Hajdú-Bihari Napló, 1973. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-18 / 270. szám

Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulóját ünnepli szülővárosával, Debrecennel együtt az egész ország, sőt a határainkon kívül élő magyarság is. Úgy gondoljuk, nem lesz érdektelen, ha visszatekintünk azokra az ünnepségekre, amelyeket szintén Debrecenben rendeztek a költő halálának centenáriuma alkalmá­ból, 1905-ben. A kutatások során az első kiábrándu­lás akkor ért, amikor kiderült, hogy az ünnepségeket nem január 16-án, a halála napján, hanem jó négy hónappal később, május 10-án és 11-én tartották. A Csoko­­konai Kör választmánya, mint az országos ünnepségek fő szervezője, előbb tényleg pontosan az évforduló napjára tervezte a megemlékezéseket, azonban amint Kardos Albert főtitkár, a kiváló irodalomtörté­nész írta jelentésében: „közbejöttek az országos politikai események, az ország­gyűlés feloszlatása (január 5.), a képvi­selőválasztás kitűzése (január 26-feb­­ruár 4.), melyek hatása alatt a rendezőség kénytelen volt az emlékünnepet a maga természetszerű határidejéről, január 28- ról elhalasztani és május 20-21. napjára áttenni.” A jelentés azzal mentegeti és szépíti a halasztást, hogy így több idő jut a gondosabb előkészítésre, s a várható szép idő bizonyosan nagyobb közönséget fog vonzani mind a vendégek, mind a helyettek köréből”. Az emlékünnepélyen kívül a Kór azzal is adózni akart a nagy névadójának, hogy egy válogatást kívánt kiadni annak leg­szebb verseiből Kardos Albert szerkesz­tésében; továbbá 1000 koronás pályáza­tot tűzött ki Csokonai életrajzának meg­írására, mivel „bár 100 esztendő telt el a költő halála óta, mégsem olvashatjuk viszontagságos életének adatait... Költé­szetének fény- és árnyékoldalait mégsem tárja elénk oly irodalomtörténeti mű, amely a tudomány újabb követelményei­nek megfelelne, s egyúttal szépen volna megírva.” A két terv közül­ csak az első valósult meg, a „Csokonai Vitéz Mihály válogatott munkái” című kötet. Az élet­rajzi pályázatra viszont csak egyetlen mű érkezett, azonban „számos hiánya és hiba miatt” az sem volt méltó a díjazásra. Megjelentettek még két kottafüzetet is. Az első Mácsai Sándor énektanár és kar­nagy „átírásában” hat Csokonai-versre szerzett kórusművet, a másik füzet P. Nagy Zoltán zenetanár „átírásában” Cso­konai költeményeire szerzett zongorad­a­­rabokat és énekszámokat tartalmazott. Az ünnepségek költségeihez a városi tanács 1500 koronával, a református kol­légium 250 koronával járult hozzá, míg a többit a Csokonai Kör vállalta. Meghív­ták az ország valamennyi tudományos, kulturális és irodalmi társaságát, az egye­temeket és főiskolákat, azokat a városo­kat, ahol a költő hosszabb-rövidebb időt töltött (Sárospatak, Pozsony, Csurgó, Ko­márom, Nagyvárad, Kaposvár), továbbá azokat a főúri és nemesi famíliákat, ame­lyek Csokonait támogatták s vendégül látták. Az ünnepségek megszervezésére emlék­­bizottságot alakítottak Domahidy Elemér főispán és Kovács József polgármester irányításával, míg a többi tagok Géresi Kálmán professzor, Tüdős János főorvos, Szávay Gyula iparkamarai főtitkár, Oláh Károly tanácsnok és Kardos Albert vol­tak. Az ünnepségek előkészületeiről, majd lefolyásáról természetesen a helyi napi­lapok részletesen tájékoztatták olvasóikat. Mi elsősorban a rendelkezésünkre álló két lapot, a „pártoktól független ..Deb­receni Független Újságot és a szintén el­lenzéki színezetű, de erősen kispolgári íz­lésű Debreczeni Újságot tanulmányoztuk át. Az előbbit akkoriban Móricz Pál, a Hajdúság ismert írója, az utóbbit Than Gyula, a látványos, könnyű színpadi mű­vek szerzője s egyben a lap­ tulajdonosa szerkesztette. A Független Újság május 18-i számá­ból megtudjuk, hogy a Zoltai Lajos tör­ténetíró és Lefkovits Artur ékszerész ál­dozatos munkájával megszervezett városi múzeumot szintén május 21-én nyitja meg Thaly Kálmán képviselő, a múzeumok és könyvtárak országos felügyelője. Arról is hírt ad a lap, hogy a költő oldalági ro­konai közül Csokonai Vitéz Mihály ko­lozsvári lapszerkesztő, aki szintén Debre­cenben született, továbbá Csokonai Ár­pád pozsonyi állatorvos és Csokonai Fe­renc pénzügyminisztériumi számtiszt is részt vesz az ünnepségen. „Az ország iro­dalmi és tudományos köreiben a legszé­lesebb körű érdeklődés mutatkozik a Csokonai-ünnep iránt, csak Debrecen né­pét ne zsibbasztaná el e várost jellemző közöny. Ez szégyenletes hírbe keverné az érkező vendégek szemében Csokonai vá­rosát” - kesereg és figyelmeztet a cikkíró, valószínűleg maga a szerkesztő. Miről írt ugyanezen a napon a másik lap, a Debreczeni Újság? Az is felszrü­l a várható előkelőbb vendégek névsorán, s egy külön cikkben arra kéri a főbb utcák háztulajdonosait, hogy lobogózzák fel és díszítsék virágokkal a jeles alkalomból házaikat. (Ami bizony, nagyon is ráfért az akkor még igen sivár, sáros és poros, vi­­rágtalan városra.) Teljes terjedelmében közli az újság aznapi száma Csokonai egyik utolsó levelét, amelyet Obernyik József derecske­ rektorhoz intézett 1804. december 4-én. A levél az Obernyik-csa­­ládtól került a szintén akkor rendezett Csokonai-ereklyekiállításra. A tragikus hangú levelet ma sem lehet szívszorító érzések nélkül olvasni.­ ­ A május 20-án, szombaton megjelent Független újság egy névtelen Csokonai köri tag panaszos levelét teszi közzé. Másnap lesz a költő szobránál a koszorú­zási ünnepség, de a környék esős időben csupa tócsa, mert a környék vize a me­denceszerű térségben gyűlik össze. „Ugyan díszére válik-e a városnak, hogy az ün­nepség színhelye a legkiállhatatlanabb és és legízléstelenebb hely lesz a csatakos időben? A főmérnök áldozhatna annyit Csokonai emlékének, hogy még a mai nap folyamán kaviccsal feltöltethetné a kert kivájt utait. Mit mond Beöthy Zsolt, az esztétika tanára erre a nem éppen esz­tétikus állapotra?” - fejezi be kesernyés hangú cikkét a névtelen levélíró, akiben mi Oláh Gábort, az akkor ifjú költőt sejtjük, hiszen neki volt kedves profesz­­szora Beöthy a pesti egyetemen, alig egy-két évvel előbb. Május 20-án, szombaton az esti 14 órás gyorsvonattal érkezett meg Pestről a ven­dégek zöme. A polgármester üdvözölte őket a város nevében, s Heinrich Gusz­táv, a Tudományos Akadémia főtitkára köszönte meg a vendéglátást. A mintegy száz főnyi hivatalos vendég közül érde­mes megemlíteni Alexander Bernát filo­zófus, Bánóczi József, Csengeri János, Fe­­renczi Zoltán, Gyulai Farkas, Négyesy László irodalomtörténészek, Herczeg Fe­renc, Endrődi Sándor, Rákosi Viktor írók, Jósa András régész (Nyíregyháza), Szádeczky Lajos történész (Kolozsvár), Sárközi István és Aurél (Komárom) és Szabó Dezső, a később híressé vált író nevét, aki akkor Csurgón tanárkodott. A Csokonai Kör emlékkönyve közli azoknak az egyesületeknek a névsorát is, amelyek koszorút helyeztek Csokonai szobrára vagy sírjára. A helybeli egylete­ken kívül megemlítjük a Budapesti Egye­temi Kört, a csurgói ref. gimnáziumot, MENYHÁRT JÓZSEF: VITÉZ ÉS LILLA az Erdélyi Irodalmi Társaságot, a Lipót­városi kaszinót, a Tudományos Akadémi­át, a Kisfaludy Társaságot, a Nemzeti Múzeumot, a pápai Jókai Kört, a nagy­­váradi Szigligeti Társaságot, a pozsonyi Toldi Kört, a sárospataki kollégiumot, a szatmári Kölcsey Kört, a szegedi Dugo­nics Társaságot, a temesvári Arany János Társaságot, a Vidéki Hírlapírók Szövetsé­­gét, Komárom városát valamint a „duna­­almási honleányokat”. A vendégek a fogadtatás után fiókere­ken szálláshelyeikre hajtattak­, majd este 8 órára a Kollégium énektermébe siettek, ahol a főiskolai színjátszók előadták Oláh Gábor „Diákélet Csokonai korában" cí­mű egyfelvonásos színjátékát. A sikeres előadás után a vendégek az Angol Ki­rálynő szálló nyári kertjébe vonultak. A vacsoránál a Magyari-testvérek muzsikál­tak, s tósztek nem hangzottak el. A lap tudósítója kifogásolta, hogy egyes pincé­rek „zsaroltak, mert 25 krajcár egy kis üveg Margit-vízért még talán Debrecen­ben is sok.” Megtudjuk még, hogy Beöthy Zsoltot annyira fellelkesítette Oláh Gábor színdarabja, hogy előadás után a szerzőt és a szereplőket meghívta a szálló külön­termébe, ahol „fiaival sokáig kedvesen elbeszélgetett”.­ ­ A tulajdonképpeni ünnepségek másnap,­ vasárnap zajlottak le. A Független újság beszámolójából kiderül, hogy „Csokonai ünneplésén a magyar nemzet művelt ré­szének a szíve együtt dobbant ezen a na­pon. Fájdalom, a debreceni polgárság kö­zönye ismét megnyilvánult. Derék cívi­seink óvakodtak, nehogy valakit közülük megláthassanak a vendégek.” A malició­­zus észrevételből az is kitűnik, hogy nem­csak a cívisek, hanem a köznép se igen vett részt a nyilvános ceremóniákon, ha csak az őgyelgőket, az egyes kíváncsis­kodókat nem számítjuk. Az ünnepségek sorozata a Nagytemp­lomban kezdődött, ahol Könyves Tóth Kálmán prédikált. Az előadás színhelye a régi Arany Bika díszterme volt. A kissé hosszúra nyúlt ülést Géresi Kálmán el­nök nyitotta meg, utána a Városi Dal­­egylet Csokonai-dalokat énekelt Mácsai Sándor vezényletével. Szabolcska Mihály és Szávay Gyula az alkalomra írt ünne­pi ódáikat olvasták fel, Tüdős János pe­dig Csokonai hatásáról értekezett. Kar­dos Albert felszólalása zárta be az ülést, aki a Csokonai Kör működéséről és fel­adatairól tett jelentést. Jellemző, hogy a fő ünnepélyen egyetlen Csokonai-verset sem szavaltak. Az előadás végeztével a közönség át­vonult Csokonai szobrához. „A koszorú­zás szertartása is elnyúlt - számol be az egykorú krónikás mert­lehetősen bő lére eresztett, fárasztó beszédek” kísére­tében helyezték el koszorúikat az egyes társaságok, intézmények képviselői. A koszorúzás után a Városi Múzeum megnyitására került a sor. A kormány megbízottja, Szalay Imre bejelentette, hogy az állam százezer koronával járul a múzeum fejlesztéséhez. Déli egy órakor Komlóssy Artur alelnök megnyitotta a Csokonai ereklye-kiállítást a Kereskedel­mi Csarnokban. „Kár, hogy ezt a sok becses ereklyét állandó gyűjteményként fent nem lehet tartani. Mint Schiller a Német Akadémiában, úgy Csokonai Deb­recenben megérdemelne egy külön gyűj­teményes szobát" - javasolja a Függet­len újság tudósítója. A társasebédet szintén az Arany Biká­ban tartották. A 7 fogásos ünnepi menüt, amit szegény, majd éhenhalt Csokonai tiszteletére tálaltak fel az előkelő vendé­geknek, érdemes részletesen közreadnunk: 1. csiga- és aprólékleves, 2. fogas és tok­hal tartármártással, 5. bélszínes madeira mártással, 4. szárnyas és malacpecsenye salátával és befőttel, 6. giardinetto (ve­gyes gyümölcstál), 7. fagylalt és fekete kávé. És természetesen étkezés előtt és után a legkülönfélébb italok. „Az ebéd közben - számol be a riporter - a fel­köszöntök sem maradtak el. A legkeve­sebb szó Csokonairól esett, annál paza­­rabbul bántak az egymás, az elevenek tömjénezésével. Domahidy főispán - miért nem maradt inkább otthon! - a Csokonai ünnepén még a Habsburg ki­rályt is felköszöntötte, amelyre Rácz Ká­roly (cigányprímás) az „Isten áldd meg a magyart” elhúzásával felelt...” Tósztet mondott többek közt Géresi Kálmán, Heinrich Gusztáv, Kovács polgármester, Sárközy Aurél főispán, Herczeg Fe­renc ... Azonban a villa, kanál és tá­­nyércsörtetésnél alig lehetett érteni egyéb szót” - fejezi be tudósítását a Kossuth­­párti riporter. Délután a Hatvan utcai temetőbe már jóval kevesebben vonultak ki a költő sírjához. Úgy látszik, a bőséges ebéd és a kimerítő beszédek fáradalmait nem he­verte ki akkorára mindenik vendég. El­lenben a kollégiumi ifjúság saját zászlói alatt mind egy szálig megjelent. „Feren­­czy Gyula professzor a Kollégium koszo­rúját az engesztelődés jeléül helyezte a költő sírjára,, - olvashatjuk a lapban, mely azzal zárja beszámolóját, hogy az „érdeklődés országos jelentőségű volt, de a cívisek tartózkodása annál elszomorí­tóbb. Szegény Csokonai! Szegény Debre­ceni” . Mi azonban ne ezzel a disszonánsnak s talán ünneprontónak ható cikk idézésével fejezzük be emlékezésünket, hanem Cso­konai kultuszáért akkor is, később is oly sokat fáradozó Kardos Albert szavaival, amelyek a Csokonai Kör ünnepélyeiről kiadott Emlékkönyvben láttak napvilágot 1909-ben: „A Csokonai Körnek mentői előbb össze kell gyűjteni és közre kell bocsátani a Csokonai életére s irodalmi munkásságára vonatkozó összes kútfőket, azt a nyersanyagot, amely nélkül a költő élet- s jellemrajza soha meg nem irható. A Csokonai Kör nem újabb száz eszten­dőt, de tíz évet sem hagyhat eltelni, hogy ne teljesítse a költő iránti legfőbb köte­lességét, hogy meg ne indítsa a Csokonai minden költői és prózai munkájának kri­tikai kiadását..Kardos Albert nemes és megszívlelendő terve azonban több mint 60 év múltán, napjainkban kezd megva­lósulni. A költő születésétől kétszáz év­nek kellett eltelnie, amíg végre az idén a Szépirodalmi Könyvkiadó által indított új Magyar Remekírók sorozatának első kö­teteiként megjelent a közönség számára ,,Csokonai minden munkája”, amely azonban - s ez a költő népszerűségét bi­zonyítja - már­is elfogyott. A régóta ké­szülő korszerű kritikai kiadás első köte­tei pedig - tudomásunk szerint - a jövő évben kerülnek ki a sajtó alól. TÓTH ENDRE Hogyan ünnepelte Csokonait halála századik évfordulóján Debrecen? RÉVÉSZ NAPSUGÁR: CSOKONAMLLUSZTRÁCIÓ MENYHÁRT JÓZSEF: CSOKONAMLLUSZTRÁCIÓ DEBRECEN VALLOMÁSA Csokonai Vitéz Mihály élete és munkássága eleven erő, gyönyörű példa volt mindazoknak számára, akik utána próbálták meg azt a bolondságot, hogy poétává váljanak szűkebb pátriájukban, Debrecenben. Idéz­zük hát Csokonai ünnepén azok vallomásait, akik in­nen messze röpülve, vagy tört szárnnyal itt ragadva kísérelték meg, hogy virágot ültessenek a magyar iro­dalom pompás kertjébe. A Debrecent is hazájuknak valló írók-költők gondolataival, műveik egy-egy ki­emelt részletével ébresztjük Csokonait, a költőt. Gondolatait szárnyára véve a lelki dicsőség. És e még fül nem hallott szent angyali hangú Énekek énekein kezdé dicsérni az élet Felséges voltát, mely várja az emberi lelket. Megtetszett kedves zengése az angyali karnak S mennyei múzsának lelkét ottfogta. E halmot Hamvai tisztelik, és gyönyörű munkái hazáját. (Fazekas Mihály) Csokonai átmeneti pillanat a magyar irodalom s a magyar lélek és a magyar kultúra fejlődésében. Ne­héz századok záródnak el benne s általa. A régi ren­di világ Csokonaiban fejeződik be. Szerelme is azt példázza, hogy nincs átmenet a világűrben, csak el­szakadások vannak. Csokonai nem vehette el Vajda Juliskát, mert képtelen volt eladni magát tanári állá­sért. Képtelen volt arra, hogy bár szerelemért, de be­lerögződjék abba a meghalt s megkövült világba. El kellett törnie, ketté kellett pattania fiatalon. A ma­gyar életideál törött el benne. (Móricz Zsigmond) Te, pátriárkák ős­ deli sarja, Te, Ki fogod mindig Lillád derekát, öleled e kis magyarságot, Te örök, é­s új huni poétaság, Óh, ébredj, valahányszor ébresztünk. (Ady Endre) Bizonyos Vitéz — debreceni diák — ez idő tájt, sőt mostanában is — a legjobb verseket írta. Nemzeti büszkeség a neve. A költészete gyönyörű, mint a nőkkel való csókolózás. Színdarabot sohasem írt a debreceni színháznak. A helybeli iskolából kicsapták. Majdnem éhen halt a városban. Vajon mit akarnak most Debrecenben, hogy nevéről nevezzék el a szín­házat? (Krúdy Gyula) Ó, mester! Ím, a késő famulus Megért, ha minden más kötés laza, Mi még a léthez fűzi ferde, bús Mikrokozmoszunk: Ó, a szent haza! Túl csókon, könnyen, lázon és önzésen, Túl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képet, magány s csönd, é­s megindultan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország! (Tóth Árpád) Csokonai... Kék, rózsaszín. A hajnal Bomló mosolya harmatgyöngyökön Villog. S valami zsongó, halk morajjal Pengeti kék hárfáját az öröm. (Oláh Gábor) Csokonai nagy költő, sokkal nagyobb tehetség, mint általában gondolni szokták. Költészete a forradalmi elemeknek, a mindenfelé tárt érzékiségnek és a min­denre figyelő értelemnek olyan találkozását mutatja, amely a legnagyobbra szokott képesíteni. (Szabó Lőrinc) Hagyjátok ott a sírt, ahol van, ővele már végeztetek; miattatok mállt szét koponyája, miattatok lett nagybeteg, miattatok süppedt be melle, miattatok lett fekete a nyelve, miattatok vált üszőkké, önmaga rút kisértete Ha most felkelne, árva lantján nézhetné ismét a Napot, várhatna tengert és vidéket... Százharminc év nem változott. (Gulyás Pál) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1973. NOVEMBER 18.

Next