Hajdú-Bihari Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-31 / 25. szám

HAJDÚ-BIHARI Világ proletárjai, egyesüljetek! ajm'­­ || január 31., la A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT H­AJDÚ-BIH­AR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Közgyűlés a debreceni Általános Iskolai Diákotthonban Hétfőn délután tartotta félévi közgyűlését a debreceni Általános Iskolai Diákotthon. A Pacsirta úti diákotthonban megrendezett gyűlé­sen értékelték az elmúlt félév mun­káját, s kijelölték a következő fél­évi feladatokat. Többek között a Csokonai évforduló kapcsán a gye­rekek felkutatják Csokonai Vitéz Mihály helyi vonatkozású emlékeit, gyűjtőmunkát végeznek. A közgyűlés előtt a diákotthon irodalmi szakköre Csokonai-műsort adott elő. (Fotó: Tárkányi) Levél Rosztovbál Az elmúlt évben beszámoltunk arról, hogy a városunk felszabadí­tásáért hősi halált halt szovjet tiszt, V. A. Brezgin­a­ édesanyja Debrecenben járt, s többek között felkereste a Füvészkert utcai ál­talános iskolát. Az édesanya és az iskola kap­csolata azóta sem szakadt meg sőt a napokban újévi jókívánsá­got hozott a posta a távoli Rosz­­tovból, melyet A. Brezgina írt. A választ hamar megfogalmaz­ták az iskola VIII. b. osztályának tanulói, és mind a harmincnyol­can aláírták. Egy üzem, egy iskola A Debreceni Finommechanikai Vállalat az „Egy üzem, egy iskola” mozgalom keretében szocialista szerződést kötött a Hármashegyi Ál­talános Iskolával. Az üzem szocia­lista brigádjai vállalták, hogy se­gítséget nyújtanak az iskola kultu­rális ellátottságának bővítéséhez, ezen belül a már korábban az isko­lának ajándékozott tv-készüléket karbantartják, a többi elektromos gépekkel együtt. A Magyar Televí­zió által adományozott aggregátor beszereléséhez is segítséget adnak. A vállalat KISZ-szervezete az is­kola úttörőcsapatát patronálja. Az üzem életének megismerése érdeké­ben tájékoztatót tartanak a tanu­lóknak, üzemlátogatással együtt. Egy tanuló részére társadalmi ösz­töndíjat biztosít a vállalat, aki az általános iskola befejezése után a vállalat ipari tanulója lesz. Soha elfelejteni... Soha elfelejteni nem fogjuk .. . Így végződik, ezekkel a szavakkal egy-egy nagyon rövidke kis levél, amelyben betegségükből felgyógyult asszonyok mondanak köszönetet orvo­suknak. És mert hozzá hasonló igen-igen gyakran érkezik szerkesztősé­günkbe, nos , így nem lehet nem beszélni róla. Különösen most, napjainkban nem, amikor minden tiltakozásunk el­lenére is lényegesen több betegünk van az átlagosnál — úgy érzem —, m­ég inkább oda kell figyelni a köszönő szavakra. Mert hiába, hogy hiva­tása orvosainknak a betegek lelkiismeretes gyógyítása, az egészség — a visszakapott egészség! — a legdrágább kincsünk. » A betegekért érzett segíteni akarást, a segítő szándékot érezték hosszú időn át kórházi kezelésük idején a levél írói, a viszonzást nem váró humá­numot, az emberszeretetet. A megkülönböztetés nélküli mindenkivel­ törő­­dést és a gyógyulás felett érzett közös örömét. Az öröm érzését, amely köszönő szavakat diktál, amelyet mindannyian érzünk. Mindannyian, akik már hallottuk betegen az orvos megnyugtató szavait, akiknek forró homlokát szerető kézzel hűsítették, akiket ápoltak, gyógyítottak. Mindannyian — te is, ő is, én is. Egészségünkért mondunk köszönetet, minden hivatástudaton túlmu­tató gyógyításunkért a betegségünk idején őszinte barátainknak, testvé­reinknek, az orvosoknak, ápolóknak — az egészségügyi dolgozóknak. (kurti) Eb­esi gyermekek a Csokonai Színházban A napokban vidám gyermeksereg kereste fel a debreceni Csokonai Színház egyik előadását. A gyerme­kek az ebesi Vörös Csillag Termelő­­szövetkezet autójával érkeztek. A kis másodikos és harmadikos ele­misták között többen először voltak színházban. Volt is nagy csodálko­zás és öröm. A termelőszövetkezet vezetőit, a tantestület tagjait kö­szönet illeti a szülői munkaközös­séggel együtt, hogy a kis pajtások­nak ezt az örömet megszerezték. 33 vagon citrom Tekintettel az influenzajárványra, megnövekedett a citromfogyasztás, és a nagykereskedelmi vállalat je­lentése szerint a januári citromfo­gyasztás a hónap során elérte a 33 vagont. További emelkedés várható, és a vállalat már meg is tette a szükséges intézkedéseket, hogy to­vábbi szállítmányok érkezzenek, hogy ki tudják elégíteni az igényese­ket. A januári mérleg azt mutatja, hogy a narancsból is megfelelő a fogyasztás, mert a bolthálózatba 30 vagon narancs kerül. A banán­fogyasztás nem emelkedett. Hajdú-Biharban gondosan szám­ba vették az üzletekből érkező igé­nyeket, hogy a C-vitaminban any­­nyira gazdag déligyümölcsökből sehol se legyen hiány. ^JÜSSIU-BIHARI NAPLÓ — 1973. JANUÁR 31. Kifli - mini módra A huszadik században élünk a rohanó iparunknak az óriási és pa­rányi méretek egyformán jellemző­je, kezdve a hatalmas vízi erőmű­vektől az autógyárakig, a tenyérben elférő televíziótól a lézersugaras számítógépekig. Ez idáig rendben is volna, de a lendületes lelkesedés úgy látszik sütőiparunkra is ráragadt. A napokban betértem egy tejivó­ba, ahol éhes gyomrom követeléseit próbáltam kielégíteni, azonban be­vallom, nem sikerült a teljesség igényével, mert a kiflik halálsápad­­tan, sótlanul feküdtek a sütemény­tartóban. Oly kicsinyek, védtelenek voltak, hogy a szívem elszomoro­dott, ha arra gondoltam, meg kell ennem őket. Így hát bricst vettem, s falatozás közben eltévedtem. Elképzeltem, évek múltán csak nudlinak becéz­­getik majd a kiflit, és kilóra mérik? Felvételünkön még csak a mai állapotnak megfelelő — magyaráz­ni nem kell — kifli látható. (Ikló­­dy—Tóth Béla) MN­ 1973. január 31. — szerda János napja A Nap­kel 7.13 — nyugszik 16.43 órakor A Hold kel 5.23 — nyugszik 13.43 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szerda estig: Időnként kissé felszakadozó felhőzet, több helyen átfutó eső, ónos eső, keleten átmenetileg hava­zás. Mérsékelt, napközben helyen­ként megélénkülő nyugati, észak­­nyugati, később délire forduló szél. A hajnali és reggeli órákban né­hány helyen köd. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán: plusz 2,plusz 7 fok között. KÖZELEBB vinni a mai hosszú­­pályi emberekhez Petőfit, ezzel a céllal rendeztek Petőfi-hetet a köz­ségben. Az Irinyi Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsort rendez­tek, szavalóversennyel egybekötve. A Bem Művelődési Otthon fotó-, ezermester és honismereti szakköre kiállítást rendezett, és itt a műve­lődési otthonban tartották az ünne­pi estet is. A Petőfi Termelőszövet­kezet is megemlékezett névadójá­ról, emléktáblát is avattak. A köz­ségi rendezvények március 15-én zárulnak, amikor az iskolások ke­rékpártúrán vesznek részt a Hosz­­szúpályi—Debrecen út mellett elte­metett Szarka kapitány sírjához. AZ EBESZ 4548. sz. Kilián György Úttörőcsapat úttörő- és diáktanácsa január 28-án kirándulással egybe­kötött koszorúzáson vett részt. A pajtások autóbusszal végighaladtak azon az úton, amelyen Petőfi Sán­dor haladt 1844 telén. A Hortobágyi csárdánál megkoszorúzták Petőfi emléktábláját. A KODÁLY ZOLTÁN Zenemű­vészeti Szakközépiskola február 7- én, szerdán este fél 8 órai kezdet­tel rendezi meg tanára, Vági Lász­ló fuvolaművész önálló hangverse­nyét a Kodály Teremben. Zongorán kísér: Horváth Anikó. Műsoron: Bach, Mozart, Beethoven és Bozza műve szerepel. KEDDEN délelőtt megnyitották a Megyei Művelődési Központ Kos­suth utca 1 1. szám alatti kiállítóter­mében a „Bemutatjuk ’73” elneve­zésű képzőművészeti kiállítást, me­lyen Cs. Uhrin Tibor festőművész, Révész ,Napsugár grafikusművész, Tenk László festőművész és Topor András festőművész mutatja be azokat az alkotásokat, melyeket eb­ben az évben négy egyéni kiállítás­ra osztva vándoroltatnak a megyé­ben. A „Bemutatjuk...” kiállítás­sorozat első programját 1970-ben bonyolították le, a most elindított kiállítássorozat a negyedik program megrendezését teszi lehetővé. krónika- Ünnepi brigádgyűlés a Simonyi ABC-ben Ünnepi gyűlést tartott vasárnap a vietnami fegyvernyugvás első nap­ján a debreceni Simonyi ABC-áru­­ház szocialista brigádja. Az ünnep­ségre meghívták a Debrecenben ta­nuló vietnami egyetemisták egy cso­portját is. A bensőséges találkozón a kollektíva nevében Nagy Imre köszöntötte a kedves vendégeket. Méltatta azt a nagy jelentőségű tényt, hogy a vietnami nép igaz ügye győzedelmeskedett, az egész világ békeszerető népének őszinte örömére. A brigád tagjai a barátság jelké­peként, szerény ajándékokat adtak a vietnami hallgatóknak. A kedves figyelmességért Tran Quoc Truong ötödéves matematikus meghatot­­tan mondott köszönetet, és az ösz­­szes vietnami hallgató nevében a brigádkönyvbe írt emléksorokkal tette valóban ünnepi hangulatúvá a találkozót. (Fotó: Prim István) ÉVFORDULÓNAPTÁR Negyven évvel ezelőtt, 1933. január 31- én halt meg — 66 éves korában — John Galsworthy, Nobel-díjas angol regény- és drámaíró. Nagypolgári családból származott. Jogi tanulmányokat folytatott, majd ügyvédi diplomát szerzett. Beutazta Európát és a Távol-Keletet. Az angol irodalom rep­rezentáns képviselőjeként a „felsőbb kö­zéposztály” krónikásává és kritikai rea­lista ábrázolójává fejlődött. Első regé­nye (A szigeti képmutatók, 1927) jelen­tős kísérlet volt az angol társadalom szatirikus ábrázolására. Ezután kezdte meg nagyszabású regénysorozatát, a Forsyte Sagát, amelynek első kötete 1906-ban jelent meg, a teljes ciklus pe­dig 1922-re készült el. Élete e fő művét a skandináv prózai eposzok mintájára nevezte el „sagának”, ezzel is utalva a szélesen hömpölygő családregény mitikus, legendás hangjá­ra, hangulatára. A Forsyte Saga az an­gol burzsoázia fénykorát és hanyatlását ábrázolta négy nemzedéken át. Monda­nivalója (mint azt a nálunk is sikert aratott tv-változat szintén jól kifejezte), hogy egy pénzre alapított társadalom­ban a tulajdon, a birtoklás az élet lénye­ge, a legfőbb szenvedély, amely mellett háttérbe szorul a művészet, még a sze­relem is. A VOLÁN 6. SZ. VÁLLALAT ér­tesíti nyugdíjas bérletes utasait, hogy a február havi bérletváltás­hoz utolsó havi nyugdíjuk kézbesí­tését igazoló csekket, jogosultságu­kat igazoló egyéb okmányt (nyugdí­jas igazolványt) hozzák magukkal. # Csató Sándor 1966 óta a debrece­ni MEDICOR Művek Orvosi Mű­szergyárának dolgozója. Még ta­nulóként kezdte a gyárban, most a tmk forgácsolási műhelyében, a vá­ratlan meghibásodási csoportban dolgozik. Feladata: szerszámgépek javítása, karbantartása. Munkájáért 1972. április 4-én megkapta a Ki­váló Dolgozó kitüntetést. Csató Sán­dor 1971 óta alapszervezeti KISZ- titkár, a Ságvári ifjúsági szocialista brigád tagja. — t. b. — Galambkiállítás Debrecenben A Debreceni Galambtenyésztők Egyesülete működése során elérke­zett a 25 éves jubileuma küszöbére. A debreceni galambtenyésztőknek a híre nemcsak az országot járta be, hanem az itt kitenyésztett ga­lambfajtákat a szomszédos országo­kon kívül még Amerikában is is­merik. A magyar galambfajták te­nyésztésére és továbbnemesítésére ott külön klubok is alakultak. A feljegyzések szerint Debrecenben közel 100 éve példamutató a ga­lambtenyésztés. Kiváló tenyésztők mutattak példát, hogyan kell húsga­lambokat tenyészteni és a sportte­nyésztők is érdemeket szereztek. Az egyesület vezetői úgy döntöt­tek, hogy a nyolcadik Hajdúsági Farsang keretében nagyszabású ga­lambkiállítást rendeznek február 1-től 4-ig. A kiállítás színhelye a Kossuth u. 1. szám első emeleti ki­állítóterem lesz, ahol naponta 9-től 19 óráig tekinthet meg a közönség közel 20­ fajta galambot. Láthatók a magyar és angol hegyesek, a ma­gyar óriások, a boharai díszdobosok, és a postagalambok. Láthatják a debreceni pergőt, az amerikai pos­tagalambokat és a többi fajtákat.

Next