Hajdú-Bihari Napló, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

POLGÁR, NOVEMBER 7. TSZ: Nem volt ellenszere a belvíznek Őszinte szavak a veszteségről 1977-ben még el tudta ke­rülni a veszteséget a polgári November 7. Termelőszövet­kezet, tavaly azonban már nem. Hetekkel ezelőtt a zár­­számadási közgyűlésen 5 mil­lió forintos mérleg szerinti veszteséget és több mint két­millió forintos alaphiányt jelentett be a vezetőség. Ah­hoz képest, hogy alig egy évvel ezelőtt a szövetkezettel ismerkedvén bizakodásról és jó kilátásokról adhattam szá­mot, ez valóságos össze­omlás. Legalábbis kívülről nézve. A polgáriak és azok, akik ismerik a Tisza mente mező­gazdasági adottságait, más­képp ítélnek. Azt mondják: ha egy-két éves kihagyások­kal jön a víz, akkor még hagyján — a belvizes évek sorozatát azonban nem lehet kibírni. Valójában ellenkező példát is mondhatunk (Bé­ke Tiszacsege), nem lehet azonban tudni, hogy nem ez-e az a kivétel, amely erő­síti a „szabályt”. Igaz, a tiszacsegeiek a nehéz hely­zetben mertek egyesülni... A drámai előzmények drá­mai végkifejlethez vezettek Polgáron — bizonyítja a ve­zetőség módfelett önkritikus beszámolója, százezer forint árú üzem­anyaggal használt fel keve­sebbet, mint az azt megelő­ző esztendőben. (1977-ben 1,8 millió, 1978-ban 1,4 mil­lió forint volt a felhaszná­lás.) Tartalmasabb kooperációt! Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy bár a te­temes veszteség első és leg­főbb oka az emberi akarattal egyelőre még befolyásolha­tatlan környezeti, időjárási meghatározottság, vannak még emberi — lelkiismereti, akarati — tartalékok bőven, s korántsincs rendben a bel­ső kooperáció. Tetézi a gon­dot, hogy — sajnos — a külső kooperáció sem úgy alakul, ahogyan azt a terme­lőszövetkezet szeretné. S eb­ben nemcsak a Baromfi-fel­dolgozó Vállalat ludas. Leg­utóbbi beszélgetésünk al­kalmával meglepetésemre azt hallom Kovács Imre tsz­­elnöktől, hogy a hortobágyi juhtársulás sem képes túl­lépni a formalitáson. A két évvel ezelőtt kialakult együttműködésnek sincs foly­tatása a tsz és a Hortobágyi Állami Gazdaság között. „Ez a társulás — mondja a tsz­­elnök — csakis akkor érheti el igazi célját, ha rendszer­ré válik. Azt a folyamatot viszont, ami véleményem szerint feltétlenül ide (tehát a rendszerré váláshoz) vezet, nagyon lassúnak tartom. Aminek pedig megint csak mi isszuk meg a levét. Or­szágos példák bizonyítják, hogy ebben az ágazatban is a termelési rendszereké a jövő. S aki többet vár, az többet veszít. Vajon mi meddig várunk?” Gulyás Imre Döntő lehet a dolgozók magatartása Az április végén kezdődő és úgyszólván az aratásig tartó eső az egész évi gaz­dálkodást a feje tetejére ál­lította. „Belvíz okozta hely­zetünkről május 17-én tet­tem jelentést felsőbb szer­veinknek — mondja Kovács Imre tsz-elnök. — Ekkor 1025 hektár vetett és vetésre váró területünk állt víz alatt.” Nem csoda, hogy amikor már eltelt a teljes félév, a tagság jórészt még a tavaszi munkákkal volt elfoglalva. A lucerna kaszálását is ké­zi kaszával kellett megkez­deni, mert, természetes, gépekkel még május végén se lehetett a földekre rámenni. Ilyen helyzetben döntő le­het a dolgozók magatartása, beleértve a vezetők szemé­lyes kezdeményezését, intéz­kedését valamely áthidaló megoldás érdekében. — Magam is részt vettem a belvizek levezetésében — mondja a tsz-elnök —, s láttam, hogy embereink, fő­képp a traktorosok önfelál­­dozóan, szombat délutánt és vasárnapot sem sajnálva, már szinte egyetlen érzésnek, a vagyonmentés kényszerítő parancsának engedelmesked­ve végezték munkájukat. Vi­tathatatlan, úgy dolgozott mindenki, hogy minél többet tudjon megmenteni a közös­nek. Az intézkedések csak részben hozták meg a várt eredményt A már látható kiesések pótlására a vezetőség kije­lölte a legfontosabb teendő­ket: elhatározta, hogy több csirkét, több libát kell fel­nevelni, hogy az anyagiakkal az eredetileg tervezetthez ké­pest is szigorúbban kell gaz­dálkodni (jellemző, hogy az intézkedés nyomán körülbe­lül 2 millió forint értékű műtrágyát mondott le a gaz­daság), hogy szigorúbb ellen­őrzéssel kell igazolni az el­végzett munkákat, hogy a már megtermett növények betakarítását kell elsőrendű feladatnak tekinteni, hogy az őszi vetést október 31-ig be kell fejezni stb. Alig több, mint hét hó­nap múltán a zárszámadó közgyűlésen a vezetőség kénytelen volt beismerni — de beismerte, s ez feltétle­nül erénye —, hogy a mentő­akciót elindító intézkedések csak részben hozták meg a várt eredményt. Némely in­tézkedés újabb veszteséget okozott. Tanulságos lehet, ezért megemlítek néhányat a várt és a nem várt követ­kezményű intézkedések kö­zül. Az idejekorán elvégzett­­ és alapos előkészületeknek­­ köszönhetően a November 7. Termelőszövetkezet földjein a meghatározott időre, jó­ minőségben elvetették az őszieket, s az őszi szántást is befejezték december 1-re. A szövetkezet még az ugyan­csak polgári Táncsics Tsz­­nek is tudott segíteni a szán­tásban. Annál rosszabbul „sült el” az intézkedés a ba­romfiágazatban. Bár, ha meggondoljuk, ebben sem annyira a vezetőség által hozott döntés, mint inkább a Baromfi-feldolgozó Válla­lat a ludas. A vezetőség ki is tért beszámolójában a vesz­teséget okozó túltartásra, de arra is, hogy a tsz bíróság előtt akarja érvényesíteni a vállalattal szembeni kár­igényét. Mentegetőzés nélkül Természetes, a gazdálko­dás szigorítását célzó intézke­dések ellenére sem lehetett mindenütt elejét venni a költségek zabolátlan növe­kedésének. Újra kellett szán­tani, újra kellett műtrágyáz­ni, újra kellett vetni, lucskos gabonát kellett szárítani... Az objektív helyzetből faka­dó kényszerűségek egytől egyig. Arról azonban szó sincs, hogy a szövetkezet ve­zetői a helyzet magaslatán állnak. „Elhárítani nem, csökkenteni azonban tudtuk volna a kieséseket, ha szem­léletünk, a vezető dolgozók szemlélete kellően igazodott volna a körülményekhez ... Senki sem kivétel. Azok sem, akik úgy gondolják, hogy ők idejében szóltak, s megmond­ták, mit kell csinálni. Az egyéni érdek, sajnos, min­denkiben felülkerekedett... A költség- és bérgazdálkodá­sért a tsz-elnökkel együtt valamennyi függetlenített ve­zető felelősséggel tartozik. A baj viszont ott van, hogy személy szerint még egy ve­zető sem volt hajlandó ki­mondani, hogy ezért vagy azért ő a felelős ... Vala­mennyi függetlenített veze­tőnek meg kell érteni, hogy a tagság nemcsak jó tervet vár tőlük, hanem azt, hogy a ki­adási tervből megtakarítás, a bevételi tervből többlet le­gyen. Ez viszont nem megy­­ másképp, csak úgy, ha a költségeket ésszerűen helye­zik el, soha meg nem feled­kezve a személyes felelős­ségről ... Sok a fogyatékos­ság a vezetők szervező mun­kájában. Egyes vezetők el­gondolásai — sértődöttség vagy közömbösség miatt — keresztezték egymást. Mire utal, ha nem szervezésbeni, ellenőrzésbeni, felelősségbeni fogyatékosságra, hogy vegy­szerezésért minőségi pré- s miumot igazolunk, holott téeszünkben még mindig uralkodik a gyom; hogy bár öt villanyszerelőnk van, idegennel csináltatunk vil­lámhárítót ... Lehetne sorol­ni to­vább. A lényeg úgyis az, hogy vannak dolgok, amelyek tőlünk, vezetőktől függően alakultak úgy, aho­gyan alakultak. A megfelelő következtetést mindenkinek le kell vonni...” — olva­som a múlt évi munkáról szóló beszámolóban. Van jó példa is, mégpedig olyan, ami fölött az ember —­­ kiváltképp az idézett szemrehányások és önkritika nyomán — szinte hitetlen­­kedve áll meg. A termelő­­i szövetkezet traktorüzeme­­ 1978-ban körülbelül négy­ Magas széken ülve be­szélgetünk, laborasztal mellett, ezernyi lombikkal, üvegcsővel, vegyszeres üveggel, kimondhatatlan nevű vegyszerrel körülvé­ve, rejtélyes rendeltetésű műszerek között. Ha azt írnám, boszorkánykonyha a helyszín, vagy prágai aranycsináló műhely, so­kunknak talán többet mon­dana, minthogy azt írom: a BIOGAL Kémia III. üze­mének anorganikus labora­tóriumában vagyunk. S hogy éppen itt, azt csupán az indokolja, hogy a válla­lati pártbizottság három konzultánsa közül az egyik­nek, dr. Fekete Sándorné­­nak ez a munkahelye. — Laboráns vagyok, a Vegyipari Technikumban végeztem 1965-ben, azóta itt dolgozom. Érettségi után mindjárt a BIOGAL- ba kerültem, sőt már előtte is sokszor megfordultam a gyárban. A Kémia III. üzemrészben gyógyszer­­alapanyagokat és nagy fi­nomságú vegyszereket gyártanak, ezek gyártáskö­zi vizsgálata, minőségi el­lenőrzése a feladatom. — Mellesleg pedig kon­zultáns pártmegbízatása van, s ahogy mondani szok­tuk, fiatal kora ellenére már kijárta a mozgalom is­koláját. — Előbb KISZ-ista vol­tam, később KISZ-titkár­nak választottak, majd a szakszervezeti bizottságba is bevontak. 1969-ben let­tem tagja a pártnak, pár év múlva pedig beválasztottak az alapszervezeti vezető­ségbe is. Közben elvégez­tem a marxista középisko­lát, és a Marxizmus—Le­­ninizmus Esti Egyetemet. Később a feladatok egy ré­sze alól mentesültem. Más jött helyettük. Az alapszer­vezeti vezetőség tagjaként, mivel csak hárman va­gyunk, a pártgazdasági, valamint a nő- és ifjúság­­politikai dolgokkal foglal­kozom. Még az MSZBT-el­­nökségnek is tagja vagyok. Sokféle pártmunkám volt már, de eddig legjobban ta­lán mégis a konzultáns megbízatást szeretem. — Mi ennek a megbíza­tásnak a lényege? Mit kell egy konzultánsnak tennie? — A párttagnak jelent­kezőket készítem fel a pártéletre. A XI. kongresz­­szus és a Politikai Bizott­ság 1975. szeptember 23-i döntése után kezdődött ez el országszerte. Amikor ugyanis a pártba jelentke­zik valaki, még nem tudja pontosan, hogy milyen kö­vetelményeknek kell meg­felelnie, milyen kötelezett­ségek várnak rá. Egyetért a párt általános politiká­jával, úgy érzi, köztünk a helye, ezért közeledik, de nem ismeri a részleteket. — Mik ezek? Mivel kell a jelöltnek megismerked­nie? — A felkészülés alapja egy kis kiadvány, ami rö­viden minden tudnivalóba beavatja a jelentkezőt. Megismerteti a párt mű­ködésének elveivel, a de­mokratikus centralizmus­sal, azzal, hogy Imi teszi él­csapattá a pártot, mi a pártélet rendje, a párt szer­vezeti felépítése. A párt­tagnak jelentkező megis­meri ebből, hogyan kell élnie, tevékenykednie egy kommunistának, és megis­meri természetesen a szer­vezeti szabályzatot, vala­mint a párt programnyilat­kozatát. — A felvételi munka melyik stádiumában törté­nik ez a felkészítés? — Amikor a pártvezető­ség már foglalkozott a fel­vételi kérelemmel, és tá­mogatja, de még a felvételt tárgyaló taggyűlés előtt. Ez időszakban foglalkozik ve­le a konzultáns. Én ezt úgy szoktam végezni, hogy elő­ször megismerkedem a pártba jelentkezővel, ha addig még a gyárból vagy az ifjúsági mozgalomból nem ismertem. Megbeszél­jük, mit kell elolvasnia, mire kell különösen figyel­nie, és megállapodunk egy időpontban, amikor majd újra találkozunk. Attól függően, hogy mennyi idő van a felvételét tárgyaló, taggyűlésig, általában há­rom-négy hét áll a fiata­lok rendelkezésére, hogy ebből a kis füzetből fel­készüljenek. — És ezután kezdődik a felvételi vizsga? — Nem. Szó sincs vizs­gáról. Ez inkább egy kö­tetlen beszélgetés, a pár­ton belüli mozgalmi élet­ről. Tisztázzuk azt is, ha a felkészülés során homályos marad számára valami. — Nem izgulnak a jelöl­tek? — De. Úgy izgulnak, mint valami vizsgán. Ezért nagyon fontos, hogy a be­szélgetés elején feloldjuk az­ izgalmukat. Ilyenkor a munkájáról, családi körül­ményeiről és különfélékről beszélgetünk, majd csak aztán irányítom a beszél­getést a tárgyra. — Hány elvtársat készí­tett fel eddig? — Az elmúlt három év alatt nyolc-tíz jelöltet. — Mindet alkalmasnak találta? — Nem. Egy esetben előfordult, hogy az elvtárs azt hitte, addigi ismeretei elegendők e beszélgetéshez. De aztán maga jött rá, hogy ezekkel a dolgokkal még foglalkoznia kell. Meg­beszéltünk egy másik idő­pontot, amikorra már ala­posan áttanulmányozta a megadott anyagot. — Nem zavarja a kon­­­­zultáns ténykedése az aján­lókat a felelősségvállalás­ban? — Nem, mert a mi mun­­­­kánk csak felkészítő jelle­gű. Azt szolgálja, hogy aki alkalmasság esetén bekerül­t a pártba, tudja mit kell tennie, ne legyen a belső életünkben tájékozatlan. Az ajánlók felelnek a párt előtt a jelölt emberi, poli­tikai alkalmasságáért. A felkészítés során kialakult véleményemet, tapaszta­lataimat természetesen rá­írom a tagfelvételi kére­lemre, ezt fel is olvassák a taggyűlésen, de ettől külön­bözik az ajánlók személyes felelőssége. — Amikor konzultánsi feladata befejeződik, utána is figyelemmel kíséri az új párttagok életét? — Igen, és úgy érzem, a konzultánsi rendszer javí­totta a pártépítési munkát, ■ az új párttagok aktívab­bak, kezdeményezőbbek. Bevallom, egész beszélge­tésünk alatt foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon mivel érdemelte ki ez a fiatalas­-­­­szony a többnyire csak idő­sebb, régi pártmunkások megbízatását. De felké­szültsége, nyugodt, határo­zott válaszai meggyőztek róla: tíz év párttagság után, fiatalon is lehet valaki a párt tapasztalt harcosa. Hornyák András PÁRTMUNKÁJA: KONZULTÁNS Gyári portán, hajnalban Sötétek az újkerti lakótelep ablakai. Csak néhány házban világlik fénycsík a koránke­lők konyháiban. Hajnali öt óra. A Dózsa György útra hangos szusszanással kanyaro­dik a csuklós busz, s a mínusz 2 fokos hideg gyorsabb felszállásra ösztökéli az ácsorgókat. A város túlsó részén, a Vágóhíd utcán, pá­rosával baktatnak az emberek a keleti öve­zet ipari üzemeibe.­­ Fél hat. A 30-as buszok is utasokkal telve érkeznek. A Hajdúsági Bőrgyár portáján Nagy István átveszi a szolgálatot. Az éjsza­kai portás egy cigaretta erejéig még marad, s mutatja a „kulcsos” könyvben az aláírást: ma Rontó János érkezett leghamarabb. 5 óra 20 perckor vitte el a bőrgyári portáról az el­ső kulcsot. A 6 órára igyekvők zöme húsz perccel a munkakezdés előtt érkezik. Blokkolás nincs, a befelé igyekvőkkel „szemben” a portás fel­adata mindössze annyi: aki részegnek lát­szik, vagy idegen, ne engedje be. A motor­kerékpár-tároló felől azonban félig szabad a bejárás. A sötétben én is „kerülve”, bentről érkeztem. A portás nem is láthat, az előtte elhaladók takarják az egész bejáratot. Varga Károly csoportvezető érkezik. Míg aláírja a kulcs átvételét, elmondja az előző napi baleset szerencsés történetét. A hasító gép vágta el egy gyári munkás három ujját. Szerencsére nem mélyen, így összevarrták a sebeket. Svájcisapkában, sárgás bőrkabátban, kö­­zépkorú, bajuszos, nyújtott ö-vel beszélő fér­fi, a szíjgyártó lép be a portára a műhely kulcsáért. Miközben afelől érdeklődik a ka­pu őre, talán unta az ágyat? — Jámbor Fe­renc már engem invitál a műhelybe. „Jött volna régen a kócerájba, de most már palo­tában dolgozunk, nézze meg azt is.” A­ sza­­badkozásra csak legyint, majd lassan elbal­lag. Hat óra. Nagy István megnyomja a portás­fülke falán levő gombot, s az egész üzemben csengőszó jelzi az éjszakai műszak végét. Megindítom a stoppert, lássuk hány perc múlva érkezik az első „fecske”. Egy perc húsz másodperc múltán jön először egy férfi, majd a második perc végén hárman. Ennyi idő alatt elég nehezen lehet zuhanyozni, de még átöltözni is. A férfiak táskájukat muto­gatják, a nők csak úgy elsétálnak a porta előtt. Beljebb derül ki a „titok”. Oláh József­né, Erzsiké, aki nyolc eszten­deje dolgozik a Bőrgyárban, mindenkit is­mer. Feladata a kifelé igyekvő nők táskáinak átvizsgálása, a szúrópróbaszerű testi moto­zás. Az éjszakások tudják a regulát, mutat­ják a táskát, mondják előre, mi van benne. Oláhné — nem bizalmatlanságból, ez a fel­adata — belekukkant minden táskába, meg­emel egy-egy ruhát. Nagyon ritkán kapnak el valakit, s akkor is kisebb értékű alkatrész, pár forintos holmi kerül elő a szatyorból. Bőr, értékesebb dolgok lopását évek óta nem tapasztalták. Hat óra tizenöt. Az elmúlt percekben ment el az éjszakás műszak zöme, a munkát ha­mar abbahagyókat csak a hatodik percben követték társaik. Közben szállingóznak a fél­hétre, hétre járó emberek. Festők, lakatosok, segédüzemági dolgozók. Ők sem blokkolnak, köszönnek, indulnak befelé. A portás nem ismer mindenkit. Néhány csapat után kérdezősködöm, de nem mindig kapok választ. A pontos ismeretek hiányában így azt sem tudom összeszámolni — de a portás sem tudhatja —, ki is késik el. Szeren­csére Erzsike mindenkit ismer, és tudja is, ki mikorra jár dolgozni. Ma nincs elkéső. Amikor Hajdúhadházról vagy máshonnan nem érkezik be időre a vo­nat, tízen-tizenöten is munkakezdés után je­lennek meg a portánál. Nincs mit tenni, be­engedik őket. Nem tehetnek a késésről. Fél hét után megindul a 7 órára járók áradata. A portára ér Arany Lajosné, Erzsi­ké, aki összeírja, egy-egy üzemrész dolgozói mit vásárolnának reggelire, összeszedi a pénzt, megveszi, kiosztja. Így gyorsabb, mint­ha mindenki maga állna sorba. Naponta jó­­néhány perc időmegtakarítás. Hét óra körül már teljes „gőzzel” folyik a munka a Budapesti Bőripari Vállalat Haj­dúsági Bőrgyárában. Több mint hétszázan dolgoznak a Vágóhíd utcai üzemrészben, a megye ipari üzemei között a rangsor közepén van — már ami a dolgozók számát illeti — a Hajdúsági Bőrgyár. Kora reggeli — beje­lentés nélküli — látogatásunk során kide­rült: apróbb szabálytalanságoktól eltekintve jó a munkafegyelem. Pontosan járnak dol­gozni a Hajdúsági Bőrgyár munkásai. Hajdú István HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1979. MÁRCIUS 1. É .

Next