Hajdú-Bihari Napló, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-18 / 141. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! HAJDÚ­BIHARI XI.ll. évfolyam 141. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1985. VI. 18., KEDD A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNA­K LAPJA A békemozgalom vonzereje növekedett SfllTÚTdJÉKOZinTÚ B BÉKE ÉS BERETSEG HÓHBPRÓL Sajtótájékoztatón értékelték az idei béke és barátsági hónap tapasztalatait hétfőn Budapesten, az Országos Béketanács szék­házában. Barabás Miklós, az OBT főtitkára elmond­ta: a május 8. és június 8. között megtar­tott béke- és barátsági hónap rendezvényei arról tanúskodnak, hogy a békemozgalom vonzereje növekedett, mind többen vál­lalnak aktívan részt munkájában. Az im­már hagyományos rendezvénysorozat jelen­tőségét fokozta, hogy több hazai­ és nemzet­közi eseményhez is kapcsolódott, így idén ünnepeltük a fasizmus felett aratott győze­lem 40. évfordulóját. A békehónap ren­dezvényei jó alkalmat nyújtottak arra, hogy az évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezé­seken összegezzék a négy évtizeddel ezelőtti események és az azóta eltelt időszak törté­nelmi tanulságait A rendezvénysorozatot idén az országgyűlési és tanácstagi válasz­tások előkészületeivel párhuzamosan tar­tották. Mint az Országos Béketanács főtit­kára ezzel kapcsolatban utalt rá, a béke­hónap eseményei is lehetőséget teremtettek arra, hogy a közösségi összejöveteleken ki­fejeződjék: a Hazafias Népfront program­jának elfogadása, a szocializmus építésének támogatása egyben a béke igenlését is je­lenti. A béke- és barátsági hónap eseményeit értékelve szólt arról, hogy a békemozgalmi aktivisták igen aktívan vettek részt Bu­dapesten és a megyékben a népfrontbizott­ságok koordinálásával, a társadalmi szer­vek közreműködésével megrendezett béke­gyűlések, ünnepi békehangversenyek, if­júsági békemenetek, békenapok, határta­lálkozók szervezésében. Előrelépést jelent, hogy az ifjúsági békemozgalom keretében tovább szaporodott a békeklubok száma, a fiatalok tevékenyen, érdeklődőn vettek részt a regionális ifjúsági találkozókon. Újdonság volt a barátsági hónap idei ren­dezvénysorozatában a „Pedagógusok a bé­kéért” mozgalom első országos konferen­ciája, illetve a Székesfehérváron május végén megtartott országos találkozó, ame­lyen a békemunkában élenjáró szocialista brigádok vettek részt, s kidolgozták az aktív békemozgalmi munkára való mozgósítás el­veit. Gazdagították a békemozgalmi tevé­kenységet az Európai Biztonság és Együtt­működés Magyar Nemzeti Bizottságával közösen megszervezett Európa hét prog­ramjai, s az OBT Katolikus és Egyházközi Békebizottsága kezdeményezése alapján a fővárosban és a megyeszékhelyeken megtar­tott papi békegyűlések is. Barabás Miklós szólt arról is, hogy a most zárult barátsági hónapot követően még az idén több jelentős eseményre ké­szülnek, így a nyáron Budapesten nemzet­közi békeklubot hoznak létre az idelátoga­tó külföldi fiatalok részvételével, s­ok­­ hét végén rendezik meg a leszerelési hó­nap egész országra kiterjedő programso­rozatát. (MTI) Alakuló tanácsülések Június 17-én kilenc Hajdú- Bihar megyei településen tar­tották meg alakuló üléseiket az új tanácsok. Mindenütt megválasztoták a végrehajtó bizottságot és a tisztségvise­lőket. Délelőtt Váncsodon, Polgáron és Bagamérban, míg délután Körösszegapáli­­ban, Hajdúnánáson, Hadház­­tégláson, Nyírmártonfalván, Nyíradonyban és Hortobágy községben tartották meg az új tanácsok első üléseit. Az alábbiakban közöljük a meg­választott tanácselnökök és elnökhelyettesek, illetőleg elöljáróság-vezetők, valamint a tanácstagok és a vb-titká­­rok neveit. (Az alakuló ta­nácsülésen megválasztott megyei tanácstagok nevét majd a megyei tanács alaku­ló ülése alkalmával közöl­jük.) Hajdúnánás A Hajdúnánás városi Ta­nács elnöke ismét Papp Imre lett, az elnökhelyettes Bódi Jánosné, és vb-titkári funk­ciójában megerősítették Meggyesiné dr. Gombos Évát. A városi tanács alaku­ló ülésén részt vett d­r. Gyar­mati Kálmán, a megyei ta­nács elnökhelyettese és dr. Lévai Imre, az MSZMP me­gyei bizottságának osztály­­vezetője. Hajdúnánás városi Taná­csának tagjai (a választóke­rületek sorrendjében): 1. Puskás Attiláné, 2. Kiss László, 3. Kórikné Magi Zsu­zsa, 4. Balogh Gábor, 5. Tí­­mári Balázs, 6. dr. Pálfi Sán­dor, 7. Paczolai Sándor, 8. Deilinger József, 9. Erdei La­jos, 10. Jámbor Mihályné, 11 Kapronczi Magdolna, 12. Varga Imre, 13. Nagy Lász­ló, 14. Úri Sándor, 15. Zágo­nyi Lajosné, 16. Nyikon Im­réné, 17. Pongor Mihályné, 18. Szűcs Lajos, 19. Hegedűs Miklós, 20. Pósa Lajosné, 21. Bihari Imre, 22. Magyar Le­vente, 23. Kelemen Sándor, 24. Ignáth Zsigmondné, 25. Varga Sándorné, 26. Deilin­ger Józsefné, 27. Papp Imre, 28. Bunda József, 29. Sallai Sándorné, 30. Fülöp László, 31. Kádár Sándor, 32. Bódi Jánosné, 33. Tóth László, 34 Tímári Gáborné, 35. László Sándor, 36. Péntek László, 37. Darószi Balázs, 38. Török Antal, 39. Gömöri Józsefné, 40. pótválasztás, 41. Bartal László, 42. Korényi Botond, 43. Szólláth Imre. Bagamér A nagyközségi közös tanács elnökévé az alakuló tanács­ülésen Jankó Ferencet vá­lasztották meg, helyettesének pedig Herbály Pált, Tarsoly Károlyné vb-titkárt megerő­sítették funkciójában. Az ál­­mosdi elöljáróság vezetője Mudra Gyuláné. Bagamér nagyközségi közös Tanácsának tagjai: 1. Aliza József, 2. pótválasztás, 3. Ku­­pás Pálné, 4. Bíró Józsefné, 5. ifj. Barna Sándor, 6. Vályi Lajos, 7. Ármós Imre, 8. Re­mete Sándorné, 9. Herbály Pál, 10. Patháné Csige Elvi­ra, 11. Silye Tibor, 12. Tóth Gyula, 13. Orosz Jánosné, 14. Szabóné Asztai Júlia, 15. Csukás József, 16. Veres Gá­bor, 17. dr. Arany Sándor, 18. Kiss Imre, 19. Nagy Sándor, 20. Mudra Gyuláné, 21. Hor­váth Józsefné, 22. Guba Jó­zsef, 23. Szalai Károly, 24. Fórián Gyuláné, 25. Kissné Krasznai Erzsébet, 26. Ko­vács József, 27. id. Bacsa László, 28. Tóth Lászlóné, 29 Jankó Ferenc, 30. Czentye János, 31. pótválasztás. Hadháztéglás A hadháztéglási tanács el­nökévé ismét Lőrincz Jánost választották, helyettesévé dr. Deme Józsefet és Gulyás Sándornét megerősítették vb­­titkári funkciójában. A ta­nács alakuló ülésén részt vett dr. Szabó Imre, a Hajdú- Bihar megyei Tanács elnöke. Hadháztéglás nagyközségi közös tanácsának tagjai: 1. Deme József, 2. dr. Bartha Károly, 3. Lőrincz János, 4. Kovács Sándor, 5. Sípos Jó­zsef, 6. Kádár Ferencné, 7. Szilágyi Ferenc, 8. Vincze Mihály, 9. Papp László, 10. Szemán Gábor, 11. Görög Já­nosné, 12. Zsarnócay János, 13. Szabó Jánosné, 14. Som Mihályné, 15. Simon Károly, 16. Völgyi József, 17. Tardi Sándor, 18. Varga Imréné, 19. Szabóné Karap Juliánná, 20. Bereczki Lajos, 21. Takács Ferenc, 22. Pető József, 23. Komor Sándor, 24. Csákó Antal, 25. Koncz József, 26. Ábrók László, 27. dr. Már­­tonfalvi Sándor," 28. Cicatri­­cis Béla, 29. pótválasztás, 30. Murvai Géza, 31. Csősz Klá­ra, 32. Tóth Sándor, 33. Ma­jor Gyula, 34. Búzás Csaba, 35. Ölveti Lászlóné, 36. Mé­száros András, 37. Égerházi József, 38. Szabó Istvánná, 39. Bozsányi Ferenc, 40. Nagy Antalné, 41. pótválasz­tás, 42. Molnár István, 43. Szűcs János, 44. Lakatos Sándor, 45. Rózsa Sándor, 46. Vilmányi Márton, 47. Pete Istvánná, 48. Gyenge Lajos, 49. Szilágyi Lászlóné, 50. Er­dei László, 51. Borsi Imre. Andrásné vb-titkárt e mun­kakörében megerősítették. Hortobágy községi taná­csának tagjai: 1. Veres Lász­ló, 2. Rózsa Sándor, 3. Kato­na Sándorné, 4. Ludman Sándor, 5. Duró László, 6. Thurzó György, 7. Magyar Lajos, 8. Megyeri Lászlóné, 9. Vajda Andrásné, 10. Csőke Lászlóné, 11. Várnai Ákos, 12. Sári István, 13. B. Nagy János, 14. Bodnár András, 15. Nagy Imréné, 16. Kádas Zoltán, 17. Götz Csaba, 18. Varga Nóra, 19. Szilágyi Sándorné, 20. Juhász Imre, 21. Szatmári József. Hortobágy A hortobágyi községi ta­nács elnöke Duró László lett, s Rózsa Sándort választották helyettesének. Kovács Kardiológiai kiállítás A Szovjet Kultúra és Tu­domány Háza és a Debreceni Orvostudományi Egyetem közművelődési bizottsága kö­zös szervezésében megrende­zett A kardiológia a Szovjet­unióban c. kiállítást K. V. Je­­szimovics, a Szovjetunió debreceni főkonzulátusának konzulja nyitotta meg hét­fő délután a DOTE-n. A Debreceni Orvostudományi Egyetem nevében dr. Szé­kely György oktatási rek­torhelyettes üdvözölte az egybegyűlteket. Amint a megnyitó beszédben elhang­zott, a Szovjetunióban mind több ilyen jellegű mű­tétre kerül sor, ennek je­gyében, az eleddig elért eredmények tükrében, fény­­képfelvételeken is illusztrál­va tekinthető meg csaknem egy héten át a testvéri or­szág „szívügyekben” eddig történt kutatásainak „látle­lete”. A megnyitót köve­tően az ünnepség résztve­vői dr. Mózes Péternek, a közművelődési bizottság el­nökének vezetésével megte­kintették a DOTE1 közmű­velődési centrumát, illetve a radiológiai (a röntgen- és radioaktív sugárzásokkal, s ezek műszaki, orvosi felhasz­nálásával foglalkozó) klini­kát A tetszetős bemutató mellett az érdeklődők az or­vostudomány műszeres vizsgálataiba is betekinthet­nek. Körösszegapáti A körösszegapáti tanács lapzártáig nem juttatta el a Hajdú-bihari Naplóhoz a megválasztott tanácselnök, helyettese és az elöljáróságok vezetőinek nevét. A neveket szerdai lapszámunkban kö­zöljük. Körösszegapáti nagyközsé­gi közös tanácsának tagjai: 1. Tornyi Gyula, 2. Dani Im­re, 3. Takács Béláné, 4. Fe­kete Péter, 5. Gyöngyi Zol­tán, 6. Nagy Lajos, 7. Nagy Zsigmond, 8. Árgyelán Jó­zsef, 9. Veres György, 10. ifj. Vígh László, 11. Bokor Sán­dorné, 12. Krucsó Lajos, 13. Jakab Zoltán, 14. Mező Bé­la, 15. Puskár Gézáné, 16. Nagy Dezső, 17. Vad Gyula, 18. Vajda Imre, 19. Kató Ká­rolyné, 20. Sípos Ernő, 21. Kormány Sándorné, 22. Tóth Ernő, 23. Gaál Sándor, 24. Burzuk László, 25. Mada­rász Lajos, 26. ifj. Zsuró András, 27. Kiss Györgyné, 28. Papp István, 29. Mada­rász Lajosné, 30. Szívós Jó­zsef, 31. Hajdú Béláné, 32. Dézsi Sándor, 33. Tarr Sán­dorné, 34. ifj. Kapás János, 35. Somi László. (Folytatás a 2. oldalon) Tsz alkatrészgyártástól az abroncsfutózásig Jövedelmező az ipari tevékenység a kábai Vörös Csillagban Mintegy 300—320 dolgozót foglalkoztatnak a kábai Vörös Csillag Tsz ipari üzemei. Megjegyzendő, hogy a szerteágazó tevékenységet mindössze 9 szakember irányítja, beleértve tetője csak a főprofilokat sorolja: Szerteágazó ipari tevékenységet említettünk, és ez a szó szoros értelmében így van. Keserű Sándor, az üzemek ve­zetője sak a fő profilokat sorolja: — Kooperációs szerződésünk van a MEZŐGÉP-pel. A MOBITOX-SUPER csávázógépekhez készítünk évente 3000—3500 kihordócsigát. Ezenkívül takarmányszállító ko­csikat gyártunk Bábolnának, javítjuk a budapesti villamo­sok forgóvázait. Fontos tevékenység a Gép- és Szerszám­gép-értékesítő Vállalat által forgalmazott bolgár, csehszlo­vák, szovjet gyártmányú emelővillás targoncák érkeztetése, üzembe helyezése és az egyes típusok garanciális javítása, a DELTA típusú, csehszlovák villástargoncák javítása. Itt végzik a termelőszövetkezet teher- és személygépkocsijai­nak karbantartását is. Nagymennyiségű (évi 55—60 ezer) gépkocsi-gumiabroncs újrafutózására alkalmas üzemet is működtetnek. A „ter­mékskála” e tekintetben is széles: Kispolszkitól egészen a kamionok nagyméretű abroncsaiig. S még néhány szó a gazdaságosságról! Mint önelszámoló egység, tavaly 165 mil­lió forint termelési értéket, 160 millió árbevételt és a terve­­­zett 9 millió helyett 27,5 millió forint tiszta nyereséggel já­rultak hozzá a termelőszövetkezet gazdaságos működéséhez. Az idei tervek látszólag szerényebbek: 135 millió termelési érték, 130 millió árbevétel, a tervezett­ nyereség , melyet várhatóan túlszárnyalnak — 23 millió forint. A magyarázat: a termelési költségeket takarékosabb anyagfelhasználással csökkentik. Új futófelületet kapott a kopott gumiabroncs SZ. K. A bolgár villástargoncák műszaki vizsgálata, beüzemelése Szerelés alatt a MOBITOX-SUPER kihordócsigái (Fotó: Kalmár István)

Next