Hajdú-Bihari Napló, 1990. május (47. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-02 / 101. szám
1990. MÁJUS 2. SZERDAHAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 9 _Vélemény • VITA • _ Tisztogatás vagy megújulás? A „TAVASZI NAGYTAKARÍTÁSRÓL” A Napló április 11-i számában olvashattuk Molnár Tivadar független politológus véleményét az MDF által meghirdetett „tavaszi nagytakarításról". Bár a szerző jó ideje kívülállóként figyeli az eseményeket, elemzése meglepő módon egybecseng a mi felfogásunkkal, így ezúttal nem álláspontunkat kell megvédenem, csupán a cikkben feltett kérdések némelyikére próbálok válaszolni, előrebocsátva, hogy kész válaszok a választásokon győztes pártban sincsenek, „belülről" szemlélve a folyamatokat, talán több konkrét információ van birtokunkban, de mi is bizonytalanok vagyunk egy sor kérdésben. Véleményünk megegyezik abban, hogy a rendszerváltás és a nagytakarítás egyik kulcskérdése a régi rendszer hibáiért felelős személyek eltávolítása. A választásokon az állampolgárok ennek irányítását az MDF-re bízták. Ezen nem változtat az a tény, hogy nem mindenki erre a pártra szavazott: a demokrácia játékszabályait kérdőjeleznénk meg, ha a kisebbség oldaláról kétségbe vonnánk a kialakult politikai hatalom legitimitását. A demokrácia lényege ugyanis a hatalom demokratikus létrejöttében és időszaki kontrolljában van. Éppen az utóbbi miatt elemi érdekük a hatalmon lévő pártoknak, hogy döntéseik minél szélesebb alapú konszenzus talaján jöjjenek létre. Természetesen a bukott rendszer képviselői és az új hatalom között a rendszerváltás periódusában konszenzusról nem lehet szó. Mindezek a gyakorlatban azt jelentik, hogy az MDF, mint vezető parlamenti párt beterjesztheti törvényhozáshoz az általa jónak tartott önkormányzati törvényt és egyéb, a rendszerváltást segítő rendelkezéseket, és így megteremtheti a jogi alapot arra, hogy a változások helyi szinten véghezvihetők legyenek. Ez a személycserék alapvető feltétele is, hiszen nem tekinthetünk el a jogállamiság követelményeitől. Helyi szinten a helyzet egy kicsit különböző: itt a leendő kormánykoalíció pártjai mellett a volt demokratikus ellenzék többi tagjának is ki kell venni a részét az irányításból, hiszen nem biztos, hogy ősszel helyi szinten mindenhol a parlamenti választások eredményével azonos eredmény születik. Ez így tisztességes, mivel e pártok a rendszerváltás lehetőségét együtt harcolták ki, így annak a látszata is elkerülhető, hogy a személycserék esetleg pártérdekből történnek. Az önkormányzati törvény megalkotása nehéz feladat, márpedig ez elengedhetetlen a helyhatósági választások kiírásához. Meg kell egyezni az új választás formájában, amely nem hasonlíthat az áldemokráciát szolgáló tanácstagválasztáshoz, minden bizonnyal el fog tolódni a listás jelleg felé. Ez egyben azt is jelenti, hogy azok a pártok lesznek sikeresek, amelyek minél több helyi egyesületet, független személyiséget tudnak megnyerni maguknak. Várható, hogy épp ezért a pártprogramok autonómok, helyi jellegűek lesznek, azokat a helyi szervezetek nagy fokban önállóan, az említett pártonkívüli támogatók bevonásával készítik majd el. A helyhatósági választások kiírása épp e nehézségek miatt csak szeptember végére várható. Természetesen a kormány és a parlament addig is hozhat a jelenlegi szabályokat oldó ideiglenes törvényeket, rendeleteket, ha fellépne a kettős hatalom veszélye, egyértelműen meg kell szüntetni. Gondolni kell arra is, hogy a Szovjetunióban végbemenő folyamatok nem zárnak ki egy ottani visszarendeződést és ennek bekövetkezése esetén hatalmi szerveinknek egységesen kell fellépni az esetleges külső nyomással szemben. Oldani kell a személyi összefonódásokat is. Ezeket a bukott rendszer termelte ki és sajnos a jószándékú emberek érvényesülésének is feltételeivé váltak. Ebből következően ideiglenesen olyan vezetőket is le kell váltani, akik szűk szakmai szempontból alkalmasak lennének posztjuk betöltésére. Őket persze csak a hatalomból kell eltávolítani. Köztük vannak, akiknek felelősségét nem lehet egyértelműen megállapítani. Kívánatos, hogy ezek ne „lekommunistázva", hanem tisztességgel távozhassanak, sőt többen közülük tanácsadóként továbbra is eredeti szakterületükön dolgozhassanak. Itt kell világosan leszögezni, hogy az átmeneti időszakban becsületesen dolgozó, az átmenetet nem akadályozó tanácsi, igazgatási dolgozóknak nem kell félniük attól, hogy egyik napról a másikra az utcára kerülnek; ezt az elfogadásra kerülő közszolgálati törvény fogja garantálni. Másfelől az új fiataloknak is szüksége lesz a szakapparátus döntő részére. Lojalitásuk esetén kizárólag szakértelmük fogja meghatározni, maradhatnak-e. Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke szavaival nem ígérhetjük minden csoportvezetőhelyettesnek, hogy ezentúl is csoportvezető-helyettes lesz, de azt igen, hogy ha szakember, munkájára igényt tartunk és azt meg is fogjuk becsülni. „Ha szakember, munkájára igényt tartunk” Ahhoz, hogy felelhessünk a sokakat érdeklő, érintő kérdésre, milyen körben és módon várhatók személycserék, mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, miért van szükség ezekre. Egyik fő ok a társadalom igazságérzete. Az emberek nem fogják érezni, hogy tényleges rendszerváltás történt, ha környezetükben az inkriminált vezetők a helyükön maradnak, és kiszolgáltatottságuk alapvetően nem változik. A legtöbben elfogadhatatlannak tartanák, ha a diktatúra kegyeltjei átnyergelhetnének, hatalmukat fenntarthatnák vagy a gazdasági szférába transzformálhatnák. Az utóbbi jelenség lehetőségét, veszélyét növeli a vagyoni elszámoltatás köztudottan problematikus lebonyolíthatóság ra. Márpedig ezek kardináls kérdések, mert megoldásuk nélkül a dolgozóknak nem lesz katarzisélményük a rendszerváltás során — ez a csendes forradalmak hátránya — és ilyen élmény nélkül nem lesz hűük az újrakezdéshez és a kibontakozáshoz elengedhetetlen alkotómunkához. A társadalmi hangulat pozitív alakulásához még számos elem (az infláció megfékezése, a gazdaság dinamizálódása) hozzá kell járuljon, de a társadalom erkölcsi megtisztulásának is előfeltétele egy jogilag szabályozott felelősségre vonás. A helyi szervek lojalitása természetes igénye az új hatalomnak. Ez alatt természetesen a demokratikus államrend iránti lojalitást, a demokrácia játékszabályainak elfogadását kell érteni. Ez gyakran csak személycserékkel biztosítható: az államigazgatás és a fegyveres testületek vezetői nem lehetnek a régi rendszer emberei, ezek ugyanis elszabotálhatnák a központi hatalom nekik nem tetsző rendelkezéseinek végrehajtását. Ilyen tendenciák már a Németh-kormány idején is jelentkeztek egyes minisztériumokban és helyi tanácsoknál. Ennek lehetőségét A nyilvánosság szükségessége A leírtakból következik, hogy még a tanácsi osztályvezetők lecserélése sem szükségszerű, így az, aki a tanácsi dolgozók körében pánikot kelt, nem szolgálja sem az új hatalom, sem a dolgozók érdekeit. Lecserélés alatt egyébként többnyire az adott tisztség újrapályáztatását kell érteni. Az állami vállalatoknál hasonló a helyzet. Itt még kevésbé lesz központi beleszólás a vezetésbe, csupán az olyan helyzet megteremtése valószínű, melyben a rátermetteknek jó esélye lesz vezető pozíciókba jutni, a gazdasági szempontok maximális prioritásával. „Többpárti diktatúra" lenne mindez — ahogy többnyire a társadalmat féltők álarcába bújtó konzervatívok emlegetik? Úgy véljük, ezek veszélyes hangok, mert megtéveszthetik az embereket. Hiszen a most épülő pluralista demokrácia lényege éppen az, hogy pártok ne szólhassanak bele önkormányzatok, beleértve például a szerkesztőségek ügyeibe. A demokratikus pártok éppen ilyen szabáyozók kimunkálásán dolgoznak — mivel nem egy párt van, ez valójában nem ellenkezik érdekeikkel. Nem szabad azonban összekeverni a jól működő demokráciát a rendszerváltással, mely várhatóan ebben az évben uralni fogja a társadalmipolitikai életet. Rendszerváltás során szükségszerű, hogy a pártok kormányzati és egyéb úton beleszóljanak olyan ügyekbe, amiknek beavatkozás nélküli spontán megoldódása nem valószínű. Nyilvánvalóan nem várható ugyanis egy, a régi rendszerben létrejött vállalati vagy egyetemi vezetéstől, hogy valódi demokratikus reformokat hajtson végre, saját érdekeivel szemben. Ezeket a változásokat az adott intézmény dolgozóinak kell alulról építkezve kezdeményezni és végrehajtani. Az új hatalom szerepe ebben a folyamatban csupán az, hogy megteremtse e kezdeményezések realizálódásának feltételeit. Ezúton egy átmeneti évet követően megteremthető egy olyan társadalom, melynek egységei autonóm módon határoznak ügyeikről. Szakmai kérdésekről azok, akik az adott kérdéshez a legjobban értenek. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a rendszerváltás logikájából következően először kell megteremteni a demokratikus működés feltételeit és csak ezután következhet az autonómia. Úgy érzem, mivel túl vagyunk a választásokon, túl vagyunk azon is, hogy a „tavaszi nagytakarítást" politikai fenyegetésként értékeljük. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy a változásokat irányító, volt ellenzékieknek nincsenek kétségeik, néha ambivalens érzéseik. A hatalomnak — még ha demokratikusan jött is létre — vannak önfenntartó reflexei, önigazoló technikái, így ha nincs kellően kontrollálva, esetleges döntéseket hozhat. Lépni kell, de a túlkapások elkerülendők. Meg kell találni az organikus fejlődés útját. A „nagytakarítás" csak ekkor lesz biztató ígéret. Erre véleményem szerint egyetlen garancia létezhet: a társadalmi nyilvánosság, a társadalom aktív részvétele. Várhelyi Tamás Nyílt levél a Hajdú Volán vezérigazgatójához Tisztelt Vezérigazgató Úr! Naponta utazva a debreceni autóbuszokon, óhatatlanul is szembe találja magát az ember az egyre terebélyesedő ízléstelenséggel,, közízlést sértő megnyilvánulásokkal. Egyes járatokon a vezetőfülke ablakát elborítják a pornográfia határát súroló nagyméretű fényképek, poszterek. A kultúrszenny eme terméke az emberek többségében ellenérzést vált ki nem beszélve a serdületlen ifjúságra gyakorolt hatásáról. Ez sérti az ember önbecsülését, gátolja a másik nem iránti tisztelet, megbecsülés és tiszta emberi vonzalom kialakulását. Sajnos, a környezetszennyeződés elérte az ember lelkét is. Erkölcsi kötelességünk — a jövő érdekében — ezt föltartóztatni. Kérjük a Volán vezetőjét, legyen parterünk erőfeszítésünkben és távolíttassa el a buszokról az erkölcsöt romboló ízléstelenséget. Előre is köszönjük közreműködését, tisztelettel: a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének debreceni tagozata /------------------------------------------------------------------------------------------------------------ A Vélemény, vita, ellenvélemény címet viselő oldalainkon nem a lap belső munkatársainak írásai látnak napvilágot, hanem olvasói levelek és az ezekre adott esetleges válaszok. A közlés ténye nem jelenti azt, hogy ezekkel a szerkesztőség egyetért. A lap kollektívájának véleménye a társadalmi, gazdasági jelenségekről, folyamatokról, eseményekről, problémákról a munkatársak cikkeiből olvasható ki. Hangsúlyozzuk: csak a névvel és lakcímmel ellátott küldeményekkel foglalkozunk. A továbbiakban fenntartjuk a jogot a közölt vélemények rövidítésére, részletek kiemelésére._______________________________________________________________________/ Rendszerváltás helyett rendszerváltozás?! Március 25-én és április 8- án megbukott törvényesen, népakarat által szentesítve a neosztálinizmus avítt roskadozó rendszere, és sokunk nem kis meglepetésére, új politikai kifejezést kezd „rendszeresíteni" az új kormányzat alakítására hivatott össznemzeti egységpárt, rendszerváltozás. Most nem akarom nyelvtani szempontból elemezni a váltás és a változás kifejezést, csupán azon aggályomat szeretném kifejezésre juttatni, hogy sajnos, a magyar történelem már számtalan esetet produkált arra, hogyan lett az „elszánt" változásból változgattatás, s hogyan forgácsolódott szét a mindenre elszánt nemzeti akarat kicsinyes kompromisszumkeresésekre, azaz a semmire. Mert egy rendszert sokféleképpen meg lehet változtatni: úgyis, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon és úgyis, hogy a valóban látványosnak tűnő tavaszi nagytakarítás helyett most már végre lássanak hozzá a mindent átható és azonnali gazdasági, társadalmi és politikai demokratizáláshoz. Az MDF tavaszi nagytakarítást hirdetett, csakhogy mire feláll az új kormány, lassan vége lesz a tavasznak. Kérdezem, hogy a jelenlegi katasztrofális gazdasági helyzetben miért kell majd egy hónapot várni arra, hogy „összeüljön" az új országgyűlés?! Már megint ennyire ráéregetünk?! vagy enynyi időbe fog telni, míg a kulisszák mögött elosztják a tárcákat és a bársonyszékeket?! Az idő vészesen fogy, s közben a végéhez közeledik a bukott rend híveinek gazdasági átmentési akciója. A demokratikus ellenzék talán legsúlyosabb történelmi felelőssége az, hogy a békés politikai átmenet biztosítása fejében szemet hunyt a levitézlett szociáldzsentroid lobbyk politikai hatalmának gazdasági privilégiummá való átavanzsálása felett. S az a félő, hogy nem, csakhogy nem rendszerváltás, hanem még rendszerváltozás sem fog bekövetkezni, hanem az „elitváltozás" végeredményeképpen kezet fognak a Horváth Edék és a Morvai Ferencek, nemzetünk megtollasodott újgazdagjai s Kialakul a bugris középosztály, nemzetünk „dicsőséges, békés" forradalmának elkorcsosult angliai analógja. A múlt évben „megalkotott" átalakítási törvény a vállalati tanácsokra bízta a gazdasági átalakítást, akik legfőbb feladatuknak az igazgatók fizetésének a felemelését, a milliós prémiumok megszavazását, s a vállalati vagyon „ésszerű engedmények” általi külföldi kiárusítását tartották. Az új „elitnek" csak néha-néha a szégyenérzeti szabás szabott határt a harácsolásban, habár már nem kell félniük ettől ott, ahol a fizetésüket „titkosították". A spontán privatizáció pedig kifejezetten taszítja a külföldi tőkét. Néha érdemes lenne besétálni a cégbíróságra, s végigböngészni az utóbbi másfél évben alakult egy-kétszemélyes kft-ket, csak a múltban „aktív politikai és társadalmi életet" élt elvtárs urat találunk ám a névsorban. Ők már levonták rendszerük bukásának a következményeit, azaz ma már nem politizálnak, hanem háborítatlanul tollasodnak, miközben a magyar társadalom milliói tengődnek a létminimum szintjén vagy az alatt. A nagy demokrácia feletti örömmámorunkban pedig azt se felejtsük azért el, hogy a második fordulóban a magyar választópolgárok több mint 50 százaléka nem nyilvánított véleményt. A pártok önfeledt sárdobálása mellett a mindennapi létfenntartás hajszájába belefáradt „csendes többség" passzív rezisztenciája volt ez, azoké az embereké, akik még nem érzik igazán magukénak a változásokat. Mert március 25-én és április 8-án valóban megbukott a kommunizmus a szavazóurnák mellett. De vajon megbukott-e a munkahelyeken, a neosztálinista „érdekvédelmi" struktúrák tekintetében, a mindennapos hivatali érintkezésben vagy akár az emberek egy részének a lelkében? Vagy talán: nem ezek a letűntnek hitt struktúrák munkálkodnaltovább nem egy „demokratikus" szervezet belső életében is? Az is nagyon szép dolog ha egy párt az egész nemzetet akarja képviselni, én csak azt szeretném, ha olyan is lenne a Parlamentben, aki a kis embereket, a munkavállalókat védené a Tisztelt Házban. (Sajnos, még egyetlen ilyen hiteles párt sincs, sem a Parlamenten belül, sem azon kívül.) Mert a rendszerváltás (vagy -változás) attól még nem lesz az, aminek hívják, ha emberek ezreinek a kezébe adom a munkakönyvét és a saját „kipróbált" embereimet ültetem a helyükre. Ez pusztán a szeszélyes közhangulat kielégítése lenne, s az egész féloldalasra, s néha már komikussá süllyedt „csendes" magyarországi forradalom paródiáját hozná a lámpavasra, a hirdetőoszlopra felhelyezett hol bölcs, hol vigyorgó, bátor és céltudatos fogpasztareklámjaink lelkes tapsvihara kíséretében. Azaz, ha az egész magyar társadalom nem tud egyfajta következetes, demokratikus mozgásba lendülni, akkor Közép-Kelet-Európa Balkánja, politikai Libanonja leszünk. Nekünk most nem változtatgatni, foltozgatni kell, hanem önmagunknak kell egy olyan házat újjáépíteni, hogy a bűn mindenki érezze: menni, vállalkozni érdeme Vollein József