Hajdú-Bihari Napló, 1974. április (31. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-17 / 88. szám
Április 17—20.: Országos egyetemi színjátszó fesztivál a debreceni Kossuth egyetemen A kétévenként megrendezett egyetemi és főiskolai kulturális fesztiválok a magyarországi felsőoktatási intézmények öntevékeny művészeti mozgalmát hivatottak segíteni, továbbfejleszteni. A KISZ Központi Bizottsága és a Művelődésügyi Minisztérium által szervezett eseménysorozat az idén a forradalmi ifjúsági napokkal esett egybe. A kórusok fesztiválja az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán zajlott le, a vers- és prózamondóké pedig Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem népi tánccsoportok, népi zenekarok és népdalénekesek számára szervezett folklórfesztivált, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem amatőrfilmesek, Gödöllő agráregyetemén amatőr fotósok találkoztak. Hátra van még a kamarazenekarok, hangszerszólisták fesztiválja és a színjátszóké. Az előbbinek a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ad otthont, az utóbbit — az országos egyetemi színjátszó fesztivált — a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rendezi április 17-eés 20-a között. Három napra újra a színjátszóké tehát a város. Nemrégiben az ország középiskoláinak, ipari szakmunkásképző intézeteinek legjobb diákszínjátszói találkoztak Debrecenben. Most egyetemi és főiskolai színpadok képviselik majd az ország felsőoktatási intézményeit Pécstől Egerig, Mosonmagyaróvártól Szolnokig. Negyven intézmény nevezett a fesztiválra, közülük — az első zsűrizések után — 19 egyetem és főiskola húsz együttesének jelentkezését fogadták el. A fesztivált április 17-én, szerdán délután fél háromkor nyitják meg a Kossuth Lajos Tudományegyetem legnagyobb előadótermében, az auditorium maximumban, s ott mutatják be az első versenydarabokat is. Az esti előadások az Agrártudományi Egyetem színháztermében folytatódnak. Ugyanott tekinthetők meg a másnap, 18-án, csütörtökön délután fellépő együttesek műsorai is. Csütörtökön este a Kossuth utca 1. sz. alatt levő Pódium Terem várja a fesztivál szereplőit és vendégeit, 19-én, pénteken este pedig ismét a KLTE auditorium maximuma válik a versenyprogramok színhelyévé. Este a Kossuth egyetem aulájában folytatódik a bemutatósorozat, s ott kerül sor másnap, 20-án a fesztivál záróünnepségére és a díjak átadására. A KLTE kulturális csoportja számos külön rendezvénnyel gazdagítja a négynapos fesztivál programját. Esténként 10 órától lemezlovasok műsorai várják az érdeklődőket. 17-én Hegedős ének címmel kezdődik az auditórium maximumban „A Sebő Együttes éjszakája”, ahol a mezőségi, somogyi, gyimesi és alföldi dalokon kívül József Attila, Nagy László, Szécsi Margit és Weöres Sándor megzenésített versei hangzanak el. A 18-i és 19-i esti dzsesszkoncerteken Gonda János, Szabados György, Vági László és Kiss Ernő együttesei lépnek fel. Április 20-án délelőtt hallható A mi koktélunk című összeállítás, amelyet reneszánsz, barokk lant- és gitárművekből, külföldi és magyar népdalokból, valamint spirituálékból „kevertek” a rendezők. Az országos egyetemi színjátszó fesztivál eredményhirdetését színvonalas gálaest követi a KLTE auditorium maximumában és az ATE színháztermében. A legjobb eredményt elért színjátszó együttesek ismétlik meg itt műsorukat, de számos, versenyen kívüli produkció bemutatására is sor kerül. A négynapos fesztivál versenyprogramjaira és egyéb rendezvényeire a KLTE kulturális csoportjának irodájában válthatók belépőjegyek. (mj) Jelenet a Debreceni Agrártudományi Egyetem CERES színpadának előadásából . Katonák az Alföldi Nyomdában. Amikor Kereskényi Sándorné, az üzemfejlesztési osztály előadója nemrégiben lement a gépterembe, meglepődött: három egyenruhás fiatalembert pillantott meg. Kiderült, hogy Lőkös László, Szabó Zoltán és Szatmári Csaba szabadságukat töltik itthon, Debrecenben, és beugrottak megkérdezni, mi újság van társaiknál, munkahelyükön. Katonai szolgálatukat teljesítik a Magyar Néphadseregben, de kapcsolatuk nem szakadt meg az otthonnal, amelynek a nyomda is része. . A fiatal férfiak elmennek két évre. Ezalatt levélben tartják a kapcsolatot volt és leendő munkahelyükkel, de akad köztük, aki nem válaszol a vállalattól érkezett levélre. Ha szabadságra jönnek, sokan ellátogatnak az üzembe. A tavalyi nyereség osztásánál azokra is gondoltak az Alföldi Nyomdában, akik most a hazát védik: ők is kaptak 400—600 forint nyereséget. A leszereltek bérét úgy állapítják meg, hogy közben figyelembe veszik az időközben történt béremeléseket is. A nyomda korszerűsítése miatt háromhónapos intenzív továbbképzésen vesznek részt, hogy a szakmai változásokkal is lépést tarthassanak. Mindezt Kereskényi Sándorné nem úgy sorolja, mint itteni különlegességet, hanem fejből idézi az ifjúsági törvény végrehajtási utasítását az Alföldi Nyomdában. , Mit mondanak azok a fiatalemberek, akikért az ifjúsági törvény született? A könyvkötészet egyik korszerű gépén a Csendes Don negyedik kötetének példányai készülnek. A gépvezető 23 éves, Kapusi József. Azt mondja, a civilruhát egy perc alatt megszokta, de a munkahelyén nehezebben találta meg a helyét: — Sok új ember jött, a régiek elmentek, lassan ismerkedtünk. Művezetőmmel, Nyíri Istvánnal elbeszélgettünk a jövőmről. Bevonulás előtt 11 forintos órabért kaptam, most 13 forinttal kezdtem. Nemcsak magamért, 10 munkatársamért is felelek. Határőr voltam, megtanultam felnőni egy fontos feladathoz. Nemrég nősültem. Tulajdonképpen jól is keresek. Egyedül azt furcsállom, hogy a nemrég felszabadult szakmunkások is majdnem ugyanannyit kapnak, mint én. Kovács Sándor is ,23 éves, szintén könyvkötő, októberben helyezték tartalékállományba. — A néphadseregben nagyon jó, összetartó kollektívában éltem. Megszoktam a bajtársias légkört. Ez nálunk az üzemrészben sajnos hiányzik, a vezetők szemmel látható jóindulata ellenére is. Pedig különben jó hely ez. Tavaly júniusban szerelt le Keczkó Ferenc 23 éves könyvkötő. Órabérét közben 1,50-nel emelték. Mégis állandó éjszakás műszakban dolgozik tavaly nyár óta, mert többet akar keresni. — Amikor visszajöttem, megkérdezték, nem akarok-e továbbtanulni a nyomdaipari szakközépiskolában. Nemet mondtam. De igazságtalanságnak tartom, hogy elsősorban azt részesítik anyagi előnyben és erkölcsi elismerésben, aki képezi magát. Ha a helyzetem rövidesen nem változik, azt hiszem, máshol próbálok szerencsét, pedig szeretem a szakmámat. A nemrég leszerelt fiatalemberek nyíltan elmondták a véleményüket az újságírónak — mert rákérdezett —, mit tartanak a visszailleszkedés folyamán jónak, mi bántja őket. Kereskényi Sándorné végighallgatta őket, a véleményeket, és ahogyan lenni szokott, a jót tudomásul vette, a kifogásokra pedig felelt: — A könyvkötészet az az üzemünk, amelyet most korszerűsítünk. Ezért nehezebbek a körülmények, nagyobbak a különbségek, mint a többi, már előzőleg korszerűsített üzemben. A műhely jó munkahelyi légkörét az emberek maguk teremtik. Jól keresnek a fiataloknál is fiatalabb szakmunkások? Igen, mert a könyvkötő szakma jelképe éppen az utóbbi évtizedben lett a csirízes kötény helyett a gép, amely mindent tud, ha értenek hozzá. Amennyiben egy hat éve végzett fiatalembernek feltennénk néhány kérdést a másodikos tanulók géptan tankönyvéből, azt hiszem, nehezen tudna felelni. Aki ma meg akarja állni a helyét, annak a lelkiismeretes munka mellett szakadatlan továbbképzésre van szüksége, különösen a nyomdaiparban. A katonaviselt könyvkötők, akik már 9 éve dolgoznak az Alföldi Nyomdában, azt mondják: „Mi megmutattuk a hadseregben, hogy alkalmasak vagyunk komoly feladatok végrehajtására. Gyerekfejjel vonultunk be, de felnőttként szereltünk le.” Bár miniszteri rendelet, ifjúsági törvény könnyíti meg visszailleszkedésüket, a kisebb-nagyobb tüskéket meg kell beszélni, és akkor néhány tévhit is eloszlik. Az Alföldi Nyomdában májusban rendezik meg az ifjúsági parlamentet, mely az üzemi demokrácia számtalan formája közül csak az egyik. Kérdés, a fiatalok elmondják-e problémáikat az ifjúsági parlamenten is? Mert az már nemcsak a közelmúltban tartalékállományba helyezettekre vonatkozik, hogy az üzemi demokráciának egyik oldala a lehetőség. A másik: élni vele. Bajai István Könyvkötők tartalékállományban Fiatalok az Alföldi Nyomdában Ismét lesz bábszínház Debrecenben Tervek, felkészülés, bemutatkozás Ha minden jól megy, rövidesen ismét lesz Debrecennek bábszínháza. Igaz, hogy újjászervezői nem bábszínháznak, hanem szerényen bábszínpadnak nevezik az alakulóban levő „intézményt”, a jövendőbeli működés tervei azonban arra engednek következtetni, hogy a bábszínpad kielégíti majd Debrecen és a megye bábszínházi előadások iránti igényeit. Vagyis rendszeresen fog előadásokat tartani, akár egy bábszínház. Bizonyára örömmel fogadják majd a bábszínpad működését azok a kulturális rendező szervek is, melyeknek állandóan gondot okoz a gyerekek szórakoztatása, koruknak megfelelő, színvonalas rendezvényekkel való ellátása. Különösen súlyos gond ez Debrecenben. Az utóbbi években mozdult ugyan valami a helyzet megoldása érdekében — a megyei moziüzemi vállalat létrehozta a Víg, majd a Meteor moziban a mesemozit, a Csokonai Színház évenként bemutatott egyegy darabot a Hungária kamaraszínházban gyermekek számára, az Állami Bábszínház is tart évenként néhány előadást Debrecenben és a megyében, de ha őszinték vagyunk, be kell vallani, hogy mindez nem pótolja egy helyi bábszínház — vagy bábszínpad — rendszeres előadásait. Sem pedagógiai szempontból, sem a gyermekigény szempontjából. Amíg működött, gyakran láttam a Kossuth utcai Lúdas Matyi Bábszínházban előadásokat. Volt tehát alkalmam megfigyelni a gyermekközönséget is. Bekapcsolódásuk az előadásba, reagálásaik a bábjáték fordulataira, egyszóval részvételük a játékban meggyőzően bizonyította, hogy a gyermekközönség az öszszes színház jellegű formák közül a legintenzívebb kapcsolatot a bábszínpaddal tudja kialakítani, illetve a bábszínpad gyakorolja a legnagyobb hatást a gyermekközönségre. Természetes oka ennek többek között az, hogy a gyermekmesék figurái „meseméretekben”, de háromdimenziós valóságukban jelennek meg a bábszínpadon,s ezáltal teljes illúziót keltenek a rendkívül érzékeny és mozgékony gyermekfantázia számára. A bábszínpadnak a gyermekközönségre gyakorolt hatásában rejlenek áttételes pedagógiai lehetőségei is. Állandó debreceni bábszínház létrehozására már korábban történtek kísérletek, de a megvalósulás szakember hiányában mindig kudarcba fulladt. Az 1960-as évek elején például B. Kiss István és Havas Gertrúd, az Állami Bábszínház kitűnő pűvészei rendeztek előadásokat a Lúdas Matyi Bábszínházban, de egy idő után megszakadt velük a kapcsolat. Később Koós Lajos akart Debrecenbe települni, hogy igényes báboskultúrát teremtsen, de megfelelő támogatás hiányában inkább Pécsre ment, és létre is hozott egy ma már országos hírű bábszínházat. Ezután Csányi Árpád, a Csokonai Színház Jászaidíjas tervezője irányította néhány évig a Lúdas Matyi Bábszínház művészi munkáját, de a Nemzeti Színháztól kapott szerződése Budapestre szólította. Majd Tóth Sándorné vezette a bábszínházat, akinek azonban bábkészítő fantáziája és kísérletező kedve nem párosult rendezői és vezetői erényekkel, ő is elköltözött Debrecenből. Közben a bábszínház Kossuth utcai épületét lebontották. Tartottak még ezután néhány előadást a Művész moziban, de végül a fenntartó szervnek, a Megyei Művelődési Központnak a múlt év februárjában ki kellett mondania a vezető nélkül tengődő bábszínház időleges szüneteltetését. A szervező munka azonban folyt, s végül is nem eredménytelenül. Tulajdonképpen egyetlen alapvető kérdés megoldása volt a feladata: vezető szakembert kellett keríteni a bábszínpad élére, melynek magára hagyott tagsága a kényszerszünet alatt nagyobbrészt együttmaradt. A feladat megoldásában a Népművelési Intézet segített, javaslatára a Megyei Művelődési Központ Giovannini Kornéllal kötött szerződést, aki Budapestről jár Debrecenbe, s hetenként két napot tölt a bábszínpad tagjaival. A munka nagy részét egyelőre a működés feltételeinek megteremtése, a tagok felkészítése, azelőadások előkészítése jelenti. Igen megnyugtató az a tény, hogy Giovannini Kornél szeretne Debrecenben letelepedni, ha ennek lehetőségei megteremtődnek, s ha főfoglalkozását, a kerámiakészítést is folytatni tudja Debrecenben. Állandó jelenléte természetesen kívánatos lenne, hiszen a bábszínpad vezetése igen összetett feladat. Arcon túl, hogy a vezetőnek ismernie kell a bábszínpad működésének technikáját, meg kell rendeznie az előadásokat is, s mivel a Lúdas Matyi Bábszínpad tagjai öntevékeny művészeti csoportot alkotnak — vagyis nem foglalkozásként, hanem szabad idejükben báboznak —, sajátos művészetpedagógiai felkészültséggel is rendelkeznie kell. Mindezek eredményes gyakorlása csak akkor képzelhető el, ha a munka folyamatosságát nem gátolja a két város közötti távolság. A tervek szerint a Lúdas Matyi Bábszínpad ez év őszén kezdi meg előadásait a Művész moziban és az igények szerint a megye művelődési otthonaiban. Három kategóriában tartanak előadásokat: a legkisebbeknek mesejátékokat, a nagyobbacska gyerekeknek tanulságos gyerektörténeteket, s a felnőtteknek szatírákat. Az újjászervezett együttes bemutatkozó előadásán Fazekas Mihály: Lúdas Matyi című elbeszélő költeményének bábszínpadi változatát mutatják be. A rendezői elképzelés már kialakult — a kora műveltségét elsajátító Lúdas Matyi portréját állítja előtérbe az előadás, várjuk a megvalósítást. M. V. A fény geometriája Dániel Kornél balmazújvárosi kiállításáról A Veres Péter Művelődési Központ országos szinten is rangos kiállításainak sorozatában nyílt meg Dániel Kornél festőművész tárlata Balmazújvároson. Dániel Kornél azok közül való, akiknek nemcsak alkotói, hanem szervezői tevékenységük is jelentős, akik tömegeket irányítottak és irányítanak ma is a színek és vonalak értésére és szeretetére, emlékek őrzésére és ápolására, akik szabadiskolákat és baráti köröket szerveznek, tehetségeket buzdítanak a továbblépésre, ugyanakkor ők maguk is elismert művészek. Dániel Kornél Nagyváradon született 1923-ban. Művészeti tanulmányait szabadiskolában kezdte, majd Boldizsár István és Pór Bertalan mellett mélyítette pikturális és grafikai látását, s technikai készségét. Boldizsár István Nagybányán Thorman Jánosnál tanult, tájképein mindvégig a nagybányai festészet felfogása érvényesült. Dániel Kornél is megtanulta tőle, hogy a látvány élményéből induljon ki — erre ösztönözték őt az erdélyi tájak, majd a váci és a zebegényi Dunakanyar festői szépségei és színharmóniái —, de alapvetően más megoldásokkal. A 60-as években a váci képzőművészeti szakkört vezette, majd 1967-től a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum igazgatója, s e múzeum baráti körének is megszervezője. Az ő elképzelése alapján működik nyaranta az a szabadiskola is, ahol a tehetséges fiatalok megfelelő irányítás mellett (Hincz Gyula, ifj. Koffán, Somogyi József, továbbá Németh Lajos, Végvári, s mások) elméleti és gyakorlati útmutatásával készülhetnek fel főiskolai felvételükre is, a legmegfelelőbb adottságok közepette, a táj és az ember ősi kapcsolatában, a fényhatások meg-megújuló változatainak vonzásában. Ez a táj ragadta meg Dániel Kornél képzeletét, a hegyek, az alkony, a hajnal, a Duna víztükrének és a felhőknek váltakozása foglalkoztatja, de nem posztimpresszionista hozzáállással, sokkal inkább egy már-már kubizmusba hajló expresszív formai szerkesztéssel. Megmaradt a fény dinamikájának teret tagoló erejénél, amikor is a képek építettsége, szerkezetisége geometrikus téralakzatokra bomlik. Rálátásos temperái hatalmas távlatokat fognak át. Szarpló, kígyózó széles ecsetvonásokkal dolgozik, a házak, a víztükör, a felhők, a dombok és a hegyek kocka téglalapokra tagozódnak, amelyekből „dinamikus erővonalakkal” átszőtt festmények bontakoznak ki, amelyekből azonban mindig kiérződik a közvetlen valóság élménye. Nem kitervelt konstruktivizmus ez, hanem az érzések hevületét jól érzékeltető, de ugyanakkor formákba kényszerített festészet. A Hegyek között, a Duna mentén, a Vörös alkony, Búcsú a Naptól, Búzavirág, és sorolhatnánk a képek címeit, elárulják, hogy Dániel Kornél valójában romantikus ihletettségű művész, és hogy figyelmét a plasztikusan felépített fényjelenségek, a figurális és tárgyi elemekből épülő sugárzások, a fények geometriává sűrített módosulásai foglalkoztatják. Dániel Kornérnak, Szőnyi hagyatékának ott élő vonzásában nem volt könnyű dolga, hogy megőrizze egyéniségét. Szőnyi szemlélődő lénye Zebegényben finomult át és vált e táj lírikus tolmácsolójává. Éreztette a fények viharzó erejét, a légkör finom remegését, az átmenetek ezernyi lépcsőit. Dániel Kornélnál a fény nem lazítja, hanem összeabroncsolja a teret, ez a felfogás egyénivé, a zebegényiektől élesen elhatárolhatóvá alakítja alkotásait. Dr. Tóth Ervin Dániel Kornél:* Zebegény (1973) WA.mn-nTHART NAPLÓ — 1974. ÁPRILIS 17.