Hajdú-Bihari Napló, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-23 / 69. szám
ÁLLÁSPONT tíz elmaradt mérkőzésről Egerszegi és debreceni vezetők vizsgálgatták gondosan szombaton délután a ZTE-stadion gyepét — már, ahol kilátszott a hóból —, s közben sűrűn pillantottak Nagy Béla felé. A játékvezető szó nélkül járta körbe a pályát, majd labdát kért, azt próbálgatta, hogyan viselkedik a pettyes a havas, ingoványos, latyakos talajon. Aztán az öltözőbe vonult, meghányta-vetette magában a dolgokat és döntött — a halasztás mellett. A vezetők és játékosok többsége megkönnyebbült. Érthető, hiszen ezen a talajon igazi játékról nem lehetett szó. Arról a kárról nem is beszélve, ami a gyepszőnyegben keletkezik, ha a mérkőzés mellett dönt Nagy Béla. Az persze más kérdés, hogy ezt a döntést már pénteken is meghozhatták volna az illetékesek. Ha az MLSZ az egerszegi vezetők kérdésére adott válasz helyett(„tegyenek meg mindent azért, hogy legyen mérkőzés”) küld egy ellenőrt, szakértőt Zalaegerszegre. Aki dönteni tud, fel tudja mérni, hogy a ZTE rendelkezésére álló apparátussal képes-e játékra alkalmas pályát biztosítani másnapra. S ha úgy látja, hogy hiába minden jó szándék, akkor a Debrecennek se kell útnak indulnia — több tízezer forintot kidobni az ablakon —, mi több, sok zalai szurkoló sem száll autóbuszra, ül autóba, hogy Zalaegerszegre jöjjön. S akkor a pályára pátyára kilátogató nézők sem beszélnek arról (mindezt tették sokan szombaton délután), hogy a ZTE nem követett el mindent azért, hogy legyen mérkőzés. Tudom, létezik egy szabály, amely kimondja, hogy ilyen esetben a játékvezetőnek kell a helyszínen dönteni. Csakhogy az 1984—85-ös bajnokság tavaszi rajtját hasonló okok miatt elhalasztotta a szövetség. (Egyébként akkor is a Debreceni MVSC volt a ZTE ellenfele). Igaz, két évvel ezelőtt valamennyi pályán hasonló volt a helyzet. Most viszont csak az egerszegiek voltak ennyire kritikus helyzetben. Lehet-e egy csapat kedvéért kivételt tenni? Nem tudom. De azt igen, hogy több ezer szurkoló bizalmával, türelmével nem szabad visszaélni. Ekler Elemér Férfi kézilabda NB I Rába ETOD. Dózsa 22-16 (11-7) Győr, 2000 néző. Vezette: Kliment, Papp. Rába ETO: HORVÁTH — Csík 3/1 KÁDÁR 6/2, Tóth 2, POLGÁR 5, Deákl 2, Csicsai 3, csere: Vesztergom 1, Balogh, Cseri. Edző: Száló Tibor. D. Dózsa: MALECZKI — Homovics 3, Bordás 3, Pusztai 1, Kedves 3, Sípos 1, Fekete 1. Csere: SZATHMÁRI (kapus), Péter 4/1. Edző: Árva Csaba. Hétméteresek: 5/3, ill. 1/1. Kiállítások: 4, illetve 4 perc. A Rába kezdte a játékot, de a nyolcadik percig a nézők nem sok gólt láthattak, 2—2-re alakult az eredmény. A kiváló kapusteljesítmények mellett sok elrontott ziccer jellemezte ezt az időszakot. A 13—14. percben növelte három gólra a hazai csapat az előnyét, és ettől kezdve már végig irányította a mérkőzést. Gyorsabbak, határozottabbak voltak a zöld-fehérek, és biztosan győztek. A nagyszámú közönség színvonalas összecsapásban gyönyörködhetett. G. J. * 1 1 Totó x,2,1, törölve, törölve, törölve, x,1,1, x,x,2,x. I119. forduló a labdarúgó NB I-ben Az időjárás viszontagságai miatt a labdarúgó NB I 19. fordulójában csak éppen a debreceniek zalaegerszegi találkozója maradt el. Hét találkozót megtartottak, a következő eredményekkel. Vasas—II. Dózsa 1—1 (0—0). Góllövő: Szijjártó, Kovács . Bp. Honvéd—Ferencváros 3—2 (1—1). Gólszerző: Détári 2 (egyet 11-esből), Fitos, Fischer és Bánki. — Haladás VSE—Videoton 2— 2 (1—0). Gólszerző: Vö Cs., Demján, illetve Nováth és Szabó. — Békéscsaba— Rába ETO 1—1 (1—1). Gólszerző: Kurucz, illetve Hajszán. — Pécsi MSC—Siófok 2—1 (1—1). Gólszerző: Mészáros, Brezniczky, illetve Olajos. — Eger-MTK-VM 2—2 (2—0). Gólszerző: László 2, illetve Boda és Balogh. Vasárnap játszották: Tatabánya—Dunaújváros 3—1 (2—0). Gólszerző: Kiprich 2 (egyet 11-esből), Vincze L, illetve Lehota. NB I-es utánpótlás-bajnokság: Zalaegerszegi TE— DMVSC 1—1 (0—0). Zalaegerszeg, 200 néző, vezette: Karáth DMVSC: Horváth B. (Szabó L.) — Lénárt, Nagy L., Sallai, Horváth — Kórász, Plókai M., Kacsándi (Czirbik) — Dán, Cseke, Rozsnyói. Edző: Komlóssy Imre. Gólszerző: Békefi, illetve Plókai M. (11-esből). Jók a DMVSC-ből: Kórász, Rozsnyói, Horváth M. Ennek a mérkőzésnek nem sok köze volt a labdarúgáshoz. A pályát víztócsák és hófoltok borították, bokáig ért a sár, ezért inkább sárdagasztás alakulhatott ki, mintsem folyamatos játék. A ZTE vezetése után fölénybe kerültek a debreceniek, és miután két nagy lehetőséget elpuskáztak, az utolsó percben 11-esből egyenlítettek. AZ NB I ÁLLÁSA 1. MTK-VM 19 12 4 3 35—14 28 2. I. Dózsa 19 11 5 3 35—11 27 3. Tatabánya 19 11 3 5 31—15 25 4. Bp. Honv. 19 10 4 5 28—25 24 5. Pécs 19 9 4 6 18—11 22 6. FTC 19 6 9 4 16—12 21 7. Haladás 19 8 4 7 21—22 20 8. Vasas 19 7 4 8 27—27 18 9. B.-csaba 19 5 8 6 19—24 18 10. Videoton 19 6 5 8 19—18 17 11. Debrecen 18 6 5 7 22—26 17 12. Rába ETO 19 3 9 7 25—23 15 13. Siófok 19 4 6 9 20—28 14 14. Z.-egerszeg 18 3 7 8 15—23 13 15. Eger 19 4 5 10 16—40 13 16. D.-újváros 19 2 6 11 16—38 10 Cselgáncs ifjúsági rangsorverseny Tar Mihály győzött a dózsások közül Szombaton délelőtt Debrecenben a D. Dózsa Mikes Kelemen utcai sportcsarnokában rendezték meg az ifjúsági I. korcsoport számára az idei harmadik országos rangsorversenyt. Ezen 18 egyesület 110 dzsúdósa vett részt. A Debreceni Dózsa sportolói közepes eredményeket értek el, egyelőre még idényeleji formát mutattak, közülük csak Tar Mihály nyújtott kiemelkedő teljesítményt annak ellenére, hogy jobb kezén ujjsérüléssel bajlódott. Tar a 65 kilogrammos súlycsoport döntőjében fojtással győzte le a bp. honvédos Zsilinszkit, és első lett. A 60 kilogrammos súlycsoportban a debreceni Németi a korábbiakhoz képest javuló, teljesítményt nyújtott. A 71 kg-ban a dózsás Rausnak bokasérülése miatt az ötödik hellyel kellett megelégednie, meglepetés volt továbbá, hogy a jobb versenyzők a vert mezőnybe kerültek. A 78 kilogrammos súlycsoportban felvonult a hazai élmezőny, és ebben a pillanatnyi forma döntött Pusztai javára. A 86 kg-ban is meglepetés volt, hogy Szilágyi, Havasi és Grill nem tudott beleszólni az elsőség kérdésébe. A 95 kg-ban kevesen, mindössze hatan indultak és a színvonal is közepes volt. A plusz 95 kilogrammos súlycsoportban Csősznek (D. Dózsa) és Rózsának (Szeol) is több esélyt adtak a győzelemre, mint az ú. dózsás Sarangnak. Csősz legnagyobb vetélytársa, Rózsa kiemelés után iponnal verte a D. Dózsa IBV-kerettag versenyzőjét, majd a döntőben mégis alulmaradt Saranggal szemben. Eredmények, 60 kg (13 induló): 1. Nyeste (MVSC), 2. Gyulai (RSC), 3. Németi (D. Dózsa) és Horváth (D. Dózsa). 65 kg (19): 1. Tar (D. Dózsa), 2. Zsilinszki (Bp. Honvéd), 3. Bíró (D. Dózsa) és Molnár (Újpesti Dózsa). 71 kg (32): 1. Balogh (KSC), 2. Holló (Ú. Dózsa), 3. Haja (D. Dózsa) és Veres (MVSC). 78 kg (15): 1. Pusztai (MVSC),2. Horváth (TF), 3. Czéryl (Szolnok) és Szabó (BHSE). 86 kg (14): 1. Czelloszki (KSC), 2. Rácz (KSI), 3. Szilágyi (D. Dózsa) és Havasi (BHSE). 95 kg (6): 1. Szűcs (O. Dózsa), 2. Krausz (Paks), 3. Hajnal (Győri Dózsa) és Bozó (Bp. Honvéd). Plusz 95 kg (10): 1. Sarang (O. Dózsa), 2. Rózsa (Szeol), 3. Csősz (D. Dózsa) és Kriston (Bp. Spartacus). A győztes Tar Mihály (balról) csatára a paksi Bernáthtal, aki végül is nem jutott az első hat közé (Fotó: Szekeres Tibor) FIN-STAFÉ Évek óta hagyományosan Debrecen középiskolás fiataljai váltófutással tisztelegnek a Tanácsköztársaság emlékének. A forradalmi tavaszokra emlékeztető szobrok közötti távolságot fut a tanulók. A rajt helye a Petőfi tér,s a diákok egymást váltva a Vörös Hadsereg útja—Hatvan u.—Bethlen u.— Tanácsköztársaság útja távot futják végig. A cél az 1919- es foradalom emlékművénél van. A korábbi években csak debreceni középiskolák indították csapatukat, most azonban rajthoz álltak a hajdúböszörményi, a derecskei és a hajdúnánási diákok is. A tizenegy váltó minden tagjának három-négyszáz méter is távot kellett teljesítenie. A leghamarabb a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium váltója érkezett célba, idejük 8.45 perc. A további sorrend: 2. Tóth Árpád Gimnázium, 3. Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola, 4. Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola, 5. Fazekas Mihály Gimnázium, 6. Bocskai István Gimnázium (Hajdúböszörmény). A Csokonai-gimnázium győztes váltója (Fotó: Szekes Tibor) sport Sportrovat-ügyeletes: Hajdú Károly Ügyelet: 9-től 12-ig Telefon: 17-152 TERÜLETI BAJNOKSÁG D. Kinizsi-Hajdúszoboszló 3-0 A területi labdarúgó-bajnokság Tisza-csoportjának vasárnapi fordulójában otthonában pontot vesztett a Honvéd Szabó Lajos SE, s miután az éllovas D. Kinizsi győzött, négy pontra nőtt az előnye a mezőtúri csapattal szemben. A nyolc mérkőzés közül négy gól nélkül végződött, a 16 csapat közül 12 (!) egyetlen találatot sem ért el. Eredmények: D. Kinizsi— Hajdúszoboszlói Bocskai 3— 0 (0—0), Balmazújváros—D. Universitas 3—0 (0—0), Honvéd Asztalos János SE—Hajdúböszörmény 0—0, Karcagi SE—Volán Rákóczi 2—0 (1—0), Nyíregyházi Volán Dózsa—Püspökladányi MÁV 0—0, Martfűi Tisza Cipő—Jászberényi Lehel SE 0—0, Kádai Egyetértés—Mátészalkai MTK 1—0 (0—0), Honvéd Szabó Lajos SE— Rakamazi Spartacus 0—0. TÁJFUTÁS Válogatottak is indultak Debrecenben randevúztak az ország keleti részének legjobb tájfutói, hogy megkezdjék az 1987. évi versengésüket. (A dunántúliaknak Zalaegerszeg mellett rendeztek versenyt.) Bár Sándor, József és Benedek lyukas zsákkal érkezett, a sportolók mégse vacogtak, felízelegítette őket a futás. A vasárnapi versenyre azért már kisütött a nap, amely melengette a célba érkezőket. Szombat délután a Debreceni Universitas rendezte a Csokonai-kupát, amelyen harminc egyesületből 245 férfi és 131 női tájfutó állt rajthoz. Az egyéni értékelés mellett az egyesületek is vetélkedtek a Csokonai csikóbőrös kulacs a vándordíjért. A hatalmas kulacs egy évig a DVTK tulajdonába került, csak fél ponttal előzve meg a második helyezett Szegedi VSE-t, amely együttes 36,5 pontot szerzett. A versengésben a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Egri Spartacus „állhatott fel” 22 ponttal. Második nap, vasárnap délelőtt az Alföld-kupát a Hajdú-Bihar Megyei Tájékozódási Futó Szövetség rendezte. Ezen szintén harminc egyesület, 225 férfi és 125 női sportolója rajtolt. A jól előkészített, színvonalas versenypályákon nagy küzdelmet vívtak a győzelemért a tájfutók. Az eredményhirdetés után a szervezők a két legeredményesebb egyesület vezetőjét, Zsigmond Tibort (DVTK) és Szokol Lajost (SZVSE) megjutalmazták. Csokonai-kupa: Férfiak: F 21 A (14 300 m, 20 ellenőrző pont, 54 induló): 1. Kiss Z. (Fabulon) 73,52, 2. Bokros I. (MEAFC) 73,55, 3. Horváth (DVSE) 77,35. F 35 B (8300, 11, 8): 1. Kovács (DVTK) 45,66, 2. Ballagó (Jászapáti) 59,83, 3. Juhász (DVTK) 63,28. F 21 B (10 950, 15, 43): 1. Szokol I. (Mg. Főiskola) 65,68, 2. Körmendi (GEAC) 68,98, 3. Fáncsi (GSSE) 69,37. F 17 B (9400, 13, 38): 1. Nagy (Jászapáti) 53,74, 2. Tamás (Mg. Főiskola) 53,94, 3. Gál (DVTK) 56,00. F 15 B (6650, 9, 39): 1. Bátor (Eger) 42,19, 2. Borbás (Eger) 42,75, 3. Nagy G. (DVSE) 44,24. F 13 B (4000, 7, 28): 1. Vida (DVTK) 26,04, 2. Lévai (Szolnok) 26,39, 3. Török I. (DVSE) 27,44. F 21 C (10 500, 14, 17): 1. Diószegi (Typográfia) 58,13, 2. Czifra (D. Műanyag) 61,57, 3. Bakány (Honvéd Bottyán) 63,33. F 17 C (6350, 9, 7): 1. ifj. Kovács (Cegléd) 67,64, 2. Kis (Szolnok) 54,24, 3. Czeglédi (D Műanyag) 62,03. F 13 C (3400, 6, 16): 1. Csik (SZVSE) 24,33, 2. Kiss (DVSE) 26,02, 3. Kiszely (Nyíregyházi Konzerv) 29,23. Nők. N 21 A (8250, 12, 35): 1. Halász (Fabulon) 55,72, 2. Borosné (Postás) 56,59, 3. Üveges (BEAC) 58,83. N 21 B (6800, 12, 10): 1. Kálmán (Jászapáti) 53,80, 2. Zsótér (SZVSE) 57,02, 3. Szirtesi (D. Műanyag) 58,42. N 17 B (6050, 7, 29): 1. Zádori (SZVSE) 40,53, 2. Balogh (SZVSE) 40,90, 3. Felföldi (SZVSE) 43,44. N 13 B (3300, 5, 19): 1. Kovács (SZVSE) 21,73, 2. Túsz (DVTK) 22,17, 3. Blum (SZVSE) 23,08. N 15 B (5050, 9, 25) : 1. Lovas (Eger) 34,54, 2. Herczog (Eger) 42,46, 3. Lengyel (Jászapáti) 43,53. N 17 C (3700, 7, 11): 1. Egyed (Szolnok) 37,63, 2. Csendes (Cegléd) 55,47, 3. Kecskemét 6, 20): 1. Tóth I. (Jászapáti) 11 (Cegléd) 59,49. N 13 C (3200, 26,25, 2. Tóth I. (Nyíregyházi Konzerv) 28,44, 3. Szilágyi (Szolnok) 29,62. Alföld-kupa. Férfiak: F 21 A (15 180, 19, 44): 1. Muliter (MAFC) 76,47, 2. Boros (Postás) 85,55, 3. Honfi (Videoton) 85,58. F 21 B (12 300, 18, 39) : 1. Szencz (SZVSE) 73,24, 2. Németh (DVTK) 74,25, 3. Boros (Jászapáti) 78,67. F 17 B (9825, 13, 36): 1. Frigyik (DVTK) 50,86, 2. Rankasz (DVTK) 54,31, 3. Formás (Mg. Főiskola) 59,83. F 15 B (6030, 9, 36): 1. Bátor (Eger) 39.54, 2. Kuty (DVTK) 39,63, 3. Soós (Vasutas) 39,78. F 13 B (4875, 9, 27): 1. Török I. (DVSE) 39,38, 2. Nagy (DVTK) 41,24, 3. Hideg (DVTK) 41,88. F 21 C (8130, 12, 9): 1. Bartus (Honvéd Bottyán) 45,33, 2. Diószegi (Typográfia) 50,41, 3. Tímár (GEAC) 58,35. F 17 C (6090, 9, 43) : 1. Fülep (DUSE) 47,10, 2. Czeglédi (D. Műanyag) 51,79, 3. Kerekes T. (DVSE) 53,27. F 35 B (8520, 8, 7): 1. Tanács (MMG) 61,55, 2. Juhász (DVTK) 65,19, 3. Ballagó (Jászapáti) 67,34. Nők. N 21 A (9300, 11, 31): 1. Borosné (Postás) 63,02, 2. Káló (DVTK) 65,45, 3. Kopasz (Tygográfia) 66,76. N 17 B (6210, 8, 20): 1. Balogh (SZVSE) 38,12, 2. Zádori (SZVSE) 42,30, 3. Lóczi (SZVSE) 43,45. N 15 B (5280, 10, 23): 1. Lovasi (Eger) 31,70, 2. Zámbó (DVTK) 45,59, 3. Debnár (DVTK) 49,27. N 13 B (4020, 7, 18): 1. Blum (SZVSE) 30,71, 2. Gordon (SZVSE) 32,31, 3. Kovács (SZVSE) 34,90. N 17 C (4020, 7, 10): 1. Egyed (TLS) 39,31, 2. Gáti A. (DUSE) 44,30, 3. Tóth (Jászapáti) 48,00. N 13 C (3405, 7, 20): 1. Darázs (Jászapáti) 35,95, 2. Csóka (Jászapáti) 47,02, 3. Földi (TLS) 53,11. F 13 C (3585, 6, 13): 1. Török T. (DUSE) 31,78, 2. Gilányi (Mg. Főiskola) 41,99, 3. Hubai (Karcag) 42,83. KNER-KUPA A DMVSC negyedik Győri Richards—DMVSC 24—22 (10—9, 19—19, 21—21). Békéscsaba, 50 néző. Vezette: dr. Gyöngyösi, dr. Kékesi—Szabó. DMVSC: Tóth I. — Hüse 3, Kádárné 6/4, Medgyessyné 1, Törökné 2, Bojtor 6/3, Szarvas 3. Csere: PUSZTAINÉ (kapus), Györfi. Edző: Komáromi Ákos. A Győr legjobb dobója: Kocsis 13/3. Kiállítások: 8, ill. 2 perc. Hétméteresek: 5/3, ill. 11/7. A három válogatott játékosát nélkülöző DMVSC női kézilabda-együttese a Knerkupa pénzdíjas vidékbajnokság harmadik helyét eldöntő találkozót szorossá tudta tenni, ám végül csak a negyedik helyen végzett. Az eredmény alakulásában közrejátszott, hogy a debreceni játékosok négy hétméterest kihagytak, sőt a hosszabbításban a kettős emberelőnyt sem tudták gólra váltani. A Kner-kupa végeredménye: 1. Borsodi Bányász, 2. Dunaújvárosi Kohász, 3. Győri Richards, 4. DMVSC, M. L. HAIPU-HIHAKI NAPLÓ — 1987. MÁRCIUS 23. PFB