Hajdú-Bihari Napló, 1983. május (40. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
r Életkora: egy emberöltő Ebes harminc éve Ebesen az elmúlt hetekben a művelődési házban, majd a pártházban egy fotókiállítás elevenítette fel a község történetét. A fénykép érdekes dokumentum mindenképpen. Nemcsak a helyi társadalom és termelés fejlődését dokumentálja, de az emberek öltözéke, megjelenése felidézi az eltelt harminc esztendő valamelyik korszeletét. Néhány régi és új „szereplő” szóban emlékezik. 1. Ebes első tanácselnöke Bíró János volt. 1952. január 1-től 1968. november 1-ig tartott a megbízatása. Azóta a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben traktoros brigádvezető. — 1946-ban kerültem ide Erdélyből Magyarpéterlakról. Akkoriban ott munkanélküliség volt, s a határ még nem volt lezárva. Azért jöttünk Debrecenbe az aszszonnyal, hogy munkát találjunk. A Dégenfeld téren szédelegtünk, amikor egy gazda megszólított bennünket. Ebesre szegődtünk Gál Viktor birtokára cselédnek. De 1948-ban megkezdődött a tsz-szervezés, ősszel földbérlő szövetkezetet alakítottunk, 1949-ben 900 holdon kezdtük a munkát, igénybe vettük a Görbe Balogh-féle kastélyt irodának. Még ugyanabban az évben négyfelé oszlott a szövetkezet, később újabbak is alakultak, megkezdődött a tagosítás. 1951 tavaszán megjelent egy nő Budapestről, Bíró Ibolyának hívták. Én akkor párttitkár voltam a Kossuth Tsz-ben. Bíró Ibolya kitett elénk egy térképet és általunk kérdeztette a tagságtól, hogy ki akar a leendő községben házat építeni. Huszonketten írattak lakást, tizenötezer forintba került egy szoba, konyha, kamra. Nemigen hittünk benne, de rövidesen megjelent a hajdúszováti ÁFÉSZ embere, B. Nagy Sándor, és elkezdte az építőanyagot rendelni vasúton. Hamarosanmegkezdődött az építkezés, s még abban az évben felhúztak négy-öt sor házat, összesen vagy huszonötöt-harmincat. 1952. január 1-én megalakult a 81 tagot és hat póttagot számláló községi tanács. A héttagú végrehajtó bizottság elnökének engem választottak meg. Az építkezés 1952-ben rendben haladt, 53-ban viszont olyan szűk esztendő köszöntött ránk, hogy sokan visszaléptek a házrendeléstől, mert nem tudták kifizetni, s elköltöztek más helyre. Így adódott, hogy hatnyolc ház üresen maradt, s azokba messziről, még Vas és Zala megyéből is jöttek lakók. Amikor aztán kezdték engedni, hogy tsz-ek gazdálkodjanak, tehát 1954- től a közös gazdaságok erősödni kezdtek. 1958 körül dőlt el, hogy a falu életképes, fejlődni fog. 1958 és 1963 között épült a legtöbb ház. A lakosság egy részét a tsz-ek foglalkoztatják, a másik része eljár az iparba dolgozni. Azt hiszem, most senkit sem kell meggyőzni arról, hogy Ebes virágzó község. 2. Uzonyi Pál rajztanár, festőművész 1952-ben érkezett Ebesre. — A tantestületben én vagyok a legidősebb. Böszörményben születtem, Bodaszőlőn kezdtük a szolgálatot a feleségemmel. Sokáig szolgálati lakásban laktunk, mert tovább akartunk menni, ám tizenkét éve úgy döntöttünk, hogy letelepedünk. Vettem telket, építettem házat. Végtére is meggyőződtünk róla, hogy az autó segítségével közel jött Debrecen és Hajdúszoboszló, meg aztán tizenvalahány év után megköt az ember egy helyen, pláne, ha egy kicsit „lusta” is. Volt itt olyan időszak az ötvenes évek végén, amikor négyen is éltünk a községben, akik a képzőművészetért rajongtunk, s ez bizony ritka egy faluban. Az elöljáróság mindenkor támogatta a képzőművészeti kultúrát, a kiállításokat, s többek között ezért sem hagyott alább a képzőművészeti nevelés lendülete a faluban. Rengeteg művész járt itt, olykor hivatalosan, olykor barátilag, mert az itteni képzőművészeti mozgás érdekeltté tette Ebest a képzőművészek körében. Biztos vagyok benne, noha ez nehezen mérhető, hogy az ittenieknek nem kell szégyenkezniük képzőművészeti ízlésük miatt. Nem kis büszkeségünk, hogy a nemzetközi gyermekrajzpályázatok katalógusaiban egyre több ebesi gyerek neve is fel van jegyezve a jutalmazottak között. 3. Dézsi Júlia, a''Vörös Csillag Tsz elnökhelyettese Debrecenből jött, 1963 óta dolgozik a községben. — Hatszáz tagunk van és száz alkalmazottunk. A tagságból körülbelül ötszáz az ebesi, egy főre két eltartottat számítva a község 4300 lakosából 1500-an élnek a tsz kenyerén. Az átlagéletkor 42 év, persze az aktív korosztályé lényegesen alacsonyabb. Azt sokan hallották, hogy földjeink minősége kitűnő, egy hektár szántó értéke 42 aranykorona. Természetes tehát, hogy gazdálkodásunkban az alaptevékenység, a növénytermesztés és az állattenyésztés dominál. Talán az is közismert, hogy a növénytermesztésben nemegyszer rekorderedményeket értünk el, s az állattenyésztés is magas színvonalú. A gondunk az, hogy a termelésnövelést akadályozza a keresetszabályozás jelenlegi rendszere, magyarul a bérszínvonal-gazdálkodás. A jövőtől mégsem félünk, noha nincs olyan gazdálkodó egység, amely ne küszködne gondokkal. Említést érdemel, hogy tagságunk a törvényes lehetőségek szerint igyekszik a háztájiban is eredményesen gazdálkodni. Az ebesi ember nagyon szorgalmas, rengeteget dolgozik. Ha látja a feladat értelmét, nem parancsolgatni kell neki, felelősséggel végzi, ami ráhárul! A falu gazdagságának oka ebben keresendő. 4. Kíváncsi voltam új emberekre, friss benyomásokra is. Dr. Szerze Péter körzeti orvos szolgálhat velük, hiszen nemrég foglalta el helyét a községben. — Ez nem igazi falu — mondja. — Biztosan Debrecen és Hajdúszoboszló közelsége teszi, hogy városias jellegű. Az emberek fegyelmezettek, tiszták, rendesek, egészségügyileg különösebb probléma nincs. Két körzeti orvos és egy fogorvos látja el a gyógyítómunkát, kollégám, dr. Konnert Oszkár már harminc éve van itt! Nem vagyunk túlterhelve, a rendelési időben el tudjuk látni a gyógyítást. Vitám mindössze egyszer támadt beteggel, másutt — ezt helyettesítéskor tapasztaltam — sajnos jóval több a kötekedő, agresszív beteg. Szerencsére kevés a szívbeteg, több a reumatikus panasz. Nagy állattartó, gazdálkodó faluról lévén szó, elég sok a baleset, különösen a törés. Egy kicsit el van hízva a lakosság, ez is kétségtelen. Ami személyes sorsomat, közelebbről a szakmai továbbképzésemet illeti, az meg van oldva, a megyei kórház III. számú belgyógyászati osztályára járok a szakmai beszámolókra. 5. Kapás Sándort kérdezem, könnyű-e a népművelő helyzete Ebesen? — Nem! — hangzik habozás nélkül a válasz. — A magas életszínvonal nem hozza magával automatikusan a legmegfelelőbb életmód kialakítását. Az ebesiek nem azért nyerhetők meg nehezen a művelődés egyik-másik formájának, mert henyélnek, hanem mert sokat dolgoznak. Furcsa ellentmondás, hogy mégis az aktív dolgozókat tudom leginkább mozgósítani. Sok a nyugdíjas, bizonyos formák őket is vonzzák. Hét szakkörünk működik, méghozzá jól, főleg fiatalokat foglalkoztatunk. Az értelmiség segíti a közművelődési munkát. A rendezvények, a sorozatok, a szakkörök tervszerűen haladnak, dolgoznak. Mi hát a gond? Hogy amit meg tudunk csinálni, az nagy erőfeszítés árán valósul meg. Azt hiszem, a gondjaink zöme abból adódik, hogy még nem sikerült kialakítanom azt az aktív magot, amelyre minden körülmények között számíthatok, s amely határozott igényeivel megszabja a tevékenység legfőbb jellemzőit. 6. Polttörő János 1971 óta tanácselnök Ebesen, azelőtt pedagógus volt, pályafutását tanyai tanítóként kezdte. A község lakossága egykor heterogén volt, hiszen sokfelét érkeztek az emberek, de a közös munka élménye folytán az évek során „összerázódott” a népesség, és a legfőbb dolgokban egységes. Ma már érezni lehet a jó értelemben vett lokálpatriotizmust, az ebesi öntudatot. Egységes a falu népe abban a felfogásban, hogy a szorgalmas munka meghozza a gyümölcsét, jólétet teremt. Az emberek fegyelmezettek, csupán néhány ügyeskedővel van baj és egy-két értelmiséginek a közösséghez való viszonyával. A lakosság kétségkívül tehetős és szerencsére egyre igényesebb, mindig többet akar. Van vezetékes vizünk, az utak 34 százaléka szilárd burkolatú, de a többi is járható autóval. Jó a közlekedés, az orvosi ellátás, az iskolai oktatás. Ismeretes, hogy hosszú évek óta tanyai kollégiumban helyeztük el a környékbeli gyerekeket. Most újabb kommunális fejlesztésre törekszünk : szennyvízelvezető csatornát szeretnénk építeni és hozzá akarunk jutni a vezetékes gázhoz. Elhatároztuk, hogy a település központját városiasítani fogjuk. Gondunk és feladatunk tehát az urbanizáció, noha Ebes egyhamar nem lesz város. A kényelmet, a kultúrát azonban a falusi emberek is igénylik. Ha meggondoljuk, hogy harminc esztendővel ezelőtt Ebes még kiterjedt tanyavilág volt, s napjainkban már az urbanizáción fáradozik, úgy bizakodással tekinthetünk a következő harminc esztendő elé is. Bakó Endre A díj a miénk, az elismerés az egész gyárat illeti Miért kapott Állami Díjat a Komócsin brigád? A hivatalos indoklás szerint az Állami Díjat kiemelkedő termelési eredményeikért, példamutató brigádmunkájukért, megosztva kapta a Magyar Gördülőcsapágy Művek Komócsin Zoltán Szocialista Brigádja: Veres András brigádvezető esztergályos, Bóta Mihály főművezető, Faragó István beállító, Keresztes László gépbeállító, Kovács Gábor gépbeállító, Kovács Sándor diszpécser, Nagy Béla gépbeállító, Szabó Gábor gépbeállító, Szabó Miklós gépbeállító, Szálkai Imre gépbeállító, Szőke Károly gépbeállító. A szűkszavú közlemény is sejtetni engedi: nem mindenütt található olyan kollektíva, amelynek tagjait Állami Díjjal mérték, s nyilván a díj előtt sokszor sűrű „szűrővel” kiválasztották. Vajon hány szocialista brigád közül lett állami díjas az MGM? S miért éppen ők lettek állami díjasok? — motoszkálnak a kérdések bennem, amíg az első találkozásra készülődtem a brigáddal. Meglehetősen tág teret adtunk a randevú színhelyéül. A sportcsarnok környékén kisdobosavatásra gyülekező szülők, gyerekek, úttörők, ifjúgárdisták között mégis első szemfuttatásra ki lehetett választani őket. Az összetartás sugárzott belőlük. A második randevú színhelyén, az MGM kapujában Veres András brigádvezető invitált a biztonságtechnikai megbízott irodájába. Azért éppen oda, mert néhány hete a brigádvezető új feladatot kapott, s húsz év után próbaidőre otthagyta a többieket. — Nem nagyon akaródzik elmenni a régi helyről — mondja. — S míg megkezdjük az okmányok, a brigádok életútját kísérő dokumentumok, a cím odaítéléséhez szükséges javaslatok, vélemények, állásfoglalások öszszegyűjtését, átolvasását, a brigádvezető dióhéjban öszszefoglalta: — Valamennyien gépbeállítóként-átállítóként dolgozunk. Az MGM debreceni gyára kis sorozatban csapágyakat gyártó egység forgácsolórészlege a munkahelyünk. Különböző — mechanikus, elektromos, illetve elektromechanikus — esztergák — beállításával, átállításával foglalkozik a brigád. Speciális csapágygyártó masinákról van szó, abból is több típussal rendelkezünk. A szovjet gépeken kívül az MGM kísérleti fejlesztő üzemében készülő CEGA és az olasz gyártmányú CIMAT márkájúak találhatók az üzemben. 18 milliós többlettermelés Mire idáig ér a brigád vezetője, előkerül az Állami Díj odaítélésére rendszeresített jelölőlap. Ebből együtt olvassuk — még a brigádvezető sem látta eddig a jelölőlapot —, amelyen a brigád kiemelkedő eredményei között tartják számon a jó termelésszervezést, ami a veszteségidők csökkentésével mérhető is. Az elmúlt három évben az üzemi gépállásidő mintegy nyolcvan százalékkal csökkent, s ezáltal folyamatos munkavégzés vált lehetővé. Ezt tükrözi az is, hogy az esztergaüzemben a betanított munkások átlagos teljesítménye a 106 százalékot is meghaladja. Az már csak huzamosabb ideig tartó faggatódzás után derül ki: 1979-ben 26 838 óra volt a gépállásidő , s ez tavaly 5800 órára csökkent. Ami termelési értékre vetítve 1979-hez viszonyítva 18 millió forint többlettermelést jelent. Órákkal később, amikor Kovács Sándor szerszámdiszpécserrel beszélgettünk, fény derült a veszteségidőcsökkentés egy-két titkára is. A szerszámos diszpécser dolga beszerezni a társüzemektől a termelésre előjegyzett csapágygyártáshoz szükséges alkatrészeket. — Ha nem új típusról van szó — mondja Kovács Sándor —, vagy az alkatrészraktárban van, ami szükséges az átálláshoz, vagy javítják a szerszámokat. Időben kell hozzákezdeni a „gyűjtögetéshez”, s az esetek hetven százalékában ez különösebb zökkenők nélkül megy. Tíz eset közül három alkalommal mondogatni szoktam, hogy nem magamnak kérem a dolgokat. Ekkor én is megkapom: nemcsak te vagy a világon, azaz a többi diszpécser is a saját szerszámáért szól. A végén mégis közös nevezőre jutunk, s ha rajtunk múlik, időben ott van minden a gépnél, ami kell. — A pontos át- és beállítás — veszi vissza a szót Veres András — néha azt is szükségessé teszi, hogy a megszokottól eltérő munkarendben dolgozzunk. Egyébként háromnegyed hatkor kezdünk — és fél háromig dolgozunk. A hivatalos indoklásban szűkszavúan csak ennyi olvasható: A vállalati műszaki fejlesztés részét képező új gyártmányfejlesztési programot az eszterga műveleteken a Komócsin brigád készíti elő, illetve vezeti be. A brigádtagok szakmai együttműködése a tervező technológusokkal, szerkesztőkkel eredményes. Amikor már papíron van az új csapágy terve, az esztergályos művelethez komplett gép kell. A kúpgörgős csapágyaknál is — de más típusnál is — megfogó, felfogó és megmunkáló szerszámokat szerkesztenek a technológusok. A rajz után elkészülnek a szerszámok, de a kísérleti, majd a nullszéria gyártása közben megvitatjuk: jó-e így ez a szerszám, kinek van jobb ötlete? Hogyan lehetne kevesebb anyagfelhasználással elérni ugyanazt, vagy a szerszámot kevesebbet koptatni? Az ötletek egy részéből újítási javaslat lesz. Méghozzá nem is kevés. Az elmúlt négy évben tizenhárom technológiai egyszerűsítést szolgáló újítása volt a brigádnak. Három alkalommal új technológiára tettek javaslatot, négy esetben az önköltséget csökkentették. Tizenegyszer a szerszám módosítását javasolták. Hét munkavédelmi újításuk mellé — hogy a felsorolás teljes legyen — öt olyan beadott, elfogadott és bevezetett újítás tartozik, ami tőkés importból származó szerszámmegtakarítást eredményezett. Az MGM haszna: 2,5 millió forint költségcsökkentés. Mindenki iskolába járt . — Az újítóknak mekkora haszna van ebből? — kérdezem a brigád vezetőjét. — Ami az anyagi elismerést illeti, nem panaszkodunk. Több ember rendelkezik a kiváló újító különböző fokozataival, így az erkölcsi elismerést is megkapjuk. Fontosabb azonban az a légkör, ami kialakul egy-egy ilyen probléma megoldása kapcsán. Az együttgondolkodás, egymás inspirálása. Ennek a csapatnak a tagjai átlagosan húsz évvel ezelőtt kerültek a gyárba, jórészt nyolc általános után, illetve néhányan szakmunkásként. Ma már mindenki szakmunkás, aki nyolc általánossal jött, s aki szakmunkásként jött, technikus minősítést szerzett, művezetőképzőre járt. Ezenkívül — egy brigádtag kivételével — a marxista—leninista középiskola vagy esti egyetem elvégzése is sikerült, összeszámolni is alig lehet a Komócsin brigád tagjainak különböző társadalmi megbízatásait. Megyei pártbizottsági tag, MGM igazgatói tanácstag, szakszervezeti bizalmi, üzemi vitakörvezető, alapszervezeti párttitkár, és még sorolhatnánk. Ehhez pluszként járul, hogy évek óta patronálják a debreceni Komócsin Zoltán Általános Iskolát, ahol évi 5—600 óra társadalmi munkát végeznek. Szocialista módon tanulni, dolgozni, élni — szól a munkaverseny-mozgalom oly sokat emlegetett hármas követelménye. Akármerről nézzük a Komócsin brigád minden területen a legjobbak között van. Nem véletlenül s nem érdemtelenül kapták t°bát az Állami Díjat. —Nehogy azt írja: ez a kitüntetés csak a mienk — búcsúzik el Veres András blikádvezető. — A műszakos sévbeállítóknak is köszönhetőek az üzemi állás- és veszteségidő-csökkenések s az egész részlegnek, az a légkör, amelyben dolgozhatunk. A gyár többi kollektívája a jó színvonalú versennyel sarkallt bennünket előbbre. Az Állami Díjat mi kaptuk, de nélkülük nem ment volna ilyen jól a brigád szekere. Hajdú István Komócsin Zoltánnét meghívták a brigád tagjai, látogasson el a gyárba. A felvétel a látogatás során készült HAJDÚ-BIHARI NAP 4.0 — 1903. MÁJUS 1. KI ----------------------------------------------------------------------**