Hajdú-Bihari Napló, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
Ígéretes jövő előtt a városi televízió Beszélgetés Hajdú István felelős szerkesztő-stúdióvezetővel A decentralizáció jelensége — mint oly sok területen — esztendők óta a televíziózásban is megmutatkozik, mintegy harminc helyi stúdió működik ma az országban. Ezek egyike a debreceni városi televízió, amelynek az Újkerti Általános Művelődési Központban adtak otthont. A stúdió ez év júniusától Hajdú István (korábban a Hajdú-bihari Napló rovatvezetője volt) felelős szerkesztőnek az irányításával fejti ki fokozatosan táguló hatósugarú, egyre közérdekűbb tevékenységét. Hajdú Istvánt az informáló munka körülményeiről, speciális vonásairól, a műsorpolitikáról, valamint a jövőbeni kilátásokról kérdeztük. Ez év közepéig a nevelési központ alintézményének számított a stúdió, június másodikétól viszont a városi tanács végrehajtó bizottsága határozatának értelmében önálló lett. Ugyanúgy szerkesztőségként funkcionál, mint mondjuk —közeli példát említve — a Debrecen című hetilap. A nézők — egyre gyakrabban látva anyagainkat a központi műsorokban — azt hihetik, hogy az MTV „alegysége” vagyunk. Erről szó sincs, nincs közöttünk függőségi viszony, viszont az együttműködés ajánlatos, hisz kölcsönös előnyöket eredményez. Az országos terjesztésű műsoroknak (Ablak, Telesport stb.) dolgozni várospolitikai érdeknek tartjuk. A stúdió tehát önálló jogi személy, szerződéseket köthet, bizonyos üzletekbe bocsátkozhat, megnőtt a mozgástere. Kötelességünk foglalkozni a beérkező panaszokkal, csakúgy, mint az újságszerkesztőségeknek. — Milyenek a személyi, a tárgyi feltételek? — Más városi televíziókhoz viszonyítva nem panaszkodhatunk. Tízen dolgozunk itt főállásban: két operatőr, két szerkesztő riporter (Vámos Nóra és Herczku József), egy gyártásvezető, egy technikus, egy világosító, egy gépkocsivezető, egy műsorszervező s jómagam. Van öt mellékállású s vagy húsz külső munkatársunk, ezek többnyire a televíziózás iránt érdeklődő újságírók. Ami a tárgyi feltételeket illeti: az élenjárókhoz képest szegények vagyunk. Berendezéseink, műszaki eszközeink értéke 12 millió forint lehet, a győrieké meghaladja a 32 milliót. Hiányzik néhány alapvető műszerünk (mikrofonok, lámpák, kameraállványok). Kellene egy átjátszó-időkiegyenlítő is készülék is. — Mennyien látják ma az adásokat, s milyen ütemben bővülhet a nézők köre? — Ma 35 ezer nézővel számolunk. Az év végéig a Tócóskert lakóinak kétharmada is láthatja majd a műsorainkat, a jövő év közepén pedig az egész Tócóskertben jelen leszünk. Reális esély van arra, hogy azt követően az Új Élet parkot „fűzzük fel”. Sajnos, a posta nem ad engedélyt közvetlen műsorszórásra. A kábel igen drága, a Tócóskertben 3,6 millió forintba került a lefektetése. Most tárgyalunk egy olyan kisszövetkezettel, amely képes a jel kábel nélküli eljuttatására. Lehetséges, hogy a jövőben több módját is választhatjuk a műsortovábbításnak. Valószínűleg születik egy tanácsrendelet, amely közműnek nyilvánítja az antennarendszert, így képződhetne egy tekintélyes anyagi alap, amiből fejleszteni lehetne a hálózatot. Adásainkat fölkínáljuk a lakásszövetkezeteknek, akik annyiszor játszhatják le a kazettát, amennyiszer akarják. Ilyen módon lakásonként nyolc forintba kerül egyhavi műsorunk (két-három adás ez) megnézése. Ahol központi antenna van (Tócóvölgy, belváros, Fényes udvar stb.) oda elvileg hamar eljuttathatnánk a műsorunkat. Nagyon örülnénk, ha az említett városrészekbe kéthárom éven belül sikerülne „elaraszolgatnunk”. — Milyen megfontolások munkálnak a műsorpolitika kialakításában? Milyen ötletek, kezdeményezések megvalósítása színesítheti-gazdagíthatja az adásokat? — Szerkesztőségünket a városi tanács végrehajtó bizottsága hívta létre, természetes hát, hogy sok-sok várospolitikai műsort igyekeztünk készíteni. Szeretnénk bemutatni a tanácsot mint testületet, célunk a tanácstagokat megismertetni a választókkal. Nem a hivatalnokok népszerűsítésére vállalkozunk tehát, sokkal inkább az izgat bennünket, hogyan tesz eleget a tanács népképviseleti funkciójának. Rögzítünk minden tanácsülést, s részletesen feldolgozzuk azok anyagát. Meglehet, hogy rendkívüli adásként műsorra tűzzük az üléseket, hisz ezek nyilvánosak, viszont a terembe csak húszharminc ember fér be. Nyomába szegődtünk a sokakat érintő problémáknak. Nem akarunk vetélkedni a nagy televízióval, mi nem az MTV debreceni mása vagyunk. Speciális teendőink vannak, a szűkebb pátria élete a „vadászterületünk”. Elindítottunk egy történelmi kulturális témájú sorozatot, amelyben a város történelmi műemlékeivel ismertetjük meg az embereket, profi és amatőr művészeti csoportok produkcióit adjuk közre, alkalmat adunk a bemutatkozásra színészeknek, másoknak. Szeretnénk létrehozni a debreceni Kék fényt, hisz a közrend, a közbiztonság helyzete erősen érdekli a lakosságot. Élő fórumokat szervezünk, amiktől nagy népszerűséget remélünk. Az itt élők gyakran nem a tanácshoz, nem csak a Naplóhoz mennek panaszaikkal, hanem hozzánk is, tőlünk várják bizonyos bajok képi bemutatását, orvoslásának sürgetését. El akarunk indítani egy híradós blokkot, amolyan megyei filmhíradófélét, amit esetleg a videomozikban is vetíthetnének. Az emberek figyelme egyre inkább a szülőföldre, a saját településre irányul, sokakat érdekel, mi történik a városban és a megyében. — A stúdió nyilván gazdálkodó egység is. Milyen úton-módon igyekszik megállni a saját lábán? — Természetes, hogy törekszünk jelentékeny bevételhez jutni. A városi tanács 1987-ben egymillió forintot adott munkánk finanszírozására, s a tervben — erre az évre — 800 ezer forint kitermelése (hirdetésekből, reklámfilmek készítéséből, egyéb módon) szerepel. A 800 ezret már megtermeltük, a tervet tehát túlteljesítjük. Ez annak is köszönhető, hogy egyre bővül a szolgáltatásunk: vállalati eseményekről, családi ünnepségekről filmet készítünk. Igyekszünk letörni a maszekok irreálisan magas tarifáját. Különböző intézményekkel (művelődési központ, könyvtár stb.) megállapodunk abban, hogy utánjátszszák az adásainkat. A csak az üzletre koncentráló szemlélettől viszont természetesen óvakodunk, fő tennivalóink, céljaink azok maradnak, amelyekről korábban szóltam. Erdei Sándor Azonosulás és elkülönülés Gonda Zoltán grafikáiról Gonda Zoltán a publikus művészek közé tartozik. Olyan ember, akinek művészi munkássága, minden tárgyiasult eredménye a közönség elé került: egyéni vagy csoportos kiállításokon, újságokban, folyóiratokban, plakátokon, könyvek lapjain. A tárlatlátogató, az újságolvasó szeme előtt bontakozott ki, formálódott és alakult mintegy két évtized alatt az a művészi magatartás, melyben mindmáig megerősödött a tisztelet és a csodálat a dolgok, az életjelenségek, természeti elemek, tárgyak leképezett formái, jellegzetességei iránt, s akiben szüntelenül ott munkált — az önkifejezés érdekében — az alakítás, a megváltoztatás, a formálás— deformálás, a minősítés, az azonosulás és elkülönülés szándéka és mozdulata. Nem öncélúan, hanem természetesen. Az eredményt a keze alól kikerülő munkák jelzik. S ez a folyamat véget nem érő, mindig megújuló, párhuzamosan futó, egymást átszövő, motiváló. Az utóbbi néhány esztendőben készült grafikáiból, metszeteiből és rajzaiból készült válogatás is ezt jelzi. Egyben azt a természetes kiteljesedő, higgadó és érő folyamatot is, amelyben szervesülő egység alakult a kifejezendő érzelem, gondolat, eszköz és forma között. S mindezek öszszetartó ereje, biztosítéka és garanciája maga szemlélet, amely egy sajátos belső világot, művészi-etikai tartást sugall. Így hát témáitól függetlenül a készülő műbe akarva-akaratlanul beleírja magát, művészi gondolkodásának, társadalom- és emberszemléletének sajátos jegyeit, a véleményét. Mert hiszen a természeti, tárgyi motívumokkal is mindig az emberről beszél. S míg linómetszetein egy vaskosabb, erőteljesebb, szélesebb vésenyomokkal dolgozó művésznek tetszik, addig tusrajzaiban — a technikából, eszközből adódóan is — egy könnyedebb, finomabb, artisztikusabb vonalvezetés a jellemző. És bár alkotószemléletében uralkodóvá vált a groteszk, az álság, a torz, a talmi, a hamisság, a kövületté merevedés nevetségessége, szelíd humorral, gyöngéd részvéttel mindig oldja az ellehetetlenülést. Művészi mondandója kiteljesítésében nem kell nagy témákhoz nyúlnia. Az állatidomár, a hordár, a próféta vagy a filozófus nem nem rendkívüliségükben, hanem képi-művészi megformáltságukban hordoznak értéket. De a Rögeszme, A kis táncosnő metamorfózisa, a Jónás álma, a Madaras fa, A bogaras lepedő, a Madártemető című lapjai éppen a különös iránti fogékonyságát, a jelképes értékű események, jelenségek, mozzanatok, helyzetek iránti érzékenységét jelzi. Egyben persze azt a tudatosan vállalt törekvését is, amelyben kifejezésre jut az ember mélyebb megértésének szüntelen óhaja, a való világ szép és megtöretett értékei fölött érzett fájdalom. Gonda Zoltán egyre gyarapodó grafikai lapjai, rajzai, réz- és linómetszetei egyben egyre teljesebbé, zárttá és egységessé formálják azt a képet, amely immár nemcsak ember művészi óhajtása, de teremtett értékei láttán dokumentált művészi valóságnak fogadhatunk, el. (Tungsram, Hajdúböszörmény) Lázár Imre New York-i hárfások Debrecenben Rendkívüli zenei esemény színhelye lesz október 9-én este fél nyolctól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának hangversenyterme: koncerten mutatkozik be a világhírű New York-i Hárfaegyüttes. A művészcsoportot 1970-ben Aristid von Wurtzler alapította azzal a céllal, hogy a hárfát kiemelje zenekari szólista szerepéből és önálló hangszeres lehetőségeit felmutassa. Mivel a hárfára írott zenei művek száma viszonylag csekély, ezért elsősorban átiratok alkotják az együttes műsorát. Ezeknek révén a zenekar a hárfa olyan hangzási sajátosságait tudja kidomborítani, amire korábban még nem volt példa. A négy fiatal hölgyből álló csoport már a világ minden részén koncertezett. Finom kamaramuzsikájukat számos hanglemez örökítette meg, köztük az is, amely a Hungaroton kiadásában néhány éve Magyarországon jelent meg. Debreceni fellépésükre saját hangszereikkel érkeznek a muzsikusok, s már az öt hárfa látványa különleges aspektust ad koncertjüknek. A programban Albrechtsberger, Bach, Vivaldi, Albeniz, Saint- Saens, Bartók, Hovhaness, Würtzler és de Falla műveinek átiratai, illetve eredeti kompozíciói szerepelnek. A hangversenyt az Országos Filharmónia, a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a Zeneművészeti Főiskola rendezi. Nem turfesterp maembl* Music Diractor and Soloist: Aristid VbnW&rüler Hangversenykörúton Ausztriában Nagy melegben 500 kilométer megtétele után a fáradtság ellenére a Debreceni Kodály Kórus megérkezése után fél órával már próbán vett részt a világ egyik jelentős zenei központjában, Bécsben. A világhírű művészeket naponta szerepeltető Konzerthaus milliője már az előtérben tiszteletet parancsolt. A Debreceni Kodály Kórus 2 évvel ezelőtt a Haydn Sinfonietta meghívására már bemutatkozott Bécsben. Nyilvánvaló, hogy az akkori siker jelentősen hozzájárult a kórus jelenlegi meghívásához. A próbán régi muzsikus barátaink vártak és köszöntötték a kórust, örülve annak, hogy ismét közös munkánk eredményeként csendülhet fel Mozart Requiemje és Haydn Teremtés című oratóriuma. Aki Bécsben járt és megismerkedett e világváros nevezetességeivel, nem kerülhette el figyelmét a város központjában impozáns tér közepén elhelyezkedő Karlskirche. A templom Ausztria legjelentékenyebb barokk templomának számít, amelyet VI. Károly császár építtetett a pestisjárvány megszűnte után. Bécsi koncertjeink mindegyike ebben a templomban volt. Megérkezésünk napjának estjén két a’ cappella mű, Verdi: Ave Maria, Laude alia Vergine és Mozart Requiemje hangzott fel a csodálatos akusztikájú templomban. Szólót énekeltek: szoprán: Nina Wadbo, Elisabeth Linhart, alt: Heidi Eisenberg, tenor: Anders Nilsson és Ivan Urbas basszus. A zsúfolásig megtelt templom közönsége nagy tapssal jutalmazta a szereplőket és szívet gyönyörködtető élmény volt az, amikor a hangversenyek végén kitárták a templom bejárati ajtaját és elénk tárult az esti Bécs gyönyörű látképe. A koncert sikerének kellemes élménye és a fárasztó hosszú út után csak a pihenés következhetett, hiszen már másnap Haydn Teremtés című oratóriumának próbája következett. A csaknem kétórás mű a világ teremtésének bibliai történetét mondja el, recitativók — énekbeszédek — áriák és kórustételek segítségével. A nyilvános főpróba ott-tartózkodásunk harmadik napján Vöcklabruckban volt. Utunk Ausztria e gyönyörű kis városába az Alpokat átszelő autópályán vezetett. Útközben megcsodálhattunk néhány alpesi települést. Arra is volt lehetőségünk, hogy rövid időt töltsünk az üdülőhelyként jól ismert Traunsee partján, és a több száz éves kisváros, Vöcklabruck főterén. Az esti hangverseny a Schöndorfer Kirchében volt A koncertturné szervezőjének és a kórus tagjainak nem kis izgalmat jelentett, hogy a zenekar a koncert kezdésének idejére nem érkezett meg. A nagy számú zeneszerető közönség fegyelmezetten várakozott. Ezt hidalta át a Kodály Kórus azzal, hogy a zenekar megérkezéséig rögtönzött a’ cappella műsort adott Kodály műveiből Strausz Kálmán vezényletével, amelyet a hálás közönség nagy tetszésnyilvánítással fogadott. Időközben megérkezett a zenekar és a pódium közönség előtti gyors berendezése után felcsendülhetett Haydn Teremtés című oratóriuma. Jóval éjfél után értünk szálláshelyünkre, Bécsbe. Szeptember 9-én a Karlskirchében ismétlődött meg a Teremtés, majd 10-én a Requiem. Szeptember 11-re esett az a koncert, ami a Kodály Kórus egyik profilja. A bécsi Collegium Hungaricum meghívására lehetőséget kaptunk, hogy bemutatkozhassunk a Bécsben működő Magyar Intézetben. Minden kórustag érezte ennek a bemutatkozásnak a jelentőségét. Erre az alkalomra kiegészült a Kodály Kórus azokkal a kórustagokkal, akik az egész hangversenykörúton nem vehettek részt. A koncertet dr. Grossmann Ferenc, a Collegium Hungaricum igazgatója nyitotta meg. A nagy várakozást egy csodálatos koncert követte, mely Vajda Allelujájával köszöntötte a közönséget, majd Liszt, Verdi, Kodály és Bartók művei csendültek fel Strausz Kálmán vezényletével. Nagy megtiszteltetést jelentett az, hogy a hangversenyen megjelent hazánk ausztriai nagykövete, dr. Nagy János is. Mind a magyar, mind pedig az osztrák vendégek elismerően nyilatkoztak a számukra élményt jelentő koncertről és boldogan szorongatták Strausz Kálmán karnagy és a kórustagok kezét. A következő napon újra a Teremtés című oratórium hangzott fel a Karlskirchében. Ezután több mint 500 kilométeres útra Hall in Tirolba, Tirol korábbi fővárosába indult az énekkar. A tiroli zeneszerető közönség nemcsak nagy tapssal jutalmazta a jól sikerült koncertet, hanem a hangverseny után sokan elismerően szóltak a kórusról. Ott-tartózkodásunk utolsó napja is meglehetősen zsúfolt volt. A gyönyörű Innsbruck megtekintése után indultunk viszsza Bécsbe. Utolsó fellépésünkön Haydn Teremtés című oratóriumát énekeltük, ismét nagyszámú közönség előtt. A gyönyörű zene, a csodálatos helyszín szinte feledtette a szereplőkkel a hosszú út fáradalmait és talán a legjobban ssikerült oratóriumhangversenyünk élményével búcsúzhattunk el — remélhetőleg átmenetileg — Bécstől és annak zenét szerető és értő közönségétől. Dr. Szegedi Zoltánná HAJDÚ-BIHARI NAPIaO — 1M7. OKTOBER ». ÚíM