Hajdú-Bihari Napló, 1990. október (47. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-15 / 242. szám
1990. OKTÓBER 15. HÉTFŐ Sorsjegy a szavazóknak A debreceni választási bizottságot a választás napján arról értesítették az állampolgárok, hogy a 4. számú választókörzet egyik jelöltjének nevével és címével ellátott sorsjegyet osztogatnak az emberek között. Amint megtudtuk, a sorsjegy nem egy adott személy mellett agitált, hanem azt ígérte, azok között sorsolnak ki pénznyereményeket, akik elmennek szavazni és visszajuttatják a szelvényt a megadott névre és címre. A debreceni választási bizottság ezért úgy döntött, megvárja a választás végét, utána vizsgálja ki a bejelentést. A sorsjegyen Közlök László képviselőjelölt neve és címe szerepel, de pillanatnyilag nem bizonyítható, hogy valóban ő terjesztette-e a sorsjegyet vagy provokációról van szó. Második forduló „Csak az üres tarisznyám” Nem lehet azt mondani, hogy egymásnak adnák a kilincset a választani igyekvők vasárnap délelőtt a Debreceni Református Kollégium szomszédságában lévő 55-ös szavazókörben. Pedig már az istentiszteletnek is vége. A folyosón várakozom, amíg végre idős asszony érkezik alkalomhoz illő ünnepélyes öltözékben. — Minden magyar embernek kötelessége lenne a szavazás — mondja özvegy Bodnár Andrásné. — Különösen ebben a nehéz időszakban, amikor össze kellene fognunk mindannyiunknak. Én a kereszténydemokratákra szavazok, mert békességet szeretnék. Imádom Magyarországot, és szégyellem, hogy tönkreDerecske, 8 óra 35 perc. „Ha nem is tömegével, de azért folyamatosan jönnek a szavazók hat óra óta" — válaszol kérdésünkre Szabó Aladárné, az egyik szavazatszedő bizottság elnöke. Egyelőre elégedettek a részvétellel, bár, amint megtudjuk, a fiatalok aktivitása éppenséggel hagy némi kívánnivalót magam után. „Eddig mindössze egyetlen harminc éven aluli szavazópolgár látogatott meg minket" — mondja a bizottság elnöke, ment, hogy ilyen elhanyagolt. A fülem hallatára beszélték a múzeumból kilépő külföldiek, hogy milyen piszkos ez a Debrecen. Igazuk van, elhanyagolt a város, és ráadásul most már tele van csencselő, üzérkedő, bűnöző külföldi emberekkel. Azt várom az új vezetőktől, hogy vessenek véget ennek a szörnyű állapotnak, és tegyék újra rendes, tiszta várossá Debrecent. Tudom, hogy a magyar emberek barátságosak, vendégszeretők, de azzal, amit megengedünk a külföldieknek, már magunknak ártunk. Olyan polgármestert szeretnék, aki eleget tud tenni kötelességének, akiben van elég erő a nehézségek leküzdésére. — Itt voltam két héttel ezelőtt is, természetes, hogy ma sem maradok otthon — magyarázza Szőllősi László, az első harmincon aluli szavazó a derecskei szavazókörben. — Hogy mit várok a helyi önkormányzattól? Konkrét, helyi ügyekben kézzelfogható előrelépést és a korrupció megszüntetését. Balmazújváros, 9 óra 25 perc. A 4. számú szavazókör szavazatszedő bizottsága bízik abban, hogy a részvételi arány nem fog jelentősen elmaradni a két héttel ezelőtti 30 százaléktól. „Az optimizmusra minden okunk megvan — mondja Bereczki Károlyné, a bizottság elnöke — hiszen már most körülbelül tíz százaléknál tartunk". — A kormány helyében én mindenkit megbüntetnék, aki nem megy el szavazni! — vélekedik Győrfi István, amikor kilép a szavazóhelyiségből. — Sokan azért nem élnek a jogukkal, mert úgy érzik, ettől nem lesz jobb az életük... — Nézze, fiatalember, én megjártam az orosz hadifogságot, előtte pedig négy évig katonáskodtam a háborúban. Hét év kiesett az életemből, és ezt először ez a kormány ismerte el. Miért ne lennék bizakodó? Egyek, 10 óra 15 perc. „Ebben a szavazókörben két hete is 46 százalékos volt a részvétel, reméljük, most is eljönnek ennyien" — bizakodik az elnök, Kelemen Pálné. A szavazatszedő bizottság tagjai biztosak abban, hogy e szavazókör „most is aratni fog", ám a jelek szerint az ellenkező esetre is felkészültek. Legalábbis erre utalnak az asztalokon tornyosuló jókora unaloműző napraforgóhalmok. — Hogy voltam-e szavazni? — kérdez vissza idősebb Imre István az egyik telekházai kertben. — Nem, és „Kevés a fiatal szavazó... nem is megyek! Kilencedikén szavaztam, csakhogy a mi jelöltünk azóta visszalépett, de nemcsak ezért maradtam itthon. Tudja, itt, Telekházán az egyeki képviselő-testületbe választhatunk tagot; mondja, ha egyszer ez a település mindig a debreceni határ része volt, miért kell még ma is Egyekhez tartoznia? Egyébként is elegem van már a politikából. A Parlamentben egymást köpdösik a képviselők, ahelyett, hogy az ország ügyeit próbálnák előre mozdítani... Higgye el, csak a hatalom érdekli őket! Hajdúnánás, 12 óra. A 6. számú szavazókörben a szavazásra jogosultak húsz százaléka már leadta a voksát. „Talán most valamivel többen eljönnek, mint két héttel ezelőtt" — mondja Ádám László, a bizottság elnöke. Amint megtudjuk, ez az eredmény jórészt annak köszönhető, hogy ezúttal több helyre vittek mozgó urnát, mint az első forduló alkalmával. — Nem tudtam elmenni — hagyja abba a keresgélést Rontó Ferenc a nánási szeméttelepen. — Kórházban van a gyerek, nála voltunk a feleségemmel. Reggel mentünk, este jöttünk, nem értünk rá szavazni. — De hát ma van a választás! — Persze, ma az asszony megy a gyerekhez... Hajdúböszörmény, 12 óra 35 perc. „Úgy tűnik, most kevesebben fognak szavazni, mint az első fordulóban" — vélekedik a 19. számú szavazókörben Katonka Sándorné, a bizottság elnöke. Itt is kevés a fiatal szavazó, de a bizottság tagjai még reménykednek, hátha ebéd után többen felkerekednek, hogy leadják a voksukat. — Minek szavaznék, úgyis az lesz, amit odafent eldöntenek — komorul el a gyerekeit terelgető Orosz Imréné. — Szerintem attól, hogy újabb százmilliókat elköltünk a szavazásra, még nem lesz jobb a helyzetünk. Öt gyereket nevelek egyedül, mondhatom, torkie vagyok az áremelésekkel. És hiába választunk most önkormányzatot, én nem látom, hol a vége a küszködésünknek. Horváth Árpád (Fotó: Iklódy János) Szavazókra várva... „Reggel mentünk, este jöttünk, nem értünk rá szavazni..." „...csak a hatalom érdekli őket!" „Torkig vagyok az áremelésekkel..." Kerüljön közelebb Debrecen Pesthez A 67. számú szavazókörben meglepően sokan igyekeznek eleget tenni állampolgári kötelességüknek. Fiatal házaspárt szólítok meg, és kérek rövid beszélgetésre. A férj, Hunyadi László a beszédesebb, karján egy év körüli kislányával készségesen válaszol. — Az első fordulóra nem jöttünk el, így most a lelkiismeret is hozott bennünket, meg a véleményedet is szeretném szavazatommal kifejezni. Elégedetlen vagyok a Parlamenttel, nem tartom jónak, hogy tele van jogásszal és történésszel. A döntések így egyoldalúak. Tulajdonképpen ezért szavaztam most az ellenzékre. — Melyikre? — Az SZDSZ-re. Szeretném, ha azért dolgoznának, hogy Debrecen közelebb kerüljön Budapesthez. Óriási a vidék lemaradása, a fővároscentrikusságot egészségtelennek tartom. A polgármester szolgálja a lakosságot Jónás Imre és felesége a debreceni 11-es körzetben adták le voksukat. — Nekünk igen jó tanácstagunk volt az elmúlt időszakban, s mivel a mostani választáson is indult, őt támogatjuk a szavazatunkkal — mondja Jónás Imréné. — A Becskereki utcán lakunk, errefelé ismerik egymást az emberek. Tudjuk azt is, hogy a tanácstag igen aktívan dolgozott, és sokat köszönhet neki a környék. Az a véleményünk, ha valaki a munkájával bizonyított, akkor meg kell adni számára a lehetőséget, hogy maradhasson az új önkormányzatban. — Hogy milyen polgármestert szeretnénk? — kérdez vissza Jónás Imre, majd kis tűnődés után önmagának is válaszol: — Olyat, aki nem önös céljaira használja fel a hatalmat, olyat, aki szolgálni tudja a lakosságot. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3