Hajdú-Bihari Napló, 1980. október (37. évfolyam, 231-256. szám)

1980-10-02 / 231. szám

A HÉT TÉMÁID AZ ÚJÍTÁS „Nagy jelentőségű újítás vagy rendszeres újító tevékenység elismeréseként a miniszter (országos hatáskörű szerv vezetője), az Orszá­gos Találmányi Hivatal elnöke és a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa — szövetkezeti tag ese­tében a szövetkezetek országos érdekképviseleti szerve — együttesen a Kiváló Újító kitüntetés arany, ezüst vagy bronz fokozatát adományoz­hatja. Erre az érdekelt vállalat vezetője a szak­­szervezettel vagy a szövetkezet vezetősége a szövetkezetek területi érdekképviseleti szervé­vel egyetértésben tehet javaslatot.” (38/1974 (X. 30.) MT. sz. rendelet 5. paragrafusa) Százezer forintok Amikor először találkoz­tam (a Nők Lapjában talán?) Kulcsár József vasútigazgató országra szóló teljesítményé­vel, elképedtem, s gyorsan utána számoltam, hányszor is kellett újítania, hogy e „zsáknyi” kitüntetést megkap­hassa. A „szorzószámot” a MÁV hivatalos lapjából (a vasúti újítási szabályzatból) kerestem ki, vagyis a bronz fokozat eléréséhez tíz, az ezüstéhez ismét, csak tíz s az arany fokozatéhoz húsz (!) életképes (használatba vett) újítást kell az asztalra leten­ni. S Kulcsár József tízszeres kiváló újító! Azonnal belát­tam, hogy a „szorzószámmal” nem boldogulok, hiszen két vagy három átlagos ember­élet is kevés száz-kétszáz me­rész, fantáziadús gondolat kivitelezéséhez. S ott van még a szigorú megkötés, a hasznosítás. Nohát majd megmondja ő! Derűsen fogadja a kér­dést: — Az újítók 4. országos kongresszusán (1974-ben volt), már hogy mondjam, észbe kaptak, észrevették ezt a „rendellenességet” más la­pok újságírói is. Egy szünet­ben közrevettek: „Az lehetet­len!” — mondták. Megnyug­tattam őket, hiszen technikus korom óta, aztán új-vasút­­alagutas mérnökként s ké­sőbb is a pályámon előreha­ladva a MÁV-nál, a debre­ceni igazgatóságnál túlnyo­mórészt a beruházások érde­keltek, tehát jobbára csak nagy értékű újításokon tör­tem a fejem. Elég volt abból a hatvanból, amit benyújtot­tam, negyvenet a használha­tóság mérlegére tenni. — Nagy értékűek? — Olyanok, amiből a MÁV-nak több százezer fo­rint haszna származott. Ám nem hagyott engem nyugton a forgalomszervezés és a vasútgépesítés újítási ördöge sem. A higgadt, mérnöki okfej­tés — amit egyébként kita­lálhattam volna, ha jobban átböngészem azt a szabályza­tot — eloszlatja (írjam így?) legparányibb kételyemet is. Érmekről aztán nem is­ esik több szó, bár a Munka Ér­demrendjét és az Eötvös Lo­­ránd-díjat se másért, mint az újításokért tehették latba — s nem is annyira annak ide­jén. — Volt időszak — gondol vissza a küzdelmes eszten­dőkre —, amikor leálltam. Ez váratlanul ér. Még ő is? De nem kell faggatnom. Foly­tatja: — Sok energiát vesz ki az emberből... Nem, nehogy félreértse, nem a töprengés, hiszen az az én kikapcsolódá­som. S visszaidézi a múltból azt a bírósági tárgyalást, ahol egy debreceni cég elvesztette vele szemben a pert, pedig ő még ügyvédet sem fogadott. Alkura akarták kényszeríteni. Igen, a díjazás volt a per tár­gya, amiből a cég jócskán le akart faragni. — Pedig az újítót bátoríta­ni kell! — emeli hangosabb­ra a szavát, mintha azon a tárgyaláson szólna. Kisújszálláson történt Még húszéves korából, ami­kor azt hitte, hogy huszáros rohammal lehet bevenni a „gyepes sáncokat”. Kérdem, leírhatom-e tényszerűen. — Le — bólint —, de lá­tom, nem akarja azokat bán­tani — még ennyi idő eltelté­vel sem —, akik presztízsből másképp vettek számításba bizonyos terveket,­­másképp ítélték meg a „helyzetet”. Így hát csak egy „K”-t biggyesz­tenék oda, ahol az újítási his­tória megesett, maradjon csak a tiszta tanulság meg. — Írja csak. Kisújszállá­son történt Egy megépülő híd és a vasúti sínpárok po­zíciója váltotta ki bennem az elképzelést. Papírlapot fektet maga elé, s rajzolja: — Valahogy így. Túl bo­nyolultnak tartottam a terv szerinti keresztezést, s épp ezért tetemesnek a beruházás összegét Mi lenne ha — ütött szöget a fejembe — egysze­rűsítenénk a helyzeten, a po­zíción. Errébb kellene hozni a hidat s akkor az csak egy­­pár vágányt keresztezne. No de a terület (ezt közben tud­tam meg), ahová én újítói gondolatommal elmerészked­tem, egy lapály, egy magán­gazdáé volt. Fölkerestem (Budapesten lakott), hátha el­adó az a kis föld, amely amúgy is terméketlennek látszott. Ha eladó — gondol­tam —, a vasút javára le le­het mondani róla, s a beru­házást itt indítjuk meg. Ki­számoltam a megtakarítást Hát bizony nem kevés volt. Mire az újításnak ezzel a ré­szével is előrukkoltam, rög­vest elbukott. — S miért nem kereste az igazát? — tűnődöm a kincs­tári fafejűségen, hiszen a gordiuszi csomót Kisújszál­láson ezzel a bátor húzással valóban ketté lehetett volna vágni. — Hol kerestem volna, a bíróságon? — mosolyodik el, de nem keserűen Kulcsár Jó­zsef. — Azt akkor már csak azért sem tehettem volna, mert a beruházás gyors ha­tárideje nem tűrt késedel­met. Ennek ellenére most, az igazgatói székből is azt val­lom, az újító álljon ki a ma­ga igaza mellett. A rajzot (minden szimboli­kus értelmet kizárva) egyet­len vonással áthúzza. Egy friss tájékoztató jelentést vesz elő, a mozgalom ered­ményeit foglalhatja össze. Mi­előtt fellapoznánk, megjegy­zem: — E két kis fejezetet már csak azért is észbe vésni, mert zökkenők nélkül pályá­ját a sikeres újító sem fut­hatja meg. A találmány, az más... — Azt kérdezte, az igazga­tói székből miként látom a vasútnál (legalábbis nálunk) az újítás jelenét s hogy én „jobbítok”-e még? Mióta — fogalmazzak így? — más irá­nyú az elfoglaltságom (bár több, már megfogant ötletet dédelgetek, például a fedett­kocsis tömegáru­ átrakásáét is) magamtól, mint régi újí­tótól kissé eltávolodtam. 1974- től nem adtam be újítást se­hová. Ugyanakkor ugyanúgy izgat ma, mint akárcsak hol­nap, hogyan lehet egy adott beruházási és egyéb szituáció­ban ésszerűbbé tenni (s ez- Hogyan látja az igazgatói székből? „PEDIG AZ ÚJÍTÓT bátorítani kell!” által olcsóbbá) azt, amit nagy befektetésekkel megvalósíta­nak. Nézze! Általában a ta­lálmányra tekint föl az em­berek többsége, a találmány a köztudatban misztifikáló­dott, holott egy beruházási újítás is (hogy ennél marad­jak) millió forintokat téríthet meg a népgazdaságnak. No de kanyarodjunk vissza a kérdés első és magvasabb feléhez! Hogy látom in­nen ...? Egyre inkább szükségünk van a gondolkodó emberek jó ötleteire. Anyag-, energia-, s pénzforrásaink erősen le­szűkültek, ezért csak a szó szoros értelmében jó elgon­dolások árán léphetünk előbbre. Az újítómozgalom nem alakulhat spontán, azt állandóan ösztönözni s ápol­ni kell! Az emberek fantáziá­ja lázba hozható. — De — vetem közbe — a vasútnál ez már csak azért is akadálysarokba ütközik, mert a legtöbb utasítást éppen en­nél az üzemnél hozzák. — A vasutat — nem vi­tás — a szabályok rendsze­rében lehet csak elképzelni. Rendkívül sok utasítás sza­bályozza magát a munkát, amelyeket egy-egy újítás nyo­mán meg lehetne változtatni. Akad újítás — szép szám­mal — amelyet öt-hat külön­böző szakszolgálatnak kell véleményeznie sajátos szem­pontjuk szerint Nem köny­­nyű megtalálni a módját a forgalom, a kereskedelem, a vontatás, a beruházás érdek­egyesítésének. — De vannak egyéb „las­sító jelek” is. — A néhány közül egyet. A jogszabályok nem kellő is­merete. Megesik, hogy az el­bíráló személy sem jártas a jogszabályok sűrűjében, az is megtörténik, hogy az újító esik áldozatául saját tudat­lanságának, elveszti a pert. Sajnos a jogtalanul visszauta­sított, de használható ötletek­kel együtt a MÁV is elesik a haszontól. A fajsúlyos megállapítások közé befér a szakvéleménye­zők díjazási kérdése is. Kul­csár József úgy tartja, hogy anyagi elismerésük bizonyta­lan. Jelenleg ugyanis nem kö­telező a díjazásuk. — A véleményezés — mondja — teher is lehet, te­hernek érzi az, akit erre az elbíráló kijelöl. Ezért hogy a szakvélemény tárgyilagossá­ga megmaradjon, és a szak­­véleményt elkészítők mél­tánylása se szenvedjen csor­bát, a vasút — legalábbis a debreceni igazgatóság — fo­rintokban is kifejezi a jövő­ben köszönetét. — Nem ütközik ez erkölcsi gátba? — E forintok nem az újítá­si díj vagy a hasznosítás „számlálójára” kerülnek. Nem lehet elvárni ugyanis, hogy a szakvéleményező jó szívvel és lelkesen végezzen olyan felelősségteljes munkát, amely igen sokszor megha­ladja az újítási javaslat kidol­gozásának nehézségi fokát. Érdekes ellentmondás, hogy az újítónak semmi felelőssé­ge nincs, a szakvéleménye­zőknek s az elbírálóknak vi­szont felelősségük tudatában és elismerés nélkül hozzák­­ meg döntéseiket. Ne a pénztárablaknál... — S mi az elképzelésük? — Hogyan teremtik meg a le­hetőségét a pártatlanságnak? — bolygatjuk fel mind job­ban a szakvéleményezés ügyét — Nehézségi fokonként tartjuk majd nyilván, ki hány és milyen elemző mélységű szakvéleményt írt meg. — S az élénkítést hogyan képzelik el? — Mielőtt erre is kitér­nénk, hadd említsek föl még egy, a mozgalom útjában álló szubjektív akadályt. Néha az elbíráló megretten a magas újítási díj láttán, nem meri aláírni, hanem kibúvókat ke­res, halogatja az aláírást. Az élénkítés. Igen ez a pon­tos kifejezés. Vérátömlesztés­re ugyanis nem szorul az újí­tómozgalom. Nem tudom, em­lékszik-e rá. A MÁV-nál ré­gebben ötletnapokat tartot­tunk. Az emberek ezen­ a na­pon behozták ötleteiket — olykor vad zöldségeket is —, de a javát azonnal honorál­tuk, ötven-száz forinttal. Hát ezt fölelevenítjük. Újítási börze. Első ízben. A pálya­­fenntartási szakemberek újí­tásait lehetett „megvásárol­ni”. — Kiknek? — Akik a MÁV más terü­letén dolgoznak. Az Újítási Híradóban állandó rovatban kap helyet jogszabálymagya­rázat. Vándorkiállítás. Jó propagandaeszköz. — Mi ez? — Tablók vasúti kocsik­ban kiállítva. A MÁV meg­becsüli a kis értékű ötleteket is, de — kanyarodik el a be­csület mezeje felé az igazga­tó — megszorítjuk azokat, akik a jogszabályok adta kis­kapukon átmenve az újítások felé, mint fő kereseti forrá­sok felé tartanak. Megenged­hetetlennek tartjuk, hogy va­laki a munkakörén belül az egyik nap hivatalosan állást foglal, s néhány hét múltán ellenkező értelmű újítást küld be. S még valamit! Az újító­ ne a pénzügyi osztály sötét folyosóján vegye föl megér­demelt díját. Vegye föl mondjuk a termelési tanács­kozáson. Az így kifizetett díj az egyik legjobb reklámja a mozgalomnak. Szalai Csaba A VERSENY FOLYTATÓDIK Munka közben vigyáznak egymásra Immár harmadik esztendeje, hogy nem volt baleset a Haj­­dú-Bihar megyei Sütőipari Vállalat Damjanich utcai üze­mében dolgozó Petőfi Szocialista Brigádban. A miértnek és a jó eredménynek egy magyarázata van, annak ellenére, hogy a sütőipari üzemekben sok a veszély, gondos, figyel­mes munkával elkerülhető a baleset. * Kétszázezer sütemény Balogh Zoltán, a brigád vezetője az üzemben mutatja be, mit csinál a brigádja. A vállalat legmodernebb és legjobban felszerelt üzemében azt hinnénk, hogy a fizikai munkát csak az okos gépek végzik, de nem így van. A pék ezen a helyen is pék marad. S ha az óriási mennyiségű kovászt, tésztát nem is kézzel dagasztja, de a gépet kézzel kell kiszolgálnia. Az igaz, hogy a dagasztóteknők görgőkön gurulnak, s az is igaz, hogy a süteményeket nem lapáttal rakják a kemencé­be — mindez ma már automatikusan történik. A kifliket sem kézzel sodorják, hanem egy gép készít masszából for­más péksüteményeket. A zsemlékkel is ugyanez a helyzet. Ma már nem kell a pékeknek az asztalon „söndörgetni” a zsemléket, hogy gömbölyűek legyenek. A két-három kilós tésztából egy végtelenül egyszerű berendezés harminc kis tésztagombócot készít. No persze nem is lehetne ma már győzni kézi erővel azt a mennyiséget, ami itt elkészül. Ugyanis ebben az üzemben naponta 200 ezer kifli és zsemle sül ki; ez a műhely látja el süteménnyel az egész várost. No persze, itt sütik a legjobb kenyeret is Debrecenben (legalábbis szerintem), ám sajnos csak annyit, amennyit a gyári mintabolt forgalomba hoz. Gondolom, ennek a duplája is elfogyna, amit ma készítenek, hiszen a Damjanich utcában szinte nincs olyan napszak, hogy ne állnának hosszú sorokban az emberek kenyérért. Két műszakban Az üzem két műszakban dolgozik. A második műszak a veszélyesebb. Aki nem pihenten érkezik munkába, annak rövid idő múlva lankad a figyelme, gyengébb minőségű munkát ad ki a kezei közül. Pedig ezt nem engedhetik meg maguknak. A brigád tagjai azonban vigyáznak egymásra. Fi­gyelnek arra, hogy a nők nehogy olyan munkára vállalkoz­zanak, amit tilos nekik végezni. Ebben a brigádban is van­nak női sütőipari szakmunkások , de a nők nem dolgozhat­nak a kemencénél, nem emelhetnek nagyobb súlyt Pedig mindez hozzátartozik a pékek munkájához. Természetesen arról szó sincs, hogy nem becsülik meg a nődolgozókat. Sőt. Ezek a tilalmak is éppen azt bizonyítják, hogy a nő értékes tagja a munkáskollektívának. Háromszor arany fokozat A Petőfi brigád már háromszor kapott arany fokozatot a szocialista munkaversenyben elért eredményeiért. Az idén is megpályázta. Eddig felmutatott eredményei alapján van rá reménye, hogy tagjai ismét feltűzhetik a legmagasabb bri­gádkitüntetést Ez a brigád ugyanis nemcsak a gazdasági munkában mutat példát a vállalat többi szocialista brigád­jának, hanem a munkaidőn túl is szocialista emberhez méltó módon él és dolgozik. Sokszor a nyolc óra letelte után sem fejezik be a munkát A gépek, berendezések takarítása után a sportpályán vagy az üzem melletti rózsalugasban talál­koznak. Elvállalták, hogy úgy tartják rendben ezt a terüle­tet, hogy arra büszkék lehessenek. S aki veszi a fáradságot, és szétnéz az üzem környékén, valóban kellemes látványban lesz része. Ritkán látni olyan szépen rendben tartott parkot, beszélgetősarkot és szalonnasütőhelyet, kispályás focipályát, mint a Damjanich utcában. Balogh Zoltán elmondta, hogy ezt a környezetet nemcsak maguknak alakították ki, ide járhatnak — és természetesen járnak is — a vállalat többi brigádjának tagjai. Nyáron kü­lönösen kellemesen telik el így a délután vagy a kora este. Az ilyen összejövetelekből a családtagokat sem rekesztik ki, hiszen a családias hangulathoz hozzá tartoznak a házastár­sak és az apróságok is. ÉPÜL A DEBRECENI DOMUS ÁRUHÁZ Vetélkedőkön dolgoznak, tanulnak és szórakoznak. A szórakozás azon­ban nemcsak pihenésből és kikapcsolódásból áll, hanem újabban a brigád tagjai rendszeresen részt vesznek különfé­le vetélkedőkön, amelyre kitűnően felkészülnek, s így szá­mos hasznos ismeretre is szert tesznek. A közeljövőben ren­dezik meg az ÉDOSZ szakmunkásai részére a helytörténeti vetélkedő harmadik fordulóját, az országos versenyt, amely­re öten bejutottak a Petőfi brigádból is. De indulnak a bri­gádtagok a Korunk Valósága és a vállalat játékos sportve­télkedőjén is. . Ma még sokat vállalnak és sokra képesek, hiszen a legtöb­ben fiatalok. A brigád legidősebb tagja sem „öregebb” negy­ven esztendősnél. De azt hiszem, nem vállalásaik és azok teljesítése a legnagyobb érdeme ennek a brigádnak, hanem az, ahogy egymást értékelik, becsülik s vigyáznak egymásra. Iván Gizella HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1980. OKTÓBER 2. fd­ .

Next