Hajdú-Bihari Napló, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-01 / 153. szám
A harmadik forduló sem hozott döntést Az olasz „nagyválasztók” a harmadik fordulóban sem tudták megválasztani Itália új elnökét. A pártok eddigi hivatalos jelöltjei közül egyik sem érte el a szükséges két- harmados többséget, ezért Ingrao, a képviselőház elnöke újabb szavazást rendelt el szombat délután 3 órára (ma-gyar idő szerint). A 4. menettől kezdve már nem szükséges többé a kétharmados többség, az alkotmány értelmében elegendő lesz az abszolút többség is (50 százalék plusz egy szavazat). A római Paese Sera péntek esti számában egy kereszténydemokrata vezetőre hivatkozva azt írta, hogy a DC szenátorai, képviselői és tartományi küldöttei Zaccagnini főtitkárt jelölik majd. A szociáldemokraták az alkotmánybíróság elnökét, Paolo Rossit javasolják. Ez utóbbit az OKP-hoz közel álló körökben nem tartják elfogadhatónak a baloldal szempontjából. Arnaldo Forlani olasz külügyminiszter, a DC vezetőségi tagja a Montecitorio folyosóin azt javasolta az alkotmány platformján mozgó pártok vezetőinek, hogy üljenek össze és próbáljanak meg közös jelöltet találni. (MTI) Az űrhajósok sajtókonferenciája a világűrből Az elődök hősiességének, közösen ontott vérének jelképeként két kapszulában földet is vitt magával a Szaljut űrhajóra a Szojuz—30 nemzetközi személyzete, Pjotr Klimuk és Miroslaw Hermaszewski. Két kis földdarab a Belorusz falu, Slenino és a lengyel főváros, Varsó határából származik — mindkét helyen együtt küzdöttek a két ország fiai a fasiszta megszállók ellen. Az űrnégyes pénteken tartott közös sajtókonferenciáján még egyszer szóba került a háború: az első lengyel űrhajós édesanyjának üzent, neki mondott köszönetet azért, hogy a nehéz években helytállva felnevelte gyermekeit. A válaszok többsége már természetesen a mára vonatkozott s voltak közte bőven derűs motívumok is. A lengyel űrhajós például elmondotta: egy kicsit szokatlan helyen alszik ugyan, de kitűnően. A földön összesereglett s az irányítóközpont nagyterméből kérdező újságíróknak Vlagyimir Kovaljonok úgy jellemezte az űrexpedíció jelenlegi útját, hogy az folytatása Romanyenko és Grecsko, illetve a náluk járt korábbi két expedíció kutatásainak. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy csupán megis- métlik a kísérleteket, hanem bizonyos területeken teljesen új feladatokat kell megolda- niuk. Pjotr Klimuk, aki korábban már a Szaljut—4 űrállomáson is eltöltött két hó- s napot, a programból azt emelte ki, hogy fokozatosan növelik az űrutazások időtartamát, ugyanakkor az inter- kozmosz-program is változatos kutatásokat irányoz elő az űrállomás személyzete részére. A nemzetközi személyzetnek például tudományos-technikai, orvosi-biológiai és népgazdasági jellegű kutatómunkát is kell végeznie. Az űr-sajtókonferencia természetesen nem töltötte ki a Szaljut—6 négytagú személyzetének egész munkanapját: az űrhajósok a megadott program teljesítésén dolgoztak. Közérzetük — ahogy ezt a sajtókonferencia is tanúsította — kitűnő, kedélyállapotuk jó s az űrállomás minden berendezése fennakadás nélkül működik. (MTI) Libanoni helyzetjelentés Az utóbbi két nap alatt súlyosbodott a helyzet Libanonban. A központi kormánynak az ország biztonsága megszilárdulására irányuló erőfeszítései a belső és külső reakció makacs ellenállásába ütköznek. A jobboldali konzervatív erők, izraeli tanácsadóik támogatásával, a feszültség mesterséges szítását célzó akciókat hajtanak végre — állapítja meg helyzetelemzésében a TASZSZ hírügynökség. Libanon legnagyobb részén , egyebek között Bejrútban is, robbanásveszélyes helyzet alakult ki. Megkezdődött a XIV. hortobágyi nemzetközi lovasnapok programja Pénteken reggel 8 órától a megnyitó versenyekkel, a díjugratásokkal és a hortobágyi nagydíj elődöntőivel megkezdődött az idei, sorrendben a XIV. hortobágyi nemzetközi lovasnapok programsorozata. A nagyszabású lovasműsor hivatalos megnyitója ma, szombaton délután két órakor lesz Hortobágyon, a mátai lovaspályán. Az akadály felett az elődöntőn A kereskedelmi és a vendéglátó-ipari vállalatok tetszetős pavilonokban gondoskodnak a pusztára érkezők tízezreinek ellátásáról. (Kőszeghy György felvételei) HAJDÚ-BIHAR) NAPLÓ - 1976. JÚLIUS 1. A fiú I.,fias Nénkom székházában ludások kezdődtek a magyar és a vietnami népfront szerzésivezetői között. A vietnami küldöttséget Nguyen Van Tien, a Vietnami Hazafias Front főtitkára, a magyart Sarlós István, a HNF OT főtitkára vezeti. Képünkön: Sarlós István köszönti a vietnami vendéget Borbándi János vacsorát adott a vietnami küldöttség tiszteletére A magyar-vietnami gazdasági, műszaki-tudományos együttműködési kormánybizottság VII. ülésszaka alkalmából Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken este a Parlamentben vacsorát adott Le Thanh Nghi miniszterelnök-helyettes vezette vietnami küldöttség tiszteletére. (MTI) Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, államfő Moszkvában fogadta azt a lengyel katonai küldöttséget, amely Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, honvédelmi miniszter (balról a negyedik) vezetésével tartózkodik a Szovjetunióban (Telefoto — TASZSZ — MTI — KS) Japán-kínai tárgyalások TOKIÓ Július 21-én Pekingben folytatják a hivatalos japán- kínai tárgyalásokat a béke- és barátsági szerződés megkötéséről. Az erről szóló egyidejű tokiói és pekingi bejelentés szerint az időpontot pénteken véglegesítették. A felek már korábban megállapodtak abban, hogy csaknem háromévi szünet után ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a sokat vitatott okmány aláírásának előkészítésére. A megbeszéléseket 1975-ben Japán azért függesztette fel, mert Kína ragaszkodik ahhoz, hogy a szerződés szövegében szovjetellenes célzattal rögzítsék „a hegemónia közös elítélésének” pekingi ihletésű tételét. A tokiói kormány sokáig még a tárgyalások folytatásától is óvakodott, most azonban éppen a japán kormány kezdeményezte a hivatalos eszmecserék újrakezdését. Közös munkával Ünnepélyes nyilatkozat és közös közlemény elfogadásával befejeződött a KGST XXXII. ülésszaka. A szocialista gazdasági integrációs szervezet legfelsőbb szerve optimista hangon ítélte meg a tagállamok gazdasági életének fejlődési tendenciáit, s azokat a momentumokat, amelyek ma és a jövőben meghatározzák a további közös munkát. Közös munka. Talán ez az egyik legfontosabb a kiemelkedők közül. Hiszen ebben a szervezetben a tagállamok nem csupán kereskedelmi megállapodások kötésére törekednek. Céljuk az, hogy valamennyien, közösen járuljanak hozzá a szocialista társadalom építéséhez. A jelen szakasz az építőmunka új fázisát jelzi. További célprogramokat elfogadva, közös beruházásokat megvalósítva a KGST-országok arra törekszenek, hogy bizonyos mértékig semlegesítsék a világgazdasági helyzet kedvezőtlen hatását is. Jól példázza ezt a közös energiatermelő és -szállítórendszerek fejlesztése, a tagállamok nyersanyagkincsének kiaknázására tett együttes lépések. A KGST, amely közel harminc esztendeje, mint az európai szocialista országok gazdasági szervezete jött létre, ma már további két földrészen tevékenykedik. Tagjainak sorába lépett Mongólia és Kuba, s most az egységes Vietnami Szocialista Köztársaság is. Ez a tény sok mindent kifejez. Ismeretes, hogy a szocialista közösség országai a kezdetektől fogva erejükhöz mérten támogatták Vietnam népét. A gazdasági segítség azonban egy időre a katonai segítség mögé szorult. A háború hosszú éveiben a szocialista vívmányok megvédése volt a feladat az indokínai országokban. Ma, az immár újra egységes Vietnam 56 milliós népe a szocialista építés hatalmas feladatainak megvalósítását tűzte ki célul maga elé.. Nyilvánvalóak a nehézségek. Nem csupán azért, mert az évtizedes háborúskodás súlyos sebeket okozott, s visszavetette az országot a gazdasági fejlődésben. Vietnam a történelmi elmaradottság, az évszázados gyarmati múst terhét is viseli. A Vietnami Kommunista Párt, a kormány arra törekszik, hogy a nép energiáit, az ország kincseit, a fejlesztés szolgálatába állítsa. Erre meg is vannak a feltételek, s Vietnam biztosan számíthat a szocialista közösség segítő támogatására is. Sajnálatos azonban, hogy az ötvenmilliós vietnami nép még ma, győzelme után több, mint három évvel sem koncentrálhat a gazdaság kérdéseire. Ismeretes: a kalandorpolitikát folytató soviniszta kambodzsai vezetés háborús összetűzéseket provokált ki szomszédjával, s kiéleződött a vietnami—kínai viszony is. Nem titok: Peking nem utolsósorban azért folytat Vietnammal ellenséges politikát, mert Hanoi nem szolgálja ki a maoisták szovjetellenes céljait, s a szocialista közösség részének tartja magát. A bukaresti tárgyalóasztalnál megfigyelőként más országok képviselői is ott voltak. Különösen fontos tény, hogy az afrikai szocialista orientációjú államok közül Angola és Etiópia is érdeklődik a KGST munkája után. Arra mutat ez, hogy megvan a lehetőség a széles körű kölcsönösen előnyös együttműködésre a fejlődő országokkal is. Magyarország a KGST alapító tagjai közé tartozik. Hazánk, amely nyersanyagban és energiahordozókban szegény ország, élvezi azt a lehetőséget, hogy ilyen szükségletei jelentős részét kedvező feltételek mellett a KGST-n belül elégítheti ki. Jól bizonyítja ezt az olaj- és gázvezetékek hálózata, a Vinnyica—Albertirsa villamosvezeték, s az országunkba szállított nyersanyagok, ércek tömege. Természetesen a gazdasági integráció elősegíti iparunk fejlesztését, piacot biztosít számunkra. A tanácsülés megállapította: az együttműködésnek nagy tartalékai vannak még kihasználatlanul, melyek a tagországok gazdasági fejlődését, az életszínvonal emelését szolgálhatják. Az 1990-ig érvényes célprogramok következetes végrehajtása is ezt szolgálja majd. Röviden a nagyvilágból BILBAO. A spanyol rendőrség a szerdán merénylet áldozatául esett bilbaói napillap főszerkesztője gyilkosai utáni kétnapos hajtóvadászat során tizennyolc személyt őrizetbe vett, akik feltehetőleg az ETA nevű baszk szélsőséges nacionalista szervezet tagjai. A hatóságok nagy mennyiségű fegyvert és lőszert is lefoglaltak. MOSZKVA: Didier Ratsiraka madagaszkári elnök pénteken a kora esti órákban szovjetunióbeli útjának első állomására, Jerevánba érkezett, ahol ünnepélyesen fogadták. Az örmény fővároson kívül Ratsiraka meglátogatja a Krím-félsziget déli partvidékét is. MOSZKVA. Mint a szovjet fővárosban hivatalosan bejelentették, Andrej Gromiko szovjet és Cyrus Vance amerikai külügyminiszter július 12—13-án találkozik Cenfben, hogy folytassa az új SALT-megállapodás előkészítésével összefüggő kérdések megvitatását. A szovjet és az amerikai diplomácia vezetője ezen kívül a felek kölcsönös érdeklődésére számot tartó kérdésekről is tárgyal. PÁRIZS. A francia kormány pénteken úgy döntött, hogy visszahívja állomáshelyéről Roger Duzer-t, laoszi nagykövetét válaszul arra, hogy a laoszi kormány csütörtökön egy diplomatára és öt személyre korlátozta a s vientianói francia képviseleti létszámát. LONDON: A Brunei Szultánság 1983 végére teljes függetlenséget kap Nagy-Britanniától — jelentették be pénteken a londoni külügymi- nisztériumban. I PEKING, ötvenhét évvel ezelőtt, 1921. július elsején alakult meg a Kínai Kommunista Párt. Az évforduló alkalmából a Hungcsi, a KKP KB elméleti folyóirata közzétette annak a beszédnek teljes szövegét, amelyet Mao Ce-tung mondott el 1962. jannuár 30-án a Központi Bizottság által tartott kibővített munkaértekezletén. Megfigyelők szerint a beszéd időzített nyilvánosságra hozatala hasonló szerepet tölt be a Mao Ce-tung utáni pártvezetés szempontjából, mint annak idején az elhunyt „tíz nagy összefüggésről” szóló beszédének közlése. TEL AVIV. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter kétnapos izraeli látogatásának befejeztével pénteken visszautazott Bonnba. HÁGA. Andreas van Agt holland miniszterelnök péntek hajnalban, egész éjszakán át tartott parlamenti vita után végül győztesen került ki a holland közvéleményt régóta foglalkoztató, Brazíliának szállítandó uránium ügyéből. : WASHINGTON. Az egyesült államokbeli látogatásán levő Helmut Kohlt, a nyugati német CDU elnökét pénteken fogadta James Carter ameri■ kai elnök. Kohl előzőleg tárgyalt Zbigniew Brzezinskivel, s Carter nemzetbiztonsági fő- tanácsadójával.