Hajdú-Bihari Napló, 1973. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-23 / 248. szám
Emlékeket keresgélve Látogatás a Petőfi Sándor Általános Iskolában Gyom verte föl régi tanácskozásaink színhelyét, a Titkok Sarkát az iskolaudvar szögletében. Friss locsolás sötétlik a földön, s a kapu előtt, ahol a szünetekben vívott „hathármason” nadrágunkat térdig beporolva tülekedtünk egy-egy gólért, most fehér atlétatrikók villannak, az ötödik osztályosok tornaórára melegítenek. Hátul, az udvar felől mennék be az épületbe, de diákköri emlékekre épült magabiztosságom csúfos kudarcot vall a tornaterem mögötti épületrész — számomra útvesztőnek tűnő — folyosórendszerében. Eltévedten bolyongok, s az egyik fordulóban volt tornatanárommal, Fogarasi Józseffel találkozok. Kezében síp, kislabdák és egy foci. (A tornaórák jellegzetes rekvizítumai, úgy látszik, nem váltak azóta sem.) Kölcsönös kérdések, nahát, hogy vagy, köszönöm, és tanár úr, mi újság, megvagyunk — ahogy ez már tanár és volt tanítvány találkozásánál lenni szokott. Fogarasi József húsz éve tornatanár, tavaly kapta meg a „Kiváló Dolgozó” kitüntetést. A munkájáról beszélgetünk, örömmel újságolja, hogy a gyerekek egyre szebb eredményeket érnek el. A röplabdázó lányok harmadjára nyerték meg a Pajtás Kupa országos bajnokságát, és az úttörő-olimpiai szereplések sem elhallgatandók. 1971-ben Miskolcról második, az idén, Dunaújvárosról harmadik helyezést hoztak haza, tavaly, Debrecenben országos bajnokok lettek, s a tizenkét fős röplabdacsapat elnyerte „Az év legjobb sportolója” címet. Megérdemlik, megdolgoztak érte, mondja most a tanáruk, naponta jártak edzésekre, még a vakációkban is. Kint türelmetlenkednek a gyerekek, elbúcsúzunk. A porta felé indulok. Az iskola nem haragszik, hogy a hátsó bejáraton át közelítem meg — ellenkezőleg: büszkélkedik új létesítményeivel. Mert számomra újak a tornaterem falához hat-nyolc évvel ezelőtt épített úttörőotthon szakköri helyiségei, a konyhaépület falai pedig akkortájt kezdtek el kinőni a földből, amikor én fél lábbal már kint voltam az iskolapadokból. S most meglepődve hallom, hogy a konyha nemcsak a Petőfi iskola napközi otthonát, hanem a tégláskerti és a József Attila-telepi napköziket és óvodát is ellátja. A belső folyosó régi ismerősként fogad, ellenkezés nélkül kivezet az előcsarnokba, ahol utolsó perceit éli a gyerekek tízperces boldogsága. Végre, egy igazi kép, amit pontosan rá tudok illeszteni gyermekkorom iskolásemlékeire: a büfés néni kapkodva elégíti ki a tolongó gyereksereg kéréseit, és Gál István — mindnyájunk Pista bácsija —, a gondnok úgy ül a porta előtti széken, ölébe engedett kézzel, kalapban, mint egy szűk évtizeddel ezelőtt, s megváltoztathatatlan bölcs derűvel szemléli a tíz perc pillanatra sem szűnő zsivaját. Dr. Helmeczi Béláné éppen órára készül; az idő kevés arra, hogy az óráin megszeretett és azóta is kedvenc tárgyamként számon tartott magyar irodalomról beszélgessünk, annyit azonban sikerül megtudnom, hogy az irodalmi szakkör és a szavalókórus azóta is kutatja a vers és próza világát; a gyerekek lelkesednek, ő pedig szabad idejét áldozza föl a foglalkozásokért. Az üvegfalon át rám köszön a gyerekektől zsúfolt betonudvar, s egyből kiadós nadrágszakadásaimat juttatja eszembe, amelyek egyegy szünetbeli kergetőzés vagy cicázás elesései folytán megkeserítették az aznapi hazatérés pillanatait ... A csengő varázsszava áttekinthetővé rendezi a ficánkoló nyüzsgést: az osztályok kettes sorokban indulnak föl a tantermekbe. Elnéptelenedik az udvar és az előtér, tovább folyik a munka a kétszintes épület tizenkét tantermében. *•* Csongvay József iskolaigazgató kérdezéssel kezdi beszélgetésünket, aztán — amikor megtudja, hogy mi járatban vagyok — az iskoláról, eredményekről és változásokról beszél. Száraz adatok, rideg számok talán nyersre hangolnak egy meditációt, de mindenképpen pontos alapra helyezik az emlékeket. Az 1951—52-es tanévben indult iskolának 397 alsó- és 449 felsőtagozatos tanulója van jelenleg. Negyvenkét pedagógus végzi a 12 felső- és 13 alsótagozatos osztály tennivalóit. Az utóbbiak kis létszámúak, de a negyven vagy ennél is több tanulót számoló osztályok bizony gondot jelentenek szaktanárnak és nevelőnek egyaránt. Létszámcsökkentésre számítani sem lehet, hallom, különösen azóta, amióta a közeli Boldogkertben — kulturális intézmények építése nélkül — kislakásokat kezdtek építeni. S itt van még a tíz esztendeje alakult tanyai kollégium is; harminc tanuló a Szabó Kálmán utcai s ugyanennyien a Fokos utcai épületben. Emlékszem, annak idején a Petőfi volt a város első olyan iskolája, amely kollégiummal büszkélkedhetett. S ki tudná számon tartani, hogy egy évtized alatt hány meg hány diáknak nyújtott nyugodt tanulási körülményeket, kényelmes szállást és egy olyan iskolához való tartozást, amely folyvást keményen munkálkodik azon, hogy a tőle megszokott szintet tartani tudja. A kollégisták az ötödik osztályban általában hátránnyal indulnak valamelyik Debrecen környéki tanyai iskola osztottsága, nevelőhiánya, döcögő színvonala érződik felkészültségükön. De egy-két év kell csak, s hetedikben, nyolcadikban már fölzárkóznak a többiekhez. A napközi otthon is kibővült, átalakult. Hat foglalkoztató termével kétszáz alsó- és nyolcvan felsőtagozatosnak biztosít zavartalan tanulási, étkezési és játékkörülményeket. Állandó megújulás, változás, korszerűsödés. S igazi tanúja csak kívülálló lehet, aki nem a mindennapos munka előrelépéseit, hanem egy hosszabb időszak kész eredményeit érzékeli. *** Az igazgató panaszkodással folytatja. Tananyagcsökkentés. Átmeneti időszak. Rendelkezések, kiadványok, tájékoztatók tömkelege. Mutatja a Művelődésügyi Minisztérium kiadványát, az általános iskolák számára készült Tanterv és utasítás átjavítgatott, alá- és föléhúzásokkal tarkított, széljegyzetekkel és betűzött cédulákkal kiegészített kötetét. Bólintok, ezen tényleg lehetetlenség eligazodni. Megérti ő, hogy szükségesek a változtatások, de miért nem lehet egyszerűbb formában végrehajtani őket, miért kell ugyanazt több helyütt leírni, és a pedagógusoknak — éjszakába nyúló munkával — ugyanazt többször átrágni? Sorolja, mi mindennel bővül, mennyi jelentésírási kötelezettséggel párosul egy-egy rendelkezés, mire a minisztériumból az iskolába jut. Amúgy is számos nehézséggel jár az átmeneti időszak (új tanmenet — hagyományos tankönyvekkel), miért kell többnyire fölösleges bürokráciával és adminisztrációval nehezíteni? Hallgatom csöndes, megfontolt szavait, de töprengéseire nem tudok választ adni. S talán ez a tanácstalanság, no meg a kíváncsiság is késztet arra, hogy kanyarítsak a beszélgetés menetén. Megtudom, hogy az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom itt is eredményes; a TIGÁZ szocialista brigádjai eddig kétszáznyolcvanezer forint értékű munkát végeztek az iskolának, rendben tartják az iskola gázkészülékeit, KISZ-eseik pedig a tíz szakkör valamelyikének vezetésében segítenek. Az elmúlt évben a TIGÁZ patronálásában kézi és röplabdapálya született az iskola hátsó udvarán. Az átadás napját az üzem dolgozói és a pedagógusok között vívott „öregfiúk baráti mérkőzése” köszöntötte... *** Az udvaron állva hegyezem a fülem, az egyik osztályterem ablakaiból kiszűrődő hangokra figyelek. Valami igazság mégiscsak lehet a vén diák emlékezetének csodás reprodukáló képességében, mert tudom pontosan, hogy élővilág óra van, és hogy Fekete Sándorné, Gizi néni magyaráz. Itt tanít azóta, amióta az iskola működik. Ő most a tantestület legidősebb tagja, nyugdíjazás előtt. S itt vannak a legfiatalabbak — dr. Győrfi Istvánná, Nagy Sándorné és Varga Lászlóné —, akik tavalyelőtt, tavaly vagy éppen az idén kerültek a Petőfi iskolába. Kattan a fényképezőgép a 8. b. osztály gyakorlati óráján, Varga Lászlóné vezeti a foglalkozást. 1971-ben végzett a szegedi Tanárképző Főiskolán, matematikát és műszaki gyakorlatot tanít. Milyenek a benyomásai a „pedagógus múlt” egy-két esztendejéről? Tűnődve ismételgeti a kérdést. Jól hangzik az összegzés. Sokat segítették a kartársai, hamar beilleszkedett a kollektívába. Főiskolai évei után a legnagyobb változást, a gyakorlat legnagyobb meglepetését a gyerekek, gyermeksorsok jelentették számára. Amikor a pályázatát elfogadták, és a Petőfi iskolába került, rögtön osztályfőnök lett. Diákjai most hetedikesek, szívesen beszél róluk, jó érzés így, felelősséggel és szorosabban kötődni a tanítványokhoz. Szegeden, a tanárképző gyakorló iskolájában sokkal másabb — mondhatni: optimális — gyermekvilággal találkozott, mint amilyen itt, a Homokkertben, a családlátogatások során feltárult előtte. Ez, amint nevelőt és mint szaktanárt is, új feladatok elé állította. Kérdezem, szereti-e az iskolát? Válasza hitvallás, meggyőző szó. A Petőfitől az sem fogja elszakítani, mondja, hogy leendő lakásuk egy KISZ-társasházban kétpercnyire lesz a Kardos utcán építendő iskolától. Mondta már a férje is, hogy ott csak át kell menni az úttesten, hogy a munkahelyére érjen, de ő nem akarja itthagyni pályakezdésének emlékeit, az első három esztendő munkájának eredményét. Mert eredmények bőven vannak, s hogy is nélkülözhetné őket az, aki heti 23 órában, mindkét szakján tanít, emellett szakkört vezet és a kollégiumba jár ki korrepetálni. Volt tanáraim zömét már nem ismeri, más tájak csalogatták el, vagy a nyugdíjazás szólította pihenésbe őket... Most, ahogy papírra vetem ezeket a sorokat, kapkodva váltakoznak bennem a volt tanítvány szűk évtizede őrzött emlékei és az újságíró feljegyzései: múltat (mondjuk inkább: közelmúltat) és jelent vetnek össze, hogy képet adjanak egy homokkerti általános iskola fejlődéséről. Juhani Nagy János Varga Lászlóné a nyolcadikosok gyakorlati óráján Szünet az iskolaudvaron Őrjárat Petőfi és Csokonai debreceni emlékhelyeinél Az egész évben tartó Petőfi- és Csokonai-évforduló jegyében vizsgáljunk meg néhány kiemelkedő emlékhelyet. Az évfordulók célja nem lehet csak a népszerű vagy tudományos megemlékezés, hanem szolgálnia kell a költők életével, műveivel való minél sokoldalúbb megismerkedést is. Az életmű elszakíthatatlan az alkotókkal kapcsolatos emlékhelyektől, képzőművészeti alkotásoktól. Csokonai, Petőfi nem azonos egy épülettel, emlékművel, szoborral vagy emléktáblával, de a köztudatban gyakran összeforrott a személyükkel. Petőfi-szobor Medgyessy Ferenc Petőfi téren elhelyezett Petőfi-szobrát 1948. augusztus 20-án leplezték le. A művész e jelentős megbízatást úgy kívánta teljesíteni, hogy eltért a Huszár Adolf által készített budapesti Petőfi-szobor hagyományos stílusszabályaitól. E megoldást ő túlságosan nyugodtnak, s Petőfitől távolállónak érezte. Amint írja: „Mindjárt először is nem a lírikus, hanem a forradalmár Petőfire gondoltam ... Akikor legyen hát a szavaló Petőfi...” Medgyessy újszerű szobra szinte szállni, repülni látszik. A szép környezetben elhelyezett szobor szakszerű tisztításra szorul. Petőfi Zoltán születésének helye A szobor után a leggyakrabban felkeresett Petőfi-emlékhely a Batthyány utca 16. számú ház, amely épület elődjében lakott a költő feleségével a szabadságharc alatt. A hajdani Harminczad utcában Ormós Gábor szabó házában született Petőfi Zoltán 1848. december hó 15-én. Véletlen-e, hogy újra Debrecenbe vezet a költő útja, amikor a gyermekét váró feleségének a hadi események miatt biztonságos helyet keres? Epizód-e a költő életében az, hogy az 1844-es tél nagy megpróbáltatása és a várossal kapcsolatos sok fenntartása ellenére is újra itt találjuk? Ezt minősíthetjük egyszerű életrajzi állomásnak, ami semmit nem változtat azon a tényen, hogy a fiatal apa életének legboldogabb napjait itt éli át, s önti versbe nagy örömét. E helyen írja „Fiam születésére” című versét, amely családi költészetének egyik remekműve: „Csillagász lett végre is belőlem, Itten állok csillagom előtt, Arcvonásit hosszasan szemlélem, S találgatom a távol jövőt.” A homlokzaton három emléktábla található. Az elsőt a Csokonai Kör 1899-ben helyezte el, a másik kettő 1949-ben került a ház falára. Az épület szép homlokzata nagyon megkopott, s még a jubileumi évben kívánatos volna a tatarozása. Csokonai-szobor A felvilágosodás korának legnagyobb magyar költőjéhez méltó a Kálvin téren álló Csokonai-szobor. Az 1871-ben felavatott szobor városunk egyik legrégibb szobra. Ez az alkotás nemcsak Izsó művészetében jelent kiemelkedőt, hanem a művészettörténeti szakirodalomban is úgy szerepel, mint az ország egyik legsikerültebb költőszobra. Mivel a művész Csokonairól nem talált hiteles ábrázolást, maga alakított ki egy olyan költőportrét, amelyik átment a köztudatba is. Juhász Gyula „Csokonai szobránál” című versében újult erővel és reménnyel csengnek fel a sorok: „Míg álltál boldog magasan fölöttem Szeres subában ködlött a jelen, Belemeredtél az örök jövőbe: Csokonai, magyarság, Debrecen!” E szobor védett műalkotás, amely nemcsak tisztításra, hanem javításra is szorul. Csokonai-emléktáblák és -dombormű A Hatvan utca 23-as számú ház falán helyezte el 1891-ben a Csokonai Kör a következő feliratú emléktáblát: E házban született Csokonai Vitéz Mihály 1773. nov. 17-dikén. A költő bolyongásai után e szülőházba tért vissza özvegy édesanyjához. A Csokonai Kör 1933-ban három emléktáblát helyeztetett el a Református Kollégium főbejárata mellett. Arany és Csokonai bronz domborművét a főbejárattól balra, Kölcsey Ferencét attól jobbra helyezték el. Mind a három alkotás Nagy Sándor János debreceni szobrász műve. Csokonai domborműve alatti felírás a következő: „A Kollégiumban tanult 1778—1795. Századjai az elmúlásnak átaladják ötét egymásnak És megőrzik hűséggel” Úgy érezzük, hogy a Csokornaiévfordulónak is ez az egyik célja, átadni őt az ifjú nemzedéknek, hogy ők is megőrizzék hűséggel és továbbadják. A Darabos utca 19. számú ház Csokonai lak- és halálozási helye. Az 1802-es nagy debreceni tűzvész az ő házukat is eléri, s e szomorú eseményekről a következőket írja a költő: ......mert az a Hajlékotska is hová a világ lármája előtt vonni szoktam magamat, s az a kertbe’ is, mely nékem Tusculanum gyanánt szolgált, azon rémítő csapásnak áldozatává lett...” E Csokonai-emlékhely szerepel Tóth Endre „Árnyak a Darabos utcán” című versében is: „Egy nádas viskó szűk szobájában, ahol a mennyezet beázik, elhagyva Lillától s a hazától, Vitéz Mihály instanciázik. Kéri Beck Pált, a téglási urat: a rég megígért kályhát küldje be, mert megveszi az isten hidege.” Csokonai sírja A régi Hatvan utcai temetőben behozták, és díszparkot létesítettek védett sírkertben áll a költő síremléke. Az emlékművet Beregszászi Pál kollégiumi rajztanár tervezte. Ungváron öntötték, és 1836-ban állították fel. A hosszú időn át elhanyagolt sírt mintaszerűen rend„S míg reng a tenger — hívhatod fölötte, hol a domb az égbe szökk biztos toronyként áll a költő sírja, vascsúcsán ég a fény és szerteröpp A japán akácokkal és díszkerttel körülvett síremlék méltó a város irodalmi hagyományaihoz, s ahhoz a költőhöz is, aki egyszerre tudott nemzeti és európai szemléletű lenni, s költészetével évszázadokra kijelölte Debrecen helyét a magyar irodalomban, Szamosújvári Sándor körülötte. A sírhoz a költők egész sora látogatott el Petőfitől napjainkig. Csuka Zoltán „Csokonai temetőjében” című versében így ír: dőnek menjen." Nemcsak egy nép, hanem egy hely is annyit ér, amennyire önmagát és irodalmi értékeit becsüli. Ennek kifejezésére is jó alkalom ez ünnepi év. *HAJDÚ-«T'* *’»T NAPLÓ — ’0"°. OKTÓBE.P 9S. dise