Hajdú-Bihari Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-24. szám)
1979-01-03 / 1. szám
Losonczi Pál újévi köszöntője Egy munkás évet hagyva magunk mögött, bizakodással köszöntjük az új esztendőt. Mozgalmas, eseményekben gazdag időszakot zártunk le. Belpolitikai életünknek fontos állomása volt a Központi Bizottság tavaly áprilisi ülése, amelyen áttekintettük a XI. kongresszus óta végzett munkánkat. Nemcsak a párttagok, hanem egész népünk egyetértésével találkozott az a fő következtetés, hogy a kongresszus határozatai kiállták a gyakorlat próbáját, hogy tovább folytatjuk a népünk támogatását élvező politikai irányvonalunkat. Az óévben — a magyar nép helytállása, szorgalmas, jó munkája nyomán — anyagiakban és szellemiekben gyarapodott országunk, emelkedett az életszínvonal, javultak az életkörülmények. Népünk jó politikai légkörben tevékenykedik szocialista hazánk gazdasági és kulturális felemelkedésén, a fejlett szocialista társadalom építésének nagy művén. 1978-ban, ötéves tervünk harmadik évében nem minden sikerült úgy, ahogy szerettük volna, de a nehezebb és bonyolultabb feltételek ellenére is elértük vagy megközelítettük a magunk elé tűzött célokat. Közös nagy ügyünk tetteket szülő egységbe fogja össze a nemzetet. Életünk valósága lett a hazánk boldogulását szolgáló nemzeti egység, amelynek megteremtéséről a múltban annyit álmodoztak népünk legjobbjai. Jószerével már csak az emlékezetben élnek azok az ellentétek, amelyek még nem is olyan régen megosztották a társadalmat, részekre szaggatták a nemzetet. Pártunk szövetségi politikája jut kifejezésre abban, hogy a szocializmusért, a béke megőrzéséért, népünk javára jó egyetértésben együtt munkálkodnak pártonkívüliek és párttagok, a különböző világnézetű állampolgárok. Eredményeink legfőbb forrása a pártunk vezetésével megvalósuló szocialista nemzeti egység, a párt és a tömegek közti kölcsönös bizalom. Ez a legfőbb feltétele annak is, hogy az 1979-es esztendőre meghatározott feladatainkat megoldjuk. Az idei népgazdasági terv előirányzatai valamivel szerényebbek az eddiginél. Fejlődésünknek most olyan szakaszában vagyunk, amikor az a döntő feladat, hogy megszilárdítsuk elért eredményeinket, s megalapozzuk népgazdaságunk fejlődését, népünk életszínvonalának a rendszeres növelését. Feladataink sikeres megvalósítása mindenkitől felelősségteljesebb munkát követel. Olyan világban élünk, amikor a követelmények szigorúbbak lettek a gazdasági életben. Általános követelmény a gazdaságosság javítása, az országon belül és a határainkon túl is jól értékesíthető termékek részarányának növelése. Ez az útja az ország további általános fejlődésének, az életszínvonal megalapozott emelésének. Társadalmunk túlnyomó többségének igazságérzetével és helyeslésével találkozik az a törekvésünk, hogy a jobb, eredményesebb munka nagyobb megbecsülésben, kellő anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljön. Mindannyiunknak érdeke fűződik ahhoz, hogy a jó gazda gondosságával hasznosítsuk a szocialista építés évtizedeiben létrehozott anyagi és szellemi erőinket az ország, a közösség érdekében. Meggyőződésünk, hogy az idei népgazdasági tervben megfogalmazott célok összhangban vannak a helyzetünkből fakadó követelményekkel, lehetőségekkel, valóra váltásukkal jól szolgáljuk közvetlen és távlati céljainkat, elősegítjük hazánk szocialista fejlődését. Amikor eredményeinket számba veszszük — a Magyar Szocialista Munkáspárt immár több mint két évtizedes bevált politikájának és gyakorlatának megfelelően — nem hallgathatunk a gondokról, a nehézségekről sem. A párt, a kormány és a nép közötti kölcsönös bizalom tükröződik abban, hogy nyíltan szólunk problémáinkról is. Ez a nyíltság, és őszinteség élteti a társadalmunkban egyre erősödő szocialista demokráciát, amely egyaránt jelenti a jogok bővülését, a felelősséget, a tevőleges közreműködést közös dolgaink intézésében. Ez a szilárd alap a biztosítéka annak, hogy eredményesen elvégezhessük bonyolultabb teendőinket, amelyekhez hasonlókkal, sőt lényegesen nehezebbekkel is sikeresen megbirkóztunk az elmúlt évtizedekben. Kedves Elvtársak! Szocializmust építő munkánkhoz nélkülözhetetlen a béke. Külpolitikánk legfontosabb, változatlanul alapvető célja a béke biztosítása, a feszültség csökkentése, a fegyverkezési verseny megfékezése, az enyhülési folyamat elmélyítése. A Magyar Népköztársaság együtt halad a szocialista közösség országaival. A békés egymás mellett élés politikájából kiindulva, az építő együttműködés szándékától vezérelve széles körű, kiterjedt kapcsolatokat építünk a világnak szinte valamennyi államával. Erősítjük kapcsolatainkat a fejlődő országokkal. A kölcsönös előnyök figyelembevételével alakítjuk viszonyunkat a gazdaságilag fejlett tőkés államokkal is. Olyan világ megteremtéséért küzdünk, amelyben nemcsak mi, hanem gyermekeink, unokáink is békében élhetnek. Erre a kötelességünkre külön is figyelmeztet bennünket az idei esztendő, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete nemzetközi gyermekévnek nyilvánított. Hazánk, népünk, az emberiség sorsáért, békés jövőjéért érzett mélységes felelősségtől áthatva, erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten mindent elkövetünk azért, hogy a nemzetközi élet kedvező folyamatai még erőteljesebben bontakozzanak ki, tartóssá váljanak. Kedves Honfitársaim! Az új év nem ígér könnyű sikereket. Küzdelem, kemény munka vár ránk. Mégis bizakodva és jogos reménnyel nézünk elébe. A nagyvilágban nem vagyunk egyedül. Szövetségeseket, barátokat tudunk magunk mellett. Hazai eredményeink jó alapot adnak a feladatok teljesítéséhez. Erőink mozgósításával, a nemzet egységbe fogott akaratával elérjük céljainkat. Meggyőződésünk, hogy hazánk minden állampolgára fokozott felelősséggel, jobb, eredményesebb munkával, öntudatos helytállással veszi ki részét közös tennivalóink sikeres elvégzéséből. Az év első napján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében eredményes, boldog új évet kívánok egész népünknek. Áruk, árak nélkül Tapasztalatból mindenki tudhatja, de egy ellenőrzés a közelmúltban be is bizonyította, hogy a boltokban kapható áruk egy részén nem tüntetik fel az árat, másik hányadán pedig nem egyértelmű, vagy egyenesen hibás az árfeltüntetés. Pedig több mint tíz esztendeje érvényben van az a kormányrendelet, amely előírja, hogy ártáblákkal, árcédulákkal — különféle módszerekkel — de egyértelműen, írásban kell közölni a vásárlókkal, melyik termék mennyibe kerül. Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség hat megye és a főváros mintegy 700 üzletében tartott ellenőrzése igyekezett felderíteni a hiányos vagy hibás árazás okait. Megállapította például, hogy a legtöbb visszásság a hentesáruknál tapasztalható, ami azért is nagy hiba, mert bizonyos felvágottakat, szalonnákat a vásárló nem tud egymástól megkülönböztetni, könnyen eladathatnak neki értéktelenebb fajtát drágábban. A hentesáruk többségének hatósági ára van, ezért az ár feltüntetése az ipar feladata. Igen ám, de hiába írják rá egy rúd párizsira vagy kenőmájasra, hogy mennyibe kerül, a vevő nem éppen azt a darabot viszi haza, amelyen az ár olvasható. Ezért mégis a boltosoknak kell — kellene — minden árucsoporton ártáblát elhelyezniük! Ezt azonban — hol hanyagságból, hol hátsó szándékkal — olykor elmulasztják. Bonyodalmakat okoznak az árváltozások is. Amikor például az édesipari készítmények árát emelték, hosszú időn át még a régi árat jelölő csomagolóanyagot használta fel az ipar. Ismét a boltosokra hárult az új ár feltüntetésének feladata, akik ezt a munkát nem mindig pontosan látták el. Gyakran megtörtént, hogy nem a régi árat ragasztották át, hanem mellette tüntették fel az újat, ami vitákhoz, tévedésekhez vezetett. Némely mélyhűtött terméken egyáltalán nincs ármegjelölés, amit azzal magyaráz az ipar, hogy az előállításkor még nem tudták, hogy az árut exportálják-e, vagy belföldön értékesítik. Ismét más a helyzet az iparcikkekkel, amelyeknek többsége árjelzés nélkül érkezik a boltokba. Ezek árát általában a kereskedelmi vállalatok alakítják ki, és a raktárakban vagy a boltokban kell azt feltüntetni. Megtörténik azonban, hogy a boltosok nem tudják (vagy nem akarják?) a szállítólevélen szereplő adatokat az áruval egyeztetni, azonosítani, és így például a II. osztályú termékre is az I. osztályúnak az ára kerül. Tény, hogy az általában amúgy is túlterhelt kereskedelmi dolgozóknak igen kevés az idejük a gondos árfeltüntetésre. Vannak boltok, ahol az alkalmazottak munkaidejének negyedét-felét is leköti az árazás. A boltvezetők létszámhiányra is hivatkoztak, amikor az ellenőrök fényt derítettek a hibákra. Bár védekezésüknek van alapja, szabálysértés esetén a bírságtól mégsem lehetett eltekinteni. Ám mindettől a vevő helyzete nem sokat javul, hiszen a hibák gyökerei, okai a bírságok kifizetése után is fennmaradnak. Mit lehet, mit kellene tenni? Felvágottaknál, sajtoknál és más olyan termékeknél, ahol nem lehetséges minden darabon feltüntetni az árat, arra kell törekedni, hogy az ipar előre becsomagolja a termékeket, és árazva jutassa el a kereskedelembe. Mivel ezután is marad egy sereg termék, amelyen a boltosoknak kell az árat jelezniük, ezt a munkát kell megkönynyíteni, gépesíteni. A lehetőség adott: a vállalatok, a szövetkezetek vehetnek egyszerű, olcsó árjelző gépeket, amelyekkel gyorsabb és könnyebb ez a munka. Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség valamennyi vállalattal, szövetkezettel ismertette a vizsgálat tanulságait, és közölte javaslatait. Gál Zsuzsa Életképes vállalati szervezeteket! Nem kényeztet el bennünket a tudományos kutatás, már ami a szocialista vállalat elvi-gyakorlati működési modelljeit, módszertanát, fejlődési irányát illeti. A szocialista vállalat kutatási főirány megléte ugyan biztató, eredményeire azonban ma még nem támaszkodhatunk. A tudományos feltáró munka kezdeti periódusa, a bonyolult összefüggésekkel teli terület nehéz áttekinthetősége, s nem kevésbé a problémakör újszerűsége egyaránt magyarázza, hogy a vállalati szervezetek jelenéről, s még inkább holnapjáról állandó viták zajlanak. Igazolás kérdőjelekkel Egy valamit nem vonnak kétségbe a nézetek ütköztetői: azt, hogy a vállalat a gazdaság szervezeti alapegysége. Ennek következtében belső mechanizmusának úgy kell működnie, hogy zavartalanul, nagyobb fennakadások nélkül illeszkedjék a gazdaság egészének szervezetéhez. A vállalati szervezetnek idomulnia kell — kellene — a gazdasági környezethez, ám napjainkban — úgy tűnik — gyakran a gazdasági környezetet kíséreljük meg alakítani a legjelentősebb termelőegységek — trösztök és nagyvállalatok — szervezetéhez, érdekeihez! Sok iparterületen csekély a kényszerítő erő a vállalati szervezet folyamatos és kritikus szemléletű „karbantartására”, főként ott, ahol a vállalat lényegében egy-egy szakágazat egészét vagy túlnyomó részét képviseli. Az ipar hatvanhét szakágazatából harmincban ötnél kevesebb a gazdálkodó egységek száma, ezen belül például tizenkét szakágazatban egyetlenegy termelő van jelen, magyarán és nyersen, monopolhelyzetben. Elv és gyakorlat Viszonylag egyszerű fölrajzolni a fő vonalakat, melyek a vállalati szervezet fejlesztésének feladatait jelképezik. Ezek: a fejlesztés, a beszerzés, a termelés, az értékesítés, a hozzájuk kapcsolódó kockázatok viselése, azaz — végső soron — jövedelmezőség elérése, a társadalmi szükségletek kielégítése. A gyakorlatban viszont a tudományos vizsgálatok alkalmával azt tapasztalták, hogy a vállalati szervezetek állapotában és fejlődésében túlzott szerepe van a hagyománynak, a történelmi fejlődés kialakította jegyeknek. Gyakran a szervezet átörökítette a korábbi gazdasági környezetnek megfelelő funkciókat, ám a megváltozott feltételek között már csak nagy nehézségekkel — veszteségekkel — működik, vagy funkcióinak egy részét képes csupán ellátni. Vannak természetesen példák arra — s örvendetes, hogy növekvő számban —, miként keresi egy-egy termelőegység a célszerűbb vállalati szervezetet. Biztató eredményekkel jár a gépipar néhány nagyvállalatánál a gyáregységek szinte teljes önállósága — önálló elszámolást érvényesítenek —, a fejlesztést és a külkereskedelmi értékesítést kivéve. Ugyancsak fantáziát látnak a szakemberek a vegyipar néhány nagy egységében kísérletként létező ún. termékcsoportú irányításban, amikor a szervezet nem a hagyományos tagoltságban, hanem egy-egy fő termékcsoportra épül fel. Némely helyen sikerült kialakítani az anyagbeszerzés, a készletgazdálkodás, a fejlesztés, az értékesítés, a gyáregységek közötti munkamegosztás hatásos szervezetét — így a mezőgépiparban van olyan cég, ahol a készleteket harminchat százalékkal apaszthatták —, ám ott a gond, hogy ezek a részeredmények nehezen állnak össze egésszé, életképes vállalati szervezetté. Túlzott és jogos remények Szintén vizsgálati tapasztalat : a nagyvállalati szervezettel szemben sokan táplálnak túlzott reményeket, ám mivel ezek az egységek kevésbé specializáltak — egy-egy tevékenységi körre nagy erőket összpontosítok —, a hatékonyság alatta marad a méretek alapján várhatónak. Az sem mellékes dolog, hogy a nagyvállalatok egy részénél a stabilitást összetévesztik a merevséggel, s gyáregységeiknek nem adják meg a kezdeményezőkészség lehetőségét, elveszik felelősségérzetüket, nem késztetik őket a kockázat vállalására. A puszta végrehajtás látszatra ugyan igazolja a szervezetet és annak működését, de az elvesztegetett lehetőségeket, ha bevallatlanul is, megérzi a vállalati főkönyv. A vezetés és a végrehajtás nem független a szervezettől; a legjobb vezetési döntések is megfeneklenek, ha a szervezet jellegénél fogva képtelen e döntések végigfuttatására a tevékenységi láncon. Azaz gyakran nem új szervezetre lenne szükség egy-egy termelőhelyen, hanem az elakadást okozó pontok föltárására, a különféle résztevékenységek egyeztetésére, összehangolására. Mégis az a gyakoribb, hogy formai átalakításokra kerül sor — a csoportból osztály, az osztályból főosztály lesz stb. —, s ezek semmiféle előnnyel nem járnak, sőt a különféle objektív és szubjektív okok halmaza miatt veszteségeket okoznak. Jogos reményeket táplálnak viszontazok az esetek, amikor a vállalatok fölismerve a megváltozott funkciókat, folyamatosan módosítják a szervezetet, ha kell, akár úgy is, hogy korábban nem ismert megoldásokhoz (például társulásos alapon létrehozott karbantartó üzem) nyúlnak. Sokféleségből egység Napjainkban huszonnégy tröszt 348 vállalatot fog át, s e trösztök túlnyomó részében a direkt irányítás eszközei, módszerei érvényesülnek, a tagvállalatok önállósága sokféle módon korlátozott. Ennek vannak hátrányai, de bizonyos előnyei is — gondoljunk csak a fejlesztési koncepciók érvényesítésére —, s nem a sokféleség a baj, hanem az, hogy nehezen formálódik ki belőle az egység, a fő vonások közös jellemzője. Az igazsághoz hozzátartozik: a vállalati szervezetek alakulását alapvetően objektív tényezők — a gazdasági környezet elemei — határozzák meg. Ha ezek csekély nyomást fejtenek ki — a jövedelmezőség a hagyományos szervezettel is viszonylag egyszerűen elérhető —, akkor könnyen hívekre talál az a nézet, hogy minden úgy jó, ahogy van. Egészen napjainkig lényegében ez érvényesült, s így érthetővé válik az a megkülönböztető tény, amit egy pénzügyi-gazdálkodási vizsgálat már 1977 elején föltárt, hogy a jelentősebb iparvállalatok vezetőinek többsége megfelelőnek tartotta a belső szervezetet, úgy vélte, az különösebb változtatások nélkül képes eleget tenni a követelményeknek. Kiderült közben: ezek a követelmények elmaradtak a világgazdasági változások által diktáltaktól... S még inkább elmaradt mindezektől a vállalati szervezet, mint a társadalmi szükségletek kielégítésének egyik eszköze. A szigorúbb s ezért nehezebb gazdálkodási körülmények 1979-től úgy érvényesülnek, hogy túl sok töprengésre nem adnak időt. S mert az életképesség bizonyítása már nem korlátozható az egyszerű termelésnövekedésre, a bevételek abszolút mennyiségének — ráfordításoktól független összegének — bővítésére, a vizsga időszaka jött el. S bár keserves igazság, de való: ezen a vizsgán lesznek cégek, melyek — szervezetükkel, annak célszerűségével, hatásosságával — osztályismétlésre kényszerülnek. Lázár Gábor SZERSZÁMGÉPEK EXPORTRA A Csepel Művek Szerszámgépgyárában ebben az évben több mint egymilliárd forint értékben gyártanak szerszámgépeket. A fúrógépek, esztergagépek megmunkáló központok nagy részét exportálják. (MTI-fotó — Fehér József felvétele — RS) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1979. JANUÁR 3.