Hajdú-Bihari Napló, 1974. április (31. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-17 / 88. szám

Április 17—20.: Országos egyetemi színjátszó fesztivál­­ a debreceni Kossuth egyetemen A kétévenként megrendezett egyetemi és főiskolai kulturális fesztiválok a magyarországi felső­­oktatási intézmények öntevékeny művészeti mozgalmát hivatottak se­gíteni, továbbfejleszteni. A KISZ Központi Bizottsága és a Művelő­désügyi Minisztérium által szerve­zett eseménysorozat az idén a for­radalmi ifjúsági napokkal esett egybe. A kórusok fesztiválja az eg­ri Ho Si Minh Tanárképző Főisko­lán zajlott le, a vers- és prózamon­dóké pedig Nyíregyházán, a Besse­nyei György Tanárképző Főiskolán. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem népi tánccsoportok, népi zenekarok és népdalénekesek szá­mára szervezett folklórfesztivált, a miskolci Nehézipari Műszaki Egye­tem amatőrfilmesek, Gödöllő agrár­egyetemén amatőr fotósok találkoz­tak. Hátra van még a kamarazene­­karok, hangszerszólisták fesztiválja és a színjátszóké. Az előbbinek a budapesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem ad otthont, az utóbbit — az országos egyetemi színjátszó fesztivált — a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rendezi április 17-e­­és 20-a között. Három napra újra a színjátszóké tehát a város. Nemrégiben az or­szág középiskoláinak, ipari szak­munkásképző intézeteinek legjobb diákszínjátszói találkoztak Debre­cenben. Most egyetemi és főiskolai színpadok képviselik majd az or­szág felsőoktatási intézményeit Pécstől Egerig, Mosonmagyaróvár­tól Szolnokig. Negyven intézmény nevezett a fesztiválra, közülük — az első zsűrizések után — 19 egye­tem és főiskola húsz együttesének jelentkezését fogadták el. A fesztivált április 17-én, szerdán délután fél háromkor nyitják meg a Kossuth Lajos Tudományegye­tem legnagyobb előadótermében, az auditorium maximumban, s ott mutatják be az első verseny­darabo­kat is. Az esti előadások az Agrár­­tudományi Egyetem színháztermé­ben folytatódnak. Ugyanott tekint­hetők meg a másnap, 18-án, csütör­tökön délután fellépő együttesek műsorai is. Csütörtökön este a Kos­suth utca 1. sz. alatt levő Pódium Terem várja a fesztivál szereplőit és vendégeit, 19-én, pénteken este pedig ismét a KLTE auditorium maximuma válik a versenyprogra­mok színhelyévé. Este­ a Kossuth egyetem aulájában folytatódik a bemutatósorozat, s ott kerül sor másnap, 20-án a fesztivál záróün­nepségére és a díjak átadására. A KLTE kulturális csoportja számos külön rendezvénnyel gazda­gítja a négynapos fesztivál prog­ramját. Esténként 10 órától lemez­lovasok műsorai várják az érdek­lődőket. 17-én Hegedős ének cím­mel kezdődik az auditórium maxi­mumban „A Sebő Együttes éjszaká­ja”, ahol a mezőségi, somogyi, gyi­­mesi és alföldi dalokon kívül József Attila, Nagy László, Szécsi Margit és Weöres Sándor megzenésített versei hangzanak el. A 18-i és 19-i esti dzsesszkoncerteken Gonda Já­nos, Szabados György, Vági László és Kiss Ernő együttesei lépnek fel. Április 20-án délelőtt hallható A mi koktélunk című összeállítás, ame­lyet reneszánsz, barokk lant- és gi­tárművekből, külföldi és magyar népdalokból, valamint spirituálék­ból „kevertek” a rendezők. Az országos egyetemi színjátszó fesztivál eredményhirdetését szín­vonalas gálaest követi a KLTE au­ditorium maximumában és az ATE színháztermében. A legjobb ered­ményt elért színjátszó együttesek ismétlik meg itt műsorukat, de szá­mos, versenyen kívüli produkció bemutatására is sor kerül. A négy­napos fesztivál versenyprogramjai­ra és egyéb rendezvényeire a KLTE kulturális csoportjának irodájá­ban válthatók belépőjegyek. (m­j) Jelenet a Debreceni Agrártudományi Egyetem CERES színpadá­nak előadásából . Katonák az Alföldi Nyomdában. Amikor Kereskényi Sándorné, az üzemfejlesztési osztály előadója nemrégiben lement a gépterembe, meglepődött: három egyenruhás fiatalembert pillantott meg. Kide­­rült, hogy Lőkös László, Szabó Zol­tán és Szatmári Csaba szabadságu­kat töltik itthon, Debrecenben, és beugrottak megkérdezni, mi újság van társaiknál, munkahelyükön. Katonai szolgálatukat teljesítik a Magyar Néphadseregben, de kap­csolatuk nem szakadt meg az ott­honnal, amelynek a nyomda is része. . A fiatal férfiak elmennek két év­re. Ezalatt levélben tartják a kapcsolatot volt és leendő munka­helyükkel, de akad köztük, aki nem válaszol a vállalattól érkezett levélre. Ha szabadságra jönnek, sokan ellátogatnak az üzembe. A tavalyi nyereség osztásánál azokra is gondoltak az Alföldi Nyomdában, akik most a hazát védik: ők is kap­tak 400—600 forint nyereséget. A le­szereltek bérét úgy állapítják meg, hogy közben figyelembe veszik az időközben történt béremeléseket is. A nyomda korszerűsítése miatt há­romhónapos intenzív továbbképzé­sen vesznek részt, hogy a­ szakmai változásokkal is lépést tarthassanak. Mindezt Kereskényi Sándorné nem úgy sorolja, mint itteni különleges­séget, hanem fejből idézi az ifjúsá­gi törvény végrehajtási utasítását az Alföldi Nyomdában. , Mit mondanak azok a fiatalem­berek, akikért az ifjúsági törvény született? A könyvkötészet egyik korszerű gépén a Csendes Don ne­gyedik kötetének példányai ké­szülnek. A gépvezető 23 éves, Ka­pusi József. Azt mondja, a civilru­hát egy perc alatt megszokta, de a munkahelyén nehezebben találta meg a helyét: — Sok új ember jött, a régiek elmentek, lassan ismerkedtünk. Művezetőmmel, Nyíri Istvánnal el­beszélgettünk a jövőmről. Bevonu­lás előtt 11 forintos órabért kap­tam, most 13 forinttal kezdtem. Nemcsak magamért, 10 munkatár­samért is felelek. Határőr voltam, megtanultam felnőni egy fontos feladathoz. Nemrég nősültem. Tu­lajdonképpen jól is keresek. Egye­dül azt furcsállom, hogy a nemrég felszabadult szakmunkások is majd­nem ugyanannyit kapnak, mint én. Kovács Sándor is ,23 éves, szin­tén könyvkötő, októberben helyez­ték tartalékállományba. — A néphadseregben nagyon jó, összetartó kollektívában éltem. Megszoktam a bajtársias légkört. Ez nálunk az üzemrészben sajnos hiányzik, a vezetők szemmel látha­tó jóindulata ellenére is. Pedig kü­lönben jó hely ez. Tavaly júniusban szerelt le Kecz­­kó Ferenc 23 éves könyvkötő. Óra­bérét közben 1,50-nel emelték. Még­is állandó éjszakás műszakban dol­gozik tavaly nyár óta, mert töb­bet akar keresni. — Amikor visszajöttem, megkér­dezték, nem akarok-e továbbtanul­ni a nyomdaipari szakközépiskolá­ban. Nemet mondtam. De igazságta­lanságnak tartom, hogy elsősorban azt részesítik anyagi előnyben és erkölcsi elismerésben, aki képezi magát. Ha a helyzetem rövidesen nem változik, azt hiszem, máshol próbálok szerencsét, pedig szeretem a szakmámat. A nemrég leszerelt fiatalemberek nyíltan elmondták a véleményüket az újságírónak — mert rákérde­zett —, mit tartanak a visszaillesz­kedés folyamán jónak, mi bántja őket. Kereskényi Sándorné végig­hallgatta őket, a véleményeket, és ahogyan lenni szokott, a jót tudo­másul vette, a kifogásokra pedig felelt: — A könyvkötészet az az üze­münk, amelyet most korszerűsí­tünk. Ezért nehezebbek a körülmé­nyek, nagyobbak a különbségek, mint a többi, már előzőleg korsze­rűsített üzemben. A műhely jó munkahelyi légkörét az emberek maguk teremtik. Jól keresnek a fiataloknál is fiatalabb szakmun­kások? Igen, mert a könyvkötő szakma jelképe éppen az utóbbi év­tizedben lett a csirízes kötény he­lyett a gép, amely mindent tud, ha értenek hozzá. Amennyiben egy hat éve végzett fiatalembernek fel­tennénk néhány kérdést a másodi­kos tanulók géptan tankönyvé­ből, azt hiszem, nehezen tudna fe­lelni. Aki ma meg akarja állni a helyét, annak a lelkiismeretes mun­ka mellett szakadatlan továbbkép­zésre van szüksége, különösen a nyomdaiparban. A katonaviselt könyvkötők, akik már 9 éve dolgoznak az Alföldi Nyomdában, azt mondják: „Mi megmutattuk a hadseregben, hogy alkalmasak vagyunk komoly fel­adatok végrehajtására. Gyerekfej­jel vonultunk­­ be, de felnőttként szereltünk le.” Bár miniszteri rendelet, ifjúsági törvény könnyíti meg visszaillesz­kedésüket, a kisebb-nagyobb tüs­kéket meg kell beszélni, és akkor néhány tévhit is eloszlik. Az Alföldi Nyomdában májusban rendezik meg az ifjúsági parlamen­tet, mely az üzemi demokrácia szám­talan formája közül csak az egyik. Kérdés, a fiatalok elmondják-e problémáikat az ifjúsági parlamen­ten is? Mert az már nemcsak a kö­zelmúltban tartalékállományba he­lyezettekre vonatkozik, hogy az üze­mi demokráciának egyik oldala a lehetőség. A másik: élni vele. Bajai István Könyvkötők tartalékállományban Fiatalok az Alföldi Nyomdában Ismét lesz bábszínház Debrecenben Tervek, felkészülés, bemutatkozás Ha minden jól megy, rövidesen ismét lesz Debrecennek bábszínhá­za. Igaz, hogy újjászervezői nem bábszínháznak, hanem szerényen bábszínpadnak nevezik az alakuló­ban levő „intézményt”, a jövendő­beli működés tervei azonban arra engednek következtetni, hogy a bábszínpad kielégíti majd Debrecen és a megye bábszínházi előadások iránti igényeit. Vagyis rendszeresen fog előadásokat tartani, akár egy bábszínház. Bizonyára örömmel fogadják majd a bábszínpad működését azok a kulturális rendező szervek is, me­lyeknek állandóan gondot okoz a gyerekek szórakoztatása, koruknak megfelelő, színvonalas rendezvé­nyekkel való ellátása. Különösen súlyos gond ez Debrecenben. Az utóbbi években mozdult ugyan va­lami a helyzet megoldása érdeké­ben — a megyei moziüzemi válla­lat létrehozta a Víg, majd a Meteor moziban a mesemozit, a Csokonai Színház évenként bemutatott egy­­egy darabot a Hungária kamara­­színházban gyermekek számára, az Állami Bábszínház is tart évenként néhány előadást Debrecenben és a megyében­­, de ha őszinték va­gyunk, be kell vallani, hogy mindez nem pótolja egy helyi bábszínház — vagy bábszínpad — rendszeres előadásait. Sem pedagógiai szem­pontból, sem a gyermekigény szem­pontjából. Amíg működött, gyakran láttam a Kossuth utcai Lúdas Matyi Báb­színházban előadásokat. Volt tehát alkalmam megfigyelni a gyermek­közönséget is. Bekapcsolódásuk az előadásba, reagálásaik a bábjáték fordulataira, egyszóval részvételük a játékban meggyőzően bizonyítot­ta, hogy a gyermekközönség az ösz­­szes színház jellegű formák közül a legintenzívebb kapcsolatot a báb­színpaddal tudja kialakítani, illet­ve a bábszínpad gyakorolja a leg­nagyobb hatást a gyermekközön­ségre. Természetes oka ennek töb­bek között az, hogy a gyermekme­sék figurái „meseméretekben”, de háromdimenziós valóságukban je­lennek meg a bábszínpadon,­s ez­által teljes illúziót keltenek a rend­kívül érzékeny és mozgékony gyer­mekfantázia számára. A bábszín­padnak a gyermekközönségre gya­korolt hatásában rejlenek áttételes pedagógiai lehetőségei is. Állandó debreceni bábszínház létrehozására már korábban történ­tek kísérletek, de a megvalósulás szakember hiányában mindig ku­darcba fulladt. Az 1960-as évek ele­jén például B. Kiss István és Ha­vas Gertrúd, az Állami Bábszínház kitűnő p­űvészei rendeztek előadá­sokat a Lúdas Matyi Bábszínház­ban, de egy idő után megszakadt velük a kapcsolat. Később Koós La­jos akart Debrecenbe települni, hogy igényes báboskultúrát teremt­sen, de megfelelő támogatás hiá­nyában inkább Pécsre ment, és lét­re is hozott egy ma már országos hírű bábszínházat. Ezután Csányi Árpád, a Csokonai Színház Jászai­­díjas tervezője irányította néhány évig a Lúdas Matyi Bábszínház mű­vészi munkáját, de a Nemzeti Szín­háztól kapott szerződése Budapestre szólította. Majd Tóth Sándorné ve­zette a bábszínházat, akinek azon­ban bábkészítő fantáziája és kísér­letező kedve nem párosult rendezői és vezetői erényekkel, ő is elköltö­zött Debrecenből. Közben a báb­színház Kossuth utcai épületét le­bontották. Tartottak még ezután­­ néhány előadást a Művész moziban, de végül a fenntartó szervnek, a Megyei Művelődési Központnak a múlt év februárjában ki kellett mondania a vezető nélkül tengődő bábszínház időleges szüneteltetését. A szervező munka azonban folyt, s végül is nem eredménytelenül. Tulajdonképpen egyetlen alapvető kérdés megoldása volt a feladata: vezető szakembert kellett keríteni a bábszínpad élére, melynek magára hagyott tagsága a kényszerszünet alatt nagyobbrészt együttmaradt. A feladat megoldásában a Népműve­lési Intézet segített, javaslatára a Megyei Művelődési Központ Gio­­vannini Kornéllal kötött szerződést, aki Budapestről jár Debrecenbe, s hetenként két napot tölt a bábszín­pad tagjaival. A munka nagy ré­szét egyelőre a működés feltételei­nek megteremtése, a tagok felkészí­tése, az­­előadások előkészítése je­lenti. Igen megnyugtató az a tény, hogy Giovannini Kornél szeretne Debrecenben letelepedni, ha ennek lehetőségei megteremtődnek, s ha főfoglalkozását, a kerámiakészítést is folytatni tudja Debrecenben. Ál­landó jelenléte természetesen kívá­natos lenne, hiszen a bábszínpad vezetése igen összetett feladat. Arcon túl, hogy a vezetőnek ismernie kell a bábszínpad működésének techni­káját, meg kell rendeznie az előadá­sokat is, s mivel a Lúdas Matyi Bábszínpad tagjai öntevékeny mű­vészeti csoportot alkotnak — vagy­is nem foglalkozásként, hanem sza­bad idejükben báboznak —, sajátos művészetpedagógiai felkészültséggel is rendelkeznie kell. Mindezek eredményes gyakorlása csak akkor képzelhető el, ha a munka folyama­tosságát nem gátolja a két város közötti távolság. A tervek szerint a Lúdas Matyi Bábszínpad ez év őszén kezdi meg előadásait a Művész moziban és az igények szerint a megye művelődési otthonaiban. Három kategóriában tartanak előadásokat: a legkiseb­beknek mesejátékokat, a nagyob­­bacska gyerekeknek tanulságos gye­rektörténeteket, s a felnőtteknek szatírákat. Az újjászervezett együt­tes bemutatkozó előadásán Fazekas Mihály: Lúdas Matyi című elbeszé­lő költeményének bábszínpadi vál­tozatát mutatják be. A rendezői el­képzelés már kialakult — a kora műveltségét elsajátító Lúdas Matyi portréját állítja előtérbe az elő­adás­­, várjuk a megvalósítást. M. V. A fény geometriája Dániel Kornél balmazújvárosi kiállításáról A Veres Péter Művelődési Köz­pont országos szinten is rangos ki­állításainak sorozatában nyílt meg Dániel Kornél festőművész tárlata Balmazújvároson. Dániel Kornél azok közül való, akiknek nemcsak alkotói, hanem szervezői tevékeny­ségük is jelentős, akik tömegeket irányítottak és irányítanak ma is a színek és vonalak értésére és sze­­retetére, emlékek őrzésére és ápo­lására, akik szabadiskolákat és ba­ráti köröket szerveznek, tehetsége­ket buzdítanak a továbblépésre, ugyanakkor ők maguk is elismert művészek. Dániel Kornél Nagyváradon szü­letett 1923-ban. Művészeti tanulmá­nyait szabadiskolában kezdte, majd Boldizsár István és Pór Bertalan mellett mélyítette pikturális és gra­fikai látását, s technikai készségét. Boldizsár István Nagybányán Thor­­man Jánosnál tanult, tájképein mindvégig a nagybányai festészet felfogása érvényesült. Dániel Kor­nél is megtanulta tőle, hogy a lát­vány élményéből induljon ki — er­re ösztönözték őt az erdélyi tájak, majd a váci és a zebegényi Duna­kanyar festői szépségei és színhar­móniái —, de alapvetően más meg­oldásokkal. A 60-as években a váci képzőművészeti szakkört vezette, majd 1967-től a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum igazgatója, s e múzeum baráti körének is meg­­szervezője. Az ő elképzelése alap­ján működik nyaranta az a szabad­iskola is, ahol a tehetséges fiatalok megfelelő irányítás mellett (Hincz Gyula, ifj. Koffán, Somogyi József, továbbá Németh Lajos, Végvári, s mások) elméleti és gyakorlati út­mutatásával készülhetnek fel főis­kolai felvételükre is, a legmegfele­lőbb adottságok közepette, a táj és az ember ősi kapcsolatában, a fény­hatások meg-megújuló változatai­nak vonzásában. Ez a táj ragadta meg Dániel Kor­nél képzeletét, a hegyek, az alkony, a hajnal, a Duna víztükrének és a felhőknek váltakozása foglalkoztat­ja, de nem posztimpresszionista hozzáállással, sokkal inkább egy már-már kubizmusba hajló exp­resszív formai szerkesztéssel. Meg­maradt a fény dinamikájának teret tagoló erejénél, amikor is a képek építettsége, szerkezetisége geometri­kus téralakzatokra bomlik. Rálátá­­sos temperái hatalmas távlatokat fognak át. Szarpló, kígyózó széles ecsetvonásokkal dolgozik, a házak, a víztükör, a felhők, a dombok és a hegyek kocka téglalapokra tagozód­nak, amelyekből „dinamikus erővo­nalakkal” átszőtt festmények bon­takoznak ki, amelyekből azonban mindig kiérződik a közvetlen való­ság élménye. Nem kitervelt konst­ruktivizmus ez, hanem az érzések hevületét jól érzékeltető, de ugyan­akkor formákba kényszerített festé­szet. A Hegyek között, a Duna mentén, a Vörös alkony, Búcsú a Naptól, Búzavirág, és sorolhatnánk a képek címeit, elárulják, hogy Dá­niel Kornél valójában romantikus ihletettségű művész, és hogy figyel­mét a plasztikusan felépített fény­­jelenségek, a figurális és tárgyi ele­mekből épülő sugárzások, a fények geometriává sűrített módosulásai foglalkoztatják. Dániel Kornérnak, Szőnyi hagya­tékának ott élő vonzásában nem volt könnyű dolga, hogy megőrizze egyéniségét. Szőnyi szemlélődő lé­nye Zebegényben finomult át és vált e táj lírikus tolmácsolójává. Éreztette a fények viharzó erejét, a légkör finom remegését, az átme­netek ezernyi lépcsőit. Dániel Kor­nélnál a fény nem lazítja, hanem összeabroncsolja a teret, ez a felfo­gás egyénivé, a zebegényiektől éle­sen elhatárolhatóvá alakítja alkotá­sait. Dr. Tóth Ervin Dániel Kornél:* Zebegény (1973) WA.mn-nTHART NAPLÓ — 1974. ÁPRILIS 17.

Next