Hajdú-Bihari Napló, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-01 / 284. szám

­ A szokásos évi gyakorlati terme­lőmunkára ezúttal egy cukorka- és csokoládégyárba mentek a tanulók. Kissé felizgatott kedéllyel és sok­sok kérdéssel tértek vissza. Tetszett nekik az üzem tisztasága, a sok új, korszerű gép, de nem tetszett sok minden más. Egyebek között a sok ésszerűtlenség, amelyet a technoló­giai szervezésben tapasztaltak. Az egyik osztály tanulói kizárólag az­zal foglalkoztak, hogy a praliné­szemeket megszámolták és lemérle­gelve dobozba rakták. Azt kérdez­ték: ha oly sok és drága gép dolgo­zik egy ilyen édességgyárban, ak­kor miért nem állítanak be gépeket a végtermék osztályozására, csoma­golására és mérlegelésére. Miért kell a gyárban egy elmaradt mű­hely színvonalához illő, sok-sok munkaerőt kívánó tevékenységet folytatni? A tanár nehéz helyzet­ben volt. Hogy magyarázza meg azt, amit aligha lehet valóban megma­gyarázni? A dolgozó ember, aki nem iskolai kirándulásokon, hanem mindenna­pi munkája közben szerzi tapasz­talatait, maga is gyakran tesz fel kérdéseket magának, amikor egyik oldalon hallja, látja és sokszor szenvedi a munkaerőhiány követ­kezményeit, a másik oldalon viszont azt tapasztalja, hogy izomerőre bíz­zák azt, amit ésszel jobban, gyor­sabban, termelékenyebben és mun­kaerőt nem pazarolva kellene és le­hetne megoldani. S nem ritka az olyan példa sem, hogy a nagy ér­tékű termelőberendezések hatékony kihasználását akadályozza a csatla­kozó, kiegészítő műveleteket végző gépek hiánya. Azt természetesen, különösebb közgazdasági képzettség nélkül is meg lehet érteni, hogy az emberi munkának, vagyis az élőmunkának gépekkel való helyettesítése csak akkor lehetséges és célszerű, ha a helyettesítés egyúttal a gazdaságos­ságot, a hatékonyságot is növeli, ha a kihasználás folyamatos volta biz­tosított. De azt is látjuk, hogy a be nem fejezett gépesítés, a korszerű technológiai sor indokolatlan meg­szakadása még nagyobb feszültséget képes előidézni, mert valamely pon­ton a munkaerő ésszerűtlen és pa­zarló felhasználásához vezet. Ha egy magas termelékenységű szállítószalag végén nincs rakodó­gép akkor több munkaerő kell a kiszolgáláshoz, mintha nem is lenne szállítószalag. Ha egy konzervgyár­ban a korszerű technológiai láncból csak egyetlen láncszem is oda nem illő, torlódást képes előidézni az egész gyár munkájában. Ha egy szállítási rendszer fejlettebb, mint a raktározási rendszer, a legtelje­sebb zűrzavart kelti a készárurak­tárban. Ha egy kereskedelmi háló­zat áruszállítási technológiája elma­rad a hálózat áruforgalmától, egy egész­­városban képes krónikussá tenni az áruhiányt. És bizony a munkaerő-felhasználás célszerűtlen szervezésének sok másféle példái mellett, nagy számban találkozunk az előbb említett esetekkel. S nem van abban, hogy terven felül több milliónyi sertés került meghizla­­lásra. Szép eredmény az, hogy az 1970. évi egy főre jutó húster­melés 101 kilóról 1975-ben már 140 kilóra emelkedett! A kétségtelenül számottevő si­kerek mellett egyes fontos ellá­is kell mindig költséges gépek be­állítására gondolni. Ez annál is inkább megjegyzendő, mert az iparági rekonstrukciók so­rán tetemes beruházásokat fordíta­nak a komplex fejlesztésekre, hogy azonos szintre hozzák az alaptevé­kenységet és a kiszolgálás technoló­giáját. A könnyűipar például az ösz­­szes beruházásainak 6-7 százalékát szánja ilyen célra. A gyapjúipar­ban az idén igénybe vett hitelek 9-10 százalékát e terület fejleszté­sével hasznosítják. Az egész textil- és textilruházati iparban — ahol a munkaerőgondok is legnagyobbak — csupán az anyagmozgatás korsze­rűsítésére 900 millió forintot szán­nak az ötödik ötéves tervben. A közlekedésben öt esztendő alatt kereken tízszeresére nőtt a gépesí­tett mozgatást lehetővé tevő konté­neres áruszállítás. (Igaz, hogy ez még mindig csak elenyésző töredé­két teszi az évente szállítandó mint­egy 130 millió tonnányi árumennyi­ségnek.) De ezek a milliók és milliók nem hozhatják meg a kívánt hatást, ha nem válik mindenütt általánossá az a szellem, mely magasabb rangra emeli az élőmunkát, s nem törek­szik annak a legésszerűbb felhasz­nálására a termelő és kiszolgáló munka valamennyi fázisában. Vég­ső fokon itt legalább oly mérték­ben a gondolkodásmód függvénye a változás, mint a technikai korsze­rűsítésé. Iparunk elmaradott szer­kezete nemcsak technikai és tech­nológiai elmaradást jelentett, ha­nem az élőmunka igénytelen szer­vezésében és felhasználásában is kifejeződött. Nyilvánvaló, hogy ilyen értelemben új értékrendre és vele együtt új beidegződésekre van szükség, s ennek talán még mindig a kezdetén vagyunk csak. Hiszen mindez már nem csupán szervezési intézetek és munkaügyi osztályok, nem is csupán technológiai fejlesz­tési csoportok feladata. Általános igénnyé kell válniuk és minden szinten. R. L. TÖBBET ERŐVEL? ! ■ ÉV VÉGE ELŐTT Még egy hónap, s aztán elbúcsúzunk ettől az évtől is. Az üzemeknél, vállalatoknál elkezdődik az 1976-os esztendő eredményeinek és gondjainak számbavétele, a tanulságok és tapasztalatok összegezése. Az elkövetkezendő napokban több gyárat, üzemet, vállalatot, mezőgazdasági termelőszövetkezetet kere­sünk fel, s kérünk választ egy kérdésre: hogyan sike­rült az ötödik ötéves terv első évének célkitűzéseit teljesíteni. Az év tizenegy hónapjának munkájáról a legfontosabb mutatók bizonyára a legtöbb helyen a vállalatok vezetőinek rendelkezésére állnak. S ezek a mutatók már következtetések levonását engedik, de egyben ráirányítják a figyelmet arra is, hogy a hátra­levő egy hónapban mit lehet és kell még tenni a sike­resebb gazdálkodás érdekében. Ez év első felének eltelte után a megyei pártbizott­ság — erről közlemény jelent meg a Napló hasábjain — áttekintette a megye gazdálkodó egységeinek tevé­kenységét, munkáját. A megállapítás az volt: ha na­gyon sok gonddal küszködve is, de a vállalatok leg­többje teljesíteni tudja az előirányzott terveket, célki­tűzéseket. Az elmúlt esztendőhöz képest emelkedett a termelékenység, a műszaki színvonal, nőtt a munka hatékonysága és a gazdaságosan értékesíthető termék­­szerkezetekben is bizonyos javulás következett be. Sikerült előrelépni — ha nem is minden esetben a kí­vánt mértékben — az üzem- és munkaszervezésben, az ésszerű és takarékosabb gazdálkodásban. Nagyon nehéz esztendőt tud maga mögött a népgaz­daság. S ez valóban így van. Hiszen évről évre növelni kell a termelést. S az 1976-os esztendő pedig sok te­kintetben megint más, megint nehezebb volt, mint a megelőző. Most nemcsak arra gondolok, hogy a nép­gazdaságnak — a cserearányok romlása következté­ben — a szükséges nyersanyagokért sokkal több ter­méket kellett és kell exportálni. De komoly gondok jelentkeznek és jelentkeztek a munkaerőhelyzetben. A termelés további növelésének tehát most már csak egyetlenegy járható útja lett: a műszaki színvonal emelése, a szervezettség fokozása, a minden téren meglevő tartalékok jobb kihasználása. Minden vállalattal, üzemmel szemben nagyon nagy követel­ményként lépett fel: gazdaságosan, korszerűen, haté­konyan kell dolgozni, termelni. Ki tagadná: ebben az évben különösen sok gond­dal, bajjal küszködtek a vállalatok vezetői, az üzemek kollektívái. Sok esetben a már szinte évek óta jelent­kező gondok miatt fájt a fejük. Nem érkeztek kellő időben és ütemben az anyagok, ez vagy az a partner nem tartotta be a­ szerződésben vállalt kötelezettségét, vagy éppen a kedvezőtlen időjárás — lásd például a konzervgyár zöldség- és gyümölcsellátását — okozott gondokat. S ha már a kedvezőtlen időjárásnál tartunk, ejt­sünk erről is néhány mondatot. A megye gazdasági arculatában még ma is jelentős súlya van a mező­­gazdasági termelésnek. S hogy most már a földeken befejeződött a vetési, a betakarítási munka, nyugodtan ki lehet jelenteni: a mezőgazdasági nagyüzemek tör­ténetében kevés ilyen aszályos esztendő volt még. S hogy néhány növényféleségből mégsem akkora a kiesés, mint amilyenre gondolni lehetett, az az utóbbi években bevonult korszerű technikának és nem utolsó­sorban a nagyon szorgalmas és lelkiismeretes munká­nak az eredménye. Vannak értékelések, amelyek szerint a magyar me­zőgazdaság jelenleg a 12. helyet foglalja el Európában. Lehet. Azt a hozamnövekedést azonban, amelyet az az elmúlt években a magyar mezőgazdaság elért pél­dául a búzából, kukoricából, a sertés- és a baromfi­­ágazat fejlesztésében mindenképpen dicséretes és egyben példázza is: lehet még mit tenni. A hozamnö­vekedés ugyanis mindig ott és abban az ágazatban volt a legnagyobb, ahol az iparszerű termelés a leg­jobban tért hódított. Pedig itt is mennyi és mennyi még a lehetőségünk. Többek között a termőföldeknek a kihasználásában, azoknak a jobb megismerésében. A napokban hallottam egy példát. Magyarországon az utóbbi években mintegy 17—19 milliárd forint ér­tékű kukoricát termeltünk egy-egy esztendőben. Ter­melési értékre nézve tehát annyit adott a kukorica, mint az összes szén, olaj, gáz és bauxit együttvéve, tehát ezeknek együttes értékével vetekszik. S mégis nagyon sok esetben nem adjuk meg a kukoricának azt a súlyt és rangot, mint ami megilletné. Pedig nem­csak nagyon fontos takarmányalap, hanem a közvetlen élelmezésben is egyre nélkülözhetetlenebb. Olajat, cukrot, keményítőt és felsorolni is hosszadalmas len­ne, hogy mi minden nagyon fontos anyagot lehet még belőle nyerni. Az év hátralevő egy hónapja alatt természetesen a tervek teljesítése, illetve túlteljesítése érdekében még sok mindent lehet és kell is tenni. Egy a lényeg: az üzemek vezetői — tisztelet a kivételnek — egy kicsit gyakrabban lapozzanak bele ezekbe a tervekbe. Ter­mészetesen az még jobb lenne, ha a kitűzött feladatok legfontosabb mutatóit — akár üzemről, akár népgaz­daságról van szó — kívülről ismernék. Van olyan ta­pasztalat ugyanis: a szabályozókat állandóan figyelem­mel kísérik, azzal mindig naprakészek. A tervet vi­szont ... A szabályozók pedig csak szolgálói a terv­nek, s ha a szabályozó változik, az azért történik, hogy a terv jobb és maradéktalanabb teljesítésére ösztö­nözzön. Nemcsak a szabályozókat kell tehát naponta tanulmányozni, hanem a terveket is. _ Az elkövetkezendő napokban és hetekben, amikor egy-egy vállalat, üzem éves munkájáról számot adunk, nyilvánvalóan csak a legfontosabb dolgokat tudjuk kiemelni. Annak idején a termelési tanácskozásokon a vezetők nyilvánvalóan sokkal alaposabban és rész­letesebben elemzik majd az ez évi munkát. Nemcsak arról beszélnek majd, hogy milyenek voltak az 1976-os esztendő eredményei, hanem arról is, hol lehetett vol­na többet tenni, jobban dolgozni. Ez az év sok gonddal jár — ezt el kell ismerni. De az már most látszik, hogy a következő esztendő sem lesz könnyű, sok tekintetben még jobb és hatékonyabb munkavégzést igényel. A jövő év tervszámai még nem ismertek, miből lehet tehát akkor ezt a következ­tetést levonni? Egyszerűen az ötödik ötéves terv elő­irányzataiból. Az ötödik ötéves terv célkitűzéseit — s azt hiszem ez az egyenes beszéd — teljesíteni kell. Az első esztendőben néhány területen nem úgy sike­rült az indulás — ebben jelentős szerepet játszottak az objektív tényezők is —, mint ahogyan vártuk, szeret­tük volna. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy egy esztendőben és néhány területen nem teljes egészében teljesült célkitűzéseket az egész ötéves tervben „vé­gighordozzuk”. A fejlődésnek mindenütt és minden vonatkozásban gyorsabbnak kell lennie, mint ebben az évben volt. Megvannak ennek elérésére a lehetősé­gek? Egy mondattal is lehet válaszolni: igen, meg­vannak. Az üzem- és munkaszervezésben, az ésszerű, takarékos gazdálkodásban, a meglevő kapacitások ki­használásában minden üzemben van még lehetőség. A mezőgazdaság is úgy alapozott most: ha egy kicsit is kedvező lesz az időjárás, akkor jelentősen lehet emelni a hozamokat. Ezt az évet tehát egy hónap múlva lezárjuk. Voltak gondok és ezt senki sem tagadja, titkolja. De azt is nagyon sokan látják és bizonyíthatják: a mostani eredményeknél még jobbat is el lehet és el is kell ér­ni már az elkövetkezendő évben. A feltételek erre adottak, csak élni kell mindazokkal a lehetőségekkel, amelyek még most sincsenek teljesen kihasználva. R. B. I A TSZ-KONGRESSZUSRA KÉSZÜLVE A sikerek alapja . Mindenkor fontos feladatának tekintette az MSZMP, hogy a me­zőgazdasági szövetkezetek szer­vesen beilleszkedjenek a népgaz­daságba és tervszerűen járulja­nak hozzá a szocializmus építé­séhez. Mindig vallottuk, hogy a tsz nem csupán gazdasági egység, ha­nem emberi közösség is és nem­csak a terméshozamok növekedé­se fontos, hanem az emberek élet- és munkakörülményeinek a javulása, művelődése, politikai fejlődése is. Új paraszti élet alakult ki a tsz-ekben, sőt azt is megállapít­hatjuk, hogy a közös gazdaságok új­ körülményei között a régi ér­telemben vett paraszt kifejezés használata szinte már teljesen indokolatlan. Az utóbbi években kezdett nagyobb teret hódítani a tudományos és technikai forra­dalom is a magyar mezőgazda­ságban. Ez a folyamat tart ma is. A szövetkezetek nagyüzemi ke­retei — jelenleg 3370 hektár az átlagterület — módot adnak a korszerű gépek, vegyszerek, ter­melési eljárások hatékony alkal­mazására. Nincs szükség tehát újabb egyesülésekre. Újra bizton­ságosabban termelhetnek a tsz­­ek, és ismét gondolhatnak a cél­szerű beruházásokra. A tsz-eken belül kialakult munkamegosztás lehetővé és szükségessé tette az emberek spe­cializálódását, azt, hogy az egyes munkakörökhöz szükséges szak­ismereteket jól megtanulják. A gépek, a korszerű berendezések megkönnyítették és termeléke­nyebbé tették a munkát. Jellem­ző, hogy ma már a tsz-ek terme­lési költségeik 60 százalékát ipa­ri eredetű anyagokra, eszközökre fordítják. Tért hódítanak a ter­melési rendszerek a tsz-ekben, egyre inkább iparszerűvé válik a termelés. Sok összetevője van annak, hogy a közös gazdaságok a IV. ötéves terv idején a mezőgazda­­sági termelés együttes 17 száza­lékos fejlődési ütemét meghalad­va — változatlan áron számítva — 23 százalékkal növelték a ter­melésüket. összességében, a ko­rábbiaknál sikeresebben, terv­szerűbben teljesítették feladatai­kat. Közismertek a búza- és a kuko­ricatermesztésben elért nagy hozamok. Ez tette lehetővé, hogy a kenyérgabona-behozatal feles­­l­­egessé vált, sőt a tervidőszak második felében jelentős export­ra is lehetőség nyílt. A közös gazdaságoknak is jelentős részük táji cikkek termelésében — mint a tej, a friss zöldség, a cukorrépa, a dohány , a mezőgazdaság el­maradt a kitűzött céloktól. Elma­radt a többi között azért, mert a termelés közgazdasági feltételei nem ösztönöztek kellően erre. Nem számíthattak a tsz-ek ele­gendő kézi munkaerőre sem. Egyes növények termelésének a gépesítése viszont nem fejlődött kielégítően. Sőt: több zöldség- és gyümölcsféle termelésének a gépesítése továbbra is megoldás­ra vár. A szövetkezetek — törvényes lehetőségeikkel élve — a IV. öt­éves terv idején 40 százalékkal növelték az úgynevezett kiegé­szítő tevékenységüket. Szolgál­tatásaikkal különféle lakossági szükségleteket elégítettek ki, munkaalkalmat teremtettek tag­jaiknak és a helybeli lakosoknak. Fokozták az ipari bedolgozást és bizonyos közszükségleti cikkek előállítását. A tények azt mutatják, hogy a szövetkezetek rugalmasan gazdál­kodtak, igyekeztek kihasználni a helyi adottságokat, lehetőségeket és gondoltak a jövőre is. Felhasz­nálható jövedelmük — minden eddiginél nagyobb részét — több mint 25 százalékát fordították fej­lesztésre, oszthatatlan vagyonuk gyarapítására. A termelésfejlesz­tést segítő állami támogatással és hitelekkel 1971—1975-ig több­­mint 53 milliárd forint értékű beru­házást valósítottak meg. Felépí­tettek a többi között 210 szakosí­tott sertéstelepet és 313 szakosí­tott szarvasmarhatelepet. Ezek megépítése, berendezése közben — megfelelő körültekintés és kel­lő tapasztalatok hiányában tá­madtak nehézségek, történtek hi­bák. Emiatt a telepek egy része sok gondot okozott. Megfelelően éltek a szövetke­zetek a törvényben biztosított működési és gazdálkodási önálló­ságukkal. Az elért eredményeket azonban elsősorban a párt be­vált agrárpolitikája alapozta meg, mely összekapcsolta a szö­vetkezeti parasztság érdekeit, tö­rekvéseit a terv főbb termelés­­politikai célkitűzéseivel, biztosí­totta a megfelelő ösztönző köz­­gazdasági feltételeket, a szüksé­ges gépeket, eszközöket, anyago­kat a tsz-tagok szorgos munká­jához. Az V. ötéves terv az eddiginél nehezebb feladatokat ró a tsz-ek­­re. Az évi 3,2—3,4 százalékos együttes mezőgazdasági termelés­­növekedést csak úgy lehet elérni, ha a közös gazdaságok évente 5—6 százalékkal többet termel­nek. Nyilvánvaló, hogy e célt csak az erőforrások minél haté­konyabb hasznosításával érhetik el. T. B. Következik: Korszerű munka — jobb élet HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1916. DECEMBER 1.0

Next