Hajdú-Bihari Napló, 1973. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-11 / 264. szám
Az évforduló tiszteletére: Irodalmi színpadok Csokonai-versenye Debrecen kulturális szervei november 11-én, ma délelőtt 9 órai kezdettel rendezik meg a Csokonai színpadfesztivál elődöntőjét a Kossuth u. 1. szám alatt levő Pódiumteremben. A költő születésének 200. évfordulójára hirdetett vetélkedőben tizenhárom irodalmi színpad vesz részt. (Fellépésük sorrendjét sorsolás döntötte el, ehhez igazodva közöljük a résztvevők listáját is.) A Hajdúböszörményi Művelődési Központ színpadának (rendező: Lázár Imre) Lilla című bemutatójával kezdődik az elődöntő; ezt Csokonai Karnyónéja követi, Ugrón Katalin rendezésében a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium IV. A osztálya adja elő. A Landler Jenő Szakközépiskola irodalmi színpada (rendező: Forgách Józsefné) Vitéz Mihály ébresztése, a Balmazújvárosi Művelődési Központ .Kard Színpada (rendező: Ószabó István) pedig Egy hív magyarnak címmel mutatja be műsorát. • Csokonai, a garabonciás diák jelenik meg a debreceni Református Kollégium Gimnáziumának színpadán, Bagoly Irma, Bakó Edit és Mikecz Pál rendezésében. A Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium irodalmi szakkörének Vitéz Mihály ébresztése című műsorát dr. Kovács Kálmánná, a BIOGAL irodalmi színpada által bemutatandó Csokonai, magyarság, Debrecen összeállítást pedig Antal Ferenc rendezte. Az élő Csokonai megformálására vállalkozott a Református Kollégium Gimnáziumának másik színpada, rendezője: Kanalasi Ibolya. A KPVDSZ József Attila Irodalmi Színpada (vezetője: Micskey Töhötömné) Vitéz és Lilla emlékét idézi, a műsor szerkesztője, rendezője Bényei József. Csokonai Dorottyáját mutatja be a Bethlen Gábor Szakközépiskola színpada. A Kossuth Lajos Tudományegyetem vegyész szakos hallgatói az Óz János által rendezett Emlékműsorral neveztek be a versenyre. Emlékműsor Csokonai Vitéz Mihályról a Dienes László Szakközépiskola színpadának versenyszársa is, rendezte: Lesskó Árpádné. A Debreceni Pedagógus Művelődési Ház és a VMMK — Thuróczy György vezetésével működő — Alföld Színpada Az ég és a föld között című műsorral (rendező: Filep Tibor) tiszteleg a költő emléke előtt. A vasárnapi elődöntő tizenhárom részvevője közül öt színpad juthat tovább, őket november 15- én, csütörtökön este hét órakor, a csapókerti Horváth Ádám Művelődési Házban, a verseny döntőjében láthatjuk újra. Ekkorlép fel a Maróthi Kórus is; két megzenésített Csokonai-versből komponált kórusművet adnak elő. A november 15-i programról a Magyar Rádió felvételt, készít, amelyet egy későbbiidőpontban sugároz majd. Kétnapos irodalmi program Csokonai születésének 200. évfordulóján Gazdag irodalmi programmal készül a város Csokonai születése 200. évfordulójának megünneplésére. Októberben is volt és decemberben is lesz még rangos irodalmi esemény. Az évforduló központi ünnepségei azonban november 16-án és 17- én lesznek. A Csokonai Emlékbizottság november 16-án Debrecenben tartja ülését. Délelőtt emléktáblát avatnak a Csokonai Színház falán, megkoszorúzzák a Csokonaiemlékhelyeket, majd fél tizenkettőkor megkezdődik a költők és kritikusok tanácskozása Csokonai költészetéről. November 17-én a költő nevét viselő intézményvezetők elemzik névadójuk munkásságát. Este a Csokonai Színházban bemutató előadás lesz. A színházszerető közönség Csokonai két darabját, a Tempefőjt és a Karnyónét láthatja. A bélyeggyűjtők pedig a központi posta épületében emlékbélyeget és elsőnapi bélyegzést kaphatnak. Kiadvány a belépőjegy A központi díszünnepségnovember 16-án este 7 órakor lesz a Csokonai Színházban. Az ünnepséget a program szerint Kállai Gyula elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Csokonai Emlékbizottság elnöke nyitja meg. Sőtér István akadémikus és dr. Bán Imre tanszékvezető egyetemi tanár méltatja Csokonai költészetét, Csokonai és Debrecen kapcsolatát. Az ünnepség második részében nívós irodalmi műsor hangzik el fővárosi és a Debreceni Csokonai Színház művészeinek és a Zeneművészeti Szakközépiskola zenekarának közreműködésével. A központi ünnepségre Csokonaiverseket és -illusztrációkat tartalmazó, igen szép kiállítású „Főhadnagy úrhoz” című kiadvány a belépőjegy. . A kiadványt tartalmazó jegyeket korlátozott számban november 12- én, hétfőtől árusítják a Csokonai Színház Szervező Irodájában. A Csokonai-emlékbélyeg Lammermoori Lucia Donizetti operájának bemutatója a Csokonai Színházban Az operairodalom egyik tartós sikerű remekművét vitte színre színházunk operatársulata. Október 27-én az első, november 7-én a második szereposztás mutatkozott be a népszerű dalműben. Walter Scott sötét múltat idéző romantikus történetének és Donizetti napfényes olasz muzsikájának tulajdonképpen nem sok köze van egymáshoz. Ez a zene azonban annyira behízelgő, annyira dúskál érzelmes és jól énekelhető dallamokban, hogy nem vonhatjuk ki magunkat hatása alól és ez sok mindent feledtet. Olyan közismert abszurdumát a drámai felépítésnek, hogy az esküvői ünnepségre betörő ősi ellenség megjelenését nem azonnal követi a nagy felkavarodás, hanem először áradóan dallamos szextettet énekelnek a szereplők és csak azután jut eszükbe, hogy miért is vannak itt. Vagy azt, hogy alig érünk rá tudomásul venni Lucia halálát, már teljesen ravatali díszben be is hozzák a színpadra. Ha valahol, itt a zene veszi át az uralmat az operában, annak ellenére, hogy kétségtelenül vannak drámai szituációk és a helyzetből adódó feszültségek is, a jellemek összecsapása a valódi konfliktus jelenléte nem vitatható. Egy vázlatosan felrajzolt politikai szituáció két család ősi ellentétének alakulását befolyásolja és ebben pusztul el tragikusan az ellenséges főúri famíliák két egymást szerető, rokonszenves fiatal sarja. Az olasz és angolszász elem együttléte és a konfliktus magva önkéntelenül a Rómeó és Júliát juttatja eszünkbe. Egy ilyenalapgondolat termékeny talaja minden drámai feszültségteremtésnek, ezen belül mindennek, ami belefér a romantikába Van is aztán itt hamis levél, esküvés, átkozódás, őrülés, öngyilkosság, az érzelmek legszélsőségesebb fajtái a szenvedélyesszerelemtől a vad bosszúvágyig. Elhúzod a szádat erre, kedves Olvasó, korunk más beállítottságú gyermeke? Nézd meg az operát, kergesd el a napokig füledben zsongó melódiákat és azután döntsd el, hogy mit ér Donizetti operája. A zenetörténet ezt már régen eldöntötte: a komponista életművének legtökéletesebb alkotása a Verdit megelőző olasz operaművészetnek is a csúcsát jelenti és a drámai logikát, az emberábrázolás, a zenei jellemfestés teljességét éppen azért kérjük csak számon tőle, mert utána jött egy Verdi, aki ezt meg is valósította. Aki egy olyan Rigolete-kvartettet írt, ahol a tökéletesen jó együttesengés mellett az egyes szereplők szólamai képesek önállóan is jellemezni előadóikat, szemben a Lammermoori-szextettel, amelyben mindenki egyformán énekel — igaz, hogy gyönyörű dallamot. A rendezőnek nincs könnyű feladata. Eléggé sok statikus elem van az operában: a hosszú előjátékok alatt valamit csináltatni kell a szereplővel, a szextett előtti várható felháborodást is le kell valahogyan vezetni, színpadilag elfogadhatóvá tenni. Félelmetesen kísért az operai sablonok túlsúlyba kerülése az oldottabb, természetesebb mozgásokkal szemben. Valamennyi elfogadható ezekből, éppen a mű felépítése (zárt számok, lassú-gyors résszel, koloratúrás kadenciákkal) miatt, de valahogyan ezúttal kicsit soknak találtuk a merev, színpadias mozdulatokat, a bevált és kissé ósdinak ható gesztusokat. Lehet, hogy ez ebben a műfajban elkerülhetetlen, de vajon az is elkerülhetetlen, hogy most már éveken át a romantikus operák közül is kizárólag olaszokat halljunk? Ez nem azért kérdés, mintha kételkednénk abban, hogy a színház által bemutatott művek valóban az operairodalom gyöngyszemei. De körül kellene már nézni időben korábbi és későbbi, térben tágabb területen a repertoár színesebbé tétele érdekében. A mindig azonos műfaj végül is leszűkíti az ábrázolás eszközeit is. A Lammermoori Lucia színpadképe beállításával, színeivel érzékletesen hangsúlyozza a komor, sötét világot, az elkerülhetetlen tragédiát. Kertész Gyula rendező korunk szokásához híven egy színpadképpel oldja meg a külső keretet, jelenetenként néhány, inkább jelzésszerű változással utalva a környezet átalakulására. Az egyszerűségre való törekvés mintha azt is jelezné, hogy itt mindent a zene mond el, oda kell figyelnünk, a külső kép csak diszkréten utal arra, hogy hol vagyunk, vagy mi a tettek indító okainak háttere (zászlók jelenléte, cseréje). Kertész stílushű elgondolásait Langmár András díszlettervező egyszerűségében is kifejező módon valósítja meg. Ugyanebben a szellemben készültek a színben is ideillő jelmezek, Greguss Ildikó tervezésében. Bizonyára a puritánságra törekvő rendezői elgondolás következménye az is, hogy valamennyi szereplő végig azonos kosztümben játszik. Az előadás karmesterei: Szabó László és Kováts Zoltán. A bemutatót lehetőleg hamarosan követő méltatás elve nem tette lehetővé, hogy a Csokonai Színház új karmesteréről is írjunk, hiszen mindkét szereposztás bemutatóját a színház zeneigazgatója vezényelte. A közeljövőben azonban erre is sort kerítünk. Szabó László az előadást jól kézben tartja, zenei ízlése, stílusérzéke ismét bebizonyosodott. Egy-két tempóját éreztük mindössze lassúnak, , illetve egyegy tempókiszélesítést túlzottnak. Néha az az érzésünk is volt, hogy ezt a koloratúrák könnyebb megoldásáért teszi. Lucia őrülési jelenete utolsó részleténél, ahol a helyzethez képest túl könnyed melódiát valóban a mérsékelt tempó ellensúlyozhatja, félő, hogy a hallgató számára az amúgy is hosszú jelenet, vége vontatottnak tűnik emiatt, igaz, a második szereposztásnál már ez a tempó el is nyerte a megfelelő karaktert. Nehéz öszszefogni Edgar fájdalmas búcsú-áriájában is a zenei egységeket, ha a tempó túlságosan lelassul. Szabó László másik érdeme, hogy kitűnően betanította a zenekart, vagy mondjuk így: ez a zenekar volt olyan, hogy azt a sok finomságot, művészi megoldást meg lehetett neki tanítani. A kürtök példásan puhán együttszóló együttese, az érzelmes, megindító csellószóló, a hősnővel együtt koncentráló fuvola, a nagyon szépen előadott hárfaszóló, de egyáltalán: az egész zenekar nagyon sokat tett a művészi kivitelezésért. A zene uralma ebben az operában nem kizárólag a nagy énekesi produkciókat jelenti: a hangszeres muzsikusok szerepe is nagyon fontos és a MÁV-zenekar ennek maradéktalanul eleget is tett. Az énekkar — karigazgató: Tarnay György — rutinosan, pontosan énekelte szólamait. A tiszta intonációhoz, a megbízhatóvá alakuló ritmushoz még egy kicsit érthetőbb szövegmondás kellene: talán lehet segíteni ezzel is a színház akusztikáján. És végül — távolról sem utolsósorban — szóljunk az énekesekről. Donizetti igényes, mutatós szólamokat írt nekik. Mindenekelőtt Luciának, akit Marsay Magda és Hegyes Gabi alakított. Mindketten nagy gonddal készültek szerepük,re, jól kidolgozták énekszólamukat. Marsaré az érettebb, sokoldalúbb, drámaibb Lucia: őrülési jelenete alakításának énekesi és színészi csúcsát jelenti. Hegyes Gabi első nagy operai címszerepében elismerésre méltóan áll helyt. Világos, könnyen hajlítható orgánuma a szerep koloratúr-kívánalmainak igen megfelel: helyenként bámulatos technikai biztonsággal énekel, néha máskor vét egy-két kisebb intonációs hibát. A tragikus pillanatok éreztetése még nem mindig sikerül nála, egyéniségének derűsebb színei át-átütnek rajta. (Vajon milyen lenne Mozart-hősnőként?). — Alapjában jó, sok szép részletben gyönyörködtető Luciaalakításokat láthattunk, mégis az az érzésünk, nem teljesen sajátjuk a szerep. A szorgalmas debreceni operalátogató önkéntelenül is aktualizálta Edgar III. felvonásbeli kezdő szavait (Miért, is jöttem újra viszsza?) Korondy György személyére. (A válasz: örülünk, hogy újra halljuk). Az Állami Operaház Debrecenből indult, népszerű tenoristája nemes művészettel keltette életre Edgar alakját. Tökéletesen otthonos a szerepben, amelyre meleg színű, szép fényű hangja alkalmassá teszi. Éneklése muzikális, technikailag kiművelt. Az első felvonás záró kettősének csodálatosan szép piano indítása a legnagyobbaknak is dicsőségére válna. A fiatal Kocsmáros Péter még nem érkezett, nem is érkezhetett el erre a magaslatra. Erőteljes, szépen csengő hangja inkább frissességével hat, a finomabb árnyalatokkal még néha adós marad. Egy-egy vokálisnak — főleg az á-nak — túlzott nyitottsága kissé még nyersen hangzik, de a kezdetben észlelt modorosságok erősen csiszolódtak és színészi játéka is egyre érettebb lesz. Úgy érezzük, ő az a tenorista a társulatnál, akire egyre jobban számítani lehet. Asthon lord ellenszenves, erőszakos figuráját Krémer József, a Kodály-daljátékból már ismert és most ide szerződött baritonista és Virágos Mihály, régi, kedves ismerősünk alakítja. Krémer szép, kerek baritonja egyaránt alkalmas a hajlékony olasz melódiák és a sötét drámaiság közvetítésére. Magassága és mélysége kiegyenlített és az alak megjelenítése is meggyőző. Virágosnál az erőszakos, kíméletlen főúr jellemvonásai talán kidomborodnak; éneklésében viszont ezúttal a kelleténél több vibrálást tapasztalhattunk és ez néha elmossa a pontos hangmagasságot Raimondo, a békét szerető bölcs papi nevelő amolyan földi viszálykodás felett álló Sarastro ebben az operában. Tipikus basszusszerep, amelyet az e szerepkörben otthonos Tóth József és Tréfás György teljes művészi hitellel, a szerephez illő méltósággal állít színpadra. Nem az első opera, amelynek ők ketten a biztos pontjait jelentik Rövid szerepében kifogástalanul a helyén volt Csongor József (Atothur), elismerés illeti továbbá a kisebb szerepeket jól megoldó Varga Magdát, Tibay Krisztát, Bán Elemért és Géczy Józsefet. Straky Tibor A Sírkő pántlikával Klaipédában Október utolsó napjaiban olyan színházi eseményre került sor Klaipédában, amelynek nagyon is szoros debreceni vonatkozása van. Taar Ferenc írónak, a Csokonai Színház igazgatójának Sírkő pántlikával című darabját mutatta be október 27-én a klaipédai Drámai Színház. Az eseményre a szerzőt is meghívták, aki miután a bemutatón részt vett már haza is tért Debrecenbe. Az elmúlt napokban felkerestük Taar Ferencet, s arról érdeklődtünk: Hogyan került sor a klaipédai bemutatóra? — A klaipédai színház vezetői — mondotta Taar Ferenc —, 1972-ben jelen voltak a debreceni színházi napokon, s akkor ismerkedtek meg a darabbal, a Csokonai Színház társulatának előadásában. Az előadás nyilván megnyerte a tetszésüket, mert nem sokkal hazautazásuk után áráról értesítettek, hogy fordítják a darabot. 1973 tavaszán aztán újabb levél jött Juskevicius igazgatótól, amelyben közölte, hogy a darabot orosz, majd abból litván nyelvre lefordítva maga is elolvasta, megnyerte a tetszését s még az év őszén szeretnék bemutatni Ezt követően aztán már csak arról értesítettek, hogy a darab próbái megkezdődtek, és a premiert ki is tűzték október 27-re. — Az előadást megtekintvén mi volt a véleménye. Taar Ferencnek a klaipédai produkcióról, magáról , a színház együtteséről?— A klaipédai színház nagy múltra tekint vissza. A színtársulat jól felkészült,, művészi szempontból is ütőképes. Volt alkalmam látni őket színpadon már 1971-ben, amikor hivatalos, látogatást, tettünk Klaipédábak. Akkor egy színházi fesztiválra hívtak meg bennünket, amelyen észtek, lettek, litvánok vettek részt. Meggyőződhettünk róla, hogy a balti országok színházi kultúrája igen magas fokon áll, kiváló színészekkel és rendezőkkel dicsekedhetnek, repertoárjuk gazdag és nemes színházi hagyományaik vannak. — A „Sírkőről” szólván — azt a színház főrendezője állította színpadra, az együttes legjelesebb színészeire osztva a szerepeket. Az előadás hangulatából, a közönség reagálásából és véleménynyilvánításából talán túlzás nélkül mondhatom, hogy a darabnak is, a bemutatónak is sikere volt. Az előadásban különösen is az a rendezői elképzelés tetszett, amely a játék, illetve a darab szatirikus hangvételét és groteszk lehetőségét hangsúlyozta. Remek színészeket láttam és ismertem meg, s mint igazi barátokra emlékszem vissza rájuk. Egyébként a Sírkő pántlikával című darabomról talán még annyit: most fordítják német nyelvre és az Állami Déryné Színház is műsorára tűzte. 1974 áprilisában kezdik el vele a vidéki turnét. Nyíregyházán lesz a vidéki bemutatója. Beszélgetés a főrendezővel Jelenet az előadásból Sírkő pántlikával — litvánul HAJDÚ-BIHARI NAPI.OBPZH ,NOVEMBER 11.