Hajdú-Bihari Napló, 1978. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1978-04-01 / 77. szám
ei újítók, újítások Egy mozgalom hétköznapjai Kiss János, a debreceni MEZŐGÉP Vállalat igazgatója nagyon is megfontoltan, de némi töprengés után a következőket mondja, amikor az újításról kérdezem: — Évek óta foglalkozunk mi is az újítómozgalommal. Ez természetes. Nagyon sokféle gépet gyártunk, még többféle alkatrészt. A lehetőség az újításra tehát rendkívül nagy. Viszont nem vagyunk megelégedve a mozgalom helyzetével, sajnos a régi hibák ma is megvannak. Eztpersze nem úgy mondom, hogy nálunk az újítási tevé-kenység talán rossz lenne. Hanem úgy, hogy van még mindig javítanivalónk. Hogy mire alapozom mindezt? Elsősorban arra, hogy a megszületés és bevezetés közötti idő még mindig hosszú. Ez alapvető hiba. Egy újítás attól lesz újítás, hogy gyorsan bevezetik. Ez a gazdasági vonatkozása. De sokkal fontosabb ennél, hogy az újító is erre a legérzékenyebb. Az újítás halála az időhúzás. A másik probléma: legtöbbször — ez természetes — ott születik az újítás, ahol a konkrét munkát végzik. A fizikai dolgozók között, ők látják leginkább, hogy mit hogyan lehetne jobban, gyorsabban, olcsóbban végezni, tehát újítani. Viszont ahhoz, hogy egy újítás elinduljon a megvalósulás felé, az ötletet konkrétan, pontosan ki kell dolgozni, be kell nyújtani. Már itt elkezdődik, vagy már itt adódik a nehézség: az a dolgozó, aki kitalálta vagy észrevette a lehetőséget, nemigen — vagy nem mindig — tudja kidolgozni, leírni, úgy tálalni, ahogy azt kell. Sok hasznos vagy hasznosítható ötlet vész így kárba. Ennek a helyzetnek a javítását szolgálja az új mozgalom. Jelszava: „egy brigád — egy újítás”. Elsősorban szocialista brigádokra vonatkozik ez a vállalás, amely azt jelenti, hogy a brigádok minősítésénél azt is figyelembe vesszük, hány újítást adott be, hány került abból megvalósításra. Ezzel kapcsolatban a vállalat fejlesztési főmérnöke, Takács István így vélekedik: — Nálunk a szocialista brigádok száma jóval meghaladja a százat. Nagy lehetőség van tehát arra, hogy a szocialista brigádok vállalásai között az újítás is szerepeljen. Példa erre a hajdúböszörményi gyáregységünk Vasas Szocialista Brigádja, amely az elmúlt év során öt újítási javaslatot adott be, s ebből négyet el is fogadtunk. Az összefüggés kézenfekvő: a brigádnak érdeke, hogy a termelés eredményesebb legyen. A brigádtagoknak szintén, mivel a pénzük is ezzel áll arányban. De az sem közömbös, hogy a brigádtagok ugyanazt a munkát milyen módszerrel, milyen termelékenységgel végzik. Ezért érdemes töprengeni, akár közösen, akár egyénileg. S egy másik előny: az a bizonyos ötletelsikkadás, amiről az igazgató beszélt, hogy tudniillik a fizikai dolgozókközül sokan nem is dolgozzák ki az újításukat, így kizártnak tekinthető, mivel a brigád felkarolja ezeket. S így ez végül is bizonyos, hogy hasznosítható javaslatokban jut kifejezésre. Hasonló megállapításra jut a megyei felmérést készítők tábora is. Azt állapították meg, hogy megyénk üzemeiben általában véve is egyre több kezdeményezés tapasztalható a szocialista munkaverseny és az újítótevékenység szervezettebb összehangolására, a szocialista brigádok fokozottabb bevonására, az „Egy brigád — egy újítás”, illetve, az „Egy brigád — egy bevezetett újítás” mozgalom kiszélesítésére. A szocialista brigádok vállalásainak és az értékeléseknek egyre szervesebb részét képezi az újítói tevékenység is. Megyénkben a javaslatot be-nyújtó dolgozók 50—60 százaléka szocialista brigádtag A Gördülőcsapágy Műveknél ez 90, a MEZŐGÉP Vállalatnál 80 százalékra tehető, összességében a szocialista brigádtagok részvétele az újítómozgalomban tavaly 8,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Van viszont egy elgondolkoztató tény is: ugyanezen idő alatt a fizikai dolgozók részvétele nagymértékben, 8,4 százalékkal csökkent. (Ez látszik igazolni a MEZŐGÉP Vállalat igazgatójának szavait.) De nézzük meg ezek után a legkényesebb részét az újítómozgalomnak : az elbírálást, illetve azt, hogy mi történik egy ötlettel, amíg újítássá, bevezetett újítássá válik. S ezt a témában megkérdezettek közül szinte mindenki döntő kérdésnek tartotta. Tóth József fejlesztési főmérnök, MGM. — Az alapkérdés az, hogy a rendeletben előírt 60 napot betartsuk. A beadástól számított 60 nap elteltével a javaslattevőnek választ kell kapnia. Igent vagy nemet. Erre nálunk megvan a jól ismert és jól bevált módszer: három fővel újítási irodánk működik, ők a javaslatok sorsának intézését végzik, azután van az egyszemélyi elbíráló, illetve jelentősebb, nagyobb horderejű újítások esetében egy testület dönt, amelynek a műszaki igazgató, a fejlesztési főmérnök, a műszaki fejlesztési főosztályvezető és az újítási iroda vezetője a tagja. Tudjuk, hogy a legnagyobb gondot még ma is az elbírálással együtt járó huzavona jelenti sok üzemben. Nálunk — szerencsére — ez már nem okoz különösebb problémát. Ennek ellenére mégis felvetem azt, ami nálunk is létezik, sokszor nyomasztólag hat: az elbírálók felelősségét. Meggyőződésem, hogy a bírálók nagyon sokszor és nagyon sok helyen éppen a rájuk nehezedő felelősség miatt döntenek lassan vagy nehezen, ugyanis előre néha nagyon nehéz kimondani egy-egy újításról, hogy igen, ez valóban fontos szerepet játszik majd a vállalat életében. Végeredményben én — mint gazdasági szakember, gazdasági vezető — a szervezeti formával, a fejlődéssel elégedett vagyok. Viszont van néhány terület, amin személy szerint is szeretném, ha javulást látnék. Például: jó lenne, ha több fizikai dolgozó adna be újítást, főleg olyanokat, amelyek a munkakörülmények javítását céloznák. Ezért az üzemvezetők is harcolhatnának. Vagy: bizonyos műszaki témákban nagyobb aktivitás mutatkozik meg az újítók részéről, mint az egyéb területeken. Pedig nem csak a műszaki vonalon van újítanivaló. Hogy a GÖCS-ben nincs különösebb probléma — ahogyan a fejlesztési főmérnök fogalmazta —, arra enged következtetni a megyei felmérés is. Ez ugyanis azzal kapcsolatban megállapítja, hogy a benyújtott újítási javaslatok elbírálásának ideje vállalatonként igen eltérő. S az előírt 60 napos határidőt túllépők között nem találjuk az MGM-et. Ott találjuk viszont másik nagyvállalatunkat, a HIM-et, ahol — mint a kimutatásból kiderül — 90—120 nap az átfutási idő, vagy a Járműjavító, ahol meg 97 nap volt az elmúlt évben. A Műanyaggyárban is átlagosan 80 nap. •E nem éppen pozitív kicsengésű megállapításra a magyarázat: a szakvéleményezők érdektelensége, a szakvéleményezők leterheltsége, a hosszadalmas ügyintézés. Aztán egy „élőbb” ok is található a jelentésben, amely nagyon lényegesnek látszik: az tudniillik, hogy a következetes felelősségrevonás elmarad. Mármint azokra vonatkoztatva, akik felelősek az ilyen mértékű elhúzódásért... Valóban elgondolkoztató a helyzet, ha az ember hajlamos következetesen végiggondolni: adva van egy gyár vagy üzem. Ebben vannak újítók és elbírálók. Mindkét csoport a gyár vagy üzem embereit egyesíti. Mindenkinek érdeke, hogy a jó újítás hamar bevezetésre kerüljön. Munkatársi kapcsolat van közöttük. Törvény is van arra, hogy mennyi idő alatt kell az ezzel kapcsolatos dolgokat elintézni. S mégis — amint a példák is bizonyítják — micsoda elcsúszások vannak!... Valóban érthetetlen — állapítjuk meg a MEZŐGÉP vezetőivel, Kiss János igazgatóval, Takács István fejlesztési főmérnökkel és Somosi Sándor újítási előadóval. — De hát miért? — teszem fel a kérdést — Takács István a felelősséget hozza indokul, az óvatosságot, amit az elbírálók tanúsítanak egy-egy újítással szemben. De hát tudjuk, érezzük, hogy ez önmagában nem elég. Kiss János igazgató is azt mondja: " Kifejezetten elkeserít, amikor felhív egy dolgozó, vagy személyesen megkeres, és közli, hogy ennyi ideje benn van az újítása, s még semmi. Vagy az is előfordul — nem kevésbé bosszantó —, hogy elfogadott újítás bevezetését reklamálja a dolgozó. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Még akkor sem, ha egyáltalán nem ez a jellemző, mert vállalatunknak az újítómozgalomban elért eredményeiért nem kell szégyenkeznie. De úgy van az, hogy ilyen vagy hasonló esetből elég olykor egy is, s az emberek hajlamosak csak ezt megjegyezni. A MEZŐGÉP-nél egyébként éppen azért, hogy ezen a téren is javítsanak a helyzeten, s kiküszöböljék hasonló esetek előfordulását, elhatározták, hogy a bírálókat is érdekeltté teszik, akár még anyagilag is. De ugyanerre utal a szakszervezeti szerveknek az a törekvése, mely szerint ösztönözni szándékoznak a gazdasági vezetőket a vállalati ügyintézés rendjének egyszerűsítésére, s arra, hogy következetesen vonják felelősségre a minisztertanácsi rendelet megsértőit. Ez tehát az egyik kényes kérdés. A másik: a díjazás. Erre is van rendelet Ez kimondja, hogy az újítót az újítása nyomán keletkezett hasznos eredménynek minimum 2 százaléka megilleti. Tehát csak az alsó határt szabja meg. A felsőt nem, így aztán elharapódzott az a bizonyos „főkönyvelői” szemlélet, amelyre a túlzott óvatosság jellemző sokszor. A MEZŐGÉP Vállalatnál például tavaly az újítások által elért hasznos eredmény 2,3 millió forint volt. Az újítóknak 69 ezer forintot fizettek ki, ami csupán 3 százalékot jelent. Ezt a vállalat vezetői maguk is alacsonynak találják, s egyértelműen kifejezésre juttatják e százalék emelésének szükségességét a jövőben. Az is tény, hogy az újítókkal szemben némi anyagiassági álláspont is kialakult, miszerint az újítók főleg azért újítanak, hogy pénzt kapjanak, azért „okoskodnak”, hogy nagyobb jövedelemhez jussanak Sajnos ez igen káros szemléletmód. S a változtatásra itt is sürgősen szükség van. Mert az újítók igenis megérdemlik azt az összeget, amelyet a törvény adta lehetőségek határain belül kapniuk lehet. De ne kapjanak kevesebbet sem, mert ez szintén kedvét szegi az egész mozgalomnak. A mozgalomra szükség van, ezt ismét és ismét leszögezhetjük. Gazdasági vezetők egyértelműen, határozottan és a következetesen kijelentik: az újítómozgalom manapság az egyik legfontosabb gazdasági tényezővé lépett elő. Munkájukra — azokéra, akik e mozgalmat képviselik — roppant nagy szüksége van a népgazdaságnak, de azoknak a munkaközösségeknek is, amelyekben ők tevékenykednek, őket ha lehet, még jobban bátorítani kell, munkájukat, képességüket, készségüket elismerni, a lehetőségeken belül minden módon: erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Akár béralap terhére történik is a kifizetés, akár nem, a lényeg az: tőlük a megérdemelt díjat sajnálni nem szabad. Ellenkezőleg: meg kell őket erősíteni abban, hogy e díjat igenis megszolgálták. Mint kiderült vállalati vezetőkkel, újítókkal és újításokat elbírálókkal való beszélgetések során, a mozgalom él, létezik, fejlődik. Ez megnyugtató. Ugyanakkor vannak olyan gátak és nehézségek, amelyek megszűnése rajtuk, az újítókon múlik. Ezt felismerve viszont bátran hihetjük: ha ez rajtuk múlik — s ezt tudják, vallják is —, akkor az is rajtuk múlik, hogy ezeket az akadályokat elhárítsák, vagy egyre inkább kiküszöböljék e hasznos mozgalom útjából. A mozgalom nyer általa. Boda László Rákérdeztünk arra, hogy mit teljesített Pocsaj nagyközség abból a vállalásból, amit a megyei úttörőparlament után a pocsaji úttörőknek tett. A Napló 1976 végén elmondta, hogy mit vállaltak, és most, egy év elmúltával megnéztük, hogyan is állnak a dolgok. Először a tanácsházára mentem, hogy ott beszélgessünk a vállalások teljesítéséről. El voltam készülve arra, hogy látok is valamit, nem is. Közismertek a beruházási gondok, no meg amilyen sok feladat vár egy község vezetőire: közműhálózat, belvízlevezetés, járda, kút — lehetne ezt sorolni napestig. Elég egy tanácselnöknek ezek közül csak az egyiket „bemondani”, már mondja is, milyen akadályok miatt nem valósultak meg a létesítmények, vagy miért nem úgy, hogy az igényeket legalább most kielégíthetnék. Pocsajon kellemesen csalódtunk. Nem panasszal, hüngetéssel találkoztunk, hanem életerővel és tenni akarással. Akkori vállalásuknak alapja volt. Tudták, hogy ha a gyerekeknek, az úttörőknek biztosítják a sportlehetőségeket, az úszástanulást, a tornatermet, a KRESZ-pályát és a napközis ellátást (mert ezeket vállalták, sőt... — de erről később), akkor az mindenféle téren visszatérni. És itt a legelső merészség. Felismerték, hogy csak olyat vállalhatnak, amit teljesíteni tudnak, illetve aminek érdekében sokat kell majd szaladgálni, sok embert kell meggyőzni. Hát meggyőzték őket. Pénz is került innen-onnan. Engem végigvittek létesítményeiken, fotót csak azért nem csináltunk, mert még „nem mutatnak”. De szeptemberben biztos, hogy látványos fotoriport születhetik Pocsajon. No de haladjunk sorjában! Az első kérés az úttörőktől az volt, hogy igénybe vehessék a sportlétesítményeket. A községben van egy kézilabdapálya és egy sportpálya a betonüzemmel szemben. Ottlétemkor napfényes délelőtt volt, szinte meleg, óvodások és általános iskolások játszottak a pályán, szaladgáltak a kis ligetben. Emellett, az egyháztól vásárolt telken már ott áll a tavaly átadott úszómedence, és az előrendezett területen most, a tavaszi hónapokban indul a KRESZ-park kialakítása is. Hasonló lesz a létavértesihez, kis eltéréssel: azzal, hogy már most ott áll a medence, ahol kéthetes turnusokban folyik az ötödikesek úszásoktatása (a kismarjai és esztári gyerekek is itt tanulnak), és távlatban megépül egy versenymedence is. Egyelőre a vizet a törpe vízműről kapják, de ez is jó, 28 fokos. Most a medence még téli álmát alussza, vastag szalmatakaró alatt. Teljes egészében a község lakóinak társadalmi munkájából épült. Pocsaj, Esztár és Kismarja 7241 lakójára fejenként 1296 forint társadalmi munka jut, négy év átlagában a megyében második helyezést értek el. Aztán megnéztük a régi malmot. Vastag, méteres falak, hatalmas épület, folyik benne az átalakítás, tornaterem lesz belőle. Van még rajta körülbelül egy hónapi munka: betonozás, belső vakolás, fűtésszerelés. 1978. szeptember 1-én adják át ezt a másfél millió forintos beruházást a gyerekeknek. A megyei tanács is adott 210 ezer forintot felszerelésekre, ezeket már meg is rendelték. Ez ideig még szükségtornaterem sem volt a községben. A napközisek ellátását megoldották. 1976 szeptemberében adták át a konyhákat. 1 millió 300 ezer forint az egyik, 672 ezer forint a másik teljes költsége. Négyszáz gyerek étkeztetését teszik lehetővé, a jelenlegi igények nem is mennek ennél föntebb. Minden óvodás és 184 iskolás étkezik itt naponta. A Hazafias Népfront helyi vezetősége, a tanács és a pártbizottság úgy vélte, hogy bár rájuk a megyei úttörőparlament azon felhívása, hogy a járások, városok létesítsenek úttörőházakat, és megfelelő színvonalon működtessék őket, nem vonatkozik, azért a helyi távlati elképzeléseket lehet úgy alakítani, hogy Pocsajon is legyen úttörőház. Ha — s ez már nem tőlük függ — meg tudják építeni az új művelődési házat, a régit átadják az úttörőknek. Azt mondja Nagy Vince, a tanácselnök, ahogy végigmutat a leendő KRESZ-pályán, a medencén és a sportligeten. „Felmerülnek a problémák, felvetik az emberek is , mi is bírjuk energiával, csak pénz, pénz, pénz... Az kellene. Mert ez ifjúságpolitika ám, de nagyon. Azért küldtük el a levelünket a Naplóhoz, hogy példa lehessen a többi község előtt is. Mi úgy érezzük, hogy amit vállaltunk, azt meg is valósítjuk. Igaz, hogy a hétből két-három napot tölthetek itthon, mert szaladgálok a beruházások után, a központi emberek meg csitítanak, hogy rangsorolni kell a feladatokat. Rangsorolnám én, de az egyik sürgősebb, mint a másik. De rászánjuk az energiát.” Tanulság? Aki mer, az nyer. A pocsaji emberek mertek, s a gyerekek nyernek rajta. Szilágyi Gábor Jegyzet SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. , ,, m mm M —M a megsertődokrol Felhívott tegnap telefonon egy szabómester. Megmondta a nevét is, de nem érdekes. Mondanivalója annál inkább. Rövid bevezetést követően azonnal a tárgyra tért. Felelősségre vont — a hangnemről ne is beszéljünk —, milyen alapon mertem én megírni hogy a szövetkezetben legalább olyan minőségű munkát végeznek, mint a szabó kisiparosok műhelyeiben. A dühös telefonáló véleménye szerint össze sem lehet hasonlítani a minőséget, és ő bebizonyítja ezt, valamint kinek a véleményét írtam én, és így tovább. Alig tudtam közbevetni , aláírtam a szóban forgó írást, így a véleményem a sajátom. Emellett, remélem, másoké is. Azt már nem tudtuk megbeszélni, hogy egy félmondaton nem érdemes vitát nyitni, még akkor sem, ha az érintettek egyikének eltérő a véleménye. Különösen felesleges a vita akkor, ha az egész írás egyáltalán nem marasztalja el a debreceni szabó kisiparosokat, akiknek szakmai sikereiről a Napló hasábjain is sokszor hírt adtunk. Párbeszédünk abbamaradt: jogi következményekkel lettem megfenyegetve! Most itt ülök „kétségek között”s egyre azon gondolkozom, vajon mit várt volna a munkájára oly kényes szabómester? A Debreceni Minőségi Szabóipari Szövetkezet indokolatlan lepocs- s kondiázását és a kisiparosok égbe emelését? A telefonon hadat üzenő olvasó talán nem tudja, nincs egyedül. Azon emberek táborába tartozik, akik kénköves villámot, tüzet fújnak, mihelyt valaki — vagy valami, akár egy újságcikk — valódi vagy annak vélt érdekeiket megsérti, vagy legalábbis ők sértést látnak benne. Ilyenkor, rosszabb esetben indul a szükségtelen magyarázgatás, indokolatlanul tiltakozó leveleket kézbesít a postás a szerkesztőségbe, vagy akár egyszerre több tucat helyre. Az esetek többségében maga a panasz már eltörpül, jelentéktelenné válik, előtérbe kerül maga a megsértődés! A mundér becsületét mentő fogadatlan prókátorok gyakran még akkor sem hagyják abba „ügyük védelmét”, amikor jó néhány helyen már türelemre s az igazán szükségtelen magánháború abbahagyására szólítják fel őket. Ilyenkor új szervet, intézményt keresnek, csak éppen az előző helyen, helyeken kapott elutasítást elfelejtik közölni. A düh legtöbbször úgy párolog el, hogy kiderül: semmilyen sérelem nem esett. Nem történt jogsértés, nincs mit helyreigazítani. Hajdú István Új építőipari anyagok Az ipari háttér fejlődésével lépést tartva bátran alkalmaznak új anyagokat, új technológiát a debreceni Szakipari és Kislakásépítő Szövetkezet dolgozói. Még a közelmúltban is apró lécekből álló parkettákból rakták össze a szakemberek egy-egy helyiség burkolatát. Ma viszont már a korábbinál sokkal szebb, termelékenyebb szalag- vagy panelparkettákból készülnek a padlók. Az új terméket gyárban lakkozzák. A tetőfedők munkáját is nagymértékben könnyíti a Taurusz-szigetelőlemez alkalmazása. Az új eljárás szinte teljesen feleslegessé teszi a sok munkaerőt lekötő bitumenmelegítés és kavicsolás alkalmazását. Dolgoznak már a SZAKISZ szakemberei a Tisza menti Vegyi Kombinát Tipox TB burkolóanyagával is, amely több színben ipari és más jellegű felhasználásra készül. A Monsiflex elnevezésű gumiszerű alapozó-, fedő- és szigetelőanyaggal is folynak kísérletek. Ez osztrák gyártmány. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1978. ÁPRILIS 1.3