Hajdú-Bihari Napló, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
TUDOMÁNY -TECHNIKA — TUDOMÁNY A generátor gyártása jelentős kézi munkát és nagy pontosságot igényel. 360 megawattos generátor álló részének szerelése a lengyelországi Wroclaw-ban, a Dolmel Elektromos Gépgyárban (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) A hőerőművekben a kazánba betáplált energiahordozóból nyert hőenergiát a turbina alakítja át mechanikai energiává. Ennek villamos energiává történő átalakítását a generátor végzi. A generátor forgó része egy egyenárammal gerjesztett nagy teljesítményű elektromágnes, amely a turbinával való közvetlen kapcsolata révén másodpercenként 50 teljes körforgást végez. A generátor álló része egy nagyméretű vasmag, amelynek e célra kiképzett csatornáiba helyezik el a generátor álló részének a tekercselését. Az álló tekercsekben a belső térben körbe forgó mágnes feszültséget indukál. Ha a generátor kapcsain jelentkező feszültségre fogyasztót kapcsolunk, akkor a fogyasztó méreteitől függő nagyságú terhelő áram alakul ki a generátor tekercsrendszerében. A generátor — technológiai feladatának teljesítése közben — úgy viselkedik, mint egy villamos kályha: az áram hatására a tekercsanyag ellenállásán jelentős mennyiségű hő, ún. veszteségmeleg képződik. Ezt megfelelő hűtőközeggel el kell távolítani, mert a melegedés károsítja a szerkezeti és szigetelőanyagokat. A korszerű, nagy teljesítményű generátoroknál az álló rész jól vezető vörösrézből készített meneteiben nagy tisztaságú desztillált hűtővíz kering, amelyet a gép testén kívül elhelyezett szivattyúk keringtetnek, a visszahűtésről pedig külön hűtőrendszer gondoskodik. De a forgórész tekercselését is hűteni kell oly módon, hogy a generátorházon belül hidrogéntöltetet tartanak. A hidrogéngáznak ugyanis jóval nagyobb a hőfelvevő és a hőátadó képessége mint a levegőnek, másrészt sokkal kisebb a sűrűsége. A generátor segédberendezései kettős feladatot teljesítenek. Ezek egyik része a generátor pillanatnyi terhelési állapotának megfelelő gerjesztőáram előállításáról és ennek szabályozásáról gondoskodik, a többi az üzemelő generátor hűtéséhez szükséges feltételeket biztosítja. Egy 200 megawattos generátor teljes súlya kb. 280 tonna. Az állórész tekercseiben indukált feszültség nagysága pedig kb. 16 000 volt. Teljesen „tiszta” levegő a Földön sohasem volt. A természetes szennyező anyagok, mint a kozmikus por, az erdőtüzek égéstermékei, a vulkáni kitörések gázai és egyéb anyagok mindig jelen voltak benne. A légkör mesterséges elszennyezésének története a széntüzeléssel kezdődött. Már időszámításunk előtt 361-ben Teophrastus írta, hogy „foszszilis anyagok, melyeket szeneknek neveznek, hosszú ideig égnek, de illatuk bajt hozó és kellemetlen”. Angliában, ahol az ipar korán fejlődésnek indult, a London körüli erdőket hamarosan feltüzelték, és áttértek a szén használatára. I. Edward 1273-ban királyi rendelettel tiltotta meg a szén használatát Londonban. A korai kapitalizmus idején a primitív tüzelőberendezésekben tökéletlenül elégett egyre nagyobb mennyiségű szén, a bányászat, az ipar, majd pedig a gőzgép elterjedésével a közlekedés folytatta a levegő szennyezését. A robbanómotorok rohamos térhódítása, a különféle vegyi üzemek elszaporodása különösen a második világháború óta újabb komponensekkel gyarapította a folyamatot. Mindezek eredményeképpen a légkör összetétele, állapota mérhető mértékben, sőt érzékszervileg is érezhetően változtak Napjainkban az atmoszféra elszennyeződésének újabb szakaszába léptünk. Eleinte a levegőszennyeződés csak a kibocsátás környezetében, az ipartelepen, a városban éreztette hatását. Az ipar koncentrálódása egyes területeken, a kibocsátott szennyező anyagok mennyiségének és sokféleségének növekedése következtében a légkör tágulással, lebomlással, megkötődéssel történő közömbösítése nem következik be a kibocsátás közvetlen környékén, hanem távoli területekre is eljut. Gyakran egész országrészeket, megyényi területeket érint. Az első vészjelek után világméretű kampány indult a bioszféra védelmére. A kormányzatok tekintélyes pénzeket áldoznak, rendeleteket szigorítanak a levegő tisztaságának a védelmére és nemzetközi egyezmények létrehozásával is igyekeznek gátat vetni a romlásnak — magunk, de főleg utódaink javára. A 300 méternél magasabb kémények is nagy szerepet játszanak abban, hogy a káros anyagok minél jobban hígulhassanak a levegőben. (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) az oktánszámmal Hazánkban jelenleg háromféle oktánszámú — 86, 92, 98 — benzin kapható a töltőállomásokon, s nem csekély köztük az árkülönbség. Természetesen mindenki szeretne a legolcsóbbal autózni, de erre csak olyan áldozatok árán van lehetőség, amelyek nem mindig állnak arányban a pillanatnyi , megtakarítással. Minden motorkonstrukcióhoz hozzárendelnek egy oktánszámértéket, ami megadja, hogy milyen minőségű üzemanyaggal használható az autó anélkül, hogy a kopogás néven ismert jelenség fellépne. A kopogás akkor jelentkezik, ha az üzemanyag nem megfelelő összetétele (kompressziótűrése, oktánszáma) miatt a motor hengerében a benzingőz-levegő elegy összenyomása közben, több pontból kiindulva, a szikragyújtás előtt öngyulladás következik be. Az öngyulladás okozta káros rezgések, ütések bizonyos határon túl a motor tönkremenetelét idézik elő. Az üzemanyag oktánszámának kisebb eltéréseit — külföldi, közelítő oktánszámú benzin tankolásakor, különböző oktánszámú benzinek keverésekor — még ki lehet egyenlíteni a megszakító tengelyre szerelt oktánszámkorrektor (gyújtás finomállító) segítségével, amilyen például a Lada gépkocsikban is van. Ilyenkor az előírt oktánszámú benzintől lefelé történő eltérés esetén néhány fokbeosztással addig kell továbbforgatni a kis tárcsát, amíg hirtelen gázadásnál sem halljuk a motor „csörgését”. Ezzel az oktánszámkorrektorral (előgyújtás-szabályzóval) azonban az egyes magyarországi fokozatok közötti nagy különbségeket nem tudjuk kiegyenlíteni. De nem is célunk, hiszen az alacsonyabb oktánszámú benzinnel, az előírthoz képest „visszafogott” előgyújtással járatott motornak csökken a teljesítménye. Ez azt jelenti, hogy romlik a motor hatásfoka, tehát ugyanolyan teljesítmény eléréséhez jobban kell nyomni a gázpedált is, így a fogyasztás megnő. Az árkülönbözetből nyert anyagi előny tehát már itt csaknem teljesen elúszik, de a fokozott motorkopással még tetéződik is a kár. Van rá eset, amikor „sok kicsi sokra megy” alapon a kevéske megtakarítással is megelégszenek a gépkocsi-üzemeltetők (például egy taxivállalat), előre bekalkulálva a motor élettartam-csökkenését, aminek a határán ők már úgyis lecserélik a kocsit. Vannak akik úgy „ügyeskednek”, hogy vastagabbra cserélik ki a motor hengerfejtömítését, nem gondolva arra, hogy ezzel valóban elejét veszik a motor kopogásának, de teljesítménycsökkenést és fogyasztásnövekedést is előidéznek a motor üzemében, hiszen valamelyest növelik a hengertérfogatot, s ezzel csökkentik az eredeti kompresszióviszonyt. Az elmondottakból kiderül, hogy a gyengébb minőségű benzin használata tulajdonképpen sokba kerül, nem érdemes tehát az oktánszámmal manipulálni. A gépkocsiba azonban nemcsak gyengébb, hanem magasabb oktánszámú benzint sem érdemes tenni az előírás szerintinél. Az bizonyos, hogy ilyenkor nem kell félni a kopogástól, de más károk léphetnek fel a magasabb hőfokú égés következtében (például szelepbeégés). Ugyanakkor a kelleténél nagyobb oktánszámú benzinből sem fogyaszt kevesebbet a gépkocsi, legfeljebb „fürgébb” az előzéseknél és jobban elviseli az elkésett visszaváltásokat. B. I. Ma már a búvárok a tengerek és tavak mélyén éppen olyan természetességgel és magas technikai színvonalon készítik el fénykép- és filmfelvételeiket, mint mások hagyományos körülmények között. A víz alatti fényképezés első próbálkozásai még a múlt század végén, 1893-ban valósultak meg. Louis Boutan francia kutató készítette az első fényképfelvételeket a Földközi-tenger mélyén, természetesen nehézbúvár-öltözékben. Egy 9X12 centiméteres lemezes gépnek készített vízhatlan tokot, amely oly nagy és súlyos volt, hogy lábakon a fenékre állítva tudta csak használni. A lemez mintegy 30 perces expozíciót igényelt, ezért belátta, hogy jó eredményt csak mesterséges megvilágítással érhet el. Munkatársa 1895-ben elkészítette számára az első víz alatti „vakut”, úgy, hogy egy oxigénnel töltött üvegburában magnéziumszalagot helyezett el, s ezt platinadrót elektromos izzításával gyújtotta meg. Később, 1899-ben ívfénylámpa alkalmazásával, amelyet 25 amperórás akkumulátorral táplált, 50 méter mélységben figyelemre méltó felvételeket készítettek. Ezután hosszú ideig nem volt lényeges előrelépés, míg 1937-ben Hans Hass osztrák egyetemista a világ időközben megszületett első kisfilmes gépét — egy Leicát — könnyű fémtokba szerelte, és eleinte légzőkészülék nélkül, később légzőkészülékkel szabadon úszkálva szenzációs felvételeket készített az Adrián, az Égés-, a Vörös- és a Karibtengeren. Először készített víz alatti fényképeket cápákról, ördögrájákról és addig ismeretlen állattársulásokról. A II. világháború után mind a búvár-, mind a fotó- technika rohamos fejlődésnek indult. 1950-ben Franciaországban elkészült az első „fototorpedó”, amely lehetővé tette a korszerű villanófénynyel készített képek elkészítését. Néhány évvel később már sorozatban gyártották a víz alatti tokokat és ma ott tartunk, hogy a legmagasabb követelményeket kielégítő fényképezőgépek tartozékai is levihetők a víz alá, nem szólva az egyéb fotófelszerelésekről. Leszállás előtt kutató és fotómunkára (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) A TUDOMÁNY MŰHELYÉBŐL CSŐVEZETÉK KORRÓZIÓVÉDELME Több különleges okát is sikerült kimutatni a földbe fektetett öntöttvas csővezetékek korróziójának, így: új cső régi mellé fektetése esetén az új cső feltűnően gyorsan korrodálódik a régi cső korróziója miatt; hamar tönkremegy a cső akkor is, ha a csővezetéket befogadó talaj nem egységes (pl. homok és agyag keveréke), vagy salak, szemét, téglatörmelék kerül a talajba; végül a talajban levő baktériumok is meggyorsítják a korróziót az oxigén elhasználásával, illetőleg savtartalmú anyagcseretermékek kibocsátásával. A csövek korróziója tulajdonképpen elektrokémiai reakció, ahol a talajban — mint elektrolitban — a csővezeték egyik pontjából a másik pont felé folyik az áram. Az öntöttvas cső pusztulása pedig igen érdekes formában, grafitosodásban nyilvánul meg. Ez azért jön létre, mert az eredendően grafittartalmú csőben a vas pusztulásával a grafit kerül túlsúlyba, az elgrafitosodott cső látszólag ép, szilárdságát azonban elveszti. A korrózió létrejöttének alapos megimerése a védekezés lehetőségét is feltárta. Jelenleg a legeredményesebb védekezés az ún. katódos védelem. Mivel a korrózió galvanikus folyamat, korrózió csak az anódon jön létre, a katód ép marad. Ezért a felszínen elhelyezett speciális anódokról egyenáramok vezetnek a talajba, a cső felé. Maga a cső a katód, tehát korrózió nem lép fel. A felszínen levő, lassan pusztuló anódokat kis költséggel és legfeljebb 10 évenként kell kicserélni. Az évszázados élettartamra tervezett csővezetékek védelmének költsége kb. 10 év után már megtérül. „ÖSSZESZERELT” EGYSEJTŰ Amerikai kutatók előzőleg „kiszerelt” sejtalkotórészekből amőbaszerű élő sejtet tudtak öszeállítani. Az új sejtet úgy készítették, hogy egy élő amőbából először eltávolították a sejtmagot és a citoplazmát, majd a megmaradt sejthártyába egy vagy több másik amőba citoplazmáját töltötték, végül egy további amőba sejtmagját ágyazták abba. Az így készített montírozott amőbák nagy része élőként viselkedett és kb. 10 nap múlva osztódni kezdett. Ez az osztódási folyamat az állatok egy részénél több mint 20 generáción keresztül folytatódott, ugyanakkor mások néhány osztódás után elpusztultak. Az ilyen jellegű vizsgálatoknak természetesen ma még csak elméleti jelentőségük van. Hasznosak, mert jelentősen fejlődik az a kísérleti technika, amelynek révén még újabb és finomabb sejtélettani vizsgálatok is lehetővé válhatnak. Ilyen törekvések során már sikerült olyan mikroorganizmus-típust is „konstruálni”, amelyek például a környezetszennyeződés, avagy bizonyos betegségek leküzdésében hasznos segítőtársaink lehetnek. NAJD A 7 VIHARI NAPLÓ — 1979. DECEMBER 2. 11