Hajdú-Bihari Napló, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-13 / 37. szám
ENERGIAGAZDÁLKODÁS Minden megtakarított kalória fontos a népgazdaságnak Energiahelyzetünk és az energiatakarékosság számos aktuális kérdése vetődött fel a tiszántúli energetikusok nyíregyházi konferenciáján, amelyen dr. Bátor Béla, az Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet igazgatóhelyettese tartott bevezető előadást. Ismeretes, hogy hazánkban az energiagazdálkodás rendkívüli jelentőséggel bír. Ezzel összefüggésben dr. Bátor Béla emlékeztetett arra, hogy folyékony energiahordozó igényünknek csupán 23 százalékát fedezzük hazai termelésből, 67 százalékát a Szovjetunióból szállítjuk, kis részét pedig — mintegy 8-10 százalékát — tőkés piacon szerezzük be. Ez utóbbit azonban nagyon drágán — egységárban számolva körülbelül az előbbi ötszöröséért — vesszük. A lakosság energiatakarékosságára a szén-, a földgáz- és tüzelőolaj-felhasználásban kialakított új árrendszer ösztönző hatást gyakorol, a vállalati és szövetkezeti felhasználásban viszont az energiahordozó árának emelése önmagában nem elegendő, mert a költségkülönbözetet az egyéb termelési költségekben elsimítják vagy beépítik a termékek árába, ami viszont a lakosság életszínvonalára hat vissza. A konferencia vitájában Vas József, a debreceni körzeti energiafelügyelet vezetője a takarékos energiafelhasználás lehetőségeiről szólván egyebek közt a következőket ajánlotta az energiagazdálkodással foglalkozó szakemberek figyelmébe: gondot kell fordítani a kazánkezelők továbbképzésére — ez igen fontos feltétele a megfelelő tüzelési mód alkalmazásának; célszerűen kell hasznosítani a távozó füstgázok hőtartalmát — a füstgázok útjába léghevítő vagy tápvízelőmelegítő készüléket kell beépíteni; ügyelni kell a szénféleségek szabvány szerinti tárolására, mert különben a tárolt szén jelentős kalóriaértéket veszít el; csökkenteni kell a kazántápvíz-veszteségeket is, részben a felesleges iszapolások számának csökkentésével, részben pedig a csapadékvizek összegyűjtésével; gondoskodni kell a hőtermelő berendezések megfelelő karbantartásáról, pontos beállításáról, a sérült vezetékszigeteléseket, a víz- vagy gőzszivárgásokat meg kell szüntetni; a könnyűszerkezetes építési mód rendkívül nagy fajlagos energiafelhasználással jár — ilyen helyeken a munkahelyi fűtést kell előnyben részesíteni; egyes üzemekben az előírt minimális hőmérséklethez képest lényegesen magasabb hőmérsékleti értéket tartanak, amely tetemes energiapazarlást jelent — az ilyen túlfűtéses állapotokat fel kell számolni; megoldásra vár a távfűtéses lakások megfelelő hőmérsékletszabályozása is. Hajdú-Bihar megye energiaellátása szempontjából aktuális tájékoztatást adott Kusztos Ferenc, a TIGÁZ Vállalat igazgatója. Hangsúlyozta a gázteljesítmény-gazdálkodás jelentőségét, s felhívta a figyelmet a szerződésben rögzített értékek lehetőség szerinti betartására. Amennyiben a szerződésben rögzített mennyiségű értékből megtakarítást akarnak elérni, úgy a szerződés módosítására időben tegyenek lépéseket. A földgázszolgáltatás vonatkozásában lakossági ellátásnál problémák nem lesznek, az igényeket továbbra is kielégítik, a palackos gázellátás terén azonban lényeges javulás nem várható. Az új palackbekapcsolási igényeket várhatóan csak 1977-ben tudják maradéktalanul kielégíteni. Hajdú-Bihar megye folyékony tüzelőanyaggal való ellátását is érintően Váradi István, az ÁFOR Vállalat Tájegységi Központ igazgatója adott tájékoztatást. Utalt a bevezetésre kerülő utalványrendszerre. A jövőben a töltőállomásoknál a vállalatok készpénzért nem vásárolhatnak semmilyen energiahordozót. Váradi István felhívta a figyelmet a fogyasztóknál kiépítendő olajtárolók szükségességére. Mint mondta, tervszerűbben kell végezni az olajszállítmányi rendeléseket is, összefoglalva a folyékony energiahordozó-ellátást, elhangzott, hogy 1975-ben ellátási problémák nem várhatók, de a kormányhatározat szellemében a tüzelőolajfelhasználásban várható természetes növekedést a megtakarításokból kell fedezni. Egy kisközség hat pillanata A ködfüggöny mögül csak sokára bukkant elő a falu. Éjszaka havazott, az autó kerekei mintát rajzoltak a fehér útra. Csendesnek tűntek a házak, olykor egy-egy ember sietett végig az utcán, mígnem mögöttük is bezárult valamelyik kapu. Gyerekek. Mintha némafilmből léptek volna elő — a kocsiban nem hallatszott sem a nevetésük, sem a kiáltásuk, sem a hógolyóik puffanása. Csak azt láttam, mintha szavakat formált volna a szájuk, hogy dobásra emelkedett a karjuk, hogy a hógolyó hangtalanul szállt. Maráz Gyula tanácselnök szobájában helyet foglalva, az 1975-ös feladatokról esik legelőször szó. A község további fejlesztése, szépítése, a járdák, átereszek karbantartása magától értetődő kötelesség — mondta az elnök. — Ami nagyobb gondot ró ránk, az a Petőfi utca kikövezése. A kátyús, forgalmas út ezer méteres szakaszának rendbehozatalához negyven vagon kő kell. Ha a tsz besegít a szállításba, akkor ez nem is okoz gondot. — És a lakosság? — Az elmúlt héten kezdődtek meg a tanácstagi beszámoló gyűlések. Ezeken azt is elmondjuk: szeretnénk, ha a háza előtt mindenki maga készítené el a négy méter széles „tükröt”, az útburkolat ágyát Az idősebb embereknek a tsz szocialista brigádjai és a KISZ-esek segítenek. A mindössze 1080 lelkes kisközség anyagi lehetőségei szűkre szabottak. Ebben az évben kétmillió forintból kell kigazdálkodni az útépítést, az orvosi rendelő váróhelyiségeinek bővítését, az óvoda előterének kitoldását, a kultúrháznak a jobb kihasználás érdekében történő átalakítását, a közétkeztetés megszervezését, s minden évben szükséges javítási munkákat, a közvilágítás bővítését. Mégis, a szűkre szabott lehetőségek ellenére is, állandóan gyarapodik a község. Mi ennek a titka? Hogyan lehet, hogy az elmúlt években többek között ravatalozót építettek, hogy a falu minden utcájára elvezették az ivóvizet, hogy nagy gondot fordítottak a parkosításra, hogy könyvtárat tudtak berendezni ? — Bízni kell az emberekben, s ha úgy adódik, akkor mindig számíthatunk rájuk — válaszolt az elnök. — Az elmúlt évben ötszázezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Ahogy számolom, a kisközö* ségek versenyében ez az összeg még az első hely megszerzéséhez is elegendő lehet. □ Fekete kucsmás, idősödő ember jött velünk szembe az utca másik oldalán. — A Lenin Tsz főállattenyésztője — mondta a tanácselnök, majd összeismertetett Hevesi Józseffel. — Ma már Tépén is voltam — mondta a főállattenyésztő. — Most a tsz központjából jövök. A kocsit várom, hogy induljunk Derecskére. Pénzt kell fölvennem, mert előhasi üszőket szeretnénk vásárolni. A kocsi megérkezett közben, még egy kérdésre maradt idő: — Hogyan zárják az évet? — A munkaegységenként ígért ötven forintot ki tudjuk fizetni, ahogy tudom. A többiről inkább zárszámadás után . .. A bizonytalan szavak nyomot hagytak bennem. Tudtam persze ennek oka van. A szövetkezet alig egy éve válságos pilanatokat élt át A nehézségekből nem lábaltak ki azóta, ez nyilvánvaló. Nem is igen lábalhattak, hiszen az erősebb létavértesi szövetkezettel való egyesülést is visszautasították néhány hónapja. A miértekre más újságcikkek már megadták a választ. A községben a családok többsége borból, pálinkából önellátó. — Vajon megérzi-e ezt a falu egyetlen italkimérése? — nyitottam be az idősebb Holló János vezette bisztró ajtaján. — Reggel hattól nyolcig nagyobb a forgalom, délután pedig öttől fél nyolcig. Ekkor zárunk. Alkoholizmus? Csak négy asszony. Nem is emlékszem, mikor volt bajom utoljára ittas férfival. — A bisztrót az elmúlt nyáron adták át. Most viszont úgy hallottam, ki akarják nyitni a régi italboltot is — vetettem közbe. — Ha a véleményemre kíváncsi, hát megmondom: szerintem két egység fenntartása nem lenne kifizetődő. Számokat sorolt, százalékot számított, osztott, szorzott és kivont, bizonygatta állítása igazát. Tudtam, hogy neki anyagi problémát jelentene egy másik üzlet, de én más szempontból vizsgáltam a kérdést. Azon gondolkodtam: vajon baj az, ha egy falunak csak egy kocsmája van? — Meglehet, igaza van — bólintott a tanácselnök is. — Feltétlenül beszélni kell még róla. „Személygépkocsi-vezetői tanfolyamra lehet jelentkezni a művelődési házban” — olvastam egy plakáton. Igen, egyre több a gépkocsi a faluban. Évente nyolc-kilenc fürdőszobás lakás épül, ugyanennyit újítanak fel. A lakosság betétállománya hárommillió forint. — Az embereket mégis elég nehéz megmozgatni — mondta Papdeák Anikó, a kultúrház fiatal vezetője. Csendes, törékeny kislány, s talán ezért még nehezebb a helyzete. — Míg ide nem jöttem, nem hallottam, hogy lett volna valami, ami a klubéletre emlékeztetett volna. Most készítem az 1975-ös programok tervét. Szeretném, nagyon szeretném, ha legalább a fiatalok jobban kötődnének a művelődési házhoz, mint eddig. Nem tudhatom, sikerül-e elképzeléseit megvalósítani. Láttam azonban, hogy nem hagyják magára. Csomortány Antal, a végrehajtó bizottság titkára ottjáramkor is vele együtt töprengett a terven: hogyan lehetne jobban. A tanácselnök szavaiból is kiéreztem, rajta igazán nem múlhat a közművelődés ügye . A tsz-ekben járva ma már inkább a mindentudó gépcsodákat veszi természetesnek az ember. A kokadi Lenin műhelyéről ma még ez nemigen mondható el. Az egyik gépszínben két MTZ—50-es traktor közül serénykedtek néhányan. — A traktorok újak — mondta Koncz András vontatóvezető. — Az időjárás miatt azonban nem tudtunk kimenni velük. Egy kis karbantartás pedig sosem árthat. Most éppen az akkumulátorokat töltjük, a csapágyak utánaállítását végezzük el. — A mai nap erre van — szólt közbe Nyíri József is. — Ha felszikkadna, vagy felfagyna a föld, akkor kimennénk trágyát szórni, így viszont bent rostokolunk. — És a szerelők? — fordultam Gulyás Józsefhez, az üzemegység vezetőjéhez. — Tíz szerelőnk, egy esztergályosunk és egy általános lakatosunk van benn. Ők a gépek főjavítását végzik, vagyis végeznék, ha nem küzdenénk alkatrészhiánnyal. A pótkocsik fékbetétjeiért, az erőgépek kormányszerkezetéhez szükséges alkatrészekért már a fél országot bejártuk, de az AGROKER-nél csak ígérgetnek. Így aztán igen nehéz a munkát elvégezni.. . — Visszafelé indulunk. — Mit is láttam hát? — próbálom összegezni a „pillanatokat”. Az biztos, az első benyomás, a mozdulatlanság csalókának bizonyult. A tanácsházán, a kultúrházban tervezgető, szinte a semmiből is kincset varázsoló emberekkel találkoztam. Amit azonban a tsz-ben láttam, s amit már korábban is megtudtam a szövetkezetről, mintha ellentmondana ennek. Mintha kettősségben élne a falu. Mert jó volt hallani a tanácselnök embert tisztelő szavait — de azt is tapasztaltam: a szövekezetről nem szívesen beszélnek idegen előtt az emberek. A gondok viszont — amelyekről már korábban is írtunk — mindaddig aligha oldódnak meg, míg meg nem szűnik ez a kettősség. Domokos Lajos HAJDÚ-BIHAR NAPLÓ — 1975. FEBRUÁR 13. Meghalt Simon János Simon János, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, a Partizán Szövetség tagja, életének 80. évében elhunyt. Simon János elvtárs az I. világháború előtti években ifjúmunkásként került kapcsolatba a munkásmozgalommal. A háborúból való hazatérés után aktív résztvevője lett a polgári demokratikus forradalom és a proletárdiktatúra eseményeinek. A munkásküldöttek bizalmából őt választották meg az 1918. december 2-án létrejött Debreceni Munkástanács első elnökének. Ezt a tisztséget 1919. február 26-ig töltötte be. Később belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Elsők között fogott fegyvert a veszélybe került Tanácsköztársaság védelmében. Az egyik újonnan szervezett debreceni karhatalmi század parancsnokhelyetteseként harcolt az ellenforradalmi lázadók ellen. Egységével — a legendás 39-es dandár kötelékében — részt vett az északi hadjárat különböző ütközeteiben. A Tanácsköztársaság bukását követően fogságba került, s onnan csak kalandos körülmények között sikerült megszöknie. Egy ideig illegalitásban élt. 1920 végén ismét bekapcsolódott a szervezett mozgalomba. Belépett a Bőripari Munkások Szakszervezetébe és a Szociáldemokrata Pártba, s ettől kezdve sokoldalú tevékenységet fejtett ki a debreceni munkásmozgalomban. A 30-as évek derekától a felszabadulásig a bőripari szakszervezet elnöki, illetve titkári teendőit látta el. A háborús évek alatt tagja volt a bőripari szakszervezet országos elnökségének is, s nem kis szerepet játszott abban, hogy Debrecenben a bőrösöké volt az egyik legaktívabb szakszervezeti csoport. 1940 februárjában tagja lett az SZDP újjáválasztott, a korábbinnál baloldalibb összetételű vezetőségének. Simon elvtárs Debrecen felszabadulása után nyomban dolgozni kezdett az új, szabad élet megteremtéséért. Tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, a városi igazoló bizottságnak, s hamarosan belépett a Kommunista Pártba. Egyik újjászervezője és vezetője volt a bőripari munkások szakszervezetének. Az elkövetkező években még számos párt- és gazdasági funkciót, töltött be. Nyugdíjba vonulásáig a debreceni Ruházati Kiskereskedelmi Vállalatnál dolgozott vezetői beosztásban. A nyugdíjas évek során is rendszeresen végzett pártmunkát. Alapító tagja volt Debrecenben a munkásőrségnek, évekig volt titkára az MSZMP Belváros II., majd a csapókerti alapszervezetnek. Mozgalmi munkája elismeréséül több magas kitüntetést kapott, köztük a Szocialista Hazáért Érdemrendet, a Partizán Emlékérmet és a Tanácsköztársasági Emlékérmet. Simon János temetése február 18-án 14.00 órakor lesz a Köztemető I. sz. ravatalozójából. MSZMP Debrecen Városi Bizottsága Fáznak a betegek A gyermekgyógyászaton éppen pár percnyi szünet van, nincs benn egyetlen kis beteg sem. Dr. Gárdos Ernő gyermekgyógyász a hőmérőre mutat: — Tizenhat fok van. De már tíz óra elmúlt, s látja, villanymelegítővel is fűtünk. Reggel fél nyolckor, amikor megkezdtük a rendelést még hidegebb volt. (Az asszisztens már mondja is a pontos reggeli hőfokot: 13.) Az elmúlt hét péntekjén, amikor úgy hallottam, nem jött be a fűtő, aki a kazánokat begyújtja, mert megbetegedett, még sokkal hidegebb volt. A rendes, megfelelő hőmérséklet régen volt „vendégünk”. S furcsa módon ezt a gyermekrendelést még ráadásul az épület legészakibb sarkán helyezték el. Hogy mit csinálunk? Nem engedjük kinn a vetkőztetőben levenni a gyerekekről a kabátokat, csak idebenn, ahol valamivel mégis enyhébb a levegő, s itt is csak annyira kérjük levetkőztetni a gyerekeket, amennyire a vizsgálatokhoz szükséges. De bizony így sok a probléma, hiszen háromhetes beteg csecsemőt is hoznak ide a nagyon meleg házgyári lakásokból, meg hideg vonatokon összefagyott tüdőgyulladás gyanús kisgyermekeket is faluról. A debreceni I. számú rendelőintézet — közismert nevén nagy SZTK —, gyakorta dermesztő, de soha sem meleg levegőjéről értesültünk telefonon. Az SZTK egyik osztályának dolgozói hívtak fel, mert már úgy érezték, nem bírják a hetek óta tartó hideget, s hiába dolgoznak kabátokba, plédekbe burkolózva, szinte már valamenynyiüknek dagadt a torka, hasít a dereka, fáj a veséje. Amíg hozzájuk, meg a gyermekgyógyászatra mentem, láttam, hogy a folyosókon várakozó betegek is fázósan húzzák össze magukon a kabátokat, sálakat, mert majdnem olyan hideg van, mint kinn a szabad ég alatt. Miért ez az áldatlan állapot? S milyen változás várható és mikor? — E nehéz kérdéseket már Balogh Gyulához, a gazdasági igazgatóhoz intéztem. — Sajnos nem sok jót tudok mondani. Jelenleg az a helyzet, hogy a mi régi kazánjaink — az I. és a II. számú rendelőintézetben is — csak lengyel szénnel fűlének megfelelően. Azonban lengyel szenet már tavaly is igen nehezen kaptunk, az idén meg csak protekcióval sikerült néha-néha száz-kétszáz mázsát szerezni, ami ha a két intézetet vesszük, négy-öt napra elég. A TÜZÉP-en azt mondják, lengyel szén már nem jön, vagy csak igen ritkán. A dorogi szén — amit kaptunk — pedig olyan poros, hogy a kazánok nemhogy fűtenének vele, de még a tűzüket is kioltja ha rálapátolják. Közben aztán egyéb bajok is akadnak. Azon a múlt hét pénteki napon például az egyik fűtőnk szabad lett volna, de a másik megbetegedett, s így Hajdú Sámsonba kellett kirohanni, hogy jöjjön be a szabadnapos fűtő. Tehát még az a kevés meleg, ami többnyire megvan, az sem volt. Amíg a távfűtést bevezetik ide — a tervek szerint az év szeptemberében — semmit nem tudunk változtatni. Meleg csak akkor lesz, ha megkönyörül rajtunk a TÜZÉP, s ad a kazánjainknak megfelelő barna szenet. Aztán, hogy az amúgy is kormos kép még sötétebb legyen — mert a hazai szénnel fűtött kazánok kéményei úgy ontják a füstöt, hogy a kerületi hivatal már kénytelen volt figyelmeztetni az intézetet, legkésőbb jövő év szeptember 30-ig tűrik csak el a füstöt okádó kémények létét — a gazdasági vezető újabb súlyos gondjukról is szólt. A tervek szerint távfűtés lesz az I. számú rendelőintézetben. A kivitelező már meglenne. De egy probléma van: ki fizesse? Ugyanis a fizetés a megyei tanácsra tartozna, de a tanács csak kezelője az intézetnek, mert annak épülete tulajdonképpen a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság tulajdona. Hasonló tulajdonjogi probléma van a II. számú rendelőintézetnél is. S amíg a tulajdonjog nincs tisztázva, félő, hogy a fűtés bevezetésére, illetve annak megrendelésére és költségei vállalására sem a tulajdonos, sem a kezelő nem lesz hajlandó. Nem tudom mennyit számít itt a tulajdonjog, hogy miért nem adja át az épületet a tanácsnak a SZOT, vagy miért számít a tanácsnak olyan sokat, hogy tulajdonosa vagy kezelője annak az épületnek, amely az ország egyik legnagyobb városának és környező községeinek betegellátására hivatott? De azt tudom, hogy ugyancsak súlyos dolog lenne, ha emiatt a vitás kérdés miatt nem kötnék meg időben — a kikötőt április 2-i határidőre — a kivitelezővel a szerződést a távfűtés megépítésére, s a jövő évben hasonló vagy még rosszabb helyzet lenne egy egészségvédelemre és gyógyításra, valamint a dolgozó emberek ügyeinek intézésére szolgáló intézményben. S az sem lehet vitás, hogy mindent el kell követni azért , ha kell a TÜZÉP-et felettese által felszólítani rá —, hogy amíg a tél búcsút nem vesz, megfelelő szenet kapjanak a rendelőintézetek, ahová gyógyításért és nem újabb betegség „megszerzéséért” járnak az emberek. Juhász Judit !