Hajdú-Bihari Napló, 1983. november (40. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-10 / 265. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! -NAPLÓ A mozgássérültek ügyében TANÁCSKOZÁS, INTÉZMÉNYLÁTOGATÁS MEGYÉNKBEN A Mozgássérültek Hajdú- Bihar megyei Egyesülete szervezésében november 10- én és 11-én ankétot rendeznek Debrecenben és Hajdúszoboszlón orvosok, gyógypedagógusok, a téma szakemberei részvételével. Az ankét előadói Hajdúszoboszlón tanácskoznak, november 10-én délelőtt pedig a debreceni, Faragó utcai óvodába látogatnak, amely óvodában külön csoportot létesítettek a mozgássérült gyermekek részére. A tanácskozás mindenekelőtt a rehabilitáció kérdéseivel foglalkozik, tehát a téma nem szűkül le egy-egy életkor speciális problémáira. FÜLES ÉVKÖNYVE ’84 Kinek diktál a divat? Ez a címe a Füles most megjelent 1984. évi évkönyve egyik tesztjátékának. Divattal kapcsolatos az évkönyv mellékletének nagy pályázata is, amelynek első díja egy 25 000 forint értékű zsákbamacska. Megemlékezik az évkönyv kvízjáték formájában a jövőre megnyíló újjáépített Operaházról, s összeállítást közöl „Amit rosszul tudunk” címmel. Egy fejezet századunk híres szélhámosairól szól, s érdekes írás a „Holt nyelv-e az ógörög?” című is. A Furalógia húsz rendkívüli kérdést vet fel színes kis történetekbe foglalva, a „Száz a százezerből” egy nemrég megjelent külföldi, nagy sikert aratott kötet százezer adatából kérdez rá százra. Sok hagyományos és skandináv módra készült keresztrejtvény, különféle tesztjátékok, palindromaszótár, válogatás külföldi rejtvénylapok fejtörőiből, Rodolfo bűvésziskolája, Kis Füles, különféle pályázatok, viccek gyűjteménye egészíti ki a gazdagon illusztrált 272 oldalas kötetet, amely Walter Scott Ivanhoe című regényének képregényváltozatát közli Zórád Ernő szép rajzaival. Ötlettől a sorozatgyártásig - két hónap Nincs két hónapja, hogy a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Tsz gépüzemében elhatározták egy új termék bevezetését, jelenleg pedig már az első ezerdarabos megrendelést teljesítik. Az újdonság — a hordozható elektromos puccső-hajlító berendezés — alakja leginkább egy porszívóhoz hasonlít és a súlya mindössze öt kg. A legtöbbet minden bizonnyal a vízvezeték-szereléshez használják majd. Az első ezret a belkereskedelem megrendelte belőle, de az állami és szövetkezeti építőipar is érdeklődik iránta. (MTI) MOZI Excalibur (Vér és mágia). (ír, 16, I—II.). Apolló n.10, 7, Meteor n. 6. A hentessegéd (cseh). Víg hn. 2. Riki-tiki-tévi (szovjet—indiai). Híradó f. 2, 3, Meteor f. 3, Delta f. 6. Röpke éjszaka (szovjet) Apolló hn 2, 4, Víg hn. 4. Csillagok háborúja (amerikai, I—Ií.). Klinika 5. Az élet szép (olasz—szovjet) Víg kamara f. 5, f. 7. Hét merész kaszkadőr (amerikai). Meteor mese 3, n. 6. Az ifjúság édes madara (amerikai, 16). Híradó f. 10, hn. 8. A Kobra napja (olasz, 16). Víg n. 10, n. 12. Különös házasság (magyar). Híradó f. 12, hn. 6. Mephisto (magyar—NSZK I—*11.). Művész 7. Picasso kalandjai (svéd). Művész 5. Piedone Egyiptomban (olasz) Víg 6. Suli-buli (magyar). Horváth Arad 6. Végállomás (NSZK, 18). Víg u. 9. SZÍNHÁZ CSOKONAI: A Csokonai Színház igazgatósága közli, hogy megbetegedés miatt ma este a Parasztbecsület és Bajazzók előadása helyett Erkel: Bánk bán című operája kerül színre, Tiborc szerepében Bordás György, az Állami Operaház tagja lép fel Erkel-bérletek érvényesek. TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1.. 7.58 Műsor* ismertetés. 8.00 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 8.05 —9.50 Iskolatévé. 9.50 Nyugtalan szív. 11.30 Képújság. 15.10— 16.23 Iskolatévé. 16.27 Műsorismertetés. 16.30 Hírek. 16.35 Ahol élnek . . . Jugoszláv rövidülni. 16.55 Tízen túliak társasága. 17.35 Reklám. 17.45 Képújság. 17.50 Telesport. 18.15 Diploma külföldről. Riportműsor. 18.55 Reklám. 19.10 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tvhíradó. 20.00 Arany mézeshetek. Amerikai film. 20.50 Énekeljünk együtt! 21.20 Hírháttér. 22.10 A hét műtárgya. Schaár Erzsébet: Kisplasztikák (Magyar Nemzeti Galéria). 22.15 Tv-híradó. 3. BUDAPEST, 2.. 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Tudósklub ’83 21.20 Tv-híradó, 2. 21.40 Hűtlenség szlovák módra. Csehszlovák filmkomédia III/2. rész: Fordulatok (14 éven felülieknek!) 22.55 Képújság. POZSONY, 1.s 8.45—9.00 Világhíradó (ism.). 9.45 Cseh film (ism.). 11.20 Vetélkedő. 12.00 Svéd természetfilmsorozat. 16.50 Orosz nyelvtanfolyam. 17.25 Dokumentumfilm. 18.00 Sportrevü. 18.30—19.10 Tévémagazin. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A fény félkörében. Tévéjáték, 1. rész. 21.15 Gazdasági magazin. 22.00 Világhíradó. 22.15 Találkozás szovjet művészekkel. POZSONY, 2.: 16.55 Híradó 17.10 Rendezők a tudományról 17.40 Szovjet film. 19.05 Műterem. Magazin. 19.30 Francia nyelvtanfolyam. 20.00 Hangverseny Dmitrij Sosztakovics. 20.55 Csapda. Tudományos-fantasztikus sorozat. 21.30 Híradó. 22.00 Ártatlan kezdet. NDK tévésorozat. BUKAREST: 15.20 Carino. Folytatásos film. 15.45 Luther születésének 500. évfordulóján. 16.00 Fiatalok stúdiója. 19.00 Tv-híradó. 19.20 A valóság képei. 20.00 Diszkó. 20.15 Az Atlantic embere. 20.05 Ifjúsági napok. 21.30 Tv-híradó. UNGVAR: 17.00 Minden rajzon a nap látható. 17.15 A szovjet milícia napjára. 17.30 Csajkovszkij első vonósnégyese. 18.00 Dokumentumfilm. 19.00 Híradó. 19.35 Hangverseny. 19.30 A világ eseményei. 20.45 Kárpátontúli hírek. 21.00 Esküinkhez hűen. RÁDIÓ KOSSUTH: 4.25—7.59 Jó reggelt 18.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.27 Kamarazene korabeli hangszerekkel. 9.00 Art Farmer kvintettje játszik. 9.44 Muzsika Zsuzsika meséi. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Diákfélóra. 10.35 Ravel: A gyermek és a varázslat. 11.24 Régen találkoztunk. 11.39 , hogy hosszú életű légy e földön”. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Reklám. 12.45 Vas István: Ráérünk. 12.55 Prokofjev: Alekszandr Nyevszkij — kantáta. 13.35 Nóták. 14.09 Egy bál. 14.32 Kóruspódium. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Hana Gusztáv harsonaegyüttese játszik. 15.28 Képek és jelképek. 15.58 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 Külföldről érkezett. 16.20 Bach: D-dúr szvit. No. 3. 16.44 Külpolitika könyvespolc. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Takarékosság vagy gazdálkodás? 17.30 Lemezmúzeum. 18.15 Hol volt, hol nem volt . . . 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti magazin 19.15 Peter Schreier operaáriákat énekel 20.00 Egy szív a rózsán. 21.10 Végvári Rezső népzenei feldolgozásaiból. 21.40 Adottságok, lehetőségek. 22.00 Hírek. Időjárás. Sport. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 A Lipcsei Rádió énekkara Mendelssohn-műveket énekel. 22.50 A fejlődés ára. 23.10 Janácek operáiból. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Virágénekek. 0.25 Himnusz. 0.30 Vízjelzőszolgálat. PETŐFI. 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Cser József nótákat énekel. 8.20 Tíz perc külpolitika (ism.). 8.30 Hírek. Útközben. 8.35 Napközben. 10.00 Zenedélelőtt. 12.30 Hírek. Útközben. 12.35 Mezők, falvak éneke. 13.00 Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. 13.20 Fuvolamuzsika gyermekeknek. 13.30 Éneklő ifjúság. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Válogatott perceink. 17.30 Segíthetünk? 18.30 Hírek. Útközben. 18.35 Hétvégi panoráma 19.52 Reklám. 19.55 Slágerlista. 20.30 Hírek. Útközben. 26.35 Nóták. 21.00 A 04, 05, 07 jelenti. 21.30 Reklám. 21.35 Kabarécsütörtök. A rádió kabarészínházának kívánságműsora. Sikerlista, 1983! 22.45 Fekete Pál operettfelvételeiből. 23.00 Hírek. Időjárás. Sport. 23.20 A tegnap slágereiből. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR. 8.55 Műsorismertetés. 8.57 A kiállítótermek programja. 9.00 Magyar zeneszerzők. 9.32 Zenekari muzsika. 10.30 Szovjet fúvósmuzsika. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Corelli: Tizenkét szonáta. Op. 4. 12.40 Sudlik Mária operaáriákat énekel. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.05 Műsorismertetés. 13.07 Újdonságainkból. 13.47 Szimfonikus zene. 15.36 Bemutatjuk új felvételeinket. 16.00 Zenei lexikon. 16.20 Iskolarádió. 16.50 Pillanatkép. 16.55 Pophullám 18.00 Szintézis. 18.30 Rádióhangversenyekről. 19.00 Hrek. Időjárás. 19.03 Népdalkórusok, hangszerszólók. 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 20.25—20.46 „Én vagy az . . .” Kb. 21.30 Arturo Benedetti Michelangeli. 21.50 Operaest Kodály Zoltán műveiből. 22.36 Magyarországon először. Szovjet kortárs zeneszerzők műveiből. 23.30—23.33 Hírek. Időjárás. NYÍREGYHÁZA. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 A Benkó-ji dixieland együttes muzsikái 17.20 Hangraforgó. (A tartalomból: Bánszki István könyvszemléje; Oroszul tanulok a TIT-ben — Gönczi Mária; Köz- művelés másodállásban — Antal István; Ellenőrzött étrendek — Kolláth Adrienne. ..Az üveghegyen innen és túl” — Tarnavölgyi György.) 18.00— 18.30 Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A lap szerkesztője: Rózsavölgyi Erzsébet.) _____________________ MOZI • SZÍNHÁZ • TV • RÁDIÓ Őszi Tisza • (Iklódy János felvétele) A hónap műtárgya Kopernikusz szobra a novemberi hónap műtárgya a Magyar Nemzeti Galériában. Megalkotója, a nyolc éve elhunyt Kerényi Jenő november 20-án lenne 75 éves, emlékének épp egy évtizede megformált szobrával kívánnak tisztelegni. A kozmikus nagyságrendben gondolkodó tudós darabosan felépített figurájával, s a föléje feszülő csillagos égbolt különös héjszerkezetével a művész az űrkorszak nyughatatlan szellemét is kifejezi. (MTI) Keresettek a mezőgazdasági repülők Teljesítette idei tervét a MÉM Repülőgépes Szolgálata, gépei összességében 1,8 millió hektár szántóföldön, szőlőültetvényen permeteztek növényvédő szereket, és szórtak szét műtrágyát. A légi növényvédelmet mindinkább igénylik a mezőgazdasági üzemek. A repülők jóval előbb végeznek a munkával, mint a hagyományos földi gépek, és bár magasabbak üzemeltetésük költségei, a nagyobb hatékonyság miatt mégis kifizetődő a használatuk. Egyre gyakoribb, hogy a szomszédos gazdaságok közösen bérelnek repülőt, ezáltal egyszeri felszállással több gazdaság tábláján végezhetik el a munkát, s megoszlanak a költségek is. A repülőgépek, helikopterek egy része most is naponta felszáll. Bár a száraz ősz miatt a földi gépek munkáját sem akadályozza a vendégmarasztaló sáv, néhány helyett mégis indokoltabb a „légi védelem”. Csongrád és Bács-Kiskun megyében például a már kikelt gabonát támadja erőteljesen a csócsároló rovar, a gyorsan dolgozó repülőgépes növényvédelem azonban rövid idő alatt megtisztítja a táblákat. Máshol az elszaporodott pockok, mezei egerek ritkítására veszik igénybe a repülőgépeket a gazdaságok. December végéig még dolgoznak a növényvédő repülők, majd jövő év februárjában állnak ismét munkába. A téli időszakban a növényvédő pilóták az évenként kötelező szakmai vizsgákra készülnek, s továbbképző tanfolyamokon vesznek részt. (MTI) ....... ■■■■—■—■——^ HANGVERSENY. Brahms műveiből rendez hangversenyt pénteken 18 órától a debreceni Kodály teremben a Magyar Zeneművészek Szövetsége észak-magyarországi csoportja. JOGI TANÁCSADÁST vehetnek igénybe az érdeklődők pénteken 18 órától a Horváth Árpád Művelődési Központban (Debrecen, Csapókert). HÍRSZERKESZTŐ: TÚRI GÁBOR — TELEFON 11-144 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS csütörtök estig: Tovább tart a túlnyomóan borult, erősen párás, elsősorban éjszaka és reggel sokfelé ködös idő, helyenként ködszitálással. Legfeljebb a déli, kora délutáni órákban süt ki rövid időre a Nap. A magasabb hegyekben viszont továbbra is több órás napsütésre lehet számítani. A légmozgás gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0, plusz 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 4 és 9 fok között alakul, de néhány naposabb részen kevéssel 10 fok fölött várható. (MTI) ANCSEL ÉVA előadása a DOTE-n, A szabadság lehetősége és valósága címmel tart előadást holnap, pénteken délután 5 órai kezdettel a DOTE II. kollégiuma klubövezetének előadótermében Ancsel Éva. ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓT rendeznek a bihar- keresztesi könyvtárban ma, csütörtökön 18 órától. Az est vendége Baranyi Ferenc költő és Berkesi András író, FEB. Felvételi előkészítő tanfolyamot indít a Kossuth Egyetem természettudományi kara a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nappali, illetve debreceni kihelyezett esti tagozatára, valamint a hasonló felvételi tárgyú főiskolákra jelentkezők számára. TECHNIKAI OKOK miatt elmarad a Lola Balu november 11-re kitűzött előadása. November 29-én este 8 órakor tartják meg a Pesti Vigadó értesítése szerint a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ színháztermében. DZSESSZKLUB. Miles Davis arcai címmel hangzik el élménybeszámoló a varsói és a lipcsei dzsesszfesztiválokról a debreceni dzsesszklub mai foglalkozásán, 18 órától a Kossuth utca 1- szám alatti ifjúsági centrumban. TANULMÁNYÚT. Háromhetes tanulmányútra az Egyesült Államokba utazott dr. Földesi Béla, a Debreceni Tanítóképző Főiskola főigazgató-helyettese. Látogatása során különböző oktatási intézmények munkájával ismerkedik. 1983. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK RÉKA NAPJA A Na két s.41 — nyugszik 16.15 órakor (Debreceni adatok: 6.30 és 16.01 óra) ÉVFORDULÓNAPTÁR Négyszázkilencven évvel ezelőtt, 1493. november 10-én született, és 16 éves korában, 1541-ben halt meg Paracelsus — eredeti nevén Theophrastus Sombastus ab Hohenheim — svájci német orvos, vegyész és filozófus. A Paracelsus nevet ifjúkorában vette fel, s ezen a néven lett utóbb világhírű. 1536-ban Baselben eredményesen kezelte a híres Frobenius nyomdászt, s az ő pártfogásával városi orvos lett Baselben: mint ilyen, előadásokat is tarthatot a baseli egyetemen, noha nem volt kinevezett tanár. 1537-ben fizikát, orvostant és sebészetet adott elő, de egyetemi karrierje alig egy esztendeig tartott. Szabadszájúságával, német nyelven ártott előadásaival, az orvosi tekintélyek — Galénosz, Avicenna és mások — pocskondiázásával, a könyvekből tanult orvoslás becsmérlésével s nem utolsósorban az orvosok és patikusok összejátszásának leleplezésével annyira maga ellen hangolta a fakultást és a magisztrátust, hogy 1538 januárjában menekülnie kellett a városból. Keserves vándorévek következtek Salzburgban bekövetkezett halála után számtalan munka jelent meg a neve alatt: bizonytalan hitelű könyvei tömegéből kiemelkedik a növények hasznáról, a pulzusról és a vizeletről, valamint a járványokról írt munkája. Gépkocsi-átvételi sorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 1143 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 104 Trabant Lim. (Debr.) 13 631 Trabant Combi Spec. (Bp ) 7 458 Wartburg Lim. (Bp.) 9 975 Wartburg de Luxe (Bp.) 14 695 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 3 085 Wartburg Tourist (Bp.) 5 91C Skoda 105 (Debrecen) 5 352 Skoda 130 (Debrecen) 8 588 Skoda 130 GLS (Bp.) 304 Lada 1300 (Debr.) 15 93* Lada 1300 (Debr.) 7 015 Lada 1500 (Debrecen) 6 37* Polski Fiat 136 (Bp.) 16 587 Lada Combi (Debr.) 2 735 Moszkvics (Bp.) 12 22* Polski Fiat 1500 (Bp.) 4 031 Dacia (Debrecen) 8 224 Zastava 1100 GTL (Bp.) 3 139 AZ ÖRÖK OPTIMISTA De jó ez a köd, legalább nincs az a nagy por! (egri) |__ I Hulladékgyűjtési akció Debrecenben A Hazafias Népfront Debrecen városi Bizottsága a párt-, állami, társadalmi és tömegszervezetekkel együttműködve holnaptól vasárnapig, azaz november 11. és 13. között hasznoshulladék-gyűjtési akciót tart Debrecenben. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkársága ebben az évben országos gyűjtési akciót hirdetett meg, amely megyénkben befejezéséhez közeledik, de a legnagyobb méretű hulladékgyűjtésnek a debreceni ígérkezik. Péntektől vasárnapig elsősorban az úttörők veszik ki részüket a gyűjtésben, de a lakosság a vas-, fém-, papírhulladékot, a nem használt ruhaneműt és rongyot is átadhatja a lakókörzetéből érkező úttörőknek, vagy leadhatja a legközelebbi általános iskolának, illetve házfelügyelőnek. A hasznoshulladék-gyűjtésből befolyt összeget elsősorban az iskolák fejlesztésére, no meg az úttörők nyári táborozásának támogatására fordítják. A hasznoshulladék-gyűjtési akció begyűjtő helyei Debrecenben: Tanítóképző Gyakorló Általános Iskola, Nyomtató utca; Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola, Klaipéda u.; Szakmunkásképző Kollégium, Sumen u.; Fazekas Általános Iskola, Simonffy u.; Ságvári Általános Iskola, József Attila Általános Iskola, Monostorpályi út; Petőfi Általános Iskola, Szabó Károly u.; Lomnich u. (pártház mellett) ; Gázvezeték u. (a pártház mellett); általános iskola, Balaton u.; Szoboszlói úti Általános Iskola; Margit téri Általános Iskola (Tócóskert); Füvészkert u. Általános Iskola; Jókai úti Általános Iskola; Dózsa György utcai Általános Iskola; Bem tér— Két malom u. sarok; Kardos utcai Általános Iskola; Arany János Általános Iskola, Hajó u.; Új Élet parki Általános Iskola, Ibolya u.; Vénkerti Általános Iskola; Általános Művelődési Központ déli része (parkoló); Általános Művelődési Központ északi része; Kun Béla Általános Iskola; Békessy Béla Általános Iskola; Nyulasi Általános Iskola, Böszörményi u.; Mezőgazdasági Szakközépiskola; Lilla téri Általános Iskola; Kishegyes úti Általános Iskola; Eötvös utcai Általános Iskola; Zákány utcai Általános Iskola; Nógrádi Sándor Általános Iskola; Bocskai Általános Iskola; Műhelytelepi Általános Iskola; Tóthfalusi Sándor Általános Iskola; Nehézgépkezelő Iskola; Csapókerti Álalános Iskola; Bányai úti Napköziotthon; Komócsin Általános Iskola; Az ondódi, a kismacsi, a nagymacsi, a dombostanyai, a bánki és a halápi általános iskola. KÖZLEMÉNYEK Értesítjük kedves vendégeinket, hogy szövetkezetünk ismét megnyitja Debrecen, Péterfia u. 46. szám alatt női- és férfifodrász-üzletét. Figyelmes éspontos kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket. Nyitás időpontja 1983. november 15. 10 órakor. Nyitva tartás 6.30-től 3 óráig. Szombaton 6.30-tól 15 óráig. Debreceni Fodrászipari Szövetkezet vezetősége. (x) Értesítjük Józsa lakóterület közműves vízellátásába kapcsolt fogyasztóinkat, hogy 1983. november 12-én 22 órától november 13-án 06 óráig a lakóterületen a vízszolgáltatás az ellátóvezeték szerelvényeinek cseréje miatt szünetelni fog. A szerelési munka a vízszolgáltatás teljes szüneteltetését vonja maga után, ezért kérjük, hogy a közcsőhálózati vízzel működő berendezéseiket szíveskedjenekszemen kívül helyezni, vagy áthidaló megoldást keresni. A vízszolgáltatás szüneteléséből adódó károkért a vállalat felelősséget nem vállal Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat. (x) A TITÁSZ V. Debrecenben a Keleti tehermentesítő híd Wesselényi út felöli oldalán megépített betonoszlopos hálózatot 1983. november 10-én 8 órától feszültség alá helyezi (x) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István. Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér IC. Postacin.: Debrecen, Postafiók 72 4001. — Telefon- 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint — index 25 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető Benkő István