Hajdú-Bihari Napló, 1980. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-03 / 154. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! , » , ■NAPÚI Rendkívüli járatok a lovasnapokon Július 5-én és 6-án reggel 6 órakor Debrecenből távol­sági autóbuszjárat indul Egerbe, amely érinti Horto­­bágyot is. Este ugyanezek a járatok 19.16-kor indulnak Debrecenbe a lovasnapok helyszínéről. Ezenkívül mindkét napon reggel 8 órakor Debrecenből, a Kül­ső vásártérről cél­járatok in­dulnak a Hortobágyra, ame­lyekkel a hortobágyi csárdá­tól 18 órakor lehet visszatér­ni Debrecenbe. A rendezvény idején Hor­tobágyon helyi járatok is közlekednek a vasútállomás és a mátai lovaspálya kör­zőit. Az óránként induló já­ratokon a viteldíj 2 fo­rint. Hajdúszoboszlóról a 7.20- kor induló autóbusszal le­het eljutni a lovasnapok ren­dezvényeire. Visszafelé 19.50- kor indul a hajdúszoboszlói járat. Ideiglenes forgalomkorlátozás a hortobágyi lovasnapok idejére A Debreceni városi­ járási Rendőrkapitányság a KPM Közúti Igazgatóságával és a Hortobágy községi Tanács V. B. szakigazgatási szervé­vel egyetértésben az alábbi ideiglenes forgalomkorláto­zást rendeli el. Július 5-én 6 órától 6-án 20 óráig a 33-as úton a 66-os és a 99-es kilométerkő kö­zötti szakaszon (Hortobág­y- Halastó bejáratától Látóké­pig) az úttest mindkét olda­lán és a 33-as úttól a Horto­bágy MÁV-állomásig vezető úton megállási tilalom lesz. Az említett időpontban a mátai lovaspályára beveze­tő kiépített útra Tiszafüred felől érkező járműveknek balra bekanyarodni tilos. A 33-as úton Tiszafüred fe­lől a lovaspályára érkező járművek a 70 és a 71. kilo­méterkövek közötti lejárón közelíthetik meg a mátai várakozóhelyet. A Hortobágy-hídon — a szükségnek megfelelően — váltakozó egyirányú forgal­mat vezetnek be. Gyalogos­­forgalom csak a terelőkúpok­kal jelölt határon belül lesz megengedve. A mátai lovas­pályához vezető utat — a várakozóhely bejáratától a lovaspályáig — a közúti jár­műforgalom elől július 5-én és 6-án 6-tól 20 óráig le­zárják, csak a menetrend szerint közlekedő autóbu­szok és külön engedéllyel rendelkező járművek köz­lekedhetnek. A tiltott útszakaszon meg­álló, várakozó járműveket a járműtulajdonos felelőssé­gére és költségére elszállít­tatják. Javul a siófoki szerencsétlenség sérültjeinek állapota Tovább javult a hétfői sió­foki autóbuszszerencsétlen­ség sérültjeinek állapota — erről tájékoztatták szerdán délelőtt az MTI munkatár­sát. A siófoki kórházban — ahol négy könnyebb sé­rültet ápoltak­ — dr. Oláh Vilmos főorvos elmondotta, hogy a betegek jól érzik ma­gukat. A kaposvári kórház­ból dr. Kopa János főorvos adott hírt, mely szerint két súlyosabb sérült közül az egyik koponyaalapi törésest az idegsebészeten megoperál­ták, s felgyógyulására re­mény van. Tovább javult a másik súlyos, valamint to­vábbi két könnyebb sérüléses beteg állapota. A budapesti honvédségi kórházba szállított három betegről­­ az egészségügyi intézmény parancsnoka a felgyógyulás reményében nyilatkozott. A rendőrség szerdán szak­értők bevonásával folytatta a szerencsétlenség minden mozzanatára, köztük a még nem azonosított gyermekál­dozat kilétének megállapí­tására történő vizsgálatot. (MTI) Lottó-tárgynyeremények Az 1980. július 1-én megtartott június havi lottó-jutalomsorsolá­son a 25. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rö­vidítéseket használták: A Vásárlási utalvány (1000 Ft) B Trabant Lim. 601 típusú személygépkocsira utalvány C Lada 1200 típusú személygépkocsira utalvány D Mimimat 65 típusú automata mosógép E Színes tv (21 900 Ft) F Szerencse utalvány (30 000 Ft) G Kemping utalvány (26 000 Ft) H Otthon lakberendezési utalvány (25 000 Ft) I Iparcikk utalvány (25 000 Ft) J Zetka 350 típusú motorkerékpár (21 000 Ft) K Zenesarok utalvány (20 000 Ft) L Televízió (10 000 Ft) M Vásárlási utalvány (9000 Ft) N Vásárlási utalvány (7000 Ft) O Vásárlási utalvány (5000 Ft) P Vásárlási utalvány (4000 Ft) R Vásárlási utalvány (3000 Ft) S Vásárlási utalvány (2000 Ft) A nyertes szelvényeket július 25-ig kell a totó-lottó-kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság címére (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hi­bákért felelősséget nem vállalunk. A Hajdú-Biharban váltott szelvények közül a következők nyertek: 4 389 211 S 4 619 820 N 4 855 792 M 44 933 491 O 63 553 327 K 4 399 937 S 4 625 183 L 4 861 155 K 63 559 190 J 4 405 300 K 4 630 546 F 4 871 881 O 55 691 669 R 63 569 916 P 4 410 663 O 4 641 272 O 4 877 244 K 55 697 032 L 63 575 279 R 4 416 026 S 4 646 635 O 4 882 607 N 55 922 278 L 63 580 642 M 4 426 752 I 4 657 361 P 4 887 970 M 55 927 641­­ 63 586 005 K 4 442 841 S 4 662 724 N 4 893 333 K 63 591 368 G 4 458 930 O 4 668 087 S 4 904 059 I „ 4 496 656 P 4 678 813 S 4 909 422 O 344 * 64 481 626 M 4 475 019 N 4 689 539 P 4 914 785 O Qc\ 3*4 337 * 64 486 989 P 4 480 382 N 4 700 265 S 4 920 148 O 31 33? 3?3 ~ 64 492 353 N 4 501 834 N 4 705 628 N 4 936 237 F 3J 33;> 723 ° 64 497 715 N 4 507 197 M 4 ^710 991 H 4 941 600 I JJ 332 *38 64 503 078 P 4 517 923 S 4 716 354 N 4 946 963 M 337 33J £ 64 508 441 R 4 523 286 S 4 721 717 O 4 952 326 O 438 327 TM 64 513 804 S 4 534 012 M 4 727 080 S 4 957 689 G 34 4J3 333 64 519 167 P 4 539 375 M 4 732 443 N 4 968 415 E 3J 4J3 353 64 524 530 L 4 544 738 P 4 737 806 H 4 979 141 P 3J 424 718 L 64 529 893 I 4 555 464 M 4 743 169 S 4 989 867 P 3J 433 3'3 64 535 256 M 4 566 190 L 4 748 532 S 4 995 230 P 61 443 805 ° 64 540 619 R 4 571 553 H 4 759 258 P 64 545 982 S 4 576 916 J 4 764 621 S 44 681 430 O 62 545 583 N f4 556 708 K 4 587 642 O 1 769 984 D 44 686 793 P 62 550 946 O 64 567 434 O 4 593 005 O 4 775 347 S 44 692 156 P 62 561 672 S 64 572 797 N 4 598 368 P 4 791 436 H 44 697 519 M 62 567 035 K 64 578 160 M 4 603 731 P 4 802 162 I 44 702 882 R 62 572 398 S 64 583 523 P 4 609 094 P 4 807 525 M 44 922 765 S 62 583 124 L 64 588 886 S 4 614 457 H 4 812 888 M 44 928 128 N 62 588 487 N 64 594 249 N A PIACON (Fotó: Iklódy) Az eső majdnem elmosta az állatvásárokat Ezen a héten az esős idő miatt a debreceni állatvá­sárokra igen kevés állatot hajtottak fel. A sertésvásárra csak 269 malacot hoztak fel, párját adták 1200—1500 forintjá­val. Süldőt 58-at kínáltak, 1500—2000 forintjával. Marhavásárra a két éven aluli marhákból csak 80 ke­rült, és tíz-tizenhatezer fo­rintjával adták. A két éven TÁRSASUTAZÁS BÉCS­BE. Szeptember 3-tól 6-ig a Budapest Tourist és a Haj­­dútourist Bécsbe szervez tár­sasutazást. A résztvevők Debrecenből autóbusszal utaznak, s félpenziós ellátást kapnak. Az érdeklődők az Idegenforgalmi Hivatalban (Debrecen, Vörös Hadsereg útja 20.) jelentkezhetnek. SZÍNHÁZ NYÍREGYHÁ­ZÁN. Kinevezték a jövő év szeptemberében megnyíló nyíregyházi Móricz Zsig­­mond Színház igazgatóját. Bozóky István, aki korábban a miskolci és a szegedi szín­háznál tevékenykedett, 1978-tól pedig a pécsi Nem­zeti Színház színész-rende­zője volt. Fehér György mű­vészeti vezetővel együtt a hátra levő időben a színtár­sulatot szervezi, és elkészíti az első szezon műsortervét. felüliekből 70-et kínáltak 12—26 ezer forintos árakon. Borjúból 75-öt hoztak fel, kilónkénti ára minőségtől függően 30 és 55 forint kö­zött váltakozott. A lóvásárra a két éven aluli lovakból 60 került 8—16 ezer forint közötti ára­kon. A két éven felüli lo­vakból 45-öt hajtottak fel, és 10 ezer—28 ezer forintos árak alakultak ki. A PÉCSI ZONGORA. Elő­került a múlt század köze­pén Pécsett működött zongo­ragyár mindeddig egyetlen ismert terméke. A német származású zongorakészítő Pécs német nevével — Fünfkirchen — jegyezte a hangszert. A ritka, zene- és ipartörténeti szempontból egyaránt érdekes zongorát megvásárolta a Janus Pan­nonius Múzeum. A TITÁSZ KÉRÉSÉRE felhívjuk a lakosság figyel­mét, hogy Felső-Józsán a Sillye Gábor és az Erzsébet utcában megépített egy kilo­méter hosszúságú nagy fe­szültségű vezetéket, vala­mint az ehhez tartozó transzformátorállomásokat július 10-én feszültség alá helyezik. Ettől kezdve a be­rendezések érintése életve­szélyes és tilos. MOZI • TV • MOZI • TV ELŐTTEM AZ ÉLET (fran­cia). Apolló de. 302, du. 4, 6. A SASKA NAPJA I—II. (ame­rikai 16.) Apolló de. VilO. Víg du. V25, Vi», Meteor %6. DZSUNGEL KÖNYVE (ameri­kai rajz). Vig mese 3/44, 6. ELCSÁBÍTVA, ELHAGYAT­VA (olasz). Művész V28. AZ ELVESZETT KUTYA (szovjet). Vig de. VilO­GULLIVER (francia). Meteor mese 3, %6. HAIR (amerikai). Meteor kert 9. HOSSZÚ HÉTVÉGE (spa­nyol). Petőfi kert 9. JANIKA (magyar). Hiradó de. V2I2, V12, du. ?44, %6. JÁTÉK AZ ALMÁÉRT (cseh, 16). Művész 5. MEZTELEN BOSSZÚ (ameri­kai, 16). Apolló du. 8. MI VAN, DOKI? (amerikai.) Híradó de. 'ólo. du. 1 8. ROSSZEMBEREK (magyar, 16). Klinika 5. ROCKY (amerikai). Ifjúsági park 9. URI MURI (magyar). Meteor 3. VÉGZETES ARANYRÖGÖK (szovjet). Vig de. yolS. :U2. Hor­váth A. 6. TV BUDAPEST, 1. műsor 15.43 Műsorismertetés: 15.45 Hírek. 15.50 Telesport. Nemzet­közi teniszverseny. 17.50 Tévé­börze. 18.00 Kalákával kaláká­ban . . . Zenés irodalmi műsor kamaszoknak. 18.40 Kertünk­­udvarunk. 19.00 Reklám. 19.10 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Jogi esetek. 20.40 Charlie angyalai. Ameri­kai bűnügyi filmsorozat. A fe­lejthetetlen Glória. 21.25 Csalá­di kör. Szülők, nevelők műsora. 22.15 Nemzetközi teniszverseny. Közvetítés Wimbledonból, fel­vételről. 23.15 Tv-híradó, 3. BUDAPEST, 2. műsor 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Hetedhét határon át . . . Riport­film. 20.40 „Domaházi hegyek között . . ** Filmszociográfia VI/5. rész: „Az a híres domahá­­zi menyecske . .21.40 Tv-hír­adó, 2. 22.00—23.00 Zenés nyári esték. Bolond Istók. Zenés drá­ma (ism.). POZSONY, 1. műsor 16.55 Hírek. 17.10 Vigyázz, tűz van! 17.30 Pionírok magazinja. 18.30 Vitaműsor. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.05 Zenés szó­rakoztató műsor. 20.55 A fény köre. Tévéjáték. 21.45 A Karlovy Vary-i fesztivál krónikája. 21.55 A rendőrség nyomoz. 22.00 Tv­­híradó. 22.30 A takarékosságról. 22.55 Hírek. POZSONY, 2. műsor 20.00 Wilhelm Hausmann halá­la és feltámadása. NDK tévé­film. 21.10 Szórakoztató vetél­kedő. 22.15 Természetfilm. 22.45 Tv-híradó. BUKAREST 15.00 Tenisz. 17.15 Kulturális híradó. 17.35 Rajzfilmek. 18.00 Tv-híradó. 18.25 Fiatalok órá­ja. 19.25 Történelem. 19.55 Tudó­sok és világjárók folyóirata. 20.30 A nap mezőgazdasági hí­rei. 20.45 Napjaink operaszín­­padá­nak csillagai. 21.15 Tv-hír­­adó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Hírek. Időjárás. Lap­szemle. 17.05 Fórum a nyíregy­házi és a debreceni lakásépítő szövetkezetről. Riporter: Ágos­ton István. 18.00 Észak-tiszán­túli krónika. 18.15 A debreceni Kodály Kórus nekel. Vezényel: Gulyás György 18.25—18.30 Hír­összefoglaló. Műsorelőzetes. HÍREK 1980. július 3., csütörtök Kornél napja A Nap kél 4.52 — nyugszik 20.44 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS CSÜTÖRTÖK ESTIG: átme­netileg mindenütt csökkenő felhőzet, szórványosan zá­porral, zivatarral. Később nyugat felől ismét megnö­vekvő felhőzet, csaknem mindenütt újabb esővel, zá­poresővel. Átmenetileg dél­nyugatira, majd ismét észak­­nyugatira forduló, általában élénk,­­ helyenként rövid ideig erős szél. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet csütörtökön 18 és 23 fok kö­zött várható. REKORDÁRON, 480 ezer font sterlingért kelt el ked­den Londonban a Sotheby cég árverésén Cézanne egyik korai vízfestménye. A kép csendéletet ábrázol. OSZTRÁK SÖR. A nyári sörhiány enyhítésére oszt­rák sör érkezik az országba. 4500 hektoliternyi Arany­­hordó palackozását már el­kezdték a Soproni Sörgyár­ban. De a többi gyár is kap abból a 35 ezer hektoliter­ből, amelyik Schwechatból érkezik — a sörkedvelők örömére. SZÖVETKEZETI NAP. Miskolc mellett a Csanyik­­völgyben július 6-án, vasár­nap találkoznak a nemzet­közi szövetkezeti nap részt­vevői. A várhatóan 30 ezer vendég politikai nagygyűlé­sen, valamint kulturális és sportrendezvényeken vesz részt. ÉPÍTŐTÁBOR A KON­ZERVGYÁRBAN. Június 22-től a Debreceni Kon­zervgyárban dolgoznak az idén első ízben szervezett építőtábor első turnusának tagjai. A Zala megyéből ér­kezett 86 középiskolást még további három turnus köve­ti. A munka mellett szóra­kozásra, Debrecen neveze­tességeinek megismerésére is nyílik alkalom. KOMOLYZENE A TELE­VÍZIÓBAN. A nyári szünet után, október közepén kez­dődik a Tv Zenés Színházá­nak új évadja. Petrovics Emil Bűn és bűnhődés című operáját láthatják a nézők. A szimfonikus zene kedvelői az ősszel három nagyzeneka­ri koncert részesei lehetnek a képernyő előtt­ : üvegkiállítás DEB­­­RECENBEN. A Kölcsey Fe­­renc Művelődési Központban , július 4-én, pénteken dél­után 4 órakor nyílik az a ki­­­­állítás, amelyen a Salgótar­jáni öblösüveg-gyár termé­keivel ismerkedhetnek meg­­ az érdeklődők. A kiállítás látogatói megtekinthetik­­ Hamza Erzsébet és Takács Géza üvegtervezők munkáit is. A bemutató július 14.-ig,­­ naponta 10—20 óra között látogatható. ÉVFORDULÓNAPTÁR Százötven évvel ezelőtt, 1830. július 3-án született Esztergom­ban és 79 éves korában, 1909 jú­liusában halt meg Budapesten Schenek István kémikus, akadé­mikus, magyar bányászati főisko­lai tanár. A bécsi egyetemen szerzett dok­tori oklevelet 1856-ban, majd töb­bek között a keszthelyi Gazda­sági Felsőtanintézet kémiatanára­ként tevékenykedett. Innen hív­ták meg 1870-ben a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadé­mia tanárának; 1873-ig a vegytan és természettan, majd nyugalom­ba vonulásáig, 1893-ig az általános és elemi vegytan tanszékvezető professzora volt. Farbaky István tanártársával tökéletesített ólom­­akkumulátort fejlesztett ki. A másodrendű galvánelemekről írt tanulmányát 1885-ben a Ma­gyar Tudományos Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazta. Sokoldalú tudós volt, akinek cikkei rendszeresem jelentek meg a korabeli szakfolyóiratokban. Fő munkái: Színképelemzés, Az elektromos akkumulátorok, Kí­sérleti adatok az akkumulátorok működéséhez. Farbaky Istvánnal együtt úttörő munkásságot vég­zett a magyar akkumulátoripar kifejlesztésében. Görömbölyi László Telefon: 12-144 MÉHÉSZEK FIGYEL­MÉBE! Június 30-án meg­kezdődött a szúnyogirtás. A méhészek augusztus végéig, az irtási szezon befejezéséig vigyázzák a kaptárakat, mert ilyenkor a méheknek fokozott védelemre van szük­ségük. KÁRBECSLÉS A MEGYÉ­BEN. Hajdú-Biharban az utóbbi időben néhol heves viharok tomboltak, és jég­eső is volt. Az Állami Biz­tosítónál felkészültek a kár­becslésekre. Minden mező­­gazdasági területet felkeres­nek, ahol a heves viharok kárt okoztak. DALOSTALÁLKOZÓ. A közelmúltban Székesfehér­várott rendezték meg a fia­tal dalosok VIII. országos találkozóját, amelyen me­gyénk képviselői is részt vettek. A gálaest szereplői közé meghívták G. Nagy Is­rén püspökladányi szólis­tát és a debreceni Pókusz együttest. A gálaműsort majd hallhatjuk a Magyar Rádióban. ANNA-BÁL: A hagyomá­nyokhoz híven — az idén immár 155. alkalommal — Balatonfüreden július 26-án megtartják az Anna-bált. Az élénk érdeklődést jelzi, hogy már hetekkel ezelőtt elkelt mind a 412 belépőjegy. A bálon ezúttal a karcagi nép­művészek is bemutatkoznak. 't Ki látta : 1980. április 18-án 15 óra 40 perckor Debrecenben a Szabad­ság útja 68. szám előtt, a kijelölt gyalogos átkelőhelyen az FL 35-71 —XE forgalmi rendszámú pótko­csis tehergépkocsi elütötte Kof­fer Krisztina 8 éves gyermekét, aki a kórházba szállítása után meghalt. A rendőrség ismételten kéri, hogy akik a súlyos közlekedési baleset előzményeit és an­nak be­következését látták, és eddig még nem jelentkeztek, meghallgatásuk végett jelentkezzenek a városi és járási rendőrkapitányság közle­kedési osztályán Debrecen, Becs­­kereki S. u. 5—7. szám III. em. 333. szobában vagy telefonon 11-300 szám (349 mellékállomás). Gépkocsi­átvételi sorszámok Trabant Hykomat Lim. (Buda­pest) 9963, Trabant Lim. (Debre­cen) 378, Trabant Lim. Special (Debrecen) 585, Trabant Combi (Budapest) 6149, Wartburg Lim. (Budapest) 1389, Wartburg de Luxe (Budapest) 1506, Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 7034, Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 199, Wartburg Tourist (Budapest) 660, Skoda 105 (Deb­recen) 4544, Skoda 120 (Debrecen) 306, Lada 1200 (Debrecen) 3756, Lada Combi (Budapest) 16 464, Lada 1300 (Debrecen) 3414, Lada 1500 (Debrecen) 2672, Lada 1600 (Debrecen) 2537, Moszkvics (Bu­dapest) 9832, Zaporozsec (Buda­pest) 30 570, Polski Fiat (Buda­pest) 26 529, Polski Fiat 1500 (Bu­dapest) 650, Dacia (Debrecen) 1228. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Benyei József -Főszerkesztő-helyettes: Boda István, Szerkesztőség: Debrecen Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat. Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen. Postafiók 72, 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 36 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint — Index 25 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda Debrecen — Felelős vezető: Benkő Intvám

Next