Hajdú-Bihari Napló, 1974. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-01 / 256. szám
Magas szintű szervezettségre van szükség ] ] Interjú az őszi munkákról Tóth Imrével, a megyei tanács elnökhelyettesével Szerdán — mint erről a Napló hasábjain is beszámoltunk — ülést tartott a megyei mezőgazdasági operatív bizottság. Az ülés után megkértük Tóth Imrét, a megyei tanács elnökhelyettesét, hogy az őszi mezőgazdasági munkákkal kapcsolatban válaszoljon néhány kérdésre. A megye mezőgazdaságának dolgozói ebben az évben sok nehézséggel küzdöttek. Mi a véleménye az eddig eltelt időszakról? — Az időjárás szeszélyessége közismert. Ilyen szélsőséges időre még a legidősebb emberek sem igen emlékeznek. A tavaszi aszály, a hűvös és csapadékos nyár és az igen sok esőt és szokatlan hideget hozó október rendkívül sok nehézséget okozott a mezőgazdaságban. A szokásosnál később kezdődött aratást a csapadékos időjárás igen megnehezítette, az utóbbi évek legnehezebb gabona betakarítását okozta. A gazdag kalászos termés betakarítása az embert és a gépet egyformán próbára tette és csak a megnövekedett anyagi-műszaki ellátás jó kihasználásával, a dolgozók áldozatkész munkájával valósulhatott meg. A csapadékos, hűvös időjárás következtében a növények a szokásosnál két-három héttel később értek be, emiatt már eleve eltolódott az őszi betakarítás is. 1850-től állanak rendelkezésünkre meteorológiai adatok, melyek szerint megyénkben az átlagos csapadék októberben 53 mm. E mennyiségnek az idei októberben háromszorosa hullott le, ami az eltelt 124 évben még egyszer sem fordult elő. Az októberi állandó esők következtében a mélyen felázott sáros talajokon még csapadékmentes napokon is alig lehetett dolgozni, így a betakarítási- és vetési munkákban na®'’ az elmaradás. Az ősziekből nagyon jó termés betakarítására volt kilátás. Az esőzések következtében milyen nehézségekkel kellett és kell megbirkózni a mezőgazdaság dolgozóinak? — Az ez évi 35 mázsán felüli gabonatermés mellett valóban az ősziekből is nagyon jó termés betakarítására volt kilátás. A termésbecslések szerint kukoricából, cukorrépából, napraforgóból a korábbiakat meghaladó hozammal számoltunk. A jónak ígérkező termés betakarítása a kialakult rendkívüli helyzetben sajnos csak jelentős veszteséggel valósítható meg. A több mint négy hete tartó esőzés igen nehéz helyzetet teremtett. Az állandó esőzések következtében sártengerré vált a határ, a munka végzésére igen kevés alkalom volt. A gépek nagy része munkaképtelen, a tábla szélén állnak és várják a föld szikkadását, hogy indulni tudjanak. A gépekre alapozott betakarítási munkák jelentős részét élőmunkával kell pótolni, ezáltal nagymértékben megnőtt a mezőgazdasági munkaerőigény, a szokásosnál mintegy 40-50 százalékkal több munkáskézre van szükség, ami már a falvakban nem áll rendelkezésre. , A mezőgazdasági üzemek dolgozói — a folytonos esőzések miatt — alig tudnak munkát végezni, azt is rendkívüli erőfeszítéssel, számtalanszor hideg esőben és igen nagy sárban. A nehéz körülmények miatt a kézi munka teljesítménye is sokszor csak fele, harmada a szokásosnak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az összetorlódott munkák végzésére egyre kevesebb idő áll rendelkezésre, hiszen gyakorlatilag november vége felé már a fagyok következtében kevés munka végezhető a földeken. Az elvégzendő munkákra a nehéz körülmények miatt igen nagy a ráfordítás — a táblákról való termény leszállításnál például sok esetben két-három traktor vontat egy pótkocsit —, mely a magas költségeket tovább emeli. A betakarítási munkák mellett a legfontosabb feladat, hogy minden üzemben a búza teljes területen elvetésre kerüljön. E munkát megfelelően csak gépekkel lehet elvégezni, ezért mindenkinek elsődleges feladata, hogy minden alkalmas órát kihasználva, amint a talaj engedi, teljes kapacitással végezze a vetést. Ön most nemcsak a megyei tanács elnökhelyettese, hanem a mezőgazdasági operatív bizottság vezetését is átvette. Kezében összpontosul tehát a társadalmi erők irányítása is. Mi a véleménye arról a segítőkészségről, mely szinte a megye minden rétegét megmozgatta a mezőgazdasági munkák segítésére? — A kialakult nehéz helyzet egész társadalmunkat érinti, de a feladatok megoldása közvetlenül a mezőgazdasági üzemek felelősségteljes munkájától függ. Ezt tudva széles körű szervező munkát folytattak a fellelhető munkaerőtartalékok haladéktalan munkába állítására. A jelenlegi körülmények között még így sem tudják feladataikat megoldani, ezért szükség van a társadalom messzemenő segítségére. Az október 10-i minisztertanácsi ülést követően soha nem tapasztalt széles körű társadalmi segítség bontakozott ki. A megyében dolgozó 70 ezret meghaladó mezőgazdasági munkáshoz csatlakozott a majdnem 20 ezer főt kitevő diákság, több mint háromezer ipari munkás és más területen dolgozó, Budapest XIII. kerületének dolgoozói, több száz szovjet és magyar katona, valamint termelőszövetkezeti tagok családtagjai és rokonai. A mezőgazdasági munkák végzésére összességében így több mint 110 ezer fő áll rendelkezésre. A mostoha időjárási viszonyok következtében e nagy számú társadalmi segítséget sajnos csak részben tudtuk eddig kihasználni, mert az üzemi dolgozók is sok esetben tétlenségre kényszerültek. A segítségükre érkezett diákokat, munkásokat egy-két órai munka után a zuhogó eső miatt sok esetben haza kellett szállítani. Az igen kedvezőtlen időjárás ellenére a társadalmi erők segítségével a szőlő, gyümölcs, a paprika, a paradicsom betakarítását gyakorlatilag befejeztük. Jelentős értékek kerültek megmentésre. Ebben már kiemelkedő szerepe volt a társadalmi összefogásnak, a kapott segítségnek, amiért a mezőgazdasági üzemek, a megyei operatív bizottság köszönetét tolmácsolom. A társadalmi erők most már a cukorrépa, a kukorica és a napraforgó betakarításában segédkeznek. E munkák végzése erős fizikumot kíván, ezért főleg az egyetemisták, az üzemi dolgozók és a katonaság segítségét tudjuk elsősorban igénybe venni. Ha a munka végzésére alkalmas az idő, a mezőgazdasági dolgozók odaadó, fáradságos munkája mellett több ezer tsz-nyugdíjas és mintegy három-négyezer diák, főleg a debreceni egyetemek és főiskolák hallgatói, az üzemi dolgozók, több száz katona áldozatkészen segít a betakarításban. A betakarítási munkákban elsősorban a cukorrépa szállításnál igen nagy segítséget jelent a közel 100 darab terepjáró katonai gépjármű, ami a héten érkezett az üzemekbe. E járművek nélkül a felázott táblákon és a sáros dűlőutakon a cukorrépa jelenlegi szállítása gyakorlatilag megoldhatatlan lenne. A közületekből diszponált több mint 100 tehergépkocsi a járhatatlan földutak miatt sajnos még nem sokat tudott segíteni. Nagyon nagy értékek vannak még kinn a földeken. Véleménye szerint az elkövetkezendő időkben sikerül-e a mezőgazdaságnak megbirkóznia a feladatokkal, elvégezni a betakarítást, földbe tenni a jövő év kenyerét jelentő kalászosokat? — A betakarításban mutatkozó jelentős lemaradás következtében valóban igen nagy értékek vannak kinn a földeken. Ha csak a még kint levő több mint 36 ezer vagont kitevő kukorica, 20 ezer vagon cukorrépa, közel 700 vagon rizs és 300 vagon napraforgó értékét számoljuk is, meghaladja az egymilliárd forintot. Emellett az egyéb kultúrák értéke is több száz millió forintot tesz ki. E termékek mielőbbi betakarítása mind a népgazdaságnak, mind az üzemeknek rendkívül fontos és szükséges. A hetek óta tartó esőzések ellenére, mint említettem, a gazdaságokban az a gyakorlat alakult ki, hogy állandóan készenlétben tartották az embereket, gépeket és amint egy óra rendelkezésre állt, azonnal indultak a munkák. A mezőgazdasági dolgozók és társadalmi munkások rendkívül nehéz körülmények között, erejüket nem kímélve, minden alkalmas időt kihasználva dolgoztak, és dolgoznak. Az üzemek vezetői magas fokú szervezettséggel irányítják a munkák végzését. Az erőfeszítésekkövetkeztében elértük, hogy az őszi betakarítási munkáknak mintegy fele, a vetési munkáknak harmada el van végezve. Az elkövetkezendő időben a munkák végzésére minden eddiginél magasabb szintű szervezettségre van szükség. Minden munkát meg kell hogy előzzön a jövő évi kenyeret jelentő őszi búza elvetése. A vetési idő eltolódása miatt gondoskodni kell az emelt mennyiségű vetőmagról, ha nincs elegendő vetőszántás, alkalmazni kell a táblacseréket, és ahol lehet a tervezettnél többet kell vetni. Ebben állást foglalt a megyei operatív bizottság is. A gépekre tervezett betakarítást a rendelkezésre álló kézi erővel is végezni kell, ahogy az idő engedi. A gének üzemelését éjjel-nappal biztosítani kell. Fokozottabb gondot kell fordítani a munkában elfáradó dolgozók ellátására. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján a rendelkezésre álló erőket, a széles körű társadalmi segítséget az emberek áldozatkész munkáját figyelembe véve úgy vélem, hogy ha az időjárás nem teremt lehetetlen helyzetet, megvan az alap ahhoz, hogy mezőgazdasági üzemeink úrrá legyenek a nehéz helyzeten. R. B. II. munkaügyi döntőbizottsági elnökök országos tanácskozása Csütörtökön délelőtt az Építők Székházában 450 küldött részvételével megkezdődött a vállalati munkaügyi döntőbizottsági elnökök III. országos tanácskozása. A résztvevőket Kurdi Béláné, a SZOT alelnöke üdvözölte, majd Buda István munkaügyi államtitkár számolt be a döntőbizottságok munkájáról, helyzetéről, feladatairól. Mint mondotta, jelenleg mintegy 7200 döntőbizottság működik vállalatainknál, s a bizottságokban 40 000 tisztségviselő intézi társadalmi munkában a vállalatok és dolgozók vitás ügyeit. A viták száma 1968 óta jelentősen csökkent, ami az új munkajogi szabályozásnak és a kollektív szerződések rendszerének köszönhető. Körülbelül egyharmados részaránnyal a dolgozók anyagi felelősségével kapcsolatos ügyek állnak az első helyen, de viszonylag sok vita adódik a munkabérrel és az év végi részesedéssel, továbbá a fegyelmi felelősséggel kapcsolatos kérdésekben is. A döntőbizottságok objektivitását és felkészültségét jelzi, hogy döntéseik 80—85 százalékban megalapozottak, vagyis csak az esetek 15—20 százalékában változtatják meg döntéseiket a munkaügyi bíróságok. Kevésbé kielégítő a helyzet az ügyek tárgyalásának gyorsaságágában. A döntőbizottsági ügyeknek csak körülbelül 40 százalékát sikerült az elmúlt időkben befejezni az előírt 8 napos határidőn belül. Ebben az ügyek bonyolultsága, de bizonyos szervezetlenség is közrejátszik. Helyes, ha a munkaügyi döntőbizottságokba olyan tagokat választanak, akik könnyen összehívhatók, de sokhelyütt az adminisztráció feltételeit is meg kell javítani. Herczeg Károly, a SZOT titkára rámutatott, hogy a munkaügyi döntőbizottságok az üzemi demokrácia megvalósításának jelentős fórumai, mivel itt a dolgozók képviselőik útját döntenek a vállalati vitás ügyekben. Jelentős társadalmi, politikai és egyéni érdekek fűződnek ahhoz, hogy a döntőbizottságok gyorsan és jól működjenek, helyesen alkalmazzák a jogszabályokat és érvényesítsék a szocialista humanizmust. A két referátumot vita követte. A vitában dr. Korom Mihály igazságügyminiszter is részt vett. (MTI) Kulturális alap és realitások Manapság szinte valamennyi vállalatnál, üzemnél és szövetkezetnél találkozhatunk azzal a fogalommal, hogy kulturális alap, ám sokan még nincsenek tisztában rendeltetésével. Arról van szó, hogy az üzemek és vállalatok pénzt költhetnek a kultúrára. A pénz rendeltetése egészen egyértelműnek látszik. Csakhogy mégsem az. A márciusi közművelődési határozat már nyomatékosan felhívta a figyelmet a vállalatok és szövetkezetek kulturális alapjának célszerű és pazarlásmentes felhasználására, társadalmi ellenőrzésére. Mert az alap felhasználása a legtöbb helyen ellentmondásos. Próbaképp nézzünk szét az ipari és a mezőgazdasági szövetkezetek háza táján, a főleg városokban található kisipari szövetkezetek a részesedési alap nyolc százalékát fordíthatják kulturális célokra. Ez az összeg olykor elérheti a 300—400 ezer forintot is. Egy jól menő, pesti híradástechnikai szövetkezetben ez pontosan 309 ezer forintot tesz ki Meggyőződésem szerint ebben a szövetkezetben viszonylag jól gazdálkodnak a kapott lehetőséggel. S mivel főképp exportra termelnek, így sokan nyelveket tanulhatnak a vállalat költségén. Többen járnak középiskolába, technikumba és egyetemre. Ezt is a szövetkezet fizeti. Rajtuk kívül akad még az országban jónéhány szövetkezet, ahol valóban tanulásra fordítják a kulturális alap nagy részét. Biztató jelenség ez. Lényegesen más a helyzet a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél. Igaz egy-egy ösztöndíjas egyetemi hallgató ma már megtalálható a a tsz-eknél is, ezzel is segítve a szakember-utánpótlást. A jászapáti Alkotmány Tsz egyetem ösztöndíjasának minden hónapban 700 forintot ad. Az összeg, a tanulásra fordított pénz tehát nem túlzottan jelentős. Hacsak nem vesszük figyelembe a dolgozók iskoláit, és más kisebb tanfolyamokat. A jászapáti tsz sem gazdálkodik kevés pénzzel, igaz sokkal sem. Kulturális alapja évi 184 000 forint. Figyelemmel kell lennünk persze a város és a falu viszonylataiba, feltételeire. A falusi tsz-tagság jóval, kedvezőtlenebb körülmények között él a kultúrát illetően. Ám éppen ezért kaphatna rendkívüli jelentőséget falun a „kultúrára fordítandó” pénz! Csakhogy valójában mire is költik a termelőszövetkezetek a kulturális alapot? A felhasználás, kirándulások, jutalomüdülések, egy-két tanulmányút, a folyóiratok, a rádió és tv előfizetése, tanszervásárlás, a főkönyvelő továbbképzése, a KISZ-szervezet kiadásai, a mezőgazdasági kiállítás megtekintése, sport hozzájárulás sportvetélkedők, játékvezetői díjak, KRESZ-vetélkedők ajándékai, gépjármű-ügyintézés, tekepárt-javítás ... Ne is soroljuk tovább. Mindez már átfogó képet adhat a „kultúrára fordított” pénzről. A felsoroltak között persze akad néhány „kultúrcikk” is. A tsz-vezetők ugyanis meglehetősen óvatosan kezelik a kulturális alap pénzét. Alapérvük, hogy a tsz-dolgozó elsősorban a munkaegységet nézi zárszámadáskor, s csak azután jöhet a kultúra vagy akármilyen beruházás. Nos, nem vitatható, hogy mindaz amire költenek, többnyire szükséges is. Csupán az a kérdés, hogy miért éppen a kulturális alapból történik mindez. Nem mindig egyértelműek a kisipari szövetkezetek kulturális kiadásai sem. A sport általában mindenütt központi tétel. Kell is. Csakhogy gyakorta egyhatodot, egyötödöt vagy annál is többet áldoznak sportcélokra míg a valódi kulturális célkitűzésekre jóval kevesebbet. Le kell vonnunk a tanulságokat. Van értelme a kulturális alapnak. Nem kidobott pénz! Csak éppen jól kellene gazdálkodni vele. Mindezt azonban „csak” a társadalmi ellenőrzés nem oldja meg. Egészséges, hozzáértő kezdeményezésedre lenne szükség. Szémann Béla A Minisztertanács megtárgyalta Csökkent munkaképességgel - teljes értékű munka A csökkent munkaképességű embereket egyre kevesebb országban tekintik csökkent értékű munkaerőnek. Aki színvak, nem vezethet gépkocsit, aki tériszonyban szenved, nem lehet darukezelő, de ettől még valamennyien teljes értékű embernek számítanak, csak bizonyos foglalkozásokra nem alkalmasak. Ugyanez a helyzet a rokkantantakkal, a testi — sőt jórészt a szellemi — fogyatékosságúakkal is megfelelő helyen, megfelelő módon foglalkoztatva őket épp olyan fontos, értékalkotó munkát végezhetnek, mint a minden tekintetben egészséges társaik. Az országos tapasztalatokat t°ekintve úgy tűnik, hogy az iménti megállapításokat nálunk még rendkívül nehéz megértetni a munkáltatókkal. Tisztelet a kevés kivétel, nek lepereg róluk a humánum által diktált legsúlyosabb érv: mindent el kell követni, hogy a bármilyen okból csökkent munkaképességű "emberek ne érezzék magukat csökb°nt értékű embernek. Eddig nem késztették gondolkodásra a munkáltatókat a kézenfekvő gazdasági előnyök, a munkaerőhiány enyhítésének, a bérköltségek és nyugdíjterhek csökkentésének lehetősége sem. Be kell látni: a munkahelyek, önszántukból — az e célra létrehozott vállalatoktól, szövetkezetektől eltekintve — vajmi keveset tesznek a rehabilitáció érdekében, a probléma megoldását ezért állami kézbe kell venni, s ha másként nem megy, szükségessé válhat az adminisztratív eszközök alkalmazása is. Az irányító szervek eddig jobbára csak agitáltak az ügy előmozdítására. Egy-két évvel ezelőtti, e témával foglalkozó kormányhatározatokból már kiderült: ennél hatásosabb intézkedésekre lenne szükség. Akkor a kormány előírta, hogy meg kell vizsgálni, milyen módon és eszközökkel lehetne befolyásolni és érdekeltté tenni a vállalatokat a rehabilitációs módszerek továbbfejlesztésében, illetve abban, hogy egyáltalán foglalkozzanak a rehabilitációval. Most elkészült a javaslat, amit a kormány legutóbbi ülésén megvitattak. Eszerint, a körülbelül 270 ezer embert érintő gond megoldása továbbra is jórészt az állami vállalatok feladatajórészt, mert a rehabilitációra szoruló emberek dolgoznak magánmunkáltatóknál és szövetkeztekben is.) A Munkaügyi Minisztérium vizsgálata megállapította, hogy a csökkent munkaképességűek nagy része jelentős értékű termelő munkát, vagy más hasznos tevékenységet végezhetne, ha részükre megfelelő szakképző, illetve átképző tanfolyamokat szerveznének, ha a vállalatoknál — legalább a nagyobbaknál — rehabilitációs munkahelyek lennének. S mert a vállalatok nem, vagy csak ímmelámmal hajlandók mindezek megszervezésére, nem marad más hátra, mint hogy kötelezzék őket pénzeszközeik egy részének rehabilitációs célokra való elkülönítésére. Ezzel persze még semmi sem oldódna meg, legfeljebb lenne egy újabb vállalati pénzügyi alap, amit esetleg nem használnak fel. Ezt elkerülendő, célszerűnek látszik, hogy ha a vállalat, bizonyos türelmi idő — két, négy év — után sem hajlandó a csökkent munkaképességűek rehabilitációját intézményesen megoldani, akkor az erre a célra szolgáló pénzt el kell tőle vonni és a rehabilitációt központilag elősegítő intézkedésekre fordítani. Mindezek elrendelése és 1976-ban történő bevezetése után remélhetően többet törődnek majd a vállalatok a rehabilitációval. Ami mindezek után sem érthető: miért kell a legelemibb szociális intézkedés megtételére — aminek közvetlen gazdasági haszna is lenne — kormányintézkedésekkel rászorítani a vállalatokat? Egyebek között olyan vállalatokat is, amelyek szünet nélkül panaszkodnak a munkaerőhiányra, amelyek látványos intézkedésekkel próbálják bizonyítani a szociális problémák iránti fogékonyságukat, de közben alapvető — s nem túl nagy erőfeszítéseket kívánó — emberi gondok megoldásáról feledkeznek meg, amelyek a belső tartalékok feltárására nagyszabású terveket készítenek, s közben nem figyelnek, nem ügyelnek a legkézenfekvőbb lehetőségekre sem. Arról már nem is beszélve, hogy emberekről van szó. Sérült, úgymond „csökkent munkaképességű” emberekről, akik ennek ellenére teljes értékű munkát végezve dolgozni szeretnének, ha a szükséges feltételek megteremtésével hagynák őket, ha a tervezésnél számítanának rájuk. Vértes Csaba HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1871. NOVEMBER 1.