Hajdú-Bihari Napló, 1983. május (40. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-08 / 108. szám

Valamikor tanulni is kell... Szeptember óta oktatási intézményeinkben is ötnapos a munkahét. Az eddigi hat nap tanórái öt napra sűrűsödtek, az új időbeosztás egyaránt próbára teszi a tanár, a diák alkalmazkodóképességét. A feszítettebb tempó mellett mire marad, milyen közös programra jut idejük a hallgatóknak? Erről érdeklődtem a megye legkisebb létszámú felsőoktatási intézményében, a hajdúböszörményi Óvónőképző Intézetben. Beszélgetőtársaim a kollégiumi bizottság tagjai voltak, mindhárman elsőévesek. Manyi, te most mi vagy? Virga Margóra két tisztséget is osztott a tavaszi választások szerencséje: ő lett a 120 fős kollégium kollégiumi bizottságának titkára és az intézmény KISZ-bizottságának szervező titkára. — Nem sok egyszerre a két tisztség? — Valóban nem a legszerencsésebb egybeesés, mert mind a két funkció elég sok munkával jár. — Miért vállalta? — Előbb volt a KISZ-vezetőségválasztás, utána a kollégiumi, úgyhogy már szervező titkár voltam, amikor a kollégiumi bizottság élére választottak. Elvállaltam és most megpróbálom, lehet-e a kettőt egyszerre csinálni. Az első nekifutás után úgy látom, elég nehéz lesz. — Nocsak ... — Most szervezzük például az NDK-beli építőtábort, de a KISZ megyei bizottságától igen nehezen kapunk információt: azt sem tudjuk, hol lesz, mikor lesz, hány embert mozgósíthatunk __és tessék, szervezzük meg, mert hamarosan év vége, mindenki tervezgeti a nyári programjait. Most, csütörtökön érkeztem haza Debrecenből, kezembe nyomtak egy felhívást, péntek este bár lesz 50 forintos belépőkkel, a bevételt az új művelődési ház építésére fordítják. Húsz óvónőképzésre számítanak. Járok szobáról szobára, nem gyűlnek a jelentkezők. Pénteken délután ugyanis mindenki hazautazik, hétvégére kiürül a kollégium. A felsőmagyarországi kollégiumok közelmúltban tartott területi értekezletén megkérdeztem, másutt milyen programokat kínálnak a hét végén a hallgatóknak? Jól letorkolltak a többiek, a családi kapcsolatok elleni lázítással „vádoltak”. Azt a tanácsot kaptuk, hogy kevés rendezvényt kell tartani a hét végén, más kollégiumokban is ugyanaz a tapasztalat, mint nálunk. Maradnak a hétköznap esték. Csakhát rettentően rövid ez a két év, rengeteg óránk van napközben aztán ott vannak a speciálkollégiumok, az énekkar, úgyhogy emellett tényleg nehéz időigényesebb közösségi programot összehozni. Pedig érezni a hiányát: a 250 hallgató alig-alig ismeri egymást, még a kollégiumban is csak a szobatársak tartanak jobban össze. Valamelyik nap kérdezte tőlem az egyik évfolyamtársam : Manyi, te most mi vagy, hogy ennyit szaladgálsz? Igen, hétközben szaladgálok, a hétvégén maradok órákra készülni, foglalkozási tervezetet írni. Valamikor tanulni is kell. Mesemondó versenytől a kisárutermelők szociológiájáig A feszített tempójú oktatás mellett máris jó néhány kellemes élményt gyűjtöttek az elsőévesek . . Szerveztünk mesemondó versenyt, népdaléneklési és hangszeres vetélkedőt, szépkiejtési versenyt, a kollégiumban folyosók közötti vetélkedőt, a három megye bemutatkozó estjeit — sorolja Balogh Anikó. — Aztán a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem felkérésére elvállaltunk egy nagyon érdekes, ám meglehetősen időigényes munkát: szociológiai felmérés készül a kisárutermelőkről, megkaptuk a címeket és a kérdőíveket és feltérképeztük a várost. Magunk is okulunk a válaszokból, megismerjük a hajdúböszörményi emberek életét, gondját-baját és örülünk, hogy részesei vagyunk egy ilyen nagyszabású munkának. Kicsák Anna is az órák tömegét sokallja: — Úgy érzem, nem jártunk jobban az „ötnapossal”. Ha csak minden második szombatunk lenne szabad, hézagosabb lehetne az órarend. Szerdánként például kilenc óránk van egyvégtében, tízperces szünetekkel. Egy ilyen tízperces szünetben meg is kell ebédelnünk. De hát ez már visszafordíthatatlan. Ráadásul gépkocsi-vezetői tanfolyamra is jártam heten, de háromszor Debrecenbe, elég fárasztó volt, éjfél előtt nemigen kerültem ágyba. Heti négy nappal számolhatunk Kissné Porbuly Katalin KISZ-tanácsadó tanár véleménye szerint a fiatalokat hazahívja hét végére a család. — A mozgalmi munkát heti négy napra, pontosabban hétfő, kedd, szerda, csütörtök késő délutánra, estére tervezhetjük. Pénteken délután már hazautaznak a lányok. Hétfőnként tartjuk a KISZ-gyűléseket, a politikai fórumokat. Aztán a tanulás és a KISZ mellett még sokféle munkába igyekszünk bevonni a hallgatókat: van MSZBT-tagcsoportunk, Vöröskereszt-alapszervezetünk is. Szóval valóban elég zsúfoltak a hétköznapok. Hét végén leginkább csak zárthelyi dolgozatok előtt maradnak itt a lányok. Hajdúböszörmény egyelőre nem kínál annyi és olyan vonzó időtöltési lehetőséget, ami miatt érdemes lenne maradni. Az is kedvező számukra, hogy Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza viszonylag gyorsan elérhető autóbusszal. És megfigyelhető egy másik tendencia is: ez a generáció bölcsődében, óvodában cseperedett, előfordul, hogy már általános iskolás korukban is kollégiumban laktak. Szemmel láthatóan ragaszkodnak a családhoz, ezért jó a szombat-vasárnapi otthonlét. — Így viszont egymásra jut kevesebb idejük. — Igen. Alapvető problémánk, a rendkívül szűkre szabott kétéves képzési idő. Ez alatt a két év alatt kell elsajátítani a hat óvodai foglalkozási ág anyagát, az általános pszichológia, pedagógia mellett a speciálisan óvodára vonatkozó szaktárgyakat. A küldöttgyűlésen is felvetették, hogy nem ismerik eléggé egymást. A tanulmányi munka azért összehozza a két évfolyamot. Csakhát mire az elsősök öszszemelegszenek, megismerik a másodéveseket, már el is telt egy év és kezdődhet elölről az ismerkedés az új elsőévesekkel. KISZ-bizottságot is egy évre választunk, mire a reszortfelelősök eljutnak addig, hogy önállóan tevékenykedjenek, már vége is a főiskolás életnek. Egri Sándor ADU az EDÜ-n A gyulai Erkel Diákünnepeket — mert az EDÜ rövidítés ezt a rendezvénysorozatot takarja — tizenegyedik alkalommal rendezték meg az idén, április 28-tól május 1-ig. Ez az év, 1983, az EDÜ tekintetében két okból is különösen figyelemreméltó. Egyrészt azért, mert — a keszthelyi és a sárospataki diáknapok sikerén felbuzdulva — húsz éve, 1963 májusában tartottak először Gyulán diákünnepeket; másrészt pedig azért, mert ’83 a diákok éve, s ezt az alkalmat a szervezők arra kívánták felhasználni, hogy megmutassák a közvéleménynek: a „mai fiatalokat" érő bírálatok nagyrészt jogtalanok. Ennek érdekében igen gazdag programot állítottak össze. A Békés megye, Budapest és Hajdú-Bihar megye diákközművelődését, diákkultúráját reprezentáló, szerkesztett műsorok hagyományos bemutatóján kívül (amely most nem „vérre menő" játék volt, tekintve, hogy a minősítések már a megyékben megszülettek), szerveztek sok száz diákot megmozgató békenagygyűlést, polbeat-műsort, május elsejei felvonulást — egyszóval sok olyan rendezvényt, amelyen a diákság korántsem pusztán hallgatóként vett részt. Hogy ennek a három napnak a megszervezése mennyi munkába, erőfeszítésbe került, jól érzékelteti a tény: a készülődés már egy éve megkezdődött. Mit jelentett az EDU a több mint kétszáz, Hajdú- Biharból azon részt vevő diák számára? Április 29. előtt a legtöbbeknek csak egy furcsa, kissé suta betűszó volt ez. Május 1-e után azonban három felejthetetlen, verőfényes időben, egy csodálatos kisváros vendégeit meleg barátsággal fogadó lakói között eltöltött napot, a legjobb műsort jutalmazó hatalmas tortát, a május 1-i felvonuláson legszínpompásabban menetelő csapat jutalmát, az Erkel Vándorserleget juttatja eszünkbe. A XI. Erkel Diákünnepeken a hajdú-bihari diákok csoportja volt az „adu": ők vitték el a fődíjakat. Cs. I. Felvonul a Maxínház Gyulán — Viszik a fődíjat, a hatalmas tortát a Hajdú-Bihar megyeiek. (Fotó: Pápai András) A döntő győztese, a Péchy Mihály Szakközépiskola Közel tízezer diákfiatalt érintett közvetlenül a játékban, vagy szurkolóként az 1, 2, 3 ... Tűzvetélkedő, mely a 14 benevezett középfokú oktatási intézmény diákjai között zajlott, e tanévben. A maguk által választott témakörben, közösen kitalált versenyszámokban vetélkedtek hétvégi délelőttönként a sportban, délután az ifjúságpolitikai klubban szellemi számokban. A rendezvénysorozat gazdája a Kölcsey Művelődési Központ és a Debrecen városi KISZ-bizottság ifjúságpolitikai klubja volt. Május 6-án, délután három órakor kezdődött és este tízkor fejeződött be a városi döntő, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziuma és a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolai diákjai között. Hatalmas, fergeteges versenysorozat zajlott a debreceni városi sportcsarnokban, egyegy pillanatban 1300 diáktorokból szakadt ki az elismerő vagy lemondó üvöltés. Színpompás, zajos, vidám diákvetélkedővel bizonyították a fiatalok, hogy tudnak diákhagyományokat teremteni a maiak is, hogy iskolájuk szelleméhez ragaszkodnak. Most éppen ez a fajta összefogás, lelkes közösségi magatartás győzött, amikor a Péchy Mihály Szakközépiskola diákjainak bemondta Kovács László, a zsűri elnöke: „Tiétek az 50 személyes Tokaj—Szolnok vízi túra, a Kossuthé az 5 ezer forintos sportszervásárlási utalvány.” Maratoni verseny volt ugyan, de jellemzésül: a hét teljes órahossza alatt a sportcsarnok folyosóin alig egy-két diák lézengett, a többiek nem mertek kijönni, nehogy közben történjen valami, egy döntő fordulat iskolájuk javára, vagy csapatuk hátrányára. Óriási küzdelem , visszafojtott lélegzetű csönd, kitörő üdvrivalgás szinte percenként követte egymást. Szünetre, kikapcsolódásra itt idő nem maradt, a Re-show alig 10 perces műsort tudott csak adni, a Pátria programjáról pedig le is kellett mondani, mert ilyen tét mellett a küzdelem izgatta a fiatalokat. De tanáraikat is, akik egyébként a férfi tanárok focimeccsében maguk is kitettek iskolájukért, tanítványaik hangos — s itt megengedhető, mert őszinte szeretettel bekiabált becenévi — biztatása mellett. Tizenegy játék, 22 forduló — ha egy-egy csapat csinálta is végig, mégis egész iskolájuk ott izgult, s akkor is, ha csak egy-egy kislány, vagy fiú vívott páros mérkőzést szivacslabdás teniszben, pingpongban, vagy tollaslabdában. Versenyszám volt az iskolainduló-írás; országváros játék; riportkészítés neves személyiségekkel; elmebajnokság három témakörben (művészet, kül-, belpolitika, olimpiák története); jelmezválogatás; vásári színjáték előadása, amit megadott jellemekre maguknak kellett megírniuk a délután során. A Kossuthé verses komédia lett — felejthetetlenül „őrült” rímekkel: a kikapós asszonyka a dali lovagnál«.: „Gyere hát, te nőket faló, ki szebb vagy, mint egy görög faló”. A Péchy „színművében” mind a szolgálólány és Ambrus, mind Don Ambrosio és a zengő pocakú férjétől szabadulni vágyó menyecske mikrofonba súgott felszólítása: „Éjfélkor a Művközpontnál...” Hencz István, a zsűri egyik tagja a sárkányrepülés alapelemeit ajánlotta az egyik ügyességi versenynek, így került a sportcsarnokba egy sárkányrepülő, mellyel három-három diák megpróbált az „elemeléshez” elindulni. Menyhárt Ernő, a DMVSC népszerű labdarúgója, illetve Balogh Tibor, a városi sportfelügyelőség munkatársa vezették a mérkőzéseket, s Porcsin László, a Csokonai Színház rendezőasszisztense segített a műsoros számok elbírálásában. A győzelem napjáról készített diaporáma-műsorok közül a Péchy csapatáé egyszerűbb, s emiatt hatásosabb lett. Ekkor döntetlenre állt a nagyszabású vetélkedő , a kispályás diákfoci döntött a Péchyek javára ... Határtalan örömük sokakra átragadt, a hírre a kossuthosok olyan gyorsan elvonultak, hogy díjukról sem hallhattak már. Hasznos, érdekes vetélkedősorozatot láthattak az érdeklődők, mert május 6-án nemcsak a két versenyző iskola, hanem a Mechwart és a Dienes Szakközépiskolák is képviseltették magukat diákokkal, tanárokkal, s izgalommal figyelte a vetélkedőt a debreceni városi és megyei KISZ-bizottság több titkára és munkatársa is. Az egész, e tanévre kiterjedő vetélkedősorozatot Kovács László, Rózsavölgyi Gábor és Szabó Béla szervezte, rendezte, vezette, több diákaktivista és népművelő segítségével, bizonyítva, hogy ilyen játékokra, vetélkedőkre nagy szüksége van a diákfiataloknak. Sz. G. A Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola lelkes szurkoló diákjai HA.TDO-BIHABI NAPhO — 1483 MA-TUS B. .