Hajdú-Bihari Napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
VEZETŐ SZEREP ÉS POLITIKAI KÉPVISELET A XI. pártkongresszus megerősítette azokat az intézkedéseket, amelyeket az utóbbi években a munkásosztály vezető szerepe érvényesítése érdekében a párt hozott. Kifejtette, hogy vezető szerepe elsősorban politikai vezetést jelent. Ebben a vonatkozásban is érdemes azt a félreértést szétoszlatni, nehogy azt higyye valaki, mintha a munkásosztály vezető szerepe egyet jelentene egyes vezetők irányító szerepével. Erre leszűkíteni a kérdést súlyos politikai hibát követnénk el. Éppen ezért a munkásosztály vezető szerepe helyes értelmezésére ugyanaz vonatkozik, amit Kádár János a XI. pártkongresszuson zárszavában a munkáshatalom helyes értelmezésével kapcsolatban mondott: „ . . ..a munkásosztály hatalmát szó szerint kell értenünk. Ez a hatalom, amely Magyarországon egész népünk életét irányítja, a munkásosztály hatalma! Nem egyes emberek, nem is egyes munkások, hanem az osztály hatalma." S ami a munkásosztály hatalmára érvényes, az érvényes a munkásosztály vezető szerepére is. Itt is az osztály vezető szerepéről, az osztály politikájáról van szó, amit a munkásosztály pártja fogalmaz meg. A munkásosztály vezető szerepének érvényesítése és a vezető szerep szüntelen erősítése alapvető törvényszerűsége a szocialista építésnek. A vezető szerep természetesen feltételezi, hogy a munkásosztály soraiból minél többen legyenek a különböző szintű vezető posztokon, ahol éppen helyzetüknél fogva hatásosan tudják érvényesíteni a munkásosztály politikáját. Ez kétségtelenül nem elsősorban statisztika kérdése. De a munkásosztály súlyának és számarányának megfelelő képviseletre minden poszton éppúgy szükség van, mint ahogy ennek tükröződnie kell a munkásosztály pártja szociális összetételében is. A munkásosztály a felszabadulás óta eltelt három évtized alatt bebizonyította érettségét és alkalmasságát a vezető szerepre. Mindig és minden körülmények között meg tudta mutatni nemcsak a gazdasági építésben követendő feladatokat, de a kulturális és ideológiai tennivalókat is. S ugyanezt bizonyították be a munkásosztály fiai is, akik a különböző tisztségben, posztokon irányították és megvalósították a munkáspolitikát. Különösen így lesz ez a jövőben, hiszen az elmúlt időszakban politikailag tovább erősödött a munkásosztály, képzettsége és öntudata fejlődött, a szocialista építés három évtizede alatt jelentős tapasztalatokra tett szert, még felkészültebb a vezetésre. Noha a szocializmus további építése a munkásosztály fiaival szemben is növeli a szakképzettség, a hozzáértés, a tudás és műveltség követelményét, e követelménynek a munkásosztály meg is tud felelni. De, hogy méginkább megfelelhessen — számos intézkedésével erre irányul a párt általános és káderpolitikája, a közoktatás és közművelődés is. Az elmúlt három évtized során sok olyan nagy feladatot megoldott a munkásosztály és vezető gárdája, amelyhez sokszor az osztályhűségnél és elvi szilárdságnál egyébbel a vezető gárda nem igen rendelkezett. Ma ezek a tulajdonságok továbbra is alapvetőek, de párosulnak a jó szakmai felkészültséggel és az élet- és munkatapasztalattal is. A vezető posztok betöltésénél tehát a számszerűség, a statisztika is fontos, de legalább annyira fontos az is, hogy a munkásosztály politikai vezető szerepe az élet minden területén érvényesüljön. Ezt elsősorban viszont a politika fejezi ki. De a politikát intézmények és személyek, egyének hordozzák és valósítják meg. S ahol nem valósul meg a munkásosztály, a párt politikája, ott csorbát szenved a munkásosztály vezető szerepe is. A munkásosztály vezető szerepének ma egyik leglényegesebb területe a szocialista építőmunka. A gazdaságpolitikát a XI. pártkongresszus hosszabb időszakra meghatározta, a konkrét gazdasági teendőket a Központi Bizottság és a kormány határozataiból, döntéseiből ismerjük. Mégis, hány és hány területe van gazdasági életünknek, ahol nincs kellő törekvés e célkitűzések megvalósítására. Sőt, amikor időnként egyegy kommunista gazdasági vezetőt egy párttestület beszámoltat a végzett munkáról, sokkal gyakoribb a kifogások emlegetése, a mellébeszélés, mint a tényszerű, őszinte helyzetfeltárás, vagy az önkritika. Pedig mennyire meg lennének sértve ezek az elvtársak, ha azt mondaná nekik az illetékes párttestület: te nem képviseled megfelelően a párt, a munkásosztály politikáját. Hasonló a helyzet az élet más területén, a kulturális, vagy ideológiai életben is. Ez utóbbi területen még a polgári világ maradványa is bőven jelentkezik, holott a munkásosztály politikája és érdeke azt kívánná, hogy kizárólag a szocialista értékek érvényesüljenek. Ez ma, éppen társadalmunk átmeneti jellegéből fakadóan, nem lenne azonban reális célkitűzés. Noha nem szocialista, de rendszerünkkel szemben nyíltan nem ellenséges, a béke ügyének nem ártó értékes alkotásoknak is teret adunk, ez egyben azt követelné mindenkitől, hogy „A szocialista vonások további erősítése érdekében elvszerű vitákkal, következetes marxista kritikai értékeléssel, az alkotóműhelyek, a szerkesztőségek ideológiai és politikai felelősségének érvényesítésével még határozottabban támogassuk a szocialista eszmeiségű, közéleti elkötelezettségű irodalmat és művészetet” — amint ezt a XI. pártkongresszus határozata mondja. S ez szó szerint harci felhívás, hiszen sokszor folyóiratainkban, egyes tárlatokon, de még pártorgánumokban is — találkozunk, a tömegek számára semmit nem mondó — hiszen nemcsak az egyszerű tömegek, de még a műveltebb rétegek számára is érthetetlen — úgynevezett alkotásokkal, a nyugati dekandens irányzatok utánzásával. Ilyen esetekben is nyugodtan kijelenthetjük: az adott helyen csorbát szenvedett — vagy még nem érvényesül — a munkásosztály kulturális érdeke. Végül a harmadik nagy területe életünknek, ahol következetesen küzdenünk kell a munkásosztály vezető szerepéért, s ez az ideológiai élet. Az ideológiai életben a vezető szerep elsősorban a marxizmus—leninizmus hegemóniájában jelenik meg. A XI. pártkongresszus abban a vonatkozásban is magasabbra emelte a mércét, hogy az ideológiai és társadalomtudományi kutatóhelyeken, a társadalomtudomány egész területén nem elég ma már a marxizmus-leninizmus vezető szerepének érvényesítése, itt határozottan megkövetelhető, hogy kizárólag csak ennek az egyetlen tudományos világnézetnek lehessen működési lehetősége. S szintén ideológiai jelenség a szocialista tudat és életforma terjesztése és gazdagítása. Ebben példát mutatnak a munkásosztály legöntudatosabb csapatai , a szocialista brigádok, amelyek nemcsak zászlójukra írták a hármas jelszót: szocialista módon dolgozni, élni és művelődni — de egyre inkább meg is valósítják. Ezt az életformát népszerűsíteni, a kispolgári, polgári érzéssel, individualizmussal szembesíteni mindennapos kötelességünk, így egész társadalmunkat mind jobban áthatja a szocialista brigádok új életformája és gondolkodása. A munkásosztály politikáját képviselni azonban azt is jelenti, hogy meg kell tudni valósítanunk, valóra kell váltanunk ezt a politikát. Már céloztunk arra, hogy ott valósul meg a munkásosztály, a párt vezetői szerepe, ahol megvalósul politikája. A párt politikáját megvalósítani elsősorban azt jelenti, hogy ismerjük ezt a politikát, ismerjük meg minél alaposabban a párt határozatait, s legyünk készek arra, hogy saját tehetségünkkel és akaratunkkal e törekvést szolgáljuk. Régi igazság, hogy akit nem követnek az nem is vezet. A munkásosztály is csak úgy töltheti be vezető szerepét, ha az egész osztály, s a többi dolgozó osztályok — rétegek is — az egész nép — nemcsak elismerik ezt a vezető szerepet, de követik és megvalósítják ezt a politikát. Mindenekelőtt tehát arra van szükség, hogy a minél szélesebb dolgozó tömegek megismerjék és megértsék politikánkat, megismerjék és megértsék a XI. pártkongresszus határozatait. Ez még jórészt előttünk álló, nem is rövid távra szóló feladat, de kétségtelen, hogy megvalósítható tennivaló. A szocializmus minden hívétől elvárható, hogy küzdjön a munkásosztály politikájának megvalósításáért. De a kommunistáknak ez kötelességük. Jobban kell az élet minden területén hangoznia a kommunista szónak, hogy ne legyen terepe — vagy minél jobban visszaszoruljon — a munkásosztály érdekeitől, gondolkodásától és magatartásától idegen nézet és gyakorlat. Rácz Lajos Törődnek a fiatalokkal A moszkvai 1-es számú golyóscsapágygyár személyzeti osztályának vezetője, Ivan Rjabkov elmondotta, hogy a fiatalok nehezen illeszkednek be a munkáskollektívába, hiszen sokuk számára ez jelenti a felnőtt élet első szakaszát. Hogyan igyekeznek megelőzni a gyárban a munkaerő vándorlását? Beszéljenek a tények! Két évvel ezelőtt 129 fiatal munkás lépett ki a gyárból, tavaly 68. Ez sem kis szám, de az előzőhöz képest feltétlenül haladást jelent, s ebben nagy szerepe van a Komszomolnak. A munkásfelvétel a moszkvai 1-es számú golyóscsapágygyárban is a személyzeti osztály feladata. A kezdő munkásnak az első időben azonban segítségre, támogatásra van szüksége. Beilleszkedésüket megkönnyíti a komszomolisták kezdeményezésére szervezett társadalmi személyzeti osztály. A gyárba felvett fiatalok először ennek képviselőivel találkoznak, tőlük tájékozódnak arról, milyen szakmát tanulhatnak a gyárban, milyenek a munkafeltételek, a körülmények, milyen szakmai előmeneteli lehetőségek nyílnak előttük. A tapasztalatok szerint e kötetlen, baráti hangulatú beszélgetésekre szívesen emlékeznek a kezdők. Hiszen a gyáriak saját tapasztalataikat osztják meg velük a munkáséletről. Ez a személyes törődés kétségtelenül jólesik a belépőknek. A kezdők egy-egy tapasztalt munkás védnöksége alá kerülnek, aki nemcsak szakmai ismereteit osztja meg velük, hanem segít leküzdeni az első időkben természetes elfogultságot, figyelemmel kíséri a fiatal tanulmányi eredményeit, bevonja a közösség ügyeibe. Ideális körülmények között a kiváló munkások közül kikerülő védnök az először munkába lépő fiatal példaképévé válik. Mindenkinek adódik az életében probléma: beteg valaki a hozzátartozói közül, nehezen megy a tanulás az iskolában, vagy a főiskolán, hiszen az ifjúmunkások nagy többsége esti vagy levelező tagozaton tanul tovább. A társadalmi káderosztály mindezt figyelembe veszi, és igyekszik időben segíteni. Akár úgy, hogy a gyár vezetőihez, vagy a szakszervezethez fordul, akár úgy, hogy tanácsot ad a fiataloknak. Ez a figyelmes gondoskodás segíti a munkaerő-stabilizálást. Az ifjúsági társadalmi káderosztály azonban nemcsak a gyárban tevékenykedik. Tagjai rendszeresen felkeresik az iskolákat, hogy a végzősöknek megkönnyítsék a pályaválasztást. A gyári komszomolisták nemcsak maguk beszélnek munkájukról, hanem találkozókat szerveznek a törzsgárdatagokkal, bemutatják az iskolásoknak a gyárat, annak művelődési házában havonta rendszeresen tudományos-technikai napokat tartanak. Mindez hozzájárul a későbbi munkások megtartásához. A statisztika szerint az általános iskolából a gyárba került fiatalok közül két éve még 17 lépett ki, tavaly pedig már csak 4. Az iskolákból sokkal többen jelentkeznek a gyári szakmunkásképzőbe, idén pedig már túljelentkezés is volt. Olga Csercseszova Magyar vezetők távirata szovjet államférfiakhoz L. I. Brezsnyev elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, N. V. Podgornij elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, A. N. Koszigin elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének. MOSZKVA Kedves Elvtársak! A japán militarizmus fölött aratott győzelem 30. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, az egész magyar nép tisztelettel emlékezek a nagy szovjet népnek az ázsiai népek szabadságáért, a távol-keleti béke helyreállításáért vívott dicsőséges harcára. Meghajtjuk a kegyelet zászlaját a hősök emléke előtt, akik életüket áldozták a japán militarizmus leveréséért folytatott harcban. A japán militarizmus szétzúzásában a szovjet hadsereg együtt harcolt a fasizmus elleni koalícióban részt vevő szövetségesekkel, vállvetve küzdött a mongol hadsereggel, a koreai partizánokkal, a kínai népi felszabadító hadsereg alakulataival. A szovjet hadsereg győzelme a japán Kvantung-hadsereg fölött döntő mértékben járult hozzá a militarista Japán vereségéhez. E győzelem kedvező feltételeket teremtett a szocialista forradalom kibontakozásához Kínában, Koreában és Vietnamban, jelentősen hozzájárult az ázsiai népek nemzeti felszabadító mozgalmának sikereihez. A Szovjetunió kormánya az elmúlt három évtizedben mindent megtett a béke és a biztonság megszilárdításáért az ázsiai térségben is. Pártunk és kormányunk teljes mértékben egyetért és támogatja a szovjet népnek az ázsiai kollektív biztonsági rendszer létrehozására irányuló erőfeszítéseit. Meggyőződésünk, hogy az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram nemcsak Európában, hanem Ázsiában is valóra válik, s jól szolgálja a népek szabadságát, fejlődését és nemzeti fölemelkedését. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magyar dolgozók, valamint magunk nevében kívánunk önöknek és a szovjet népnek további sikereket a kommunizmus építéséért, a békéért és a biztonságért, a nemzetközi enyhülés tartóssá tételéért vívott harcukban. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. 1945. augusztus 20-án reggel a második szovjet távolkeleti front csapatai felszabadították a madzsuriai Harbin városát. A város lakóinak ezrei köszöntötték a szovjet katonákat. HARMINC ÉVE A MISSOURIN Színhely: Tokiói-öböl. Idő: 1945. szeptember 2. Nem véletlen így egymás mellett ez a két kurta, színlapokra emlékeztető mondat — szinte színházi rendezőre vallott, ahogy most harminc esztendeje megrendezték a kilenc „vendég” fogadását a Missouri csatahajón. Azok ott kilencen, akik lassú léptekkel ballagtak fel a hajóhídon, vagy szmokingban, cilinderrel a fejükön lépdeltek, vagy halványzöld háborús egyenruhát viseltek „tábori” rangjelzésekkel. Shigemitsu japán külügyminiszter ment elöl, ő vezette a Japán kapitulációját aláíró hivatalos küldöttséget. Aki fogadta, egy meg-megránduló arcú, sötét szemüveges tábornok, MacArthur. Csak intett, a japánok állva maradtak, úgy hallgatták néhány mondatos kemény beszédét. Aztán a külügyminiszter írta alá a már előre bőrbe kötött fegyverszüneti egyezmény két példányát, utána pedig Umezu tábornok következett, aki a japán hadsereg és Hirohito császár nevében parafálta a kapitulációt. Aztán a győztesek írták alá, MacArthur tábornok, Gyerevjanko szovjet vezérezredes, Csang Kaj-sek tábornok és mások. Manapság amerikai történészek, nyugati lapok szeretik azt a beállítást megismételni, hogy „az atombomba tétette le a fegyvert a japánokkal”. Kétségtelenül közrejátszott az atombomba okozta katonai, politikai, társadalmi sokk is, de ezt minden katona megérti, és aki valaha foglalkozott a háborúk történetével, igazolhatja : érintetlen, jól felszerelt hadseregek megsemmisítése nélkül aligha kerülhetett volna sor szeptember 2-án a japán kapitulációra. A szovjet hadsereg augusztus 9-én hajnalban indult meg a japánok ellen, egységei rendkívül gyorsan átkeltek a Hszingan-hegységen, majd a középmandzsúriai Síkságon a japánok egyik legnagyobb és legerősebb hadseregének, a Kvantung-hadseregnek a hátába kerültek. Egymillió japán katona állt Mandzsúria földjén, jól képzett, harcedzett tisztikarral és viszonylag jó felszereléssel, tüzérséggel, harckocsikkal, repülőgépekkel. A japán kormány és a legfelsőbb haditanács üléseinek a jegyzőkönyvei, a híres „császári konferencia" résztvevőinek visszaemlékezései szerint akkor döntöttek a fegyverszünet elfogadása mellett, amikor augusztus 13-án megkapta a japán vezérkar a hírt, hogy a mandzsúriai haderőt a szovjet hadsereg bekerítette és már csak napok kérdése a megsemmisülés. Másnap Svájcon és Svédországon keresztül közölték az antifasiszta koalíció hatalmaival, hogy Japán feltétel nélkül megadja magát. Véget ért a második világháború. G. M. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1975. SZEPTEMBER 2.