Hajdú-Bihari Napló, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-23 / 70. szám

Nagyra törő tervek? Mit vállalhat egy alkotó egyesület Józsán? Összegyűltek.­.. megvitat­ták . . . módosították .... és elhatározták, hogy megala­kulnak. Sémája lehetne ez, ha nem is mindig ugyan­ebben a formában, a ma­napság egyre gyakoribbá (divatosabbá?) váló szerve­zetek, egyesületek megala­kulásának. Ezt történt a napokban Józsán is. A fenti menet­rend szerint játszódott le az az előkészületi gyűlés, ahol a települést (városrészt) érintő számos probléma gyors, de alapos vizsgálatá­ra került sor, és ennek eredményeképpen döntöttek arról, hogy megalakítják a Józsai Környezetvédő és Településfejlesztő Egyesü­letet. Két, jelentőségénél fogva is tekintélyes, megoldásra váró feladat állt a beszél­getés középpontjában. A ki­­lencezres városrészben fö­löttébb örülnének annak, ha a régi ígérgetéseket valóra váltanák és bevezetnék Jó­­zsára a gázt. A másik prob­lémát az okozza, hogy szük­ség lenne egy olyan épület­re, ahol helye lehetne a na­gyobb összejöveteleknek, rendezvényeknek és kulturá­lis eseményeknek. „Gáz van.’ Helyesebben, gáz nincsen, fűtenek he­lyette szénnel és mással — az így keletkező emberma­gasságú süllyedő füst okoz­za a ködös téli hónapokban azt az érzést, hogy egy tíz­perces utcai séta napokat is elrabolhat életünkből. Lesz gáz — mondták. De mikor és mennyiért? Röp­ködtek a milliók, mintha nem is saját zsebünkről lenne szó. Apró vigasz, hogy nagyobb társadalmi összefo­gással és helyes politikával már csak néhány millió ma­rad az az összeg, amit a ve­zeték Józsa széléig való megépítéséhez elő kell te­remteni. A közösségi ház felépíté­séhez is rengeteg erőfeszítés kell majd, nem is beszélve a felmerülő forintmilliókról, inkább megrettenve tőlük. A szervezők azonban nem fél­nek. Betársulna az építésbe a gyógyszertár, a takarék­szövetkezet — nekik is épü­letre lenne szükségük; mellettük, egyfajta szolgál­tatóház jelleget adva az építménynek, egy-két (ma­szek) üzletet is nyithatná­nak. Felvállalhatja-e a majdan megalakuló egyesület ezt a két nagy horderejű felada­tot? Nem kellene talán ki­sebbekkel kezdeni? — me­rült fel egy-egy sarokból az aggodalmaskodó kérdés. A kisebb problémákat, mint a szemétszállítás meg­oldását, az utcák rendezé­sét, az elhanyagolt területek rendben tartását eddig is felderítették és orvosolták. Az emberi érdeklődés — olykor — határtalan, s egé­szen ritka esetekben nem marad alatta a tenni akarás sem. Szó esett­­még a józsai telefonhálózat rendezéséről, és a mindenütt jelentkező lapalapítási kedv lecsapódá­saként felvetődött a kér­dés: mi lenne, ha Józsa sa­ját lapot adna ki? Elkanyarodtak, visszatér­tek, egymást lökdösték­­ a tervek. A szervezet alapsza­bálya már készülőben, né­hány héten belül sor kerül­het a megalakulásra, Igaz, hogy ezt most is megtehették volna, alapsza­bály nélkül, hiszen a hatá­lyos egyesülési törvény alapján csak formai kifogás merülhetett volna fel a tör­vényességi felügyeletet gya­korló szerv, a megyei tanács részéről. A kezdeti huzavona azon­ban remélhetőleg elfelejtő­dik , ha megvalósulnak a tervek, és a lehető legha­marabb gázzal fogják fűte­ni a felépítésre váró műve­lődési, közösségi házat. (vitéz) KÉT SORÁNY MINŐSÍTÉS Diák színjátszó együttesek megyei fóruma­ ­ A diák színjátszó együtte­seknek a Csokonai Színház­ban és a Kölcsey Művelődé­si Központ bábszínházában zajlott megyei fórumán és országos minősítő versenyén, amelyen 17 műsorral tizen­egy, együttes indult, az aláb­bi eredmények születtek: Arany minősítést szerzett a debreceni Főnix diákszín­pad (a Viktor avagy a gye­rekuralom című produkció­jával), Várhidi Attila rende­zésében és a debreceni Ady Endre Gimnázium Adyák színpada (La Mancha lovag­ja) Jantyik Csaba rendező vezetésével. Ezüst minősítésben része­sült a hajdúnánási Körösi Csom­a Sándor Gimnázium és Szakközépiskola színpada (Egy végkiárusítás képei), rendezőjük Sebestyén Mik­lós, a debreceni Könnyűipa­ri Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet színpa­da (Rotschild hegedűje), Gyenesné Borbély Zsuzsa rendező vezetésével és a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium színpada (rész­let a Macskákból) Gellért Tünde rendezésében. Bronz minősítést kapott a hajdúnánási Körösi Csom­a Sándor Gimnázium (Dorot­­­tya) Sebestyén Miklós veze­tésével, a debreceni 109. Szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet diák színjátszó köre (András Kovács királysága) Kummer Ernő irányításával, a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium színjátszó­­köre (Alternatívák) Gellért Tün­de vezetésével, a hajdúdoro­gi mezőgazdasági szakközép­­iskola színpada (Műtét) Tóth Tünde rendezésével és a debreceni 127. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet (Törpeszállás) Szűk Balázs vezetésével. Jelenet a Fazekas Mihály Gimnázium színpadának Macskák című produkciójából. (Fotó: Iklódy János) A Figaro itt, Figaro ott Március 19-én Budapesten megtartották a fodrász-koz­metikus országos bajnoksá­got. Széll Sándor hajdúszo­­boszlói fodrász e versenyen a férfi artisztikus (művészi) frizura kategóriában első dí­jat nyert, a klasszikus Hin­­denburg kategóriában pedig a negyedik helyet szerezte meg. Egyéni összetett ver­senyben eredményeivel a harmadik helyen végzett és megkapta a legjobb férfi fodrásznak járó különdíjat, és Párizsban az első három helyezett magyar versenyző­vel ő is részt vesz a nem­zetközi fodrászversenyen. Hajdúszoboszlón a~ min­denki által Figaro néven is­mert Széll Sándor évek óta az egyetlen, aki helyezett az országos fodrászversenyeken nemcsak a megyéből, hanem szinte egész Kelet-Magyar­­országról. tt « mii ratu dt­w.oirt _ 1 obu MA WI’N­ U.vij amerikai cég bemutatój­a A környezetkímélő szereké a jövő Agrokémiai tanácskozáson vehettek részt tegnap dél­előtt az érdeklődő szakem­berek Debrecenben, a SZOT Kohász üdülőjében. A debreceni Agroker és az Uniroyal nevű amerikai, ke­mikáliákat előállító és for­galmazó cég közös rendez­vényén S­­app Zoltán, az Uniroyal genfi irodájának a képviselője tartott előadást az amerikai cég környezet­kímélő, hatékony, gazdasá­gos technológiáiról. Ismer­tette a cég legújabb, kör­nyezetvédelmi szempontból előnyös növényvédő szereit. Az Uniroyal elsősorban talajcsávázó, növekedést szabályozó anyagairól is­mert, hazánkkal mintegy 1,5—2 millió dolláros forgal­mat bonyolít le évente. Ez a szám — az egyre népsze­rűbb környezetkímélő anya­gok elterjedésével — az idén várhatóan 2,2 millió dollárra nő. Puccini-bemu­tató A BOHÉMÉLET PRÓBÁJÁN A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN A színházi évad második operabemutatójára készül a Csokonai Színház operatár­sulata. Újra műsorra tűzi a Verdi utáni olasz opera leg­jelentősebb komponistájá­nak, Puccininek művét. A szerző a Bohémélet be­mutatásával emelkedett a múlt század utolsó éveiben a világhír csúcsaira. A tra­gikus művészsorsot elbeszé­lő műve önéletrajzi ihleté­sű, fiatalkori nyomorgásai­­nak és hányattatásainak ál­lít benne emléket. Zenedrá­mája kitűnő példája annak, hogy a hagyományosan énekközpontúnak tartott olasz operát forradalmasí­totta: olyan hangot talált az ária számára, amelyben a zenekar és az énekkar együt­tesen és egyenrangúan bontja ki a melódiát. A Bo­hémélet Puccini „nőközpon­tú” műveinek sorába illesz­kedik, hőse a „szenvedő asszony”. Érdeme, hogy ke­rüli az opera „kötelező” pá­toszát, felfedezi a kis moz­dulatok, érzelmes történetek líraiságát. Érvényt szerez az emberi érzelmek reális, hű operai ábrázolásának. Jós (Schaunard, zenész) Kertész Tamás és Gyapjas Tibor (Marcel, festő), Tréfás György Liszt-díjas érdemes művész és Ürmössy Imre (Colline, filozófus), Szilágyi Erzsébet és Hegyes Gabri­ella (Mimi), Pelle Erzsébet és Mohos Nagy Éva (Mu­sette), Ürmössy Imre és Kertész Tamás (Alcindor), ifj. Kovács Gyula (Parpi­­gnol), Molnár Gábor (Benoit), Sámy László (Fináncőrmes­ter). A díszletet Dóra Gá­bor, a jelmezeket Greguss Ildikó tervezte. Közreműkö­dik a Debreceni MÁV Fil­harmonikus Zenekar, a Cso­konai Színház énekkara és a Tanítóképző Főiskola Gya­korló Általános Iskolájának növendékei. Karigazgató Pa­zar István, vezényel Szabó László Liszt-díjas és Tarnay György. A rendező munka­társa Iványi Csilla. Rendez­te: Rencz Antal m. v. * * * Bemutató előadás márci­us 24-én, pénteken este hét Szereplők: Sebastian Gon­­órakor, Erkel-bé­rletben.­zález és Albert Miklós (Ro­dolphe, költő), Wagner La­­p. I. Próbakép: Hegyes Gabriella és Sebastian González deutt­­je (Fotó: Nagy Gábor) Savanyúsággyártás előkészítése a Dekóban (Fotó: Nagy Gábor) Az Irinyi-szakközépiskolában: A szakma kiváló tanulóinak országos versenye Március 22-én délelőtt fél tizenkettőkor került sor Debrecenben az élelmiszer-tar­­tósító­ szakma kiváló tanulói országos ver­senyének megnyitó ünnepségére a debrece­ni Irinyi János Élelmiszer-ipari Szakközép­iskolában és Szakmunkásképző Intézetben. Az ország tíz élelmiszer-ipari középiskolá­jából érkezett huszonegy tanulót, kísérőiket és az országos verseny zsűrijét Dániel Pe­terné igazgató köszöntötte. A versenyt dr. Szekeres Antal, a megyei tanács elnökhe­lyettese nyitotta meg, majd a versenybi­zottság elnöke, dr. Kerényi János, a Kerté­szeti Egyetem főmunkatársa szólt a részt­­vevőkhöz, akik megtekintették a hat élel­miszer-ipari szakma termékeiből készített színvonalas kiállítást. Délután két órakor kezdődött a gyakor­lati verseny technológiából és géptanból a Debreceni Tartósítóipari Kombinátban. A nagyszabású vetélkedő ma reggel nyolc órakor a szakközépiskolában gyakorlati versennyel (laboratóriumi vizsgálattal) foly­tatódik, majd ugyanitt 14 órától szóbeli for­dulóra kerül sor. Pénteken délelőtt fél tizenegykor a MÁV Járműjavító Üzem Egyetértés Művelődési Házában rendezik az országos vetélkedő záróünnepségét, ahol a tervek szerint Sósné dr. Gazdag Mária, a Konzervipari Kutató­­intézet igazgatója zárja be a versenyt. Baleseti krónika Március 8—14. között megyénk területén 21 sze­mélyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset tör­tént. A balesetek során ha­tan súlyos, huszonhár­man könnyű sérülést szen­vedtek. Március 8-án 15.10 óra­kor Berettyóújfalu belterü­letén a 47-es számú főút és Kossuth u. kereszteződésé­ben Varga Gusztáv, Be­rettyóújfalu, Szabadság u. 16. szám alatti lakos az ál­tala hajtott fogattal az út­kereszteződésben balra szándékozott kanyarodni, de ittassága miatt a bak­ról az úttestre levágódott. Könnyen megsérült. Március 9-én 16 óra 10 perckor Debrecen területén az István úton lévő szer­vizúton T. A. 12 éves gyer­mek kerékpárján közleked­ve balra kanyarodás köz­ben nem adott elsőbbséget a vele szemből érkező sze­mélygépkocsinak, s az el­ütötte. A gyermek köny­­nyen megsérült. Március 10-én 19.30 óra­kor Körösszegapátiban a Nagy Sándor utcán V. J. segédmotoros kerékpárjá­val kanyarodás közben ösz­­szeütközött egy kivilágítat­­lan kerékpárral. A kerék­páros könnyen megsé­­­rü­lt. Március 12-én 18 óra­­40 perckor a 47. számú főút 14 kilométerszelvényében C. S. gépkocsijával egy busz elő­zésébe kezdett. A nagy esőben későn vette észre a vele szemből érkező lovas fogatot, s azzal összeütkö­zött. A lovas fogat az árok­ba borult. Az ittas állapot­ban lévő fogathajtó, Csi­szár József, Sáránd, Kos­suth u. 39. szám alatti la­kos a felborult fogatból ki­fogta a lovát és azzal a helyszínről eltávozott. A baleset során a gépkocsi­ban utazó egyik utas meg­sérült. Március 13-án 17 óra 10 perckor Debrecenben, é­s a Dózsa György úton E. Z.­­né gyalogos elébe lépett (fi­gyelmetlensége miatt) az úttesten haladó személy­­gépkocsinak, ami elütötte. A gyalogos könnyen meg­sérült. Március 14-én 9.35 óra­kor Debrecenben, a Sza­badság és Kemény Zs. u. kereszteződésében lévő ki-­ jelölt gyalogos átkelőhe­lyen haladt egy anya, kar­ján egyéves gyermekével, ennek ellenére P. L. sze­mélygépkocsijával nem adott elsőbbséget az ott ha­ladó gyalogosoknak és őket elütötte. Mindketten köny­­nyen megsérültek. Március 9-én 19.35 óra­kor Hajdúböszörmény terü­letén a 35-ös számú főúton lévő gyalogos , átkelőhelyen Balogh Sándor, Hajdúbö­szörmény, Móra Ferenc u. 3. szám alatti lakos erősen­­ ittas állapotban figyelmet­lenül, hirtelen lépett az út­testre, és egy ott közlekedő tehergépkocsinak neki­ment. A gyalogos életve­szélyesen megsérült. Egészségvédelmi pályázat Az Országos Egészségvédelmi Tanács pályázatot hirdet a dohányzás, a mentálhigiénia, az alkohológia, az egészséges életmódra nevelés, a szakemberképzés, a környezet- és természetvédelem, a reklám, propaganda, valamint egyéb témakörökben. Az egészségünk megőrzése érdekében kiírt pályázatok beküldési határideje 1989. április 20. A pályá­zati lapok átvehetők a városi tanács egészségügyi osztá­lyán. Bővebb felvilágosítást is ott kapnak az érdeklődők. Telefon: 11-734.

Next