Hajdú-Bihari Napló, 1973. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-01 / 126. szám

görbeházán? Feladatok, lehetőségek, törekvések Ezzel a kérdéssel kopogtattam be a tanácsházán, az elnök szobájába. Jókor érkeztem, épp megbeszélést tartott a végrehajtó bizottság titkárával. — Attól függ, mire kíváncsi, mert lenne mondaniva­lónk. Ha csak annyit mondok, hogy víz, a legégetőbb problémánkat említem. De sorolhatnám a többit is, óvodabővítés, utak felújítása, parkosítás, sportpálya építése, házasságkötő terem korszerűsítése, pedagógusok letelepítése a községben. A bagotai általános iskola gondjának megoldása, s végre találni egy patrorálót az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom keretében, mert nekünk úgy látszik nem jutott. Pedig elkelne a segít­ség. Ezeknek a gondoknak a megoldása, nagyrészt ránk, a tanácsra vár. Miről beszélgessünk? — kérdezi most tőlem Répási Antal tanácselnök. — Talán kezdjük a legelején. Nem megoldott Görbe­háza vízellátása, vagy csak korszerűsíteni, bővíteni kell? — Az utóbbi a feladatunk. Már 1970 óta van vízműve a községnek, csak nincs minden házba bevezetve a víz. Ezt szeretnénk a négyéves ciklusprogramban elsőként megvalósítani. 3 ezer folyóméter bekötése hiányzik. Ahol már van víz, ott mindenütt fürdőszobás lakások épülnek. Egyre igényesebbek a görbeházi emberek, és ezt a Tiszai Vegyikombinát közelségének is köszön­hetjük. A korszerű munkahely, a Leninvárosban látott szociális körülmények arra késztetik az embereket, hogy itthon, a maguk portáján is hasonlóan éljenek. S igénylik azokat a művelődési, szórakozási formákat is. — Milyen elszívó hatása van a TVK-nak? Sokan el­költöznek Görbeházáról? — Nem. Sőt, aki csak teheti, kiköltözik vidékre. A TVK-nak sok vidéki dolgozója van, s ezek a bejáró munkások továbbra is a szülőfalujukban élnek, családi házat építenek, kertjük van, állatot tartanak. A TVK segített a görbeházai emberek elhelyezkedési gondjain is. A lakosság egynegyede, közel 500-an dolgoznak Le­ninvárosban. S ebből adódik a következő gondunk, az óvoda. Az ingázók 30 százaléka nő, és a helybeli ter­melőszövetkezetekben dolgozó asszonyok sem tudják megnyugtató módon elhelyezni gyermekeiket, főleg ta­vasztól őszig. A jelenleg ötven személyes óvodában is hatvanöt gyerek van, és így is csak a jelentkezők negy­ven százalékának jutott hely. — Hogyan próbálnak ezen változtatni? — Nehezen. Ugyanis a két termelőszövetkezetünk, sajnos évek óta igen gyenge, és nem tudnak anyagiak­ban hozzájárulni az építkezéshez. Arra is gondoltunk, hogy a TVK vezetőit megkeressük ebben az ügyben, de nem hiszem, hogy sikerül. Már csak azért sem, mert mi még Hajdú megye vagyunk, Leninváros meg tudva­levőleg Borsod megyéhez tartozik. A község lakóinak segítségére, társadalmi munkájára számítunk elsősor­ban, és az illetékes művelődésügyi osztályoktól várunk támogatást. Valamit tennünk kell és megpróbálunk mindent, mert ez az állapot tarthatatlan. Az itt élő asszonyokat sem elégíti ki a házimunka, dolgozni sze­retnének. — Itt helyben van erre lehetőség? — Nem sok. Kizárólag csak a termelőszövetkezet, il­letve működik egy kosárfonó részleg, de csak 20-30 lány, asszony dolgozik ott. Valahogy nem megy, nem tetszik ez a munka az asszonyoknak. Marad az, hogy eljárnak — ahogy már említettem — a TVK-ba dolgoz­ni. A fiatalabbja szakmát szeretne tanulni, és ez di­cséretes. Ezt az, igényüket ott tudják kielégíteni. — Milyen munka vár még a tanácsra? — Szükséges még a belterüek­i útjaink felújítása, er­re egymillió hatszázezer forint értékben kerül sor. Van egy másik útépítésünk is, ami ha sikerülne, sok minden mást is megoldana. Nagybagotát Görbeházá­val összekötő útról van szó. 22 millió forintba kerül­ne az igaz, de nagy szükségünk lenne rá. Bagotának két tulajdonosa is van. Ezt úgy kell érteni, hogy köz­igazgatásilag Újszentmargitához tartozik, de az ott levő iskola ide, hozzánk. Ha lenne út, akkor be tud­nánk körzetesíteni az iskolát, s akkor már jó lenne, ha közigazgatásilag is hozzánk tartozna. Az út megépítése az ott lakók szociális helyzetén is javítana, bizonyos szempontból. Ez a változás azonban újabb gondot okoz­na nekünk, mert szolgálati lakást kellene adnunk a ba­gotai pedagógus házaspárnak, s ez az ami nem megy. — Említette az elnök elvtárs, hogy nincs patronálója az iskolának, pedig ráférne. Milyen állapotban van az iskola? — Engedje meg, hogy véleményt mondjak először erről az „Egy üzem — egy iskola” mozgalomról. A mozgalom lényegével egyetértek, nemes feladat a gye­rekek tanulási körülményein változtatni, jobbá tenni. De. Úgy érzem, pont a rászorulók nem kapják meg a segítséget. Nincs olyan ismeretségi körünk, hogy egy­szerűen beállítsunk egy üzembe, itt vagyunk, kérjük, hogy patronáljanak. Talán központilag kellene ezt kézbe venni, és irányítani, hogy a rászorulók kapjanak segítséget. Nálunk is két helyen folyik a tanítás és csak a minimális feltételek adottak. Pénzünk meg sajnos nincs a felújításra. A bagotai iskoláról ismételten nem is beszélve. — Pedig az igények felkeltése az iskolában kezdődik — szól közbe Csőke József, a végrehajtó bizottság tit­kára. — S ezt igyekszünk is kielégíteni a község kul­­túrházában, ami szerencsénkre jól felszerelt könyvtár­ral rendelkezik, és a klubélet is kialakult. Egyre inkább tért hódít a KISZ-esküvő, a névadó. Ezek megrende­zéséhez nagyon sok segítséget kapunk a családi és társadalmi ünnepeket szervező irodától. Az ünnepségek még színvonalasabbá tételéhez felújítjuk a házasság­­kötő termet. Azt sajnáljuk, hogy nincs egy állandó én­­nekkara a községnek, az úttörőkből alakul alkalman­ként egy kis kórus. Persze szakos énektanárunk sincs. S ha már erről beszélünk, megemlítem azt is, hogy nagy a fluktuáció, és 5-6 pedagógusunk képesítés nél­küli. Nehezen maradnak itt a tanárok, aminek egyik oka, hogy nem tudunk szolgálati lakást biztosítani szá­mukra.­­ Amiről még szívesen beszélünk, hogy a község lakói sokat segítenek társadalmi munkában. A parko­sítás a község belterületén majdnem teljes egészében így történt, a sportpálya áthelyezése, korszerűsítése is nagyrészt társadalmi munkában történik. S gondolom, ha az óvoda bővítésére kerül sor, ott is szívesen segí­tenek majd az emberek. — Sokat várunk az új, fiatal tanácstagoktól is, a ta­nácsválasztások eredményével elégedettek vagyunk. Most már csak dolgoznunk kell! — mondta Répási An­tal, Görbeháza tanácselnöke. Szabó Erzsébet A Szovjetunió külkereskedelme a szocialista országokkal A szocialista országok központi helyet foglalnak el a Szovjetunió külgazdasági kapcsolataiban. En­nek az a magyarázata, hogy orszá­gainkat közös célok egyesítik, köl­csönös kapcsolataink a marxiz­mus—leninizmus, a szocialista in­ternacionalizmus elvei alapján fejlődnek és a testvéri barátság, a kölcsönös előnyökkel járó együtt­­működés, a kölcsönös segítség, az igazi egyenjogúság és bizalom jel­lemzi őket. A Szovjetunió a szocialista or­szágokkal bonyolítja le külkereske­delme 65 százalékát. E forgalom vo­lumene a KGST-országok viszony­latában a kilencedik ötéves terv idején csaknem másfélszeresére nö­vekszik az előző tervidőszakhoz vi­szonyítva. A Szovjetunió a szocialista orszá­gok gépipari termékeinek legna­gyobb vásárlója. A KGST-országok­­ból­ származó szovjet gépipari im­port 1972-ben 3,4 milliárd rubelt tett ki. A KGST-országok gépipari kivitelüknek körülbelül a felét a Szovjetunió nagy felvevői képességű piacain értékesítik. A nagy szovjet megrendelések kedvező feltételeket biztosítanak ahhoz, hogy a testvéri országokban hatékony sorozatgyár­tást szervezzenek meg, és hogy ki­alakulhasson a szükséges koncent­ráció és szakosítás. Az ezekből az országokból származó gépipari ter­mékek segítségével a Szovjetunió tovább fejlesztette számos iparágát, így a vegyipart, a kohászatot, a fa­ipart, az élelmiszeripart, valamint a tengeri hajózást és a vasúti köz­lekedést. A jelenlegi ötéves terv idején a Szovjetunió fémforgácsoló szer­­számgépeket, sajtoló és kovácsoló­gépeket, könnyűipari, élelmiszer­­ipari és vegyipari gépeket, berende­zéseket, továbbá vasúti gördülőanya­got, hajókat stb. szerez be a szocia­lista országokban. Növekvő mennyi­ségben vásárol közszükségleti cik­keket is (cipőt, konfekció- és kö­töttárut stb.). Számos fontos nyers­anyag- és üzemanyagféleséget is kapunk a szocialista országoktól. Ugyanakkor a testvéri országok­ba irányuló szovjet gépexport is növekszik, ami elősegíti az ener­giatermelés, a kohászat, a vegy­ipar, a közlekedés fejlődését, úgy­szintén a repülőgép-, a teher- és személygépkocsi-, a mezőgazda­­sági gép- és traktorállomány növe­kedését ezekben az országokban. A gépek és berendezések kölcsönös külkereskedelmi forgalmát a fo­lyó ötéves terv idején gyorsabban kívánjuk növelni, mint az egész külkereskedelmi forgalmat. Ezzel valamennyi népgazdasági ág mű­szaki fejlődését meggyorsítjuk. A KGST-országok szovjet szál­lítmányokból fedezik csaknem tel­jes kőolaj- és nyersvas-behozatali igényüket, míg kőolajtermékekből, hengerelt árukból és foszfor-mű­trágyából háromnegyedrészben, gyapotból, kőszénből és mangán­ércből háromötödrészben, vasérc­ből 90, faanyagokból pedig 80 szá­zalékban támaszkodnak a szovjet importra. Az utóbbi években számos meg­állapodást kötöttünk, amelyek sze­rint az érdekelt szocialista orszá­gok részt vesznek szovjet nyers­anyag-lelőhelyek kiaknázásában azáltal, hogy a Szovjetuniónak ehhez szükséges cikkeket szállíta­nak (kohászati nyersanyagok, szí­nesfémek és olaj lelőhelyeiről van szó). A Szovjetunió így köny­­nyebben tudja finanszírozni az érintett iparágak beruházásait, a megállapodásokban érdekelt orszá­gok pedig tervszerű nyersanyag­­ellátásban részesülnek. A szovjet ipar előtt az a fel­adat áll, hogy növelje a szocialista országokba exportálandó és a mo­dern műszaki követelményeknek megfelelő cikkek, különösen a gé­pek és berendezések gyártását. Ezt a szocialista közösség megszilárdí­tásával összefüggő politikai és a szükséges cikkek behozatalának fo­kozásában érdekelt szovjet nép­gazdaságból eredő tényezők egy­aránt megkövetelik. A KEFEGYÁRBAN Régi gépekkel fiatalos lelkesedéssel Belépve a csiszolóba megnehezül a lélegzet. Az ember önkéntelenül is a nyakkendőjéhez nyúl, lazítana a szorításán, hogy szabadabb áram­lást engedjen tüdejébe. A gyorsan forgó szalag sivítva dörzsöli a fát, száll a por, áll a levegő. De hát kinek is jut eszébe nyak­kendőstül lépni ebbe az üzemrész­be? Csak az idegennek, a kíváncsis­kodó arrajárónak. Aki ismeri egy kicsit is a kefegyárat, tudja milyen ruhában kell érkeznie. Itt a csiszo­lóban a kék köpeny a módi. Vas­tagon ül rajta a fapor, törmelék, s amikor az asszonyok felállnak, s indulnak valamerre, füst sűrűségű felhőt húznak maguk után. A 111. ÉVBEN — A debreceni Kefegyár idén ün­nepli alapításának 111. évforduló­ját. Hogy lesz-e igazi ünnepség, ha majd eljön a jubileum dátuma, azt ma még nem tudni, annyi viszont bizonyos — mondja Szathmári Zol­tán, a gyár igazgatója —, hogy ha megérkeznek az új gépeink, min­denképpen ünnepnapot tartunk, öreg az épületünk, a masinák is elhasználódtak már nagyrészt, sür­gető feladat a felújítás. A szükséges anyagi erőket viszont nekünk kell kigazdálkodnunk. Évek óta jól megy a munka, nyereségesek vagyunk, az idén 41 millió forint termelési ér­téket adunk át a népgazdaságnak. Termékeink 40 százalékát export­ra gyártjuk, ennek is legalább a fele tőkés piacra kerül. Mégis nehéz feladat a felújítási összeg kigazdál­­kodása. A debreceni Kefegyár, a város egyik legrégibb ipari létesítménye. Kezdetben a munkásélet központ­ja, virágzó centruma volt. Ma vala­hogy szürkébb, egyhangúbb az élet. Vagy csak kívülről tűnik úgy? Meg­fakult volna e patinás nevű gyár híre-neve, vagy az lenne az oka en­nek a benyomásnak, hogy más, új ipari létesítmények nőtték ki ma­gukat a városban, új ipari közpon­tok, melyekre jobban odafigye­lünk. A nők foglalkoztatásáról szól­va azonban figyelni kell a gyárra. A 400 dolgozó majd háromnegyede nő, akik kétkezi munkát végeznek. SOK NŐ-SOK GOND? Mint minden szentenciának szánt mondás, ez is csak féligazság. Tö­rődni kell a női munkaerővel, vala­mivel valóban többet, mint eseten­ként a férfiakkal, de az eredmén Kiss Imréné 1960 óta dolgozik a Kefegyárban , nyék bizonyítják, hogy a nők ver­senyképesek a férfiakkal szembe Csak meg kell találni azokat az ösztönző tényezőket, amelyek ked­vezően befolyásolják a munkát. A debreceni Kefegyárban megta­lálták. Sokféle példát hozhatnánk, de maradjunk az egyik legvitatot­tabb problémánál, az éjszakai mű­szaknál.­­ Nőket éjszakásnak beosztani nem lehet. Termelni azonban kell, folya­matosan, mert bőviben vannak a megrendeléseknek. Hol a megol­dás? A vállalat vezetősége úgy határo­zott, hogy önkéntes alapon szerve­zi meg az éjszakai műszakot. A je­lentkezőknek kiemelt órabért biz­tosít és nem mérik a teljesítményt. Becsület dolga, hogy ki-ki elvég­­zi-e a rászabottakat. Az eddigi eredmények azt igazol­ják, hogy a döntés helyes volt. A termelés folyamatossága nem sza­kadt meg, s a teljesítmények sem estek a 100 százalék alá. Becsület dolga — mondják a ke­fegyári nők. HÁRMAN BESZÉLNEK A választást a véletlenre bíztuk: hárman mondják el az ott dolgo­zók közül, hogy érzik magukat a gyárban; gép mellett dolgozó nők beszélnek munkájukról, életükről. Kiss Imréné 1960 óta dolgozik a Kefegyárban, már-már összenőtt a csiszológéppel. A fapor leheletfi­nom kendőt von haja köré, gyors mozdulattal igazít egy tincsen, ami­kor látja a fényképezőgépet magá­fordulni.­­ Jól vagyok itt, mi sem bizo­­tja jobban, mint hogy három fá­i­ közül kettő már szintén a­­ dolgozója. Fizetés? Jut is, ma­is. Én 1800—1900-at keresek, sem az MGM-ben meós, ő se úszkodhat, hát kijövünk, atyjával lakik egy lakásban is Erzsébet. Még csak 20 éves, a­nkát is, Debrecent is inkább­­ szokja. Fancsikáról jöttek be árosba. Jár színházba, moziba, mondja, hogy a Rómeó volt az bbi idők legjobb előadása. Olvas­ószeresen, és nézi, látja a vilá­g Nem keresek sokat — mondja egyelőre elmegy a háztartásra,­­ ruhára. Gyűjteni? Később, gozni kell, aztán majd több lesz kérem is, akkor majd gyűjteni dek­­orgács Margit mindennap rég­­jól jár Debrecenbe. Reggel négy­kel, hogy idejében érkezzen.­­ Fárasztó az út — mondja —, megéri. Még csak február óta gozom a Kefegyárban, de már­­így érzem magam, mintha évek nének ehhez a munkahelyhez, munkatársnők hamar befogad­­, én is igyekszem, remélem hogy­­ is lesz semmi hiba. Szeretek **• sármán a csiszolóban dol- Nehéz munka az övék, de . Nap nap után a szalag megállás nélkül dolgoz­­t etésük 1600 és 2000 forint mozog, teljesítményüktől . Reggelente friss erővel a munkát nemcsak azért. —— „Aztán ul­­unahh bo- Félrenézni sincs idő — mondja Széll Erzsébet —, a gép megállás nél­kül forog! HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1973. JÚNIUS 1.

Next