Hajdú-Bihari Napló, 1983. október (40. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-11 / 240. szám
Új állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában XX. századi festészet és szobrászat Elérkezett a várva várt idő, amikor most először a teljes egységet és folyamatot láthatjuk, művészetünk eredményeit, fejlődését a középkortól máig. Egy helyen, összefüggésében, a Magyar Nemzeti Galériában. A teljességre való törekvést bizonyítja, hogy 154 művész hatszáz alkotása látható az új állandó kiállításon. A rendezés elénk tárja a Nyolcak, továbbá a Munkácsy-örökség műhelyeinek, a szolnoki és vásárhelyi művészetnek a maradandó értékeit. Természetesen komoly szerephez jut Nagybánya, a szentendrei festészet és most először, a gödöllői magyar szecesszió is. Érzékeljük az elágazásokat, a maguk szervességében, így kovácsolódik összefüggő láncolattá a magyar szimbolizmus, Gulácsy és Csontváry műveinek bemutatásával, így alliterál az aktivizmus új elképzeléseivel. Az első rész a századforduló teljesítményeit vázolja fel, helyes elképzelésben láttatja Ferenczy Károly, Fényes Adolf, Koszta József értékeit, itt az arányok is pontosak. Arra már nem jutott elég erő, hely, hogy a többi tendenciát is ugyanolyan hiánytalansággal jelezzék, mint piktúránk századelejének vezérszólamait. Mednyászky is kicsit háttérbe szorul, bár egy-két újabban bemutatott alkotása a felfedezés erejével hat. A rendezés felhasználja a Nemzeti Galéria első otthonában, a Kossuth Lajos téri épületben a hatvanas években a nyilvánosság elé tárt festői és szobrászi anyagot, de módosított is rajta. Először is mennyiségében. Szerephez juttatta a gödöllői mestereket, továbbá kiemelte Orbán Dezső, Nemes Lampérth kezdeményezéseit, olyan epizódokra is utal erőteljesebben, mint amilyen Kmetty János, Perlrott-Csaba Vilmos, Schönberger Armand életműve. A teljes szellemi égboltot látjuk, képzőművészetünk XX. századi látóhatárát, amit bejárt és meghódított a magyar festészet és szobrászat. Hála a rendezőknek, hogy a nagyszabású ívet a hatvanas évekig tágították, méltó módon érzékeltetve például Kondor Béla, Kokas Ignác, Németh József és Deim Pál törekvéseit. Természetesen ez nem végállomás, a kortárs anyag bemutatását is igényli a közvélemény, hiszen mai képzőművészetünk legjobbjai folytatják az elődök klasszikus értékrendjét. A dolgok rendje szerint ez a bemutatás tökéletesebb az előzőnél, de a továbbiakban még finomítható is a művészi igazság jegyében. Ha elégedettek is lehetünk Fényes Adolf és Koszta József művészetének helyes arányú tálalásával, Tornyai háttérbe kerül, s bár Medgyessy sok szoborral szerepel, de nem egy helyen. Ez zavaró. Úgy tűnik, hogy a korszakon belül nem szükséges újabb korszakhatárokat szerkeszteni. Nagy István esetében is helyesebb lett volna a műveket egy helyre csoportosítani. Találó, hogy az állandó tárlat gyújtópontjába került Csontváry Zarándoklás a cédrushoz és Kemstok Károly Lovasok a vízparton című nagyméretű festménye, ezek valóban korszakos fontosságú alkotások. Éppen a rendezés levegős nagyvonalúsága és számtalan telitalálata sürgeti a korrekciók elvégzését. Pompás Egry és Szőnyi műveinek elhelyezése az egymással szemközti falakon, így a Balaton és a Duna-kanyar folytat egymással párbeszédet a remekművek színvonalán. Amilyen helyes törekvés Farkas István értékeit megmutatni végre a maga szuggesztív valóságában, ugyanúgy akaratlanul bár, de ténylegesen Derkovitsot egy kicsit elbújtatta a rendezés, s mindössze egy Hincz-kép látható, nem is jellemző korszakából. Mindent összevetve azonban izgalmas a XX. századi magyar festészet és szobrászat állandó múzeumi seregszemléje a Magyar Nemzeti Galériában. Növeli az intézmény értékét, megmutatja képzőművészetünk európai fontosságú minőségrendjét. Losonci Miklós Az elmúlt hónapban számos tévéjáték, film, riportműsor készült el a Magyar Televízió stúdióiban. Sulyok Mária, Vajda László Hegedűs D. Géza, Pécsi Ildikó, Csákányi László főszereplésével mutatják majd be Bíró Lajos Francia négyes című művének televíziós változatát. A darab az ezüstlakodalmát ünneplő házaspár körüli mulatságos bonyodalmakról szól. Horvai István rendezi Csehov Platonov című művét, amely ma az egyik orosz kormányzóság kis falujában tanítónőként tengődő, kiégett dzsentri utolsó szerelmi fellobbanását ábrázolja. A darab az eltékozolt élet, a megváltást már nem hozó szerelem, a kitörésre való képtelenség, az értelmetlen, de szükségszerű halál tükörképe. A darab főbb szerepeit Tahi Tóth László és Halász Judit játsszák. A magyar kultúra szigetei címmel új sorozat indul a televízióban. Az első rész Szófiában, magyarul címmel már elkészült, a műsorban a szófiai Magyar Intézet igazgatója, munkatársai, valamint bolgár művészek szólnak a két nép kulturális kapcsolatáról. A riportműsor rendezője Csenterics Ágnes, riportere Antal Imre. Komoly munka vár a stúdió dolgozóira ebben a hónapban is: tucatnyi alkotás felvétele folyik, avagy zajlott már le a hónap eleji napokban. A hazai szórakoztatás történetét sorozatban dolgozza fel a Magyar Televízió. Eddig háromszor két részben foglalkozott a témával (Egy ház a körúton, Amiről a pesti Broadway mesél, Ligeti legendák). Ezúttal a mai Madách Színház helyén működött Royal Revüszínház a Randevú a Royalban című műsor helyszíne. A műsort Bánki Iván rendezte. A szereplők között ott van Haumann Péter, Bodrogi Gyula, Bánsági Ildikó, Szemes Mari. Nagy Katalin rendező Egerben, Budapesten, Szegeden forgatja a Gárdonyi Gézára emlékező műsort, amely az író alakját három témája által (A láthatatlan ember, Egri csillagok, Margit-legenda) idézi a nézők elé. A főbb szerepeket Lukács Sándor, Hegedűs D. Géza, Igó Éva, Fehér Anna játsszák. Az előadóművészek helyzetével, létkörülményeivel foglalkozik a Vers, eredj!... című riportműsor, melynek forgatókönyvét Baranyi Ferenc írta, rendezője pedig Babiczky László. Esztergályos Károly rendezésében kerül majd képernyőre az Örkény Istvánt idéző Bevégezetlen ragozás című film. A „ragozás” három emberöltő és egy évszázad magyar történelmét öleli át. Örkény-novellák laza füzére képezi a film anyagát, s bár a novellák önállósága megmarad, egy-egy szereplő újra és újra felbukkan, és összefogja a sorozatot. Huszonöt esztendős a rádió Gondolat című műsora. A televízió is megemlékezik a kulturális témájú sorozatműsor jubileumáról. Október közepén kerül sor a Csokonai Színház évadnyitó bévmutatója, Tamási Áron ördögölő Józsiás című drámájának televíziós felvételére. A játék a televízió és a Csokonai Színház koprodukciójában kerül felvételre, ami azt jelenti: műtermi körülmények között a színház művészeivel tévéjátékot forgatnak. Ízlések és pofonok címmel Kútvölgyi Katalin rendezi a vendéglátó ipar tárgykultúrájával foglalkozó riportfilmet, melynek felvételei ugyancsak októberben fejeződnek be. A DÉRI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBŐL Október múzeumi és műemlékvédelmi hónap. A megyei múzeumi hálózat egységeiben az állandó kiállítások mellett gazdag program fogadja októberben a látogatókat. Ezekről már több ízben is adtunk hírt. Az elkövetkező napokban a Déri Múzeum értékes műtárgyai közül mutatunk be néhányat olvasóinknak. A Déri Múzeum 1982-ben kapta meg Déri György özvegyének ajándékát. A kollekció százhúsz darabból áll. Egyike a képen látható velencei fedeles pohár, amely a XVI. század végén készült. A színtelen üvegből készített tárgy híven fejezi ki a képlékeny üvegmassza sajátosságait. Leheletvékony fala tökéletes sárt felületet képez, amely csupán csillogásával válik el környezetétől. Semmilyen üvegtől idegen díszítés nem bontja meg nemesen egyszerű, finom, tökéletes formáját. Mégsem dísztelen, mert a pohár szárát és fedelének forgóját ráforrasztott sötétkék gombok díszítik. HOZZÁSZÓLÁS A NAPLÓ CIKKÉHEZ Falu tormából A Hajdú-Bihari Napló szeptember 27-i számában Túri Gábor cikket írt Újléta kulturális életéről Falu tormából címmel. Az újságíró egyúttal átfogó képet adott községünk életéről is, azonban meglehetősen egyoldalú szemszögből. Éppen ezért a teljesség kedvéért szeretném azt kiegészíteni, illetve az írás néhány tévedését korrigálni. Tény, hogy 1972-ig a termelőszövetkezet nem tudott az Újlétán élőknek munkát biztosítani, s az emberek kénytelenek voltak debreceni üzemekben munkát vállalni. Amikor azonban a termelőszövetkezet új vezetősége a termőhelyi adottságok figyelembevételével megkezdte a torma nagyobb mértékű termesztését, változás következett be. 1971-ben a taglétszám 180, jelenleg 680. Az első években 30 vagon tormát termeltünk egy évben, jelenleg 310 vagonnál tartunk. Egy tsz-tag 1600 négyszögöl közös területet és 1600 négyszögöl háztájit művel. A holdankénti bruttó árbevétel 65 ezer forint, a termelési költség ennek mintegy 60 százaléka. Egy hold háztáji forma 20—25 ezer forint jövedelmet jelent egy-egy tagunknak. Tehát téves az a megállapítása a cikknek, hogy egy tagnak hat hold tormája van, és ebből félmillió forint a tiszta haszon. Hogy a torma és az abból származó jövedelem milyen hatással van a falu életére, arra több példát is említhetek. Az utóbbi években Újlétán mintegy nyolcvan új lakás épült, több régi családi házat komfortosítottak, korszerűsítettek. Természetesen vannak olyanok is, akik Debrecenben vesznek lakást vagy építkeznek, de ez nem jellemző. A termelőszövetkezet lehetőségeihez képest megteremti a kulturálódás lehetőségeit a községben. Az elmúlt évben adták át Újlétán az új könyvtárépületet, amelynek építési költségeit a szövetkezet vállalta. Társadalmi összefogással éttermet építettünk, ahol biztosítjuk az általános iskolai tanulók étkeztetését is. Az étteremben a gyerekek a pedagógusok segítségével megtanulnak kulturáltan étkezni, az evőeszközöket használni. Rendeznek az étteremben különböző kulturális és szakmai programokat, a fiatalokat pedig esetenként műsoros est és diszkó várja. Minden évben elvisszük tagjaink egy részét országjáró kirándulásra. A fentiek jelzik azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a szövetkezet tett az elmúlt években. Úgy gondolom, a község lakosságának jobb anyagi léte, a nagyobb jövedelem teremtheti meg a kulturálódás lehetőségeit. Fejér János, az Új Élet Termelőszövetkezet elnöke Ütőhangszerek professzora — Figyelem! Felvétel! — hallatszik az utasítás a hangszóróból. — Hetedik tétel — szól a mikrofonba Kovács János, a Debreceni ütőhangszeres együttes tagja, s a karmester intésére egyszerre kezd mozogni nyolc kéz. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola , debreceni tagozatának hangversenytermében a filmgyár rögzíti szalagra Siegfried Fink nyugatnémet zeneszerzőnek a debreceni együttes számára komponált művét. Siegfried Fink egyike korunk legjelentősebb ütőhangszeres művészeinek. Előadó, zeneszerző és professzor a würzburgi főiskolán, sok irányú tevékenységével nagymértékben hozzájárult e sokáig elhanyagolt hangszercsalád népszerűsítéséhez, alkalmazási lehetőségeinek kutatásához. Két évvel ezelőtti debreceni hangversenyén erről személyesen is bizonyságot adott. Most újra itt üdvözölhetjük a főiskolán, hiszen ő irányította művének felvételeit, Patachich Iván közreműködésével. Az egyik próbaszünetben alkalmunk nyílt arra, hogy rövid beszélgetést folytassunk vele. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy az ütőhangszerek milyen szerepet játszanak korunk zeneszerzésében és hangversenyéletében. Az ütősöket annak idején a régi zenében előszeretettel használták, csak a klasszikusok és a romantikusok idején csökkent jelentőségük. A népzenék nyolcvan százalékában találkozunk ütőhangszerekkel, a dzsessznek és az avantgarde popzenének pedig alaphangszerei lettek. Századunkban Debussy, Sztravinszkij, Bartók és Messiaen jártak elöl példával alkalmazásukban. Döntően nekik köszönhetők, hogy az ütősök új elemet hoztak mai zenei gondolkodásunkba. Eddig a melódia, a harmónia és a ritmus voltak a zene építőkövei, az utóbbi 20—30 évben ezekhez társult a hangszín is, amit az ütőhangszerek és elektronikus eszközök révén fedeztek fel. — Saját kompozícióiban ön az említett elemek melyikének juttat vezető szerepet? — Én sokféle stílus elemeit igyekszem az ütősökre alkalmazni, egyesíteni a folklórt a klasszikus hagyományokkal és az avantgarde-dal. A formai képzés a hagyományokon nyugszik. Egyébként az ütőhangszerek a gyógyítás részévé is váltak: bizonyos zenei terápiákban használják őket. Némiképp összhangban van ez azzal a felismeréssel, hogy az ütőhangszerek képesek legjobban kifejezni egyes — főleg ázsiai — népek meditatív hajlamait. — Hogyan került kapcsolatba a debreceni együttessel? — Két éve hallottam őket először, amikor hangversenyem alkalmával itt jártam. Nagyon jó benyomást szereztem róluk. Van összehasonlítási alapom, hiszen közvetlenül ismerem Európa jelentősebb ütőhangszeres centrumait, s így bátran állíthatom, hogy ütős szempontból Debrecen központi helyet foglal el a magyar zeneéletben, fontosabbat a fővárosnál. Ezért is írtam nyolctételes művemet a debreceni együttesnek. — Hát igen — teszi hozzá Patachich Iván, aki maga is ismert zeneszerző —; itt vannak ezek a rendkívül lelkes és tehetséges gyerekek Vrana József tanár úr vezetésével, s a környezetükön kívül alig ismeri őket valaki. Koncertek, fellépések az országban, Budapesten, külföldön? Alig-alig jut nekik valami — csak azért, mert nem a fővárosban élnek. Sajnos, ez a hátrányos megkülönböztetés ma is munkál, hiába ők a legjobbak kategóriájukban. Vége a szünetnek, következik az utolsó tétel. Üstdob, pergődob, vibrafon és xilofon szól, valóban stilizáltan ötvözve az afrikai folklór és a dzsessz elemeit. Nincs szükség ismétlésre: a kvartett a zenei anyag birtoklásának magabiztosságával egyből rögzítésképesen játszsza szalagra Siegfried Fink muzsikáját. (túri) Bizonyára minden szülő legkedvesebb élményei közé tartozik, amikor a többnyire televízióból, rádióból sugárzott zenét hallván egymásfél év körüli — épphogy járni tudó — csemetéje ütemesen ringatni kezdi magát! Később, amikor a gyerek egyre ügyesebben mozog, jól utánozza a felnőtteket, majd minden családban elhangzik a kijelentés: ebből a gyerekből táncosnő lesz. Amikor azonban évtizedek múlván egy-egy utcabálon vagy egyéb táncos rendezvényen alkalmi versenyt hirdetnek, a táncosnak indult — egyébként jó mozgású, szép tartású, ritmusérzékkel rendelkező fiatalok többsége az „indultak még” kategóriába kerül, és a verseny nyertesei között zömmel őszülő hajú férfiakat és korosabb hölgyeket találunk ... Miért nem nyernek a fiatalok? Az még csak a jobbik eset, ha nem sikerül a díjazottak közé bekerülniük, hiszen akkor legalább elindultak az alkalmi versenyen. Rosszabb esetben porondra, parkettre sem lépnek, mert a klasszikus, de gyakran a modern táncokat sem ismerik igazán. A diszkókban még ellötyögnek, az ügyesebbek a partnerrel is különböző lépés- és forgáskombinációkat mutatnak, a még merészebbek pedig Travoltát próbálják utánozni. Már en- Táncol a gyerek nek is örülni kell, hogy a diszkó — néhány évi szünet után — visszahozta a táncolás örömét a fiataloknak. A társastáncokat tanító pedagógusok hamar észrevették ezt a változást, és már évekkel ezelőtt megindították a maguk — nem mindenütt reménytelen — harcát a tánc- kultúra terjesztéséért, a fiatal generáció, a gyerekek megnyeréséért. Évekkel ezelőtt a rock and roll és a diszkótánc elemeiből ötvözött jive nevű tánccal kezdődött ez a harc. Némi kutatómunka árán érhetők el a kezdeti lépések, ugyanis ezek a társastáncgyerekcsoportok sok esetben minimális támogatást sem kapnak, egyáltalán létezésüket csak a fanatikus hittel munkálkodó táncpedagógusoknak köszönhetik. Magyarországon a táncpedagógusgárda közel két évtizede küzd azért, hogy a társastánc bekerülhessen az úttörőszemlék rendszerébe. Ez év tavaszán nyílt erre első alkalommal lehetőség, és bár a szemléért vívott harchoz képest az első bemutatkozás sovány részvételt hozott, érdemes megemlíteni a hajdú-bihariak sikerét. A Táncművészet júliusi számában Kaposi Edit táncpedagógus írt elemző értékelést az országos úttörő társastáncszemléről. A tizennyolc csoport négy területi szemléjén összesen öt kis kollektíva ért el arany fokozatot A szakember szerint: Az öt aranyérmes csoport közül a legfényesebben a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ csoportjának plakettje ragyog. Mindkét koreográfiájuk (cha-cha-cha és polka) a szemle legmagasabb fokú alkotói és gyermeki előadói követelményének felelt meg. Tóthné Rozsályi Judit egyszerű alaplépésekre épülő, a népi gyermekjátékok szép térformáit és játékfordulatait felhasználó koreográfiáját tisztán, jó stílusban a lábmunkán kívül a fejek, vállak, karok és kézfejek szép tartásával és vonalvezetésével mutatták be a táncosok. Ugyanakkor valami olyan egészséges gyermeki öröm sugárzott a hat párról, amit eddig csak a legjobb népi gyermekcsoportoknál tapasztalhattam.” Van, létezik tehát Debrecenben egy tánccsoport, ahol magas színvonalú munka folyik. Csak meg kell találni a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ tánctermében. H. J. HA.rnf-ni HAF! NAPKO - ’SMOKTÖRÍ* tia