Hajdú-Bihari Napló, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-21 / 68. szám

Tehetséges fiatalok BESZÁMOLÓ A SÚLYEMELŐKNÉL A megyei súlyemelő-szak­­zövetség is megtartotta évi leszámológyűlését. A megbe­­zélésen megjelent Ligeti Mi­­hály, a megyei sporthivatal vezetője. Székely László, a megyei szakszövetség elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd a szövetség főtitkára, Vass Sándor ismertette az el­­nökség beszámolóját az el­­múlt évben végzett munkáról, az elért eredményekről. A megyei súlyemelő szak­szövetség elnöksége megtar­totta üléseit és ezeken a sportág fejlesztése érdekében megfelelő határozatokat hoz­tak. Gondot fordítottak a ver­senynaptárban rögzített küz­delmek lebonyolítására — az elmúlt évben a megyei szak­szövetség 14 versenyt rende­zett. A következőkben a bi­zottságok tevékenységéről volt szó. Az edzőbizottság edzéster­vet dolgozott ki, melyet el­juttattak a szakosztályokhoz. A versenybírói bizottság al­kalomszerűen tevékenykedett, fontos feladata a bírák kép­zése, továbbképzése. A fe­gyelmi bizottság — szeren­csére — nem tevékenykedett, ugyanis fegyelemsértés hiá­nyában erre nem volt szük­ség. A szakosztályok tevékeny­ségéről: jó nevelőmunka folyt, de nem mindenütt volt kifogástalan a szakmai mun­ka. A megyében nyolc súly­emelő-szakosztály működik, azonban a versenyzők létszá­ma lehetne nagyobb is. Az el­múlt évben elsősorban a fia­talabb korosztálybeliek értek el jó eredményeket, összesen 53 versenyző teljesített külön­böző fokozatú szintered­ményt. A serdülőknél négyen arany, négyen ezüst, húszan pedig bronz fokozatú szint­eredményt értek el. Az ifjú­ságiaknál négyen arany, ha­tan ezüst, kilencen bronz fo­kozatú minősítési szintet tel­jesítettek. Gyengébb volt a felnőttek eredménye, ugyanis csak hárman értek el II. és ugyancsak hárman III. osztá­lyú szinteredményt. Nem volt hiány megyei csúcsokban. A serdülők 30, az ifjúságiak 53, a felnőttek hét új megyei re­kordot állítottak fel. Egy ér­dekesség: az ifjúságiaknál a könnyűsúlyban mind a szakí­tásban és lökésben, mind az összetettben jobb a megyei csúcs, mint a felnőtteknél. Az országos bajnokságon a serdülők egy második és két harmadik helyezést szereztek, jól szerepeltek csapataink az országos ifjúsági és felnőtt bajnokságon. Fontos feladata mind a szö­vetségnek, mind a szakosz­tályoknak a sportág tömege­sítése, új szakosztályok meg­alakítása. Ilyen tekintetben fokozottan segíteni kell a D. Sportiskola szakosztályának tevékenységét. A beszámoló elhangzása után az elnökség súlyemelőt ábrázoló díszes plakettel ju­talmazta meg a szövetség el­nökét, Székely Lászlót 75. születésnapja alkalmából. Székely László több mint egy emberöltőn keresztül serény­kedett mind a birkózás, mind a súlyemelés fejlesztéséért. A beszámolóhoz Ligeti Mi­hály, Balogh Zsigmond, Sza­bó Elentér, Zsuga Imre, Dóró Antal, Marján Péter, Behalik Ferenc, Földi József és Dudás János szólt hozzá. A felszóla­lók hangoztatták, hogy a szakszövetség jó munkát vég­zett és a szakosztályok továb­bi segítségével még eredmé­nyesebbé tehető e sportág. Javult a bíráskodás színvona­la, népszerűsíteni szükséges a súlyemelést már az általános iskolások körében is — mond­ták. A téglásiak pedig arról panaszkodtak, hogy igen rossz körülmények közt folytatják edzéseiket. A szakmai munka fejlesztése érdekében szüksé­ges az edzők továbbképzése, újabb edzők beállítása a szakosztályoknál. A hozzászólásokra Sass Sándor főtitkár válaszolt, majd Székely László, a szak­­szövetség elnöke mondott zár­szót. ­Sporthírek A legjobb négy között a KEK- ben. A hétközi labdarúgó ku­paforduló eredményeként a Fe­rencváros mellett a Dinamo Ki­­jev, a Crvena Zvezda és a hol­land Eindhoven várja a sorso­lást. Medikus Kupa Pécsett. A deb­receni orvostanhallgatók küldött­sége — a labdarúgók, kosárlab­dázók, röplabdások és kézilab­dázók — csütörtökön utazott el a március 21—23. közötti verse­nyekre. Labdarúgó Közép-Európa Ku­pá– Fiorentina—Bp. Honvéd 0—0. A csoportban a Bp. Honvéd áll az élen. Rijeka—Tatabánya 3—1 (1—1). A hátralevő Innsbruck- Rijeka mérkőzés eredményétől függetlenül az osztrákok már bejutottak a döntőbe. Nem változtat a FIDE. A Nem­zetközi Sakkszövetség rendkí­vüli kongresszusán elhatározták, hogy nem teljesítik Fischer kö­vetelését, így a párosmérkőzé­sen az lesz a világbajnok, aki először éri el a tizedik győzel­met. A debreceni járásban folyó labdarúgó Felszabadulási Kupá­ban a következő eredmények születtek az elmúlt fordulóban: Mikepércs—Vámospércs 0—0 (tizenegyes rúgások után: 5—4), Tiszacsege—Hajdúhadház 0—0 (tizenegyes rúgások után: 5—4), Fülöp—Ebes 2—0, Csehszlovákia—Szovjetunió 4:2 (0:1, 1:1, 3:0). Az Izvesztyija Ku­páért Prágában lejátszott jég­korongmérkőzésen a vendég­látók 14 000 néző előtt biztos győ­zelmet arattak. Franciaországi meghívást ka­pott Borsod megye ifjúsági lab­darúgó válogatottja. A borsodi fiatalok a március 24—31. között Bastiában (Korzika) rendezendő tornán képviselik a magyar lab­darúgást. Március 24-én és 25-én tartják a felvételi vizsgákat a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium szep­temberben ismét induló testneve­lés tagozatos osztályába. A tan­terv szerint az első két évben heti hat testnevelési órájuk van a tagozatos osztályba járó diá­koknak. A Bajnokcsapatok Európa Ku­pájának mezőnyében is már csak négy labdarúgó-együttes re­ménykedhet a végső győzelem­ben. Az elődöntőbe a Barcelona, a Leeds United, a francia St. Etienne és a védő Bayern Mün­chen jutott. A FIN Kupáért rendeznek ko­sárlabdatornát Debrecenben, négy-négy leány és fiú csapat részvételével. Ma, pénteken dél­előtt 10 órától a Vegyipari Szak­­középiskola tornatermében az első fordulót játsszák: Kossuth— Vegyipari (leány), Tóth Árpád— Kossuth (fiú), Bethlen—Csoko­nai (leány), Vegyipari—Sandler (fiú). Huszonkilenc bajnoki arany­érem talál gazdára a Sportuszo­dában, az országos fedettpá­lyás bajnokságon. A négynapos versenysorozatot vasárnap feje­zik be. A püspökladányi Vura Terézia átlövéses gólja a Csokonai ellen (Fotó: Kapitány) A Bethlen nyerte a FIN-tornát A forradalmi ifjúsági na­pok keretében rendezték meg Debrecenben a női kézilab­da Bethlen Kupa küzdel­meit. A tornán a megyei kö­zépfokú iskolai kupa négyes döntőjének résztvevői mér­kőztek, kieséses rendszerben. Eredmények: Hajdúböször­ményi Bocskai István Gim­názium—Csokonai Vitéz Mi­hály Gimnázium 10:6 (5:2). Bethlen Gábor Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközép­iskola-Püspökladányi Ka­racs Ferenc Gimnázium 17:6 (8:1). A 3. helyért: Karacs— Csokonai 15:6 (8:1). Az első helyért: Bethlen— Bocskai 9:8 (6:4). A torna végeredménye: 1. Bethlen, 2. H. Bocskai, 3. Karacs, 4. Csokonai. Az ün­nepélyes eredményhirdetés alkalmával a díjakat Újhe­lyi Istvánná, a Bethlen szak­­középiskola igazgatónője ad­ta át. Németi Gyula emlékverseny A világbajnok Hegedűs Csaba a 82 kg-ban indul A volt olimpiás, többszörös magyar birkózóbajnok, Németi Gyula emlékére kötöttfogású országos versenyt rendez a DVSC Debrecenben. A versenyre szombaton délután 2 órától, majd vasárnap reggel 9 órától kerül sor a Vágóhíd utcai sportcsarnokban. A küzdelmeken az I—IV. osztályú minősítéssel rendelkezők vehetnek részt. A várhatóan nagy számú résztvevőre tekintet­tel két szőnyegen bonyolítják le a versenyt. A nevezési határ­időig 13 sportegyesület 97 birkózóját jelölte. A legnépesebb a Bp. Honvéd, 17 versenyzővel, a DVTK 11, a Szondi SE, a Ganz-MÁVAG és az Újpesti Dózsa tíz-tíz birkózóját nevezte az emlékversenyre. A Vasas hét birkózóval képviselteti magát, köztük van a világbajnok Hegedűs Csaba, aki a 82 kg-os súly­csoportban lép szőnyegre. Az első három helyezettet éremdíjazásban részesítik, a súly­csoportok győztesei tiszteletdíjat is kapnak. A legtöbb pontot elérő egyesület pedig egy évig védője lesz a Németi Gyula emlékverseny örökös vándordíjának. Tollaslabdázók a KISZ Kupáért Tollaslabdában kiírták a KISZ Kupa küzdelmeit. Előbb a járási, városi döntő­ket bonyolították le, majd a legjobb csapatok részvételé­vel a megyei döntőre került sor. A megyei döntőt Debre­cenben, az Ybl Miklós Mű­szaki Főiskola tornatermé­ben rendezték meg. A verse­nyen az alábbi eredmények születtek. Nők: 1. Debrecen I., 2. Debreceni járás, 3. Debrecen II., 4. Berettyóújfalui járás.­­ Férfiak: 1. Debrecen, 2. Debreceni járás, 3. Hajdúbö­szörmény, 4. Hajdúnánás. A győztes női csapat, a Centrum Áruház dolgozói (balról): Er­dős Judit, Fórián Ka­talin és Harangi Ildi­kó (Fotó: Szlovák) DVSC-Hajdú Vasas 3:1 Balmazújváros—Velence 4:1 A DVSC NB II-es labda­rúgó-csapata hétközben ed­zőmérkőzést játszott Téglá­son, a Hajdú Vasas együtte­sével. A DVSC-ben ismét szerepelt a sérüléséből fel­épült Vachter és a Blagoev­­grádból hazaérkezett Bodo­­nyi is. A debreceniek 3:1 (1:0) arányban győztek. A DVSC-nél az még az újság, hogy Mezei László újabb be­jelentéssel élt, mely szerint továbbra is a DVSC színei­ben kíván játszani. A labdarúgó Szabad Föld Kupa elődöntőjének vissza­vágóját Velencén játszotta a Balmazújvárosi Lenin TSE és 4:1 (0:0) arányban győ­zött. A Balmazújváros Sza­bó — Juhász, Lupó, Úri, Végh, Ferenczi, Sutyok, Do­bi (Hegedűs), Monori (Jónás), Urbán, Oláh összeállításban szerepelt. A kemény, sport­szerű keretek közt lezajlott mérkőzésen az újvárosiak góljait Oláh 2, Jónás és He­gedűs szerezték. A Balmazúj­város az előző mérkőzésen 3:1-re nyert, így bejutott a Szabad Föld Kupa országos döntőjébe. KOSÁRLABDA Megkezdődött a bajnoki versenysorozat a kosárlabda NB II-ben. Az első forduló debreceni mérlege: egy győzelem , egy vereség. A DASE a vasutas sportcsarnokban fogadta a Szarvasi Fő­iskola Spartacus női csapatát. A főiskolás együttesek össze­csapásán a debreceniek bizonyultak jobbnak, s végeredmény­ben 60:47-re győztek. Képünkön Elek Andrea (DASE) kosárra dob. (Fotó: Szlovák) A DVSC tartalékos csapata idegenben mérkőzött a SZEOL kosárlabdázóival. A szegedi lányok biztos, 87:37 (36:24) ará­nyú győzelmet arattak. A DVSC-ből a legtöbb pontot Sörlei (16) szerezte. IMI O­ZI LÁNYOK AZ AKNAMEZŐN. Szovjet film. „Korunk valósága” szoc. brigádvetélkedőhöz ajánlott film. APOLLO du. s/s6, 8. APOL­LO de. a három Ártatlan, cseh­szlovák bűnügyi filmvígjáték. APOLLO de. 7,2. METEOR 7,8. SO. Szinkronizált, jugoszláv film VÍG du. 7,4, 6. METEOR 3, V.6. A MOSTOHAANYA. Színes, szinkronizált szovjet film. VlG de. 7,10, 7,12. HORVÁTH ÁR­PÁD 6. SZINDBAd. Színes, magyar film (18). VlG de. 7,2. KAMASZKOROM LEGSZEBB NYARA. Amerikai film (16). VlG du. 7,9. APOLLO du. 7/14. MAGAS SZŐKE FÉRFI FELE­MÁS CIPŐBEN. Színes, szinkro­nizált francia filmvígjáték. Fel­emelt belyárral! KLINIKA 5. SZENVEDÉLY. Színes svéd film. MŰVÉSZ 7,3, 5, 7,8. HÍRADÓ 7,10 órakor zártkörű előadás. 7112, 7,6 7,8 órakor: A HARAG NAPJA. Rendezte: Várkonyi Zoltán. Szereplők: Bessenyei Ferenc, Tőkés Anna, Tímár József. 7,2-kor: CSILLAGOSOK, KA­TONÁK. Magyar film (16). Ren­dezte: Jancsó Miklós. 7,4. 7,5 órakor RENDEZŐI PORTRÉ: Mata János: Magyar­­országi vadászatok: Majdnem az utolsó vacsora, A madár, Kuko­­ri és Kotkoda, A szabály, az szabály. Kakasviadal. VÍG-MESEMOZI 7,4, 6 HÁ­ROM MOGYORÓ HAMUPIPŐ­KÉNEK. Színes, szinkronizált csehszlovák—NDK mesefilm. METEOR-MESEMOZI 3, V.M­ALADDIN ÉS A CSODALÁMPA. Színes, szinkronizált francia rajzfilm. SZIBIM KIL Ma 6-kor Vihar, Déryné ifj. bérlet. Szombaton 7-kor Lakmi, Udvarhelyi KISZ-bérlet. Vasár­nap 10-kor Árulás, 125. Ip. Tan. Intézet bérlete, 7-kor Gül baba, bérletszünet. ELŐADÁSOK A HUNGÁRIA KAMARASZÍNHÁZBAN Ma 4-kor Forradalmi ifjúsági napok. Szombaton 7-kor Az idő vasfoga, Szerdahelyi bérlet 1. Vasárnap 7-kor Az idő vasfoga, Egressy bérlet 2. TV BUDAPEST, 1. műsor 9.58 Műsorismertetés: 10.00 A lottó 12. heti számsorsolása. 10.25 Pesti tavaszok. 11.55—13.05 Roma kalandjai. 16.23 Műsorismertetés. 16.25 Hírek. 16.30 Virágok és em­berek. Szovjet rövidfilm. 17.00 „Így él az emlékezetben”. For­radalmi ifjúsági napok. 18.00 Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. 18.30 Öt perc me­teorológia. 18.35 A pillnitzi kas­tély. 19.00 A színek mesterei. 19.10 Reklámműsor. 19.15 Esti me­se. 19.25 Idősebbek is elkezdhe­tik ... Tv-torna. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. Kb. 20.35 Ke­­resztút. Tévéjáték. 21.20 Tavasz van ... 21.55 Gép indul.. Szo­­csi. 22.20 Tv-híradó, 3. BUDAPEST. 2. műsor 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Vá­rosok, művek. (NSZK-filmsoro­­zat.) 20.35 Zenei figyelő. (A tv zenei újságja.) 21.25 Tv-híradó, 2. 21.45 Reklámműsor. 21.50—23.25 A művészbejáró. (Francia film.) A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.30 Műsorismertetés — Hírek — Lapszemle — Új felvételeink­ből. (Közben: Bélyeggyűjtők öt­perce.) 18.00—19.00 Észak-tiszán­túli krónika — Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. (Tudó­sítónk jelenti.) — Hortobágyi nó­ták — Jó hétvégét! Kulturális és sportprogram-ajánlat a Zene mindenki kedvére. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallas Imre — Szerkesztőség: 4024 Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12-140, nyomdai ügyelet 14-193 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. — Telefon: 13­ 925 — Felelős kiadó: Biri András — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hóra 20 forint — Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — Index 25 027 — Alföldi Nyomda Debrecen — Felelős vezető: Benkő István

Next