Hajdú-Bihari Napló, 1978. december (35. évfolyam, 284-307. szám)
1978-12-02 / 284. szám
m Megkezdte munkáját a IX. magyar békekongresszus (Folytatás az 1. oldalról) rommá. Alapvetően két okból, egyrészt azért, mert a párt és a kormány következetes politikája az egész nép, a béke érdekeit fejezi ki, s a békemozgalom sikeresen építhet erre a politikára; másrészt azért, mert a hazai feladatokból is vállalta a reá háruló részt. Az Országos Béketanács főtitkára ismertette a VIII. kongresszus óta végzett propaganda- és tájékoztatási munka eredményeit, az OBT nemzetközi kapcsolatainak bővülését, majd a feladatok kapcsán aláhúzta: " Békekongresszusunkra az a feladat hárul, hogy kidolgozza a mozgalom programját. Arra törekszünk, hogy a legkisebb településektől a nagyvárosokig, a termelőüzemektől az intézményekig a dolgozók minél nagyobb számban kapcsolódjanak be cselekvően a békemozgalom feladatainak megvalósításiban. Feladataink nem könynyűek és nem kevesek. Megvalósításukhoz kérjük a kongresszus, az egész magyar békemozgalom támogatását, mindazokét, akik tenni, cselekedni akarnak a békéért mindannyiunk szebb holnapjáért. »** Nagy tapssal fogadott szavai után megkezdődött a vita, az első felszólaló Margócsy József, a Szabolcs-Szatmár megyei küldött, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola főigazgatója volt. A küldött javasolta, hogy az iskolai oktatásban, a tankönyvekben a békés építőmunka eredményeinek bemutatására nagyobb terjedelmet szenteljenek az eddigieknél. Knáll György Békés megyei küldött a Békéscsabai Kner Nyomda gépmestere hangoztatta: Békés megye fiataljai tisztában vannak a béke jelentőségével, megőrzésének fontosságával. A neutronbomba gyártása ellen mintegy 30 ezer tiltakozó aláírást gyűjtöttek. Fischer Mihályné, Bács megyei küldött, a Bajai Kismotor és Gépgyár dolgozója a Béke tizenegyszeres szocialista és vállalati kiváló brigád tagjai nevében elmondta, hogy ez a név számukra sem csak egy szó a sok közül. Legnemesebb óhajtásukat fejezi ki, ezért tartják szolgálatát megtisztelő kötelességüknek. Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szólt arról, hogy a korunkban kibontakozott tudományos-technikai forradalom óriási lehetőségeket tár fel a békeszerető emberiség számára. Polgár Sándorné, Szolnok megyei küldött, Rákóczifalva Termelőszövetkezetének növénytermesztője elmondta: a nagyközségben és munkahelyi kollektívájában is valamennyien átérzik, hogy a béke nem ajándék, érte napról napra tenni, harcolni kell. Szentes Tamás, az OBT tagja, a fejlődés kérdéseivel foglalkozó tudományos munkacsoport elnöke, egyetemi tanár a béke és a fejlődés ügyének elválaszthatatlan egységét elemezte. P. Kovács Tibor, Baranya megyei küldött, a Mecseki Szénbányák dolgozója elmondta, hogy a mecseki szénbányák 15 ezres kollektívája kiemelkedő munkasikerekkel járul hozzá a népgazdaság fejlődéséhez Timkó Imre görögkatolikus megyéspüspök (Nyíregyháza) azt fejtegette, hogy a katolikus keresztények kezdettől fogva és szívesen csatlakoztak az országos, az európai és a világ békeszervezetek kezdeményezéseihez. Dudás Aurél mozdonyvezető, Borsod megyei küldött munkahelye, a MÁV Miskolci Igazgatósága vontatási telepe dolgozóinak politikai demonstrációiról, társadalmi munkaakcióiról szólt. Dr. Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára elmondta, hogy a VIII. magyar békekongresszus óta eltelt öt évben a társadalmi és tömegszervezetek, különböző intézmények, köztük a magyarországi egyházak is felelősséggel dolgoztak a kongresszus célok valóra váltásáért hozzájárultak a békemozgalom sikereihez. A magyar békemozgalomeredményesen szolgálja a béke, a haladás, a szocia- lizmus ügyét. Ezután a kongresszusi kül-döttek nagy tapsa közepette Romes Csandra, a Béke-vi- lágtanács elnöke lépett a mik- r rofonhoz. — Éppen 25 éve annak, hogy először Budapestre láto- gattam — mondotta. — Emlékezetes az akkori látogatás azért is, mert életemben először vehettem részt a BVT ülésén. Visszaemlékezve az elmúlt időszak kiemelkedő eseményeire, ki kell jelentenem: a magyar mozgalom a béke világmozgalom első soraiban harcol, s világszerte megbecsülést szerzett hazájának. Ezért az elismerést és a Béke-világtanács, valamint több mint 130 ország békeszervezeteinek üdvözletét is magammal hoztam. Személy szerint is nagyon sokat köszönhetek Magyarországnak, a magyar mozgalomnak, s az olyan kiemelkedő személyiségeknek, mint a céljainkért haláláig küzdő Sík Endre. Romes Csandra nyomatékosan aláhúzta a fegyverkezési hajsza, a neutronfegyver gyártása elleni küzdelem jelentőségét. Köszöntötte az amerikai békemozgalom ismert vezetőjét, a kongresszusi teremben helyet foglaló Harry Bridgest, hozzátéve: a hozzá hasonlóan gondolkodók példája bizonyítja, hogy létezik egy új Amerika, amelynek hívei igent mondanak az enyhülésre. A fegyverkezési hajszát elutasítók száma a NATO-országokban is nő A Béke Világtanács és hívei továbbra is korunk legfontosabb feladatának tartják az enyhülésért, a fegyverkezés ellen folytatott harcot. Megmenteni és jó irányba megváltoztatni a világot! Tóthné Fodor Judit Heves megyei küldött, a megyei úttörőtanács elnöke azt fejtegette, hogy a népek közötti béke és barátság elmélyítésében rendkívül hasznosak a világ fiataljainak személyes kapcsolatai. Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke a magyar szövetkezetek békemozgalmi tevékenységéről szólva kiemelte: a szövetkezeti parasztság tisztában van azzal, hogy a béke védelme a dolgozó emberek egységes véleménynyilvánításával, összehangolt, aktív tevékenységével válhat még hatékonyabbá. Boldizsár Iván író, az Országos Béketanács alelnöke emlékeztetett arra, hogy jövőre lesz 40 esztendeje a második világháború kitörésének. Felnőtt egy ifjú nemzedék, amely már csak hírből ismeri a háborút. Emlékét mégis ébren kell tartani, és tanul-ságul állítani az új és új, felnövekvő generációk elé. Taglieber Ferencné, Nógrád megyei küldött, Állami-díjas szocialista brigádvezető a Salgótarjáni öblösüveggyár mérőhenger üzemének dolgozói nevében elmondta: tudják: az erőt az egység adja, s a béke megvédésében feladata van minden egyes embernek, minden egyes kommunistának. D. Káldy Zoltán evangélikus püspök, a Béke-világtanács tagja a magyarországi evangélikus egyház köszöntését tolmácsolta. — Nem vagyunk itt kívülállók, sem tiszteletbeli tagok, sem vendégek, hanem családtagok és munkatársak, akik együtt kiáltunk a ,,család” többi tagjával a háború és minden pusztítás ellen, és együtt cselekszünk a békéért, az építésért, a haladásért — hangsúlyozta. Horváth Imre, Pest megyei küldött a Hazafias Népfront érdi bizottságának titkára arról tájékoztatta a kongresszust, hogy Pest megyében évente körülbelül 500 béke-, barátsági, szolidaritási rendezvényen 30—40 ezren vesznek részt. Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész rámutatott: A világban fellángoló fa fmi és nemzetiségi ellentétek helyébe igazságos béke kell. Kovács Jenő, a KISZ Központi Bizottságának titkára békében felnőtt ifjú nemzedékről szólva kiemelte: meggyőződéssel vallhatjuk, hogy ifjúságunk túlnyomó többsége becsületesen helyt áll, cselekvően hozzájárul a magyar békemozgalom céljainak megvalósításához. Fülöp Mihály, Somogy megyei küldött, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek Somogy megyei szövetségének szakmérnöke, az OBT tagja hangoztatta: a TOT és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek Somogy megyei szövetsége kész a gazdasági feladatok teljesítése mellett a békemozgalom eddiginél is sokrétűbb támogatására. Postai Károlyné, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának titkára a fővárosi, a kerületi és a körzeti népfrontbizottságok békemozgalmi munkáját ismertette. Kiss Zsigmondné, Fejér megyei küldött, kötő kisiparos a közösségért végzett társadalmi munkák Fejér megyei eredményeiről számolt, be a küldötteknek. Berényi Dénes, Hajdú-Bihar megyei küldött, a Debreceni Atommagkutató Intézet igazgatója a természettudományos műveltség hiányának veszélyeit fejtegette. Mint mondotta, erre vezethető vissza az a felfogás, amely a tudományos-technikai fejlődést okolja a ,,háborús veszélyért”. E szemlélet, ha tudatlan „talajra” talál, alkalmas népek félrevezetésére. Kürti László miskolci református püspök elmondta: századunk utolsó negyedében központi kérdéssé vált a béke ügye, amellyel mindazoknak foglalkozniuk kell, akik felelősséget éreznek az emberiség jövőjéért. Az egyházak is csak akkor tölthetik be küldetésüket — hangsúlyozta —, ha aktívan hozzájárulnak az igaz ügy sikerre viteléhez. Bartoli József, budapesti üzemmérnök, a Hazafias Népfront Joliot Curie békeklubjának gazdag, vonzó programjairól szólt. Igen lényeges — hangoztatta —, hogy a háborút csak tankönyvekben és filmekről ismerő ifjúság eligazodjon korunk ellentmondásoktól terhes kérdéseiben. Tolnay László, a Magyar Külügyi Intézet főmunkatársa, az OBT leszerelési szakbizottságának elnöke elmondotta, közvetlen teendőink között fontos és kiemelt kérdésként tartjuk nyilván a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testülete által is megfogalmazott feladatokat , a tömegpusztító eszközök, a vegyi és bakteriológiai fegyverek további korlátozását, és nem utolsósorban a hagyományos fegyverek új fajtái kifejlesztésének tilalmát. Pesta László, a Magyar Vöröskereszt budapesti vezetőségének elnöke hangsúlyozta, hogy a vöröskereszt, mint egészségügyi jellegű tömegszervezet, feladatát már nem csupán a könyörületességben látja, sajátos eszközeivel mindinkább bekapcsolódik a háború megelőzésére, a béke megőrzésére törekvő világméretű békemozgalomba. Hollandi Mária főiskolai hallgató (Csongrád megye) elmondotta: Szegeden tanul, ahová a világ nagyon sok tájáról sereglettek össze a tanulni vágyó fiatalok. Jemen Peru, Vietnam, Jugoszlávia Csehszlovákia diákjaival s mindennapi munka- és baráti kapcsolatok jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a magyar fiatalok megismerjék a távoli és közelebbi népek életét Tudják: ők is békét akarnak Földesi Balázs, Győr-Sopron megyei küldött, a rajkai határállomás parancsnoka s nyugati turistákban Magyarországról kialakuló váltotó képről beszélt. Krauth János a Magyarországi NémetekDemokratikus Szövetségének elnöke a hazánkban élő nemzetiségek, a délszlávok, a németek a románok és a szlovákok szövetségeinek testvér üdvözletét tolmácsolta a kongresszus résztvevőinek. Ezzel a IX. magyar béke■ kongresszus — amelyhez politikai és társadalmi szervezetektől, a termelőüzemektő és számos munkáskollektívától több száz üdvözlő távira érkezett — befejezte első napi munkáját. A tanácskozós nyitó napján az elnöki posztot Pethő Tibor, Kállai Gyula, Sztanyik B. László és Terényi István töltötte be. A kongresszus szombatot reggel hozzászólásokkal folytatódik. (MTI) . HAUJU-HINAHI NAPLÓ - 1970. DECEMBER 1. Kádár János fogadta Antonio Maidanát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pénteken fogadta Antonio Maidanát, a Paraguayi Kommunista Párt első titkárát. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről, tevékenységéről, és véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, valamint a pártközi kapcsolatok fejlesztéséről. Kádár János, az MSZMP, a magyar nép szolidaritásáról biztosította a paraguayi kommunistákat, demokratákat, minden hazafit a fasiszta diktatúra megdöntéséért folytatott áldozatos harcukban. A találkozón jelen volt Alfredo Alcorta, a Paraguayi Kommunista Párt másodtitkára, Julio Rojas, a Politikai Bizottság tagja és Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. (MTI) Elutazott a Svéd Baloldali Párti (kommunisták) küldöttsége A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására november 27. és december 1. között látogatást tett hazánkban a Svéd Baloldali Párt (kommunisták) küldöttsége Bo Hammarnak, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével. A küldöttséggel megbeszélést folytatott Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Berecz János, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője. A svéd vendégek látogatást tettek Timmer Józsefnél, a SZOT titkáránál, valamint Fejér megyében, ahol találkoztak a megye párt- és tanácsi vezetőivel, ipari üzemet és állami gazdaságot tekintettek meg. A tárgyalásokon a két párt képviselői tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről, tevékenységéről és az egyetértés szellemében véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, s a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Mindkét párt nagy jelentőségűnek értékeli az európai kommunista és munkáspártok 1976. évi berlini konferenciáját, az ott elfogadott elveket és célokat. A magyar és a svéd párt szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja a szocializmust építő vietnami népet; síkra száll a chilei demokratikus erők, a dél-afrikai felszabadítási mozgalmak és a Palesztinai arab nép harcát támogató nemzetközi szolidaritás további erősítéséért. A Svéd Baloldali Párt (kommunisták) képviselői elismeréssel nyilatkoztak a magyar nép szocializmust építő munkájáról, az MSZMP hazai és nemzetközi tevékenységéről. A tárgyalásokon megerősítést nyert, hogy tovább bővítik a két párt kölcsönös szolidaritását, elvtársi együttműködését. * * * A Svéd Baloldali Párt (kommunisták) küldöttsége pénteken elutazott Budapestről. (MTI) Magyar államférfiak távirata a laoszi nemzeti ünnep alkalmából Kaysone Phomvihane elvtársnak, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottsága főtitkárának, a laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének Szufanuvong elvtársnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, a Legfelsőbb Népi Tanács elnökének VIENTIANE Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, országgyűlése és az egész magyar nép nevében a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának harmadik évfordulója alkalmából forró elvtársi üdvözletünket küldjük Önöknek és Önökön keresztül a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kormányának a Legfelsőbb Népi Tanácsnak és a testvéri laoszi népnek. Pártunk és népünk őszinte elismeréssel és tisztelettel tekint a laoszi népnek marxista-leninista élcsapata, a Laoszi Forradalmi Néppárt vezetésével, a társadalom forradalmi átalakításában, a népi hatalom megszilárdításában elért eredményeire. Nagyra értékeljük és támogatjuk a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság internacionalista tevékenységét, amely a testvéri szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok fejlesztésére, az indokínai térség békéjének és országai függetlenségének, szuverenitásának megvédésére, népei imperialistaellenes összefogásának erősítésére irányul. örömünkre szolgál, hogy pártjaink, országaink és népeink együttműködése évről évre erősödik. Jól fejlődnek baráti kapcsolataink, melyek bővítését és további elmélyítését szolgálják megállapodásaink és azok végrehajtása. Pártjainknak és népeinknek a marxizmus—leninizmus és a pro- letár internacionalizmus eszméin alapuló testvéri barátsága , és együttműködése a szocialista országok erejének növekedését, a béke és biztonság megszilárdítását szolgálja az egész világon. A magyar kommunisták és a magyar nép, mint mindig, a jövőben is szolidaritást vállal a laoszi nép igazságos harcával és támogatja a békés országépítő munkáját. Nemzeti ünnepükön kívánjuk Önöknek és a testvéri laoszi népnek, hogy érjenek el újabb kiemelkedő sikereket a társadalom szocialista átalakításában, országuk békéjéért és biztonságáért folytatott áldozatos harcukban. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Apró Antal, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke • * * * A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága és a Magyar Nők Országos Tanácsa az évforduló alkalmából táviratban köszöntötte laoszi testvérszervezetét. (MTI) . Obira került Fukuda helyére A kormányzó japán Liberális Demokrata Párt pénteken reggel megtartott rendkívüli kongresszusán közfelkiáltással hivatalosan is megválasztotta új elnökének Obira Maszajosi volt főtitkárt a távozó Fukuda Takeo helyére. Az elnöki megbízatást az LDP parlamenti többségére való tekintettel együtt jár a miniszterelnöki bársonyszékkel, amelyet Chira a törvényhozásban a jövő hét szerdán megtartandó szavazás után foglal el. Még aznap bejelenti kormányának névsorát. (MTI) RÖVIDEN Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban köszöntötte Zajed Bin Szultán al-Nahajant, az Egyesült Arab Emirátusok elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására november 24. és december 1. között Magyarországon tartózkodott az Olasz Kommunista Párt küldöttsége Armelino Milaninak, a Központi Bizottság tagjának vezetésével. Befejezte kéthetes latinamerikai körútját I. János Károly spanyol király és felesége. Pénteken érkeztek haza Mexikóban, Peruban és Argentínában tett látogatásukról. Japánban tett ötnapos látogatása befejeztével pénteken hazautazott Tokióból Arnaldo Forlani olasz külügyminiszter. Jürgen Brandt, az NSZK- nak a NATO-nál akkreditált állandó katonai képviselője lesz december közepétől a Bundeswehr új főfelügyelője. Az altábornagy Harald Wustot váltja fel, aki néhány napja nyújtotta be lemondását arra való hivatkozással, hogy megromlott a viszony közte és Hans Apel hadügyminiszter között. „A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus főbb kérdései” címmel kétnapos országos tanácskozás kezdődött pénteken Veszprémben az MSZMP Központi Bi-zottsága agitációs és propagandaosztályának, valamint a Veszprém megyei Pártbizottság Oktatási Igazgatóságának rendezésében. A tanácskozás megnyitóján, ame lyen részt vett Grósz Károly, az MSZMP KB osztályvezetője is, Pap János, a Veszprém megyei Pártbizottság első titkára mondott beszédet. Dr. Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke fogadta a keresztény békekonferencia küldöttségét, amelyet dr. Tóth I Károly református püspök, a mozgalom elnöke vezetett. A magyar antifasiszta el■lenállás és partizánmozgalom a második világháborúban címmel kezdődött kétnapos tudományos konferencia pénteken Salgótarjánban a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Partizán Szövetség rendezésében. Az ENSZ-közgyűlés Politikai Bizottsága csütörtökön elfogadott határozatában felhívással fordul a nukleáris fegyverrel rendelkező államokhoz: ne helyezzenek el nukleáris fegyvert az ezzel nem rendelkező államok területén. Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke pénteken hivatalos baráti látogatásra Luandába érkezett. A szovjet állampolgárságról szóló új törvény elfogadásával pénteken délelőtt Moszk-vában véget ért a Legfelsőbb Tanács ülésszaka. Honshu szigetén, Japán északi részén csütörtökön befejeződtek a közös japán— amerikai hadgyakorlatok, amelyeket egy, a szigetország ellen irányuló feltételezett légitámadás visszaverése céljából tartottak a Misawa légitámaszponton.