Hajdú-Bihari Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-23 / 70. szám
Továbbjutott a Ferencváros, kiesett a Dózsa Szerdán délután a Szarajevói Josevo stadionban mintegy 25 000 néző előtt került sor a nagy érdeklődéssel várt Zseljeznyicsar a Ferencváros UEFA Kupa negyeddöntő visszavágójára. Az elsőélidőben többet támadott a magyar csapat. Feltűnően sok volt azabálytalankodás, főleg a hazaik részéről. A 28. percben vezeéshez jutottak a hazaiak. Jelusec beadása a kaputól 9 m-re ürésen találta Sprecót, s ő a hátba fejelt. 1:0. Két perccel kéőbb egyenlített a Ferencváros. 1:1. A második félidő első pereiben lendületesen rohamozott a magyar csapat. A 60. percben Ivanikovics a bal felső sarokba erett. (2:1). A hátralevő időt temény játék — durvaságokkal jellemezte. Ezután következett a kétszer 15 perc hosszabbíás, de egyik csapat sem volt ■redményes. A szabály értelmében 5—5 tizenegyes rúgásra került sor, miután a 120 perc nem hozott döntést. A tizenegyesekúgása a magyaroknak jobban sikerüllt, mind az ötöt értékestették, míg a jugoszlávok csak négyszer találtak a hálóba. Így ehát továbbjutott a Ferencváros. *** Újpesti Dózsa—Celtic 1:1 (1:0), a 75 000 néző előtt Glasgow-ban lejátszott mérkőzésen Bene labdájával Dunain már az 5. percben vezetést szerzett a Dózsának, amit majd egy órán keresztül sikerült tartani. Óriási védelmi hibából azonban sikerült a Celticnek egyenlíteni, és az eredményt már tartani tudta, ami a skót csapat továbbjutását eredményezte.... Bp. Honvéd—Sparta Prága 2:1 (0:1). Góllövők: Kocsis, Kozma, illetve Marton. A mérkőzésen nem volt jó az iram, és a színvonal is erősen közepes volt. A 42. percben jobb oldalról beívelt labdát Marton 10 m-ről senkitől sem zavartatva a kapu bal oldalába fejelte. (1:0). A fordulás után lendületesebben kezdett a Honvéd, s a 78. percben Kocsis egyenlített. (1:1). Két perc múlva már a vezetést is megszerezte a piros-fehér gárda. Pál a 16-os jobb sarkáról beívelt, Kozma 8 m-ről felugorva a jobb alsó sarokba fejelt. (2:1). ... Kedden este Londonban 30 090 néző előtt került sor a Tottenham Hotspur—Uz Arad UEFA kupa negyeddöntő visszavágó mérkőzésére. Az első találkozón az angol csapat Aradon 2:0 arányban győzött, most döntetlent ért el, s ezzel bejutott az elődöntőbe. Uz Arad—Tottenham 1:1 (0:0). V.____________________________________________________________ Öt fiú, 14 leánycsapat a középfokú iskolások tornászbajnokságán A középfokú iskolások megyei tornász egyéni és csapatbajnokságát kétnapos verseny keretében rendezték meg Debrecenben. A lányok az Élelmiszeripari Szakközépiskola, a fiúk a Tóth Árpád Gimnázium tornatermében vetélkedtek. A fiúknál lényegesen kevesebb volt a részvevők száma, mindössze öt csapat indult, a lányoknál 14 együttes versenyzett. A lányoknál A-, B-, és C-kategóriában volt csapatverseny, az A- és a B-kategóriában egyéni összetettben is volt bajnoki küzdelem. Az A-kategóriában csak egy csapat indult, a derecskei Tóthfalusi Sándor Gimnázium együttese, amelynek versenyzői elég magas pontszámot értek el. A B-kategóriában a Tóth Árpád Gimnázium a C-ben ugyancsak a Tóth Árpád Gimnázium csapata szerezte meg a megyei bajnoki címet. Egyéni összetettben, az A-kategóriában Völgyesi Erzsébet (Fazekas), a B-ben pedig Tóth Anna (Élelmiszeripari) lett a megyei tornászbajnok. A fiúknál a csapatbajnokságot csak a B- és a C-kategóriában rendezték. Az A-kategóriában egyéni összetettben volt részvevő. Mindkét kategóriában csapatban a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola együttese győzött. Az egyéni összetettben, az A-kategóriában Lakatos István (Építőipari), a B-ben pedig a 127. sz. ITSK tornásza Mendre Péter lett a megyei bajnok. Eredmények. Lányok. A-kategória. Csapatban megyei középiskolai bajnok: Derecskei Tóthfalusi Sándor Gimnázium (Magyari, Tószegi, Köszörűs, Bíró, Balogh, Szabó — testnevelő: Árvai Irén) 180,2 pont. — Egyéni összetettben megyei bajnok: Völgyesi Erzsébet (Fazekas) 69,7, 2. Horváth Erika (Fazekas) 67,8, 3. Balogh Katalin (Tóth Árpád) 66 pont. B-kategória: Csapatban megyei középiskolai bajnok: Tóth Árpád Gimnázium (Szegedi, Matkó, Szepesi, Várterész, Balogh — testnevelő: Farkas Istvánná) 178,4 pont, 2. Fazekas Gimnázium 178,2 pont, 3. Csokonai Gimnázium 175,1 pont. Egyéni összetettben megyei bajnok: Tóth Anna (Élelmiszeripari Szakközépiskola) 70,6, 2. Kúti Éva (Élelmiszeripari Szakközépiskola) 69,85, 3. Szepesi Katalin (Tóth Árpád) 68,05 pont. C-kategória: Csapatban megyei középiskolai bajnok: Tóth Árpád Gimnázium (Ludmány, Karlovics, Molnár, Végvári, Bíró, Tihanyi — testnevelő: Farkas Istvánná) 176,95 pont, 2. Hajdúböszörményi Gimnázium 171,35 pont, 3. Csokonai Gimnázium I. 169,4 pont. Fiúk: A-kategória-Egyéni összetettben megyei bajnok: Lakatos István (Építőipari) 103,2, 2. Darnai József (Gépipari) 101,6 pont. B-kategória: Csapatban megyei középiskolai bajnok: Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola (Verdó, Simon, Békés, Szabó, Szilágyi, Lakatos — testnevelő: ifj. Tóth Lajos) 260,8 pont, 2. Tóth Árpád Glmn. 252,5 pont, 3. Gépipari 246,5 p. — Egyéni összetettben megyei bajnok: Mendre P. (117. sz. ITSK) 104,3, 2. Szabó Csaba (Építőipari) 103,65, 3. Szilágyi Sándor (Építőipari) 101,35, 4. Gemner László (Tóth Árpád) 97,7, 5. Hodosi István (127. sz. ITSK) 97,55, 6. Herczeg István (Mezőgazdasági) 95,4 pont. C-kategória. Csapatban megyei középiskolai bajnok: Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola 243,55 pont, 2. Fazekas Gimnázium 240,85 pont. Hajdú-Bihar legjobb középfokú iskolai tornászai a hét végén a területi bajnokságon képviselik megyénket. A B-kategóriában összetett egyéni bajnokságot nyert Tóth Anna a gerendán (Szlovák Péter felv.) 180 részvevő a mezei futóbajnokságon A Hajdú-Bihar megyei atétikai szakszövetség rendezésében vasárnap délelőtt bonyolították le Debrecenben az 1972. évi megyei mezei futóbajnokságot. A versenyt a N Nagy erdő útjain, a Köztemető környékén rendezték. A küönböző számokban 180 futó állt rajthoz. A bajnoki versenyen elsősorban debreceniek álltak rajthoz, más községekből és városokból csak kis számban jelentek meg a küzdelmeken. A vidékiek közül a legjobb eredményt Galgócz Ilona hajdúszoboszlói versenyző érte el, aki a serdülőknél ezüstérmet szerzett. A nőknél, a serdülők versenyszámaiban a D. Sportiskola fiataljai nyerték az egyéni és a csapatbajnokságokat. Az ifjúságiaknál és a felnőtteknél a D. Építők futónői vitték el a pálmát, Kányási Irén és Lázár Magdolna személyében. A férfiaknál, a serdülők 3000 méteres versenyén meglepetésre a pallagi Adorján Csaba győzött, 4000 méteren pedig Sári László (Sári Elek testvéröccse) megtörte Drahos idei győzelmi sorozatát. Az ifjúsági korcsoportban Szilágyi Tamás (D. Építők) igazolta eddigi eredményeit, aranyérmes lett, míg a felnőtteknél, 8000 méteren a kitűnő formában levő Orosházi Csaba (D. Építők) közel 800 méternyi előnnyel ért célba. Megyénkben ezzel befejeződött a mezei idény — a legjobbak április 2-án Budapesten részt vehetnek az országos bajnokságon. Ezután már a pályaversenyek következnek — az első ilyen küzdelem április 16-án lesz, amikoris a Május 1. bajnokság selejtezőit rendezi meg a megyei atlétikai szakszövetség a nagyerdei stadionban. Hajdú-Bihar 1972. évi mezei futóbajnokságának eredményei : Nők. Serdülők, 100 k m (1957. évbeliek). Megyei bajnok: Madai Éva (D. Sportiskola) 3:30, 2. Galgócz (Hajdú Szoboszló) 3:43, 3. Bojtor (D. Sportiskola) 3:51.6 . Csapatban: Megyei bajnok: D. Sportiskola 24, 2. Dienes Szakközépiskola 55, 3. Csokonai Gimnázium 63 pont. 1300 m (1956. évbeliek). Megyei bajnok: Domokos Erzsébet (D. Sportiskola) 4:26, 2. Boldog (Dienes) 5 perc, 3. Nagy (D. Sportiskola 5:01. Csapatban. Megyei bajnok: D. Sportiskola 23, 2. Dienes Szakközépiskola 28, 3. Csokonai Gimnázium 48 pont. Ifjúságiak: 1500 m (1954—55. évbeliek). Megyei bajnok: Kányási Irén (D. Építők) 6:04.8, 2. Oláh (D. Építők) 6:08, 3. Erdélyi (D. Építők) 6:08.8. Csapatban. Megyei bajnok: D. Építők 10, 2. Pallagi Mezőgazdasági Technikum 34, 3. Dienes Szakközépiskola 48 pont. Felnőttek. 1800 m. Megyei bajnok: Lázár Magdolna (D. Építők) 8:34.4, 2. Lipcsei (D. Építők) 8:40.6. Férfiak. Serdülők. 3000 m (1957. évbeliek). Megyei bajnok: Adorján Csaba (Pallag) 10:50.6, 2. Szabados (D. Sportiskola) 10:58, 3. Baráth (Pallag) 11:02.8. Csapatban. Megyei bajnok: Pallagi Mezőgazdasági Technikum 16, 2. D. Sportiskola 44, 3. Fazekas Gimnázium 48 pont. 4000 m (1956. évbeliek). Megyei, bajnok: Sári László (D. Sportiskola) 13:31, 2. Drahos (D. Sportiskola) 13:37.8, 3. Nagy (D. Sportiskola) 17:19.4. — Csapatban. Megyei bajnok: D. Sportiskola 10, 2. Fazekas Gimnázium 34 pont. Ifjúságiak: 5000 m (1954—55. évbeliek). Megyei bajnok: Szilágyi Tamás (D. Építők) 17:05.2, 2. Antal (D. Építők) 18:03, 3. Kádas (D. Építők) 18:03.2. — Csapatban: Megyei bajnok: D. Építők 10, 2. DEAC 46 pont. Felnőttek: 8000 m. Megyei bajnok: Orosházi Csaba (D. Építők) 25:35.4, 2. Fülöp (DVSC) 27:45.2, 3. Dandé (DASE) 29:04.2. — Csapatban: Megyei bajnok: DASE 22 pont. A férfi ifjúsági 5000 méteres futás mezőnye, az élen a győztes Szilágyi Tamás (Szlovák Her felv.) TOTÓTANÁCSADÓ (A csapat helyezése) Népsport Sportjog. Telesp. Napló 1. Oroszlány (10)— SZEOL (1) 2. Pécsi B. (18)—Pénzügyőr (15) 3. Volán (14)—Szállítók (13) x,1,2 1 l,x x,2 l,x x,1 X,2 X,2 1,2 1,2 1 X 4. Ganz (16)—Bp. Spartacus (7) X,1 l,x X,1 X,2 5. Ózd (17)— Békéscsaba (6) l,x1,x1 X,16. ZTE (3)—MÁV DAC (5) 1 X,11 1 7. Kecskemét (9)-DVSC (4)1.x X,11.x x,2 8. BKV Előre (2)-Budafok (1)1.x X,21,x 9. DEAC (4) —MGM Vasas (14) X,21 X,2X 10. Mantova (15)—Milan (3)2 2 2 2 11. Torino (2)—Juventus (1) 12. Varese (16)— Atalanta (12) 13. Verona (14)—Sampdoria (9) x,2, 1,x¥ x,1 x,2 x,2 l.x 1,x x • x,l 14. Leninváros (6)—Kossuth (3)2.x X,11.x1 15. Nagybátony (2)—BVSC (9) 16. Gyöngyös (16)—Vác (8) 1.X,2 1.X 11.x 21 1 X SPORTHÍREK A KISZ megalakulásának 15. évfordulója alkalmából a Kereskedelmi Szakközépiskola és a D. Vörös Meteor Vendéglátó közös rendezésében közel kétszáz fő részvételével mezei futóversenyt rendeztek kedden a Nagyerdőn. Az évfolyamonként rendezett verseny győzteseit megjutalmazták. Havannában befejeződtek a Capablanca nemzetközi sakkverseny küzdelmei. 12 országból húsz sakkozó versenyzett. Ribu Zoltán 12 ponttal harmadik, Lengyel Levente 8 ponttal a 13. helyen végzett. Asztalitenisz, NB II. férfi: DVSC—Jászberényi Lehel 18:7. Gy.: Gara, dr. Hetey, Siklós 5—5, dr. Posta 2, Ráday 1. — NB III.: Hajdúnánási Spartacus—Karcag 15:1. Gy.: dr. Gyöngyössy, Horovitz, Debreceni 4—4 és Balogh 3. Jubilál a MASZ. Hetvenöt esztendeje az egész világon az USA, Anglia, Svédország és Norvégia után ötödikként Magyarországon megalakult az atlétikai szövetség. Az évfordulóról ünnepélyes keretek közt emlékeztek meg a Népstadion sajtóközpontjában. A VARSÓI fővárosi bíróság ítéletet hirletett a valutaüzérkedéssel és csempészéssel vádolt lengyel élsportolók egy csoportja bűnperében. A bíróság a fő vádlott Wlodzimierz Trams válogatott kosárlabdázót 6 évi börtönre és százezer zloty pénzbírságra ítélte. Wladislaw Grotynski válogatott labdarúgó 4 évi börtönbüntetést és százezer zloty pénzbüntetést kapott. Jan Malkiewicz válogatott labdarúgót hathónapos szabadságvesztésre és ötezer zloty büntetésre ítélte a bíróság, de a büntetés kitöltését felfüggesztette. Janusz Zmijewski válogatott labdarúgó egy év börtönbüntetést és húszezer zloty pénzbírságot kapott, de a vizsgálati fogságban eltöltött nyolc hónapot beleszámítva, négyhónapi büntetés maradt, s ennek kitöltését a bíróság elégedte. Hasonló ítéletet hoztak Tomasz Trybinski kosárlabdázó ügyében is (MTI) Szombaton délután 2 órától és vasárnap reggel 8 órától Hajdúszoboszlón bonyolítják le a MEDOSZ sakkozóinak és asztaliteniszezőinek megyei döntő versenyét. Az üzemekből mintegy száz férfi és női versenyző vesz majd részt a küzdelmeken. MOZI HAHÓ, A TENGER. Színes magyar film. APOLLO de. V 1 2, METEOR 3. A KÖZVETÍTŐ. Díjnyertes, színes angol film (14). VíG du. 6, V*8 (S/,4 órakor zártkörű előadás). APOLLO de. V*10, 7(12. METEOR 7,8, 7,8. HORVÁTH ÁRPÁD :1/17. AZ ÁLLATNAK MEG KELL HALNIA. Színes francia—olasz film (16). APOLLO du. 8, VÍG de. ‘AlO. *A 12, 1/«2. . „ . PORONDPARÁDÉ. Színes szovjet film. (Cirkusz a moziban.) APOLLO du. 7,4. SAG. VALAHOL EURÓPÁBAN. Magyar film. MŰVÉSZ %3. BAKARUHÁBAN. Magyar film (16). MŰVÉSZ 5, VÍ8. A CSIZMÁS KANDÚR ÉS MESEBELI ÁLLATKERT. Mesefilmösszeállítás. MESEMOZI ’A 4, 6. (Víg mozi különtermében.) SZÍNHÁZ Ma 7-kor A néma levente, Maróthi bérlet 1—2. Pénteken 7-kor A néma levente, Megyery bérlet 1—2. Szombaton 7-kor Mona Marie mosolya, BIOGRAL-bérlet 1—2. ELŐADÁSOK A HUNGÁRIA kamaraszínházban : Pénteken 7-kor Sírkő pántlikával, Csortos bérlet 1. Szombaton 7-kor sírkő pántlikával, Csortos bérlet 2. Vasárnap 11-kor Hókirálynő, bérletszünet, 7-kor Sírkő pántlikával, Somlay bérlet 2. TV BUDAPEST 8.10—12.25 Iskolatévé. 13.10—17.10 Iskolatévé. 17.33 Műsorismertetés. 17.35 Hírek. 17.40 Kódexek, levelek, ősnyomtatványok. Látogatás az egri Főegyházmegyei Könyvtárban. 18.15 Tízen Túliak Társasága. 18.40 Az Állami Népi Együttes Romániában. Riportfilm. 19.05 Reklámműsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Régi filmslágerek. Téli szerenád*. Amerikai film. 21.25 Nyitott boríték. 22.05 Tv-híradó, második kiadás. POZSONY 9.00 Mit tettünk a turisztika érdekében? (ism.) 9.30 Pártoktatás (ism.). 10.10 Minden kilométerkőnél. Bolgár film 3. rész 11.10 Híradó. 16.15 Hírek. 16.20 Az élet titkai 5. rész. 16.45 Mi újság a jégkorongpályákon? 17.00 Ifjú szemmel. 19.00 Híradó. 19.30 Az élet hangja. 20.00 Minden kilométerkőnél 3. rész (ism.). 21.05 A Karib-tengeren. Olasz film 2. rész. 21.30 Családi posta. 22.00 Híradó. BUKAREST 15.30 Német nyelvoktatás. 16.30 Magyar nyelvű adás. 18.00 Könynyűzenei műsor. 18.20 A legkisebbeknek. 19.00 Reflektor. 20.00 A humor albumából. 20.50 Tudományos panoráma. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 18.00—19.00: Észak-tiszántúli krónika — Ketelbey: Perzsa vásár — Filmlevél — Tavaszi ellátás, primőráru-termelés — Nóták, csárdások. Mélyen megrendülve, fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett, drága Jó feleségem, gyermekem, testvérünk, keresztanyánk, sógornőm és jó rokonunk KOVÁCS JANOSNÉ Veréb Plroika életének 59. évében, türelemmel viselt, hosszas betegség után elhunyt. Drága halottunkat a Köztemető X. o. ravatalozó terméből f. hó 34-én, pénteken du. 3 órakor, a ref. egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra. Bánatos férje és a gyászoló család Lakás: Maróthi György u. 22. . Ezúttal is szükségesnek látom, hogy visszapillantsak a vasárnap lezajlott DVSC—Zalaegerszeg NB I. B-s labdarúgó bajnoki mérkőzésen látottakra, tapasztaltakra. A találkozónak voltak tanulságos részei, amelyekből a további fejlődés érdekében le kell vonni a következtetéseket. Először talán azokról szólnék, amik tetszettek. Tetszett az egész mérkőzés, mert vasárnap két igen jó erőben levő csapat színvonalas küzdelmét láthattuk, legalább nyolcezren élveztük a játékot, amelyben a DVSC győzelmét még értékesebbé tette az, hogy rangos, jó képességű ellenfelet fektetett kétvállra. Tetszett a DVSC játékosainak keménysége. Ezt már a játék első perceiben tapasztalhattuk. Évek óta „finomkodnak” a debreceni vasutas labdarúgók, viszont az ellenfél játékosai bizony „odatették” a lábukat. Ezúttal új DVSC-t láthattunk - keményen játszó fiúk küzdöttek a pályán, akik tekintélyt is szereztek maguknak. Távol áll tőlem — és álljon mindenkitől —, hogy durva, emberre menő játékra buzdítsak bárkit is. De keménységre, férfias küzdelemre, a szabályok keretében történő testi erő kihasználására annál inkább. Vasárnap ezt tették a DVSC játékosai. Tetszett a DVSC valamennyi játékosának lelkesedése. Ez — dicséretesen — nem újszerű a debreceni vasutas csapatnál, általában valamennyi mérkőzésen, erejükhöz mérten a legtöbbet és a legjobbat akarják. Ezúttal is a lelkesedés volt a csapat legfőbb erénye, amely jól párosult a lendülettel, gyorsasággal. Végeredményben ezen erények a két pont megszerzésében domborodtak ki. Tetszett Kuchta és a két középpályás, Erzse és Waczlavik erőtől duzzadó játéka, elsősorban a mezőnyben dőlt el az, hogy melyik csapat tud lendületesebb, gyorsabb támadásokat indítani. Ebben a DVSC felülmúlta a zalaegerszegieket. Tetszett a támadósor gyorsasága is. De erről később ... Tetszett a szurkolók hangpárbaja. A zalaegerszegi kis szurkolótábor igazolta jó hírét, igyekezett felvenni a debreceni B-közép által odadobott kesztyűt. Persze, a többség jobban bírta erővel, bár még a befejezés előtt is hallatták hangjukat a vendég szurkolók. A fentiekkel ellentétben ... Nem tetszett, hogy néhány debreceni játékos — elsősorban Szabó m. és Sánta — átvette a kereskedelemtől azt a gyakorlatot, hogy „nem lehetne egy kicsivel több?” Ezt pedig a labda hurcolására, az eggyel több cselezésre értem. A kellő pillanatban átadott labdákkal lehet veszedelmes támadásokat, sakk-matt helyzeteket teremteni (ilyenek is voltak), azonban a kitűnő Pappal szemben a túlzott labdacipelés a legtöbbször eredménytelennek bizonyult. Az egyéni játéknak a csapatérdek alá helyezése további nagyon szép eredményeket hozhat a jövőben is. Nem tetszett a tetszetősen szurkoló debreceni nézők magatartása akkor, amikor néhány százan — a játék befejezése után — átugrották a korlátot, hogy közelről üdvözölhessék a kedvenc csapatot és a győzelem feletti örömben meg is simogassák őket. Erre a rendezőségnek a jövőben nagyobb figyelmet kellene fordítani, hiszen a beugrálásokból komoly következmények is lehetségesek, mert ha valaki magáról megfeledkezve vagy a célt eltévesztve az ellenfelet vagy a játékvezetőket „simogatná” meg, pályabetiltás is következhetne. Erre pedig egyáltalán nincs szükségünk. Nem tetszett az sem, hogy a pályán megjelent nyolcezer (!) szurkoló „ellátásáról” senki nem gondoskodott. Nem lehetett kapni egy pohár vizet, semmiféle hűsítőt, mert tataroznak, építenek. Tatarozás előtt is csupán egy kis ablakon keresztül lehetett italt (nem szeszest) vagy cigarettát vásárolni, holott több büfé és soksok mozgóárus láthatná el a közönség ilyen irányú igényeit. Reméljük, hogy a következő mérkőzésen, Kecskeméten még ennél is több lesz a „tetszett” és a legközelebbi hazai rendezvényeknél már keresve sem találkozhatunk „nem tetszett" jelenségekkel. Fülep Kornél TETSZETT-JIEIATIETSZKU EL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallás Imre — Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12 140, nyomdai ügyelet: 14 193 — Kiadja a Hajdú-Bihar megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tótfalusi tér 10. — Telefon: 13 025 — Felelős kiadó: Balogh Endréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hóra 20 forint Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — Index: 25 027 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István