Hajdú-Bihari Napló, 1978. június (35. évfolyam, 128-152. szám)

1978-06-23 / 146. szám

A közlekedés­­­ tantárgy Az elmúlt esztendők sajná­latos statisztikája szerint ha­zánkban a gyermekbalesetek száma aggasztóan növekszik. Tavaly nem kevesebb, mint 700 hat éven aluli és másfél ezer 7—14 éves korú gyerme­ket ért közlekedési baleset. Ezért számos fórumon hang­zik el mind gyakrabban, hogy a közlekedésre nevelés fontos pedagógiai feladat. Már az óvodában mindenki közlekedik, a gyerekek is, sokszor felügye­let nélkül, hiszen ez gyakran elkerülhetetlen. De mit te­gyünk e riasztó adatok isme­retében? Hintsük el gyerme­keinkben a szorongást, tuda­tosítsuk velük azt, hogy a közlekedés valamiféle szeren­csejáték, kimerészkedve az utcára senki sem mehet biz­tosra? Hiszen az egyetlen cél csakis az lehet, hogy gyerme­keink ne féljenek közlekedni az utcán. A szükséges bizton­­ságot csakis a megfelelő kész­ségek, szokások kialakításá­val lehet elérni. Az új óvodai nevelési prog­ram módot ad rá, hogy már a 3—6 évesek is — természete­sen figyelembe véve életko­rukat — bepillanthassanak a közlekedési ismeretek rejtel­meibe. Egy éve pedig — köz­lekedési ismeretek révén — új tantárggyal szaporodott az általános iskolai tananyag. Ennek ismereteivel tanéven­ként 8 órában foglalkozhat­nak hivatalosan a pedagógu­sok. Persze még a jogosít­vánnyal rendelkező és a bal­esetmegelőző közlekedésbiz­tonsági témákból legjobban felkészült pedagógusoknak is nehéz feladatot jelent havon­ta egy-egy órában minden fontos közlekedési ismeretet megtanítaniuk a gyerekekkel. Azok a pedagógusok pedig különösen nehéz helyzetben vannak, akiknek nincs meg minden előképzettségük. Nem elég tehát a megfelelő szám­ban kiküldött tájékoztató, fi­gyelemfelhívó propaganda­anyag — tanítani kell a pe­dagógusokat is. Érettségi jogosítvánnyal körvonalazódnak már a távlati célok is: az elképze­lések szerint a kilencvenes évek végefelé valamennyi kö­zépiskolás jogosítványt is kap majd az érettségi bizonyítvá­nya mellé. Hihető ez? Bizonyára igen, hiszen a másfél esztendeje el­kezdett tanpályaépítési prog­ram már eddig is szép sike­­reket hozott. Sorra épülnek vidéki városainkban — Pé­csett, Győrött, Békéscsabán és másutt — a külföldi szak­emberekből is elismerést ki­váltó korszerű létesítmények, amelyek az oktatás későbbi kiterjesztésének a feltételeit is megteremtik. S tény az is, hogy már eddig tízezernél több gimnazista, szakközépis­kolás és szakmunkás intézeti tanuló szerzett iskolájában járművezetői engedélyt. Biológia — elsősegélynyújtás Persze nem valami sok ez az évi nyolc óra, viszont élénk fantázia nélkül is el­képzelhető, hogy a pedagógus a biológia órán az elsősegély­­nyújtás fontosságáról szólva, beszél a közlekedési balese­tekről, s azok megelőzéséről. Szinte tálcán kínálja magát erre a fizikaóra is, amikor a sebesség, az út, és az idő fo­galmával és összefüggéseivel foglalkoznak a tanulók. Lehe­tetlen nem észrevenni a le­hetőséget: a súrlódás, a moz­gási energia tanítása felhasz­nálható a közlekedési ismere­tek bővítésére. Gépjármű-műszaki szakkörök Adva van tehát a lehetőség rá, hogy a pedagógus ne csu­pán a szigorúan a közleke­désre szánt órákon, vegye elő a témát. Ám a balesetmegelő­ző feladatokban nagy szerepe van az úttörőmozgalomnak is. Minden megyében akadnak már hasznosan tevékenykedő úttörőgárda közlekedési­rendőri szakaszok, s beszá­molhatunk arról is, hogy szerte az országban különféle gépjármű-műszaki szakkörök működnek közre a közlekedé­si ismeretek elsajátítására. Igaz, az elmélet megerősí­tésére szükséges a gyakorlat is. Jó néhány településen nagy társadalmi segítséggel elkészült egy-egy iskola saját közlekedési parkja. Buda­pesttől az aprócska Perkátá­­ig, Visegrádtól Ercsiig van már hol gyakorolniuk a gye­rekeknek. A közlekedés már tantárgy az iskolákban. De azzá kell lennie minden felnőtt számá­ra is, mert valamennyiünk tudatos részvételét igénylik a feladatok, mielőbb csökken­niük kell a gyermekbalesetek számának! Fejér Gyula Küldötteink Havannában •Az építőipar képviseletében A VIT-küldetés jelentősé­gét is tompító öröm érte legutóbb Popovics Sándort és feleségét: május 26-án született harmadik gyerme­kük, Péter. Érthető hát a boldogság, amit még csak fokoz a ha­vannai úton való részvétel. A Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat házgyá­rában dolgozó művezetőnek sok tennivalója akad ezek­ben a napokban. — A kisfiúnk születése után — három gyerekkel — megszaporodtak a családi feladatok is, és mielőtt el­indulok a nagy útra, sze­retnék mindent rendben elvégezni magunk körül — fogalmaz beszélgetésünk elején Popovics Sándor. — A küldetés két hete alatt segít a feleségemnek az anyósom, a nagyobbik gye­rek is „reszortos” lesz. Családi bajokat itthon hagyva nem tudnék felsza­badultan részt venni ezen a nagy nemzetközi sereg­szemlén. VIT-küldöttünk 1962-től tagja az ifjúsági szerve­zetnek, tevékeny KISZ-es múltról adhat számot. A mozgalmi élet sűrűjében — tehát vezetőként — 1971-től dolgozik, nem kis elszánt­sággal. 1973-ban a vállalat fiataljai ipari KISZ-csúcs­­vezetőségi titkárrá válasz­tották. Az egyébként csen­des szavú fiatalember el­mondta, hogy a legtöbb mozgalmi élményt az el­múlt hét év hozta számára, és talán ennek elismerése­ként juthat ki Havannába. — Úgy tudom, jelenleg nem töltesz be semmiféle funkciót, KISZ-tagként re­pülsz Havannába. Mit kö­szönhetsz még e kitüntető bizalmon kívül a KISZ- nek? — Nagy-nagy tapasztala­tot, főként mozgalmi és po­litikai téren. Bátran mond­hatom, hogy az elmúlt tíz év során jobb szervező let­tem és valahogy bátrabban merek véleményt mondani a nagyobb fórumokon. — Az építőipar képvise­letében mehetsz a VIT-re. Hogyan jellemeznéd a vál­lalat KISZ-életét? — Nem kell szégyenkez­nünk, legutóbb — tavasz­­szal — kaptuk meg a KISZ KB vörös vándorzászlaját, ami bizonyítékul szolgálhat a jó munkára. Persze ne­héz körülmények között vé­gezzük a szervező-mozgó­sító munkát, nagy a terület. Szerte a megyében, szét­szórtan tevékenykednek a KISZ-alapszervezetek — szám szerint 24 —, ezért is jelent néha gondot egy­­egy közös rendezvény megszervezése. Kubában a közel ezer fős vállalati KISZ-tagságot, ugyanak­kor a megye építőiparát képviselhetem — átérzem ennek a felelősségteljes voltát. A faipari technikumot levelező tagozaton elvégző Popovics Sándor nem tar­tozik a nagy utazók közé, keveset járt még külföldön, érthető hát az egyre foko­zódó izgalma. Kubáról Szó­­­­ló kiadványokat, képesla­pokat, információs, írásos , anyagokat vásárol, egyszó­val fokozatosan „ráhango­lódik” az útra. Javaslatként­­ elmondta, hogy szívesen találkozna a megye többi­­ küldöttével, hiszen a távo­li Kubában már nem a ha­zai társakkal akar mégis i­s­merkedni, hanem a nagy­világ képviselőivel. Szeretne élményekben gazdagon hazatérni, hogy akadjon bőven mesélni va­ló a családnak, a barátok-­­ nak, az ismerősöknek , azoknak, akiket képvisel. Kiss Dezső Péter Fotó: Fekete Gábor HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1978. JÚNIUS 23. Kulturált kereskedelem, több szaküzlet Debrecen jó néhány pont­ján újabban kisebb tömeg álldogál. Vásárolnak. Nem a vásárcsarnok melletti ma­szek piacra gondoltam, azok­ra a gördülő elárusítókocsik­ra, amelyek megtalálhatók a ruházati boltok közelében. Az utcai árusítás része a Hajdú-Bihar megyei Ruhá­zati Kiskereskedelmi Válla­lat üzletpolitikájának? — kérdeztem Olveti Lászlóné igazgatót. — Igen. Kezdetben napi árukat, olcsó, filléres dolgo­kat tettünk az elárusítóko­csik pultjaira. Slágercikke­ket. A mini boltok választé­kán gyorsan lehetett változ­tatni, ha délelőtt napos volt az idő, mást árultak, mint délután, ha hűvösebb lett az időjárás. Később a bevétel is egyre jelentősebb lett, van ahol elérte az 50—60 ezer forintot naponta.­­ Az utcai árusítás tehát a vásárlók kedvéért is törté­nik. Elterjesztésében nem volt annak szerepe, hogy a vállalat boltjai a forgalom­hoz viszonyítva túl kicsik? — Valóban, néhány szak­üzletünk az indulási forga­lom többszörösét érte már el. A raktárak szűkösek, ami hosszú távon a választék to­vábbi bővítését nehezíti. Ezt nem szeretnénk, így gyako­ribb szállításokkal „védeke­zünk”. Természetesen ennek is vannak határai, de inkább naponta szállítsunk, mint­sem a vevő szeme elé vala­mi is később kerülhessen. Kivétel a gyerekcipő. — Miért kivétel a gyerek­cipő? — A tanács segítségével szép, nagy alapterületű, mo­dern gyerekcipő-szaküzlet nyitottunk a Bethlen és Hu­nyadi utca sarkán. Feltöltöt­­tük áruval, reklámoztuk. A forgalom mégis nagyon kicsi. A szaküzlet sétálva ötperc­nyire található a városköz­ponttól, így nem a távolsá az oka a kis forgalomnak. Megközelíthetetlen hónapok óta. Egy kis esőt követően sártengeren átkelve juthat­nak csak az üzletbe a vásár­lók, s ezt érthetően nem te­szik. Inkább mennek a ki­sebb, zsúfoltabb, Csapó utca sarkán levő boltba. A hely­zet reménytelen, hacsak az építőipar nem segít rajtunk. — Az első félév vége felé közeledünk. Milyen volt az áruellátás? — Tavaly kezdtük az idei holmik beszerzését. A nagy­kereskedelmi vállalatokkal kapcsolatunk javult, a terv által meghatározott mérték­ben közvetlenül a termelők­től is beszereztünk — főleg a választékot bővítő — áru­cikkeket. Üzletpolitikánkat — az igények maradéktalan kielégítését — a hiánycikkek természetesen kedvezőtlenül befolyásolták, bár a króni­kus hiánycikk ma már kevés. Inkább nem kielégítő vá­lasztékról van szó, amelyet igyekszünk teljessé tenni. Ennek köszönhetően a for­galom is javult. Az év ele­jén 5,8 százalékos fejlődést terveztünk, az első öt hó­napban— igaz 11,4 százalék­kal nagyobb árukészlettel 8,8 százalékot értünk el. — Debrecen belvárosában sok kisebb-nagyobb ruházati bolt van egymás mellett. Ké­zenfekvő a szakosodás, az egyes üzletek áruválaszté­kának tisztítása. A vállalat igazgatója hogyan látja ezt a kérdést? — Távlati célkitűzéseink között szerepel, hogy az áru­ház átadását követően az eddiginél is jobban szako­sítjuk üzleteinket. 1980-ig, a képződő fejlesztési alapot teljesen leköti az Arany Bi­ka Szálloda mellett épülő iparcikk-áruház beruházásá­nak finanszírozása, így elő­reláthatólag 1981-től lesz le­hetőségünk az erőteljesebb profiltisztításra. — A szakosítás és korsze­rűsítés során arra törek­szünk, hogy az üzlet profil­ja a környezethez is alkal­mazkodjék, s a forgalom is a szükséges mértékben növe­kedjen. Előzetes elképzelé­seink már vannak, a Vörös Hadsereg útja 51. szám alat­ti 1. számú női cipőszaküz­­letben célszerű megszüntetni a gyermekcipők árusítását, ezt követné a Kistemplom melletti boltjaink összevo­nása és a Hatvan utca sar­kán levő 11-es számú áruda szaküzletté alakítása. Termé­szetesen ezek még csak ter­vek, idővel módosulhatnak. — A vállalatnak a megye kisebb városaiban, nagy­községeiben is vannak bolt­jai. Terveznek-e ezekben a helységekben korszerűsítést? — Hajdúnánáson a távlati fejlesztés tervében áruház építése szerepel. Átadását követően az egyik boltunkat szaküzletté szeretnénk átala­kítani, két másik üzletünket az áruház építése miatt sza­nálják. Hajdúszoboszlón szintén hasonló elképzelések vannak. Amennyiben meg­valósulna a szoboszlói kis­­áruház felépítése, boltjainkat ott is szakosítjuk. Polgáron — előzetes tájékoztatás sze­rint — szanálják a gyermek­­ruházati szakü­zletet. Ebben az esetben a másik polgári üzletünkben fogjuk a gyer­mekruházati cikkeket árusí­tani. Hajdú István Jegyzet Család és közélet A vonaton voltam tanúja a következő beszélgetésnek. Harminc körüli asszonyok fűzték a mondatokat, mi­közben a szerelvény a nagyvárosból lakóhelyük, a falu­­ felé közeledett. Egyikük munkából ment hazafelé, a másik bevásárlóútról sietett a családjához. — Még mindig nem gondoltad meg magad? — kér­dezte ismerősétől az áruházakból megtérő. — Kényel­mesebb lenne otthon. Nem kellene annyit utazni, a jószágokat is könnyebben elláthatnád. —­ Hiszen tudod, próbáltam én azt is — válaszolta az ingázó. — Valóban, már azt is elgondoltam, hogy ha otthon maradnék, anyagilag jobban jönnénk ki. De a gyárat, a munkatársakat nem hagyom. Ezt nem tu­dom jól elmondani, csak érzem, milyen fontosak nekem a munkatársak. Elgondolkodott, aztán még hozzátette: a társak. A rövid párbeszéd hallatán az jutott eszembe: vajon tényleg választani kell? Nincs valamilyen átmenet a háziasszonyok magányossága (félreértés ne essék: a családon kívüli közösség hiányára gondolok) és a gyári munkával együttjáró közösségi élet (amely olykor már közéletivé válik) között? Van-e ma az országban munkaerőhiány vagy nincs — ezen vitatkoznak a szakemberek. Egyikük azt ál­lítja, a ma is dolgozó emberek munkájának jobb szer­vezésével sok tartalék szabadítható fel. Mások azt­­ mondják: az új üzemekbe, üzemrészekbe új munka­erőre is szükség van. A döntést bízzuk a közgazdá­szokra, mi pedig maradjunk a tényeknél. Annál pél­dául, miszerint a megyében a munkaképes korú nők 71,3 százaléka munkavállaló. Ebből következően 28,7 százalékuk — 43 100-an — háztartásbeliek. Íme a bizo­nyíték: a vonatban beszélgető két asszony mondandó­ját sok tízezernyi társuk mondandójának is tekinthet­jük. A cáfolatlan tények közé sorolható az is, hogy a né­hány évvel ezelőtt még bőven meglevő munkaerő-fö­löslegnek ma már nyomát sem találni. Sőt, azok, a köz­ségekben létrehozott gyáregységek, amelyeknek leg­főbb rendeltetésük éppen az volt, hogy a helybéli munkáskezeknek foglalatosságot adjon, manapság ép­pen az ügyes munkáskezek hiányának gondjával küz­denek. A népgazdaság érdeke tehát azt kívánná, hogy a munkaképes korú nőknek a „csak” háztartásban dol­gozó része mind kisebbé zsugorodjon, közülük mind többen vállaljanak rendszeres munkát. Még akkor is így van ez, ha többségük a társadalom számára is hasznossá teszi magát: zöldséget, gyümölcsöt termel, állattartással foglalkozik. Ám akármennyire is kívána­tos volna a „háztartásbeliek” munkavállalása, egyhamar nem szűnik meg a „csak” háziasszonyok tábora. Annál is inkább, mert több mint kétharmaduk elmúlt már harmincéves. Ahhoz a korosztályhoz tartoznak, amely­­ munkáját kifogástalanul végzi, de amely korosztályhoz tartozók mind nehezebben vállalkoznak életformájuk megváltoztatására. Ezek szerint azok az emberek, akik családjuk boldogulására fordítják teljes energiájukat, elesnek a közösségtől, a közélettől, a munkatársakkal, egyszerűen, a többi emberrel való kapcsolat mással nem pótolható örömétől? Hogy ne legyen így, azért legtöbbet a városi és köz­ségi népfrontbizottságok tehetnek — s fűzzük hozzá — tesznek is. A bizottságok egyik része tudatosan törek­szik a háziasszonyok közéletbe való bevonására. A nők fóruma, a szülői munkaközösségek, a különféle klu­bok, a politikai képzés, szakkörök vagy a társadalmi munka — megannyi lehetőség a háziasszonyok köz­életi tevékenységére. És példákat lehetne sorolni arra is, hogy az otthoniak közül jó néhányan funkciót vállal­nak. íme, egy a példák közül: Hajdúböszörmény II. körzetében a 19 bizottsági tagból 5 háziasszony. Persze, azért nem mindenütt ilyen rózsás a helyzet. Egyes községi bizottságokban nem fordítanak különös gondot a háziasszonyok aktivizálására, másutt csak időközönként, egy-egy akció során válhatnak a köz éle­tének részeseivé. A tennivalók sokaságára utal az is, hogy az előbb említett kiváló hajdúböszörményi példá­val ellentétben a Hazafias Népfront megyei Bizottsá­gának 90 tagja között mindössze egy háziasszony akad, mint azt a Hazafias Népfront megyei elnökségének legutóbbi ülésén megvitatott jelentésből megtudhattuk. Szó sincs tehát arról, hogy a közélethez csak a munkavállaló nőknek van joguk, alkalmuk. Mint a példák mutatták é­s a példákat sorolhatnánk még tovább: említhetnénk a különböző szakköröket, az ol­ vasóköröket, az előadásokon való aktív részvételt stb. — a háziasszonyok közül is sokan kiverekedték ma­gukat a régmúltban gyökerező, szigorú hagyományok kereteiből. A háziasszonyok is megtalálhatják útjukat a közélethez, s lassan elfelejthetik „a családon kívül sem­mi más” szemlélet emlékeit is. Igaz, mindehhez szükség van a népfrontbizottságok egyre jobb munkájára. G. L. kelet-magyarországi méh nyersanyag-hasznosító vállalat MEGVÉTELRE FELAJÁNL: 2 db dohányszeletelő gépet 1 db tolólapos RS—09 tip. eszközhordozó traktort 1 db poroló válogató gépet 1 db porelszívó berendezést. ÉRDEKLŐDNI: Debrecen, Postakert u. 10. sz., üzemfenntartási osztály Telefon: 13-055 FELVÉTELRE KERESÜNK őszi cukorrépa-átvételi idényre cukorrépaátvevőket JELENTKEZÉS: Mátra vidéki Cukorgyárak, 3001 Hatvan, rövid személyi adatokkal. Augusztus elején 4 napos tanfolyamon a részvétel kötelező

Next