Hajdú-Bihari Napló, 1978. november (35. évfolyam, 232-258. szám)
1978-10-22 / 250. szám
m m* 0 % Az a «n ^ j tti i * \ *x»i s ft? i jiBII Egy tüneményes pályakezdet - fl fegyver, amely nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket - IIV-2 megtetszik az ellenségnek követnénk, röviden jellemezzük azt a rakétát, amely az ellenségnek is megnyerte tetszését. A V—2 tulajdonképpen az Aggregat-sorozatnak nevezett rekétacsalád egyik tagja, amellyel Braun már 1936 óta kísérletezett. Az „Aggregat—4-es” rakéta (köznyelven a V—2) kísérletezése három évig tartott. Első startjára 1942. június 13-án került sor. A rakéta csak csekély magasságot ért el, ugyanígy nem sikerült az augusztus 16-i start sem. Végül 1942. október 3-án a 14,2 méter hosszú és 12,5 tonna súlyú rakéta 90 kilométer magasságot ért el, hatótávolsága pedig 190 kilométer volt. Havonta 2000 darabot szándékoztak belőle gyártani, de ezt a számot sohasem tudták elérni. Bevetését valamennyire késleltették azok az angol és amerikai légitámadások, melyekre a rakétafegyver után sóvárgó impe- rialisták jellemzésekor még vissza kell térnünk. Végül is az első V—2 bevetésére 1944. szeptember 8- án került sor, és 1945. március 27-ig —a német adatok szerint — összesen 4320 darabot lőttek ki, ebből 640 még kísérleti példánynak tekintendő, 1120 darab hullott Londonra, 2560 pedig a kontinens célpontjaira. Közülük 1050 érte el a London területén levő célját. A V—2 egy tonnányi robbanóanyagot vitt magával, teljesen meglepetésszerűen zuhant a célra, mert ellene semmiféle légi riasztás nem segített. A A peenemündei náci rakétakutatók megadják magukat az amerikaiaknak. Jobb oldalon felkötött karral Wernher von Braun, tőle jobbra Walter Dörnberg tábornok, a kísérleti telep parancsnoka gyilkos fegyver kilövései csupán Hollandia elfoglalásával szűntek meg. A német hadvezetés a V—2-től a háború fordulatát várta. „Csodafegyverként” azonban éppen úgy, mint a V—2-1*, nem vált be. Mint rakéta a maga idejében mestermű volt, de a hitleri Németország katonai vereségét sem megakadályozni, sem huzamosabb időre késleltetni nem tudta. (Folytatása következik) SPEKTÁTOR Ami a Wernher von Braunról készült amerikai filmből kimaradt: a rakétakutató (jobb oldalon civilben) a peenemündei kísérleti telepre érkezett fasiszta tábornokok — élükön Dönitz tengernagy — társaságában a tüzes nyíltól az űrhajóig Az amerikai rakétakutatás dédelgetett kedvence, Wernher von Braun, porosz nemesi családban született 1912- ben. Már egyetemi évei alatt foglalkoztatták a rakéták. 1934-ben gyakran megfordult a kummersdorfi lőtéren, ahol abban az időben Walter Domberg kizárólag katonai célokra alkalmas rakéták kifejlesztésével foglalkozott. 24 éves, amikor 1936-ban a folyékony üzemanyagú rakétákkal foglalkozó értekezését titkosnak minősítik a katonai szervek és eltekintenek az egyetemen diplomatervének nyilvános megvédésétől. Ez érthető is, mert a peenemündheni kísérleti telepre — ahová Braun rögtön az egyetem után kerül — ettől az évtől kezdve évente már 20 millió márkát költenek. És itt ugyanaz a Dörnberg a parancsnok, akit Braun Kummersdorfból ismer. Rövidesen a technikai személyzet főnöke lesz és ő fejleszti ki a V—2 rakétát. Mielőtt Braun rendkívül érdekes életpályáját tovább fti Előző számunkban a V—1-ről és ZBOROWSKI furcsa pályafutásáról írtunk. Most WERNHER VON BRAUN-nak, az USA-beli huntsvillei rakétakutató-központ és egyben az amerikai rakétakutatás egykori vezetőjének karrierjéről számolunk be. >* '■*' • • Meddig érdemes növelni a teljesítményt? Az energetikai szakemberek tisztában vannak vele, hogy a turbogenerátorok üzeme annál gazdaságosabb, minél nagyobb egységeket sikerül bevonni az áramtermelésbe. Mindamellett az egyre fokozódó nehézségeket is ismerik, tudják, hogy a turbinaméretek növelésének, a generátorok nagyobbodásának már igen jól megközelített határai vannak. Bebizonyosodott, hogy a turbinaméretek növelése nemcsak a lapátméretek megváltoztatásából áll, hanem számolni kell az áramlástani viszonyok megváltozásával is. A turbina teljesítménynövelésekor rendszerint nagyobb névleges gőznyomást választanak. Kevésbé törekszenek az üzemi hőmérséklet növelésére. A korszerű 1000 megawattos turbinákat 250 atmoszféra frissgőznyomásra, 535 C-fok hőmérsékletre, s ugyanakkor a közbenső túlhevítési hőmérsékletre tervezik. A tápvizet nyolc fokozatban 275 C-fokra melegítik elő. A háromhengeres kivitelű — nagynyomású, közepes, és kisnyomású részből álló — turbinákat megfelelő gyors zárószelepekkel látják el, amelyek a turbina teljes terhelésen való lekapcsolását is lehetővé teszik. A teljesítmények növekedtével a hagyományosan használt szerkezeti anyagok megengedhetetlenül nagy méreteket igényelnek. Ezért részben újabb gyártástechnológiai eljárásokat vezetnek be, részben korszerűbb — főleg a gázturbinagyártás céljaira kifejlesztett — szerkezeti anyagokat választanak. A szakemberek úgy vélik, hogy a mai szerkezeti anyagokkal és gyártási módokkal még megbízható 1000—1200 megawattos egytengelyű turbinák gyárthatók. Képünkön: szovjet gyártmányú 1200 MW-os turbogenerátor-forgórész meg-munkálás közben. Előállítása, pontos megmunkálása semmivel sem könnyebb feladat, mint a megfelelő turbina elkészítése, ezért csak igen jó felkészültségű üzem vállalkozhat a gyártására. (Fotó: APNEES) Szövetség a faggyal A nagy betongátakat különálló dioklyokból építik fel. Közöttük az építkezés idején réseket hagynak. Amikor a gát eléri a teljes magasságot, a vízgyűjtőt még nem lehet megtölteni, először el kell tüntetni a blokkok közötti réseket, vízhatlanná és hézagmentessé kell tenni a gátat. E célból rendszerint cementoldatot nyomnak a résekbe. Ez a munka bonyolult és sokáig tart. Szovjet kutatók felfigyeltek arra az érdekes törvényszerűségre, hogy a kifagyasztott nedves beton térfogata megnő. Valósággal „megduzzad”, és azután úgy is marad. Ez az átalakulás mínusz 5 C foknál megy végbe, és csak olyan betonnál, amelynek víztartalma 6 százaléknál nagyobb. A betonkeverék pórusaiban megfagyó vízrészecskék kitágulnak és eltávolítják egymástól a betonszemcséket. A hidrotechnikusok elhatározták, hogy hasznosítják ezt a jelenséget. Ha télen a gátblokkok közötti réseket nedves betonnal töltik ki, akkor az kitágulva megbízhatóan fog tömíteni. A közönséges cementálást így az építmény kifagyasztása váltja fel. De mi történik a gáttal, ha a fagyasztott beton megolvad? A kísérletek szerint tartósabb lesz, ugyanis olvadáskor bekövetkezik a beton „öngyógyítása”. Ennek lényege az, hogy még a leggondosabb összekeverésnél sem lép reakcióba a víz minden egyes betonrészecskével. A fagyasztásnál a betonban mikrohasadékok keletkeznek. Ezek nem befolyásolják az építmény szilárdságát, de új, „friss” betonszemcséket hoznak napvilágra. Olvadáskor a hasadékokat megtöltik az utóreakció termékei, így a duzzasztott beton szilárdsága növekszik. Képünkön: A Szovjetunió legészakibb vízierőműve. (Fotó: APNEES) ahol a cukrot kutatják • Fajtaváltás a répában • Kapcsolat Nádudvarral, hősém a Rábának • Érdeklődés a KGST-ben Nemcsak a termelés, hanem a tudomány fejlődésére is mindinkább jellemzővé válik napjainkban az integráció. A komplex munkára való törekvés következtében kerültek tavaly összevonásra a hazai cukoripar mezőgazda■ sági és ipari technológiai kutatásai is egy új, országos szervezetben. Ennek során Szolnokra települt az intézet I központja, a szakma legjelentősebb -- az utóbbi években kereken egymilliárd forintos költséggel korszerűsített — gyára mellé. Olyan körzet fókuszába, ahol úgyszólván történelmi hagyományai vannak már a növénykultúrának, a megyei répaterület háromnegyedén öntözéssel teremtettek biztonságot a sikeres betakarításhoz, a gazdaságok között olyan is van, amely ezer hektárról küldi a terményét feldolgozásra. S a főigazgató, dr. Hangyái Károly kandidátus termelésirányítói posztról, a Mátravidéki Cukorgyárak főmérnöki székéből került a tisztébe. A Cukoripari Kutató Intézet vezetője — aki immár csaknem egy esztendeje dolgozik mostani beosztásában — találkozásunk alkalmával készséggel hajlik a beszélgetésre, vállalkozik arra, hogy a témáról többet is mondjon, bemutassa mindennapi munkájukat. — Még a korábbi helyemen, Hatvanban dolgoztam — kezdi —, amikor az említett átszervezés történt, s őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy néhány hónap múlva esetleg éppen én leszek majd a főigazgató, de munkatársaimmal együtt csak helyeselni tudtam a törekvéseket, a változásokat. Mert meg kell vallani: a cukorgyári szakemberek mindig is azon a véleményen voltak, hogy a cukortermelés nem a feldolgozó üzemben, hanem sokkal előbb, még a répánál, pontosabban a répamagnál, a répafajtánál kezdődik. S a mezőgazdászok is régóta tudják, hogy munkájuk célja nem a répa, hanem a belőle nyerhető cukor. Ennélfogva a két terület között igen szoros és hatékony együttműködésre van szükség, s ez a kapcsolat csak úgy lehet valóban eredményes, ha az érdekeltek, az érintettek, cukorban gondolkodnak. Amire különösen 1978 után, a répa cukortartalom szerinti átvételének bevezetését követően lesz igazán szükség. Nos, a kutatás integrációja jól segíti ezt az ügyet! — Melyek az intézet legfontosabb feladatai? — A cukortermelés korszerűsítésével, növelésével öszszefüggő mindenféle vizsgálódás, a cukorrépa nemesítése, a répamag és a répa termesztésének fejlesztése, a répának a termesztés, illetve a tárolás alatti minőségét befolyásoló tényezők számbavétele, elemzése a dolgunk. Ugyanekkor cukoripari gépészeti, automatizálási és technológiai kutatásokat végzünk. S foglalkozunk az egyéb répafélék: a takarmányrépa, a tarlórépa, a murokrépa, a cikória nemesítésével, sőt, a kutatómunkával kapcsolatos mezőgazdasági árutermeléssel is. Végül, de nem utolsósorban bemutatókat, ankétokat, tapasztalatcseréket rendezünk, hogy eredményeinket közvetlenül is átadhassuk, hasznosíthassuk, illetve szakértői közreműködést vállalunk. • Hallhatnánk mindezekről részletesebben is? — Vállalati szervezetünkön felül szolnoki központunk irányításával Sopronhorpá ’cson répatermesztési, Budapesten ipari kutatóállomás, Martfűn öntözéses, Mezőhegyesen pedig tájjellegű kutatótelep osztozik feladatainkon ... Sopronhorpácsi kollégáink hozzáértő, hosszú és kitartó munkájának eredményeként sikerült elérni, hogy jelenleg az ország répatermő területének már 70—80 százalékán hazai nemesítésű növényt termesztenek, s ennek termésátlaga, cukortartalma eléri a legjobb külföldiét. Éppen most van egy újabb fajtaváltás: az eddigi M—102 jelű helyett tavaly óta, még inkább pedig az idei évtől egyre jobban tért hódít a Monopoli N—1 is, amelynek már a cukortartalma is nagyobb! Martfűn, az országrész mezőgazdasági fejlesztésének sajátosságai alapján alakult ki öntözéses kísérleti telepünk, ahol parcelláinkon mesterségesen pótoljuk a hiányzó téli csapadékot, illetve hasonló úton biztosítjuk a vegetációs időszakban szükséges vízmennyiséget, hogy aztán nyilvánvalóan szélesebb körben is hasznosítható tapasztalatokat tudjunk leszűrni. Az alapvető munka, az öntözéses kultúrák termesztése, az agrotechnikai kutatás, a gépi vetéssel, műtrágyázással, növényvédelemmel összefüggő tevékenység már megkezdődött, s érdekes kísérleteket végzünk a répatárolással. Még az idén korszerű répavizsgáló laboratóriumot is kap a telep, jövőre pedig hűtőházat és modern növényházat létesítünk ugyanitt a kutatómunka gyorsítására, hogy egyidőben „két évszakot” is figyelhessünk. Mezőhegyesen, mint említettem, tájjellegű feladataink vannak, Budapesten pedig ipari technológiai kérdésekkel foglalkozunk. A fővárosi kutatóállomás tevékenységéhez kötődik — több más mellett — az épülő kábai cukorgyár hősémájának kidolgozása is. — Milyenek az intézet kapcsolatai ? — Meglehetősen széles körűek. Említett répatárolási kísérleteink helyet kaptak a KGST programjában is. Figyelemmel kísérjük a Hoki Állami Gazdaságban szovjet—magyar kormányközi megállapodás alapján folyó együttműködést, míg más témákban belga, dán, holland, NSZK-beli és osztrák kollégákkal közös a munkánk. Éppen a dánokkal közösen sikerült tavaly két új répafajtát is bejelentenünk: az egyiket hagyományos, a másikat öntözéses termesztésre ajánlva. A hazaiak közül a Budapesti Műszaki Egyetem élelmiszer-technológiai és biokémiai tanszékének, illetve a Kertészeti Egyetemnek a szakembereivel, tudományos tanácsunkban akadémikusokkal, Holló Jánossal, Láng Gézával dolgoznak együtt intézetünk munkatársai. Ugyanekkor nem kevesebb, mint 40 hazai mintagazdasággal, a KITE és a HCR iparszerű termelési rendszerekkel, s többi között a hatvani és selypi cukorgyárakkal folytatunk biztató kísérleteket. Selypen például a cukorfőzés, míg Hatvanban a szűrés technológiájában születtek értékes eredmények, közöttük olyan is, amelyből ma már szinte az egész iparág profitál. — Szolnokon — magyarázza s mutatja kalauzolásunk közben dr. Hangyái Károly főigazgató — jelenleg ideiglenes az intézet központjának elhelyezése, ám zavartalan körülményeket biztosít, munkánkhoz. Végleges otthonunk azonban nem ez lesz. Ü.iat, megfelelőbbet, kapunk. Gyóni Gyula HA.IDIT-ETHARI NAPLÓ — 1970. OKTÓBER 11.