Hajdú-Bihari Napló, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-19 / 90. szám

Szeptembertől: speciális osztályok a gimnáziumokban Speciális első osztályokban kezdődik a ta­nítás szeptembertől az ország néhány gim­náziumában, a kiemelkedően tehetséges, il­letve egy-egy tantárgy, tudományterület iránt különösen érdeklődő gyerekek számá­ra. Mint az Oktatási Minisztériumban el­mondották az MTI munkatársának, a mint­egy 800 gimnáziumi első osztály közül ötve­­net érint a rendelkezés. Ezek tanulócsoport­jaiban speciális tanterv szerint tanulnak majd a gyerekek: általában kétszer annyi idő jut az adott tantárgy ismereteire, mint a­­ többi osztályban. Az elmélyült idegen nyelvi képzést szolgál­ják a speciális nyelvi osztályok, ahol az egyik idegen nyelvet heti 7-8, a másodikat pedig heti 3 órában tanítják Szeptembertől 41 ilyen osztályban tartják az orosz-, az angol-, a fran­cia-, a német- és az olaszórákat csoportfoglal-­­ kozások keretében. Különösen sok időt szán­­­ nak arra, hogy a tanulók a mindennapi be-­­­szédkészség birtokába jussanak. A szakembe-­­­rek azoknak a számára javasolják ezeket az osztályokat, akik nyelvtanári vagy külkeres­kedelmi pályára készülnek, illetve közvetlen­­ül az érettségi után nyelvigényes munka­körben kívánnak elhelyezkedni. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy más pá­lyaelképzelés esetén az itt tanulók társaik­nál hátrányosabb helyzetbe kerülnek, mert fakultatív tárgyakat nem választhatnak. Speciális matematikai osztályban is tanul­hatnak a matematikában különösen tehetsé­ges gyerekek. A fővárosban három, Debre­cenben, Miskolcon, Szegeden és Veszprémben egy-egy ilyen osztályban kezdődik tanítás szeptemberben. A természettudományok — a fizika, a kémia, a biológia és a komplexen a természettudományi tantárgy iránt érdek­lődőknek Budapesten az Apáczai Csere János Gimnáziumban, valamint Szegeden a Radnóti Miklós Gimnáziumban nyílik tanulási lehe­tőség. A speciális osztályokban várhatóan az or­szág legtehetségesebb diákjai készülnek majd — négy éven át — életpályájukra. (MTI) Utószó a Csokonai-napokhoz A Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban ez évben is megrendezték a hagyományos Csokonai-napokat. A szokásosnál sokkal na­gyobb aktivitás jellemezte az iskola tanulóit. A tanárok tanítványaikkal együtt dolgoztak, játszottak, versenyeztek, izgultak, egyformán kivették részüket a munkából. Jó alkalom volt ez a tehetségek megismerésére is, an­nak bizonyítására, hogy a diákság képes egy héten keresztül irányítani a programokat, dolgozni, alkotni. Sokféle verseny, pályázat, vetélkedő tette hasznossá és emlékezetessé az egy hetet. A korábbi évektől eltérően az idei Csoko­­nai-napok jelentősége túlnőtt az iskola fa­lain. Az egy hét alatt az iskolában járt a Faze­kas Mihály Gimnázium csoportja is. A két tanintézet között jó kapcsolat kezd kialakul­ni, s a Csokonai-napok sikerén felbuzdulva felvetődhet a gondolat: csináljunk Debrecen­ben középiskolások hetét az elkövetkezendő években, amely remélhetőleg közelebb hoz­ná egymáshoz az iskolák szerint erősen el­különült tanulóifjúságot. Most pedig lapozzunk vissza a rendezvé­nyekhez. A Csokonairól való megemlékezé­sen Kiss Tamás költő, író, Csokonai életének és munkásságának jó ismerője méltatta a költő nagyságát és fontosságát irodalmunk­ban. A megemlékezés után megnézte a részt vevő diákokkal együtt az országos diákna­pokon eredményesen szerepelt tanulók be­mutatóját. Sok tehetséges diákot ismerhet­tünk meg ezen a napon. Hallhattunk szép prózamondást, nagyszerű éneket egy igen tehetséges első osztályos tanulótól, s a Cso­konai Diákszínpad által bemutatott Georges Feyden: Aludj el című bohózat is sikert ara­tott a népes közönség körében. Tóth Zoltán, a csoport diák rendezője el­mondta, hogy bronz minősítést kaptak az idei országos diáknapokon, s két meghívást is kaptak a minősítés mellé. Április 29-én az irodalmi színpadok megyei fórumán mutat­koznak be az Agrártudományi Egyetemen, majd az irodalmi színpadok országos talál­kozóján — júniusban — láthatjuk őket is­mét. Terveik között szerepel néhány új da­rab, s még az idén szeretnék megkapni az aranyfokozatot is. Az alkalmilag alakult irodalmi színpadok bemutatója és versenye is kellemes meg­lepetésekkel szolgált, amint erről a vendég Cseke Péter színművész beszélt értékelésé­ben. Eredményes volt a szavalóverseny, a vers- és prózaíró pályázat is, és minden program tartogatott valami érdekeset, hasz­nosat a résztvevők és a nézők számára. A munka és játék fáradalmait a szombati „im­perz nap” igyekezett feledtetni — igen si­keresen — vidámságával. A zsíros kenyeret árusító 4. d osztályosoknak ugyancsak kel­lett kenni a kenyeret, mert sikere volt a rit­ka jó csemegének. Közben tanár-diák mérkőzések zajlottak a tornateremben és az udvaron, s a küzdőszel­lemért dicséretet érdemelnek a részt vevő Csapattagok, külön kiemelve a testnevelés szakos tanárokat, akik becsülettel kivették részüket a felkészítésben, a játékok lebonyo­lításában, szervezésében egyaránt. Fucskó Miklós Cseke Péter a diákok között NYELV ÉS MŰVELTSÉG KI MIT VESZ? A sívilágkupáért folyó versenyeken szaporán hall­hattuk, hogy ez a versenyző jól vette a kanyart, a másik óvatosan vette, a harmadik túl gyorsan vette. Ahogyan a tudósítók mondják, az autó- és a motorversenyzők is ve­szik a kanyart, ki jól, ki rosszul, ki óvatosan, ki vak­merőn. A futó sem kanyaro­dik, hanem veszi a kanyart. Felesleges szószaporítás ez, mert kanyarodni éppen annyi, mint a kanyart ven­ni, azaz mégsem, mert a ma­gyar kanyarodik, a német pedig nimmt die Kurre: „ve­szi a kanyart”. A sízők — saját fülemmel hallottam — nem átmennek a kapukon, nem átsiklanak rajtuk, veszik a kapukat. Egyikük pl. azért bukott, mert túl közel vette a kaput. A gátfutó sem átlép vagy át­ugrik a gáton, hanem veszi a gátat, és az akadályfutók is veszik az akadályokat. A díjugrató lovak is inkább veszik az akadályokat, mint­sem átugornák. Miként az újságok írtál, Taróczy is jól vette az első akadályt, értsd: megnyerte, első mérkőzését. A focisták is veszik az akadályt (ha győznek, jól, ha kikapnak, rosszul). A Népszabadság ez év ja­nuár 31-i számában olvas­tam: a próba­járatok részt­vevőit meglepte, hogy a La­­da-Niva „gépkocsi milyen könnyen vette a meredek lejtőket”. E hír olvastán nemcsak az lepett meg, hogy már a lejtőket is veszik, ha­nem az is, hogy a közlemény szerzője kapaszkodóra, emel­kedőre gondolt, mégis lejtő­ről beszél. Úgy látszik, neki egyre megy. Lejtővé vált a kapaszkodó, az emelkedő az Élet és Tudomány Hegymá­szó lánctalpakkal című köz­leményében is (1979:411). A CAMOSCO nevű gépjármű „majdnem minden lejtőt le tud küzdeni”. A kép kétség­telenül megmutatja, hogy meredek emelkedőn felfelé megy a jármű, és nem veszi, hanem magyarán szólva de­rekasan leküzdi a „mere­délyt”. Az Értelmező szótár szerint is: a lejtő a felszín­nek lefelé haladó része, a magasodó útszakasz viszont emelkedő, kapaszkodó. De térjünk vissza a „ven­­nivalókra”! Van, aki bátorságot vesz magának, „van olyan bátor, bátorkodik”, a másik ember fáradságot vesz magának, „nem sajnálja, nem restelli a fáradságot, azon fárado­zik”. Olykor a felelősséget is magunkra vesszük, pedig vállalni is lehet. Az iskolai oktatásban is hányszor el­hangzik: Vegyünk egy pél­dát! ehelyett: Mondjunk egy példát! Akad olyan is, aki fürdőt vesz, pedig csak meg­fürdik, és olyan is aki sem nem eszik, sem nem iszik, hanem ételt és italt vesz ma­gához. Aki pedig különórá­kon tanulja az angolt, a ze­nét, a matematikát, a táncot, az angol-, zene-, matemati­ka- vagy táncórákat vesz. Ugyan miért vesznek jó vagy rossz fordulatot a dol­gok, amikor egyszerűen csak jóra vagy rosszra fordulnak? S hány meg hány „venni­­való” van még! Alkalmazás­ba, előjegyzésbe, figyelembe, igénybe, őrizetbe, számítás­ba, tekintetbe vesz, eredetét, kezdetét veszi, a dolognak élét veszi, búcsút vesz, irányt vesz, mértéket vesz, tudomá­sul vesz, készpénznek vesz, komolyan vesz, könnyen vesz, nehezen vesz, szó sze­rint vesz kifejezések már nyelvi ténnyé váltak. Inkább azért említjük őket, hogy tudjunk származásukról. Nem hibáztatjuk használatu­kat, legfeljebb túlzott „igény­­bevételüket" tehetjük szóvá. Némelyek szerint már a bir­kák­ és a marhák sem legel­nek a Hortobágyon, hanem in Anspruch nehmen „igény­be veszik” legelőit. Az ilyen beszéd „nem jól veszi ki ma­gát". É. Kiss Sándor A Tanácsköztársaság emlékére A JUBILEUMI EMLÉKÜLÉS TANULMÁNYAI A Kommunisták Magyar­­országi Pártja megalakulá­sának és az 1918—19-es for­radalmak 60. évfordulója al­kalmából 1978. november 17- én jubileumi emlékülést ren­­d­eztek Debrecenben. Az em­lékülésen elhangzott dolgo­zatokat, tanulmányokat a megyei pártbizottság propa­ganda- és művelődésügyi osz­tálya, valamint a megyei pártbizottság Archívuma ki­adta önálló füzetben is. Az 1500 példányban megjelent tanulmánykötet a Mozi nyomdában készült Debre­cenben, Serflek István szer­kesztésében. Magyar József megnyitója után a kötet közli Miles György tanulmányát, mely ezt a címet viseli: Gondola­tok a KMP megalakulása és a szocialista forradalom győ­zelméért vívott harc történe­téről. 1918—1919. A tanul­mány elsősorban azokkal a vélekedésekkel száll vitába, amelyek nem ellenségesen ugyan, de a Magyar Tanács­­­­köztársaság megteremtését­­ „terméketlen kísérletnek”, s „hamarjában kihúzott lap”­­nak minősítik. Miles e meg­­­­ítélésekkel szemben azt bizo­nyítja, hogy a Tanácsköztár­­saság törvényszerű mozzana­­­­ta volt a magyar történelmi fejlődésnek. Érdekes tudnivalókat, tör­ténelmi tényeket közöl — no­­, ha nem ismeretleneket — L.­­ Nagy Zsuzsa A Tanácsköz­társaság külügyi kapcsolatai­­ című cikkében. , A tanul­­­­mányból megtudjuk, hogy : a Forradalmi Kormányzóta­­­­nács külpolitikája szakított a polgári demokrácia antant­orientációjával, s Szovjet- Oroszországot tekintette szö­vetségesének. Történelmi tény, hogy Szovjet-Oroszor­­szágot diplomáciai szinten a világon elsőnek a Magyar Tanácsköztársaság ismerte el. A másik állam, amely normális viszonyt kívánt kialakítani a Magyar Tanácsköztársasággal, Auszt­ria volt. L. Nagy Zsuzsa cik­kéből megismerhetjük a For­radalmi Kormányzótanács rugalmasságát, kezdeménye­zéseit. Józsa Antal dolgozata arra derít fényt, hogy mi­lyen szerepet játszottak a magyar internacionalisták az 1918—19-es magyarországi forradalmakban, a Tanács­­köztársaság küzdelmeiben. Az internacionalisták ter­jesztették leginkább a lenini tanításokat, a bolsevik ta­pasztalatok alapjáin szervez­ték a pártsajtót, irányítot­ták az eszmei-politikai har­cot, nem kis szerepük volt a hadsereg megszervezésében sem. Fehér András cikke (A Magyar Tanácsköztársaság Hajdú-Biharban) számot tart mindazok érdeklődésére, akik tudatos történelemszemlélet­tel vannak felvértezve. Fe­hér András sem eseménytör­ténetet ad, hanem a legfon­tosabb tudnivalókat, tenden­ciákat összegzi. Gazdag István a Tanács­­köztársaság agrárpolitikáját teszi mérlegre, rámutatván, hogy a Tanácsköztársaság el­hibázta parasztpolitikáját. A szerző azonban hangoztatja, hogy később a hibás paraszt­politikát a történészek és a kommunista mozgalom a Ma­gyar Tanácsköztársaság va­lamiféle egyedi sajátosságá­nak tekintették, megfeledkez­ve a kor általános körülmé­nyeiről. Onosi László a Ta­nácsköztársaság művelődés­­politikáját elemzi, s megálla­píthatja, hogy a proletárdik­tatúra vezetői folytatták a polgári demokratikus forra­dalom idején megkezdett munkát, s haladéktalanul hozzáláttak a kulturális for­radalom megvalósításához. A szerző cikkében több debre­ceni és megyei példát is moz­gósít. Vaskó László a magyar kommunista ifjúsági mozga­lom történetéhez szolgáltat adalékokat, egyaránt figyelve a az országos és a helyi fejlő­dés menetére, eredményeire. Bényei Miklós a Tanácsköz­társaság debreceni sajtójáról írt tanulmányt. Mint érde­kességet említjük a cikkből, hogy a Tanácsköztársaság ki­kiáltásakor Debrecenben 19 időszaki sajtótermék jelent meg: négy napilap, három politikai, két vegyes tartal­mú, két színházi, három egy­házi és két humoros hetilap, továbbá egy hivatalos és két teológiai folyóirat. A lapok közül a Debreczeni Vörös Újság kivételével valameny­­nyi polgári és református egyházi orgánum volt, a Szo­ciáldemokrata Pártnak és a szakszervezeteknek abban az időben nem volt sajtója Deb­recenben. Bényei Miklós a legfontosabb újságokról kö­zöl rövid ismertetést. Szűcs Ernő a Magyar Ta­nácsköztársaság iparpolitiká­ját tekinti át Hajdú megyé­ben. A cikk az iparpolitika egyetlen kérdésével, az üze­mek szocializálásának végre­hajtásával foglalkozik. Szűcs Ernő kutatásai nyomán meg­állapítható, hogy Hajdú me­gye proletariátusa a forra­dalmi időkben öntevékenyen, osztálytudatosan, gyakran az országos intézkedéseket meg­előzve cselekedett. Debrecze­ni Ferenc a Tanácsköztársa­ság nevelés- és oktatásügyét általános szinten ragadja meg, kiemelve a fejlődés leg­fontosabb, legjelentősebb mozzanatait. Nyakas Miklós cikke Hajdúböszörmény for­radalmi napjait idézi fel. Ér­dekes, hogy a városban a proletárdiktatúra csírái már a polgári demokratikus for­radalom időszakában, márci­us 21. előtt létrejöttek. A jubileumi emlékülés egyes dolgozatai közelebb hozzák a hatvan évvel ez­előtti eseményeket korunk­hoz. Segítenek tájékozódni, az eseményeket, a tanulságokat valósan értékelni. A helytör­téneti tanulmányok pedig nélkülözhetetlenek, tovább gazdagítják a történelemtu­dományt. A Potsdam városi énnekkar vendégszereplése A Hajdú-Bihar megyei Ta­­­nács és a Kölcsey Ferenc Mű­velődési Központ rendezésé­ben hangversenyezett a pots­dami Énekakadémia vegyes­kara április 14-én este a Bar­tók Teremben. A kórusiroda­lom két kiemelkedő remekét, Händel Béke-ódáját és Schu­bert Esz-dúr miséjét szólaltat­ta meg a huszonhét éve mű­­­­ködő öntevékeny énekkar a nyíregyházi zenekar kíséreté­vel. (A kitűnő énekegyüttes gazdag műsorán Brahms rek­viemjén Bach, Haydn művein kívül Sosztakovics oratóriu­ma is szerepel.) Az ezúttal előadásra került Béke-ódát jól ismeri a debreceni hall­gatóság, legutóbb a KISZ vá­ci kórusa interpretálta. A 110 tagú mammut-énekegyüttes csaknem teljességében mu­tatkozott be a hangverse­nyen. Előadásában a két mo­numentális zenei freskó pom­pásan érvényesült. A hatás elérésében kivált főleg a ki­tűnő hangerejű női kar, amely beárnyékolta helyen­ként a kisebb számerejű fér­fikart, főleg a tenorszólamot, ízléses dallamformáló tudá­suk, megbízható intonációjuk mindig kitűnt. A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar egyike hazánk leg­fiatalabb hangszeres együt­teseinek. Egyelőre kisegítők részvételét is igénybe veszi. A nehéz trombitaszólót mis­kolci zenész fújta (eredmé­nyesen), s a vonós hangsze­reken játszók Debrecenből is szívesen átutaznak hozzájuk. Ez helyes. Még a régebbi or­­keszterek is gyakran így old­ják meg a problémát. A ze­nekar a kezdeti elfogódott­ságot, ritmikai bizonytalansá­got leküzdve csakhamar jól kiegészítette a potsdamiak teljesítményét, akik bizonyá­ra sokszor megszólaltatták a két mesterművet, hiszen ha­zájukon kívül a Szovjetunió­ban, Lengyelországban, Bul­gáriában is vendégszerepeltek már sikerrel. Kétségtelenül a Schubert­­mű előadása keltette a legna­gyobb tetszést, semmi zavaró mozzanat nem gátolta ennek a műélvezetét. A 965 művet alkotó Schubert utolsó opu­­szai közé tartozik ez a tradi­cionális, latin szöveget ro­mantikus szabadsággal fel­dolgozó mise, amely a 31 évesen az „elíziumi mezőkre örökre távozó mester” egyik legszebb vallomása. Érdekes, hogy a nagyzenekarra hang­szerelt darabban hiányoznak a fuvolák. Horst Müller, aki 18 éve vezeti kórusát, akaratát, el­gondolását jól sugározta át a tagokra. Nem a részletek ap­rólékos megmintázására, ha­nem inkább az egységes vo­nalvezetésre, monumentali­tásra, a részletek tornyosítá­­sára, tömeghatásra töreke­dett Színvonal-ingadozás nélkül sikerült biztosítania kórusának teljesítményét. Az énekszólókat Renate Faltin, Hella Weigmann, Lo­thar Sievers, Ullrich Barth, Klaus Domhard énekelték. Az­ Óda nehéz, az egy szó­tagra jutó végtelen hosszúsá­gú, ékesítésekben, cifráza­tokban, ornamensekben gaz­dag koloratúrák megoldásá­ban nagyon küzdöttek, néhol el is akadtak, de Schubert dallamos, szívhez szóló kan­­tilénáinak intonációjában tu­dásuk legjavát adták, s lá­gyan zengő szólóikkal sok gyönyörűséget okoztak a lel­kes közönségnek. Sonkoly István A JELENKOR ÁPRILISI SZÁMA A Pécsett szerkesztett irodalmi és művé­szeti folyóirat új számának lírai rovatában többek között Bisztray Ádám, Csanády Já­nos, Csoóri Sándor, Kerék Imre, Makay Ida, Meliorisz Béla és Rába György verseit ol­vashatjuk. A szépprózai írások sorában Mészöly Mik­lós és Tandori Dezső elbeszélését, Spiró György Nyulak Margitja című drámájának befejező részét és Thiery Árpád veszprémi szociográfiájának új részletét közli a folyó­irat A művészeti rovatban Németh Lajos Kor­­niss Dezső művészetét méltatja, Bécsy Tamás pedig fővárosi színházi előadásokról számol be. A „Versről versre” sorozatban Füst Mi­lán: A jelenés című költeményéről beszélget Somlyó György és Domokos Mátyás. Az iro­dalmi tanulmányok közül kiemelkedik Vasy Géza írása Nagy László költészetének utolsó szakaszáról. Figyelmet érdemel Fodor And­rás esszéje Csoóri Sándor A föltámadás első pillanatai című költeményéről. A kritikai rovatban Bodnár György írása Hubay Miklós drámáinak válogatott kötetét elemzi. Vekerdi László a Magyar tallózó cí­mű sorozat három első kötetét ismerteti. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ -­1979. APRILS 10.

Next