Hajdú-Bihari Napló, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-01 / 284. szám
A szokásos évi gyakorlati termelőmunkára ezúttal egy cukorka- és csokoládégyárba mentek a tanulók. Kissé felizgatott kedéllyel és soksok kérdéssel tértek vissza. Tetszett nekik az üzem tisztasága, a sok új, korszerű gép, de nem tetszett sok minden más. Egyebek között a sok ésszerűtlenség, amelyet a technológiai szervezésben tapasztaltak. Az egyik osztály tanulói kizárólag azzal foglalkoztak, hogy a pralinészemeket megszámolták és lemérlegelve dobozba rakták. Azt kérdezték: ha oly sok és drága gép dolgozik egy ilyen édességgyárban, akkor miért nem állítanak be gépeket a végtermék osztályozására, csomagolására és mérlegelésére. Miért kell a gyárban egy elmaradt műhely színvonalához illő, sok-sok munkaerőt kívánó tevékenységet folytatni? A tanár nehéz helyzetben volt. Hogy magyarázza meg azt, amit aligha lehet valóban megmagyarázni? A dolgozó ember, aki nem iskolai kirándulásokon, hanem mindennapi munkája közben szerzi tapasztalatait, maga is gyakran tesz fel kérdéseket magának, amikor egyik oldalon hallja, látja és sokszor szenvedi a munkaerőhiány következményeit, a másik oldalon viszont azt tapasztalja, hogy izomerőre bízzák azt, amit ésszel jobban, gyorsabban, termelékenyebben és munkaerőt nem pazarolva kellene és lehetne megoldani. S nem ritka az olyan példa sem, hogy a nagy értékű termelőberendezések hatékony kihasználását akadályozza a csatlakozó, kiegészítő műveleteket végző gépek hiánya. Azt természetesen, különösebb közgazdasági képzettség nélkül is meg lehet érteni, hogy az emberi munkának, vagyis az élőmunkának gépekkel való helyettesítése csak akkor lehetséges és célszerű, ha a helyettesítés egyúttal a gazdaságosságot, a hatékonyságot is növeli, ha a kihasználás folyamatos volta biztosított. De azt is látjuk, hogy a be nem fejezett gépesítés, a korszerű technológiai sor indokolatlan megszakadása még nagyobb feszültséget képes előidézni, mert valamely ponton a munkaerő ésszerűtlen és pazarló felhasználásához vezet. Ha egy magas termelékenységű szállítószalag végén nincs rakodógép akkor több munkaerő kell a kiszolgáláshoz, mintha nem is lenne szállítószalag. Ha egy konzervgyárban a korszerű technológiai láncból csak egyetlen láncszem is oda nem illő, torlódást képes előidézni az egész gyár munkájában. Ha egy szállítási rendszer fejlettebb, mint a raktározási rendszer, a legteljesebb zűrzavart kelti a készáruraktárban. Ha egy kereskedelmi hálózat áruszállítási technológiája elmarad a hálózat áruforgalmától, egy egészvárosban képes krónikussá tenni az áruhiányt. És bizony a munkaerő-felhasználás célszerűtlen szervezésének sok másféle példái mellett, nagy számban találkozunk az előbb említett esetekkel. S nem van abban, hogy terven felül több milliónyi sertés került meghizlalásra. Szép eredmény az, hogy az 1970. évi egy főre jutó hústermelés 101 kilóról 1975-ben már 140 kilóra emelkedett! A kétségtelenül számottevő sikerek mellett egyes fontos elláis kell mindig költséges gépek beállítására gondolni. Ez annál is inkább megjegyzendő, mert az iparági rekonstrukciók során tetemes beruházásokat fordítanak a komplex fejlesztésekre, hogy azonos szintre hozzák az alaptevékenységet és a kiszolgálás technológiáját. A könnyűipar például az öszszes beruházásainak 6-7 százalékát szánja ilyen célra. A gyapjúiparban az idén igénybe vett hitelek 9-10 százalékát e terület fejlesztésével hasznosítják. Az egész textil- és textilruházati iparban — ahol a munkaerőgondok is legnagyobbak — csupán az anyagmozgatás korszerűsítésére 900 millió forintot szánnak az ötödik ötéves tervben. A közlekedésben öt esztendő alatt kereken tízszeresére nőtt a gépesített mozgatást lehetővé tevő konténeres áruszállítás. (Igaz, hogy ez még mindig csak elenyésző töredékét teszi az évente szállítandó mintegy 130 millió tonnányi árumennyiségnek.) De ezek a milliók és milliók nem hozhatják meg a kívánt hatást, ha nem válik mindenütt általánossá az a szellem, mely magasabb rangra emeli az élőmunkát, s nem törekszik annak a legésszerűbb felhasználására a termelő és kiszolgáló munka valamennyi fázisában. Végső fokon itt legalább oly mértékben a gondolkodásmód függvénye a változás, mint a technikai korszerűsítésé. Iparunk elmaradott szerkezete nemcsak technikai és technológiai elmaradást jelentett, hanem az élőmunka igénytelen szervezésében és felhasználásában is kifejeződött. Nyilvánvaló, hogy ilyen értelemben új értékrendre és vele együtt új beidegződésekre van szükség, s ennek talán még mindig a kezdetén vagyunk csak. Hiszen mindez már nem csupán szervezési intézetek és munkaügyi osztályok, nem is csupán technológiai fejlesztési csoportok feladata. Általános igénnyé kell válniuk és minden szinten. R. L. TÖBBET ERŐVEL? ! ■ ÉV VÉGE ELŐTT Még egy hónap, s aztán elbúcsúzunk ettől az évtől is. Az üzemeknél, vállalatoknál elkezdődik az 1976-os esztendő eredményeinek és gondjainak számbavétele, a tanulságok és tapasztalatok összegezése. Az elkövetkezendő napokban több gyárat, üzemet, vállalatot, mezőgazdasági termelőszövetkezetet keresünk fel, s kérünk választ egy kérdésre: hogyan sikerült az ötödik ötéves terv első évének célkitűzéseit teljesíteni. Az év tizenegy hónapjának munkájáról a legfontosabb mutatók bizonyára a legtöbb helyen a vállalatok vezetőinek rendelkezésére állnak. S ezek a mutatók már következtetések levonását engedik, de egyben ráirányítják a figyelmet arra is, hogy a hátralevő egy hónapban mit lehet és kell még tenni a sikeresebb gazdálkodás érdekében. Ez év első felének eltelte után a megyei pártbizottság — erről közlemény jelent meg a Napló hasábjain — áttekintette a megye gazdálkodó egységeinek tevékenységét, munkáját. A megállapítás az volt: ha nagyon sok gonddal küszködve is, de a vállalatok legtöbbje teljesíteni tudja az előirányzott terveket, célkitűzéseket. Az elmúlt esztendőhöz képest emelkedett a termelékenység, a műszaki színvonal, nőtt a munka hatékonysága és a gazdaságosan értékesíthető termékszerkezetekben is bizonyos javulás következett be. Sikerült előrelépni — ha nem is minden esetben a kívánt mértékben — az üzem- és munkaszervezésben, az ésszerű és takarékosabb gazdálkodásban. Nagyon nehéz esztendőt tud maga mögött a népgazdaság. S ez valóban így van. Hiszen évről évre növelni kell a termelést. S az 1976-os esztendő pedig sok tekintetben megint más, megint nehezebb volt, mint a megelőző. Most nemcsak arra gondolok, hogy a népgazdaságnak — a cserearányok romlása következtében — a szükséges nyersanyagokért sokkal több terméket kellett és kell exportálni. De komoly gondok jelentkeznek és jelentkeztek a munkaerőhelyzetben. A termelés további növelésének tehát most már csak egyetlenegy járható útja lett: a műszaki színvonal emelése, a szervezettség fokozása, a minden téren meglevő tartalékok jobb kihasználása. Minden vállalattal, üzemmel szemben nagyon nagy követelményként lépett fel: gazdaságosan, korszerűen, hatékonyan kell dolgozni, termelni. Ki tagadná: ebben az évben különösen sok gonddal, bajjal küszködtek a vállalatok vezetői, az üzemek kollektívái. Sok esetben a már szinte évek óta jelentkező gondok miatt fájt a fejük. Nem érkeztek kellő időben és ütemben az anyagok, ez vagy az a partner nem tartotta be a szerződésben vállalt kötelezettségét, vagy éppen a kedvezőtlen időjárás — lásd például a konzervgyár zöldség- és gyümölcsellátását — okozott gondokat. S ha már a kedvezőtlen időjárásnál tartunk, ejtsünk erről is néhány mondatot. A megye gazdasági arculatában még ma is jelentős súlya van a mezőgazdasági termelésnek. S hogy most már a földeken befejeződött a vetési, a betakarítási munka, nyugodtan ki lehet jelenteni: a mezőgazdasági nagyüzemek történetében kevés ilyen aszályos esztendő volt még. S hogy néhány növényféleségből mégsem akkora a kiesés, mint amilyenre gondolni lehetett, az az utóbbi években bevonult korszerű technikának és nem utolsósorban a nagyon szorgalmas és lelkiismeretes munkának az eredménye. Vannak értékelések, amelyek szerint a magyar mezőgazdaság jelenleg a 12. helyet foglalja el Európában. Lehet. Azt a hozamnövekedést azonban, amelyet az az elmúlt években a magyar mezőgazdaság elért például a búzából, kukoricából, a sertés- és a baromfiágazat fejlesztésében mindenképpen dicséretes és egyben példázza is: lehet még mit tenni. A hozamnövekedés ugyanis mindig ott és abban az ágazatban volt a legnagyobb, ahol az iparszerű termelés a legjobban tért hódított. Pedig itt is mennyi és mennyi még a lehetőségünk. Többek között a termőföldeknek a kihasználásában, azoknak a jobb megismerésében. A napokban hallottam egy példát. Magyarországon az utóbbi években mintegy 17—19 milliárd forint értékű kukoricát termeltünk egy-egy esztendőben. Termelési értékre nézve tehát annyit adott a kukorica, mint az összes szén, olaj, gáz és bauxit együttvéve, tehát ezeknek együttes értékével vetekszik. S mégis nagyon sok esetben nem adjuk meg a kukoricának azt a súlyt és rangot, mint ami megilletné. Pedig nemcsak nagyon fontos takarmányalap, hanem a közvetlen élelmezésben is egyre nélkülözhetetlenebb. Olajat, cukrot, keményítőt és felsorolni is hosszadalmas lenne, hogy mi minden nagyon fontos anyagot lehet még belőle nyerni. Az év hátralevő egy hónapja alatt természetesen a tervek teljesítése, illetve túlteljesítése érdekében még sok mindent lehet és kell is tenni. Egy a lényeg: az üzemek vezetői — tisztelet a kivételnek — egy kicsit gyakrabban lapozzanak bele ezekbe a tervekbe. Természetesen az még jobb lenne, ha a kitűzött feladatok legfontosabb mutatóit — akár üzemről, akár népgazdaságról van szó — kívülről ismernék. Van olyan tapasztalat ugyanis: a szabályozókat állandóan figyelemmel kísérik, azzal mindig naprakészek. A tervet viszont ... A szabályozók pedig csak szolgálói a tervnek, s ha a szabályozó változik, az azért történik, hogy a terv jobb és maradéktalanabb teljesítésére ösztönözzön. Nemcsak a szabályozókat kell tehát naponta tanulmányozni, hanem a terveket is. _ Az elkövetkezendő napokban és hetekben, amikor egy-egy vállalat, üzem éves munkájáról számot adunk, nyilvánvalóan csak a legfontosabb dolgokat tudjuk kiemelni. Annak idején a termelési tanácskozásokon a vezetők nyilvánvalóan sokkal alaposabban és részletesebben elemzik majd az ez évi munkát. Nemcsak arról beszélnek majd, hogy milyenek voltak az 1976-os esztendő eredményei, hanem arról is, hol lehetett volna többet tenni, jobban dolgozni. Ez az év sok gonddal jár — ezt el kell ismerni. De az már most látszik, hogy a következő esztendő sem lesz könnyű, sok tekintetben még jobb és hatékonyabb munkavégzést igényel. A jövő év tervszámai még nem ismertek, miből lehet tehát akkor ezt a következtetést levonni? Egyszerűen az ötödik ötéves terv előirányzataiból. Az ötödik ötéves terv célkitűzéseit — s azt hiszem ez az egyenes beszéd — teljesíteni kell. Az első esztendőben néhány területen nem úgy sikerült az indulás — ebben jelentős szerepet játszottak az objektív tényezők is —, mint ahogyan vártuk, szerettük volna. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy egy esztendőben és néhány területen nem teljes egészében teljesült célkitűzéseket az egész ötéves tervben „végighordozzuk”. A fejlődésnek mindenütt és minden vonatkozásban gyorsabbnak kell lennie, mint ebben az évben volt. Megvannak ennek elérésére a lehetőségek? Egy mondattal is lehet válaszolni: igen, megvannak. Az üzem- és munkaszervezésben, az ésszerű, takarékos gazdálkodásban, a meglevő kapacitások kihasználásában minden üzemben van még lehetőség. A mezőgazdaság is úgy alapozott most: ha egy kicsit is kedvező lesz az időjárás, akkor jelentősen lehet emelni a hozamokat. Ezt az évet tehát egy hónap múlva lezárjuk. Voltak gondok és ezt senki sem tagadja, titkolja. De azt is nagyon sokan látják és bizonyíthatják: a mostani eredményeknél még jobbat is el lehet és el is kell érni már az elkövetkezendő évben. A feltételek erre adottak, csak élni kell mindazokkal a lehetőségekkel, amelyek még most sincsenek teljesen kihasználva. R. B. I A TSZ-KONGRESSZUSRA KÉSZÜLVE A sikerek alapja . Mindenkor fontos feladatának tekintette az MSZMP, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek szervesen beilleszkedjenek a népgazdaságba és tervszerűen járuljanak hozzá a szocializmus építéséhez. Mindig vallottuk, hogy a tsz nem csupán gazdasági egység, hanem emberi közösség is és nemcsak a terméshozamok növekedése fontos, hanem az emberek élet- és munkakörülményeinek a javulása, művelődése, politikai fejlődése is. Új paraszti élet alakult ki a tsz-ekben, sőt azt is megállapíthatjuk, hogy a közös gazdaságok új körülményei között a régi értelemben vett paraszt kifejezés használata szinte már teljesen indokolatlan. Az utóbbi években kezdett nagyobb teret hódítani a tudományos és technikai forradalom is a magyar mezőgazdaságban. Ez a folyamat tart ma is. A szövetkezetek nagyüzemi keretei — jelenleg 3370 hektár az átlagterület — módot adnak a korszerű gépek, vegyszerek, termelési eljárások hatékony alkalmazására. Nincs szükség tehát újabb egyesülésekre. Újra biztonságosabban termelhetnek a tszek, és ismét gondolhatnak a célszerű beruházásokra. A tsz-eken belül kialakult munkamegosztás lehetővé és szükségessé tette az emberek specializálódását, azt, hogy az egyes munkakörökhöz szükséges szakismereteket jól megtanulják. A gépek, a korszerű berendezések megkönnyítették és termelékenyebbé tették a munkát. Jellemző, hogy ma már a tsz-ek termelési költségeik 60 százalékát ipari eredetű anyagokra, eszközökre fordítják. Tért hódítanak a termelési rendszerek a tsz-ekben, egyre inkább iparszerűvé válik a termelés. Sok összetevője van annak, hogy a közös gazdaságok a IV. ötéves terv idején a mezőgazdasági termelés együttes 17 százalékos fejlődési ütemét meghaladva — változatlan áron számítva — 23 százalékkal növelték a termelésüket. összességében, a korábbiaknál sikeresebben, tervszerűbben teljesítették feladataikat. Közismertek a búza- és a kukoricatermesztésben elért nagy hozamok. Ez tette lehetővé, hogy a kenyérgabona-behozatal feleslegessé vált, sőt a tervidőszak második felében jelentős exportra is lehetőség nyílt. A közös gazdaságoknak is jelentős részük táji cikkek termelésében — mint a tej, a friss zöldség, a cukorrépa, a dohány , a mezőgazdaság elmaradt a kitűzött céloktól. Elmaradt a többi között azért, mert a termelés közgazdasági feltételei nem ösztönöztek kellően erre. Nem számíthattak a tsz-ek elegendő kézi munkaerőre sem. Egyes növények termelésének a gépesítése viszont nem fejlődött kielégítően. Sőt: több zöldség- és gyümölcsféle termelésének a gépesítése továbbra is megoldásra vár. A szövetkezetek — törvényes lehetőségeikkel élve — a IV. ötéves terv idején 40 százalékkal növelték az úgynevezett kiegészítő tevékenységüket. Szolgáltatásaikkal különféle lakossági szükségleteket elégítettek ki, munkaalkalmat teremtettek tagjaiknak és a helybeli lakosoknak. Fokozták az ipari bedolgozást és bizonyos közszükségleti cikkek előállítását. A tények azt mutatják, hogy a szövetkezetek rugalmasan gazdálkodtak, igyekeztek kihasználni a helyi adottságokat, lehetőségeket és gondoltak a jövőre is. Felhasználható jövedelmük — minden eddiginél nagyobb részét — több mint 25 százalékát fordították fejlesztésre, oszthatatlan vagyonuk gyarapítására. A termelésfejlesztést segítő állami támogatással és hitelekkel 1971—1975-ig többmint 53 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg. Felépítettek a többi között 210 szakosított sertéstelepet és 313 szakosított szarvasmarhatelepet. Ezek megépítése, berendezése közben — megfelelő körültekintés és kellő tapasztalatok hiányában támadtak nehézségek, történtek hibák. Emiatt a telepek egy része sok gondot okozott. Megfelelően éltek a szövetkezetek a törvényben biztosított működési és gazdálkodási önállóságukkal. Az elért eredményeket azonban elsősorban a párt bevált agrárpolitikája alapozta meg, mely összekapcsolta a szövetkezeti parasztság érdekeit, törekvéseit a terv főbb termeléspolitikai célkitűzéseivel, biztosította a megfelelő ösztönző közgazdasági feltételeket, a szükséges gépeket, eszközöket, anyagokat a tsz-tagok szorgos munkájához. Az V. ötéves terv az eddiginél nehezebb feladatokat ró a tsz-ekre. Az évi 3,2—3,4 százalékos együttes mezőgazdasági termelésnövekedést csak úgy lehet elérni, ha a közös gazdaságok évente 5—6 százalékkal többet termelnek. Nyilvánvaló, hogy e célt csak az erőforrások minél hatékonyabb hasznosításával érhetik el. T. B. Következik: Korszerű munka — jobb élet HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1916. DECEMBER 1.0