Hajdú-Bihari Napló, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-17 / 269. szám
ZENEI FIGYELŐ Petrovics Emil szerzői estje A „Korunk zenéje” ciklus záró hangversenyén, november 11-én este Petrovics műveit hallottuk a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A kitűnő, kétszeres Erkeldíjas, 49 éves komponistának, mind korai, mind későbbi művei meggyőző előadásban szólaltak meg. A hangversenyt az Eminescu versére szerzett első kantáta nyitotta meg. A szerző diplomamunkájában kissé a román népi muzsika hanglejtése is érződik. Majd az 1963-ból való négytételes fúvósötösét játszotta az ismert debreceni fúvóskvintett együttes (tagjai: Fodor Gábor, Gellén László, Gömöry Attila, Koós Gábor, Maruzsa János). A mű nem könnyen realizálható, mert a dodekafon stílus felé halad, s az összjátékban nagy nehézségekkel kell megküzdeniük az előadóknak. Négy tétele négy különböző karakter darabot rejt. Különösen nagy hatást ért el a szikrázó humort árasztó gyors tétel megoldása. Figyelemre méltó volt az Adagió rész megmintázása, amely lényegében ironikus gyászinduló, hol a tömör akkordok felett a fuvola szólal meg siratós dallamra emlékeztető kígyózó melódiával. A rakétaszerűen feltörő befejező tétel sebesen áradó, virtuóz előadása növelte a mű hatását. Szünet utánra került Petrovics vonósnégyese, amely 1959-ben a Liege-i világversenyen nyert díjat. Igen hatásos, szellemes részlete a pengetve hangzó fúga a második tételben. Végső szakaszában egyidejűleg szólalnak meg a korábbi dallamfoszlányok. Az „Új Budapest” elnevezésű kvartett-együttes (tagja: Kiss András, Andrássy Pál, Bársony László, Párkányi Tibor) alapos összetanulással sikerre vitte a szerző 1958-ban komponált művét. A kvartett tagjai közül rátermettségével kiválik az első hegedűs, aki ösztönzi, összetartja kis csoportját. A tartalmas műsort a 111., Kármán regényéből átalakított versre komponált kantáta fejezte be, amelynek dallama számos ornamenssel telítődött. A sok díszítés, koloratúra a reménytelen szerelem, s az elmúlás égő jelképe. Mindkét kantátát a tíz éve együttműködő Budapesti Kamaraegyüttes játszotta Petrovics világos és határozott gesztusokkal teli irányításával. Az énekszólókat Kin-Mesés Veronika helyett Zemplényi Mária intonálta. Eredményes „beugrása” köszönetet érdemel. Nem jutott neki könnyű feladat, mert a nagy hangközugrásokkal telített énekszólam elég sok „buktatót” rejt. A melizmákban bővelkedő szólókat szonárusan, jól képzett hangon, kifogástalan tiszta intonációval valósította meg. Az est jól megvilágította Petrovics fejlődését. Az első kantáta még romantikusan kezeli a román vers zenéjét, a feldolgozás, a hangszerelés még nagyon szimpla, de a későbbi művek instrumentálása, választékos, tartalmas feldolgozása avatott szerzőt sejtet. A hallgatóság lelkesen ünnepelte a megjelent komponistát. Sonkoly István Romantikus zenekari hangverseny Három népszerű romantikus mű alkotta a Debreceni MÁV Filharmonikusok zenekara november 12-i, bérleti estjének gerincét. A biztos sikert ígérő Weber-mű, az Euryanthe-nyitány ezúttal hűvösebb fogadtatásra talált. Pedig a részek csiszoltak voltak, az előadás lendületes. Mégis, a gyors tempó inkább hajszoltnak tűnt, semmint virtuóznak, s hiányzott a zenekar színeinek igazi ragyogása. Baranyay László közreműködésével hallottuk Schumann a-moll zongoraversenyét. A fiatal művész jól „tudja”, biztosan megoldja, világosan elénk állítja a versenyművet. Adósunk maradt azonban a részletszépségek sorának árnyalásával, pedig ezeknek villódzása adja meg e gyönyörű Schumann-muzsika savát-borsát. Csak ritkán villant fel e zene igazi poézise. Lelkiismeretesen látta el feladatát a zenekar, a legszebb momentumokat a fafúvós szólistáknak köszönhetjük, valamint a csellószólamnak az Intermezzo-tételben. Teljes pompájában ragyogott zenekarunk Liszt Tasso c. szimfonikus költeményének záró szakaszában. Szabó László nagy íveket egybefogó, hatalmas energiákat felszabadító és sugalmazó vezénylése nyomán — nemcsak e Liszt-műben, de az egész est folyamán — számos szép, ihletett megoldásnak lehettünk tanúi, ezért könnyebben elnézzük, hogy ezúttal kevesebb figyelme jutott a pontos indítások, befejezések és dallamrajzok (első hegedű szólam!) biztosítására. A hangverseny legjelentősebb művészi tette Petrovics Emil vonószenekarra írt Szimfóniájának debreceni megszólaltatása volt. Mintha az előző napi szerzői est méltó folytatása lett volna ez a műsorszám. Ezúttal is kitűnt, hogy Petrovics Emil zenéjének legfontosabb alkotó eleme a ritmus sokoldalúsága, gazdagsága. Ehhez járul a dinamikai lehetőségek messzemenő kiaknázása, érdekes hangszínkombinációk bemutatása. A többszörösen osztott szólamok szokatlanul dús vonószenekari hangzást eredményeznek. Különösen az első tétel ragadott meg és a frappáns, szellemes befejezés. Jól példázza Petrovics műve, hogy manapság is lehet — minden művészi megalkuvás nélkül — olyan zenét írni, amelyet élvezettel hallgat a közönség, ha a szerző nem az eszközöket kísérletezi nyilvánosan, hanem kiérlelt eredményeit tárja a közönség elé, jól szerkesztve, humánus mondandóval, egészséges humorral. Karmester és nagy kedvvel-felelősséggel játszó együttese méltán osztozott az örvendetesen nagy sikerben a jelenlevő zeneszerzővel. Szesztay Zsolt Szelényi István emlékhangversenye A Magyar Zeneművészek Szövetsége Tiszántúli Csoportja és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézet rendezésében november 8-án jól felkészült együttes emlékezett Szelényi Istvánra, az 1900-as évek elején született új zeneszerzőgárda sokoldalú tagjára, zenetudására, aki Kodály Zoltánnál tanul zeneszerzést. Az 1930-as évek elején Párizsban élt, a felszabadulás után a budapesti konzervatórium, majd a zenei gimnázium tanára és igazgatója volt. Az 1950-es években az Új Zenei Szemle szerkesztője és később haláláig, 1972- ig a Zeneakadémia tanára. Ez este kamaraművészetében gyönyörködhettünk, úgy követhettük végig alkotói útját ennek a meleg emberségű, nagy műveltségű muzsikusnak. A koncert hallgatói sokszínű művészettel találkozhattak. Elhangzott: fuvola-zongora szonáta, gordonkazongora szonáta, szontanna klarinétra és zongorára, valamint dalok zongorakísérettel. De hallottunk egy szonátát szólóhegedűre is, s egy még ennél is szokatlanabb hangszerelésű darabot „A három dal Eperjessy János verseire” (1934), ahol az ének társa a klarinét volt. A legjobban talán a dalok tetszettek, mintha e miniatűr munkában nyilatkozott volna meg leginkább Szelényi fantáziája, érzékenysége, ugyanakkor merészsége és drámaisága is. Természetesen az elhangzott többi mű is igazi mesterkézről tanúskodik, világos formákkal és jó hangszereléssel. A hangverseny lelke Szelényi László volt, a szerző fia, aki igen nagy muzikalitással látta el zongorán a kísérő és kamaratárs szerepét. Közreműködött még Elek Tihamér fuvolán, Lisszauer Péter hegedűn, Szerdahelyi Éva énekkel, Kedves Tamás gordonkán, Paraczky Miklós klarinéton és a Kammerer András vezette Debreceni Rézfúvós Együttes. Az előadók gondos, elmélyült munkáról tettek tanúságot, s szép előadással emelték ünneppé Szelényi István emlékezetét. Hollai Keresztély Galéria Hajdúnánáson A nánási művelődési központ földszinti kiállítóhelyiségében éppen két fél kiállítást láthattam: ott jártamkor már bontották a népi iparművészek bemutatóját s ott voltak már a teremben Kampfer Kálmán és Veress Géza festményei. A két különböző törekvésű művész alkotásai izgalmas tárlatot ígértek. A galéria, amely most ennek a két festőművésznek az alkotásait mutatja be, az egyik jelentős kiállítóhely Hajdú-Bihar megyében. Első igazán rangos tárlatára 1976 őszén került sor, akkor Kassák Lajos munkáiból mutattak be néhányat. A sort Kohán György festményeinek kiállítása folytatta 1977- ben, ezután az érdeklődők Gorka Lívia kerámiáit tekinthették meg, amelyek aztán a megye más városaiban, községeiben is láthatók voltak. — Minden kiállítóhelynek kell művészi bázisának lenni, amely rangot ad neki — mondta Patai István, a hajdúnánási galéria vezetője, s ők valóban megszervezték a művészekkel való kapcsolatot. Az említett művészek kiállítása mellett a népi iparművészet bemutatását tűzték ki célul, ehhez Nyakas Istvánné szövőnőt és Szabó Kinga keramikusművészt nyerték meg többek között. — Ezek után jutottunk el oda, hogy megpróbálhattunk egymásra épülő kiállításokat rendezni. Ebben segítségünkre voltak a nánási művésztelepen részt vevő művészek. 1978- ban aztán Takáts Sándor fotókiállítására, Bihari Sándor festőművész tárlatára és Győri László műanyagplasztikai kiállítására került sor. Az 1977-es népi iparművészeti bemutatóra építve 1978-ban vásárt és ezzel egy időben a galériában újabb népi iparművészeti kiállítást rendeztünk, ennek nagy sikere lett, így hagyománnyá válik majd nálunk. 1978-ban a galériában Hondromatidis Rigas szobrait is bemutattuk. — Az idén aztán az előző évhez hasonlóan tervszerűen dolgoztunk, először modern képzőművészek, Bodó Károly, Tilless Béla és Makóidi Sándor tárlatára került sor. Ők nem pillanatképeket, hanem rendszereket igyekeznek a vászonra felvinni, ezért is éreztük fontosnak munkáikkal megismerkedtetni a nánásiakat. Emellett fotópályázatot írtunk ki a mai magyar népművészet, a népi építészet és a kézművesség témaköreiből. A pályázatot Szabó Antónia nyerte meg, fotóit kiállítottuk. Ebben az évben is sor került a népi iparművészeti kiállításra és vásárra, bemutattunk néhányat a művésztelep és a Medgyessystúdió alkotóinak munkáiból. — A most épülő kiállításon, Kampfer Kálmán és Veress Géza tárlatán kívül mit lehet majd még látni az idén a nánási galériában? — Maghy Zoltán festményeinek és Szilágyi Imre linómetszeteinek bemutatására kerül sor még az idén. Jövőre pedig először Schneller Geyza filmoperatőr, majd a debreceni fotóklub és Horváth István fotóművész kiállítását tervezzük. Az utóbbi két bemutatón fényképezőgépet akarunk elhelyezni, hogy a vendégek maguk is fotózhassanak. Jövőre is sor kerül a vásárra és ennek idején kiállításra. Az év második felében tervezzük Gorka Lívia újabb kerámiáinak, majd Tóth Sándor szobrászművész munkáinak bemutatását. Szeretnénk, ha Gorka Lívia a kerámiakészítés folyamatából a formázást a látogatók előtt bemutatná, hogy ezzel is közelebb hozhassuk alkotásait a látogatókhoz. Hasonló célból rendeztünk már eddig is gyermek alkotónapokat, amelyen akármit lehetett csinálni, ami az adott kiállítással összefüggött. Jövőre is lesz ilyen, s az addig elkészült anyagokat bemutatnánk. A kiállításokhoz megpróbálunk zenei és irodalmi vetélkedőműsort is szervezni, feltételezhető, hogy így nemcsak azok jönnek el, akiket a képzőművészet érdekel. Másrészt nincs is lehetőségünk arra, hogy ilyen rendezvényeket máshol csináljunk, de jó is ez így: még komplexebbé válhat a munkánk. — Kiállításaiknak milyen a látogatottsága? — Az idén a kisgalériában 24 074 látogató járt. Ez kedvezőbb adat, mint az országos átlag. Beszélni kell még arról is — mondta végül Patai István —, hogy munkánkhoz a művelődési otthonban működő népi iparművészeti, grafikai, batik és a szövőszakkörök tevékenysége kapcsolódik; bázisunknak tekinthetjük az iskolákban dolgozó rajzszakköröket is. Ezeknek a köröknek a tagjaival a legszorosabb a kapcsolatunk, de a kisgalériában nemcsak nekik, de Hajdúnánás egész lakosságának szeretnénk maradandó képzőművészeti élményeket nyújtani. Csontos Sándor Honismeret Földesen Az elmúlt években megyénkben is cselekvő tömegmozgalommá, a múlt és a jelen történelmének, a haladó hagyományok feltárásának és kutatásának szervezett formájává fejlődött a helytörténeti és honismereti munka. Városainkban, községeinkben, de még egyes tanyasi településeken is egymás után jöttek létre a Hazafias Népfront segítségével a helytörténeti, honismereti bizottságok. E bizottságok munkájában nemzedékek vesznek részt, gyermekkortól a nyugdíjasokig szinte minden korosztály dolgozik soraikban. Munkájuk koordinálója, segítője a Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei Honismereti és Helytörténeti Bizottsága, amely tevékenységével jelentősen befolyásolja megyénkben a széles körűen kibontakozott, helytörténeti munkát. A napokban Földesen rendezte meg ülését a megyei Honismereti és Helytörténeti Bizottság. A kihelyezett ülés résztvevői tanulmányozták az 1968-ban alakult földesi honismereti bizottság munkáját, a helyi gyűjtőmunka jelenlegi helyzetét, a honismereti munka szerepét a közművelődésben, valamint meghatározták a következő időszak feladatait. A tanácskozás résztvevői felkeresték a helyiek szorgalmas gyűjtőmunkáját, hagyományápolását jelképező Balásházy János Kertmúzeumot, amely korábban közel száz évig kertségi pajtaként szolgálta a helybelieket, és padkás, nyitott kéményes tűzhelyével, helyreállított környezetével majdan valódi múzeumként is idézheti a földesi emberek mezőgazdasági hagyományait. A megyei bizottsági tagok nagy érdeklődéssel látogatták meg a helyi bizottság tagjainak, Aranyi Gyulának ésGaál Zsigmondnak vegyes kerámia-, illetve helytörténeti gyűjteményét, valamint a helyi kisiskolásokból álló honismereti szakkör által összegyűjtött tárgyakat. A kihelyezett ülés résztvevői vitában összegezték a látogatás során szerzett tapasztalatokat, pozitív és negatív benyomásaikat. Örömmel állapították meg többek között azt, hogy a helyi nyolcfős bizottság nagyon sokrétű tevékenységet végez, és sikerült kiszélesíteni tevékenységüket az iskolások, a szocialista brigádok körében is. Körültekintően ápolják a hagyományokat, a helyi munkásmozgalmi emlékeket. Nem felejtkeznek el a község neves irodalmi és politikai személyeinek életútjáról sem, hiszen Balásházy János, Zoltai Lajos, Karácsony Sándor mellett még 17 jelentős itt született vagy itt élt személyről készítettek feljegyzéseket. Gondot jelent az öszszegyűjtött anyagok megfelelő, nyilvántartott elhelyezése, melyet a tervek szerint a jövő évben elkészülő nevelési központban próbálnak majd részben elhelyezni. A tanácskozás keretében hozzászólásként Karacs Zsigmond helytörténész foglalta össze Földessel kapcsolatos kutatásait, majd dr Dankó Imre megyei múzeumigazgató és DávidZoltán tanácselnök összegezte a tanácskozás eredményeit, amelyek további lendületet adnak a helyi és a megyei honismereti és helytörténeti munkának is. Péter Imre A múlt kövületei A régészeti leletek bejelentése kötelességünk A Hajdúböszörményi—Vidi Vízmű környékén végzett meliorizációs munkák során K. Nagy Gáborék, apa és fia — a hajdúböszörményi Béke Tsz dolgozói — edénytöredéket, régi cserepeket találtak. A lelet híre dr. Újlaki Sándor nyugdíjas főmérnök közvetítésével példás gyorsasággal jutott el a Hajdúsági Múzeumba. A helyszínre kiszállva ökrész András restaurátorral a bronzkor legkésőbbi időszakiból származó temető egyetlen sírját tárták fel. A mintegy 3 ezer éve földben rejlő 40 cm átmérőjű, kettős csonkakúp testű, eredetileg vastag, hengeres nyakú, kihajló peremű, díszített urnában megtaláltuk a hamvakat, rosszul elégett csontmaradványokat. Az urna aljában egy kerek, laposfejű, hosszú bronztű oxidálódott lenyomatát is megfigyeltük. A hamvakat tartalmazó főedény közül hat kisebb edénykébe — különböző formájú, részben egymásra helyezett — csuprokba, bögrékbe, tálkákba a túlvilági életre való felkészítésül „útravaló” élelmet tettek. Míg az urna csak töredékekben maradt meg, addig ezek a kisebb tárgyak csaknem teljesen épen kerültek elő. A munkásokkal beszélgetve kiderült, hogy nem csak ezt az egy sírt találták, hanem egy vonalban legalább még 12 hasonló foltot, elszíneződést tudtak megfigyelni, de ezeket sajnos már beépítették az új dűlőútba. Nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük, számon tartjuk, hogy itt a késő bronzkorban temető volt, s nem messze egy dombháton meg a település, a lakóhely, amit szintén csupán a cseréptöredékek, tapasztásnyomok, elvétve esetleg egy-egy felszínre forgatott eszköz jelez. Mit tehet ilyenkor a régész? Örül ennek az egy sírnak, mert a múzeum hitelesen feltárt leletegyütteseit egy újabbal gazdagítja, és bosszankodik a többi pusztulásán. További kutatást, ásatást azonnal nem kezdhetünk minden egyes lelet után, mert erre sem elég régész, sem elég pénz nincs. De a már előbukkant leletek megmentésére nemhogy lehetőség van, hanem kötelességünk is. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1975. évi 6. sz. törvényerejű rendelete 17. § (1) kimondja, hogy „A földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő, illetve az onnan előkerülő muzeális, vagy műemléki értékű tárgyak az állam tulajdonát képezik. (2) Ha az ásatás (16. §) esetén kívüli munka (építkezés, földmunka, bányászati tevékenység, vízi munka stb.) során vagy egyéb ok következtében muzeális tárgy kerül elő, a felfedező (a munka vezetője) köteles a lelőhelyen a munkát azonnal abbahagyni, a tárgyat a múzeumnak, ahol nincs, tanácsnak, művelődésügyi szervnek ... haladéktalanul bejelenteni. A tárgy őrzéséről — a felelős őrzés szabályai szerint — átmenetileg gondoskodni, valamint az esetleg birtokába került tárgyat a művelődésügyi szervnek átadni.” A hajdúböszörményi Béke Tsz-ben már figyelnek a földből előkerült kincsekre. Az ő területükön folyik egy évekig tartó nagyobb tervásatás is, amelyet a tsz vezetősége — Csontos Mihály főmérnökön keresztül — ugyancsak patronál. Az ilyen és hasonló vállalatokkal öröm együttműködni, s munkánknak — a szó szoros értelmében — kézzelfogható eredményei vannak. De vajon mennyi azoknak a leleteknek a száma, értéke, amiknek híre sem jut el a múzeumokba? Antalóczy Ildikó muzeológus HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1979. NOVEMBER 17. 5