Hajdú-Bihari Napló, 1990. május (47. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

1990. MÁJUS 2. SZERDAHAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 9 _Vélemény • VITA • _ Tisztogatás vagy megújulás? A „TAVASZI NAGYTAKARÍTÁSRÓL” A Napló április 11-i szá­mában olvashattuk Molnár Tivadar független politoló­gus véleményét az MDF által meghirdetett „tavaszi nagy­­takarításról". Bár a szerző jó ideje kívülállóként figyeli az eseményeket, elemzése meglepő módon egybecseng a mi felfogásunkkal, így ezúttal nem álláspontunkat kell megvédenem, csupán a cikkben feltett kérdések némelyikére próbálok vála­szolni, előrebocsátva, hogy kész válaszok a választáso­kon győztes pártban sincse­nek, „belülről" szemlélve a folyamatokat, talán több konkrét információ van bir­tokunkban, de mi is bi­zonytalanok vagyunk egy sor kérdésben. Véleményünk megegyezik abban, hogy a rendszervál­tás és a nagytakarítás egyik kulcskérdése a régi rendszer hibáiért felelős személyek eltávolítása. A választásokon az állampolgárok ennek irá­nyítását az MDF-re bízták. Ezen nem változtat az a tény, hogy nem mindenki erre a pártra szavazott: a demok­rácia játékszabályait kérdő­jeleznénk meg, ha a kisebb­ség oldaláról kétségbe von­nánk a kialakult politikai hatalom legitimitását. A demokrácia lényege ugyan­is a hatalom demokratikus létrejöttében és időszaki kontrolljában van. Éppen az utóbbi miatt elemi érdekük a hatalmon lévő pártoknak, hogy döntéseik minél széle­sebb alapú konszenzus tala­ján jöjjenek létre. Természe­tesen a bukott rendszer képviselői és az új hatalom között a rendszerváltás pe­riódusában konszenzusról nem lehet szó. Mindezek a gyakorlatban azt jelentik, hogy az MDF, mint vezető parlamenti párt beterjeszt­heti törvényhozáshoz az általa jónak tartott önkor­mányzati törvényt és egyéb, a rendszerváltást segítő rendelkezéseket, és így megteremtheti a jogi alapot arra, hogy a változások he­lyi szinten véghezvihetők legyenek. Ez a személycse­rék alapvető feltétele is, hiszen nem tekinthetünk el a jogállamiság követelmé­nyeitől. Helyi szinten a helyzet egy kicsit különbö­ző: itt a leendő kormány­­koalíció pártjai mellett a volt demokratikus ellenzék töb­bi tagjának is ki kell venni a részét az irányításból, hiszen nem biztos, hogy ősszel helyi szinten mindenhol a parlamenti választások eredményével azonos ered­mény születik. Ez így tisz­tességes, mivel e pártok a rendszerváltás lehetőségét együtt harcolták ki, így annak a látszata is elkerül­hető, hogy a személycserék esetleg pártérdekből történ­nek. Az önkormányzati tör­vény megalkotása nehéz feladat, márpedig ez elen­gedhetetlen a helyhatósági választások kiírásához. Meg kell egyezni az új választás formájában, amely nem hasonlíthat az áldemokráci­át szolgáló tanácstagválasz­táshoz, minden bizonnyal el fog tolódni a listás jelleg felé. Ez egyben azt is jelenti, hogy azok a pártok lesznek sike­resek, amelyek minél több helyi egyesületet, független személyiséget tudnak meg­nyerni maguknak. Várható, hogy épp ezért a pártprog­ramok autonómok, helyi jellegűek lesznek, azokat a helyi szervezetek nagy fok­ban önállóan, az említett pártonkívüli támogatók bevonásával készítik majd el. A helyhatósági választá­sok kiírása épp e nehézségek miatt csak szeptember vé­gére várható. Természetesen a kormány és a parlament addig is hozhat a jelenlegi szabályokat oldó ideiglenes törvényeket, rendeleteket, ha fellépne a kettős hatalom veszélye, egyértelműen meg kell szüntetni. Gondolni kell arra is, hogy a Szovjetunióban végbemenő folyamatok nem zárnak ki egy ottani vissza­rendeződést és ennek bekö­vetkezése esetén hatalmi szerveinknek egységesen kell fellépni az esetleges külső nyomással szemben. Oldani kell a személyi összefonódásokat is. Ezeket a bukott rendszer termelte ki és sajnos a jószándékú emberek érvényesülésének is feltételeivé váltak. Ebből következően ideiglenesen olyan vezetőket is le kell váltani, akik szűk szakmai szempontból alkalmasak lennének posztjuk betöltésé­re. Őket persze csak a hata­lomból kell eltávolítani. Köztük vannak, akiknek felelősségét nem lehet egy­értelműen megállapítani. Kívánatos, hogy ezek ne „lekommunistázva", hanem tisztességgel távozhassanak, sőt többen közülük tanács­adóként továbbra is eredeti szakterületükön dolgozhas­sanak. Itt kell világosan le­szögezni, hogy az átmeneti időszakban becsületesen dolgozó, az átmenetet nem akadályozó tanácsi, igazga­tási dolgozóknak nem kell félniük attól, hogy egyik napról a másikra az utcára kerülnek; ezt az elfogadásra kerülő közszolgálati törvény fogja garantálni. Másfelől az új fiataloknak is szüksége lesz a szakapparátus döntő részére. Lojalitásuk esetén kizárólag szakértelmük fog­ja meghatározni, maradhat­nak-e. Antall József, a Ma­gyar Demokrata Fórum el­nöke szavaival nem ígérhet­jük minden csoportvezető­­helyettesnek, hogy ezentúl is csoportvezető-helyettes lesz, de azt igen, hogy ha szak­ember, munkájára igényt tartunk és azt meg is fogjuk becsülni. „Ha szakember, munkájára igényt tartunk” Ahhoz, hogy felelhessünk a sokakat érdeklő, érintő kérdésre, milyen körben és módon várhatók személy­­cserék, mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, miért van szükség ezekre. Egyik fő ok a társadalom igazságérzete. Az emberek nem fogják érezni, hogy tényleges rendszerváltás történt, ha környezetükben az inkrimi­nált vezetők a helyükön maradnak, és kiszolgálta­tottságuk alapvetően nem változik. A legtöbben elfo­gadhatatlannak tartanák, ha a diktatúra kegyeltjei át­nyergelhetnének, hatalmu­kat fenntarthatnák vagy a gazdasági szférába transz­formálhatnák. Az utóbbi jelenség lehetőségét, veszé­lyét növeli a vagyoni elszá­moltatás köztudottan prob­lematikus lebonyolíthatóság r­­a. Márpedig ezek kardiná­­ls kérdések, mert megoldá­suk nélkül a dolgozóknak nem lesz katarzisélményük a rendszerváltás során — ez a csendes forradalmak hát­ránya — és ilyen élmény nélkül nem lesz hű­ük az újrakezdéshez és a kibonta­kozáshoz elengedhetetlen alkotómunkához. A társa­dalmi hangulat pozitív ala­kulásához még számos elem (az infláció megfékezése, a gazdaság dinamizálódása) hozzá kell járuljon, de a társadalom erkölcsi meg­tisztulásának is előfeltétele egy jogilag szabályozott fe­lelősségre vonás. A helyi szervek lojalitása természetes igénye az új hatalomnak. Ez alatt termé­szetesen a demokratikus államrend iránti lojalitást, a demokrácia játékszabályai­nak elfogadását kell érteni. Ez gyakran csak személy­cserékkel biztosítható: az államigazgatás és a fegyve­res testületek vezetői nem lehetnek a régi rendszer emberei, ezek ugyanis el­szabotálhatnák a központi hatalom nekik nem tetsző rendelkezéseinek végrehaj­tását. Ilyen tendenciák már a Németh-kormány idején is jelentkeztek egyes miniszté­riumokban és helyi taná­csoknál. Ennek lehetőségét A nyilvánosság szükségessége A leírtakból következik, hogy még a tanácsi osztály­­vezetők lecserélése sem szükségszerű, így az, aki a tanácsi dolgozók körében pánikot kelt, nem szolgálja sem az új hatalom, sem a dolgozók érdekeit. Lecseré­lés alatt egyébként többnyi­re az adott tisztség újrapá­­lyáztatását kell érteni. Az állami vállalatoknál hasonló a helyzet. Itt még kevésbé lesz központi beleszólás a vezetésbe, csupán az olyan helyzet megteremtése való­színű, melyben a rátermet­teknek jó esélye lesz vezető pozíciókba jutni, a gazdasá­gi szempontok maximális prioritásával. „Többpárti diktatúra" lenne mindez — ahogy többnyire a társadalmat fél­tők álarcába bújt­ó konzerva­tívok emlegetik? Úgy véljük, ezek veszélyes hangok, mert megtéveszthetik az embere­ket. Hiszen a most épülő pluralista demokrácia lé­nyege éppen az, hogy pár­tok ne szólhassanak bele önkormányzatok, beleértve például a szerkesztőségek ügyeibe. A demokratikus p­­ártok éppen ilyen szabá­­yozók kimunkálásán dol­goznak — mivel nem egy párt van, ez valójában nem ellenkezik érdekeikkel. Nem szabad azonban összekever­ni a jól működő demokráci­át a rendszerváltással, mely várhatóan ebben az évben uralni fogja a társadalmi­politikai életet. Rendszer­­váltás során szükségszerű, hogy a pártok kormányzati és egyéb úton beleszóljanak olyan ügyekbe, amiknek beavatkozás nélküli spontán megoldódása nem valószí­nű. Nyilvánvalóan nem várható ugyanis egy, a régi rendszerben létrejött válla­lati vagy egyetemi vezetés­től, hogy valódi demokrati­kus reformokat hajtson vég­re, saját érdekeivel szemben. Ezeket a változásokat az adott intézmény dolgozói­nak kell alulról építkezve kezdeményezni és végrehaj­tani. Az új hatalom szerepe ebben a folyamatban csupán az, hogy megteremtse e kezdeményezések realizáló­dásának feltételeit. Ezúton egy átmeneti évet követően megteremthető egy olyan társadalom, melynek egysé­gei autonóm módon hatá­roznak ügyeikről. Szakmai kérdésekről azok, akik az adott kérdéshez a legjobban értenek. Nem szabad azon­ban elfelejteni, hogy a rend­szerváltás logikájából kö­vetkezően először kell meg­teremteni a demokratikus működés feltételeit és csak ezután következhet az auto­nómia. Úgy érzem, mivel túl vagyunk a választásokon, túl vagyunk azon is, hogy a „tavaszi nagytakarítást" politikai fenyegetésként ér­tékeljük. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy a változásokat irányító, volt ellenzékieknek nincsenek kétségeik, néha ambivalens érzéseik. A hatalomnak — még ha demokratikusan jött is létre — vannak önfenn­tartó reflexei, önigazoló technikái, így ha nincs kel­lően kontrollálva, esetleges döntéseket hozhat. Lépni kell, de a túlkapások elke­rülendők. Meg kell találni az organikus fejlődés útját. A „nagytakarítás" csak ekkor lesz biztató ígéret. Erre vé­leményem szerint egyetlen garancia létezhet: a társa­dalmi nyilvánosság, a társa­dalom aktív részvétele. Várhelyi Tamás Nyílt levél a Hajdú Volán vezérigazgatójához Tisztelt Vezérigazgató Úr! Naponta utazva a debreceni autóbuszokon, óhatat­lanul is szembe találja magát az ember az egyre terebélyesedő ízléstelenséggel,, köz­ízlést sértő megnyilvánulásokkal. Egyes járatokon a vezetőfülke ablakát elborítják a pornográfia határát súroló nagyméretű fényképek, poszterek. A kultúrszenny eme terméke az emberek többségében ellenérzést vált ki nem beszélve a serdületlen ifjúság­ra gyakorolt hatásáról. Ez sérti az ember önbecsülését, gátolja a másik nem iránti tisztelet, megbecsülés és tiszta emberi vonzalom kialakulását. Sajnos, a környe­zetszennyeződés elérte az ember lelkét is. Erkölcsi kötelességünk — a jövő érdekében — ezt föltartóztatni. Kérjük a Volán veze­tőjét, legyen parterünk erőfeszítésünkben és távolíttassa el a buszokról az erkölcsöt romboló ízléstelenséget. Előre is köszönjük közreműködését, tisztelettel:­ a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének debreceni tagozata /------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ A Vélemény, vita, ellenvélemény címet viselő oldalainkon nem a lap belső munkatársainak írásai látnak napvilágot, hanem olvasói levelek és az ezekre adott esetleges válaszok. A közlés ténye nem jelenti azt, hogy ezekkel a szerkesz­tőség egyetért. A lap kollektívájának véleménye a társadalmi, gazdasági jelenségekről, folyamatokról, eseményekről, problémákról a munkatársak cikkeiből olvasható ki. Hangsúlyozzuk: csak a névvel és lakcímmel ellátott küldeményekkel foglalkozunk. A továbbiakban fenntartjuk a jogot a közölt vélemények rövidítésére, részletek ki­emelésére.­­_______________________________________________________________________/ Rendszerváltás helyett rendszerváltozás?! Március 25-én és április 8- án megbukott törvényesen, népakarat által szentesítve a neosztálinizmus avítt roska­dozó rendszere, és sokunk nem kis meglepetésére, új politikai kifejezést kezd „rendszeresíteni" az új kor­mányzat alakítására hivatott össznemzeti egységpárt, rendszerváltozás. Most nem akarom nyelvtani szem­pontból elemezni a váltás és a változás kifejezést, csupán azon aggályomat szeretném kifejezésre juttatni, hogy sajnos, a magyar történelem már számtalan esetet pro­dukált arra, hogyan lett az „elszánt" változásból vál­­tozgattatás, s hogyan forgá­­csolódott szét a mindenre elszánt nemzeti akarat ki­csinyes kompromisszum­keresésekre, azaz a semmi­re. Mert egy rendszert sok­féleképpen meg lehet vál­toztatni: úgyis, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon és úgyis, hogy a valóban lát­ványosnak tűnő tavaszi nagytakarítás helyett most már végre lássanak hozzá a mindent átható és azonnali gazdasági, társadalmi és politikai demokratizáláshoz. Az MDF tavaszi nagyta­karítást hirdetett, csakhogy mire feláll az új kormány, lassan vége lesz a tavasznak. Kérdezem, hogy a jelenlegi katasztrofális gazdasági helyzetben miért kell majd­ egy hónapot várni arra, hogy „összeüljön" az új ország­­gyűlés?! Már megint ennyi­re ráéregetünk?! vagy eny­­nyi időbe fog telni, míg a kulisszák mögött elosztják a tárcákat és a bársonyszéke­­ket?! Az idő vészesen fogy, s közben a végéhez közele­dik a bukott rend híveinek gazdasági átmentési akciója. A demokratikus ellenzék talán legsúlyosabb történel­mi felelőssége az, hogy a békés politikai átmenet biz­tosítása fejében szemet hunyt a levitézlett szociál­­dzsentroid lobbyk politikai hatalmának gazdasági pri­vilégiummá való átavanzsá­­lása felett. S az a félő, hogy nem, csakhogy nem rendszervál­tás, hanem még rendszer­­változás sem fog bekövet­kezni, hanem az „elitválto­zás" végeredményeképpen kezet fognak a Horváth Edék és a Morvai Ferencek, nem­zetünk megtollasodott új­gazdagjai s Kialakul a bug­­ris középosztály, nemzetünk „dicsőséges, békés" forra­dalmának elkorcsosult ang­liai analógja. A múlt évben „megalkotott" átalakítási törvény a vállalati taná­csokra bízta a gazdasági átalakítást, akik legfőbb fel­adatuknak az igazgatók fi­zetésének a felemelését, a milliós prémiumok megsza­vazását, s a vállalati vagyon „ésszerű engedmények”­ ál­tali külföldi kiárusítását tar­tották. Az új „elitnek" csak néha-néha a szégyenérzeti szab­ás szabott határt a harácsolásban, habár már nem kell félniük ettől ott, ahol a fizetésüket „titkosí­tották". A spontán privati­záció pedig kifejezetten ta­szítja a külföldi tőkét. Néha érdemes lenne besétálni a cégbíróságra, s végigbön­gészni az utóbbi másfél évben alakult egy-kétszemé­­lyes kft-ket, csak a múltban „aktív politikai és társadal­mi életet" élt elvtárs­ urat találunk ám a névsorban. Ők már levonták rendszerük bukásának a következmé­nyeit, azaz ma már nem politizálnak, hanem háborí­tatlanul tollasodnak, miköz­ben a magyar társadalom milliói tengődnek a létmini­mum szintjén vagy az alatt. A nagy demokrácia feletti örömmámorunkban pedig azt se felejtsük azért el, hogy a második fordulóban a magyar választópolgárok több mint 50 százaléka nem nyilvánított véleményt. A pártok önfeledt sárdobálása mellett a mindennapi lét­­fenntartás hajszájába belefá­radt „csendes többség" passzív rezisztenciája volt ez, azoké az embereké, akik még nem érzik igazán ma­gukénak a változásokat. Mert március 25-én és április 8-án valóban megbu­kott a kommunizmus­­ a szavazóurnák mellett. De vajon megbukott-e a mun­kahelyeken, a neosztálinista „érdekvédelmi" struktúrák tekintetében, a mindennapos hivatali érintkezésben vagy­ akár az emberek egy részé­nek a lelkében? Vagy talán: nem ezek a letűntnek hitt struktúrák munkálkodnal­­tovább nem egy „demokra­tikus" szervezet belső életé­ben is? Az is nagyon szép dolog ha egy párt az egész nem­zetet akarja képviselni, én csak azt szeretném, ha olyan is lenne a Parlamentben, aki a kis embereket, a munka­­vállalókat védené a Tisztelt Házban. (Sajnos, még egyetlen ilyen hiteles párt sincs, sem a Parlamenten belül, sem azon kívül.) Mert a rendszerváltás (vagy -vál­tozás) attól még nem lesz az, aminek hívják, ha emberek ezreinek a kezébe adom a munkakönyvét és a saját „kipróbált" embereimet ül­tetem a helyükre. Ez pusz­tán a szeszélyes közhangu­­lat kielégítése lenne, s az egész féloldalasra, s néha már komikussá süllyedt „csendes" magyarországi forradalom paródiáját hozná a lámpavasra, a hirdetőosz­lopra felhelyezett hol bölcs, hol vigyorgó, bátor és cél­tudatos fogpasztareklámja­ink lelkes tapsvihara kísére­tében. Azaz, ha az egész magyar társadalom nem tud egyfaj­ta következetes, demokrati­kus mozgásba lendülni, akkor Közép-Kelet-Európa Balkánja, politikai Libanon­ja leszünk. Nekünk most nem változtatgatni, foltoz­gatni kell, hanem önma­gunknak kell egy olyan házat újjáépíteni, hogy a bűn mindenki érezze:­­ menni, vállalkozni érdeme Vollein József

Next