépesí­tésben, állattenyésztésben, lehetne említeni tsz-elnökeinket, akik egyre jobb és politikus vezetői lesznek a mezőgazdasági nagyüzemeknek, képzik magukat, tanulnak, fejlőd­nek, lépést tartanak az ugyancsak fejlődő, rohanó korral. Lehetne em­líteni a felszabadulás ünnepén mi­niszteri dicséretekben részesült dol­gozókat, a Munka Érdemrend kü­lönböző fokozatait kiérdemelt tsz­­tagokat... Mindez szép bizonyítéka az itt folyó munkának, annak a színvonalnak, amelyet ma a magyar mezőgazdaság képvisel, s amelyre szerénytelenség nélkül büszkék le­hetünk. Általában mindig azt mondjuk: a soron következő feladatok még na­gyobbak az előzőeknél. De ez való­ban így igaz a mezőgazdaságban is. Mert amikor megnyertünk egy nagy csatát, akkor már a következőre kell gondolnunk, koncentrálnunk, arra, amelyet a jövő jelent. S ebben az ágazatban a jövő mindig megle­petéseket tartogat magában, éppen az időjárás bizonytalansága követ­keztében Bár ma mindent megte­szünk, hogy ezt a tényezőt a lehető legkisebbre szűkítsük, hogy ennek a legkevesebb befolyásoló hatása le­gyen, de ezzel mégis számolni kell. Enyhíteni tudjuk káros következ­ményeit, de megszüntetni csak úgy, ha azt, amit már lehet végezni, azt jól és kifogástalanul el is végezzük! Az a biztos, amit már megoldottunk, S tsz-vezetőink,­­tagjaink ezért néz­nek máris a jövőbe — okosan. Fel­készülni a nagy munkákra, a nö­vényápolásra, majd a nyári betaka­rításra, meg minden, ami soron kö­vetkezik, összetett, de szép felada­tok ezek, s hogy mennyi sokan így érzik, ezt az is bizonyítja, hogy a sok és bonyolult feladatot mind job­ban és eredményesen meg is oldják mezőgazdasági üzemeink. Pedig jól dolgozni csak akkor lehet, ha sze­retjük is azt, amit végzünk. Persze ezzel nincs is baj. A mezőgazdaság szép munka, bár nehéz munka. De az itt dolgozók tudják eredményesen végezni. Ezt be is bizonyították már nagyon sokszor. Legutóbb most, ezen a tavaszon. Munkájuk eredményét mutatják a szépen bevetett földek, meg a már kikelt növényi sorokkal jelzett táb­lák ... Boda László »v< V ♦ ♦ »V ♦y A boldogulás etikája Hogyan élünk? — ősrégi és Valószínűleg örök kérdés ez. A vála­szok azonban nemhogy koronként, de még egyidőben is felettébb kü­lönbözők, s nem is feltétlenül őszinték. Amit nem is lehet zokon venni, hiszen annyi minden befolyásolhatja a válaszadót. Egy azonban bizo­nyos. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt alig-alig emlegettük, jószerével számon se tartottuk, hogy ez meg amaz hogyan él; talán a magunk boldogu­lására is kevesebb volt a gondunk. Pedig akkor is akadt, hogy úgy mondjuk, tollasodó ember. Igaz, sokkal kevesebb, mint manapság, és az a kevés­ is kevésbé tűnt föl. Mert ugyan mit is csinálhatott? Legfel­jebb épített egy kis házat, vagy vett egy jobb lakást, és belebújt. Ha meg nem, hát elszórakozta a pénzt.. Ma másképpen van. Először is mind többen és többen jól keres­nek városban is, faluhelyen is, munkás- és parasztcsaládok, iparosok, értelmiségi foglalkozásúak, tehát mindenféle társadalmi réteghez tar­tozók. Ebből a keresetből jobban élnek, olyasmire is költenek, ami ki­­sebb-nagyobb mértékben a luxus látszatát kelti. Természetesen to­vábbra is a lakás, a ház áll az első helyen, azzal a különbséggel, hogy az építkezők — tehetségük és ízlésük szerint — sok esetben már nem csupán fedelet akarnak a fejük fölé húzni, hanem szebbet, tágasab­bat igyekeznek összehozni. Évről évre több városi lakos víkendtelek­­kel, házzal, esetleg nyaralóval „tűnik ki”, az autósok száma közben már évi 40—50 ezerrel növekszik, nem kevesen költséges külföldi utakat tesznek, sokan drága ruhákban, elegáns szórakozóhelyeken mutogatják magukat, és — ha nem is nagy számban — akadnak olyanok is, akiknek minderre vagy megközlítőleg minderre van mód­juk, tehetségük. Mindez, mondanunk sem kell, nemhogy nem bűn, hanem többé­­kevésbé államilag ösztönzött dolog, hiszen azért vannak építőanyag­ipari meg építő vállalataink, hogy maguk az állampolgárok is — le­hetőleg minél többen — építkezzenek. Helyesnek tartjuk az üdülőhe­lyi parcellák kialakítását. Hivatalosan támogatjuk az automobiliz­must. Az állami boltokban, szalonokban pompás ruhákat, sőt éksze­reket kínálnak a vevőnek. Az utazási irodák jobbnál jobb külföldi utakra csábítanak. Hogy a jó italoknak, szívnivalóknak és az ínyenc­­falatoknak is akad elég reklámja, nem is említjük, hiszen furcsa mód, nálunk sohasem szólták meg igazán azt, aki az effélére költött mértéktelenül, sokkal gyakrabban azt, aki esetleg hosszú évekig szí­vósan takarékoskodva jutott házhoz, autóhoz, vagy mondjuk egy vi­torláshajóhoz.­­ Egyáltalán nálunk sokkal többet beszélnek az emberek — és a leghangosabban nem feltétlenül a legjobb szándékúak — arról, amit ez meg az a család vesz, épít stb., mint arról, amivel a gyarapodáshoz az alapot megteremti, a szorgalmáról, a kitartásáról, az átlagosnál talán jóval több munkájáról vagy a tehetségéről. Azaz hogy hallani a dolog eme oldaláról is, de a legtöbbször olyasmit, hogy így meg úgy ügyeskedett, ha ugyan nem csalt, lopott, szélhámoskodott. Hát lehetséges lenne, hogy az említett sok-sok egyéni, családi gyarapodás csupa hamisságra vagy éppen becstelenségre épül? Ezt a nyitott szemű, tárgyilagosan gondolkodó ember nem állíthatja. Ép­pen ellenkezőleg, elismeréssel szól arról a kemény és — ne restelljük kimondani — verejtékes munkáról, ami a gyarapodást sokaknál le­hetővé tette. Hogy a sok és eredményes munka nem minden esetben részesül a megillető és a mi viszonyaink között megérdemelt anyagi elismerésben, az is nyilvánvaló. De az nem kevésbé, hogy a végzett munka igazságosabb és arányosabb elismerése és jutalmazása irá­nyában haladunk. Igaz, az sem titok, hogy akadnak nem a szó jó értelmében „ügye­sek”, akik igazi vagy elégséges ellenérték nélkül, azaz a társadalom — mindnyájunk — kárára jutottak és jutnak hozzá az irigyelt anyagi javakhoz. Nem az a hiba, ha érzékenyen reagálunk erre — csupán az, ha minduntalan rémeket látunk —, de még fontosabb: olyan irányba fejlődik gazdaságunk, hogy határozottabban képes jutalmaz­ni a társadalmilag hasznosat, méltánylás nélkül hagyni a haszonta­lant,,és kivetni magából a károsat. Rendkívül fontos, hogy ez a reagáló és cselekvő­képességünk tö­kéletesedjék. Ahogy a gazdaságirányítás új módszerei számos hibát — és hibás gazdasági tényeket — most könnyebben felszínre hoznak, és ez jó, úgy leplezi le a fejlődő, demokratikus vonásaiban erősödő közgondolkodás az olyan magatartást, amely szembenáll szocialista elveinkkel, az egyéni boldogulás szocialista erkölcsi normáival. Az esetek, a viszonylatok, az élet fordulatai lehetnek bonyolultak, nem könnyen áttekinthetők, helyes ítéletünk alapja azonban egyszerű, magától értetődő. „Mi azt valljuk és hirdetjük — mondotta Kádár János a kőbányai munkásgyűlésen —, hogy az emberek joggal gon­dolhatnak önmagukra, családjukra, hozzátartozóikra; s a természet törvénye az, hogy keressék a boldogságot önmaguk, családjuk számá­ra, de ennek igazi útja csak a néppel, a közösséggel, az összes dolgo­zóval való együttes felemelkedés lehet, s nem történhet a közösség ro­vására.” Aki kiemelkedő odaadással, nagy hozzáértéssel, különös tehet­séggel dolgozik, vagy olyan szerencsés adottságú ember, hogy mind­ezt együttvéve is el lehet mondani róla, az sok,­igen sok hasznot tud hajtani a közösségnek, mindnyájunknak. És akkor megérdemli, hogy többet is kapjon, hogy „könnyebben” boldoguljon, ha ezt könnyű boldogulásnak lehet nevezni. Balog János Felmérés készül a háztartási villamos készülékekről A villamosenergia-szolgáltatás jelenlegi minőségének megjavítása és a távlati igé­nyek meghatározása érdekében szüksé­gessé vált, hogy különböző fogyasztói körzetekben méréseket végezzenek a ház­tartási villamos készülékekkel kapcsolat­ban. A TITÁSZ-igazolvánnyal rendelke­ző dolgozók felkeresik a háztartásokat, és főleg a villamos készülékekről kérnek majd adatokat. Az adatgyűjtés csak azo­kat a fogyasztókat érinti, akik a felmé­résről nyomtatott értesítőlapot kaptak. Debrecen területén az Új Élet park­ban, a Viola utcai 9 emeletes bérházak­ban, a Dobozy-lakótelepen és a Kertvá­rosban végzik a felméréseket. Hajdúszoboszlón a Puskin utcán és köz­vetlen környékén, Hajdúdorogon a Náná­­si úti körzetben, valamint Berettyóújfa­luban a kórházi körzetben kerül sor adat­gyűjtésre. A TITÁSZ dolgozói a felméréseket hétköznapokon 14 és 20 óra között vég­zik. A villanyfogyasztók által szolgálta­tott adatokat név nélkül gyűjtik. A mé­rési eredmények értékelésével együtt ki­zárólagosan a TITÁSZ távlati tervének készítésénél használják fel az adatokat, ezzel a fogyasztók érdekeit is szolgálják. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. MÁJUS 5. ti. 44 Mv ív »V ♦ ♦ v* ♦♦ v*♦V *vÍV MVmvmvmvmvmv­v ♦ ♦ Létavértesen gyógyított 40 évig Bensőséges, családias ünnep­ség keretében búcsúztatták Lé­tavértesen dr. Gáspár Bertalan körzeti orvost nyugalomba vo­nulása alkalmából. Egészen fiatal korában — egyetemi tanulmányai befejezé­se után — negyven esztendővel ezelőtt, állott munkába a kis községben. Azóta egyfolytában ott élt, dolgozott, gyógyított, nevelte a falu lakosságát az egészségügyi ismeretekre. Az Új Élet Tsz vállalta a házigaz­da szerepet — talán azért is, mert az idős doktor páciensei közül ma már legtöbben osz­­tagok. Sas Imréné létavértesi közsé­gi tanácselnök az egész falu ne­vében búcsúztatta dr. Gáspár Bertalant. — Három nemzedék ismeri, szereti a mi orvosunkat — mondta —, az egész falu tisz­teli, becsüli. Aranybetűkkel ír­ta be nevét dr. Gáspár Berta­lan a létavértesi emberek szí­vébe. A négy évtized munkás­sága, a falu lakóinak gondjá­­val-bajával való együtt élés a bizonyság erre. Tisztelik az idő­sebbek, szeretik a fiatalok, va­lamennyien nagyra becsüljük a végzett munkát. Ez a gyógyítá­son túl kifejezésre jutott az is­meretterjesztésben, a véradás megszervezésében. Kifejezésre jutott ennek az elismerése ab­ban is, hogy államunk az el­múlt esztendőben Állami Díjjal tüntette ki dr. Gáspár Bertalan létavértesi körzeti orvost. Az úttörők, a nők, az időseb­bek, a tsz vezetői egymás után köszönték meg a falu idős or­vosának a sok-sok munkát fá­radozást, s a sok jókívánság mellett ajándék és virág fejez­te ki a hálát. ♦IC ti ♦ ♦. •V ti 44.

Next