Hajdú-Bihari Napló, 1975. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

Nyár elején Kábán Szövetkezet, amely minden évben nagyszerű eredményeket ér el Amikor beszálltunk a terepjáró autóba és elindultunk a határba, azt gondoltam, no ennek is elég lesz megbirkózni a sáros, vizes, hepehupás utakkal. Egy héttel ezelőtt — a sok esőtől — még csillogott a víz a földeken, nem egy helyen szabályos kis tavak keletkeztek. A terepjáró fel sem veszi az öt ember súlyát. A nagy esőzésekre is csak az itt-ott foltokban kipusztult növények emlékeztetnek. A dűlőutak kőkemények, szárazak — és ami meglepő — olyan simák, akár a beton. A nagy munkák — az aratás — idejére még arra is volt erejük, hogy ezeket a földutakat, amelyek összevissza erezik a szövetkezet földjeit, rendbe hozzák. Bent az irodában Bíró István elnöktől és Nemes László termelési főmérnöktől és dr. Jenei Sándor jogtanácsostól már az indulás előtt sokat megtudtunk a kábai Vörös Csillag Termelőszövetkezet ez évi munkájáról, a reményekről. Ez a cikk úgy is elkészülhetett volna, ki sem mozdulunk az irodából. A szövetkezet vezetői is azt tartják azonban, megint más hallani és megint más látni, így nagy egyetértéssel találkozott az a javaslatuk: vágjunk neki a határnak, néhány órát ott is töltsünk el. Az első út a gépműhelyhez vezetett. Nem véletlenül, két oka is volt ennek. Már bent az irodában szó volt arról, hogy ebben az évben a tagok a szövetkezetben közel egymillió forint értékű társadalmi munkát végeznek, és ennek egyik lelkes szervezője, mozgatója Sári Béla. Javasolták tehát: őt keressük meg, vele beszéljünk, ha bővebbet akarunk tudni. Keressük. Az egyik gépes azt mondja: nemrégen látta bemenni a faluba. A másik már azt állítja: itt kell lennie valahol. Aztán valóban elő is kerül. Hogyan is van ez a társadalmi munka? — Nem olyan nagy dolog — szerénykedik. Amikor nagyobb esőzések vannak alig tudunk a gépekkel a sárban megmozdulni. Ez adta az első gondolatot: legalább itt a műhely környékét — közös összefogásai — le kellene betonozni. A szerkezet vezetői azt mondották a javaslatra: sódert, cementet és a munka irányításához egy szakembert tudnak biztosítani. Mi meg azt mondottuk: a többit bízzák csak ánk. Vagyunk itt vagy ötvenen és az egész betonozást úgy elvégezzükársadalmi munkában, hogy azt szinte senki sem veszi észre. No de már az út épül? — Evés közben jön meg az étvágy — mondja derűsen. Mikor már nagyjából kész voltunk a műhely körüli betonozással, rájöttünk: már száz méteren — a nádudvari úzig — szintén le kellene betonozni, az utat megcsinálni. Ha nem, akkor megint csak kínlódhatunk a sárban, a vízben. — Közösen, társadalmi munkában ezt az utat is elkészítjük mi műhelyesek, szerelők. Két-két ember minden nap felváltva lebetonoz 36 lapmétert. Nem is kell már neki olyan hosszú idő, s kész leszünk az úttal. — Hát ennyi az egész történet. Valóban ennyi. Csak azt nem mondotta el Sári Béla, hogy a naponta sorra kerülő két-két társadalmi munkás már délutánonként nézegeti a sódert: elég lesz-e másnapra. A legtöbbször már hajnali négy órakor hozzálátnak a betonozáshoz s a reggeli órákra már készen vannak porciójukkal. Széjjelnézünk a gépműhely udvarán. Két sorban ott van felsorakozva a tizennégy kombájn. Az egyik előtt éppen tart az utolsó eligazítás. Minden gépnek „gazdája van”, s ott vannak a segédek is. Az emberek és a gépek egyformán készen állnak. Kezdődik az aratás — azóta már meg is kezdődött — s ez az utolsó ilyen jellegű közös találkozás. Utána két-három hétig biztosan nem tudnak összegyűlni. Nem is szeretnének. Az már akkor azt jelentené: rossz az idő, kényszerpihenőt kell tartani. Asztalos János szerelő azt mondja: nem lesz könnyű aratás. A sok eső, viharos szelek alaposan megcsavargatták, földre fektették a gabonát. Kombájnosnak kell lenni annak, aki most szépen, jól és gyorsan is tud dolgozni. Asztalos János tavaly száz vagon gabonát „dörzsölt” le gépével. Ez évben mennyi lesz a teljesítménye — nem tudja. Az elmúlt évben a száz vagonos teljesítmény előkelő helyet biztosított neki, első lett a tsz-ben. Most a többiektől is függ, hagyják-e, hogy Asztalos János újból elvigye a pálmát. Nem úgy néz ki! Már egy jó órája járjuk kábái Vörös Csillag Tsz határát. Hol egy búza, hol egy kukorica, hol egy cukorrépa táblánál állunk meg. Gépkocsiból is sokat lehet látni, de az az igazi, ha kiszáll az ember, begyalogol egy kicsit a táblákba, s úgy nézeget. Igazán így lehet látni, mi is van. Nagyon szép az egész határ. Búzából hét fajta foglalja el az 1400 hektárnyi területet. Szovjet jugoszláv, olasz fajták. Nemes László mutat egy táblát s azt mondja: — Ha közbe nem jön valami, akkor itt 70 mázsás termésnek kell lenni hektáronként. Bíró István elnök soha nem szerette a nagy szavakat s eddig mindig csak akkor nyilatkozott, ha már biztos volt dolgában. Most azt mondja mégis: ilyen értéket nem érlelt még a kábai határ. Ahogyan most minden növény kinéz... S itt abba is hagyja. Mert ki tudja még mi lesz. Az újságíró már előzőleg megtudta : az elmúlt évben 53 mázsa búzát, 70 mázsa szemes kukoricát és több mint 800 mázsa répát termeltek a kábai Vörös Csillag Tsz-ben hektáronként. Márpedig, ha az elnök azt mondja, hogy ilyen gazdag termést még nem ígért a határ, akkor... Ne jósoljunk mi sem. De hogy a cukorrépába már benne van a 300 mázsa hektáronként, az iránt senkinek nem lehet kétsége. Pedig hol van még az ásás ideje. Betérünk a takarmánygyárba is egy kis szemlélődésre. A gyár vezetője kísér végig, s elmondja: évente több mint 3000 vagon takarmányt állítanak itt elő. Ennek több mint felét a szövetkezet állatállománya fogyasztja el, a többi pedig kell a háztáji jószágállománynak, no meg más gazdaságoknak. Most értem már miért mondotta az elnök kint a határban: nem nagyon örülnének, ha ebben az évben az 1400 hektár tengeri „csak” 70 mázsás terméssel fizetne hektáronként a fáradozásért. Persze jó néhány évvel ezelőtt még a 45—50 mázsás csöves kukorica is nagy örömet okozott. De az akkor volt. Most még a repülőgépet is bevetik ezekben a napokban, hogy nyomelemeket, lombtrágyát juttasson a tengerbe. Legyen jó termés, minél több. S itt a takarmánygyárban hallok egy rövid vallomást Bíró Istvántól. Példának mondja el: igazában ma sem tudják még mi lehet a földekben, azok valóban milyen terméseredmények adására képesek. A példa pedig így szól. Néhány évvel ezelőtt építettek egy nagy raktárt, azzal az elképzeléssel: jó néhány évig biztos nem lesz olyan gond, hova tegyék az új termést. Aztán felhúztak még egy ilyen hatalmas épületet és most... Ha megindul befelé a földekről az új búza, már gondban lesznek: hova tegyék, hol raktározzák. Pedig már az elmúlt évben is úgy volt: a tetőt is feszítette a termés, úgy felpúpozták. Tulajdonképpen nem is a takarmánygyár miatt tértünk mi be ide. Egy tető alatt levő, félig kész épületet szeretnének megmutatni a szövetkezet vezetői. Ebédlő lesz ez, kétszáz ember részére és a hozzátartozó helyiségek. Hogy mi ebben a „mutogatni való”? Az, hogy a szövetkezetben is csak úgy megy a magas szintű termelés, ha az embereknek biztosítva vannak a termelési feltételek mellett a jó közérzetet elősegítő körülmények is. Tehát nemcsak termelnek, hanem van olyan hely is, ahol le tudnak mosdani, ahol kulturáltabban és jól megebédelhetnek. Mert a jövedelem mellett most már bizony ez is igényként vetődik fel. A Vörös Csillag Tsz-ben 2300 ember dolgozik. A régi értelemben vett hagyományos paraszti munkával ma már 200 ember sem foglalkozik. A kapa, a kasza kimegy a „divatból”. Márpedig, ha ez így van, akkor az sem lehet — ilyen az emberek igénye —, hogy tarisznyázzanak, s délben ott üljenek le ebédelni, ahol éppen a harangszó éri őket. A volt gépállomás épületének konyháján most már 600 szövetkezeti tag számára főznek ebédet. Onnan fogják majd a takarmánygyári étkezdébe is kihozni. Most még ,,csak” 600 ebéd készül, de lehet, hogy jövőre már az ezer adag is kevés lesz. Fürdő is több kell és munkaruha is. Jó későbe nyúlt már a délután, de az épülő pulykatelepet még meg kell nézni Kaba-Tetétlen és Báránd határának a csücskében. Mert ez megint csak nagy vállalkozás. Maga a telep — a 12 épülettel — 70 millió forintba kerül. Három épület már teljesen kész, be van telepítve kispulykákkal. A többi épület is tető alatt van már, s mire télre fordul az idő kész lesz az egész telep. S jövőre összesen 250 ezer pulykának kellene innen kikerülni, 30 millióval növelni a termelési értéket. A szövetkezet tehát újabb ágazattal bővül. A most értékesítésre kerülő 100 ezer pecsenyekacsa, 60 ezer liba mellett 250 ezer — 4-5 kilós pulyka — is kikerül innen. *** Visszaérve a szövetkezet irodájába, elővettem a jegyzetfüzetet és megpróbáltam vázlatosan rögzíteni: mit láttam és tapasztaltam 1975 nyarán az aratás előtt, a kiváló eredményeiről ismert kábai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Felírtam azoknak az embereknek a nevét, akikkel útközben beszéltem, a számokat, hogy el ne felejtsem. Az írás közben jutott eszembe, még egy dolgot feltétlenül meg kell kérdeznem . Mennyi ennek az 5000 hektár szántóval rendelkező szövetkezetnek a termelési értéke? — Az elmúlt évben a bruttó termelési értéke a szövetkezetnek 451 millió forint volt. Most — gondolkozik egy kicsit Bíró István elnök — felül kell hogy legyen az 500 millió forinton. Egy hektárra vetítve tehát — számolok — 100 ezer forint. S ez, véleményem szerint mindent kifejez. Valóban kitűnő gazdasági kábái Vörös Csillag Termelőszövetkezet. Rácz Béla 1976-ban befejeződik a Dunamenti Hőerőmű bővítése. Jelenleg az utolsó előtti, 12. turbinát szerelik. A tervek szerint ez év harmadik negyedében már áramot ad a legújabb turbina is *I A pszichológia a „népszerű” tudományok sorába tartozik: a róla szóló könyveket örömmel olvassák, a vele foglalkozó előadásokat szívesen hallgatják rádióban, televízióban, s előadótermekben egyaránt. A népszerűség azonban olykor veszedelmes is lehet. Illúziókat, eltúlzott várakozásokat és reményeket kapcsolhat a heves érdeklődéssel kitüntetett tudományhoz. A hallgató és az olvasó kevéssé mérlegeli, hol is húzódnak a pszichológia mai elméleti és gyakorlati lehetőségének határai. Hellyel-közzel az ismeretterjesztés is hozzájárul ahhoz, hogy némileg pontatlan kép alakuljon ki e tudományról. Szívesen hajlik ugyanis arra, hogy főként a látványos, érdekes és „szórakoztató” elemeket kínálja fel a pszichológia iránt érdeklődőknek: az emberi pszichikum „titokzatos” jelenségeit, a házasélet és párválasztás pszichológiáját, az álomfejtést és a hipnózist, a telepátiát (gondolatátvitelt), s az ehhez hasonló témák sorát. Tévedés ne essék: a pszichológia valóban foglalkozik mindezekkel a kérdésekkel is, de alapos melléfogás lenne, ha úgy szemlélnénk, mint valami leíró — némileg a szépirodalomhoz, vagy a tudományos-fantasztikus művekhez hasonlatos — „olvasmányos” tudományágat. Valahányszor a pszichológia-tudományt emlegetjük, már kutatási irányok és ágazatok szerteágazó csoportját értjük alatta. Még a kevéssé tájékozott olvasó is gyakran hall általános lélektanról, fejlődés- és neveléslélektanról, szociálpszichológiáról, s számos más kutatási irányról. A pszichológia fokozatosan kiterjesztette a figyelmét és tudományos érdeklődését az ember társadalmi tevékenységének minden fontos területére. Így alakultak ki a pszichológia ún. alkalmazott kutatási ágazatai, mint a munka-, klinikai-, vezetés-, gazdasági-, mérnöki lélektan. Amint az emberi gyakorlatnak új irányai és területei születnek, a pszichológia ezeket is birtokába veszi. Kevesen tudják, hogy a nemrégiben még nem is létező kozmikus pszichológia mily fontos szerepet játszott az ember űrrepüléseinek előkészítésében, az űrhajós-csoportok kiválogatásában. A pszichológia sajátos helyzetet foglal el a tudományok sorában. Mindenek előtt, jóllehet e tudomány hagyományosan megőrizte ősi elnevezését (pszichológiai lélektan), ma már minden kutató és gyakorlati pszichológus számára természetes, hogy nem valaminő természetfeletti „lélek” működésmódjait és sajátosságait vizsgálja, hanem az élő szervezet sajátos minőségű, önálló életmegnyilvánulásait. A pszichológus különös helyzete abból ered, hogy a természet- és a társadalomtudományok metszéspontján helyezkedik el. Olyan tudomány, amelynek mind a természettudományok, mind a társadalomtudományok birodalmában számos társ- és rokontudománya van. (Egyfelől az élettan, az anatómia, a biokémia, a biofizika, másfelől a szociológia, a történettudomány, a néprajz, a nyelvészet és számos más társadalomtudomány.) S ez teljességgel érthető is, hiszen a pszichológia valóságunk legbonyolultabb, talán a legtöbb tényező által meghatározott jelenségét óhajtja megérteni: magát a megismerő embert, a megismerő szubjektumot. Hiszen az ember az egyetlen élőlény, amely önmagát tulajdon megismerő tevékenysége tárgyává teszi, vagyis az ember az egyetlen lény, akinek öntudata van. ... A mai magyar pszichológia tudományos előzményeinek kezdeteit közel 75 évvel ezelőttre tehetjük. 1902-ben alakult meg Ranschburg Pál kezdeményezésére az első magyar pszichológiai kjs kutatólaboratórium. Ennek szerves folytatásaként működik ma az MTA Pszichológiai Intézete. Az 50-es és a 60-as évek fordulóján hazánkban — csakúgy, mint a többi szocialista országban — a pszichológia új, nagyszabású fel- lendülése bontakozott ki. Megin-dult a korábban hiányzó pszicho- lógus szakképzés, újjászerveződ- tek a pszichológiai tudományos sajtó és könyvkiadás intézményei, S megalakult a Magyar Pszichológiai Társaság. A pszichológiai ku-tatással és gyakorlati tevékeny-séggel foglalkozók száma ugrás-g szerűen megnőtt. A pszichológus- kutató korábban is ismert alakjai mellett megjelent a gyakorlatban és a kórházakban, az üzemi labo-ratóriumokban, az iskolákban, a nevelési tanácsadókban és gyer- rmek-ideggondozókban, a közvélemény-kutatásban, a pályaválasz- tási intézményekben, a sportcsaatokban, a hadseregben, a bűn-üldözésben és egyebütt — dolgogó gyakorlati pszichológus. Nem volt könnyű a helyzete, s ma sem ^ az. Ennek a nagyszabású fellendüglésnek ugyanis mihamar megmutatkoztak egyes árnyoldalai is. A gazdasági vezetők pl. igen gyakran fontosnak érezték, hogy pszigchológust is foglalkoztassanak, csak éppen nem mindig volt világos képzetük arról, mi is lehet és g mi is legyen a pszichológus feladata. Meglehetősen jellemző, hogy számos üzemben szinte dig vathullámként áramlott végig a g munkaerővándorlás okainak kiigtatása. Sok ipari vezető úgy vélte, hogy ez igazán olyan feladat, amelyet a pszichológusnak kell g megoldania. De vajon mit tehetett a munkaerővándorlás ellen a g pszichológus, amikor a szomszég dos üzemben, vagy a mellék- g üzemágban jóval magasabb volt a g munkások órabére, mint korábbi g munkahelyükön ? A pszichológus egyedül, s a maga eszközeivel sohasem oldhat g meg olyan feladatokat, amelyek- g nek mélyebben ható gazdasági, g társadalmi és politikai okai van- nak, de nélkülözhetetlen adatokat g és támpontokat szolgáltathat mindezek megoldásához. Az iskolában sem lehet „mingyentudó” a pszichológus. Mert g bár hozzájárult pl. a hátrányos g helyzetű tanulók viszonyainak és g esélyeinek javításához, de magag kát az objektív társadalmi küglönbségeket, s azok hatásait nem g áll módjában megváltoztatni. Ehghez nincsenek meg az eszközei és a lehetőségei. Különösképpen fontos, hogy a szélesebb közvélemény és főként g a pszichológusokat alkalmazó g munkahelyek pontosabb és világosabb képzeteket alakítsanak ki g e tudomány mai lehetőségeiről, s g azokról az eszközökről, amelyek g kel a mai — még fiatal és fejlődő- érlelődő — pszichológia rendelkegnék. Ma minden jel szerint az a leggfontosabb, hogy a hazai pszichológia széles körű kifejlődésének bágzisán minden területen erősödjék a szakszerűség és a minőség igéynye, emelkedjék a pszichológia el- méleti színvonala, s ennek nyogmán növekedjék ennek az oly fontos tudománynak a gyakorlati hatékonysága. Erre társadalmi életünk három nagy területén van , különösen szükség: a szó legszégesebb értelmében felfogott neve- ülésügyben, a gyógyításban és az emberi munka feltételeinek, tar- talmasságának és „humanizáltságának” javításában. Tudatában kell ugyanis lennünk: sem az em-g bérről, sem a társadalomról nemig alkothatunk kimerítő és mindenoldalú tudományos képet a pszi- chológia közreműködése nélkül. Más szóval: sem az embert, sem a társadalmat nem alakíthatjuk célgaink szerint, ha a pszichológiai ismereteket mellőzzük. dr. Pataki Ferenc, az MTA Pszichológiai Intézet igazgatóhelyettese A szakszerűség és minőség igénye | A magyar pszichológia harminc éve HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1975. JÚLIUS 1.