Hajdú-Bihari Napló, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-01 / 50. szám
POLGÁR, NOVEMBER 7. TSZ: Nem volt ellenszere a belvíznek Őszinte szavak a veszteségről 1977-ben még el tudta kerülni a veszteséget a polgári November 7. Termelőszövetkezet, tavaly azonban már nem. Hetekkel ezelőtt a zárszámadási közgyűlésen 5 millió forintos mérleg szerinti veszteséget és több mint kétmillió forintos alaphiányt jelentett be a vezetőség. Ahhoz képest, hogy alig egy évvel ezelőtt a szövetkezettel ismerkedvén bizakodásról és jó kilátásokról adhattam számot, ez valóságos összeomlás. Legalábbis kívülről nézve. A polgáriak és azok, akik ismerik a Tisza mente mezőgazdasági adottságait, másképp ítélnek. Azt mondják: ha egy-két éves kihagyásokkal jön a víz, akkor még hagyján — a belvizes évek sorozatát azonban nem lehet kibírni. Valójában ellenkező példát is mondhatunk (Béke Tiszacsege), nem lehet azonban tudni, hogy nem ez-e az a kivétel, amely erősíti a „szabályt”. Igaz, a tiszacsegeiek a nehéz helyzetben mertek egyesülni... A drámai előzmények drámai végkifejlethez vezettek Polgáron — bizonyítja a vezetőség módfelett önkritikus beszámolója, százezer forint árú üzemanyaggal használt fel kevesebbet, mint az azt megelőző esztendőben. (1977-ben 1,8 millió, 1978-ban 1,4 millió forint volt a felhasználás.) Tartalmasabb kooperációt! Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy bár a tetemes veszteség első és legfőbb oka az emberi akarattal egyelőre még befolyásolhatatlan környezeti, időjárási meghatározottság, vannak még emberi — lelkiismereti, akarati — tartalékok bőven, s korántsincs rendben a belső kooperáció. Tetézi a gondot, hogy — sajnos — a külső kooperáció sem úgy alakul, ahogyan azt a termelőszövetkezet szeretné. S ebben nemcsak a Baromfi-feldolgozó Vállalat ludas. Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával meglepetésemre azt hallom Kovács Imre tszelnöktől, hogy a hortobágyi juhtársulás sem képes túllépni a formalitáson. A két évvel ezelőtt kialakult együttműködésnek sincs folytatása a tsz és a Hortobágyi Állami Gazdaság között. „Ez a társulás — mondja a tszelnök — csakis akkor érheti el igazi célját, ha rendszerré válik. Azt a folyamatot viszont, ami véleményem szerint feltétlenül ide (tehát a rendszerré váláshoz) vezet, nagyon lassúnak tartom. Aminek pedig megint csak mi isszuk meg a levét. Országos példák bizonyítják, hogy ebben az ágazatban is a termelési rendszereké a jövő. S aki többet vár, az többet veszít. Vajon mi meddig várunk?” Gulyás Imre Döntő lehet a dolgozók magatartása Az április végén kezdődő és úgyszólván az aratásig tartó eső az egész évi gazdálkodást a feje tetejére állította. „Belvíz okozta helyzetünkről május 17-én tettem jelentést felsőbb szerveinknek — mondja Kovács Imre tsz-elnök. — Ekkor 1025 hektár vetett és vetésre váró területünk állt víz alatt.” Nem csoda, hogy amikor már eltelt a teljes félév, a tagság jórészt még a tavaszi munkákkal volt elfoglalva. A lucerna kaszálását is kézi kaszával kellett megkezdeni, mert, természetes, gépekkel még május végén se lehetett a földekre rámenni. Ilyen helyzetben döntő lehet a dolgozók magatartása, beleértve a vezetők személyes kezdeményezését, intézkedését valamely áthidaló megoldás érdekében. — Magam is részt vettem a belvizek levezetésében — mondja a tsz-elnök —, s láttam, hogy embereink, főképp a traktorosok önfeláldozóan, szombat délutánt és vasárnapot sem sajnálva, már szinte egyetlen érzésnek, a vagyonmentés kényszerítő parancsának engedelmeskedve végezték munkájukat. Vitathatatlan, úgy dolgozott mindenki, hogy minél többet tudjon megmenteni a közösnek. Az intézkedések csak részben hozták meg a várt eredményt A már látható kiesések pótlására a vezetőség kijelölte a legfontosabb teendőket: elhatározta, hogy több csirkét, több libát kell felnevelni, hogy az anyagiakkal az eredetileg tervezetthez képest is szigorúbban kell gazdálkodni (jellemző, hogy az intézkedés nyomán körülbelül 2 millió forint értékű műtrágyát mondott le a gazdaság), hogy szigorúbb ellenőrzéssel kell igazolni az elvégzett munkákat, hogy a már megtermett növények betakarítását kell elsőrendű feladatnak tekinteni, hogy az őszi vetést október 31-ig be kell fejezni stb. Alig több, mint hét hónap múltán a zárszámadó közgyűlésen a vezetőség kénytelen volt beismerni — de beismerte, s ez feltétlenül erénye —, hogy a mentőakciót elindító intézkedések csak részben hozták meg a várt eredményt. Némely intézkedés újabb veszteséget okozott. Tanulságos lehet, ezért megemlítek néhányat a várt és a nem várt következményű intézkedések közül. Az idejekorán elvégzett és alapos előkészületeknek köszönhetően a November 7. Termelőszövetkezet földjein a meghatározott időre, jó minőségben elvetették az őszieket, s az őszi szántást is befejezték december 1-re. A szövetkezet még az ugyancsak polgári Táncsics Tsznek is tudott segíteni a szántásban. Annál rosszabbul „sült el” az intézkedés a baromfiágazatban. Bár, ha meggondoljuk, ebben sem annyira a vezetőség által hozott döntés, mint inkább a Baromfi-feldolgozó Vállalat a ludas. A vezetőség ki is tért beszámolójában a veszteséget okozó túltartásra, de arra is, hogy a tsz bíróság előtt akarja érvényesíteni a vállalattal szembeni kárigényét. Mentegetőzés nélkül Természetes, a gazdálkodás szigorítását célzó intézkedések ellenére sem lehetett mindenütt elejét venni a költségek zabolátlan növekedésének. Újra kellett szántani, újra kellett műtrágyázni, újra kellett vetni, lucskos gabonát kellett szárítani... Az objektív helyzetből fakadó kényszerűségek egytől egyig. Arról azonban szó sincs, hogy a szövetkezet vezetői a helyzet magaslatán állnak. „Elhárítani nem, csökkenteni azonban tudtuk volna a kieséseket, ha szemléletünk, a vezető dolgozók szemlélete kellően igazodott volna a körülményekhez ... Senki sem kivétel. Azok sem, akik úgy gondolják, hogy ők idejében szóltak, s megmondták, mit kell csinálni. Az egyéni érdek, sajnos, mindenkiben felülkerekedett... A költség- és bérgazdálkodásért a tsz-elnökkel együtt valamennyi függetlenített vezető felelősséggel tartozik. A baj viszont ott van, hogy személy szerint még egy vezető sem volt hajlandó kimondani, hogy ezért vagy azért ő a felelős ... Valamennyi függetlenített vezetőnek meg kell érteni, hogy a tagság nemcsak jó tervet vár tőlük, hanem azt, hogy a kiadási tervből megtakarítás, a bevételi tervből többlet legyen. Ez viszont nem megy másképp, csak úgy, ha a költségeket ésszerűen helyezik el, soha meg nem feledkezve a személyes felelősségről ... Sok a fogyatékosság a vezetők szervező munkájában. Egyes vezetők elgondolásai — sértődöttség vagy közömbösség miatt — keresztezték egymást. Mire utal, ha nem szervezésbeni, ellenőrzésbeni, felelősségbeni fogyatékosságra, hogy vegyszerezésért minőségi pré- s miumot igazolunk, holott téeszünkben még mindig uralkodik a gyom; hogy bár öt villanyszerelőnk van, idegennel csináltatunk villámhárítót ... Lehetne sorolni tovább. A lényeg úgyis az, hogy vannak dolgok, amelyek tőlünk, vezetőktől függően alakultak úgy, ahogyan alakultak. A megfelelő következtetést mindenkinek le kell vonni...” — olvasom a múlt évi munkáról szóló beszámolóban. Van jó példa is, mégpedig olyan, ami fölött az ember — kiváltképp az idézett szemrehányások és önkritika nyomán — szinte hitetlenkedve áll meg. A termelői szövetkezet traktorüzeme 1978-ban körülbelül négy Magas széken ülve beszélgetünk, laborasztal mellett, ezernyi lombikkal, üvegcsővel, vegyszeres üveggel, kimondhatatlan nevű vegyszerrel körülvéve, rejtélyes rendeltetésű műszerek között. Ha azt írnám, boszorkánykonyha a helyszín, vagy prágai aranycsináló műhely, sokunknak talán többet mondana, minthogy azt írom: a BIOGAL Kémia III. üzemének anorganikus laboratóriumában vagyunk. S hogy éppen itt, azt csupán az indokolja, hogy a vállalati pártbizottság három konzultánsa közül az egyiknek, dr. Fekete Sándornénak ez a munkahelye. — Laboráns vagyok, a Vegyipari Technikumban végeztem 1965-ben, azóta itt dolgozom. Érettségi után mindjárt a BIOGAL- ba kerültem, sőt már előtte is sokszor megfordultam a gyárban. A Kémia III. üzemrészben gyógyszeralapanyagokat és nagy finomságú vegyszereket gyártanak, ezek gyártásközi vizsgálata, minőségi ellenőrzése a feladatom. — Mellesleg pedig konzultáns pártmegbízatása van, s ahogy mondani szoktuk, fiatal kora ellenére már kijárta a mozgalom iskoláját. — Előbb KISZ-ista voltam, később KISZ-titkárnak választottak, majd a szakszervezeti bizottságba is bevontak. 1969-ben lettem tagja a pártnak, pár év múlva pedig beválasztottak az alapszervezeti vezetőségbe is. Közben elvégeztem a marxista középiskolát, és a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemet. Később a feladatok egy része alól mentesültem. Más jött helyettük. Az alapszervezeti vezetőség tagjaként, mivel csak hárman vagyunk, a pártgazdasági, valamint a nő- és ifjúságpolitikai dolgokkal foglalkozom. Még az MSZBT-elnökségnek is tagja vagyok. Sokféle pártmunkám volt már, de eddig legjobban talán mégis a konzultáns megbízatást szeretem. — Mi ennek a megbízatásnak a lényege? Mit kell egy konzultánsnak tennie? — A párttagnak jelentkezőket készítem fel a pártéletre. A XI. kongreszszus és a Politikai Bizottság 1975. szeptember 23-i döntése után kezdődött ez el országszerte. Amikor ugyanis a pártba jelentkezik valaki, még nem tudja pontosan, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie, milyen kötelezettségek várnak rá. Egyetért a párt általános politikájával, úgy érzi, köztünk a helye, ezért közeledik, de nem ismeri a részleteket. — Mik ezek? Mivel kell a jelöltnek megismerkednie? — A felkészülés alapja egy kis kiadvány, ami röviden minden tudnivalóba beavatja a jelentkezőt. Megismerteti a párt működésének elveivel, a demokratikus centralizmussal, azzal, hogy Imi teszi élcsapattá a pártot, mi a pártélet rendje, a párt szervezeti felépítése. A párttagnak jelentkező megismeri ebből, hogyan kell élnie, tevékenykednie egy kommunistának, és megismeri természetesen a szervezeti szabályzatot, valamint a párt programnyilatkozatát. — A felvételi munka melyik stádiumában történik ez a felkészítés? — Amikor a pártvezetőség már foglalkozott a felvételi kérelemmel, és támogatja, de még a felvételt tárgyaló taggyűlés előtt. Ez időszakban foglalkozik vele a konzultáns. Én ezt úgy szoktam végezni, hogy először megismerkedem a pártba jelentkezővel, ha addig még a gyárból vagy az ifjúsági mozgalomból nem ismertem. Megbeszéljük, mit kell elolvasnia, mire kell különösen figyelnie, és megállapodunk egy időpontban, amikor majd újra találkozunk. Attól függően, hogy mennyi idő van a felvételét tárgyaló, taggyűlésig, általában három-négy hét áll a fiatalok rendelkezésére, hogy ebből a kis füzetből felkészüljenek. — És ezután kezdődik a felvételi vizsga? — Nem. Szó sincs vizsgáról. Ez inkább egy kötetlen beszélgetés, a párton belüli mozgalmi életről. Tisztázzuk azt is, ha a felkészülés során homályos marad számára valami. — Nem izgulnak a jelöltek? — De. Úgy izgulnak, mint valami vizsgán. Ezért nagyon fontos, hogy a beszélgetés elején feloldjuk az izgalmukat. Ilyenkor a munkájáról, családi körülményeiről és különfélékről beszélgetünk, majd csak aztán irányítom a beszélgetést a tárgyra. — Hány elvtársat készített fel eddig? — Az elmúlt három év alatt nyolc-tíz jelöltet. — Mindet alkalmasnak találta? — Nem. Egy esetben előfordult, hogy az elvtárs azt hitte, addigi ismeretei elegendők e beszélgetéshez. De aztán maga jött rá, hogy ezekkel a dolgokkal még foglalkoznia kell. Megbeszéltünk egy másik időpontot, amikorra már alaposan áttanulmányozta a megadott anyagot. — Nem zavarja a konzultáns ténykedése az ajánlókat a felelősségvállalásban? — Nem, mert a mi munkánk csak felkészítő jellegű. Azt szolgálja, hogy aki alkalmasság esetén bekerült a pártba, tudja mit kell tennie, ne legyen a belső életünkben tájékozatlan. Az ajánlók felelnek a párt előtt a jelölt emberi, politikai alkalmasságáért. A felkészítés során kialakult véleményemet, tapasztalataimat természetesen ráírom a tagfelvételi kérelemre, ezt fel is olvassák a taggyűlésen, de ettől különbözik az ajánlók személyes felelőssége. — Amikor konzultánsi feladata befejeződik, utána is figyelemmel kíséri az új párttagok életét? — Igen, és úgy érzem, a konzultánsi rendszer javította a pártépítési munkát, ■ az új párttagok aktívabbak, kezdeményezőbbek. Bevallom, egész beszélgetésünk alatt foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon mivel érdemelte ki ez a fiatalas-szony a többnyire csak idősebb, régi pártmunkások megbízatását. De felkészültsége, nyugodt, határozott válaszai meggyőztek róla: tíz év párttagság után, fiatalon is lehet valaki a párt tapasztalt harcosa. Hornyák András PÁRTMUNKÁJA: KONZULTÁNS Gyári portán, hajnalban Sötétek az újkerti lakótelep ablakai. Csak néhány házban világlik fénycsík a koránkelők konyháiban. Hajnali öt óra. A Dózsa György útra hangos szusszanással kanyarodik a csuklós busz, s a mínusz 2 fokos hideg gyorsabb felszállásra ösztökéli az ácsorgókat. A város túlsó részén, a Vágóhíd utcán, párosával baktatnak az emberek a keleti övezet ipari üzemeibe. Fél hat. A 30-as buszok is utasokkal telve érkeznek. A Hajdúsági Bőrgyár portáján Nagy István átveszi a szolgálatot. Az éjszakai portás egy cigaretta erejéig még marad, s mutatja a „kulcsos” könyvben az aláírást: ma Rontó János érkezett leghamarabb. 5 óra 20 perckor vitte el a bőrgyári portáról az első kulcsot. A 6 órára igyekvők zöme húsz perccel a munkakezdés előtt érkezik. Blokkolás nincs, a befelé igyekvőkkel „szemben” a portás feladata mindössze annyi: aki részegnek látszik, vagy idegen, ne engedje be. A motorkerékpár-tároló felől azonban félig szabad a bejárás. A sötétben én is „kerülve”, bentről érkeztem. A portás nem is láthat, az előtte elhaladók takarják az egész bejáratot. Varga Károly csoportvezető érkezik. Míg aláírja a kulcs átvételét, elmondja az előző napi baleset szerencsés történetét. A hasító gép vágta el egy gyári munkás három ujját. Szerencsére nem mélyen, így összevarrták a sebeket. Svájcisapkában, sárgás bőrkabátban, középkorú, bajuszos, nyújtott ö-vel beszélő férfi, a szíjgyártó lép be a portára a műhely kulcsáért. Miközben afelől érdeklődik a kapu őre, talán unta az ágyat? — Jámbor Ferenc már engem invitál a műhelybe. „Jött volna régen a kócerájba, de most már palotában dolgozunk, nézze meg azt is.” A szabadkozásra csak legyint, majd lassan elballag. Hat óra. Nagy István megnyomja a portásfülke falán levő gombot, s az egész üzemben csengőszó jelzi az éjszakai műszak végét. Megindítom a stoppert, lássuk hány perc múlva érkezik az első „fecske”. Egy perc húsz másodperc múltán jön először egy férfi, majd a második perc végén hárman. Ennyi idő alatt elég nehezen lehet zuhanyozni, de még átöltözni is. A férfiak táskájukat mutogatják, a nők csak úgy elsétálnak a porta előtt. Beljebb derül ki a „titok”. Oláh Józsefné, Erzsiké, aki nyolc esztendeje dolgozik a Bőrgyárban, mindenkit ismer. Feladata a kifelé igyekvő nők táskáinak átvizsgálása, a szúrópróbaszerű testi motozás. Az éjszakások tudják a regulát, mutatják a táskát, mondják előre, mi van benne. Oláhné — nem bizalmatlanságból, ez a feladata — belekukkant minden táskába, megemel egy-egy ruhát. Nagyon ritkán kapnak el valakit, s akkor is kisebb értékű alkatrész, pár forintos holmi kerül elő a szatyorból. Bőr, értékesebb dolgok lopását évek óta nem tapasztalták. Hat óra tizenöt. Az elmúlt percekben ment el az éjszakás műszak zöme, a munkát hamar abbahagyókat csak a hatodik percben követték társaik. Közben szállingóznak a félhétre, hétre járó emberek. Festők, lakatosok, segédüzemági dolgozók. Ők sem blokkolnak, köszönnek, indulnak befelé. A portás nem ismer mindenkit. Néhány csapat után kérdezősködöm, de nem mindig kapok választ. A pontos ismeretek hiányában így azt sem tudom összeszámolni — de a portás sem tudhatja —, ki is késik el. Szerencsére Erzsike mindenkit ismer, és tudja is, ki mikorra jár dolgozni. Ma nincs elkéső. Amikor Hajdúhadházról vagy máshonnan nem érkezik be időre a vonat, tízen-tizenöten is munkakezdés után jelennek meg a portánál. Nincs mit tenni, beengedik őket. Nem tehetnek a késésről. Fél hét után megindul a 7 órára járók áradata. A portára ér Arany Lajosné, Erzsiké, aki összeírja, egy-egy üzemrész dolgozói mit vásárolnának reggelire, összeszedi a pénzt, megveszi, kiosztja. Így gyorsabb, mintha mindenki maga állna sorba. Naponta jónéhány perc időmegtakarítás. Hét óra körül már teljes „gőzzel” folyik a munka a Budapesti Bőripari Vállalat Hajdúsági Bőrgyárában. Több mint hétszázan dolgoznak a Vágóhíd utcai üzemrészben, a megye ipari üzemei között a rangsor közepén van — már ami a dolgozók számát illeti — a Hajdúsági Bőrgyár. Kora reggeli — bejelentés nélküli — látogatásunk során kiderült: apróbb szabálytalanságoktól eltekintve jó a munkafegyelem. Pontosan járnak dolgozni a Hajdúsági Bőrgyár munkásai. Hajdú István HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1979. MÁRCIUS 1. É .