Hajdú-Bihari Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-06 / 185. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EG­YESÜLJETEK. ■NAPIG MR: Falufórum Hajdú-Bihar megyében Ma, augusztus 6-án 13 óra 30 perctől hallgathatják meg az érdeklődők Perjés Klára hajdú-bihari vonatkozású mű­sorát a Kossuth rádióban. A műsorban kérdés-felelet for­májában három község jelenének problémái és eredményei elevenednek meg a riporterek mikrofonjai előtt. A horto­bágyi, a biharkeresztesi és a hajdúdorogi vezetők és lako­sok kérdéseire dr. Ónosi László, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei bizottságának titkára, dr. Szabó Imre, a megyei ta­nács elnöke, dr. Alberth Béláné, a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának titkára és más vezetők válaszolnak a Falufórum Hajdú-Bihar megyében című rádióműsorban tyáitisz­a Jhaub­ cikkére INFORMÁCIÓ A Hajdú-bihari Napló 1983. július 7-i számában Információ címmel cikk je­lent meg, amely a debreceni állomás tájékoztatásával foglalkozott, a Tisza expressz nemzetközi gyorsvonattal kapcsolatban. A cikkre Deák Zoltán, a MÁV Debreceni Igazgatósá­gának igazgatóhelyettese vá­laszolt. Válaszában közölte, hogy a nemzetközi eyorsvo­nat késésével kapcsolatos információ elmaradásáért, a hibás vizuális tájékoztatásért felelős dolgozót a debreceni körzeti üzemfőnökség más területre helyezte át. Hason­ló esetek ismétlődésének megelőzése érdekében intéz­kedtek, hogy a jövőben a vonatkésésekről félreérthe­tetlenül és megfelelő időben tájékoztassák a tisztelt uta­zóközönséget. A rendőrség felhívása 1983. július 31-én az éjsza­kai órákban, 3 óra körül Hajdúbagos és Hosszúpályi között a 4. kilométerkőnél egy feltehetően zöld színű, ismeretlen rendszámú sze­mélygépkocsi elütötte Vincze Imre hosszúpályi lakost, aki sérülésébe a helyszínen be­lehalt. A baleset körülményeinek föntőS tisztázása a rendőrség kéri mindazon személyek jelentkezését, akik a balesetről bármiféle felvi­lágosítást tudnak adni. Jelentkezni lehet szemé­lyesen a Debreceni városi és járási Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán (Debrecen, Vígkedvű Mihály utca 18.) vagy a 11-300-as te­lefonon (340-es mellék). A TÚLTENGŐ GYOMOR­­SAV közömbösítésére a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetemen Antacid re­tard néven egy új gyógy­szert kísérleteztek ki. A gyógyszert már gyártják, je­lenleg az USA-ban, Angliá­ban, Kanadában és Ausztrá­liában kapta meg a szaba­dalm.nf MOZI Georgia barátai (amerikai). Apolló n. 16, n. 12, hn. 2. Víg hn. 4, 6, n. 9. Titkos birodalmi ügyek (NSZK). Víg n. 10. Művész f. 8. Várkastély a Kárpátokban (csehszlovák). Apolló 4, Víg n. 12, hn. 2. Vámpírok bálja (amerikai). Filmmúzeum n. 5, n. 7, n. 9. Akit Bulldózernek hívtak (olasz). Meteor 3, n. 6. A csillagszemű (magyar). Híradó f. 12, hn. 2, hn. 4, hn. 3. Elveszett illúziók (magyar). Meteor n. 8. Az erőd (magyar, 16). Delta f. 8. A fej nélküli lovas (szovjet). Művész 3. Jöjjön el egy kávéra hoz­zánk! (olasz, 16). Víg kamara f. 5, f. 7. Luxusbordély Párizsban (francia, 16). Híradó f. 10, hn. 8. A maláji tigris (olasz). Me­teor kert 9. Piedone Afrikában (olasz). Delta f. 6. Petőfi kert 9. Sasszárny (angol). Debreceni fürdő 9, 11, 13, 15, 17. Szabadlábon Velencében (francia). Apolló 6, 8. A vízesés fia (amerikai). Me­teor mese 3, n. 6. A vörös kányafa (szovjet). TVRi'ix7#56­7 5 TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1.. 7.58 Műsoris­mertetés. 8.00 Idősebbek is el­kezdhetik . . . Tévétorna. 8.05 Nas­ekran — A mi képer­­nyőnk. 8.25 A naev kék üveg­golyó. Amerikai filmsorozat XIII/5. rész. 9.50 A sziget lova­sai. Kubai rajzfilm. 9.55 Le­gyen a zene mindenkié! 10.35 Álomkereskedők. Amerikai filmsorozat IV/3. rész (ism.). 11.20 Dagmar Koller most vala­mi mást csinál (ism.). 12.05 Képújság. 15.07 Műsorismerte­tés. 15.10 A sakálok napja. 15.55 Hírek. 16.00 Kékszeműek. Fran­cia tévéfilmsorozat VI/4. rész. 16.55 Cimboraság. Kovács Ág­nes és Lengyel Dénes (ism.). 17.20 MAFILM-magazin. 17.35 Óriáskerék. 18.00 Képújság. 18.05 Reklám. 18.10 A simontornyai vár. 18.40 Diagnózis. Riportmű­sor. 18.55 Reklám. 19.10 Idő­sebbek is elkezdhetik . . . Té­vétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers­­ min­denkinek. 20.05 Közelharc fér­fiak és nők között. Amerikai film (1972.). 21.45 Ez a Maxim . . . Alice és Ellen Kess­ler. 22.10 Tv-híradó, 3. 22.20— 23.45 René Clair-sorozat. Éljen a szabadság! Francia film (1931.) BUDAPEST, 2.: 18.12 Mű­sorismertetés. 18.15 ,,Úristen, mit tettünk! 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers­­ mindenkinek. 20.05 Műhelymunka. A Takács-vo­nósnégyes vendége: Koromzay Dénes. 20.55 Tv-híradó. 2. 21.15 Auschwitz, Hirosima. Video­art Kézdi Lóránt művei alap­ján. 21.30 Brahms: Öt ének. 21.45 Szabadgyalog. A MAFILM Objektív Stúdió és az MTV drámai főosztályának közös filmje. 23.45 Képújság. POZSONY, 1.: 8.30 Úttörők magazinja. 11.00 Orion. Maga­zin. 11.45 Sándor Mátyás (ism.). 12.40 Híradó. 13.00 Sport­délután. Kerékpáros verseny, női K­4'zill­-)Hu­mor'Vr67,£c 15 30 Sportmagazin. 15.50 Csak nők­nek. 16.35 Veszélyes pont. An­gol tévéfilm, fiataloknak. 17.30 A Szovjet Televízió zenés szó­rakoztató műsora. 18.30 Válasz a nézők leveleire. 18.40—19.10 Nyár Kafkéval. Tévésorozat.­19.30 Tv-híradó. 20.00 Expedíció. Riportfilm. 21.00 Karel Gott éne­kel. 21.30 Történetek az élet­ből. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Füstfüggöny. Zenés komédia. POZSONY, 2.. 16.05 Híradó. 16.20 Vetélkedő. 17.00 Salakmo­tor VB. 18.50 Természetfilm. 19.30 Dokumentumfilm. 20.00 Krisztus megállt Eboliban. Olasz tévésorozat. 20.50 A Tv­­híradó szerkesztőségében. 21.00 Kártyavárak. Tévéjáték. 23.20 Szórakoztató műsor. BUKAREST. 10.05 Román nyelvművelés. 10.25 Ötmilliárd ember. 10.50 Gyermekek éne­kelnek. 11.10 Zenés óra. 12.00 Hét végén. 16.40 Bolíviai képek. 17.00 Történelem. 17.15 A 2000. év felé. 17.35 A hét politikai eseményei. 17.50 A legkisebbek­nek. 18.00 Tv-híradó. 18.20 Hét végén. 19.20 Egy szimpatikus úr. Játékfilm. 20.50 Tréfa és dal. 21.50 Tv-híradó. 22.00 Esti zene. UNGVÁR. 17.05 Együttműkö­dés. 17.35 A zene mindenkié. 19.00 Tájékoztató műsor. 19.35 Tv-film. 20.45 Hangverseny. 21.15 Hírek. 21.30 A hét esemé­nyei. 21.50 Rocco és testvérei. Tv-film. 1. rész. RÁDIÓ KOSSUTH: 4.25—7.59 Jó reg­gelt! 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Mi'ismriQmprtpl'pe fl 9f) A/Tri­turális programok. 8.25 Családi tükör.­ 8.55 Mit, hol, mikor, ho­gyan? 9.10 Színes népi muzsi­ka. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.00 Sport. 10.15 Egy éj Nakonxi­­panban. 11.24 Operarészletek. 12.00 Déli krónika. 12.30 Sport. 12.40 Déli zeneparádé. 13.25 Or­vosok a mikrofon előtt. 13.30 Falufórum Hajdú-Bihar megyé­ben. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.05 A hét embere. 14.15 Zenei anyanyelvünk. 14.25 Magyarán szólva. 14.40 Könyvszínpad. 15.10 Kristen Flagstad Grieg­­dalokat énekel. 15.25 Új Zenei Újság. 15.55 Reklámparádé. 16.00 168 óra. 17.00—17.05 Hírek. Idő­járás. 17.30 Komoly zenei „le­mezlovas”. 18.15 Hol volt, hol nem volt . . . 18.25 Mai könyv­­ajánlatunk. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Hírek. Időjá­rás. Sport. 18.45 A szülőföld muzsikája. 19.35 Operettkettő­sök. 19.59 Jaguár. 20.59 A ze­néről. 22.00 Hírek. Időjárás. Sport. 22.15 Európa hangver­senytermeiből. 23.35 Angelo Ephrikian együttese Gesualdo­­madrigálokat énekel. 24.00 Hí­rek. Időjárás. 0.10 Melódiakok­tél. 1.00—1.05 Hírek. Időjárás. 1.58 Himnusz. PETŐFI. 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Bolí­viai népi dallamok. 8.20 Tíz perc külpolitika (ism.). 8.30 Hírek. Útközben. 8.35 A kék Mazur. Részletek Lehár Ferenc —Dalos László operettjéből. 8.57 Reklám. 9.00 A cirkusz története. 10.00 Szombat dél­előtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.30 Hírek. Útközben. 12.35—12.40 Eszperantó hírek. 12.50 Aranykoporsó. Móra Fe­renc regényét rádióra alkal­mazta : Asperján György. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Olvasókör. 14.30 Hírek. Ütközben. 14.35 A rádió dal­színháza. Operát Szmirná­­ba . . .? 15.30 Sport. 16.30 Hírek. Ütközben. 16.35 Kovács Apol­lónia cseánydalokat énekel. 16.54 Nosztalgiahullám. Tommy Roe (ism.). 17.30 Belépés nem­csak tornacipőben. 18.30 Hírek. Ütközben. 18.35 Slágerek min­denkinek. 19.20 Világtalálkozó tolmács nélkül. 19.50 Popmű­hely. 20.30 Hírek. Ütközben. 20.35 Közkívánatra! 22.00 Slá­germúzeum. 23.00 Hírek. Időjá­rás. Sport. 23.15 A debreceni dzsessznapok felvételeiből. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Magyar és idegen nyelvű víz jelzőszolgá­lat. 3. MŰSOR. 7.00 Román nyel­vű nemzetiségi műsor. 7.30 Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.08 A kiállítótermek programjából. 8.11 Lionel Rogg orgonái. 9.12 Zenekari muzsika. 10.25 Slá­gerlista. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Hangfelvételek felsőfokon. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.05 Mű­sorismertetés. 13.07 Lemezbörze helyett. 14.00 Kívánságműsor szombaton. 16.00 Bemutató ko­moly zenei újdonságainkból. 17.00 Miller Lajos operafelvé­teleiből. 17.30 Tip-top parádé. 18.00 Kritikusok fóruma. 18.10 Félóra népzene. 18.40 A ma­gyar népzene. 18.45 A magyar széppróza századai. 18.55 Fekete kő. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.05 Yehudi Menuhin vezényel és hegedül. 20.11 A Les Menestrels együttes hangversenye. 21.12 A Weather Report együttes leme­zei. 22.02 Az operapróba. Rész­letek Lortzing operájából. 22.39 Pegazus istállója. Cigány­folklór. 23.30—23.33 Hírek. Idő­­jjá­rás NYÍREGYHÁZA. 17.00 Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordu­lónaptár. 8.30 A héten történt. 8.50—10.00 Hét végi teríték, ze­nével. (A tartalomból: Prog­ramajánlat; Sporthírek; Hobbi­mikrofon; A 04 és a 05 jelenti; Kultúrházi kukkantó; Hírlap­­előzetes ; Műsorismertetés.) (A nap szerkesztője: Rózsavölgyi Erzsébet ! MOZI • TV • RÁDIÓ PÓTOLTÁK A HIÁNYZÓ LÁNCSZEMET a gabonave­tés gépesítésében. A MÉM műszaki intézete a Rába Gépgyárral és a KITE-vel együtt új, nagy teljesítmé­nyű gabonavetési technoló­giát dolgozott ki, mégpedig úgy, hogy a termést megala­pozó munkához már nincs szükség fizikai erőkifejtésre. Az OFOTÉRT debreceni fotóáruházában az amatőr fotósoknak a jövőben nem kell sorbaállniuk a filmek beadásakor, önállóan töltik ki a formanyomtatású munkalapot, a filmet a tasakba helyezik, majd ezt a gvűjtőládába dobva távozhatnak (Fotó: Nagy Gábor) DEBRECENI ATOMFI­ZIKUSOK MEGHÍVÁSA. A 13. elektron- és ion atomütkö­zési konferenciát ez évben Nyugat-Berlinben rendezték meg. A konferencián, amely a tudományterület kétéven­kénti fontos eseménye, dr. Berényi Dénes akadémikus, a debreceni ATOMKI igaz­gatója és dr. Hock Gábor, az ATOMKI munkatársa vett részt. HALPUSZTULÁS A BOD­­ROGKÖZBEN. Jelentős hal­­pusztulást tapasztaltak a Bodrogközben, elsősorban a vízlevezető csatornákban és a holtágakban. Az okok vizs­gálatát megkezdték, valószí­nű, hogy a nagy meleg kö­vetkeztében a bodrogközi csatornahálózat túlságosan sekély vizében minimálisra csökkent az oxigéntartalom NÉPMŰVÉSZETI VÁSÁR és gyermekprogramok várják az érdeklődőket a VIII. nemzetközi gyermekre­jz-ki­­állítás megnyitásának alkal­mából augusztus 7-én, va­sárnap délelőtt 10 órá­tól délután 15 óráig. A nem­zetközi gyermekrajz-kiállítá­­son szovjet, német, csehszlo­vák, bolgár, lengyel, román és magyar gyermekek alko­tása kerül a közönség szeme elé, szám szerint 620. ÁLLATORVOSI ÜGYE­LET ■ Augusztus 6-án, szom­baton 6 órától vasárnap reg­gel 6 óráig dr. Nagy Zsig­­mond látja el az állatorvosi ügyeletet. Címe: Debrecen, Laktanya u. 35. Telefon: 24. 409. ÖTVEN BALESET jut Ma­gyarországon minden ezer 10 éven felüli lakosra — ál­lapítja meg a baleseteket re­gisztráló statisztika. A sérü­lések kétharmada otthon, a sportpályán, a boltokban és más hasonló helyen, tehát nem a munkahelyen és nem a közúton történik. GYAKORI VOLT A CU­KORBETEGSÉG már az ókori Egyiptomban is — jöt­tek rá a múmiák boncolói. A gyomrok gondos tanulmá­nyozása nyomán az egyik kutató azt is megállapította, hogy nem volt ritka a kösz­­vény, a szívműködés elégte­lensége, a daganatos megbe­tegedések és az elhízottság sem. A LILLA-PER új helytör­téneti kiadványa dr. Feren­­czi Miklós almásneszmélyi körzeti orvos, jeles irodal­már tollából jelent meg. A 150 oldalnyi szöveg és a 40 oldalnyi kép Vajda Júliának, Csokonai Lillájának sorsdo­­kumen­tum­ait teszi közzé Gépkocsi-átvételi sorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 951 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 71 Trabant Lim. (Debrecen) 12 635 Trabant Combi (Bp.) 7 253 Wartburg Lim. (Bp.) 5 262 Wartburg de Luxe (Bp.) 12 317 Wartburg de Luxe tt (Bp.) 2 735 Wartburg Lim. tt. (Bp.) 1 759 Wartburg Tourist (Bp.) 4 356 Skoda 105 S (Debrecen) 5 352 Skoda 120 L (Debrecen) 8 553 Skoda 120 GLS (Bp.) 304 Lada 1200 (Debrecen) 15 304 Lada 1300 S (Debrecen) 6 822 Lada 1500 (Debrecen) 5 960 Lada Combi (Debrecen) 2 628 Moszkvics (Budapest) 12 121 Polski Fiat 126 P (Bp.) 16 587 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3 532 Dacia (Debrecen) 6 991 Zasztava /Budanesti 2 749 HÍRSZERKESZTŐ: SZALAI CSABA - TELEFON 12-144 M­IM­MS.JK_____________ VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területén szombat estig. Jobbára erősen felhős idő, többfelé esővel, zápor­ral, szombaton helyenként zivatarral. Időnként meg­élénkülő, északira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között- A VOJTINA báb­együttes a balmazújvárosi úttörők fú­vószenekarával együtt au­gusztus 7-én a Kölcsey Mű­velődési Központ előtti téren örvendezteti meg hallgatóit és nézőit. ÖTVÖSSZAKKÖRI FOG­LALKOZÁS a MÁV debre­ceni Járműjavító Üzem Egyetértés Művelődési Ott­honában. A szakkör minden héten kedden és csütörtökön 17 órától 19 óráig várja tag­­jait. A lottó nyerőszámai: 4,31,62,82.89 CSAK LASSAN, OKOSAN... (Fotó: Iklódy János) 1983. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT BERTA NAPJA A Nap két 5.27 - nyugszik 20.12 órakor (Debreceni adatok: 5.17 és 20.01 óra) ÉVFORDULÓNAPTÁR Kilencven évvel ezelőtt, 1893. augusztus 6-án kezdődött meg Zürichben a II. Internacionálé 3. kongresszusa; az egy hétig tartó tanácskozáson részt vett Engels is. A vita és a határozatok éle ezúttal is az anarchisták ellen irányult, kimondva, hogy az Internacionálénak csak olyan pártok és szakszervezetek lehet­nek a tagjai, amelyek elismerik a politikai harc szükségességét. A tanácskozáson megerősítették a szakszervezeti és a parlamenti tevékenységről szóló, 1891-es ha­tározatokat, s újra elvetették a háborúellenes általános sztrájkra vonatkozó javaslatot. Ugyan­akkor új követelményeket hárí­tottak a szocialistákra: határoza­tukig kimondották, hogy el kell utasítaniuk a hadi hiteleket, a szociáldemokrata pártoknak kö­vetelniük kell a leszerelést. A szocialistáknak az 1890-es évek első felében elért nagysze­rű sikerei — több mint másfél millió szocialista szavazó Német­országban, a Független Munkás­párt megalakulása Angliában, a szocialista pártok gyors térhódí­tása Európa-szerte — mindinkább optimizmussal töltötte el a szo­cialista vezetőket. Magát Engelst is; ő azonban figyelmeztetett az opportunizmus, az elkényelme­sedés, a forradalmi perspektíva szem elől tévesztésének reális veszélyeire. Rejtvény fejtők figyelmébe! A Napló 1983. július 23-i szá­mában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „A kis ba­rackfa vállig sem ér — De már barack van ága hegyén”. 50-50 fo­rintos könyvutalványt nyertek: Gyöngyösi László, Deb­recen, Dessewffy u. 19.; Orosz Imre, Debrecen, Szárazi Ferenc u. 12.; Nagy Tiborné, Debrecen, Rákóczi u. 13.; Kovács Ist­ván, Debrecen, Petőfi tér 10.; Berey Zoltán, Debrecen, Dienes János u. 1.; Ferenczi Miklós, Debrecen, Hámán Kató u. 9.; Szilágyi Lajos, Sáp, Petőfi u. 2.; Őri Istvánné, Berettyóújfalu, Bessenyei ltp. 6. I. em. 5. Agócs Józsefné, Biharnagybajom, Kos­suth u. 102.; Dr. Gacsó Sándor­­né, Hajdúböszörmény, Deák Fe­renc n­ői KÖZLEMÉNYEK Közöljük a lakossággal, hogy Debrecen, Zúgó u. és Iskola ut­ca kisnyomású gázelosztó veze­ték felújítását a TIGÁZ Válla­lat 1983. augusztus 8-án megkez­­d­i. A vezetéképítés burkolatbon­tással jár, az egyirányú közleke­dés biztosítva lesz. Építési idő­tartam: 2 hónap, (x) Debrecenben a Zákány utcai Iskola részére épített 10 kV-os tv.-állomást, és az 1—10 kV-os kábeleket 1983. augusztus 8-án 7 órától feszültség alá helyez­zük. A létesítmény érintése élet­­veszélyes! (x) Debreceni Konzervgyár átvette 101. sz. kisalakú háromszögletű nyersanyag-átvevői bélyegző el­veszett, 1983. július 25-től ér­vénytelen. (x) A TITÁSZ V. debreceni üzem­­igazgatósága értesíti a lakossá­got, hogy a Hajdúhadház Bocs­kaikért 6667 hrsz. ingatlanhoz megépített kisfeszültségű hálóza­tot 1983. augusztus 6-án feszült­ség alá helyezi. txi HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István. Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001. — Telefon- 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint — index M­A — ISSN #10—MCI — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető Benkő István

Next