Hajdú-Bihari Napló, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-01 / 26. szám
I KGST ÉS MAGYARORSZÁG • A vegyipar felzárkózása Mindennapi életünk elképzelhetetlen lenne a vegyipari termékek nélkül. Az élelmiszer-ipari csomagolás, a textil- és konfekcióipar, a bútorok, a személygépkocsik gyártásához egyre több vegyipari termékre van szükség. De az igazán nagy felvevők: a mezőgazdaság és a gépgyártás, ahol a huszadik század anyaga — joggal mondhatjuk— forradalmasította a technológiai eljárásokat. A világszerte megfigyelhető tendenciával a KGST-országok is egyre jobban lépést tartanak. Gyors növekedés pedig a szocialista országokban a felszabadulást követően a vegyipart az elmaradott ágazatok között tartották számon. Amikor a KGST megalakult, gyakorlattilag csak az NDK rendelkezett az akkori követelményeknek megfelelő termelési szerkezettel, gyártási kapacitással, tapasztalatokkal. A szakemberek azonban helyesen ismerték fel, hogy valamennyi népgazdasági ágazat fejlődése szempontjából kulcsfontosságú a vegyipari elmaradás felszámolása. Ezért az ágazat növekedési üteme az elmúlt évtizedekben valamennyi tagországban meghaladta az ipari termelés átlagát Sokat jelentett a sokoldalú kapcsolatok építésében, hogy 1956-ban megalakult a KGST vegyipari állandó bizottsága. Az első időszakban feladatuk elsősorban a tagországok egymás közötti együttműködésének össze- hangolása volt. Az első esztendőkben — akárcsak más területen — mindenekelőtt a kölcsönös szállításokkal öszszefüggő terveket egyeztették. Az export-import lehetőségek tisztázása — noha nem volt egyszerű feladat — jó lehetőséget teremtett a párhuzamos termelés csökkentésére. Amikor pedig hosszabb távra előre — általában öt évre — rögzítették a vegyipari termékek várható kölcsönös szállításait, a beruházási elképzelések jobb összehangolására is mód nyílott. A hatvanas években a szocialista országok vegyipari együttműködésében is egyre jobban előtérbe kerültek a sokoldalú kapcsolatok. Több területen egyezményeket dolgoztak ki az érdekelt országok a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére. Ezek között hazánk főleg két egyezményben érdekelt Gumi és gyógyszer A gumiipari megállapodás a többi között a teher- és személygépkocsik, traktorok, valamint mezőgazdasági erőgépek köpenyeinek gyártását szabályozza. Magyarország a termelők és a felhasználók oldalán egyaránt érdekelt. Exportunk főleg tehergépkocsi-köpenyekből áll. Behozatalunkban pedig a legnagyobb tétel a személygépkocsi-köpeny. A gyógyszeripari sokoldalú szakosítási egyezmény jelenleg harminc különböző termékcsoport előállítását szabályozza. Hazánk az együtt-működés keretében — gyártási hagyományok, termelési tapasztalatok miatt — több termék előállítását és szállítását vállalta. Az egyezmény pontos betartása is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ma a szocialista országok legnagyobb gyógyszerexportőre és világviszonylatban is számolnak velünk. A szerződés másik oldalról viszont lehetővé tette, hogy néhány gyógyszerkészítménynek gyártását folyamatosan abbahagyjuk, és azokat a termelési munkamegosztás alapján a partnerországokból szerezzük be. A hazánkban korábban előállított termékek jelentős részét a Szovjetunióban készítik, de más KGST-országok is átvettek magyar vállalatoktól gyógyszereket. Ez is közrejátszott abban, hogy az utóbbi években a Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia jelentősen bővítette gyógyszertermelését és a hazai piac ellátása mellett egyre nagyobb mennyiségeket értékesít a külföldi piacokon is. Távlati célkitűzések A vegyipari együttműködés alapjául a következő időszakban az energia-, tüzelő- és nyersanyag-célprogram egyik speciális ágazattal foglalkozó fejezete szolgál. Ezekben főleg olyan témákat vázoltak fel a szakemberek, amelyeknek a megoldását közös erőfeszítéssel képzelik el. A termelés területi elhelyezésénél abból indulnak ki, hogy a Szovjetunió területére összpontosítják az energiaigényes termékek gyártási kapacitásának a kiépítését. Ilyen termékek például a műtrágya, a polivinilklorid, a polietilén stb. A többi KGST-ország — köztük hazánk is — a kevésbé energiaigényes cikkek előállítását növeli. Így a többi között szó van a növényvédő szerek, szintetikus színezők, textilipari segédanyagok termelésbővítéséről. Szó van arról is, hogy az érdekelt KGST-országok részvételével három közös beruházást is végrehajtanak a következő évtizedben. Az egyik a műkaucsuk termelésbővítését tenné lehetővé. A másik az állattenyésztés gondjain segítene, mivel a takarmányélesztő-gyártást növelné. A harmadik elképzelés pedig a kubai cukornád komplexebb hasznosítását szolgálná. Faragó András (Következik: A mezőgazdaságban is együtt) Pártmunkája: ifjúsági felelős Varga István már túl van a KISZ-korosztályon, mégha csupán annyival is, hogy az ifjúsági klubrendezvények dobhártyát repesztő decibeljeinek már nem nagyon örül, de azért még ő maga is fiatal. A Hungária Műanyag-feldolgozó Vállalat debreceni gyáregységében a pártvezetőségben látja el az ifjúsági felelős pártmegbízatást. Egyébként ehhez a megbízatáshoz az, hogy még ő maga is fiatal, nem volna döntő feltétel. Az, hogy KISZ-es múlttal rendelkezzen, az már igen. —■ Gépipari technikumot végeztem. Ott lettem tagja az ifjúsági szervezetnek másodikos koromban, úgy, ahogyan az osztálytársaim is. A hadseregben kezdtem jobban megismerni a KISZ-munkát. Leszerelésem után pedig nemsokára e vállalathoz kerülve alapszervezeti, majd később gyáregységi csúcsvezetőség tagjaként lettem szervező titkár. Szervező titkárként dolgoztam később a gyáregységi KISZ-bizottságban is. Akkor még nem volt ifjúsági törvény, hát sokat kellett foglalkoznom a fiatalok érdekvédelmével. Ehhez persze az kellett, hogy javuljon a fegyelem a KISZ- szervezetben. Mindjárt az elején két KISZ-fegyelmi kiosztására is sor került, ami akkor elég nagy ritkaság volt. Amikor a KISZ-szervezetekben a fegyelmi helyzet javult, már többet tudtunk tenni a fiatalok érdekeinek védelmében is. Elértük például, hogy a Balatonszabadiban levő vállalati üdülőbe a harminc év alattiak is arányuknak megfelelően kapjanak beutalót. Aztán emlékszem, akkor kezdtük feszegetni, hogy az üzemi háromszög négyszög legyen, a KISZ képviselője is kapjon meghívást a megbeszélésekre. — Van tehát bőven mozgalmi tapasztalat, van mit átadni a mai KISZ-eseknek. Hogy tudja ezeket hasznosítani? — Jól, bár azóta sok minden változott. Feladatom egyrészt valóban az, hogy tapasztalatokkal segítsem a KISZ-bizottság és az alapszervezetek munkáját, másrészt ez a megbízatás összekötő kapocs is a pártvezetőség és az ifjúsági mozgalom között. Emellett, mint a pártvezetőség tagjának nemcsak a KISZ-szel, hanem a gyáregység egész ifjúságának helyzetével foglalkoznom kell. Százötven tagja van a KISZ-nek, de több mint kétszer ennyi, háromszázötven körül van a fiatal dolgozók száma. Az ifjúsági törvényből következő tennivalókat is figyelemmel kell kísérni. — Láthatóan otthonosan mozog a fiatalok között, itt a KISZ-bizottság irodáján is gyakori vendég lehet. Ez sok mindent elárul. De fordítsuk meg a dolgot. Tudom, hogy rossz szó, mégis így kell kérdeznem, nem telepszik-e rá nagyon e pártmegbízatással a pártszervezet az ifjúsági mozgalomra ? Hogyan lehet összhangot teremteni a gyakorlatban a pártirányítás és az ifjúsági mozgalom önállósága között? — Úgy érzem, egészséges kapcsolat alakult ki közöttünk. Személyesen ismerem a KISZ-bizottság tagjait, ha valami probléma van, bátran fordulnak hozzám is, éppúgy, mint a KISZ-titkárhoz, de azért hagyom dolgozni őket. E pártmegbízatásnál nagyon fontos, hogy az ember bízzon a fiatalokban. — Mi történik akkor, ha személyi vagy más okból nem nagyon megy az önálló munka az ifjúsági szervezetben? — Szerencsére ilyen problémánk nincs manapság. A „legdurvább” eszköz, amit alkalmaznom kellett, az volt, hogy elbeszélgettem valakivel. — Hogyan valósul meg a pártvezetőség ifjúsági felelőse és a KISZ-bizottság közötti kapcsolat a gyakorlatban? — A KISZ-bizottság titkárával sok mindent megbeszélünk, részt vettem, részt veszek üléseiken. Eleinte erre is több idot kellett fordítani, mos már önállóan mennek a dolgok. Csak akkor szólok, ha valami politikai kifogásom van, vagy túl sokat vállalnak magukra. Ez utóbbi gyakran megesik. Munkájuk külső feltételeinek megteremtésében igyekszem főleg segíteni. Mióta ezt a reszortot ellátom, sikerült elérni, hogy az alapszervezetek segítik is a KISZ-szervezet munkáját, nem csupán számon kérik. — Előfordul, hogy gazdasági vezetőkkel is vitázni kell az ifjúság és a mozgalom érdekében valamiért? — Mióta az ifjúsági törvény előírja, szabályozza mindenkinek a feladatait, azóta kevesebbszer. De itt is tudni kell, hogy az ifjúsági törvény feltételezi minden közreműködő jószándékát, közös cselekvési készségét. Ha a fiatalokkal kapcsolatban valamely részlegben meg kell oldani valamit és ezt kölcsönösen akarják, nincs is semmi baj. Akkor kell a pártszervezet képviseletében beavatkoznom, ha egymásra mutogatnak az ügyek rendezésében. — Sok munkát követel-e az ifjúsággal foglalkozó pártmegbízatás? — Nem túl sokat. Illetve bizonyos időszakokban sokat. Amikor az ifjúság életében jelentős események, ifjúsági parlamentek, választások vannak, vagy a forradalmi ifjúsági napok idején nekem is több a munkám. Az a tény, hogy az ifjúsági mozgalomban most már évente választanak, szintén sok munkát jelent a nagy fluktuáció miatt Az új vezetőségi tagokat évente háromnapos tanfolyamon készítjük fel feladataikra — Van még az alapszervezetekben olyan akivel KISZ- tag korában együtt dolgozott? — Nem nagyon. „Kiöregedtek” ők is. Az ifjúsági mozgalom öt tíz évenként megújul. Amit búcsúzásként Varga István mondott, elgondolkodtató. Fontos, hogy a párt ifjúságfelelőse egy kicsit a folytonosságot is képviselje az ifjúsági mozgalomban. Hornyák András 361 adják... ... az ebédet a debreceni Sport étteremben! A debreceni ÁFÉSZ fenntartásában működő, s a DMTE sportkombinátjában helyet kapott vendéglőben szerettek volna ebédelni a DMTE atlétikai szakosztályának edzőtáborozó versenyzői. Az ebédeket meg is rendelték, egy-két napig ehették a kosztot, amikor a vendéglősök furcsa javaslatot tettek. A továbbiakban csak akkor adnak ebédet az atlétáknak, ha az edzőtáborban részt vevők mindegyike ugyanazt az ételt eszik. Az elképedt edzőnek még meg is indokolták a döntés okát. Ha mindenki másfélét eszik, annak óriási az adminisztrációja. Figyelemre méltó indok. Ha azt mondják, a szakács sajnos átképzés, és nem tud, csak egyfélét főzni, talán megértették volna a hoppon maradt vendégek. Sőt, ahogy én ismerem ügyességüket, még azt is elvállalják, hogy a délelőtti edzés során segítenek főzni. De hogy éppen az adminisztráció ne bírjon a munkával, az nem megy a fejembe. Nem is tudom, hamarjában, hogyan lehetne segíteni az étterem gondjain. Legkézenfekvőbb, hogy fel kellene venniök néhány adminisztrátort. Ha a konyhára nehezedő nyomást nem is csökkentik, de legalább a papírokkal nem lesz annyi baj. Bár lehet, hogy a meglevő gárda is többre lenne képes. Talán egy tanulmányutat javasolnék nekik az Új Vigadó étterembe. Ugyanis a szorult helyzetben levő atléták ezután ott ebédeltek. Itt sokkal képzettebbek az adminisztrátorok, mert szó nélkül elfogadták a vendégeknek azt a kikötését, hogy szeretnének egyéni ízlésüknek megfelelő ebédet kapni. Igaz, az Új Vigadó messzebb van, mint a DMTE-pályán levő étterem, de az a kis gyaloglás meg sem kottyan egy alapozó atlétának. Sport az is. Miképpen Sport a szóban forgó étterem neve is. Úgy, hogy adminisztráció ide, adminisztráció oda, nagyon visszatetsző, ahogyan egy csoport vendéggel, történetesen atlétával bántak. Ha éppen a sportolókat nem képesek ellátni, miért áll „Sport” a cégtáblájukon. Csak nem azért, mert sportot űznek a vendégek ki nem szolgálásából? Gőz József Gazdálkodjunk a gépekkel A közvélemény szerint — mert sikerült ezt az emberekbe táplálni, s nem csak a laikusokba — nagy értékű termelőeszközök, drágán vásárolt, nagy termelékenységű gépek százai állnak kihasználatlanul, csak azért, mert a munkaerőhiány átka sújtja az ország gazdaságát, csak azért, mert nincs kit e gépek mellé állítani, csak azért, mert a munkavállalók olyannyira elkényelmesedtek, hogy nem szívesen vállalják a több műszakos munkarendet. Következésképpen ezek a gépek egy, jó esetben másfél műszakban dolgoznak csak, az elvárhatónál jóval lassabban „keresik” meg saját árukat, s még lassabban hozzák — az elvárhatónál lényegesen alacsonyabb — hasznot. Nem akadályozza munkaerőhiány Valóban: a gépkihasználás körül koránt sincs minden rendben, ám nem biztos, hogy ennek oka csak a sokat emlegetett — s lassan-lassan már minden gazdasági gondunkbajunk egyedüli forrásaként megjelölt — munkaerőhiány. A Munkaügyi Minisztérium, nemrégiben kifejezetten ebből a szempontból vizsgálta a gépkihasználást, s a szokásosnál alaposabb oknyomozás után egyértelműen állapította meg: a nagy termelékenységű, korszerű kapacitások kihasználását egyáltalán nem akadályozza a munkaerőhiány. Már csak azért sem, mert ahol valamicskét is törődnek a vállalatszervezéssel, ott — éppen a meglevő tartalékok hasznosításával — nem lehetnek kihasználatlan kapacitások. S ha mégis vannak, akkor ez egészen más jellegű bajokat jelez: a kooperációs fegyelmezetlenséget, az import rugalmatlanságát, az anyagszállítók rossz minőségű munkáját, az exportszállítások ütemtelenségét, vagy éppen a termékszerkezettel, a versenyképességgel kapcsolatos problémákat, sőt: bizonyos fejlesztések megalapozatlanságát ... esetleg mindezt együttvéve Vásárolni egyszerűbb... Ilyen és ehhez hasonló, más vizsgálatokból lényegében az derül ki, hogy gépet vásárolni — legyen az bármilyen drága, s beszerzése bármilyen körülményes — sokkal egyszerűbb, mint megteremteni azokat a feltételeket, amelyek között ez a gép a lehető legjobb hatásfokkal dolgozhat. Persze, a termelőkapacitások teljes kihasználására nem lehet és nem is célszerű törekedni, mert a változó gazdasági feltételekhez való rugalmas alkalmazkodás eleve bizonyos szabad kapacitásokat feltételez. Továbbá: semmi értelme a kapacitások maximális kihasználására törekedni akkor, ha a gépek elavultak, működtetésük gazdaságtalan, (vagyis amikor többe kerül a leves, mint a hús ...), vagy olyan esetekben, amikor a korszerű gépeken a piac szempontjából hasznavehetetlen termékeket gyártanak, illetve, amikor e berendezések kapacitása nem konvertálható. Ezek olyan alapigazságok, amit persze másutt, mások is felismertek, ahol a gazdasági tevékenység egyetlen, és minden vitát, méricskélést megfellebbezhetetlenül eldöntő mércéje a nyereség, a profit. Nos, ilyen szempontból különösebb kommentálás nélkül is tanulságosak a következő adatok: a tőkés országokban a fellendülés idején a feldolgozóipari kapacitásokat ,általában 85 százalékig használják ki; ez a mutató a dekonjunktúra idején 80 százalék körül alakul. Magyarországon — igaz, három évvel ezelőtti jelentés számol be erről — az állami ipar gépparkjának — azaz: gépi kapacitásának — kihasználtsága mindössze 60 százalék. Ugye nem kell mondani, hogy nálunk ez nem a mindennél súlyosabb, nem a mindennél általánosabb dekonjunktúra jelzőszáma? ... Nem! Ez egy meglehetősen korszerűtlen gépparkkal, ijesztő szervezetlenséggel dolgozó és meglehetősen rosszul értékesíthető termékeket gyártó ipar sok mindenről árulkodó névjegye. Az egyik helyen hiányzik... A gondok már a gépek beszerzésénél kezdődnek. Sőt, már annak gyakran nagyvonalú mérlegelésénél, hogy egyáltalán kell-e gépet vásárolni? S ha igen, milyet? És honnan, kitől? És akitől vásárolunk, az igényeink és főleg lehetőségeink szerint szállítja-e a szükséges alkatrészeket is? Az építőipar például kereken 5000 különböző géptípussal dolgozik, s ha egy vállalat az elromlott gép javításához alkatrészt rendel, akkor csak egy, másfél év múlva juthat hozzá. S mert nincs jól szervezett alkatrésznyilvántartás, előfordul, hogy amíg az egyik vállalat másfél évig vár valamire, ugyanez az alkatrész egy másik vállalatnál a szükségesnél nagyobb számban hever a raktárban. S ez nemcsak az építőiparra jellemző példa, különben is okkal-joggal mondhatja bárki, hogy a gépek és berendezések sokfélesége, egy nagy kiterjedésű iparágnál lényegében természetes. (Valamiféle racionális tipizálás persze még ez esetben is megkövetelhető.) De itt van például a központilag szorgalmazott, ám mindenféle központi irányítás nélkül hagyott számítógépprogram, közelmúltunk és napjaink gazdasági jelensége; nehezen található olyan ország, ahol olyan sokféle — s éppen ezért működésük gyakorlatilag összehangolhatatlan, javításuk és karbantartásuk csak nehezen megoldható — számítógép működne, mint Magyarországon. A példákkal illusztrált gondok sorát hoszszan lehetne folytatni, a végkövetkeztetés pedig csak az, hogy vállalatainknál — igaz, ami igaz — kezdik megérteni a kor szavát: teljesítménynövelés, kapacitásbővítés nemcsak az újabb és újabb munkavállalók foglalkoztatásával képzelhető el, hanem az intenzív műszaki fejlesztéssel, az erőteljes gépesítéssel. Csakhogy: a munkaerő-gazdálkodás nagyvonalúsága, átgondolatlansága, esetenkénti felelőtlensége a gépekkel való gazdálkodásnál is kísért. Miből is az következik, hogy nemcsak az emberek, de a gépek teljesítőképességével való gazdálkodást is meg kell tanulni. S a tanulást, sajnos — jelek sokasága utal erre — alapfokon kell kezdeni. Vértes Csaba HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1979. FEBRUÁR 1. dÍJ