Hajdú-Bihari Napló, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-01 / 77. szám

Új életforma - régi jó kedéllyel Beszélgetés a megyei pártbizottság volt titkárával Ha egy átlagos nyugdíjas szokatlanul tölti a nyugdí­jas éveit — érdekesség, ha egy­ volt pártvezető — téma, szenzáció. Az emberek be­szélnek róla. Jóllehet, mind­két esetre egyformán ráillik a szokásos séma: a „visz­­szavárunk, számítunk rád” szavakkal búcsúztatott nyugdíjas iránt lassanként megcsappan az egykori kör­nyezet érdeklődése, az élet megy tovább és kegyetlen — Meglep ez a hirtelen érdeklődés — kezdte a be­szélgetést, amikor Böször­ményi úti lakásán felkeres­tem. — Fél éve mentem nyugdíjba, de azóta nem nagyon vettem észre, hogy bármilyen téren érdeklődtek volna irántam. Most gyor­san pótolják? Egyszerre ilyen fontos lesz, hogyan él és dolgozik a volt megyei titkár? — Rosszul esik, hogy ez a kíváncsiság épp így nyilvá­nul meg? — Nézze, én megbékéltem a sorsommal, ha úgy tet­szik, át tudtam állni egy másik életformára. Ha van­nak is gondjaim a cukorbe­tegségemmel, ez nem olyan mértékű, hogy ne tudnék dolgozni a családdal együtt. Én nem tanácsadónak men­tem el, a fizikai munkát választottam. Ez naponta legalább hat-nyolc órát je­lent, ami számomra nem kellemetlen, inkább egy ki­csit terhes, de úgy érzem, öt-hat évig még elbírom ezt a tempót. Lehet, hogy vol­tak és vannak irigyeim, mert én megyei titkárként is végeztem már fizikai munkát, de azt tartom: meg kell dolgozni a pénzért. A nyugdíjjal — bár ez egy ki­csit gyorsan jött nekem — még senki sem temeti el magát; vannak, lehetnek tervei. — Ön kérte a nyugdíja­zását. Úgy értsem, hogy ez azért egyfajta kényszer volt? — Igen. Formailag való­ban én kértem és kezdemé­nyeztem, az igazság viszont az, hogy a főnökeim véle­ménye változott meg néhány rövid hónap alatt. Február­ban még azt közölték ve­lem, hogy a következő kongresszusig dolgozhatok, meg vannak elégedve a munkámmal, májusra vi­szont már másként festett a dolog. — Ki vonta meg a bizal­mat? — A felsőbb pártszervek. Ezt én beláttam és megpró­báltam elébe menni, hisz további normális együttmű­ködésről már úgysem lehe­tett volna szó. Ezzel megol­dódott a görcs, döntöttem, ha nem is volt könnyű. Harmincnégy évig voltam politikai munkás, egyéb­törvényét — senki sem pó­tolhatatlan — meg kell ta­pasztalni. Talán nekünk sem jut eszünkbe, hogy Magyar Jó­zsefet, aki májusig a me­gyei pártbizottság titkára volt, felkeressük, ha nem érkeznek hozzánk egyre­­másra választ sürgető kér­dések: igaz-e, hogy a volt megyei titkár vendéglátós szakmát tanul és megvette a Pulykakakast? Ként ennyi az összes mun­kaviszonyom is —, 1954-ben a Külügyi Főiskola elvégzé­se után kezdtem el dolgozni a mozgalomban. Megéltem az ellenforradalmat, tudom, hogy mi volt előtte és utá­na. Az életem tragédiája — bár nem szeretem az ilyen nagy szavakat — az, hogy ugyanúgy fejeztem be, aho­gyan elkezdtem. Tudja, mit jelent, ha valaki hittel dol­gozik, úgy gondolja, hogy jó ügyet szolgál és aztán egyszeriben kiderül, hogy amit idáig csináltunk, hibás volt? Amiért mindent meg­tettünk, zsákutcába jutott? Ez nagy morális vereség. — Azt mondják, hogy a napjainkban kialakult hely­zetért a pártvezetők is fele­lősek. — Nekem nincs lelkiisme­­ret-furdalásom. Ha még egyszer kezdeném, ugyanígy csinálnám, nem tehetnék mást. Tudom, hogy sokan visszaéltek a hatalommal, én nem tartoztam közéjük. Mióta élek és dolgozom, én egy gyufaszálat el nem vet­tem ettől a párttól, a társa­dalomtól — mindig szeret­tem nyugodtan aludni. Sze­rezhettem volna én is párt­kapcsolatok révén lakást a gyerekeimnek, csinálhattam volna személyzeti vezetőt a feleségemből, szabadidőm­ben vadászhattam, horgász­hattam volna. Mindezt ki­hagytam, szándékosan elsza­lasztottam. Ma mégis sokan hajlamosan egy kalap alá venni minden funkcioná­riust, pedig nem vagyunk, nem voltunk egyformák. — Amikor ön elköszönt a megyei pártbizottság ülésén, számomra furcsa volt az út­­ravaló, hogy a területi alap­szervezetnél dolgozzék to­vább. .. — Úgy látszik, gazdag a mi pártunk, nemigen tart igényt a régi káderek politi­kai tapasztalataira. A régi munkatársakkal egyébként jók a személyes kapcsola­taim, más kérdés, hogy a munkámra és a vélemé­nyemre nem számítanak. Egy éven belül kötelező, én azonban azonnal át­jelentkeztem a területi alapszervezetbe, ahol szimp­la párttag vagyok. Be­láttam, jobb lesz új kör­nyezetben dolgozni, az ap­parátusnak talán egy idő után teher lett volna a ré­gi megyei titkár. — A nyugdíjam tizennégy­­ezer forint. Ebből gond nél­kül meg tudnánk élni a fe­leségemmel, de azért vállal­tunk ennyit — korábban és most is — hogy a három gyereket útnak indíthassuk, lakáshoz segíthessük őket. Soha nem kértem elvtelen vagy szabálytalan dolgokat. Nem kértem és nem is kap­tam. Most ezt az életformát vállaltam és becsületesen megdolgozunk az anyagi ja­vakért. — Mással nem próbálko­zott? — Nézze, nekem öt felső­fokú végzettségem van, és egy felsőfokú nyelvvizsgám, talán kamatoztathatnám. Ér­deklődtem iskolákban, mert szívesen tanítanék (történe­lemszakos is vagyok), de az igazgatók úgy nyiltkoztak­, hogy másoktól kellene elken­ni a túlórát. Ezt nem akar­tam. Valahogy úgy van ez, hogy sehol sem szívesen fo­gadnak egy volt pártmun­kást. Erkölcsileg azt sem tudtam volna elviselni, hogy elmenjek valahova nyolc­ezerért tanácsadónak, jólle­het nem tudok semmilyen tanácsot adni. — Említette, hogy van né­mi ellenérzés az egykori pártmunkásokkal szemben. Utólag visszatekintve: hálás feladatot végzett ön? Meg­érte, hogy tizenhat éven át megyei titkár volt? — Tíz-tizenkét órás mun­kát jelentett naponta, és ün­nepnapokon sem volt az em­ber szabad. Elvette az időt a pihenéstől, a családtól, amit most bepótolhatok. Én nem fogalmaznék úgy, hogy nem­­érte meg. Oda sodort a sors, egy jó ügy szoglálata, az új iránti lelkesedés vitt bennünket. Más kérdés, hogy mindezt utólag nem sokan értékelik. — Napjaink politikai át­rendeződését ön tulajdon­képpen már a körön kívül éri meg. Hogyan fogadja az új eseményeket? — Annak idején mi azt hittük, az a jó, amit mi csi­nálunk, az MSZMP. Most a többpártrendszer léte ki­szűri a hibalehetőségeket, igenis szükség van az ellen­­véleményekre, a kontrollra. Én ezt maximálisan támo­gatom. — Amikor ön elköszönt, kijelentette azt is, hogy nem tud már megújulni úgy, aho­gyan ezt az új idők megkö­vetelik. Távozása után vég­bement-e ez az folyamat a megyei pártvezetésben? —­ Nem egyszerű a válasz erre a kérdésre. Ahhoz, hogy a reformot véghez vigyük, még­­ma sincsenek meg a személyi feltételek a párt­ban. El kell telnie egy-két választásnak, hogy mindenki a helyére kerüljön. Nem újult meg igazán a megyei pártvezetés sem. De ehhez az is hozzátartozik: egy régi funkcionárius szájából — ha megújult, ha nem — már nem olyan hitelesek az­ új gondolatok. Mondhatnám úgy is, áldozatai a politikai átrendeződésnek, mert bár­milyen furcsa, a régi vezetők „amortizálódtak”. — A megyében — tegyük hozzá —, a morális terhek miatt is nehezebben rende­ződnek a párt sorai. ’ — Volt, aki adott rá okot , bőven, hogy ezt az erkölcsi ’ veszteséget ne lehessen egy­könnyen elfelejteni. Nem­­, csak visszaélt­­a hatalommal,­­ élte a hatalmat. Én ezt ak­kor is és most is elítélem, az általánosítással viszont­­ messzemenően nem értek­­ egyet. Ugyanakkor tisztes­­­­ségtelennek tartanám, ha minderről többet mondanék. Könnyen érhetne az a vád,­­ hogy azért teszem, mert már­­ kívül vagyok a körön. — Köszönöm, hogy vállalk­­­kozott a beszélgetésre. D. Karádi Katalin „Egy gyufaszálat el nem vettem” Hálás volt-e a feladat? — Bár kissé csalódottnak tűnik, megőrizte a régi jó kedélyét, és ahogyan mond­ta, tudott váltani. Ez minek köszönhető? Hogyan telnek a napok, mivel foglalkozik? — Folytatom a gombater­mesztést, amivel ilyen nagy­ban — mert így éri meg — rajtam kívül csak a Vízmű foglalkozik Debrecenben. Nekem nyolcvan mázsa jön ki egy szezonban, ez ha­vonta húszezer forintot hoz. Persze, rengeteg munka van vele, hajnalban kelünk szed­ni a feleségemmel, ládázzuk, csomagoljuk. Minden nap fél nyolckor viszi el egy keres­kedő, addigra készen kell lenni. A hajnali munka után megreggelizek, utána követ­kezik a karbantartás, lo­csolás. Az átállást kérdezte; én azt hiszem, szerencsés természet vagyok, ez segített. De térjünk rá arra is, ami a közvéleményt — bár ez ne­kem mindig gyanús egy ki­csit — jobban foglalkoztatja. Valóban üzletvezetői tanfo­lyamra járok, mert olyan terveim vannak, hogy a nyá­ri szezonban egy vendéglátó üzletet bérelek a családdal. — A Pulykakakast? — Valóban licitáltam rá, de nem az enyém lett, így konkrét elképzelésem még nincs. — Mekkora összeg szüksé­ges egy ekkora üzlet bérbe­vételéhez? — Én egy közepes üzletre gondoltam, mert körülbelül háromszázezer forint áll a rendelkezésemre. — Őszintén beszélgetünk az anyagiakról, noha a kér­déseket indiszkrétnek ér­zem magam is. Mégis meg­kérdezem, önnek mennyi a nyugdíja? Miért szükséges, hogy ennyit dolgozzon? „Szeretem és féltem a várost” Lesz-e szemétégetés Hajdúnánáson? Pénz híján lényegében leáll a regionális veszélyes­hulladék-égető művek épí­tési programja, és kis, helyi égetőkkel próbálják megol­dani a Magyarországon ke­letkező veszélyes hulladé­kok egy részének ártalmat­lanná tételét — adta hírül a HVG-ben az Ipari Miniszté­rium főosztályvezetője a lap 1988. november 12-i számá­ban. Ugyanott olvasható a bővebb magyarázat, amely szerint az Állami Tervbi­zottság még 1982-ben orszá­gos veszélyeshulladék-ártal­­matlanító hálózat létrehozá­sáról határozott. A nagysza­bású tervben öt regionális égető szerepelt. Ebből az el­ső, a dorogi elkészült, a Rudabányára tervezett má­sodikra a közeljövőben nincs pénz. Magyarországon mintegy 200—250 ezer ton­na elégetendő veszélyes hul­ladék keletkezik, ennek kö­rülbelül a felét tudjuk meg­semmisíteni. A hulladék másik felének a helyi ége­tőkben kellene elenyésznie. Első hallásra nem is igen talál kivetnivalót eb­ben az állampolgár. A bo­nyodalmak akkor keletkez­nek, amikor kiderül, hogy az égetőberendezést éppen az ő lakóhelyének közelé­ben akarják üzemeltetni, így történt ez Hajdúnáná­son is... szerint, ha a GM az emlí­tett hiányosságokat pótolja, nem ellenezzük az égetőbe­rendezés felállítását. A csata azonban­­vélhe­tően Hajdúnánáson dől el. Valójában nem az olajos rongyok, az olajos fűrész­por, a tartálymosásból szár­mazó iszap égetése okozott riadalmat, hanem a gyógy­szerhulladékoké és gyógynö­vénymaradékoké. — Ne hozzák ide nekünk a Biogal szemetét! hördült fel a lakosság." Puskás Attila gyógyszer­tárvezető szintén ellenzi a kazán telepítését. — Tudomásom szerint az engedélyben gyógyszerma­radványok égetéséről van szó. Ezt a megfogalmazást én túl általánosnak talál­tam, konkrétan meg kelle­ne mondani, mit akarnak megsemmisíteni a kazánban. Ez volt az egyik ok, amiért elleneztem a felállítását. A Thermo GM elállt attól, a szándékától, hogy gyógy­szerhulladékot égessen, ez az ok tehát megszűnt. A másik azonban változatlanul fennáll: nem látok garan­ciát, hogy ha működik a ka­zán, valóban kifogástalan lesz majd, valóban nem ke­rül bele más hulladék, mint amire az engedély szól? S ha kiderülne, hogy rosszul üzemel, fel fogják-e szá­molni? Jogszabályok, rende­letek persze vannak, de saj­nos nem tartunk ott, hogy nyugodtan bízzunk az érvé­nyesülésükben. Megértem a minisztériumot, látom a környezetvédők igazságát, de szeretem és féltem ezt a várost. Gyógyszerész vagyok, s ezért talán kicsit óvato­sabb, mint akik a döntése­ket hozzák. A Thermo GM újból színre lépett A négytagú társaság sohasem kételkedett ab­ban, hogy megéri-e egymil­­lió-hatszázharminchatezer forintot (áfával együtt két­­millió-negyvenezret) egy PGP SUS 11 típusú kazánba fektetni, ezért egy sikerte­len ebesi, majd n­agy hegy­e­­si kísérlet után a Nánási Béke Tsz földjén, a várostól több, mint hét kilométerre ismét megkísérelték felállí­tani. Biztosak voltak benne, hogy ezúttal az ígéretes üz­leti vállalkozás nem marad pusztán elképzelés. Kezük­ben tartották a téesszel kö­tött szerződést , amely sze­rint meghatározott időre bérlői lettek egy üresen ál­ló szarvasmarha-istállónak és közvetlen környékének­­, a hajdúnánási tanács jóváhagyását a szerződés megkötéséről; építési enge­délyét a kazán felállítására; a Tikövizig mint elsőfokú környezetvédelmi és vízügyi hatóság szakvéleményét és jóváhagyását. Nyugodt szív­vel kifizették a nánási te­lephely bérletéért járó négy­­százezer forintot, hozzáfog­tak az istálló felújításához, s már a kazán átvételére készültek. A PGPSUS 11-es égetőberendezést a Pestvi­déki Gépgyár biharkereszte­­si gyárában készítik osztrák licenc alapján. Harminc ilyen már üzemel az ország­ban többnyire lakott terüle­ten belül. A Thermo GM nem értette, miért éppen nekik nem sikerül telepíte­ni a megyében egyet. Mert most, úgy tűnik, megint füstbe megy a kazán felál­lításának terve, hozható hibára akadtunk. A hajdúnánási tanácsnak nincs kellő tapasztalata a környezetvédelemmel kap­csolatos teendők ellátásá­­ban, így történhetett, hogy olyan területre adtak ki te­lepítési engedélyt, amelyet egy OKTH-rendelet a „vé­dett I.” kategóriába sorol. Az így minősített területe­ken tilos égetőberendezése­ket felállítani. Ezt a hibát helyben nem tudjuk kijaví­tani, a Thermo GM-nek kell felmentést kérnie a rendelet hatálya alól a Kör­nyezetvédelmi és Vízgazdál­kodási Minisztériumtól. Leg­nagyobb aggályunk azonban az, hogy a GM nem csatolt az iratokhoz megnyugtató technológiai leírást, nem kaptuk meg tőlük az égetni kívánt valamennyi anyag mérési értékeit. A megyei tanács másodfokon új eljá­rásra utasította a hajdúná­nási tanácsot. Álláspontunk „Ne hozzák ide a Biogal szemetét"! Nánáson a hulladékégető híre nagy riadalmat keltett, aggodalommal beszéltek ró­la az emberek. A városi ta­nács március 6-i ülésén egy gyógyszerésznő felháboro­dottan szóvá tette: tudja-e a tanács, milyen veszélynek tette ki, megkérdezése nél­kül, a lakosságot? A tanács­ülés úgy foglalt állást a kérdésben, hogy nem ért egyet a kazán telepítésével, és felszólította egyben a vá­rosgazdálkodási osztályt, hogy a megyei­­tanáccsal vizsgáltassa felül saját, ko­rábban kiadott építési és területkijelölési engedélyét. Debrecenben Tronka Ist­vánné építési főelőadó fog­lalkozott az üggyel: — Áttekintettük az irato­kat és több kisebb, helyre­ A PG-SUS megbízható Kurucz Béla, a Tikövizig műszaki igazgatóhelyettese: — Természetesnek tartom az emberek aggodalmát, hi­szen nem tudják, mi törté­nik a környezetükben, nin­csenek információik, s a si­kerületlen „veszélyes hulla­dék” kifejezés csak fokozza az ijedtségüket. Helyesebb lenne termelési hulladékot mondani. Ne tekintse ezt a probléma elkenésének, itt tényleg arról van szó, hogy ezek az anyagok bizonyos szempontból veszélyesek, és csak akkor, ha nem foglal­kozunk a hasznosításukkal vagy a megsemmisítésükkel. Például az olajos textil vagy faforgács teljesen ár­talmatlan, ha égetjük, de veszélyessé válhat az olaj, ha a felszíni vizeket szeny­­nyezi. Ezért is kell az olajos hulladékot megsemmisíteni. És veszélyessé válhat akkor is, a nem a megfelelő tech­nológiával égetik. A PGR­SUS 11-es a hagyományos kazánok sorában jónak szá­mít, megbízható utóégetővel látták el, így nem okoz gon­dot, hogy nincs füstgáztisz­tító berendezése. Nehézfém- és halogéntartalmú anya­gok kivételével más hulla­dékok biztonságosan eléget­hetők benne, rendeltetéssze­rű használata esetén nem szennyezi a levegőt. Bányai Mihály, a Thermo GM képviselője: — A nánásiak tiltakozá­sára önként leállítottuk az istálló felújítását. Napi 3000 forintot fizetünk a Béke Tsz-nek a telep „használa­táért”, ahol hetek óta nem történik semmi. Szabályosan akartunk dolgozni, beszerez­ni minden engedélyt, s most mégis belebukhatunk a vállalkozásba, amit iga­zában el sem kezdtünk. Március 21-én kelt a megyei tanács határozata. Azóta el­készítettem a kazán techno­lógiai leírását. A hiányzó adatokról azt tudom mon­dani, hogy csatoltuk a ka­zántípus teljes mérési jegy­zőkönyvét az eredeti kérel­münkhöz is. Beszéltem a KVM-mel, megkapjuk a felmentést, s ha az írásos engedély megérkezik, éget­hetünk a telepen. Mégsem lehetünk biztosak, hogy a kazánt valóban felállíthat­juk. Az emberek nincsenek tisztában azzal, mitől félje­nek jobban: egy hatóság ál­tal ellenőrzött módon fel­állított kazántól vagy attól, hogy egy kommunális sze­méttelepre kerül ki a ve­szélyes hulladék, s a gube­rálók révén esetleg nehezen követhető útra indul. Mind­ezt el kellene mondani ne­kik.­­ A Thermo GM tagjai olyan nyereségesnek ígérke­ző tevékenységre vállalkoz­nak, amelyet az állam a sa­ját forrásaiból nem tud el­végezni. A PGRSUS 11 tí­pusú kazánért a biharke­­resztesi gyár az első ne­gyedévben várja tőlük a két millió forintot. A na­pokban összeülnek és eldön­tik: kockáztassanak-e ilyen körülmények között fejen­ként 500 ezer forintot. Balázs Melinda FOKOZOTTAN ELLENŐRZIK A DACIÁKAT A Daciákra évről évre mind több volt a minőségi kifogás. A gépkocsik további behozata­­lára kompromisszumos megol­dást kellett találni. Az ezer gépkocsi szállítását a múlt év végén éppen azért engedh­eez­­ték, hogy ellenőrizzék: kijaví­tották-e a korábban feltárt hi­bákat. Javulás már moto­r­o­­zik, kormány- és fékhibás Da­cia az utóbbi időben nem ér­kezett. A Magyarországon tar­tózkodó román gyári képvise­lők a Kerml szakembe­eeivel állandóan ellenőrzik az érkező kocsikat. A Dacia autói­ varnák komoly beruházások­, végez­tek az eddigi gondok kiküszö­bölésére. (MTI-fotó: Balaton József) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - IS» ÁPRILIS 1. jpjijj

Next