Hajdú-Bihari Napló, 1977. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-28 / 150. szám
Szerepeket, s sok-sok feladatot várok, nincsenek szerepálmaim, játszani szeretnék minél többet, mondta Mátray Márta, amikor a Színművészeti Főiskolát elvégezve Debrecenbe szerződött. Két színházi évad telt el azóta , nem kapott filmfőszerepet, nem láttuk őt a televízió képernyőjén, de tíz szerepet játszott el Debrecenben. Többek között a Kispolgárok Polyáját, a Pinocchio címszerepét, Az Énekesmadár Magdáját, a Hamlet Ophéliáját, a Szeget szeggel női főszerepét, Az élet vize Godiva királynőjét, a Mátyás király juhásza Csuporkáját. Játszott Shakespearetragédiában és vígjátékban, modern drámában és gyermekdarabokban. Bravúros beugrás után vett át három jelentős szerepet. Valóra vált tehát a fiatal művésznő kívánsága, sok feladatot kapott, sokat volt színpadon. És tegyük mindjárt hozzá, a közönség és a kritika szeretettel és elismeréssel fogadta alakításait. Pár nappal az idei színházi évad befejezése előtt ültünk le beszélgetni. Délelőtt főpróbája volt, este pedig még színpadra kellett lépnie. Godivát játszotta Száraz György drámájában. — Egy pályakezdő színésznő számára rendkívül lényeges, hogy sokat legyen színpadon. Én igazán szerencsés vagyok, két év alatt tíz szerepet játszottam, voltam Ophélia... Ez a tíz szerep az élet szép ajándéka. Elégedett és boldog vagyok. Nem bánt, hogy nem filmeztem, én játszani szeretek, a színház az életem. Amikor kikerültem a főiskoláról, a színészi diplomám megvolt, de éreztem, még nem vagyok színész. Csak a színpadi munka, a játék avatja művésszé az embert. Játszani kell, új és új arcot ölteni, meghalni és megszületni. Ezért vállaltam szívesen a beugrásokat is. Olyan furcsa, hogy megismernek az emberek az utcán, az üzletekben, a strandon, de nagyon jó érzés is, mert azt jelenti, az emberek járnak színházba, mert engem máshonnan nem ismerhetnek. A színház, a város otthonommá vált. Szeretem az erdőt, a fákat... — Szabad idejének nagy részét mégis Budapesten tölti. — Nem nosztalgiából. Édesanyám egyedül él a fővárosban, szüksége van rám, ezért utazom gyakran Budapestre, és ilyenkor ha elmegyek színházba, felmérhetem, milyen lehetőségeim lennének Pesten. Szerződhettem volna a Huszonötödik Színházhoz, de én inkább Debrecent választottam. Említette, hogy szereti Debrecent. De volt-e ideje igazán megismerni a várost? Hiszen a színészház—színház—színészklub háromszög meglehetősen szűk világot jelent. — Amikor idekerültem, sok fiatal színész szerződött a Csokonai Színházhoz, és rengeteget beszélgettünk arról, milyen jó lenne, ha Debrecenben is lenne a Fészekhez hasonló klub. Akkor megismerhetnénk személyesen is az itt élő képzőművészeket, költőket, jó lenne velük gyakran összejönni, hiszen céljaink mégiscsak azonosak. Mi, színészek kissé magunkra maradtunk. De estéről estére találkozom a várossal a színházban, és az elmúlt két év alatt, úgy érzem, megismertem mindazt, ami sajátosan debreceni. — Két év — tíz szerep, melyik közülük a legkedvesebb ? — Nehéz választani, hiszen Ophélia sok színésznőnek szerepálma. Godiva nap mint nap velem van, hiszen még játszom. A gyermekelőadások pedig mindig különleges élményt jelentenek számomra. Azt hiszem, mindegyik szerep segített abban, hogy a szakmát megtanuljam. Az igazi színészi munka a próbákon folyik. Én könnyen tanulom a szerepeimet, és szeretek kísérletezni. Nem a gépelt szöveget tanulom meg, hanem a darabot olvasom. A legjobb instrukciók benne vannak a műben, a dráma szereplői- Játszani szeretek... Beszélgetés Mátray Mártával néz szavaiban. A két év, amit eddig a pályán töltöttem, erre megtanított. — Jó iskola a Csokonai Színház? — Nagyszerű lehetőségeket kaptam, és nagyon szívesen dolgoztam együtt Cserhalmi Gyurival, Pécsi Ildikóval, Sándor Jánossal, és jövőre is jelentős feladatok várnak Csehov Három nővérében és Szakonyi Károly Hongkongi paróka című darabjában. Ma már nem az a színésznő vagyok, mint amikor a főiskola után idekerültem. Sokat tanultam. Előadás után szükségem van arra, hogy barátaimmal bemenjünk a színészklubba beszélgetni, hiszen minden premier, de minden előadás előtt óriási feszültség van bennem, s ez nem múlik el az előadás után azonnal. Kell, hogy beszéljünk a produkcióról. Máriáss Melindával, Bessenyei Zsófival jó barátok vagyunk, s nagyon jó, hogy ilyen sok fiatal színész van most itt együtt. — Mit jelent a színésznő számára a siker? Az előadások végén korántsem egyformán reagálnak a színészek a tapsra. Maga mindig nagyon boldognak látszik. — A taps jelzi, hogy ami a színpadon megszületett, lemegy-e a nézőtérre, hat-e a nézőre. Az igazi siker számunkra az, ha a közönség nem marad közömbös. Ezért is szeretem a gyermekközönséget, a gyerekek a színházban mindig őszinték. Az élet vize Debrecenben nem tetszett a közönségnek, elmentünk Miskolcra, és óriási sikerünk volt. A miskolci vendégszereplés feledtetni tudta velünk akkor a debreceni üres nézőteret. A Hamlet utolsó előadása nagyszerű volt, mindnyájan nagyon sajnáltuk, hogy nem játsszuk többé a nagy siker jelentette a gyógyírt a búcsú fájdalmára. — Nem gondolt arra, hogy önálló műsorral is bemutatkozzon? — Azt hiszem, a pódium nem az én igazi műfajom, a színházban érzem igazán otthon magam. De időm se lenne rá, hiszen nagyon lehet a színház. Ha szabad időm van, olvasok. Csehovot nagyon szeretem, a humora mindig magával ragad. A novellákat kedvelem, talán ez is összefüggésben van a munkámmal. Egy elbeszélést végig tudok olvasni egy délután próba és előadás között. A beszélgetést be kell fejeznünk, este hat óra van, és egy óra múlva Mátray Márta Godivaként jelenik meg a színpadon. Nyoma sincs benne a pályakezdő művészek türelmetlenségének, mert tudja, hogy újabb szerepek várnak rá ... Filep Tibor „Vidám nyomorban élek” — énekli Rodolphe, a költő híres nagy áriájában. Ezzel a képpel indul Puccini mindmáig egyik legnépszerűbb operája, az 1896- ban bemutatott Bohémélet. Fázó, éhező művészek, igazi párizsi bohémek élnek rideg padlásszobában meleg jó barátságban, kinevetve saját nyomorukat, soha el nem veszítve egészséges életkedvüket. A Mimi alakjában betoppanó szerelem egyikük életét némileg megváltoztatja. A társaságba vele együtt megérkezik a halál fuvallata: hiába szeretet, szerelem, ha az elmúlás visszavonhatatlan, elháríthatatlan. Puccini operája így válik azzá a sajátságos egységgé, amelyben a derű, a humor, a líra és a komor halálsejtelem jól megfér egymással. Bizonyítja ez az opera szerzőjének véleményét: a közönség elsősorban meghatódni megy az operába. Ez az érzelmesség azonban mindig megtartja a mértéket, nem válik ízléstelenné, s nem utolsósorban csodálatos dallamok hitelesítik őszinteségét. A kitűnően összefogott szerkezetű opera négy jelenetben tömören elmeséli ezt a lírai történetet, amelyben tulajdonképpen nem zajlik le igazi dráma, mégis operaszínpadra termett, énekes játékra való esemény megjelenítését látjuk. Kertész Gyula rendezése kitűnően vegyíti a különböző érzelmi elemeket, és hagyja játszani is az alakokat. Rá kell mutatnunk itt arra az összeszokottságra, amelyről talán kevés szó esik az egyes szereplők méltatása mellett. Debrecenben kialakult egy olyan együtteskultúra (mondhatjuk magyarul is az „ensemble” helyett), amely tulajdonképpen minden jó produkciónak a titka. Itt különösen hálás lehetőség adódik: a négy bohém csak jó együttes játékkal érvényesülhet, Puccini mindössze a főhősnek, Rodolphenak ad kiemelkedő szerepet ének szempontjából, de azt is csak akkor, amikor a női főszereplővel, Mimivel kettesben van. Puccini az ellentétekből is tud egységes zenei képet kovácsolni. Kitűnő példa erre a harmadik (itt második) felvonás záró négyese, áradó líraisággal az egyik oldalon, parázs veszekedéssel a másikon. A szerelmi búcsúnak két végletesen ellentétes formája egy zenei formán belül! Különösen a második szereposztásban (Mohos-Nagy Éva, Virágos Mihály, Hegyes Gabi) érvényesült e jelenet sajátos hangulata. A rendezés jól karakterizálja az egyes szereplőket, de gondosan ügyel arra, hogy az egyes jelenetek alaphangulatából senki se lógjon ki. Kitűnő a Momus-kávéház előtti jelenet egész felépítése, a mozgalmas kép megszervezése. Néhány finom jelzés igen jól illik a mű szelleméhez: gondolok itt például a függöny behúzására Mimi halála pillanatában. A négy bohém beállítása ezúttal nélkülözte azt a régebben néha tapasztalt harsányságot, amely a burleszkszerűséggel veszélyezteti a darab egyensúlyát. A jó együttes hangban is az és ennek értékét egyáltalán nem rontja le, hogy maga a szerző is a hangfekvéseknek megfelelő szólamokat írt. Ezek gyakran csak dallamfoszlányok, de kellő időben a kellő természetes könnyedséggel való megszólaltatásuk nem sokkal egyszerűbb feladat, mint egy nagy ária eléneklése. Itt a megelőző munka igen jelentős, és ebben Szabó László és Tarnay György karnagyoknak van nagy érdemük. Mindketten biztos kézben tartjáig az előadást. Szabó László dirigálásánál egy-egy rejtett szólam szépségére is felfigyeltünk. Tarnay György tempói ezúttal nem voltak hajszoltak és érzékenyen vigyázott arra, hogy a gyakran dús szövésű zenekari szólamok ne nyomják el az énekest. A két szereposztásban Krémer József és Virágos Mihály alakította Marcelt, Tréfás György és Bárány Pál László Colline-t. Virágos és Tréfás régi nagy szerepük élményét idéztették föl velünk: minden gesztusuk tudatos, ugyanakkor természetes; énekük kiegyenlített, zeneileg érett. Krémer József új szerepének hangvételét eltalálta, megcsillant humora, énjének kedélyesebb része. A fiatal Bárány Pál László hangban még halványabb a szerep régebbi alakítójánál, de jó benyomást tesz. Viszonylag kisebb szerepének határozott karaktert adott L. Bíró János, akinek világos baritonja szerencsésen illik a bohém zenész, Schaunard alakjához. A negyedik bohémet szándékosan hagytam a végére, mert alakításának egyik érdemét abban látom, hogy kitűnően beleilleszkedett a kvartettbe. Horváth Bálint egy volt a négy közül, ahol erre volt szükség., Szárnyaló hangú tenor főhős volt akkor, amikor szerepe ezt igényelte. Hangban is, játékban is egyre hajlékonyabb társulatunk vezető tenoristája. Teljesítményének értékét még fokozza, hogy a bemutatón betegségéből éppen, hogy felgyógyultan állt helyte és helyt állt! Annál jobban örültünk, amikor a második szereposztáskor hangja teljes fényében szólt és feledtette azt, ami az első alkalommal, önhibáján kívül, nem sikerült maradéktalanul. Mimi szerepét Marsay Magda és Hegyes Gabi énekelte. Finoman énekelni, finoman meghalni mindig nagyon tudott Marsay Magda, ezúttal is azt kaptuk tőle, amit vártunk, a női lélek apró rezdüléseinek ezernyi árnyalatával. Hegyes Gabinál is az érzelmi hatás dominál, amelyet a bel canto eszközeivel is aláhúz. Kár, hogy első felvonásbeli áriájában a szép éneklés kedvéért kissé lelassította a tempót, és ez a zenekarral való együtténeklés rovására ment. Legjobban a negyedik felvonásban tetszett, ahol a szép napokra való visszaemlékezés kettősében adott néhány felejthetetlen pillanatot. A kacér, szeszélyes Musette szerepkiosztása is sikeres volt. Czakó Mária és Mohos-Nagy Éva már megjelenésében is jellemzi az alakított figurát (sőt a kosztüm egy kicsit már túlságosan is jó, pedig nem kell azzal semmit sem pótolni, meg játsszák ők, ami itt szükséges). Azt a nyersebb szoprán-színt, amit Mimihez képest Musette szólama képvisel, a kellő mértéktartással alkalmazzák; e tekintetben talán Mohos- Nagy egy árnyalattal még jobban eltalálta a hangvételt. Két kitűnő epizódszerepet érdemes kiemelni. Nehéz volna megmondani, kin mulattunk jobban: Bán Eleméren (Benoit) vagy Tóth Józsefen (Alcindor). Alakításuk megint a kiváló színpadi érzékkel megáldott Puccinit igazolja: ebben az egész megható történetben milyen jól tudta elhelyezni a komikus elemet, vigyázva, hogy az érzelmek ne árasszanak el teljesen nézőt és színpadot, ne legyen valami szirupos könnyfakasztás az egész történetből. A sikerből kivette részét a színház és a Péterfia utcai Általános Iskola kórusa. Puccini partitúrájának sajátos színeit hűen adta vissza a MÁV Filharmonikus Zenekar. Langmár András díszletei és Greguss Ildikó jelmezei idézték fel a múlt század Párizsát. Karigazgató Tarnay György volt. A Bohémélet bemutatása méltó módon zárta a jubileumi évad színvonalas előadásainak sorát. Straky Tibor ezLET PUCCINI OPERÁJÁNAK FELÚJÍTÁSA A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN Teleki Sámuel és a Teleki-téka (A leveleket válogatta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Deé Nagy Anikó. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1976. 261 1. 18 cm) A bukaresti Kriterion Könyvkiadó Téka sorozata 1969-ben indult, és azóta mintegy 100 kötet látott napvilágot. A sorozat sokrétűségét bizonyítja az, hogy filozófusok, tudósok, zenészek, költők írásai, levelezései, tanulmányai jelentek meg benne. Deé Nagy Anikó válogatásában a híres könyvtáralapító erdélyi kancellár, Teleki Sámuel (1739— 1822) leveleiből és néhány egyéb munkájából jelent meg egy kötetre való. Teleki Sámuel nemcsak könyvgyűjtő, bibliofil-tudós volt, hanem nagy tekintélyű politikus (bihari főispán, főkormányszéki tanácsos stb.), tudománypártoló mecénás is. Aktív résztvevője volt az 1770-es és 80-as tanügyi reformokat célzó küzdelmeknek. Számos diákot, tanárt, tudóst, írót segített. Bázeli diákoskodása idején (1760/61) ébredt fel érdeklődése a természettudományok és a klasszika-filologika iránt. Mindkettőt élete végéig tanulmányozta. 1784-ben Utrechtben megjelentette Janus Pannonius műveit két kötetben. Tudományszeretetének — mely megszerezte neki ,a göttingeni és varsói tudóstársaságok tagságát — legmaradandóbb emléke az általa gyűjtött és közhasználatra bocsátott 60 000 kötetes marosvásárhelyi Teleki-könyvtár. A könyvtár épületeit ő építtette, katalógusát négy kötetben készítette el (1791, 1800, 1811, 1819). Diákkorától kezdve tudatosan gyűjtötte a könyveket, és pedig nem saját kedvtelésére, hanem a hazai közművelődés és tudomány felvirágoztatására. Könyvtárát 1802- ben nyitotta meg, amely az első hazai közkönyvtár volt. A tudós kancellár — feleségével, Bethlen Zsuzsával együtt — élete végéig féltő szeretettel gondoskodott a könyvtár gyarapításáról, kezeléséről, használatáról. Végrendeletében a könyvtár fenntartására állandó összeget biztosított. A kötetben közölt dokumentumok a könyvtáralapítás tényét hangsúlyozták. „A szövegek kivétel nélkül könyvgyűjtéssel, könyvtárszervezéssel foglalkoznak” — írja Deé Nagy Anikó. Ez a szövegválogatás csak ízelítőt adhat Teleki több évtizedes bibliofil-munkásságáról. Fényt vet ugyanakkor a közművelődést előmozdító kancellár más irányú tevékenységére is. „Levelei, írásai vallanak arról, hogyan élt, hogyan gondolkozott, miként sikerült korának művelt tudósává válnia, hogyan tört ki a hazai elszigeteltségből, és milyen úton-módon építette ki szinte egész Európára kiterjedő tudományos bibliofilkapcsolatait”. (7. 1.) A kötet 82 levelet tartalmaz, 71 levelet Teleki írt 1760—1822 között, a többit hozzá írták. Kapcsolatban állt Jakob Christph Beckkel, Révai Miklóssal, Kollár Ádámmal, Sáray Szabó Sámuellel, Aranka Györgygyel, Bod Péterrel, Kazinczy Ferenccel stb. Útinaplójából, katalógusainak előszavából, végrendeletéből és a Könyvtári Törvényekből találunk még részleteket. Ezt a gazdag válogatást jól egészíti ki a kötet bevezetője, melyben Telekit kortársai között mutatja be Deé Nagy Anikó, aki a korabeli szellemi áramlatokat is szem előtt tartva jelöli ki helyét a XVIII/XIX. századi művelődéstörténetünkben. Teleki Sámuel a hazai közművelődés előmozdításán fáradozott egész életében, mert ezt tartotta a legszebb célnak, ahogy Révai Miklóshoz 1788. április 17-én kelt levelében írta: „Mit lehet pedig egy jó hazafia iparkodásának, törekedésének nemesebb tárgya, mint a Közhaszonnak előmozdítása, a Nemzetnek boldogsága, és abban a Tudományoknak kiterjesztése? Melyre nézve leghathatósabb eszköz lévén a Nemzet nyelvének gyakorlása, gazdagítása és a Tudományokhoz való alkalmaztatása...” Lenkey István Idegenforgalmi tájékoztató Az Idegenforgalmi és Propaganda Vállalat gondozásában tájékoztató kézikönyv jelent meg a tanácsi idegenforgalmi hivatalok szolgáltatásairól. Ebből az érdeklődő megtudhatja, hogy az országban hol milyen szálláslehetőségek kínálkoznak. A fizetővendég-szolgálaton kívül a motelek, az üdülőházak, a turistaszállók és a kempingek hálózatáról is részletes tájékoztatást nyújt a kézikönyv. A kiadvány felsorolja az étkezőhelyeket, bemutatja a rendezvényszolgálat munkáját, felhívja a figyelmet az idegenvezető- és tolmácsszolgálatra, s megjelöli a valutabeváltó helyeket is. A díjazás, a hely és az időpont részletes megjelölésével tájékoztat a kiadvány a nyaralóhelyek különféle szolgáltatásairól, a vitorláskölcsönzőkről, a sportiskolákról, a horgászat, a lovaglás és más sportágak lehetőségeiről. A könyv a speciális szolgáltatásokról is beszámol. Felhívja a figyemet az idei nyár különleges programjára, a fesztiválokra, a folklórjellegű rendezvényekre. A tájékoztatóhoz az ország részletes turisztikai térképét is mellékelték. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1977. JÚNIUS 91.