Hajdú-Bihari Napló, 1978. június (35. évfolyam, 128-152. szám)
1978-06-23 / 146. szám
A közlekedés tantárgy Az elmúlt esztendők sajnálatos statisztikája szerint hazánkban a gyermekbalesetek száma aggasztóan növekszik. Tavaly nem kevesebb, mint 700 hat éven aluli és másfél ezer 7—14 éves korú gyermeket ért közlekedési baleset. Ezért számos fórumon hangzik el mind gyakrabban, hogy a közlekedésre nevelés fontos pedagógiai feladat. Már az óvodában mindenki közlekedik, a gyerekek is, sokszor felügyelet nélkül, hiszen ez gyakran elkerülhetetlen. De mit tegyünk e riasztó adatok ismeretében? Hintsük el gyermekeinkben a szorongást, tudatosítsuk velük azt, hogy a közlekedés valamiféle szerencsejáték, kimerészkedve az utcára senki sem mehet biztosra? Hiszen az egyetlen cél csakis az lehet, hogy gyermekeink ne féljenek közlekedni az utcán. A szükséges biztonságot csakis a megfelelő készségek, szokások kialakításával lehet elérni. Az új óvodai nevelési program módot ad rá, hogy már a 3—6 évesek is — természetesen figyelembe véve életkorukat — bepillanthassanak a közlekedési ismeretek rejtelmeibe. Egy éve pedig — közlekedési ismeretek révén — új tantárggyal szaporodott az általános iskolai tananyag. Ennek ismereteivel tanévenként 8 órában foglalkozhatnak hivatalosan a pedagógusok. Persze még a jogosítvánnyal rendelkező és a balesetmegelőző közlekedésbiztonsági témákból legjobban felkészült pedagógusoknak is nehéz feladatot jelent havonta egy-egy órában minden fontos közlekedési ismeretet megtanítaniuk a gyerekekkel. Azok a pedagógusok pedig különösen nehéz helyzetben vannak, akiknek nincs meg minden előképzettségük. Nem elég tehát a megfelelő számban kiküldött tájékoztató, figyelemfelhívó propagandaanyag — tanítani kell a pedagógusokat is. Érettségi jogosítvánnyal körvonalazódnak már a távlati célok is: az elképzelések szerint a kilencvenes évek végefelé valamennyi középiskolás jogosítványt is kap majd az érettségi bizonyítványa mellé. Hihető ez? Bizonyára igen, hiszen a másfél esztendeje elkezdett tanpályaépítési program már eddig is szép sikereket hozott. Sorra épülnek vidéki városainkban — Pécsett, Győrött, Békéscsabán és másutt — a külföldi szakemberekből is elismerést kiváltó korszerű létesítmények, amelyek az oktatás későbbi kiterjesztésének a feltételeit is megteremtik. S tény az is, hogy már eddig tízezernél több gimnazista, szakközépiskolás és szakmunkás intézeti tanuló szerzett iskolájában járművezetői engedélyt. Biológia — elsősegélynyújtás Persze nem valami sok ez az évi nyolc óra, viszont élénk fantázia nélkül is elképzelhető, hogy a pedagógus a biológia órán az elsősegélynyújtás fontosságáról szólva, beszél a közlekedési balesetekről, s azok megelőzéséről. Szinte tálcán kínálja magát erre a fizikaóra is, amikor a sebesség, az út, és az idő fogalmával és összefüggéseivel foglalkoznak a tanulók. Lehetetlen nem észrevenni a lehetőséget: a súrlódás, a mozgási energia tanítása felhasználható a közlekedési ismeretek bővítésére. Gépjármű-műszaki szakkörök Adva van tehát a lehetőség rá, hogy a pedagógus ne csupán a szigorúan a közlekedésre szánt órákon, vegye elő a témát. Ám a balesetmegelőző feladatokban nagy szerepe van az úttörőmozgalomnak is. Minden megyében akadnak már hasznosan tevékenykedő úttörőgárda közlekedésirendőri szakaszok, s beszámolhatunk arról is, hogy szerte az országban különféle gépjármű-műszaki szakkörök működnek közre a közlekedési ismeretek elsajátítására. Igaz, az elmélet megerősítésére szükséges a gyakorlat is. Jó néhány településen nagy társadalmi segítséggel elkészült egy-egy iskola saját közlekedési parkja. Budapesttől az aprócska Perkátáig, Visegrádtól Ercsiig van már hol gyakorolniuk a gyerekeknek. A közlekedés már tantárgy az iskolákban. De azzá kell lennie minden felnőtt számára is, mert valamennyiünk tudatos részvételét igénylik a feladatok, mielőbb csökkenniük kell a gyermekbalesetek számának! Fejér Gyula Küldötteink Havannában •Az építőipar képviseletében A VIT-küldetés jelentőségét is tompító öröm érte legutóbb Popovics Sándort és feleségét: május 26-án született harmadik gyermekük, Péter. Érthető hát a boldogság, amit még csak fokoz a havannai úton való részvétel. A Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat házgyárában dolgozó művezetőnek sok tennivalója akad ezekben a napokban. — A kisfiúnk születése után — három gyerekkel — megszaporodtak a családi feladatok is, és mielőtt elindulok a nagy útra, szeretnék mindent rendben elvégezni magunk körül — fogalmaz beszélgetésünk elején Popovics Sándor. — A küldetés két hete alatt segít a feleségemnek az anyósom, a nagyobbik gyerek is „reszortos” lesz. Családi bajokat itthon hagyva nem tudnék felszabadultan részt venni ezen a nagy nemzetközi seregszemlén. VIT-küldöttünk 1962-től tagja az ifjúsági szervezetnek, tevékeny KISZ-es múltról adhat számot. A mozgalmi élet sűrűjében — tehát vezetőként — 1971-től dolgozik, nem kis elszántsággal. 1973-ban a vállalat fiataljai ipari KISZ-csúcsvezetőségi titkárrá választották. Az egyébként csendes szavú fiatalember elmondta, hogy a legtöbb mozgalmi élményt az elmúlt hét év hozta számára, és talán ennek elismeréseként juthat ki Havannába. — Úgy tudom, jelenleg nem töltesz be semmiféle funkciót, KISZ-tagként repülsz Havannába. Mit köszönhetsz még e kitüntető bizalmon kívül a KISZ- nek? — Nagy-nagy tapasztalatot, főként mozgalmi és politikai téren. Bátran mondhatom, hogy az elmúlt tíz év során jobb szervező lettem és valahogy bátrabban merek véleményt mondani a nagyobb fórumokon. — Az építőipar képviseletében mehetsz a VIT-re. Hogyan jellemeznéd a vállalat KISZ-életét? — Nem kell szégyenkeznünk, legutóbb — tavaszszal — kaptuk meg a KISZ KB vörös vándorzászlaját, ami bizonyítékul szolgálhat a jó munkára. Persze nehéz körülmények között végezzük a szervező-mozgósító munkát, nagy a terület. Szerte a megyében, szétszórtan tevékenykednek a KISZ-alapszervezetek — szám szerint 24 —, ezért is jelent néha gondot egyegy közös rendezvény megszervezése. Kubában a közel ezer fős vállalati KISZ-tagságot, ugyanakkor a megye építőiparát képviselhetem — átérzem ennek a felelősségteljes voltát. A faipari technikumot levelező tagozaton elvégző Popovics Sándor nem tartozik a nagy utazók közé, keveset járt még külföldön, érthető hát az egyre fokozódó izgalma. Kubáról Szóló kiadványokat, képeslapokat, információs, írásos , anyagokat vásárol, egyszóval fokozatosan „ráhangolódik” az útra. Javaslatként elmondta, hogy szívesen találkozna a megye többi küldöttével, hiszen a távoli Kubában már nem a hazai társakkal akar mégis ismerkedni, hanem a nagyvilág képviselőivel. Szeretne élményekben gazdagon hazatérni, hogy akadjon bőven mesélni való a családnak, a barátok- nak, az ismerősöknek , azoknak, akiket képvisel. Kiss Dezső Péter Fotó: Fekete Gábor HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1978. JÚNIUS 23. Kulturált kereskedelem, több szaküzlet Debrecen jó néhány pontján újabban kisebb tömeg álldogál. Vásárolnak. Nem a vásárcsarnok melletti maszek piacra gondoltam, azokra a gördülő elárusítókocsikra, amelyek megtalálhatók a ruházati boltok közelében. Az utcai árusítás része a Hajdú-Bihar megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat üzletpolitikájának? — kérdeztem Olveti Lászlóné igazgatót. — Igen. Kezdetben napi árukat, olcsó, filléres dolgokat tettünk az elárusítókocsik pultjaira. Slágercikkeket. A mini boltok választékán gyorsan lehetett változtatni, ha délelőtt napos volt az idő, mást árultak, mint délután, ha hűvösebb lett az időjárás. Később a bevétel is egyre jelentősebb lett, van ahol elérte az 50—60 ezer forintot naponta. Az utcai árusítás tehát a vásárlók kedvéért is történik. Elterjesztésében nem volt annak szerepe, hogy a vállalat boltjai a forgalomhoz viszonyítva túl kicsik? — Valóban, néhány szaküzletünk az indulási forgalom többszörösét érte már el. A raktárak szűkösek, ami hosszú távon a választék további bővítését nehezíti. Ezt nem szeretnénk, így gyakoribb szállításokkal „védekezünk”. Természetesen ennek is vannak határai, de inkább naponta szállítsunk, mintsem a vevő szeme elé valami is később kerülhessen. Kivétel a gyerekcipő. — Miért kivétel a gyerekcipő? — A tanács segítségével szép, nagy alapterületű, modern gyerekcipő-szaküzlet nyitottunk a Bethlen és Hunyadi utca sarkán. Feltöltöttük áruval, reklámoztuk. A forgalom mégis nagyon kicsi. A szaküzlet sétálva ötpercnyire található a városközponttól, így nem a távolsá az oka a kis forgalomnak. Megközelíthetetlen hónapok óta. Egy kis esőt követően sártengeren átkelve juthatnak csak az üzletbe a vásárlók, s ezt érthetően nem teszik. Inkább mennek a kisebb, zsúfoltabb, Csapó utca sarkán levő boltba. A helyzet reménytelen, hacsak az építőipar nem segít rajtunk. — Az első félév vége felé közeledünk. Milyen volt az áruellátás? — Tavaly kezdtük az idei holmik beszerzését. A nagykereskedelmi vállalatokkal kapcsolatunk javult, a terv által meghatározott mértékben közvetlenül a termelőktől is beszereztünk — főleg a választékot bővítő — árucikkeket. Üzletpolitikánkat — az igények maradéktalan kielégítését — a hiánycikkek természetesen kedvezőtlenül befolyásolták, bár a krónikus hiánycikk ma már kevés. Inkább nem kielégítő választékról van szó, amelyet igyekszünk teljessé tenni. Ennek köszönhetően a forgalom is javult. Az év elején 5,8 százalékos fejlődést terveztünk, az első öt hónapban— igaz 11,4 százalékkal nagyobb árukészlettel 8,8 százalékot értünk el. — Debrecen belvárosában sok kisebb-nagyobb ruházati bolt van egymás mellett. Kézenfekvő a szakosodás, az egyes üzletek áruválasztékának tisztítása. A vállalat igazgatója hogyan látja ezt a kérdést? — Távlati célkitűzéseink között szerepel, hogy az áruház átadását követően az eddiginél is jobban szakosítjuk üzleteinket. 1980-ig, a képződő fejlesztési alapot teljesen leköti az Arany Bika Szálloda mellett épülő iparcikk-áruház beruházásának finanszírozása, így előreláthatólag 1981-től lesz lehetőségünk az erőteljesebb profiltisztításra. — A szakosítás és korszerűsítés során arra törekszünk, hogy az üzlet profilja a környezethez is alkalmazkodjék, s a forgalom is a szükséges mértékben növekedjen. Előzetes elképzeléseink már vannak, a Vörös Hadsereg útja 51. szám alatti 1. számú női cipőszaküzletben célszerű megszüntetni a gyermekcipők árusítását, ezt követné a Kistemplom melletti boltjaink összevonása és a Hatvan utca sarkán levő 11-es számú áruda szaküzletté alakítása. Természetesen ezek még csak tervek, idővel módosulhatnak. — A vállalatnak a megye kisebb városaiban, nagyközségeiben is vannak boltjai. Terveznek-e ezekben a helységekben korszerűsítést? — Hajdúnánáson a távlati fejlesztés tervében áruház építése szerepel. Átadását követően az egyik boltunkat szaküzletté szeretnénk átalakítani, két másik üzletünket az áruház építése miatt szanálják. Hajdúszoboszlón szintén hasonló elképzelések vannak. Amennyiben megvalósulna a szoboszlói kisáruház felépítése, boltjainkat ott is szakosítjuk. Polgáron — előzetes tájékoztatás szerint — szanálják a gyermekruházati szaküzletet. Ebben az esetben a másik polgári üzletünkben fogjuk a gyermekruházati cikkeket árusítani. Hajdú István Jegyzet Család és közélet A vonaton voltam tanúja a következő beszélgetésnek. Harminc körüli asszonyok fűzték a mondatokat, miközben a szerelvény a nagyvárosból lakóhelyük, a falu felé közeledett. Egyikük munkából ment hazafelé, a másik bevásárlóútról sietett a családjához. — Még mindig nem gondoltad meg magad? — kérdezte ismerősétől az áruházakból megtérő. — Kényelmesebb lenne otthon. Nem kellene annyit utazni, a jószágokat is könnyebben elláthatnád. — Hiszen tudod, próbáltam én azt is — válaszolta az ingázó. — Valóban, már azt is elgondoltam, hogy ha otthon maradnék, anyagilag jobban jönnénk ki. De a gyárat, a munkatársakat nem hagyom. Ezt nem tudom jól elmondani, csak érzem, milyen fontosak nekem a munkatársak. Elgondolkodott, aztán még hozzátette: a társak. A rövid párbeszéd hallatán az jutott eszembe: vajon tényleg választani kell? Nincs valamilyen átmenet a háziasszonyok magányossága (félreértés ne essék: a családon kívüli közösség hiányára gondolok) és a gyári munkával együttjáró közösségi élet (amely olykor már közéletivé válik) között? Van-e ma az országban munkaerőhiány vagy nincs — ezen vitatkoznak a szakemberek. Egyikük azt állítja, a ma is dolgozó emberek munkájának jobb szervezésével sok tartalék szabadítható fel. Mások azt mondják: az új üzemekbe, üzemrészekbe új munkaerőre is szükség van. A döntést bízzuk a közgazdászokra, mi pedig maradjunk a tényeknél. Annál például, miszerint a megyében a munkaképes korú nők 71,3 százaléka munkavállaló. Ebből következően 28,7 százalékuk — 43 100-an — háztartásbeliek. Íme a bizonyíték: a vonatban beszélgető két asszony mondandóját sok tízezernyi társuk mondandójának is tekinthetjük. A cáfolatlan tények közé sorolható az is, hogy a néhány évvel ezelőtt még bőven meglevő munkaerő-fölöslegnek ma már nyomát sem találni. Sőt, azok, a községekben létrehozott gyáregységek, amelyeknek legfőbb rendeltetésük éppen az volt, hogy a helybéli munkáskezeknek foglalatosságot adjon, manapság éppen az ügyes munkáskezek hiányának gondjával küzdenek. A népgazdaság érdeke tehát azt kívánná, hogy a munkaképes korú nőknek a „csak” háztartásban dolgozó része mind kisebbé zsugorodjon, közülük mind többen vállaljanak rendszeres munkát. Még akkor is így van ez, ha többségük a társadalom számára is hasznossá teszi magát: zöldséget, gyümölcsöt termel, állattartással foglalkozik. Ám akármennyire is kívánatos volna a „háztartásbeliek” munkavállalása, egyhamar nem szűnik meg a „csak” háziasszonyok tábora. Annál is inkább, mert több mint kétharmaduk elmúlt már harmincéves. Ahhoz a korosztályhoz tartoznak, amely munkáját kifogástalanul végzi, de amely korosztályhoz tartozók mind nehezebben vállalkoznak életformájuk megváltoztatására. Ezek szerint azok az emberek, akik családjuk boldogulására fordítják teljes energiájukat, elesnek a közösségtől, a közélettől, a munkatársakkal, egyszerűen, a többi emberrel való kapcsolat mással nem pótolható örömétől? Hogy ne legyen így, azért legtöbbet a városi és községi népfrontbizottságok tehetnek — s fűzzük hozzá — tesznek is. A bizottságok egyik része tudatosan törekszik a háziasszonyok közéletbe való bevonására. A nők fóruma, a szülői munkaközösségek, a különféle klubok, a politikai képzés, szakkörök vagy a társadalmi munka — megannyi lehetőség a háziasszonyok közéleti tevékenységére. És példákat lehetne sorolni arra is, hogy az otthoniak közül jó néhányan funkciót vállalnak. íme, egy a példák közül: Hajdúböszörmény II. körzetében a 19 bizottsági tagból 5 háziasszony. Persze, azért nem mindenütt ilyen rózsás a helyzet. Egyes községi bizottságokban nem fordítanak különös gondot a háziasszonyok aktivizálására, másutt csak időközönként, egy-egy akció során válhatnak a köz életének részeseivé. A tennivalók sokaságára utal az is, hogy az előbb említett kiváló hajdúböszörményi példával ellentétben a Hazafias Népfront megyei Bizottságának 90 tagja között mindössze egy háziasszony akad, mint azt a Hazafias Népfront megyei elnökségének legutóbbi ülésén megvitatott jelentésből megtudhattuk. Szó sincs tehát arról, hogy a közélethez csak a munkavállaló nőknek van joguk, alkalmuk. Mint a példák mutatták és a példákat sorolhatnánk még tovább: említhetnénk a különböző szakköröket, az ol vasóköröket, az előadásokon való aktív részvételt stb. — a háziasszonyok közül is sokan kiverekedték magukat a régmúltban gyökerező, szigorú hagyományok kereteiből. A háziasszonyok is megtalálhatják útjukat a közélethez, s lassan elfelejthetik „a családon kívül semmi más” szemlélet emlékeit is. Igaz, mindehhez szükség van a népfrontbizottságok egyre jobb munkájára. G. L. kelet-magyarországi méh nyersanyag-hasznosító vállalat MEGVÉTELRE FELAJÁNL: 2 db dohányszeletelő gépet 1 db tolólapos RS—09 tip. eszközhordozó traktort 1 db poroló válogató gépet 1 db porelszívó berendezést. ÉRDEKLŐDNI: Debrecen, Postakert u. 10. sz., üzemfenntartási osztály Telefon: 13-055 FELVÉTELRE KERESÜNK őszi cukorrépa-átvételi idényre cukorrépaátvevőket JELENTKEZÉS: Mátra vidéki Cukorgyárak, 3001 Hatvan, rövid személyi adatokkal. Augusztus elején 4 napos tanfolyamon a részvétel kötelező