Hajdú-Bihari Napló, 1973. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-16 / 242. szám

Az NB Ill-ban: 1. Kisvárda, 2. Hajdú Vasas A labdarúgó NB Ill-ban részt vevő 14 csapat a nyolcadik for­­duló mérkőzéseit játszotta le az Ilmász hét végén. Ebben a fordut­óban az újonc Kisvárda Szolno­kon győzött, és ismét a bajnoki áblázat élére került. A szabolcs­­szatmári csapatot a Hajdú Vasas követi, miután vasárnap legyőzte a Tiszalöki MEDOSZ-t. Nyert a hajdúszoboszlói Bocskai (Zá­­tony ellen) és a D. Kinizsi is Balmazújvárossal szemben­. Eredmények: Hajdú Vasas—Tiszalöki ME­­DOSZ 4—1 (2-0). Téglás, 200 né­ző, vezette Mák. Hajdú Vasas: Kiss A. — Molnár, Tóth, Kiss Gy., Bihari, Lukács, Kontor, Sza­­bó, Kiss B., Tiba, Hutka. Gyeng­gébb teljesítménnyel is biztosan győzött a sok szabálytalansággal alkított mérkőzésen a téglási csapat. A 80. percben Juhász (Ti­­szalök) sportszerűtlenségért ki­­állítva. A gólok sorrendje: Sza­bó (39. p — 1—0), Tiba (43. p — 1—0), Juhász (48 p — 2—1), Sza­bó (77. p — 3—1), Tiba (88. p — —1). Kitűntek: Tóth, Kiss Gy. Szabó, Tiba, illetve Maros, Rácz és Gál. Hajdúszoboszlói Bocskai—Zá­tonyi VSC 2—1 (2—0). Hajdúszo­­boszló, 300 néző, vezette Szántó. I. Bocskai: Szöllősi — Magyar, Schmidt, Trombitás, Kuki, Né­­meti, Piczil, Kovács, Mezei, Nagy N­., Nagy I. Végig jó iramú sportszerű játék. A 35. percben Piczil 25 méterről lőtt a hálóba (1—0), a 40. percben Piczil buk­­atásáért 11-es járt, a büntetőt vjezei értékesítette (2—0). A 77. percben Balázs a kapufát talál­ta el, de a 85. percben a záho­nyi Nagynak sikerült javítania (2—1). Jók: Magyar, Schmidt, Trombitás, Piczil, illetve Kovács, Erdei I. és Csépke. D. Kinizsi—Balmazújvárosi TSE 2—1 (1—0). Kinizsi pálya, 500 néző, vezette Szarvas. D. Kini­zsi: Kelemen — Szabó, Zsilák, László, Sípos, Bordás, Horogh (Mózsa), Seres, Vásárhelyi, Ács, Barta. — Balmazújváros: Balogh — Lupó, Urbán, Juhász, Végh, Ferenczi, Sutyok (Szél), Simon, Tim, Monori (Oláh), Hüse. Végig kiegyenlített volt a küzdelem, az eldöntetlen igazságosabb lett volna. A vezetést a 35. percben Ács szerezte meg, melyet a 48. percben Tim kiegyenlített. Az 55. percben Barta közelről, szög­ből lőtte a hálóba a győztes gólt. Jók: Szabó, László, Ács, illetve Lupó, Juhász és Simon. Kilián FSE—Tuzséri MEDOSZ 3—2 (1—1). Tuzsér, 200 néző, ve­zette Dudás. Kemény, sportsze­rű játék. A tuzsériak igen sok jó helyzetet kihagytak. A vendé­gek két gólt szabadrúgásból ér­tek el. Mátészalkai MEDOSZ Vörös Meteor—Jászberényi Lehel 2—1 (1—0). Mátészalka, 400 néző, ve­zette Vincze S. Közepes színvo­nalú, kemény, sportszerű küzde­lem. A helyzeteket jobban ki­használó csapat győzött. Góllö­vők: Litva és Galambos, illetve Sánta. Jók: Litva, Balogh, Fo­dor, illetve Sánta. Kisvárdai SE—Szolnoki Olajbá­nyász 2—0 (1—0). Szolnok. 100 Bordás (fehérben) Urbán és Lupu közt harcol a labdáért (Ki­nizsi—Balmazújváros 2—1) néző. Végig jobban játszott a vendégcsapat és biztosan győzött. A labdarúgó NB III. állása 1.Kisvárda 852 115— 712 2.Hajdú V. 843 117— 911 3.Jászberény 842 218— 710 4.Kilián 850 321—1410 5.Tuzsér 842 214-1010 6.Záhony 840 415—138 7.Hajdúszob. 832 2 9—148 8.Töröksz. 731 314—127 9.Tiszalök 831 4 8—117 10—11.Balmazúj v.730 410—136 10—11.D. Kinizsi 722 3 9—126 12.Mátészalka 822 4 8—176 13.Tiszavasv. 720 5 9—194 14.Sz. Olajb. 811 6 6—153 Vasas-D. Dózsa 20-16 (13-8) Győzött a DMTE és a Közútépítők A kézilabda-bajnokságok során az elmúlt hét végén az utolsó előtti fordulót bonyo­lították le a férfi NB I-ben. A D. Dózsa csapata a fővá­rosban mérkőzött a Vasassal, és 20:16 (13:8) arányban ki­kapott. A Dózsa góljait dr. Debreceni 8, Kordás 2, Lu­kács L. 2, Süvöltős 2, Gott­­diener és Kormos szerezték. Veresége ellenére sincs már veszélyben a Dózsa, mivel a kiesési rangadón a Csepel nem tudott győzni az FTC el­len és a Csömör mellett a Csepel a második kieső. Az utolsó fordulóban a D. Dó­zsa az FTC-t fogadja, Deb­recenben. A férfi kézilabda NB I. állása 14.Csömör 25 6118403 ,49913 A női kézilabda NB I. B- ben: Borsodi Bányász—DVSC 14:10 (8:6). Sajószentpéter. A debreceniek 9:8-ra vezettek, azonban a hazaiak jobban hajráztak. Góldobók: Feren­czi 4, Máthé 2, Botkáné 2, Szabó és Gábor. Jók: Feren­czi és Máthé. Az NB II-ért. Nők: D. Közútépítők—Le­­ninvárosi MTK 13:7 (8:5). Le­­ninváros. Ennyivel jobb volt a debreceni csapat. G.: Hu­szár 6, Sípos 3, Nagy K. 2, Naricza és Tóthné. Jók: Hu­szár és Sipos. — Bp. Papír­feldolgozó—D. Kinizsi 15:12 (7:7). Debrecen. A kapusok közti különbség döntött. Mindkét csapatból egy-egy játékost tettlegességért kiál­lítottak. G.: Rácz M.. 4, Mol­nár 2, Rácz M. 2, Rácz K. 2 és Vad 2. Kitűntek: Rácz A. és Molnár. Férfiak: DMTE—Salgótar­jáni Építők 12:11 (6:4). Salgó­tarján. Kitűnően védett a hazai kapus, neki köszönhet­ték, hogy szoros volt a küz­delem. G.: Balló 3, Veress 3, Schmidt 2, Molnár 2, Taizs és Juhász. Kitűntek: Balló és Taizs. Rácz Katalin beugrásom lövésig a Kinizsi harmadik gólját hozta 1.Bp. Sport. 25211 3456 :36443 2.Rába 25180 7416:34236 3.Bp. Honv. 25161 8468:42233 4.Elektrom­ 25142 9438:38830 5.Szondi 2515010424 :38330 6. Tatabánya 25115 9439:41027 7.Vasas 2511410445:44326 8. Özd 25 9313443:46626 9.Ü. Dózsa 25 8413430:45920 10.Pécs 25 9214410:46920 11.FTC 25 8215383:40018 12.D. Dózsa 25 8215390:44518 13. Csepel 25 7117456 :55115 Totőeredmények 13 találatos 4 darab, nyeremé­nyük egyenként 184 827 forint, eb­ből 13 plusz 1 találatos 1 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 158 644 forint, 12 találatos 166 da­rab, 2969 forint, 11 találatos 2005 darab, nyereményük egyenként 246 forint, 10 találatosok száma 15 106 darab, nyereményük egyen­ként 49 forint. A telitalálatos szelvény: 1,2,1, 2,1,1, 1,1,1, 1,1,2,2, 1. Hidegzuhany MÁV DAC-DVSC 5-0 (2-0) Győrött, kétezer érdeklődő előtt, Nagy­­Béla bíráskodásával került sor a MÁV DAC—DVSC NB I. B-s labdarúgó bajnoki mérkőzésre. A debrecenieket hidegzuhanyként érte a nagy arányú vereség. MÁV DAC: Tóth L. — Kiss (Horváth, a 86. percben), Kovács I. , Nagy, Németh, Molnár, Buti, Gyomoroi, Pálas, Kovács II., Sze­keres. — DVSC: Szabó — Sóvágó, Vachter, Lipők, Erzse, Makray, Bodonyi, Tóth (Torkos, a 42. percben), Rósa, Waszlavik, Szoj­­ka. A hazai környezet előnyével ki­álló MÁV DAC igen jól kezdett és mihamar kétgólos vezetésre tett szert a gyengébben játszó DVSC-vel szemben. A 12. percben Gyömörei a debreceni kapu elé rúgta a labdát és a jókor érkező Szekeres az ötösről a hálóba csa­varta. 1—0. A 23. percben Kovács I­. kiugrott a beavatkozással kés­lekedő debreceni védők közt, lö­vése Szabó lábáról kipattant, ép­pen Gyömörei elé, aki akadályta­lanul helyezhetett az üres kapu­ba. 2—0. Az első félidő befejezése előtt Szabó bravúrral hárította Buti erős lövését. Fordulás után még nagyobb fö­lénybe került a hazai együttes és újabb három góllal terhelte meg a DVSC kapuját. A 48. percben szabadrúgáshoz jutott a MÁV DAC, amelyből Molnárhoz került a labda és ő a bal alsó sarokba lőtte. 3—0. Tíz perc múlva Pálos bombáját a felső léc hárította. A 60. percben ismét gyors hazai tá­madás gördült a pályán, Szekeres beadott és Pálosnak most sike­rült a kapuba találni. 4—0. A 83. percben Németh vezette fel a lab­dát, beadását Pálos kapásból küldte a hálóba. 5—0. Ezen a mérkőzésen a MÁV DAC erőnlétben jobb volt, játékosai gyorsabban, lendületesebben ját­szottak és majd végig irányítot­ták a játékot. A debreceniek 2—0 után mintha feladták volna a küzdelmet. Jók: Kiss, Kovács I., Németh, Molnár, Kovács N­., il­letve Makray. A labdarúgó NB I. B többi ered­ménye: Bp. Spartacus—Olajbá­nyász SE 3—2 (2—0), Dunaújváro­si Kohász—Budafoki MTE Kini­zsi 0—0, Egri Dózsa—Komlói Bá­nyász 2—1 (1—0), Oroszlányi Bá­nyász-Diósgyőri VTK 2—0 (1—0), Szolnoki MTE—Ganz-MÁVAG 1—0 (1—0), Kossuth KFSE—Vár­palotai Bányász 1—0 (0—0), Bé­késcsabai Előre Spartacus—Szek­szárdi Dózsa 1—0 (0—0), Kecske­méti SC—Pénzügyőr SE 2—1 (10). A labdarúgó NB I.B állása 1.DVTK 1070316— 414 2.Kecskemét 1054113— 814 3.Olajbányász 1052318—1412 4.Szolnok 1044215—1212 5.Budafok 1043314—1011 6.Békéscsaba 1051412—1211 7.KEF SE 1051413—1411 8.MÁV DAC 1042417—1410 9.Komló 1042413—1010 10. Bp. Spartacus1034311—12IC 11. Dunaújváros 103 34 19—179 12.Pénzügyőr 1041516—189 13.DVSC 10253­5—109 14.Eger 1032514—168 15.Várpalota 10244 8—108 16.Szekszárd 10163 5— 78 17.Ganz-MÁVAG 10244 9—148 18. Oroszlány 10226 5—166 Látványos gólokkal nyert a DEAC A labdarúgó NB II. elmúlt heti fordulójában a három haj­dú-bihari csapat közül csak a DEAC győzött, amely Debre­cenben parádés gólokkal nyert a Szegedi Dózsa ellen. A DMTE a fővárosban, a Hajdúböszörményi Bocskai pedig Cegléden vereséget szenvedett. DEAC—Sz. Dózsa 4—1 (1—1) Az egyetemi sporttelepen nyolcszáz érdeklődő előtt, Aszta­los bíráskodásával került sor a DEAC—Szegedi Dózsa bajnoki mérkőzésre. DEAC: Varga — Buj­dosó A., Csató, Csapó, Szulyovsz­­ky, Bencze, Szabolcsi, Kiss L., Bányász, Kiss L., Gottdiener. A harmadik percben Gottdiener elfutott és hiába kísérte őrzője, Szalai, a hálóba vágta a labdát. 1—0. A 33. percben Pikó lövését Varga a kapufa segítségével men­tette, de a visszapattanó labdát dr. Héger a kapuba gurította. 1— 1. Ebben a játékrészben más esemény nem történt. Szünet után feljavult a DEAC és látvá­nyos gólokkal biztosan győzte le a jó képességű Dózsát. Az 53. percben Bányász 30 méterről a jobb felső sarokba bombázott. 2— 1. Ezután Pikó erős kapáslö­vését bravúrral hárította Varga. A 70. percben Gottdiener elhúzott a bal oldalon, és lövés helyett önzetlenül a még jobb helyzet­ben levő Kiss L. elé adott, aki pár lépésről a kapuba „pofozta” a labdát. 3—1. Hat perc múlva Csömör kapuralövése színesítette a játékot, majd a 90. percben Gottdiener egyéni alakítás végén a léc alá lőtte a labdát. 4—1. Eléggé gyenge, unalmas első félidő után igen jó játékot láthat­tak a szurkolók és nagyszerű gó­loknak örülhettek — a mérkőzést a DEAC megérdemelten nyerte meg. Kitűntek: Varga, Bujdosó A., Csapó, Bencze, Kiss L., Gott­­diener, illetve Kisjuhász és dr. Héger. Bp. Építők—DMTE 3—1 (1—1) Budapesten, a népligeti pály került sor a Bp. Építők—DMTE mérkőzésre, melyet kétszáz ér­deklődő előtt, Bauer bíráskodásá­val bonyolítottak le. A DMTE Szabó I. — Puskás (Szabó Z.), Divinyi, Patai III., Szigeti, Patai I., Molnár, Kovács, Fóhn, Kere­kes, Szabó III. (Burai) összeállí­tásban játszott. Igen jó iramban kezdődött a küzdelem. A 15. percben a DM megszerezte a vezetést, Molnár majd a félpályáról indult, lefu­totta a védelmet, majd nyolc mé­terről laposan a hálóba helyezte a labdát. 0—1. Jó ideig mezőny­játék következett. A 25. percben Divinyi és Patai III. összefejeltek és mindketten könnyebben meg­sérültek. A 35. percben Szabó III. kicselezte a védőket, ki akarta cselezni a kijövő kapust is (ahe­lyett, hogy mellette gólba rúgta volna a labdát), de az a lábára vetődve hárított. A 42. percben Szigeti buktatta Menyhártot , a megítélt 11-est Szeitl értékesítet­te. 1—1. Fordulás után is válozatos volt a játék, mindkét csapat vezetett támadásokat és a kapuk előtt helyzetek is adódtak. A 78. perc­ben a debreceni kapu előtt ide­­oda fejelgették a labdát, végül Nagy Szabó I. keze mellett a há­lóba emelte. 2—1. A 85. percben Vass 35 méterről a kapura lőtt, a labda Szabó I. melléről kipat­tant és a befutó Nagy a jobb al­só sarokba helyezett. 3—1. A végig sportszerű keretek közt lezajlott mérkőzésen a hazaiak jól kihasználták a kínálkozó hely­zeteket és ez döntött. Kitűntek: Sámon, Eich, Menyhárt, Nagy, il­letve Divinyi, Fóhn és Molnár. Ceglédi VSE—H. Bocskai 2—0 (2—0) Cegléden került sor vasárnap a Ceglédi VSE—Hajdúböszörményi Bocskai NB II-es labdarúgó baj­noki mérkőzésre. A találkozón 800 érdeklődő jelent meg, Kuli­­már bíráskodásával került sor az összecsapásra. A hajdúböszörmé­nyi csapat Lovas — Kiss, Csatári, Nagy, K. Tóth I„ K. Tóth G„ Soós, Andorkó, Konyári, Gócs, Molnár összeállításban szerepelt. Az első félidőben a hazaiak irá­nyították a játékot és fölényüket gólokra is váltották. Ebben a já­tékrészben kétgólos vezetéshez jutott a Ceglédi VSE, előbb Lip­tai, később Pintér talált be Lovas kapujába. Fordulás után egy ideig még jó iramú volt a küz­de­lem, a böszörményiek igyekez­tek, de később esett a színvonal. A 80. percben K. Tóth I.-et sport­szerűtlenségért kiállította a játék­vezető. Szünet után az eredmény már nem változott. A ceglédi csapat erőteljesebben játszott és már az első félidőben biztosította győzelmét. Kitűntek: Cseh, Lendvai, Pintér, illetve Csa­tári, Gócs és Soós. A labdarúgó NB II. többi ered­ménye: Volán SC—Kiskunhalasi MEDOSZ 2—1 (2—1), Vasas Láng—Szegedi VSE 1—0 (0—0), FÖSPED Szállítók—Kecskeméti TE 1—0 (1—0), Békéscsabai VTSK—III. ker. TTVE 2—1 (2—0), Szabó Lajos SE—Szolnoki MÁV 1—0 (1—0). A labdarúgó NB II. állása Keleti csoport 1.FÖSPED 981026— 517 2.Bp Építők 972023—1016 3.Volán 953115- 813 4.Szabó SE 961211— 513 5.BVTSK 942316—1610 6.Sz. Dózsa 042315-1510 7.Cegléd 932311—149 8.III. ker. S32418—148 9.DEAC 932418—158 10.DMTE 632412—128 11.Láng S31513—147 12.H. Bocskai 922510—136 13.Sz. MÁV S22511—196 14.KTE 9225 8—176 15.SZVSE 9054 4—115 16.K.­halas 9108 4—272 ­ RÖPLABDA­­­­ Első győzelmét aratta a DEAC A férfi röplabda NB I-ben a 7—16. helyért játszó DEAC csapata vasárnap délelőtt Debrecenben mérkőzött az Ózdvidéki Bányász együtte­sével. A mérkőzést az eléggé gyenge ellenféllel szemben a DEAC 3:1 (7, 9, —3, 12) arányban megérdemelten nyerte meg. Kitűntek: Pelei és Birtok J., illetve Fürjes. Ez volt a DEAC őszi első győ­zelme. A DEAC ma este, egyne­gyed 6 órai kezdettel újabb bajnoki mérkőzést játszik a DVSC sportcsarnokában, mégpedig a NIM együttesé­vel. A férfi röplabda NB I. állása 7.ZTE 86221:1314 8.Szf. Volán 86218:1314 9.Vasas 85319:1113 10.Kecskeméti SC 85318:1213 11.VM Egyetértés 75217:1212 12.MALÉV SC 84417:1312 13.Szombathely 83513:1611 14.M­M 73412:1410 15.DEAC 716 5:198 16.Ózdvidéki B. 707 1:217 MOZI NINCS IDŐ. Színes magyar film (14). Szocialista brigádbérle­tek érvényesek! APOLLO du. '',4. 316, 8, KLINIKA 5, VíG de. ",2. KIS NAGY EMBER. Színes, szinkronizált amerikai film (16). Felemelt belyárral! VÍG du. 3,4, 6, V­,9, APOLLO de. 1212, 1 ,2. ME­TEOR V.6, ‘A 8. HÓFEHÉRKE HERCEGE. Szink­ronizált csehszlovák film. APOL­LÓ de. '.HO, METEOR 3. CIMBORÁK. Magyar film. VÍG de. '.'.9. SELLŐ A PECSÉTGYŰRŰN I—II. Magyar film. Kétrészes, film, dupla belyárral! HORVÁTH ÁRPÁD 6. BELFAGOR A POKOLBÓL. Színes, olasz filmvígjáték (16). Ifjúsági kedvezmény nem érvé­nyes! VÍG de. V412. DZSINGISZ UTÓDA, Pudovkin szovjet filmje. Főszerepben: In­­kinizsov. FILMMÚZEUM 1 26, 8. A Filmmúzeum új bérletsoroza­tára bérletek minden bemutató mozi pénztáránál válthatók. Az október 15-én induló „Amit még nem láttunk” címmel bemutatás­ra kerülő filmsorozat előadásait kizárólag hétfői napokon 126 és 8 órakor tartjuk meg. Október 16-tól a keddi és szerdai előadá­sok nyilvánosak, mozijeggyel lá­togathatók ! Ma 7-kor Az esernyős király, Lendvay bérlet 1-2. Szerdán 7-kor Az esernyős király, Szentpétery bérlet 1-2. Csütörtökön 7-kor Kiálts, város!, Csortos bérlet 1-2. BUDAPEST 8.05 Iskolatévé. Matematika, (ált. isk. 5. oszt.) 9.00 Énekeljünk együtt! 9.05 Környezetismeret, (ált. isk. 3. oszt.) 9.55 Fizika (ált. isk. 6. oszt.) 11.55 Matematika (ált. isk. 7. oszt.) 13.35 Matemati­ka (ism.) 14.30 Énekeljünk együtt! (ism.) 14.35 Környezetismeret, (ism.) 15.25 Fizika (ism.) 17.20 Matematika (ism.) 17.48 Műsoris­mertetés. 17.55 Kuckó. 18.15 Szó­­mí-szó. Zenei szótár. 18.50 Játék a betűkkel. 19.10 Reklámműsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A nagy játszma. Angol bűn­ügyi tévéfilm. 20.50 Nyitott könyv. Darvas József: A törökverő. 22.00 Tv-hiradó, második kiadás. POZSONY 9.00 Iskolásoknak. 9.30 Az arany fiú. (ism.) 10.45 Előadás. 11.15 Hiradó. 14.15 Iskolásoknak. 16.05 Egészségügyi híradó. 16.30 Hírek. 16.35 Horizont *73. 17.05 Dvorzsák műveiből. 18.15 Családi posta. 19.00 Hiradó. 19.30 Belépő a mennybe. Dók. film. 20.00 Az utolsó szó. NDK-krimi befejező rész. 21.10 Híradó. 21.30 Ifjúsági bűnözés. Dók. film. BUKAREST 16.30 Német nyelvoktatás. 17.20 Beethoven világa. 17.05 Költemé­nyek. 18.20 A legkisebbeknek. 19.05 Reflektor. 19.25 Színházi est. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 18.00 órától 19 óráig. Észak-ti­szántúli krónika — Cimbalom­­szólók — Gazdaságvezetők a „isz­kolapadban”. Horvát János mű­sora — Gyöngy Pál dalaiból. A Hajdú-Bihar megyei Föld­hivatal Debrecen, Kossuth u. 12­14. október 30-án, a beret­­­tyóújfalui, derecskei, püspökla­dányi járási földhivatalok októ­ber 31-én értékesítik magánsze­mélyek részére is a kiselejtezett berendezési tárgyaikat. (x) A GENERAL EGYÜTTES bu­dapesti klubja Danuvia Gorkij Művelődési Központban országos levelezőklubot indít a zenekar iránt érdeklődök számára. Infor­máció, jelentkezés az 1366 Buda­pest, Pf. 90. postacímen, (x) Budapesti, kiemelt LAKÓTELEP­ÉPÍTKEZÉSRE KERESÜNK kőműveseket, ácsokat, kubikosokat, segédmunkásokat, (16 éves kortól), építőipari gépkezelőket, vasbetonszerelőket, burkolókat. „ÁPRILIS II.” ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET munkaügyi osztály, Budapest VIII., Aurora u. 23. szám. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallás Imre — Szerkesztőség: 4024 Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12-140, nyomdai ügyelet 1-193 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: 4001. Debrecen, Postafiók 72. — Telefon: 13­ 925 — Felelős kiadó: Biri András — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hóra 20 forint — Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — Index: 25 027 — Alföldi Nyomda Debrecen, — Felelős vezető: Benkő István

Next