Hajdú-Bihari Napló, 1980. október (37. évfolyam, 231-256. szám)
1980-10-02 / 231. szám
A HÉT TÉMÁID AZ ÚJÍTÁS „Nagy jelentőségű újítás vagy rendszeres újító tevékenység elismeréseként a miniszter (országos hatáskörű szerv vezetője), az Országos Találmányi Hivatal elnöke és a Szakszervezetek Országos Tanácsa — szövetkezeti tag esetében a szövetkezetek országos érdekképviseleti szerve — együttesen a Kiváló Újító kitüntetés arany, ezüst vagy bronz fokozatát adományozhatja. Erre az érdekelt vállalat vezetője a szakszervezettel vagy a szövetkezet vezetősége a szövetkezetek területi érdekképviseleti szervével egyetértésben tehet javaslatot.” (38/1974 (X. 30.) MT. sz. rendelet 5. paragrafusa) Százezer forintok Amikor először találkoztam (a Nők Lapjában talán?) Kulcsár József vasútigazgató országra szóló teljesítményével, elképedtem, s gyorsan utána számoltam, hányszor is kellett újítania, hogy e „zsáknyi” kitüntetést megkaphassa. A „szorzószámot” a MÁV hivatalos lapjából (a vasúti újítási szabályzatból) kerestem ki, vagyis a bronz fokozat eléréséhez tíz, az ezüstéhez ismét, csak tíz s az arany fokozatéhoz húsz (!) életképes (használatba vett) újítást kell az asztalra letenni. S Kulcsár József tízszeres kiváló újító! Azonnal beláttam, hogy a „szorzószámmal” nem boldogulok, hiszen két vagy három átlagos emberélet is kevés száz-kétszáz merész, fantáziadús gondolat kivitelezéséhez. S ott van még a szigorú megkötés, a hasznosítás. Nohát majd megmondja ő! Derűsen fogadja a kérdést: — Az újítók 4. országos kongresszusán (1974-ben volt), már hogy mondjam, észbe kaptak, észrevették ezt a „rendellenességet” más lapok újságírói is. Egy szünetben közrevettek: „Az lehetetlen!” — mondták. Megnyugtattam őket, hiszen technikus korom óta, aztán új-vasútalagutas mérnökként s később is a pályámon előrehaladva a MÁV-nál, a debreceni igazgatóságnál túlnyomórészt a beruházások érdekeltek, tehát jobbára csak nagy értékű újításokon törtem a fejem. Elég volt abból a hatvanból, amit benyújtottam, negyvenet a használhatóság mérlegére tenni. — Nagy értékűek? — Olyanok, amiből a MÁV-nak több százezer forint haszna származott. Ám nem hagyott engem nyugton a forgalomszervezés és a vasútgépesítés újítási ördöge sem. A higgadt, mérnöki okfejtés — amit egyébként kitalálhattam volna, ha jobban átböngészem azt a szabályzatot — eloszlatja (írjam így?) legparányibb kételyemet is. Érmekről aztán nem is esik több szó, bár a Munka Érdemrendjét és az Eötvös Loránd-díjat se másért, mint az újításokért tehették latba — s nem is annyira annak idején. — Volt időszak — gondol vissza a küzdelmes esztendőkre —, amikor leálltam. Ez váratlanul ér. Még ő is? De nem kell faggatnom. Folytatja: — Sok energiát vesz ki az emberből... Nem, nehogy félreértse, nem a töprengés, hiszen az az én kikapcsolódásom. S visszaidézi a múltból azt a bírósági tárgyalást, ahol egy debreceni cég elvesztette vele szemben a pert, pedig ő még ügyvédet sem fogadott. Alkura akarták kényszeríteni. Igen, a díjazás volt a per tárgya, amiből a cég jócskán le akart faragni. — Pedig az újítót bátorítani kell! — emeli hangosabbra a szavát, mintha azon a tárgyaláson szólna. Kisújszálláson történt Még húszéves korából, amikor azt hitte, hogy huszáros rohammal lehet bevenni a „gyepes sáncokat”. Kérdem, leírhatom-e tényszerűen. — Le — bólint —, de látom, nem akarja azokat bántani — még ennyi idő elteltével sem —, akik presztízsből másképp vettek számításba bizonyos terveket,másképp ítélték meg a „helyzetet”. Így hát csak egy „K”-t biggyesztenék oda, ahol az újítási história megesett, maradjon csak a tiszta tanulság meg. — Írja csak. Kisújszálláson történt Egy megépülő híd és a vasúti sínpárok pozíciója váltotta ki bennem az elképzelést. Papírlapot fektet maga elé, s rajzolja: — Valahogy így. Túl bonyolultnak tartottam a terv szerinti keresztezést, s épp ezért tetemesnek a beruházás összegét Mi lenne ha — ütött szöget a fejembe — egyszerűsítenénk a helyzeten, a pozíción. Errébb kellene hozni a hidat s akkor az csak egypár vágányt keresztezne. No de a terület (ezt közben tudtam meg), ahová én újítói gondolatommal elmerészkedtem, egy lapály, egy magángazdáé volt. Fölkerestem (Budapesten lakott), hátha eladó az a kis föld, amely amúgy is terméketlennek látszott. Ha eladó — gondoltam —, a vasút javára le lehet mondani róla, s a beruházást itt indítjuk meg. Kiszámoltam a megtakarítást Hát bizony nem kevés volt. Mire az újításnak ezzel a részével is előrukkoltam, rögvest elbukott. — S miért nem kereste az igazát? — tűnődöm a kincstári fafejűségen, hiszen a gordiuszi csomót Kisújszálláson ezzel a bátor húzással valóban ketté lehetett volna vágni. — Hol kerestem volna, a bíróságon? — mosolyodik el, de nem keserűen Kulcsár József. — Azt akkor már csak azért sem tehettem volna, mert a beruházás gyors határideje nem tűrt késedelmet. Ennek ellenére most, az igazgatói székből is azt vallom, az újító álljon ki a maga igaza mellett. A rajzot (minden szimbolikus értelmet kizárva) egyetlen vonással áthúzza. Egy friss tájékoztató jelentést vesz elő, a mozgalom eredményeit foglalhatja össze. Mielőtt fellapoznánk, megjegyzem: — E két kis fejezetet már csak azért is észbe vésni, mert zökkenők nélkül pályáját a sikeres újító sem futhatja meg. A találmány, az más... — Azt kérdezte, az igazgatói székből miként látom a vasútnál (legalábbis nálunk) az újítás jelenét s hogy én „jobbítok”-e még? Mióta — fogalmazzak így? — más irányú az elfoglaltságom (bár több, már megfogant ötletet dédelgetek, például a fedettkocsis tömegáru átrakásáét is) magamtól, mint régi újítótól kissé eltávolodtam. 1974- től nem adtam be újítást sehová. Ugyanakkor ugyanúgy izgat ma, mint akárcsak holnap, hogyan lehet egy adott beruházási és egyéb szituációban ésszerűbbé tenni (s ez- Hogyan látja az igazgatói székből? „PEDIG AZ ÚJÍTÓT bátorítani kell!” által olcsóbbá) azt, amit nagy befektetésekkel megvalósítanak. Nézze! Általában a találmányra tekint föl az emberek többsége, a találmány a köztudatban misztifikálódott, holott egy beruházási újítás is (hogy ennél maradjak) millió forintokat téríthet meg a népgazdaságnak. No de kanyarodjunk vissza a kérdés első és magvasabb feléhez! Hogy látom innen ...? Egyre inkább szükségünk van a gondolkodó emberek jó ötleteire. Anyag-, energia-, s pénzforrásaink erősen leszűkültek, ezért csak a szó szoros értelmében jó elgondolások árán léphetünk előbbre. Az újítómozgalom nem alakulhat spontán, azt állandóan ösztönözni s ápolni kell! Az emberek fantáziája lázba hozható. — De — vetem közbe — a vasútnál ez már csak azért is akadálysarokba ütközik, mert a legtöbb utasítást éppen ennél az üzemnél hozzák. — A vasutat — nem vitás — a szabályok rendszerében lehet csak elképzelni. Rendkívül sok utasítás szabályozza magát a munkát, amelyeket egy-egy újítás nyomán meg lehetne változtatni. Akad újítás — szép számmal — amelyet öt-hat különböző szakszolgálatnak kell véleményeznie sajátos szempontjuk szerint Nem könynyű megtalálni a módját a forgalom, a kereskedelem, a vontatás, a beruházás érdekegyesítésének. — De vannak egyéb „lassító jelek” is. — A néhány közül egyet. A jogszabályok nem kellő ismerete. Megesik, hogy az elbíráló személy sem jártas a jogszabályok sűrűjében, az is megtörténik, hogy az újító esik áldozatául saját tudatlanságának, elveszti a pert. Sajnos a jogtalanul visszautasított, de használható ötletekkel együtt a MÁV is elesik a haszontól. A fajsúlyos megállapítások közé befér a szakvéleményezők díjazási kérdése is. Kulcsár József úgy tartja, hogy anyagi elismerésük bizonytalan. Jelenleg ugyanis nem kötelező a díjazásuk. — A véleményezés — mondja — teher is lehet, tehernek érzi az, akit erre az elbíráló kijelöl. Ezért hogy a szakvélemény tárgyilagossága megmaradjon, és a szakvéleményt elkészítők méltánylása se szenvedjen csorbát, a vasút — legalábbis a debreceni igazgatóság — forintokban is kifejezi a jövőben köszönetét. — Nem ütközik ez erkölcsi gátba? — E forintok nem az újítási díj vagy a hasznosítás „számlálójára” kerülnek. Nem lehet elvárni ugyanis, hogy a szakvéleményező jó szívvel és lelkesen végezzen olyan felelősségteljes munkát, amely igen sokszor meghaladja az újítási javaslat kidolgozásának nehézségi fokát. Érdekes ellentmondás, hogy az újítónak semmi felelőssége nincs, a szakvéleményezőknek s az elbírálóknak viszont felelősségük tudatában és elismerés nélkül hozzák meg döntéseiket. Ne a pénztárablaknál... — S mi az elképzelésük? — Hogyan teremtik meg a lehetőségét a pártatlanságnak? — bolygatjuk fel mind jobban a szakvéleményezés ügyét — Nehézségi fokonként tartjuk majd nyilván, ki hány és milyen elemző mélységű szakvéleményt írt meg. — S az élénkítést hogyan képzelik el? — Mielőtt erre is kitérnénk, hadd említsek föl még egy, a mozgalom útjában álló szubjektív akadályt. Néha az elbíráló megretten a magas újítási díj láttán, nem meri aláírni, hanem kibúvókat keres, halogatja az aláírást. Az élénkítés. Igen ez a pontos kifejezés. Vérátömlesztésre ugyanis nem szorul az újítómozgalom. Nem tudom, emlékszik-e rá. A MÁV-nál régebben ötletnapokat tartottunk. Az emberek ezen a napon behozták ötleteiket — olykor vad zöldségeket is —, de a javát azonnal honoráltuk, ötven-száz forinttal. Hát ezt fölelevenítjük. Újítási börze. Első ízben. A pályafenntartási szakemberek újításait lehetett „megvásárolni”. — Kiknek? — Akik a MÁV más területén dolgoznak. Az Újítási Híradóban állandó rovatban kap helyet jogszabálymagyarázat. Vándorkiállítás. Jó propagandaeszköz. — Mi ez? — Tablók vasúti kocsikban kiállítva. A MÁV megbecsüli a kis értékű ötleteket is, de — kanyarodik el a becsület mezeje felé az igazgató — megszorítjuk azokat, akik a jogszabályok adta kiskapukon átmenve az újítások felé, mint fő kereseti források felé tartanak. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy valaki a munkakörén belül az egyik nap hivatalosan állást foglal, s néhány hét múltán ellenkező értelmű újítást küld be. S még valamit! Az újító ne a pénzügyi osztály sötét folyosóján vegye föl megérdemelt díját. Vegye föl mondjuk a termelési tanácskozáson. Az így kifizetett díj az egyik legjobb reklámja a mozgalomnak. Szalai Csaba A VERSENY FOLYTATÓDIK Munka közben vigyáznak egymásra Immár harmadik esztendeje, hogy nem volt baleset a Hajdú-Bihar megyei Sütőipari Vállalat Damjanich utcai üzemében dolgozó Petőfi Szocialista Brigádban. A miértnek és a jó eredménynek egy magyarázata van, annak ellenére, hogy a sütőipari üzemekben sok a veszély, gondos, figyelmes munkával elkerülhető a baleset. * Kétszázezer sütemény Balogh Zoltán, a brigád vezetője az üzemben mutatja be, mit csinál a brigádja. A vállalat legmodernebb és legjobban felszerelt üzemében azt hinnénk, hogy a fizikai munkát csak az okos gépek végzik, de nem így van. A pék ezen a helyen is pék marad. S ha az óriási mennyiségű kovászt, tésztát nem is kézzel dagasztja, de a gépet kézzel kell kiszolgálnia. Az igaz, hogy a dagasztóteknők görgőkön gurulnak, s az is igaz, hogy a süteményeket nem lapáttal rakják a kemencébe — mindez ma már automatikusan történik. A kifliket sem kézzel sodorják, hanem egy gép készít masszából formás péksüteményeket. A zsemlékkel is ugyanez a helyzet. Ma már nem kell a pékeknek az asztalon „söndörgetni” a zsemléket, hogy gömbölyűek legyenek. A két-három kilós tésztából egy végtelenül egyszerű berendezés harminc kis tésztagombócot készít. No persze nem is lehetne ma már győzni kézi erővel azt a mennyiséget, ami itt elkészül. Ugyanis ebben az üzemben naponta 200 ezer kifli és zsemle sül ki; ez a műhely látja el süteménnyel az egész várost. No persze, itt sütik a legjobb kenyeret is Debrecenben (legalábbis szerintem), ám sajnos csak annyit, amennyit a gyári mintabolt forgalomba hoz. Gondolom, ennek a duplája is elfogyna, amit ma készítenek, hiszen a Damjanich utcában szinte nincs olyan napszak, hogy ne állnának hosszú sorokban az emberek kenyérért. Két műszakban Az üzem két műszakban dolgozik. A második műszak a veszélyesebb. Aki nem pihenten érkezik munkába, annak rövid idő múlva lankad a figyelme, gyengébb minőségű munkát ad ki a kezei közül. Pedig ezt nem engedhetik meg maguknak. A brigád tagjai azonban vigyáznak egymásra. Figyelnek arra, hogy a nők nehogy olyan munkára vállalkozzanak, amit tilos nekik végezni. Ebben a brigádban is vannak női sütőipari szakmunkások , de a nők nem dolgozhatnak a kemencénél, nem emelhetnek nagyobb súlyt Pedig mindez hozzátartozik a pékek munkájához. Természetesen arról szó sincs, hogy nem becsülik meg a nődolgozókat. Sőt. Ezek a tilalmak is éppen azt bizonyítják, hogy a nő értékes tagja a munkáskollektívának. Háromszor arany fokozat A Petőfi brigád már háromszor kapott arany fokozatot a szocialista munkaversenyben elért eredményeiért. Az idén is megpályázta. Eddig felmutatott eredményei alapján van rá reménye, hogy tagjai ismét feltűzhetik a legmagasabb brigádkitüntetést Ez a brigád ugyanis nemcsak a gazdasági munkában mutat példát a vállalat többi szocialista brigádjának, hanem a munkaidőn túl is szocialista emberhez méltó módon él és dolgozik. Sokszor a nyolc óra letelte után sem fejezik be a munkát A gépek, berendezések takarítása után a sportpályán vagy az üzem melletti rózsalugasban találkoznak. Elvállalták, hogy úgy tartják rendben ezt a területet, hogy arra büszkék lehessenek. S aki veszi a fáradságot, és szétnéz az üzem környékén, valóban kellemes látványban lesz része. Ritkán látni olyan szépen rendben tartott parkot, beszélgetősarkot és szalonnasütőhelyet, kispályás focipályát, mint a Damjanich utcában. Balogh Zoltán elmondta, hogy ezt a környezetet nemcsak maguknak alakították ki, ide járhatnak — és természetesen járnak is — a vállalat többi brigádjának tagjai. Nyáron különösen kellemesen telik el így a délután vagy a kora este. Az ilyen összejövetelekből a családtagokat sem rekesztik ki, hiszen a családias hangulathoz hozzá tartoznak a házastársak és az apróságok is. ÉPÜL A DEBRECENI DOMUS ÁRUHÁZ Vetélkedőkön dolgoznak, tanulnak és szórakoznak. A szórakozás azonban nemcsak pihenésből és kikapcsolódásból áll, hanem újabban a brigád tagjai rendszeresen részt vesznek különféle vetélkedőkön, amelyre kitűnően felkészülnek, s így számos hasznos ismeretre is szert tesznek. A közeljövőben rendezik meg az ÉDOSZ szakmunkásai részére a helytörténeti vetélkedő harmadik fordulóját, az országos versenyt, amelyre öten bejutottak a Petőfi brigádból is. De indulnak a brigádtagok a Korunk Valósága és a vállalat játékos sportvetélkedőjén is. . Ma még sokat vállalnak és sokra képesek, hiszen a legtöbben fiatalok. A brigád legidősebb tagja sem „öregebb” negyven esztendősnél. De azt hiszem, nem vállalásaik és azok teljesítése a legnagyobb érdeme ennek a brigádnak, hanem az, ahogy egymást értékelik, becsülik s vigyáznak egymásra. Iván Gizella HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1980. OKTÓBER 2. fd .