Hajdú-Bihari Napló, 1980. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-27 / 22. szám
FÖLDES KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGEI A Sarló Földes kulturális életének jelentős hagyományai vannak a helytörténet, a néprajz, az irodalom, a munkásmozgalom, a nevelés, az agrártörténet köréből, hogy csak a legjellemzőbbeket említsem. Milyen sok hasznosítható tanulsággal szolgálnak nagyjaink életükkel, életművükkel, ha elsiklunk felettük, lassan feledésbe merülnek? Felsorolásuk e keretek közt szinte lehetetlen, a jelentősebbeket azért megemlítem. Zoltai Lajos, a debreceni múzeum első igazgatója, Balásházy János mezőgazdász, az első akadémikusok egyike, Karácsony Sándor egyetemi tanár, Vincze József egy tucat tankönyv írója az elmúlt században, Lengyel Imre a közelmúltban elhunyt filológus, Karacs Imre, a New York-i magyar színház igazgatója, a száz év előtt nyelvőrködő Bakoss Lajos, Szabó Gáspár, a Tanácsköztársaság mártírhalált halt Veszprém megyei kormányzótanácsi biztosa, Kiss Ferenc, a debreceni egyetem első rektora, Csáth Géza író, Erőss Lajos református püspök, az ország legnagyobb szükségpénz gyűjteményével rendelkező Éles Géza, Rápóti Mihály, a XVII. századi naplóíró lelkész. További felsorolással nem akarom próbára tenni az olvasó türelmét, mégsem hagyhatom említés nélkül a vendégként Földesen tartózkodók közül Jókait, Németh Lászlót, Bóka Lászlót és Csokonait. A ma is élők közül most csak egyet említek: dr. Boross Zoltánt, aki egyike volt a most már 51 éves Sarló alapítóinak. Ez volt a Sarló annak a tanulmánygyűjteménynek a címe, ami tavalyelőtt a jubileumi évben megjelent a Kossuth és a Madách Kiadó gondozásában. A Párttörténeti Közlemények tavalyi második száma ismerteti röviden a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett, Sarló mozgalom tudományos emlékülését. Itt mondta Szabolcsi Miklós megnyitó szavaiban, hogy a nép saját ügyének érzi a közelmúlt új és új birtokbavételét. E gondolatokkal azonosulva elemezte Balogh Edgár társadalomtudományi és nemzetiségi szempontok figyelembevételével a Sarló működését, különös tekintettel a szociális és történeti vonatkozásaira. „Itt a népiség és az osztályharc találkozott, szembeszállva a két ország kétféle nacionalizmusával.” Megelégedéssel szólt sírról, hogy érdemes volt feltárni és a ma fiatalságának átadni a mozgalom haladó örökségét, mely a továbbiakban is igen nagy feladatot ró a helytörténet, a honismeret munkásai számára. Hangsúlyozta, hogy a fiatalok érdeklődését fel kell kelteni a szociográfia iránt, nagyobb nyomatékot kell adni az úgynevezett élményiskolának. Ezt szolgálja az ifjúságnak szánt üzenete: „Nyitott szemmel járd be hazád” — szoros kapcsolatban az egymás mellett élő nemzetiségekkel. Követve a Sarló örökségét, mely az élő internacionalizmust képviselte. A szülőhely története és hagyományai kutatása vezetett a Sarló és a honismereti mozgalom kapcsolatához, a Sarló mozgalom Balogh Edgár által is kiemelt feltárásához és további felkutatásához, aminek a továbbiakban a Déri Múzeum lett méltó gazdája és folytatója. A földesi honismereti bizottság tagjaként kerestem fel a jelenleg Debrecenben élő dr. Boross Zoltánt földesi kapcsolatai miatt. Beszélgetéseink közben természetesen nem csak Földesről esett szó. Megelevenedett előttem az ifjúsága, a trianoni békeszerződés utáni csehszlovákiai magyarság sorsa, a pozsonyi és a prágai magyar egyetemisták mozgalmi élete, a Sarló tevékenysége. Beszélgetéseink során alakult ki bennem a Sarló mozgalom átfogó képe, hogy felkeltse a részletek iránti érdeklődést is. A prágai magyar diákok Szent György Körének a távoli eszmei rokonságon kívül talán semmi kapcsolata nem volt a polgárháborús Oroszország plakátjain levő vörös Szent Györgyhöz, mégis e megerősödő és tudatossá vált eszmei kapcsolat vezetett a Sarló nevéhez és célkitűzéseihez. Boross Zoltán aktív szerepet vállalt a munkából, agitált, cikkeket írt, előadásokat tartott. A Sarló irodalmi téren is kiváló tagjaitól eltérően az élet más szerepet szánt neki: ő lett a megtartó erő. Fél évszázadon át gyűjtötte és őrizte a Sarló, a sarlósok minden megnyilvánulását. Megőrizte máig terjedő hatállyal levelezésüket, számon tartotta a nagyvilágban szétszóródott sarlósokat, publikációikból egy könyvtárnyi anyagot gyűjtött össze. Felelősségteljes és mindenre kiterjedő gondoskodását még fokozta, hogy szülei Gömör megyei feledi házát tisztelhetjük a Sarló szülőházának, erről szól Győry Dezső öregház című verse. Az 1928- ban Feleden új nevet kapott mozgalom a közeli Gombaszögről indult, a most már nevével is fémjelzett, a munkásmozgalomba torkolló útjára. Boross dr. a legkritikusabb körülmények között is hű maradva ifjúkori eszményeihez, nagyon vigyázott a sok szempontból pótolhatatlan gyűjteményére. A csehszlovák—magyar lakosságcsere keretében szülei egykori földesi otthonába te- tlepítették át, szinte utolsó-ként, mint a lakosságcsere , lebonyolításának egyik ma- i gyár megbízottját. Földesen csendes elégtétellel vette tudomásul, hogy a megszakadt Földes—Feled testvérközségi I viszonyt — amit éppen a Sarló révén érdemes volna fel- s eleveníteni —, talán tudata alatt folytatva 1950-ben az új utcaelnevezések alkalmaival a Sarló is nevet kapott I Földesen. Egy évtizedes földesi tartózkodása után 1958- ban költözött Debrecenbe. A köznek felajánlott gyűjtemény sorsáról beszélgetve sokféle szemponttal számoltak, az elhelyezést tekintve elsősorban Miskolcot, majd Budapestét vették számba. Miért döntöttek végül a harmadik lehetőség mellett? A sarlósok Ady Endre szellemi örökösei | nek vallották magukat, aki már előttük hirdette a Duna- medence népei összefogásá | nak szükségességét, így került szóba Ady debreceni s , ezen keresztül földesi kap- | csolata. A földesi Zoltai Lajos vette maga mellé Ady Endrét, mint a Debreceni | Reggeli Újság szerkesztője, és biztosította versei megjelenését a lap hasábjain. Zoltai pár év múlva a megalakuló debreceni múzeum nem hivatalos első igazgatója Szóba került a szintén Földesen született, később debreceni egyetemi tanárként is működő Karácsony Sándor, aki a legvadabb Ady-ellenesség idején állt ki a költő mellett, felmentve őt a hazafiatlanság, a dekadencia vádja alól. Kevesek által ismert tény, hogy Karácsony a csehszlovák katasztrófa előtt, 1938-ban a brünni YMCA- kongresszuson a Duna-medence népei együttéléséről és megértésének szükségességéről szólt. A mérleg nyelve Debrecen felé billent. Debrecennek a magyar kulturális életben betöltött szerepe méltó keretet biztosíthat a Sarló örökségének, ugyanakkor az adományozó mindennap elérhető közelségében maradhat a továbbra is gyarapítani kívánt gyűjteményének. Kilián István munkájának és Boross Zoltán fiatalokat is megszégyenítő szervező- és segítőkészségének eredményeként 1978. szeptember 21-én megnyílt a debreceni Déri Múzeumban az ötvenéves Sarló emlékkiállítása. Karacs Zsigmond Brahms-est a Kodály teremben Brahms 1867—91 között gyakran hangversenyezett Magyarországon, főleg Budapesten. Bécsből való átrándulásai sok értékes zenei impresszióval ajándékozták meg a képzeletét. Zongorázása révén a leghitelesebb előadásban ismerhette meg műveit közönségünk. Főleg a magyar táncfeldolgozásai szereztek neki népszerűséget nálunk is, másutt is. Január 24-én este rendezte a Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatósága a tanári hangversenyét Brahms műveiből, s az intézet nagyterme megtelt a mester muzsikájára szomjúhozó, főleg fiatalságból összetevődő hallgatósággal. A koncert tengelyébe a zongorista művész tanárok kerültek, hárman is szólóztak a nem legkiválóbb minőségű hangszeren. „Bemelegítőül” Halász IIldikó játszott az opusz 118-as ciklusból, s különösen az In- 's termezzók sok érzelemmel telített költői világa ragadta meg a közönség figyelmét. Meggyőzően éreztette a brahmsi egyéni hangszíne :két, jellegzetes harmóniafordulatokat. Ahol arra lehetőség kínálkozott, szenvedő- ilyessé fokozta előadását. Majd a Magelone sorozatból énekelt Peták Fridolin Darányi Árpád zongorakíséretével. A dalok szentimentalizmustól tudatosan elforduló líráját jól éreztette az énektanár. Az utóbbi években előnyösen kibontakozott, kifejlődött hangjának telt hangzása és előadásának frazeálása. Helyes Erzsébet zongorázása egyéni jellegű. Meggondoltan, higgadtan adta elő szólóját, objektivitásra törekedett tolmácsolásában. Átélte a Fantáziák elvont gondolatvilágát. Magvasan, tömören szólaltak meg a hangzatok ujjai alatt, helyenként lágyan csendültek fel a poétikus részletek. Szünet utánra maradt a ■ C-dúr zongorás trió, amely száz esztendővel ezelőtt keletkezett. Darányi Lajos, Pallagi Tamás, Papp László nívós összjátéka arról árulkodott, hogy számos, alapos próba előzte meg az előadást. A vonósok melegen zengő tónusa előnyösen színezte a zongorista erőteljes hangvételét. A művész tanárok jól kimunkált, átgondolt produkciói csak növelték az intézet jó hírnevét. Sonkoly István HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1980. JANUÁR 27 10 FILMNAPLÓ LEGYÜNK BARÁTOK... ? A Szász Péter írta és rendezte új magyar filmnek van két igazi poénja. A cím — Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét ...? — és egy idézet. Elöl van az egyik, mintegy bevezet a műbe, hátul a másik, ráadásként, magyarázat gyanánt szinte, kivezető szerepben. Életreceptet, szerelem elleni cseppeket ígér az előbbi. Csendes beletörődéssel közli az utóbbi, hogy nincs mindenki számára kanalazható orvosság. A betegség nehezen deríti föl magát; a bacilusok folyton ízegnekmozognak, mintha félnének a megsemmisítéstől. A fegyverrel rájuk törőktől. De — Illyéstől kölcsönözve a szót — a lelki jelenségek, a freudi belső bozót kocavadászainak sem a legtalpraesettebbjei képzelhetik csak, hogy biztosan célba találnak. Mert a harci helyzet, némi kesernyés iróniával: a belső, haladó erők (önfegyelem, öntudat) hiába törnek előre az elérendő cél (megnyugvás, nyugalom, harmónia) felé, ha az ugyancsak belső, de reakciós erők (vágy, érzés) ellenállnak, utolsó tartalékaikat (álom) nagy sikerrel mozgósítva. Így alakult ki aztán az a patthelyzet, amelyről a csattanónak szánt Bertolt Brecht-idézet vall: „Gyűlölöm a nosztalgiát. (De tehetetlen vagyok.) I Kitűnő a memóriám .. . Mit jelent nosztalgiával megáldva-verve létezni — s erről is szól a némely részletében kétségkívül hangulatos film. E nosztalgia tárgya jórészt a szerelem, a kedves, a barát, de tárgya az ifjúkor, annak a nemzedéknek, a mai ötveneseknek a kamaszkora is, akikre — ahogy többször is elhangzik — sohasem volt vadászati tilalom. Más korosztálybeli nagy kedvvel forgathatná itt az irónia fegyverét — megintcsak az iróniáét —, hogy az immár nem az illyési belső bozótban, de a közéleti aktivitás, a társadalmi hasznosság sűrűjében menedéket is keresőkre, az önámítás és önfelmentés dzsungelében botladozókra szögezze. S így, célra tartva kérdezze aztán: kire, melyik nemzedékre, az idősebbekére vagy netán a fiatalabbakéra volt itt valaha is vadászati tilalom? Vagy — most már a film szereplőinek nevét sorolva — védett vadként, rezervátumi példányként vehető-e számításba Hágen Ottó például, a kiábrándult, cinikus, baráti protekció révén mégis Kossuth-díjhoz jutott sóféle, aztán Genáth, a párttitkárból lett kisiparos, a nyugalmáért elveit is feladó ötvenes, aztán Gál Zsiga, az egykori haveri kompánia minden tagjának előnyöket juttató miniszter. Vagy Jurtányi, a tudomány szolgálata, a tanítás helyett a régi metszeteket, folyóiratokat böngésző antikvárius volna itt a védendő? Vagy Nyírő Dániel, az élete legnagyobb szerelmét mintegy a „legyünk barátok !” jelszavával ellökő gyógyszervegyész ? Csupa ismerős alak, más filmekből visszaköszönő figura, csupa visszhangzó szólam a fényes szellők nagy lendületéről. Humort fakaszthat, de feketét, keserűt, hogy a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét ... ? egyetlen új típust vonultat föl, az utóbbi évek mai témájú filmjeiből legalábbis hiányzót: a besúgót, a spiclit, aki kartonokat vezetett a nyilas időkben, s kartonokat vezet ma is. A selejtezésre érett „vadakat” az a Szász Péter hajtja föl, aki egyébként végig kesereg, hogy ilyen vadakra miért nem volt vadászati tilalom. Egyrészt elítéli, másrészt felmenti őket. A hajdani hitek szertefoszlásáról beszél, aztán mintha bízni kezdene a „legyünk barátok!” semmire sem jó igéjében. Szemléletében ellentmondásos, képi megfogalmazásában (operatőr: Andor Tamás) zsúfolt, körülményeskedő film a Hogyan felejtsük el... Ami mégis élteti, a különböző mesterkélt pillanatokon átlendíti, az mindenekelőtt a nyelvi humora. Az „ég a csipkebokor, jönnek a tűzoltók” és az ehhez hasonló ötletes formák, a főként Szvetics Bertához, a főszereplő személyiségéhez fűződő „jópofaságok” miatt élvezhető a film. És a színészek miatt: Pécsi Ildikó, Hegedűs D. Géza, András Judit és Bencze Ferenc neve említhető külön is. Márkus Béla VENCSELLEI ISTVÁN: A puszta télen Térdig érő fű Palásthy György új gyermekfilmje A filmet nézve a közelemben ülő gyerekek bizony kissé megzavarták „műélvezetemet”. Misu és Poldi bácsi történetét mindig előrekonferálták — lelőve így a poénokat, megkíméltek az elkövetkező események izgalmaitól. Mindenesetre meglepetéssel kellett tudomásul vennem, hogy a környezetemben ülők legtöbbike nem először látta a filmet. Mielőtt persze mindezekből következtetéseket vonnánk le, gondoljuk végig, milyen filmeket láthattak a gyerekek az utóbbi időben. Gondoljuk csak el, hány gyerek-játékfilmet vetítettek mozijaink az elmúlt években, hány volt ezek közül színvonalas és érdekes is. Sajnos, elszomorítóan kevés. Magyarországon például alig-alig készülnek gyerekjátékfilmek. Palásthy György azon kevesek egyike, aki számára nem idegen ez a műfaj. Ő rendezte a Hahó, öcsi!, Hahó, a tenger! és a Tótágas című filmeket. A most bemutatott Égigérő fűt Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című könyve alapján vitte vászonra. A mű sokat ígérően indul: a „nagyon nagybátyjánál” vakációzó Misu fantáziavilága elevenedik meg. A kisfiú nagy képzelőereje azt sejteti, hamarosan csodákat látunk, hamarosan az „égben járunk”. Nem ez történik. A mese Poldi bácsiról szól (Rajz János alakítja). Az öregedő parkőr imádja hivatását, de nyugdíjba megy és nem vigyázhat többé a parkok füvére. Misu, aki Poldi bácsiék szomszédságában tölti vakációját, elhatározza, hogy visszaadja a parkőr életének legfőbb értelmét, s a bérház udvar kövét fűvel cseréli fel. A Paripa utca 4-ben valóban egy kis „földönjáró csoda” történik: Poldi bácsi nagynagy meglepetésére és örömére gyeptégla kerül a keramitkockák helyére. A fű persze nem ér az égig, még talán Poldi bácsi térdéig sem. Az alkotó bizarr, játékos, groteszk, helyenként az abszurditás határán járó műve ehhez túl sok realisztikus elemet tartalmaz. Poldi bácsi boldogságát sem érezzük „egetverőnek”, valahogy nem tud igazán felmagasztosulni az apró kis „jótétemény”. Hétköznapjainkban játszódik a történet. Érdekes, hogy nemcsak a két vakációzó kisgyerek, hanem a felnőttek is szinte állandóan ráérnek, „rendes” munkájukat félretéve készek mindig a tízéves Misu rendelkezésére állni. Humoros, kedves, szórakoztató ez a film. Részben az abszurd elemek teszik azzá. Láthatjuk Berta néni (Dajka Margit) félelmetesen túlzsúfolt lakását, a közlekedési táblákat cserélgető munkások kálváriáját, a tévedéstől befüvesített úszómedencét. Nem hiányzik a társadalomkritika sem. Megjelenik a Hivatal és megvilágosodik előttünk, hogyan lehet elintézni a Hivatalban a „fontos” ügyeket. A szereplők ábrázolásában is találhatunk abszurd mozzanatokat, így némelyikük jelleme kissé egysíkú lesz — különösen Poldi bácsié, aki közhelyes állandó ismételgetésével túlságosan együgyűvé válik. Az egyoldalú karakterek életre keltése nem okozhat gondot a színészeknek. A felnőtt szereplők rutinosan oldják meg feladatukat, de mindnyájan a régi, már ismert arcukat mutatják. Talán Drahota Andrea vénkisasszonya az egyetlen kivétel. Kellemes meglepetés viszont a két gyermekszereplő, Ullmann Mónika és elsősorban a főhős, Hintsch Gyuri üde alakítása. Külön öröm, hogy az ismert gyerekarcok helyett végre újakat láthatunk. (Vagy talán a régiek „kiöregedtek”?) A két gyerekszínész természetes játéka, bája a film egyik legnagyobb értéke. Forgács Ottó képi fantáziája (akárcsak a Misué) csak az első percekben tündököl. Később, a „realista részeknél” azonban több játékosságot, ötletet vártunk volna. Mint ahogy azt ott éreztük a Locomotív GT együttes kemény, ritmusos kísérőzenéjében. Palásthy György játékfilmjét a maga hibái ellenére mindenkinek — nem csak 16 éven aluliaknak — ajánlhatjuk — egyszeri megtekintésre. A film persze elsősorban a gyerekekhez szól. Éppen ezért teljesen érthetetlen, hogy Debrecenben a téli vakáció befejezése után kezdik vetíteni. Dombrovszky Ádám