Hajdú-Bihari Napló, 1990. október (47. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-15 / 242. szám

1990. OKTÓBER 15. HÉTFŐ Sorsjegy a szavazóknak A debreceni választási bizottságot a választás nap­ján arról értesítették az ál­lampolgárok, hogy a 4. szá­mú választókörzet egyik je­löltjének nevével és címével ellátott sorsjegyet osztogat­nak az emberek között. Amint megtudtuk, a sorsjegy nem egy adott személy mel­lett agitált, hanem azt ígérte, azok között sorsolnak ki pénznyereményeket, akik elmennek szavazni és visszajuttatják a szelvényt a megadott névre és címre. A debreceni választási bizott­ság ezért úgy döntött, meg­várja a választás végét, utá­na vizsgálja ki a bejelentést. A sorsjegyen Közlök László képviselőjelölt neve és címe szerepel, de pillanatnyilag nem bizonyítható, hogy va­lóban ő terjesztette-e a sors­jegyet vagy provokációról van szó. Második forduló „Csak az üres tarisznyám” Nem lehet azt mondani, hogy egymásnak adnák a kilincset a választani igyek­vők vasárnap délelőtt a Deb­receni Református Kollégium szomszédságában lévő 55-ös szavazókörben. Pedig már az istentiszteletnek is vége. A folyosón várakozom, amíg végre idős asszony érkezik alkalomhoz illő ünnepélyes öltözékben. — Minden magyar ember­nek kötelessége lenne a sza­vazás — mondja özvegy Bodnár Andrásné. — Külö­nösen ebben a nehéz idő­szakban, amikor össze kel­lene fognunk mindannyi­unknak. Én a keresztényde­mokratákra szavazok, mert békességet szeretnék. Imá­dom Magyarországot, és szégyellem, hogy tönkre­Derecske, 8 óra 35 perc. „Ha nem is tömegével, de azért folyamatosan jönnek a szavazók hat óra óta" — vá­laszol kérdésünkre Szabó Aladárné, az egyik szavazat­szedő bizottság elnöke. Egyelőre elégedettek a rész­vétellel, bár, amint megtud­juk, a fiatalok aktivitása éppenséggel hagy némi kí­vánnivalót maga­m után. „Eddig mindössze egyetlen harminc éven aluli szava­zópolgár látogatott meg minket" — mondja a bizott­ság elnöke, ment, hogy ilyen elhanya­golt. A fülem hallatára be­szélték a múzeumból kilépő külföldiek, hogy milyen piszkos ez a Debrecen. Iga­zuk van, elhanyagolt a város, és ráadásul most már tele van csencselő, üzérkedő, bűnöző külföldi emberekkel. Azt várom az új vezetőktől, hogy vessenek véget ennek a ször­nyű állapotnak, és tegyék újra rendes, tiszta várossá Debrecent. Tudom, hogy a magyar emberek barátságo­sak, vendégszeretők, de az­zal, amit megengedünk a külföldieknek, már magunk­nak ártunk. Olyan polgár­­mestert szeretnék, aki eleget tud tenni kötelességének, akiben van elég erő a nehéz­ségek leküzdésére. — Itt voltam két héttel ezelőtt is, természetes, hogy ma sem maradok otthon — magyarázza Szőllősi László, az első harmincon aluli sza­vazó a derecskei szavazó­körben. — Hogy mit várok a helyi önkormányzattól? Konkrét, helyi ügyekben kézzelfogható előrelépést és a korrupció megszüntetését. Balmazújváros, 9 óra 25 perc. A 4. számú szavazókör szavazatszedő bizottsága bízik abban, hogy a részvé­teli arány nem fog jelentősen elmaradni a két héttel eze­lőtti 30 százaléktól. „Az op­timizmusra minden okunk megvan — mondja Bereczki Károlyné, a bizottság elnöke —­ hiszen már most körülbe­lül tíz százaléknál tartunk". — A kormány helyében én mindenkit megbüntetnék, aki nem megy el szavazni! — vélekedik Győrfi István, amikor kilép a szavazóhelyi­ségből. — Sokan azért nem élnek a jogukkal, mert úgy érzik, ettől nem lesz jobb az éle­tük... — Nézze, fiatalember, én megjártam az orosz hadifog­ságot, előtte pedig négy évig katonáskodtam a háborúban. Hét év kiesett az életemből, és ezt először ez a kormány ismerte el. Miért ne lennék bizakodó? Egyek, 10 óra 15 perc. „Ebben a szavazókörben két hete is 46 százalékos volt a részvétel, reméljük, most is eljönnek ennyien" — bizako­dik az elnök, Kelemen Pálné. A szavazatszedő bizottság tagjai biztosak abban, hogy e szavazókör „most is aratni fog", ám a jelek szerint az ellenkező esetre is felkészül­tek. Legalábbis erre utalnak az asztalokon tornyosuló jókora unaloműző naprafor­góhalmok. — Hogy voltam-e szavaz­ni? — kérd­ez vissza idősebb Imre István az egyik telek­házai kertben. — Nem, és „Kevés a fiatal szavazó... nem is megyek! Kilencedikén szavaztam, csakhogy a mi jelöltünk azóta visszalépett, de nemcsak ezért maradtam itthon. Tudja, itt, Telekházán az egyeki képviselő-testület­be választhatunk tagot; mondja, ha egyszer ez a tele­pülés mindig a debreceni határ része volt, miért kell még ma is Egyekhez tartoz­nia? Egyébként is elegem van már a politikából. A Parla­mentben egymást köpdösik a képviselők, ahelyett, hogy az ország ügyeit próbálnák elő­re mozdítani... Higgye el, csak a hatalom érdekli őket! Hajdúnánás, 12 óra. A 6. számú szavazókörben a sza­vazásra jogosultak húsz szá­zaléka már leadta a voksát. „Talán most valamivel töb­ben eljönnek, mint két héttel ezelőtt" — mondja Ádám László, a bizottság elnöke. Amint megtudjuk, ez az eredmény jórészt annak kö­szönhető, hogy ezúttal több helyre vittek mozgó urnát, mint az első forduló alkal­mával. — Nem tudtam elmenni — hagyja abba a keresgélést Rontó Ferenc a nánási sze­méttelepen. — Kórházban van a gyerek, nála voltunk a feleségemmel. Reggel men­tünk, este jöttünk, nem ér­tünk rá szavazni. — De hát ma van a vá­lasztás! — Persze, ma az asszony megy a gyerekhez... Hajdúböszörmény, 12 óra 35 perc. „Úgy tűnik, most kevesebben fognak szavazni, mint az első fordulóban" — vélekedik a 19. számú szava­zókörben Katonka Sándorné, a bizottság elnöke. Itt is ke­vés a fiatal szavazó, de a bizottság tagjai még remény­kednek, hátha ebéd után többen felkerekednek, hogy leadják a voksukat. — Minek szavaznék, úgyis az lesz, amit odafent eldön­­tenek — komorul el a gyere­keit terelgető Orosz Imréné. — Szerintem attól, hogy újabb százmilliókat elköl­­tünk a szavazásra, még nem lesz jobb a helyzetünk. Öt gyereket nevelek egyedül, mondhatom, torkie vagyok az áremelésekkel. És hiába választunk most önkor­mányzatot, én nem látom, hol a vége a küszködésünk­nek. Horváth Árpád (Fotó: Iklódy János) Szavazókra várva... „Reggel mentünk, este jöttünk, nem értünk rá szavazni..." „...csak a hatalom érdekli őket!" „Torkig vagyok az áremelésekkel..." Kerüljön közelebb Debrecen Pesthez A 67. számú szavazókör­ben meglepően sokan igye­keznek eleget tenni állam­polgári kötelességüknek. Fiatal házaspárt szólítok meg, és kérek rövid beszélgetésre. A férj, Hunya­di László a beszédesebb, karján egy év körüli kis­lányával készségesen vála­szol. — Az első fordulóra nem jöttünk el, így most a lelki­ismeret is hozott bennünket, meg a véleményedet is sze­retném szavazatommal kife­jezni. Elégedetlen vagyok a Parlamenttel, nem tartom jónak, hogy tele van jo­gásszal és történésszel. A döntések így egyoldalúak. Tulajdonképpen ezért sza­vaztam most az ellenzékre. — Melyikre? — Az SZDSZ-re. Szeret­ném, ha azért dolgoznának, hogy Debrecen közelebb kerüljön Budapesthez. Óriá­si a vidék lemaradása, a fő­­városcentrikusságot egész­ségtelennek tartom. A polgármester szolgálja a lakosságot Jónás Imre és felesége a debreceni 11-es körzetben adták le voksukat. — Nekünk igen jó tanács­tagunk volt az elmúlt időszakban, s mivel a mos­tani választáson is indult, őt támogatjuk a szavazatunkkal — mondja Jónás Imréné. — A Becskereki utcán lakunk, errefelé ismerik egymást az emberek. Tudjuk azt is, hogy a tanácstag igen aktívan dol­gozott, és sokat köszönhet neki a környék. Az a véle­ményünk, ha valaki a mun­kájával bizonyított, akkor meg kell adni számára a le­hetőséget, hogy maradhas­son az új önkormányzatban. — Hogy milyen polgár­­mestert szeretnénk? — kér­dez vissza Jónás Imre, majd kis tűnődés után önmagának is válaszol: — Olyat, aki nem önös céljaira használja fel a hatalmat, olyat, aki szolgál­ni tudja a lakosságot. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3

Next