Hajdú-Bihari Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-28 / 254. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Hazaérkezett az NDK-ból a magyar delegáció Dr. Tímár Mátyásnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével szerda délelőtt hazaérkezett a magyar delegáció, amely Berlinben részt vett Magyarország és a Német Demokratikus Köztársaság gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottságának 10. ülésszakán. A küldöttség tagjai voltak: dr. Hetényi István, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszterhelyettes, dr. Lőrincz Imre, a nehézipari miniszter első helyettese, Pesti Ernő könnyűipari miniszterhelyettes és Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Lázár György munkaügyi miniszter, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, Lakatos Ernő, a kormány Tájékoztatási Hivatala elnökének helyettese, valamint dr. Herbert Plaschke, az NDK budapesti nagykövete. (MTI) Dr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes vezetésével hazaérkezett Berlinből a magyar delegáció, amely részt vett a magyar NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság X. ülésszakán. Képünkön: dr. Tímár Mátyás (jobbról) a hazaérkezés után a Ferihegyi repülőtéren. (Napló-telefotó) Otto Winzer látogatása a Kőbányai Gyógyszergyárban Otto Winzer, az NDK külügyminisztere szerdán délelőtt feleségével és kíséretének tagjaival ellátogatott a Kőbányai Gyógyszeráru-gyárba. A gyárlátogatás programjának bevezetőjeként dr. Varga Edit igazgató tájékoztatóját hallgatták meg a vendégek, majd néhány üzemrésszel ismerkedtek. (MTI) Otto Winter, az NDK külügyminisztere a Kőbányai Gyógyszerárugyárban. (Napló-telefotó — Vigovszki felv. — KS) Szemestermény-szárító bemutatója Hajdúszoboszlón A Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságban október 29-én 10 órai kezdettel kerül sor a DTS—12 új típusú szemestermény-szárító berendezés bemutatójára. Ez a gép a MEFI tervezésében, a debreceni Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat kivitelezésében készült. A bemutatón működés közben láthatják a megjelentek ezt a nagy teljesítményű gépet. A bemutatón az ismertetés után a tapasztalatokat beszélik meg a szakemberek. ÚJ POSTAHIVATAL. Új postahivatal nyílik Debrecenben a Dózsa György utcán. A november 20-án átadásra kerülő objektum az Új Élet parkban lakók egy részének régi gondján enyhít majd. A három felvevőhelyes posta 800 ezer forintos költséggel készült el. IT Búzavetés szántás Az utóbbi években szerte a világon kísérleteznek szántás nélküli búzavetéssel. Magyarországon is folynak ilyen kísérletek, mégpedig eredménnyel. Az elmúlt évben a tanakajdi Proletár Hajnal Tsz-ben 43 hold búzát vetettek el ilyen módon, és hektárra átszámítva 34,9 mázsás átlagtermést takarítottak be. A speciális agrotechnikát igénylő, szántás nélküli vetéssel jelentős idő és munka takarítható meg, és ráadásul még növelni is lehet, a termésátlagokat. Az idei őszön a tavalyi siker eredményeképpen a szövetkezetben már mintegy 100 holdon tették földbe a búzát közvetlen vetéssel a szántatlan talajba. Ünnepi műszak a Mezőgépgyárban A Budapesti Mezőgazdasági Népgyár debreceni szocialista brigádjai a Zalka Máté kiváló MHSZ-brigád kezdeményezésére november 6-ig tartó ünnepi műszakot rendeznek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 54. évfordulója tiszteletére — írja tudósítónk, Borköles Jenő. A szocialista kollektívák ezenkívül pótfelajánlásokat is tettek, és összességében 110 000 forint anyagtakarékosságot, 74 000 forint értékű újítást és 420 óra társadalmi munkát vállaltak. Értékelték az üzemben a III. negyedévi munkaversenyt is. A különböző üzemegységekben a következő sorrend alakult ki a versenyzők között: Legisa Antal üzemvezető csoportjában első lett a bronzplakettes Korvin Ottó, második az Ihász Kovács János bronzplakettes, harmadik pedig a Pataki István ezüstplakettes brigád. Fúró József üzemvezetőnél a vállalat kiváló kollektívája, a Zalka Máté brigád bizonyult legjobbnak, a kétszeres aranyplakettes Szamuely Tibor brigád lett a második, és harmadik helyen végzett a Kilián György MHSZ-brigád. Nagy Gábor üzemvezetőnél a sorrend: 1. Karikás Frigyes arany-, 2. Martos Flóra bronzplakettes brigád, 3. Tóthfalusi Sándor KISZ-brigád. G. Nagy Árpád főmechanikusnál, a Tyitov kétszeresen aranyplakettes brigád lett az első, a Lenin bronzplakettes brigád a második és a November 7. bronzplakettes brigád a harmadik. Felajánlások, kommunista műszakok november 7. tiszteletére !du, (3. oldal) ÉJSZAKAI AKCIÓ (4. oldal) A HÉT FILMJEI „ÍGY LÁTOM A KAPUBÓL” (7. oldal) Hi kapható? Hi hiánycikk? Tájékoztató a mezőgazdasági gépek piacáról A mezőgazdasági termelés a megfelelő gépesítéstől függ. Ma már nem lehet nagyüzemi gazdálkodást folytatni megfelelő géppark nélkül. Az AGROKER debreceni központja kimutatást készített a mezőgazdasági gépek forgalmáról. Ezek az adatok bizonyító erővel bírnak. A számok elárulják, milyen gépből van elegendő, és miből van hiány. Bertók Loránd osztályvezető kimutatása szerint ez évben 775 traktor érkezett a megyébe. Nagy volt az érdeklődés a szovjet traktorok, leginkább az MTZ—50-esek iránt. Ezekből 286 darab került ki az üzemekbe. Az igényt ebből a traktorból nem tudták maradéktalanul kielégíteni. Másfajta traktor volt és van is, de nagyon sok gazdaság ehhez a típushoz ragaszkodott. A német RS—09-es eszközhordozó traktorból 59 került értékesítésre. Ennek a traktornak a nagy számú munkagépe rendkívül előnyös a gazdaságok számára. A csehszlovák Zetor 5611-es traktorból 53-at vásároltak a gazdaságok. Fokozódik az érdeklődés a román univerzális traktor iránt, melynek munkagépei széles körű felhasználást tesznek lehetővé. Javult a pótkocsiellátás. 533 darab mezőgazdasági jellegű és közúti pótkocsit adtak el. Ebben az évben először került forgalomba a megyében a Hamster—Major rendfelszedő önrakodó pótkocsi. Ez kiválóan alkalmas a különféle takarmányok betakarítására, begyűjtésére. A kaszálóberendezés és lehordószerkezet lehetővé teszi a folyamatos munkát. 74 új gabonakombájn került az idén a megye mezőgazdasági üzemeibe, ezenfelül még 14 nagy teljesítményű német gabonakombájn. A szálas takarmány betakarítására szolgáló fűkaszákból nem volt hiány. Ebben az évben először került forgalomba a megyében az önjáró szálastakarmány-betakarító gép, amelyet szintén az NDK ipara gyárt. Tény az, hogy ebben az évben az önjáró betakarítógépekből az AGROKER az igényeket nem tudta teljes mértékben kielégíteni. Az értesülések szerint azonban az 1972. évben már elegendő számú betakarítógép kerül megyei értékesítésre. A talajmegmunkáló gépekben nem volt hiány, választék is volt. Vetőgépek jelenleg is vannak raktáron. Nem ilyen kedvező a helyzet, ami a kukorica betakarítását i illeti. Ígértek 51 darab kukoricabetakarító gépet, de határidőn belül mindössze hét darab csőtörő érkezett a megye számára. Október végéig ezzel együtt mindössze 25 darabot szállítottak le az 51-ből. Ugyancsak komoly gondot okoz, hogy hiányzik az SZK—4-es gabonakombájnra szerelhető Brand adapter. Itt nemcsak a szállításban van jelentős lemaradás, hanem az éves keret is szűknek bizonyul Hajdú-Biharban. Figyelemre méltó, hogy különböző öntözőberendezésekből jelentős raktárkészlettel rendelkezik Debrecenben az AGROKER.