Hajdú-Bihari Napló, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-01 / 77. szám

Eskü elüti, újoncok közön — Akarnak ezek a fiatalok — beszélt a katonákról Alföldi Sándor alezredes, az alegységparancsnok politikai helyettese. — Nincs velük különösebb baj. Máris elmondható, viszonylag jó kollektívák alakultak ki. Igaz, ebben része van a KISZ-szervezetnek is. Nem akárkiket illetett ezekkel a szavakkal az alezredes, hanem azokat, akiknek társaival néhány hónappal ezelőtt még a sorozáson találkozhattunk. Azokat, akikről jószerint azt sem lehet mondani, hogy katonák. Hiszen nem egészen egy hónapja vonultak be, még az esküt sem tették le. Vajon nem korai a dicséret? Alföldi Sándor nemet intett a fejével: — Említésre méltó fegyelmezetlenséget nem követtek el az újoncok, a parancsokat végrehajtják, nem panaszkodnak, fiatalosan viselik el a nehézségeket, amelyek az életformaváltásból adódnak. Sportfoglalkozások ideje volt a laktanyában. Valahány sportolásra alkalmas terület, mindenütt ugró, futó, kézigránátot dobó emberek. A tornaszereken kék színű bemelegítőben gyakoroltak a fiatalok. A szerelvényhez a bemelegítő öltözet is hozzátartozik. Sportoláshoz ezt használhatják, s ebben lehetnek a kiképzés utáni időben it a sorállomány tagjai — mondta kísérőm. Ami az öltözetet, meg a körülményeket illeti, mást is megemlíthetünk ezzel kapcsolatban. Az egykori katonaládát beépített szekrények váltották fel a hálókörletekben. Az egyik szolgálatvezető tiszthelyettes pedig a folyosón álló szekrényre mutatott: — Ha úgy akarják, akár mindennap tiszta fehérneműt cserélhetnek a katonák. A frissen vasalt ruha egyenest a mosodából kerül ide. Alföldi alezredes, mikor ismét az udvaron voltunk, a távolba mutatott: — Látja azokat a gépeket? — kérdezte. — Egy laikus is sejtheti, milyen próbatétel elé állítják a bonyolult harci-technikai eszközök a fiatalokat Érthető hát, hogy igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy jól és gyorsan sajátítsák el a kezelésüket. A laktanyák képének megváltozása többek között ezzel is magyarázható. Az újoncok kiképzése ma másként folyik, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. De hogyan látják az érintettek? Ez iránt érdeklődtem Fortuna Lászlótól, Erényi Györgytől, Frank Tibortól, Eisner Károlytól és Mike Jánostól, akik néhány héttel ezelőtt vonultak be. — Gondolatban fölkészültem rá, hogy az első hóapokban jó néhány kitolásban lesz részem, de ilyen még nem fordult elő — szólalt meg Eisner Károly. — Én is azt hittem, jobban meghajtanak — mondta Frank Tibor. — De kibírható. — Egyszóval semmi meglepő, semmi változás a civil élethez képest? — vetettem közbe. Természetesen ennek ellent mondtak valamennyien. Első helyen a rendszeres életmódot említették. Egyetértettek abban, hogy a napirend szerinti munka megszokása, a kiképzés, a tanulás fáradalmaival együtt nem kevés gondot okozott számukra. Gond persze más is adódik. Van, akinek szülés előtt áll a felesége, egyikük idős szülőket hagyott odahaza. Gondolataik gyakran időznek az otthoniaknál. Hogy aggódnak értük, mi sem természetesebb ennél. A családi problémák megoldásának segítése is a kötelességeink közé tartozik — mondta később Ignéczi József alezredes, az alegység parancsnoka, mikor a fentieket említettem neki. — Az elmúlt hetekben például öt újonc katonám felesége szült. A férjek az eskütétel után az elsők között mehetnek haza. Vagy egy másik eset: lakást kapott a bevonuló fiatal. De miből fizesse a részleteket? Mi kértük az illetékes tanácsot, hogy adjon halasztást a szolgálat idejére. — Gondolom, a szociális problémák intézése mellett a bevonulás másfajta feladatokat is ró önökre — szóltam közbe. A parancsnok bólintott, majd elmondta, hogy az újoncokat kimeszelt, beágyazott körletek várják. Már napokkal előtte gondoskodnak a ruházat és a felszerelés méret szerinti előkészítéséről. A felkészüléshez tartozik a tisztek, a tiszthelyettesek, a tisztesek eligazítása. Az eligazítás fő szempontja: nem durvasággal kell „betömi” a fiatalokat, de neveléssel elérni, hogy a fegyelmezettség igényükké váljon. Felsorolni is sok lenne az egy hónap kiképzési terveiben foglaltakat. Szerepel közöttük a fizikai állóképesség növelése, az első lövészetre való felkészülés, az alaki, az elméleti tudnivalók elsajátítása. Mindemellett társadalmi munkára is jutott idő. Egy tehát bizonyosra vehető: az újoncok sikerrel vették az első akadályt. D. L Fotó: Kalmár István Bemelegítőben dolgoznak a tornaszereken Nagyüzem az akadálypályán Ismerkedés a fegyverrel A palánkon I s Debrecenbe költözött a Dohányipari Vállalatok Trösztje Április elsejétől Debrecenben folytatja munkáját a Dohányipari Vállalatok Trösztje, a dohányipari ágazat középszintű irányító szerve. A nagy múltú, 110 éven át Budapesten székelő tröszt a napokban költözött városunkba, s ideiglenesen a Dohánykutató Intézet Attila téri épületeiben rendezkedett be. Kérdéseinkre válaszolva dr. Móger János vezérigazgató azt is elmondta, hogy a költözködéssel összesfüggő létszámgondok megoldásában a dohányiparon kívüli debreceni vállalatok is segítették a trösztöt. — Milyen okok folytán költözött a Dohányipari Vállalatok Trösztje Debrecenbe, mennyiben javítja a helyváltoztatás az ágazati munkát? — Fő célunk az volt, hogy a középfokú irányító szerv közelebb kerüljön azokhoz az objektumokhoz, dohányipari szervezetekhez, amelyek a termelést szolgálják. Debrecen ilyen értelemben kiemelkedő jelentőségű, hiszen a dohányipar legnagyobb gyára mellett itt van a Dohánykutató Intézet, a debreceni beváltó üzem, a debreceni fermentáló, sőt — a kutató intézettel egy telephelyen — az ellátást biztosító késztermék-elosztó is. Ugyancsak Debrecen mellett szól, hogy az Irinyi János Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet dohányipari tagozata középfokú szakképzést biztosít. Lényeges szempont továbbá, hogy a nyersanyagtermelés túlnyomóan a Tiszántúlra, ezen belül is a Nyírségre koncentrálódik. Nem lehet említés nélkül hagyni a közeli Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatot sem, amely ennek a nagy tájegységnek a dohánytermeltetését és elsődleges feldolgozását összefogja. A középszintű irányító szerv egyszersmind nemcsak a gyártóbázisokhoz került közelebb, de a nyersanyagtermelő bázisokhoz is. — Jelenlegi elhelyezésük ideiglenes. Meddig tart ez az állapot? — Új, háromszintes székház építésére kaptunk engedélyt, úgyhogy már folyik a tervezés. Valószínű, hogy még az idén lerakja az alapokat a kivitelezéssel megbízott Debreceni Építőipari Szövetkezet. Várhatóan 1978 végén költözhetünk be végleges, ugyancsak Attila tér 3. szám alatti székhelyünkre. — Milyen létszámmal költöztek Debrecenbe? — A tröszt 75 fős létszámmal kezdi meg működését. A létszámnak mintegy fele költözött Debrecenbe a budapesti székhelyről, a másik fele a különböző vállalatoktól, elsősorban a Debreceni Dohánygyárból, de többen jöttek Nyíregyházáról, sőt olyan dolgozónk is van, aki Sátoraljaújhelyről jött. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a dohányiparon kívüli debreceni vállalatok is segítették létszámgondjaink megoldását. G. L Csökkent a táppénzesek aránya Mint ismeretes, hazánkban az 1960-as évek óta fokozatosan emelkedett a táppénzes betegek száma, illetve aránya. 1970-től ez az emelkedés felgyorsult, 1974., 1975. években már a 0,4 százalékot is elérte. 1974-ben az országos táppénzes átlag 5,8 százalék volt, Hajdú-Bihar megyében 6,1 százalék. 1975-ben az országos átlag emelkedett 6,1-re, a megyei ugyanakkor 6,3 százalék volt. 1976 márciusában született meg a Minisztertanács rendelete a táppénzes helyzet felülvizsgálására és a szükséges intézkedések megtételére. A rendelkezés abból a valós tényből indult ki, hogy lakosságunk egészségi állapotának romlása közelről sem arányos az ilyen nagymérvű táppénzes állománnyal, még akkor sem, ha a gyermek ápolása címén történő táppénzre vétel lehetőségei az utóbbi években bővültek. A rendelet előírja, hogy a tanácsok végrehajtó bizottságainak rendszeresen be kell számoltatni az illetékes szakigazgatási szerveket a táppénzes helyzet alakulásáról, az intézkedésekről és azok hatásáról. A Debrecen városi Tanács Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülésén került sor erre a beszámolásra. A városi tapasztalatok — bár még nagyon rövid az áttekinthető idő — kedvező képet mutatnak. A városi tanács egészségügyi és szociálpolitikai bizottsága keretében létrehozott albizottság számos helyszíni vizsgálatot folytatott a témában. Ezek alapján megállapították, hogy a táppénzes fegyelem betartása szempontjából előnyösnek bizonyult az egészségügyi ellátás integrációjának megvalósítása, az, hogy a körzeti és üzemi orvosi ellátás egységes irányítás alá került, s így a keresőképtelenség megállapításának gyakorlatát is egységesíteni lehet. Emelkedett bizonyos szervezeti intézkedések megtétele révén is az elbírálás szakmai színvonala. Nem jelentéktelen tényező, hogy az elmúlt évben tovább javultak a körzeti és üzemi orvosok munkakörülményei, amelyek lehetővé teszik az alaposabb, lelkiismeretesebb munkát. A vizsgálatok megállapítása szerint is kielégítőnek mondható az alapfokú egészségügyi ellátás szakemberhelyzete. A táppénzes elbírálás szakmai gyakorlatában a bizottság szabálytalanságot nem tapasztalt, előfordultak viszont olyan esetek, amikor a rendeletek helytelen értelmezése miatt fölöslegesen „járkáltatták” a betegeket. Eredményesnek bizonyult az a megoldás, mely szerint jelenleg Debrecenben tíz üzem dolgozóit veheti táppénzre az üzemi orvos. Tapasztalható a munkahelyek fokozott érdeklődése a táppénzes helyzet iránt: egyes esetekben rendkívüli felülvizsgálatokat kérnek, s némelyik üzemben a táppénzes dolgozók ellenőrzésére is sort kerítenek. Hiányosságként állapította meg a bizottság, hogy a körzeti házi betegápolónők munkájában nem érvényesül még eléggé a táppénzes betegeknek adott orvosi utasítások betartásának ellenőrzése. Nem egészen egy év még kevés ahhoz, hogy az eredményekből messzemenő következtetéseket lehessen levonni. De az a tény, hogy 1976-ban Hajdú-Bihar megyében — s Debrecen ebben az adatban szerepelt 5,7 százalék volt a táppénzes arány, ugyanannyi, mint az országos átlag, arra utal, hogy kedvező folyamat indult meg, amely várhatóan elvezet a célhoz: nem az egészség rovására menő, de a szabálytalanságokat, lazaságokat nem tűrő táppénzes fegyelem megszilárdításához. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1977. ÁPRILIS 1.