Hajdú-Bihari Napló, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-01 / 179. szám
tt méretek illenek Petőfire A Megamorv Petőfi-expedíció tájékoztatója a MUOSZ-ban A Megamorv Petőfi Bizottság a magyar kormánnyal karöltve kivárva folytatni a Petőfi-expedíció munkálatait, de fenntartja magának a jogot Petőfi Sándor földi maradványaival kapcsolatosan a további ügyintézésre — jelentette be a Megamorv Petőfi-expedíciót finanszírozó Málnás Ferenc, a Megamorv Kazánfejlesztő Iroda vezetője és tulajdonosa a sajtó képviselőinek hétfőn a Magyar Sajtó Házában. Elmondta: felhívja a kormányt, hogy legkésőbb egy héten belül szervezzen kormánybizottságot. Ez a bizottság intézkedne a magyar Külügyminisztérium útján, hogy Petőfi Sándor földi maradványai mielőbb hazakerüljenek. Ha kérésére valamilyen ok miatt a kormány nem intézkedne, akkor kéri a Magyar Néphadsereg vezetését, hogy az a Megamorv Petőfi Bizottsággal együtt szervezze meg a költő, forradalmár, őrnagy katonai dísztemetését Amennyiben e kérés sem találna meghallgatásra, a Petőfi Bizottság a Magyarok Világszövetségéhez fordul segítségért a ravatalozás és a temetés megszervezése érdekében. A bizottság azt tervezi: Budapesten méltó helyen ravatalozza fel Petőfi Sándor földi maradványait, lehetővé teszi, hogy a magyar emberek leróhassák kegyeletüket. Ezután Petőfi Sándor földi maradványait Kiskőrösön helyezik örök nyugalomra. A Megamorv Petőfi Bizottság pályázatot hirdet két egyforma emlékmű elkészítésére: az egyiket Kiskőrösön, a másikat Barguzinban, Petőfi sírjánál kívánja felállítani. Létrehoz egy alapítványt, amelyből minden évben a kiskőrösi és a barguzini emlékműnél díjat ad át azoknak, akik a legtöbbet tesznek a magyarságkutatásért. Az expedíció eddigi munkájáról szólva elmondta: tavaly ősszel kapcsolódott be a 140 évvel ezelőtt eltűnt költő, forradalmár, őrnagy sírjának felkutatásába. Több hónapos levéltári és más adatgyűjtés után határozta el a Petőfi-kutatás megszervezését, irányítását, pénzügyi finanszírozását. A Megamorv Petőfi-expedíció tavaly november és ez év júliusa között ötször volt a Szovjetunióban: végigjárta Petőfi Sándor állítólagos útját, a szovjet titkos levéltárban felkutatta az 1848-as szabadságharccal kapcsolatos dokumentumokat. Miután meggyőződött arról, hogy a szovjet minisztériumok és főhatóságok maximálisan támogatják a sírfeltárási munkálatokat, több alkalommal szóban és írásban kérelemmel fordult a magyar Művelődési Minisztériumhoz, hogy a magyar Külügyminisztérium révén kérje a szovjet külügyminisztériumtól a szovjet levéltárban őrzött több mint 3000, a szabadságharcra vonatkozó dokumentum és a feltételezett Petőfi Sándor földi maradványainak átvételét. Miután ezt elutasították, a Burját Autonóm SZSZK minisztertanácsának elnökhelyettese fordult kérelemmel a Művelődési Minisztériumhoz. A hivatalos intézkedés azonban elmaradt. Ennek ellenére a Burját Autonóm SZSZK illetékes vezetői segítséget nyújtottak az ásatások elvégzéséhez. A Megamorv Petőfi-expedíció július 24-én hivatalosan átadta a moszkvai nagykövetségnek a nemzetközi szakértőbizottság hivatalos véleményét, amelyben rögzítették, hogy a barguzini sírban feltárt csontok kétséget kizáróan Petőfi Sándor földi maradványai. Rosszallását fejezte ki amiatt, hogy a magyar nagykövetség július 28-án tette meg az első hivatalos lépést a moszkvai minisztériumoknál a földi maradványok Moszkvából történő hazaszállítására. Mivel a Külügyminisztérium engedély iránti kérelme nem érkezett meg idejében, Petőfi földi maradványait Ulan Udéban a Burját Autonóm SZSZK Minisztertanácsánál ideiglenesen páncélszekrényben helyezték el. Petőfi földi maradványait innen Moszkvába szállítják, ahol magyar és szovjet szakemberek— köztük egészségügyi orvosszakértők, antropológusok — lefolytatják a hivatalos azonosítási eljárást. Morvai Ferenc neheztelését fejezte ki azért is, hogy a Magyar Televízió elutasította az ásatásokról készített tájékoztató filmek bemutatását. Ezért — mint mondotta — a Petőfi Bizottság szerződést kötött a hazai Városi Kábeltelevízió Állomások Szövetségének vezetőivel, hogy az öt részből álló, egyenként kétperces tájékoztató filmet a városi televíziók vetítik. Kiszely István antropológus a sajtótájékoztatón elmondta: a nemzetközi kutatócsoportban részt vett Alekszej Burajev leningrádi antropológus, valamint két amerikai szakember, Bruce Latimer és Clyde Simpson clevelandi antropológus. A barguzini temetőben a zsidó temető felé eső legközelebbi sír egyértelműen Petőfié volt. Az egyetlen, amelyben a halottat nem koporsóban tengették el, hanem vászonba (gyolcsba) göngyölve A kutatók egymástól függetlenül vizsgálták a csontleleteket. Véleményük szerint a barguzini sírból feltárt csontok Petőfi Sándor földi maradványai. A legfontosabb bizonyítékok a koponya, illetve azon a nagyon meredek homlok és a nagyon keskeny arc, amelynek méretei tizedmilliméter pontossággal megegyeznek a Petőfi Sándorról készült daguerrotípia méreteivel. Fellelték a koponyán az úgynevezett farkasfogat is..Ezek önmagukban is elegendőek lehetnének az azonosításhoz. AZ amerikai antropológusok — akik Magyarországon lemérték Petőfi Sándor ruháját, cipőjét, valamint a sírbeli csontokat — megállapították: azok méretei csaknem azonosak. A termet 165—165,5 cm, a mellkas nagyon keskeny, a medence viszont széles. Korabeli írások szerint Petőfi Sándor vékony... testalkatú, nőies csípőjű volt. A vázcsontok tapasztalataik szerint „egészségesek”. Mindkét sípcsonton azonban kisebb csonthártyagyulladás utáni állapotot észleltek s a bal sípcsonton fiatalkori trauma nyomai láthatók — erről is vannak irodalmi adatok. A bal hármas bordán régi, gyógyult törés, a jobb hatodik és hetedik bordán tbc-s folyamat nyomai mutathatók ki. A koponyán levő varratcsontok és a megmaradt fogak kopási felszíne alapján arra következtettek, hogy életkora 30—35 év lehetett. A csontváz vizsgálatakor tehát olyan sajátosságokat tapasztaltak, amelyek Petőfi Sándor testalkatát, fej- és arcformáját jellemezték, átlagos embereknél viszont nem lelhetők fel. Latimer számításai szerint az általuk kimutatott huszonegy ismérv minden háromszázmilliomodik embernél van jelen. A koponyán és a vázcsontokon egyetlen olyan jelleg sincs, amely ellentmondana Petőfi Sándor testi adottságainak, viszont az irodalomból ismert összes jegyek — „farkasfog”, homlok, fogak, áll, testi sérülések — megtalálhatók a csontvázon. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a barguzini 7-es számú sírban talált csontváz Petőfi Sándor földi maradványa — hangsúlyozta Kiszely István. (MTI) Felakasztották Higginst A Hezbollah hétfőn délután közleményben jelentette be, hogy emberei felakasztották William Higgins amerikai alezredest. A kivégzésről videofelvételt is nyilvánosságra hozott a síita szervezet. George Bush elnök hétfőn William Higgins meggyilkolásának hírére Chicagóban bejelentette, hogy azonnal megszakítja kétnapos középnyugati körútját és visszatér Washingtonba. Időközben újabb részletek váltak ismeretessé a gyilkosságról. A Hezbollah bejrúti közleménye azt hangoztatta, hogy Higgins „kivégzésével” meg akarják büntetni az Egyesült Államokat és a „cionista ellenséget”, mivel nem vették komolyan a szervezet ultimátumát, amely az izraeli kommandósok által pénteken elrabolt Abdel Karim Obeid sejk szabadon bocsátását követelte. „Az amerikai kémet azért akasztottuk fel, hogy leckét adjunk az életben maradottaknak” — hangzik a kommüniké. A közleményhez mellékelt videofelvételen látható a kötélen lógó, összekötözött lábú, félpeckelt szájú amerikai. Szolzsenyicin hazatér? Egy vezető szovjet publicista szerint lehetséges, hogy Alekszandr Szolzsenyicin hazatér, és az sem kizárt, hogy parlamenti képviselő legyen. Jurij Csernisenko, aki az Ogonyok című hetilap kulturális rovatánál tevékenykedik, s egyben tagja a Népi Küldöttek Kongresszusának, az UPI amerikai hírügynökségnek nyilatkozott vasárnap. Csernisenko szerint a most hetvenéves Szolzsenyicin egyetlen feltételt szabott hazatérésének: azt, hogy adják ki műveit a Szovjetunióban. Csernisenko utalt arra, hogy a Novij Mir című szovjet irodalmi folyóirat augusztusban megkezdi a Gulag szigetcsoport folytatásos közlését. Ez a munka — a sztálini munkatáborok kör- és kórképe — volt annak idején az a „csepp a pohárban”, amely a szovjet hatóságokat Szolzsenyicin száműzésére sarkallta. A UPI kérdésére válaszolva Csernisenko — emlékeztetve Andrej Szaharov példájára — nem zárta ki azt az eshetőséget, hogy Szolzsenyicin, hazatérése után, bejusson a Népi Küldöttek Kongresszusába. Tüntetés Moldáviában A Moldáviai Népfront nevű szervezet egyik aktivistája szerint mintegy harmincezren tüntettek vasárnap Kisinyovban, Szovjet- Moldáviai fővárosában a nyelvi önállóságért. A megmozdulásra a moldáviai szovjet tagköztársaság létrehozásának közelgő , augusztus másodikén esedékes — 40. évfordulója adott alkalmat. A gyűlés román zászlókat lengető résztvevői azt követelték a jövő hónapban öszszeülő kisinyovi parlamenttől, hogy a moldovánt, amely a román nyelv egyik dialektusa, nyilvánítsák a köztársaság hivatalos nyelvévé, s egyben értelemszerűen térjenek vissza a latin betűs írásra. „Ha a moldáviai Legfelsőbb Tanács nem teljesíti követelésünket, akkor két lehetőség közül választhatunk. Az első az általános sztrájk, a második annak kinyilvánítása, hogy nem látjuk értelmét a Szovjetunión belül maradásnak” — mondta a Reuternek Jurij Roska, a megmozdulás egyik szervezője. A szóban forgó térség — az egykori Besszarábia és Észak-Bukovina — az 1939- es Molotov—Ribbentroppaktum titkos záradékának értelmében vált „szovjet befolyási övezetté”. A JKSZ KB ülése Belgrád, 1989. július 31. hétfő (MTI—TUD) — A JKSZ Központi Bizottsága hétfőn Belgrádban folytatta vasárnap megkezdett tanácskozását az ország nemzeteinek (tagköztársaságainak) viszonyáról, amely az elhúzódó társadalmi-gazdasági válság hatása alatt az utóbbi időben érezhetően megromlott. Az ülésen éles vita bontakozott ki. Felszólalt az ülésen Ante Markovics, a jugoszláv kormány elnöke. Kijelentette, hogy a kormánya által kezdett gazdasági refommal szemben nagy az ellenállás. Egyes köztársaságokban a „saját nemzet” szűk érdekei alapján ítélik meg a javasolt változtatásokat. A politika és az állam továbbra is beleavatkozik a vállalatok tevékenységébe, jóllehet a reform egyik alapelve éppen a vállalati önállóság biztosítása. A szövetségi kormány számos intézkedését megtorpedózták, antiinflációs programja pedig állandó támadások kereszttüzébe került. (A legutóbbi hetekben a szerb köztársaság részéről hangzottak el főként ilyen bírálatok. — A szerk.) Markovics végül felvetette, hogy „elegendő érv nélkül forgatókönyvet dolgoznak ki a bűnbaknak kikiáltott szövetségi kormány megbuktatására”. A kormányelnök felszólalásai körül szópárbaj kerekedett, jóllehet az ülés elnöke többször is figyelmeztetett arra, hogy ez nem tartozik a napirenden szereplő témához. Boriszlav Jovics, a JSZSZK Elnökségének szerbiai alelnöke rámutatott, hogy ,,a szövetségi kormányt ért bírálatok mögött nem kell a kormány megdöntésére kidolgozott forgatókönyvet keresni, de az is veszélyes dolog lenne, ha csak az ország egyetlen tagköztársaságát vádolnák Jugoszlávia egységének szétzúzásával”. Mirorok Mimics szerint a szerb köztársasági elnökség nemrég közzétett társadalmigazdasági reformprogramját egyeseik csupán azért illetik rosszalló értelemben a „nemzeti” jelzővel, mert Szerbiáról van szó. i HKr ^® P' ■. i HETI KOMMENTÁTORUNK: CSONTOS JÁNOS Merénylet Olvasom az MTI jelentésében, hogy a mesés Bagdadban ismeretlen tettesek merényletet követtek el ottani nagykövetségünk helyettes kereskedelmi tanácsosának autója ellen. A robbanástól lángba borult kocsi tökéletesen kiégett, de szerencsére senki nem sérült meg, így hát különösebb fájdalom nélkül sopánkodhatunk, szörnyülködhetünk azon, hogy lám, a nemzetközi terrorizmus már a magyarokat sem kíméli, s csak később döbbenünk rá a hír egyik mellékesnek látszó kitételének értelmére: az áldozatul esett hivatali jármű egy tízezer dollárra taksált Toyota volt. Nem tudom, mi a módi Irakban: vásárolják-e a diplomaták az autójukat, vagy bérlik, mindenesetre ha mégis az állam zsebéből kerül rá pénz, akkor egy ilyen japán masina értéke (20 ezer forintjával, százforintos dollárárfolyamon számolva) nagyjából ötven állampolgár háromévi valutaellátmányával egyenlő. Ez még nem is volna olyan sok, de gondolom, ha a helyettes tanácsosnak kijár a Toyota, akkor kijár annak is, akit helyettesít, nem is szólva a nagykövetről, aki ugye mégiscsak a főnökük. S a bagdadi még csak egy a sok képviselet közül: Magyarország barátkozó ország, nyitott külpolitikát folytat, kellenek hát hozzá az intézményes keretek. Félreértés ne essék: eszem ágában sincs megkérdőjelezni diplomatáink gépkocsihasználati jogát — végül is nem utazhatnak nagy fontosságú találkozóikra teszem azt metrón (ha ugyan létezik egyáltalán az állomáshelyükön tömegközlekedés). Elvégre bennünket, magyarokat, mindnyájunkat képviselnek, s már csak presztízsokokból sem engedhetjük, hogy alábbvalónak mutatkozzunk más nemzeteknél. Meg aztán a protokollnak vajmi kevés a köze a gazdasági helyzethez: mindenkor kötelező gondtalanabbnak, magabiztosabbnak feltüntetni a delegáló hátországot, mint amilyen az valójában. S különben is: a gyaloghintók kora lejárt, a gépkocsi munkaeszköz, s lehet, hogy egy ilyen olajországba, mint Irak, be sem engednének mondjuk egy kétütemű Trabantot. Mi hát akkor a gondom? Nem egyéb, mint az, hogy amikor elkezdtem ezen a Toyota-dolgon spekulálni, rájöttem: nincs semmi támpontom. Nem tudom, hogy kinek jár a külképviseleti missziókon szolgálati autó, vagy akármi más — egyáltalán, semmi kézzelfoghatót nem tudok a magyar diplomáciáról. Ez lehetne persze az én tájékozatlanságom, alulértesültségem is. De tudhatok-e róla valamit is a kirakatprotokollon kívül? Hát itt a probléma magva. A magyar diplomáciai életet ugyanis meg sem környékezte a glasznoszty: miközben parlamenti képviselőink gondolkodásbeli fizimiskájára egyre kényesebbek leszünk, azokról, akik ki tudja milyen alapon a nagyvilág felé képviselnek bennünket, a legelemibb ismeretekkel sem rendelkezünk — diplomatáink kasztja zártabb és izoláltabb, mint a legelőkelőbb vadásztársaság. Pedig ideje volna e területen is némi demokratizálódásnak. Elvetni például azt a gyakorlatot, hogy a politikai elit hitbizományként kezelje a nagyköveti posztokat, bukott vagy kiszolgált funkcionáriusokat helyezve jutalmul vagy kárpótlásul e székekbe. Ezek a hozzá nem értő obsitosok alighanem több kárt okoznak az országnak, mint három jégverés. A nagyköveti kinevezéseknél legalább egy alapvető kritériumot figyelembe kéne venni, hogy a jelölt felsőfokon beszélje az illető ország nyelvét, de legalábbis valamilyen idegen nyelvet. Máris tekintélye volna akkreditálási helyén, legalább minimálisan bizonyítaná vendéglátói előtt is alkalmasságát. S a tekintély kell, jobban, mint a Toyota, hisz ne feledjük: az ő tekintélyének hiánya adott esetben nem más, mint a velünk szemben elkövetett merénylet. A 07 JELENTI Rablás az étterem előterében... 1989. július 28-án éjfélkor pénzt. A sértett a bűncsemény, József Attila utca 2. a hajdúböszörményi Hajdú- lekmény során 8 napon be szám, valamint Kádár bánsági étterem előterében balul gyógyuló sérülést széndőr, Hajdúböszörmény, Mópusi Sándor Hajdúböször vedett. la Ferenc utca 9. szám alatmény, Katona utca 3/A A bevezetett intézkedést lakosok követték el. Az szám alatti lakost három során megállapították, hogy .. ... . ismeretlen személy megtá- a bűncselekményt Feigi La- elkövetők ellen az eljárás madta, tettleg bántalmazta, jós, Hajdúböszörmény, Mó- őrizetbe vétel mellett folyik, és zakója zsebéből eltulajra Ferenc utca 3. szám, Vardonított 2000 forint kész- ga László, Hajdúböször- Vadász László II Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója Hivatalos devizaárfolyamok Érvényben: 1989. augusztus 1-jén Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1989. jún. 20-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. vételi közép eladási Devizanem árf. 100 egységre Ft-ban Angol font 9 940,39 9 950,34 9 960,29 Ausztrál dollár 4 506,92 4 511,43 4 515,94 Belga frank 152,82 152,97 153,12 Dán korona 822,73 823,55 824,37 Finn márka 1 420,02 1 421,44 1 422,86 Francia frank 944,43 945,38 946,33 Holland forint 2 836,00 2 838,84 2 841,68 Ír font 8 528,63 S 537,17 8 545,71 Japán yen (1000) 435,15 435,59 436,03 Kanadai dollár 5 061,03 5 066,10 5 071,17 Kuvaiti dinár 20 288,78 20 309,09 20 329,40 Norvég korona 872,02 872,89 873,76 NSZK márka 3 199,32 3 202,52 3 205,72 Olasz líra (1000) 44,42 44,46 44 50 Osztrák schilling 454,41 454,86 455,31 Portugál escudo 38,23 38,27 38,31 Spanyol peseta 51,03 51,08 51,13 svájci frank 3 713,83 3 717,55 3 721^27" Svéd korona 936,16 937,10 938,04 Tr. és cl. rubel 2 897,10 2 900,00 2 902,90 USA dollár 5 981,13 5 987,12 5 993,11 ECU (Közös Piac) 6 627,30 6 633,93 6 640,56 Valuta- (bankjegy és csekk) árfolyamok pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a/b Holland forint ír font Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár ECU (Közös Piac) jugoszláv dinár csekk (1000/b) vételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban 9 651,83 10 248,85 4 376,09 4 646,77 148,38 157,56 798,84 848,26 1 378,80 1 464,08 917,02 973,71 35,93 38,15 2 753,67 2 924,01 8 728,05 8 793,29 422,52 448,66 4 914,12 5 218,08 19 699,82 20 918,36 846,70 899,08 3 106,44 3 298,60 43,13 45,79 441,21 468,51 37,12 39,42 49,55 52,61 3 606,02 3 829,08 908,99 965,21 5 807,51 6 166,73 6 434,91 6 832,95 26,19 — a Vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: 1000-es b Bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: Görög drachma 37,00 37,08 Jugodinár csekk (1000) 26,97 —