Hajdú-Bihari Napló, 1973. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-03 / 128. szám

DEBRECZENI i •vásárfiául ajánlja: I­OICÍÓ. wC.'i mi N,.»S« Várt»' kt'niMw»»w»^k»«. HÁRMAS HISTÓRIA. MELYNEK ELSŐ RÉSZE VILAaBIRÓ NAGY SÁNDOR SÉlíiSV NEVKKTE8 MUU(T IU.ETI. MA&ODÁK .RÉSZE 1 11. K 8 A NAGY TROJA VESZEDELMÉNEK »RHHECZKS TSI.KUM K­UJOU I Tt'iDA £}‚wjMy l»!'te kitti*»*. M» LEGÚJABB ÁIX HARMADIK RÉSZE i.CUICAZAim HISTÓRIÁJA. *~ja.v«^ev*xoAS! uum mim mmnnm MKM M4.ML.mM* JAJVMS a nép számára. Debrecce», IS»«, Kyoni. K«ta»i I. kü*»j»8v<rtnáé^*l>an A messze híres, hetedhét ország­ra szóló debreceni vásárok érdekes színfoltja volt a könyvárusítás. Ter­mészetesen nemcsak a régi debre­ceni vásárokon árultak könyveket, hanem minden más jelentősebb so­­kadalmon is. De a debreceni könyv­vásárnak különleges jelentőséget adott az, hogy a város hosszú időn át a magyar szellemi élet irányító­ja volt, hogy itt működött az ország legrégibb nyomdája és az a körül­mény, hogy a debreceni vásárok nem helyi, mégcsak nem is orszá­gos, hanem egyenesen nemzetközi összejövetelek, árucsere-alkalmak voltak. A XVIII—XIX. század for­dulóján — a debreceni vásárok vi­rágkorában — vásáraink valóságos irodalmi alkalmak, irodalmi talál­kozóhelyek is voltak. Egyáltalán nem lehet csodálkoznunk azon, hogy Csokonai azt remélte és vár­ta Kazinczytől, hogy eljön egy deb­receni vásárra és akkor végre ta­lálkozhat vele. Mint ahogy az sem lephet meg bennünket, hogy Csoko­­nai az irodalmi élet legfontosabb mozzanatait egyenesen a vásárok­hoz köti, így például a könyvki­adást és a könyvterjesztést. Érde­kes ebből a szempontból egyik le­velét idéznünk: Jóakaró Drága Úr! Becsületes Debreczeni Cívis Sza­bó András Uram felvállalta, hogy a' Ládámat és Exemplárjaimat be­­csülettel haza hozza. Véle meg nem alkudhattam, minthogy a’ terhet nem tudja, mennyi lészen. Méltóz­­tassék az Úr az­ alkut véle megten­ni. Még a’ Munkáim sem a’ Bécsi, sem a’ Kassai Sajtó alól ki nem ke­rültek. Szent György napi Debre­­czeni Vásárra bizonyosan lejönnek; akkor azokat is az Urnák tapasz­talt hűségére bízom, ha felvállalni méltóztatik. Elkölt­é a’ Kleist? Ha elkölt, adok még az Urnák belőlök Deb­­reczeni Vásárkor, ha többet is pa­rancsol. Ezt a’ Levelet méltóztassék az Úr Komáromi Typographusné Wein­­müllerné Asszonyom kezébe adni, 17 Rf. 30 Xrral. Mely végre imé kül­dök 5 Rf., a’ többit méltóztassék az Űr, az Exemplárok árrából kifizet­ni. Ha pedig abból ki nem telne, Sz. Györgyi Vásárkor kifizetem az Urnák. Csak hogy az említett 17 f. 30 Xt. Quietantia mellett adja az Úr által. Többire szives tiszteletem mel­lett, az Ifjasszont is köszöntvén, ál­landóul maradok az Urnák Debre­­czenben Mart. 3. d. napj. 1803. kész köteles szolgája Csokonay V. Mi­hály m. k. Nem lényegtelen az sem, hogy Csokonai ezt a levelet „Mossótzi Institoris Gábor könyváros Urnak. Pesten, a’ Nagy piatzon, a’ Nagy Kávéház’ Utszájában, a’ Luthera­­num Templom mellett, az Ürményi Háznál levő könyves boltjába” küldte, illetve címezte. A régi debreceni vásárokon a könyvárusok sátrai Német utcai (mai Széchenyi utca) kapu szom­szédságában, a „külföldi kalaposok” sora mögött, a rostások és a „kassai csizmadiák” sorai előtt álltak. A vásártérképek a könyvárusok sát­rait „bibliopoliumok sora”-ként jel­zik. A XVIII—XIX. század forduló­ján mintegy tíz állandó könyvárus sátor állott itt, amikben — ahogy az elnevezés is jelzi — nemcsak szigorúan vett könyveket, hanem mindenféle papírárut is árusítottak. Később, amikor a városban köny­vesboltok nyíltak (az első 1804-ben, a Kis Istváné), a sátrak száma meg­fogyott. Ellenben megnőtt a „gya­log könyvesek” száma, akik ládák­ból, földre terített ponyvákról, he­venyészett sátrakban árulták por­tékájukat. Ezzel a változással pár­huzamosan az áruban is változás történt. Amíg korábban, a könyv­árussátrak idejében valóságos köny­veket, irodalmunk új termékeit, il­letőleg egyházi, vallásos munkákat árusítottak, addig az inkább ládák­ból, ponyvákról történő árusítás idején már jobbára olcsó füzeteket, kalendáriumokat, kinyomtatott hír­verseket stb. röviden összefoglalva, egy szóval: ponyvát kínáltak. A sátrak között legnagyobb volt a Városi Nyomda sátra. 1804-ben a Városi Tanács önálló, külön sátor felállítását rendelte el a vásáron a Városi Nyomda számára. Ebben a sátorban a Városi Nyomda termé­keit árulták, amik, ahogy azt a nyomdatörténeti feldolgozások egy­öntetűen megállapítják, főleg vallá­sos művek (zsoltárok, bibliák, imád­­ságos könyvek), valamint a kollé­gium partikuláiban, a falusi isko­lákban használatos tankönyvek vol­tak. A Városi Nyomda egyik híres kiadványáról, amely főleg a debre­ceni vásárokon keresztül terjedt el országszerte és valóságos ,,best­sel­ler” volt, külön is meg kell emlé­keznünk. Szikszay György (1738— 1803) Keresztyén tanítások és imád­ságok című munkája (1786) a mai napig mintegy harminc kiadást ért meg és népszerűségére jellemzően, főleg a Tiszántúlon sok helyen még ma is „öreg Szikszay” néven emle­getik. Széles körű elterjedtségével kapcsolatban már többen felvetet­ték egy olyan vizsgálatnak a szük­ségességét, amely feltárná Szikszay hatását a reformkor irodalmának, valamint parasztságunk stílusára. A sátrakban különben nemcsak a mai értelemben vett könyvkereske­dők árultak, hanem főleg könyvkö­tők (compactorok). Kétszáz évvel ezelőtt a könyvkötészet és a könyv­értékesítés szorosan összetartozott, sok esetben elválaszthatatlanul ösz­­szeforrott egymással. Valahogy úgy társult a kétféle tevékenység, mint ahogy még napjainkban is több üveges képeladással is foglalkozik. A compactor könyvkereskedők és a mellettük lassan felnövő önálló könyvkereskedők között hosszú ideig tartó harc indult meg, ami az­tán végül is a könyvkereskedők győzelmével végződött. A könyvkö­tők azonban még sokáig, voltakép­pen a századfordulóig megmarad­tak a borítékok (koperták), a levél­papír (árkuspapír és miniszterpa­­pír), az emlékkönyvek, a család­könyvek (házilag vezetett anya­­könyvny­omtatványok), álmosköny­vek, kalendáriumok, falinaptárak, históriák (pár oldalas hírversek vagy hírközlések) árusításánál. Kis István mellett Csáthy György — aki mellesleg Kis apósa volt — a legnevesebb debreceni könyvke­­reskedő. Zoltai Lajos, városunk ki­emelkedő helytörténésze életével és működésével, illetve az általa ala­pított könyvkereskedő- és kiadócég történetével külön is foglalkozott a cég centenáriuma (1905) alkalmá­ból. A harmadik debreceni könyv­­kereskedés Telegdi Kovács Lajosé volt (1841). Mindketten, Csáthy is és Telegdi is, könyvkiadóként is szerepeltek, azaz nemcsak árusítot­tak, hanem új könyvek, kiadványok megjelentetésével is foglalkoztak. Termékeik jelentős részét a debre­ceni vásárokon értékesítették. Eleinte közvetlen árusítással, majd pedig úgy, hogy átadták őket könyv­­kereskedőknek terjesztésre. A népi műveltségre, művelődésre inkább Telegdi tevékenysége gyakorolt na­gyobb hatást. Számos széles körben elterjedt könyvet adott ki és árusí­­tott. Közülük egyet szükségesnek kívánunk megemlíteni művelődés­­történeti, ízléstörténeti és stílustör­téneti érdekessége miatt. Telegdi 1873-ban adta ki először a Hármas história Haller János által még 1681-ben készített „fordítását”. A nagy múltú népkönyvnek Debrecen­ben is nagy keletje volt, hamar el­fogytak az egyes „lenyomatok”. Az illusztrációban is bemutatott 1902- ben készült Eperjesy-féle levonat már a nyolcadik volt. Ezek a korai könyvesboltok, könyvkereskedések kezdetben a vá­sárokon is árultak, ott állandó sát­raik voltak. Mellettük sok-sok vi­déki könyvkereskedő is látogatta rendszeresen a debreceni vásáro­kat. Különösen Pestről, Kassáról, Nagyváradról, Győrből, Komárom­ból, Vácról, sőt Bécsből jöttek. Ér­dekessége volt ezeknek a „külföldi” könyvkereskedőknek, hogy megér­kezésükkor első dolguk volt a nagy érdeklődést kiváltó debreceni kiad­ványokból nagyobb mennyiséget beszerezni, hogy aztán azokat a vá­sáron ők is árusíthassák. A mara­dék se veszett kárba, mert elvitték más vásárokra eladni. Különben a ma hagyományosnak tartott vásári könyvárusítás a lá­­dás, ponyvás könyvárusítási mód, mert a még ma is élő idős nemze­dék erre emlékszik vissza. A ko­rábbi állapotokra szemtanú már nem él, az emlékezet már nem ter­jed ki. A hagyományban élő históriát, kalendáriumot, álmoskönyvet kíná­ló, regényt (ezen apró füzetes, esetleg folytatásos szerelmi és bűn­ügyi történeteket tartalmazó íráso­kat értettek) ajánló vásáros alakja szorosan hozzátartozik a vásárok színes világához. Többen közülük hangosan, elnyújtott kántálással is­mertették a kínált áru tartalmát. Sok bűnesetet ismertető füzethez közismert dallamokra, úgynevezett nótákat is írtak. Ezeket a nótákat (például a „halálra menendő Bogár Imre nótája”) több vásári könyv­árus dalolva népszerűsítette. Gya­kori volt az „árukapcsolás” is. A kalendáriumhoz, különösen, ha már megkezdett évben történt a vétel egy-két históriát is adtak, vagy kó­­pertát rózsás levélpapírral ráadás­nak. A kalendáriumokkal népsze­rűségben vetekedtek a különféle le­velezők, amik kész levélmintákat tartalmaztak a legkülönfélébb al­kalmakra, tárgykörökben. A leve­lezőkhöz hasonló, széles körben el­terjedt, igen keresett vásári könyv volt a verses­könyv. Verseskönyvön nem valamelyik költő írásainak gyűjteményét értették, hanem alkal­mi köszöntők és a legkülönfélébb alkalmakra szóló verses mondókák gyűjteményét. Közülük legközis­mertebbek az úgynevezett vőfély­könyvek voltak. Igen keresettek voltak az álmoskönyvek is, ame­lyek minden vásáron nagy változa­tosságban, a nagyterjedelmű, ko­moly tudományosságot sejtető ki­adványoktól a pár oldalas füzetig voltak kaphatók. A vásári könyv­árusok igen jó emberismerőknek bizonyultak. Hamar kitudták, hogy az áruikat nézegetőknek mire van szükségük, mit kívánnak, milyen a „gusztusuk”. Aztán természetesen a kívánságnak megfelelő árut aján­lottak nekik. Az eladó lánynak sze­relmi levelezőt, a rátarti legénynek verseskönyvet, úri kisasszonynak emlékkönyvet hozzávaló verses­könyvvel, fiatal házasoknak család­könyvet, zsoltárt, bibliát; gondos gazdának „nagy kalendáriumot”, azaz olyan naptárt, amelyikben vemhességi naptár, vásárjegyzék, gazdasági útmutatónaptár és az egyes hónapokhoz mellékelten gaz­dasági feljegyzések számára üres hely állt rendelkezésre; az idősebb férfinek vőfélykönyvet, az idősebb asszonynak álmoskönyvet, ima­könyvet ajánlottak. A hírvers (his­tória) mindenkit érdekelt. Külön­ben is ez a vásári műfaj. Legalább­is Debrecenben, igen tisztes múltra tekint vissza. Az első debreceni tém­ákat 1848-ban adták ki „felsőbb rendeletre”, a Városi Nyomdába Ezek a szabadságharc kiemelkedő eseményeit, személyiségeit ismer­tették meg a nagyközönséggel, a hagyományos módon, versbe szed­ve. Voltaképpen ilyen nagyszabású história, vásári hírvers Sárosi Gyu­la híres Aranytrombitája is, ami ugyancsak a Városi Nyomdában ké­szült. Az elmondottakra jellemzően teljes címe a következő: Ponyvára került Aranytrombita. Mondva csi­nálta Sárosi Gyula. Ezekből a nem lekicsinylendő politikai feladatokat is teljesítő históriákból fejlődött ki a debreceni ponyva, egyes bűnese­tek verses feldolgozása. Kutasi Im­re könyvnyomdája különösen sokat jelentetett meg belőlük. De eljutot­tak a debreceni vásárokra a nagy pesti ponyvakiadók termékei is (Bucsánszky Alajos és utóda Rózsa K. és neje, Méhner Vilmos, Bartalis Imre stb.). Ezek közül a ponyva­kiadványok közül ezúttal egyre hív­juk fel a figyelmet. A Városi Nyom­dában 1862-ben megjelentetett Debreczeni Kistükör — az első debreceni városismertető — a kor és a műfaj sajátságainak megfele­lően versben tájékoztatta az olva­sót városunk látnivalóiról. Végezetül külön is kell szólnunk a kalendáriumokról, mint a legjel­legzetesebb vásári könyvről. A deb­receni vásárokon sokféle kalendá­­ ­ról ZICHY ODOR HALÁLA. Il-dik újság, futnak­­ riumot árusítottak. Nem minden vá­sáron volt egyforma a keretük. A Dénes napi (október 9.) vásáron már árulták a jövő évi kalendáriu­mokat, de az igazi nagy forgalmat az András napi vásáron (november 30.) bonyolították le velük. A tava­szi vagy Szent György napi (ápri­lis 24.) vásáron már csak a kima­­radtakat árulták, leginkább mással párosítva. Érdekes, hogy az 1593-tól kezdve rendre megjelentetett deb­receni kalendáriumnak helyben vi­szonylag kis vásárlóközönsége akadt. Benda Kálmán ezt a jelensé­get, illetve azt, hogy a debreceni vásárokon például a győri Steiberg­­féle kalendáriumokból aránylag több fogyott, mint a debreceniből egyes esetekben 20 000 példány is., arra következtet, hogy a debreceni­ könyvterjesztés lanyha volt, nem:­ képviselte kellően a kiadói érde­keket. Természetesen más kalendá­riumokat is árultak a debreceni vá­sárokon. Eljöttek ide árulni a nagy pesti cégek is, mint például az Athenaeum, de a kassai Werfer is, nem is szólva a sok debreceni ki­sebb, főleg alkalmi kalendárium­kiadóról, mint amilyen a több évig fennállott Csokonai kalendárium is volt. Ahogy már említettük, alapjá­ban kétféle kalendárium volt. Az úgynevezett nagy kalendá­rium mindent tartalmazott, vagyis a naptári részen kívül százeszten­dős jövendőmondót, csillagászati naptárt, vemhességi naptárt, gaz­dasági-kertészeti határidőnaptárt, törvénykezési tájékoztatót, névnap- és vásárjegyzéket, sőt mindezeken kívül olvasmányos részt is, amik­ben a szerkesztők különböző, sok­szor irodalmilag is értékes történe­teket, elbeszéléseket, adomákat, rö­vid rajzokat közöltek. Általában ezeket a nagy, tartalmas kalendá­riumokat keresték, vásárolták. Sok­kal kisebb volt az érdeklődés az úgynevezett kis kalendáriumok iránt, amelyek a voltaképpeni nap­tárrészen kívül alig közöltek mást. A debreceni kalendáriumok zöme ezek közé a kis kalendáriumok kö­zé sorolható és ez is egyik magya­rázata lehet annak, hogy a debre­ceni kalendáriumokat kevésbé vá­sárolták, mint a gazdag tartalmú máshonnan valókat. A kalendáriu­mok nagy érdeme az, hogy elsőren­dűen ők tartották ébren a nép iro­dalmi és történelmi érdeklődését. Nem egy kalendáriumunkról el­mondhatjuk, hogy jó bevezető, se­gédeszköz, útjelző volt az irodalom­hoz. Végeredményben ezt mondhatjuk el a vásári könyvárusítás egészéről is: a könyvvásárok, jóllehet sokszor vitatható értékű munkák terjeszté­sével, a művelődési monopóliumok világában egyedüli eszközei voltak az irodalom, a történelmi tudat, az ízlésfejlesztés, sőt a gyakorlati gaz­dálkodás, joggyakorlat iránti igény fenntartásának és részben kielégí­tésének. Tekintve, hogy a debrece­ni könyvvásárok országos nagysá­gúak voltak, jelentőségük is na­gyobb volt minden más vásárunk könyvvásáráénál. Jó erre most, a könyv, a könyvterjesztés nagy, ün­nepi alkalmán emlékeznünk. Dankó Imre A RÉGI DEBRECENI KÖNYVVÁSÁROK Hh«Ih-P«»(. ima. SyowatjiU » kapha»« Bar*eBi*ky Alkjo*»»!, Kerrp«tl-M­iaOS-dik u. a. A GYILKOS MENY, Ti­z­­ kapuk­ig áldozata. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1973. JÚNIUS 3.

Next